Szolnok Megyei Néplap, 1987. július (38. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-17 / 167. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚLIUS 17. Franciaország elutasítja az iráni ultimátumot Mérföldkö lehet Egyszer már csaknem bizonyos volt, hogy meglesz a német—német csúcstalálkozó, azaz az NDK és az NSZK legmagasabb rangú politikai irányítójának tanácskozása. 1984 derekán mindenki arra tippelt, hogy Honecker pártfőtitkár és államfő azon az őszön végre elutazik az NSZK-toa. Végre, hiszen már 1981-től érvényes a meghívása. még az akkori bonni kancellár, Helmut Schmidt tette le a hivatalos meghívót az asztalra! Azonban — mint már annyiszor — hirtelen ismét zordabb lett a hangulat a két német állam között — az NSZK-ban olyan nyilatkozatok hangzottak el, amelyek lehetetlenné tették a látogatást. Három évnek — mondhatnánk: újr.bb három évnek — kellett eltelnie, hogy a két kulcsfontosságú állam csúcstalálkozót rendezzen. Mert ez már több mint az 1984-es csaknem bizonyosság: Erich Honecker vizitjét hivatalosan bejelentették, az időpontot — 1987 szeptemberét — mindkét oldalon a világ tudomására hozták. Az eseményre csaknem húsz évvel azután kerülhet sor, bogy először tárgyalt egymással a két ország kormányfőié, jóval több mint másfél évtizeddel azután, hogy aláírják két német állam szerződését — és ide kívánkozik —majd negyven esztendővel azután, hogy létrejött a két különböző társadalmi berendezkedésű ország. Mérföldkő az NDK—.NSZK kapcsolatok alakulásának bizonyos rögös útján? Ez aligha kétséges, ahogy minden jel szerint az európai történelem e századi kötetében is fejezetcímet kap ez az esemény s abba a fejezetbe majd azt jegyzik be a krónikások, hogy a látogatáshoz a feltételeket a nyolcvanas évek második felének fontos és pozitív világpolitikai változásai teremtették meg: a szovjet—amerikai közeledés a fegyverzetkorlátozás témáiban, az európai fórumokon regisztrálható előrelépések, s nem utolsó sorban a berlini és a bonni politika kölcsönösen rugalmasabbá formálása. Persze, indokolt arra is figyelmeztetni, hogy a két állam vezetőinek nézetei egy sor kulcskérdésben változatlanul eltérőek, sőt nem ritkán ellentétesek. Feszültségek és viták is jócskán akadnak az NDK és az NSZK között. De ami ma a lényeg: mindkét oldalon akarják enyhíteni a feszültségeket, csökkenteni a nézeteltéréseket, s látják a lehetőséget a kapcsolatok javítására. Ezért hát az első kommentárok nem várnak nagy. látványos eredményeket Honecker látogatásától. viszont remélik, hogy ez egy olyan kezdet amely hamarosan úi hangulatot teremt és új korszakot indít német—német viszonyban. Avar Károly Bolgár—amerikai külügyi konzultáció Bolgár—amerikai külügyi konzultációt'tartottak Washingtonban július 13. és 15. között. A bolgár delegációt Lju- iben Gocev külügyminiszter-helyettes vezette. Amerikai részről a megbeszéléseken Michael Armacost politikai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes és Rosanne Ridgway európai és kanadai ügyekben illetékes külügyi államtitkár vett részt. A találkozón a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit és időszerű nemzetközi témákat, — köztük a kelet—nyugati kapcsolatok és a leszerelés kérdéseit — tekintették át. Megelégedéssel állapították meg, hogy a múlt évben jelentős haladást értek el a bolgár—amerikai politikai, kereskedelmi-gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztése terén. A francia külügyminisztérium szóvivője gyakorlatilag elutasította a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegetőző iráni ultimátumot. A szóvivő csütörtök »délután kijelentette, hogy Franciaország álláspontja változatlan. vagyis az „amit az utóbbi napokban a francia illetékesek világosan megfogalmaztak”. Ez annyit jelent, hogy nem oldják fel a párizsi iráni nagykövetség körüli különleges rendőri őrizetet és nem hagyják abRadzsiv Gandhi indiai miniszterelnök, az Indiai Nemzeti Kongresszus (I) elnöke elrendelte három befolyásos politikus kizárását a kormánypártból. Arif Mahommad Khan, Vidja Csaran Sukla és Árun Nehru volt miniszterek kizárását egy szűkszavú közlemény „pártellenes tevékenységükkel” indokolta. Korábban kormánytisztséget is betöltötték. Árun Nehru ba az igazoltatásokat. Ehhez a módszerhez azért folyamodtak, mert változatlanul követelik Vahid Gordzsi nagykövetségi tolmács megjelenését a francia vizsgáló- bíró előtt, aki a tavalyi párizsi merénylethullámmal kapcsolatban gyanúsítottként ki akarja őt hallgatni. Mitterrand elnök két napja. a nemzeti ünnepen adott tv-interjúban kijelentette, hogy „Franciaország nem ellensége Iránnak .... de nem enged sem fenyegetéseknek, sem nyomásnak, sem zsarolásnak”. nemrég még Radzsiv Gandhi egyik bizalmasának számított. Mindhárman tagjai a parlamentnek és kizárásuk után is megtartják képviselői mandátumukat. A pártvezetéshez közel álló források szerint a kizártak régóta szervezkedtek annak érdekében, hogv Radzsiv Gandhi ellen fordítsák a kormánypárt képviselőit a szövetségi parlamentben. Szovjet tiltakozás Mentelmi jog megsértése A Szovjetunió tiltakozott az ENSZ-ben amiatt, hogy az amerikai titkosszolgálat megsértette egy szovjet ENSZ-tisztségviselő mentelmi jogát. A vendéglátó országgal (azaz az Egyesült Államokkal) való kapcsolatok ENSZ- bizottságában Dimitrij Bi- kov szovjet képviselő beszámolt arról, hogy a héten egy New Yorkban átutazóban levő szovjet ENSZ-tiszt- ségviselőt nem engedtek belépni saját szállodai szobájába. mert ott az amerikai titkosszolgálat emberei tartózkodtak. A szovjet tisztség- viselőnek két órán át kellett várakoznia, és hasztalan követelt magyarázatot. Az ENSZ-bizottságnak ugyanezen az ülésén Bikov tiltakozott amiatt is. hogy az Egyesült Államok intézkedéseket tesz a 3 szovjet ENSZ-képviselet létszámának csökkentésére. és az ENSZ-közgyűlés erre vonatkozó határozata ellenére nem hajlandó konzultációkat folytatni az ügyben. Bikov emlékeztette a bizottságot arra. hogy továbbra is előfordulnak olyan incidensek, amelyek veszélyeztetik a New York-i szovjet ENSZ- képviseletek biztonságát, és az amerikai kormányzat nem akadályozza meg az ilyen eseményeket. Izraelbe utazik az egyiptomi külügyminiszter Ahmed Eszrnat Abdel-me- gid egyiptomi külügyminiszter hétfőn hivatalos látogatásra Izraelbe utazik — jelentették be egyidejűleg az egyiptomi és izraeli külügyminisztériumban. Tíz év óta ez lesz az első alkalom, hogy a kairói diplomácia irányítója hivatalos látogatást tesz Izraelben. Kubai diplomaták kiutasitása Az Egyesült Államok kiutasított két kubai diplomatát, megtorlásul amiért a kubai sajtó kémkedéssel vádolt két Kubában dolgozó amerikai diplomatát. A kubai diplomatáknak 10 napon belül kell elhagyniuk az Egyesült Államokat. A New York-i Staten Islanden tüntetők megszállták az Iowa nevű, atomfegyverekkel felszerelt hadihajó tervezett kikötőjének építési helyszínét. A képen: a rendőrök több tüntetőt elhurcoltak a kikötő atomfegyvermentesítéséért küzdők közül. (Telefotó — KS) Karcsúsodjatok, képviselők Súlyfelesleg a Bundestagban A nyugatnémet közvélemény érdeklődéssel figyeli, miként gyarapodnak súlyban törvényhozási képviselői, a lakossági átlagnál mindenesetre kövérebbé. Minthogy gyakran láthatja őket, lemérheti: többségük szépen kigömbölyödött. Az emberek megértők, nem tesznek megjegyzéseket, mert jól tudják, hogy a sok ülésezéssel és heves vitával járó parlamenti munka után jólesik a kalóriadús falát. Nem ilyen elnéző azonban egynémely táplálkozástudományi és sportszakorvos, aki a fölös kilókért folyvást korholja a honatyákat. Intő szavukat felemelve kimutatták: az 519 képviselő kétharmada egyáltalán nem vigyáz a vonalaira. Nem így a parlamenti szép nem, reá nincs panasz. Az egészségvédelmi szakértők a Bundestag széksoraiban helyet foglaló férfi kormánytagok közül csak a stramm had- ügy-, a mindig elegáns és csokornyakkendős kutatási-tudományos és az egyébként is férfiszépségnek számító közoktatási miniszteren nem fedeztek fel kifogásolható súlyfölösleget. Másokon bizony ugyancsak feszül az ing kidomborodik a zakó. Mert bár a Bundestag testedzőinek köre számlál vagy 160 tagot, a névsoron feltüntetett személyek feléről közudott, hogy elhanyagolja kötelmeit. Ellenben mindennap példamutatóan kocog a Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára. De ha szabad ilyen kimutatásokat közölniük a szakembereknek,, miért ne közölhetnék az újságírók is? így hát a Bundestag most őáltaluk is megméretett. Egy stuttgarti hetilap azzal a tapasztalati ténnyel állt elő, hogy a testsúly állítólag a politikai súly arányában növekszik, s a konzervatívok tábora inkább bővelkedik testes-robusztus emberekben, mint az ellenzékieké (Lám, a környezetvédő zöldek mily soványak). Maga a kancellár minden év húsvét- ján eredményes fogyókúrát tart Bad Hof- gasteinben, kizárólag tejet és zsemlyét fogyaszt 14 napig. Aztán néhány hónap múltán újra készül a következő kúrára. Idén elkísérte a parlament elnöke. Csak szóvivője riadt vissza a reá váró gyötrelmektől, pedig erősen kapacitálta őt is. A legsúlyosabb, egyben legjoviálisább három parlamenti személyiség a gazdasági, a mezőgazdasági miniszter és a_ szabaddemokraták törvényhozási csoportjának ügyvezetője. A lap elárulta, hogy a gazdasági tárca 100 kilós birtokosa legutóbb egy stuttgarti áruházból rendelt igen tartós, különleges széket íróasztalához. Az ülőalkalmatosságot jó 90 kilót nyomó szóvivőjének kellett kipróbálnia. A szék kiállta a megterhelést. Beavatottak szerint az elővigyázatossági intézkedéshez egy szabaddemokrata képviselő példáján okulva folyamodtak. Az illető alatt ugyanis — testsúlya igencsak meghaladja a 100 kilót — legalább két alkalommal is re- csegve-ropogva roskadt össze a szék. Először még csak hagyján; egyedül volt irodájában a székkel. Másodjára azonban a korpulens kollega a japán nagykövet vacsoráján tűnt el az asztal alatt Megfeledkezett arról, hogy a könnyű bútorokat a szilfid japánok súlyára tervezték. Flescb István India Kizárások a kormánypártból Argentin—brazil elnöki csúcstalálkozót tartottak Buenos Airesben. A képen: Sarney Brazil (balra) és Alfonsin Argentin államfő üdvözli egymást. (Telefotó — KS) USA—Irán Kereskedelmi bojkott Az amerikai szenátus a kereskedelmi kapcsolatok megszakításával fenyegette meg Iránt, amennyiben Teherán támadást hajtana végre. vagy ilyen akciót tervezne amerikai hajók ellen a Perzsa-öbölben. A határozatot szerdán a kereskedelmi törvénytervezet vitájában, a törvénytervezet módosításaként fogadták el. A Robert Dole republikánus szenátor által előterjesztett tervezet kilátásba helyezi a kereskedelmi kapcsolatok megszakítását más Öböl menti országokkal is, ha azok amerikai hajókat vagy személyeket támadnának meg a térségben. A képviselőház pénteken szavaz a módosításról. Az amerikai—iráni kereskedelmi forgalom értéke a Nemzetközi Valutaalap szerint 700 millió dollár, ennek döntő többsége iráni kőolaj- import. BUDAPEST Az Iraki Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Németh Károly, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Szaddam Húszéin elnököt. Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke Taha Jaszin Ramadan első .mi-» niszterelnök-ihelyet tesnek fejezte ki jókívánságait. WASHINGTON Az amerikai szenátus szerdán elutasította a Romániának biztosított legnagyobb kereskedelmi kedvezmény fél évre történő felfüggesztéséről megszavazott törvénykiegészítés enyhítését. A júniusban elfogadott indítvány beterjesztői a romániai emberi jogok helyzetével indokolták a kedvezmény időleges megvonását. ^ TEGUCIGALPA Honduras újfent megismételte azt a javaslatát, hogy szívesen lenne házigazdája a közép-amerikai béketár- gyalások újabb fordulójának. A hondunasi külügyminisztérium ez ügyben levelet küldött az , ENSZ-főtitkárához és az Amerikai Államok Szervezetéhez (AÁSZ). SAN SALVADOR Egy kormányellenes meg mozdulás során többszáz békés tüntetőre nyitott tüzet a salvadori rendőrség. Heten — köztük kanadai újságírók is — megsérültek. A tüntetést tiltakozásul szervezték amiatt, hogy la kormány nem hajlandó tárgyalni a magasabb bérekről és egyéb kedvezményekről a szakszervezeti képviselőkkel. BÉCS Alois Mock osztrák al- kancellár és külügyminiszter csütörtökön munkalátogatásra utazott Csehszlovákiába. Mock Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszterrel a két ország kapcsolatainak további javításáról tárgyal, elsősorban gazdasági területen. KUVAIT Szerda este Kuvait város központjában pokolgép robbant, az áldozatok maguk a merénylők voltak. A vizsgálat szerint két kuvaiti állampolgár — síita mohamedánok — kísérelt volna meg egy autóban elrejtett pokolgéppel robbanást, de a szerkezet a tervezettnél korábban detonált. re keres ($!*■■** jYoxé* •zor,nt Munkába járás saját autóbusszal Szolnok felől is megoldott. Jelentkezni lehet a gyár személyzeti vezetőjénél. (9120) MEZŐGÉP TÚCZEGI (Tilt