Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-10 / 135. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JÚNIUS 10. Nem jobbágy - szolgabíró A szőlő és a bor éve Kántor Sándor műhelyében 1924-ben. nyolc ország, közöttük hazánk alapította a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatalt. Ez a párizsi székhelyű szervezet az idén Rómában tartja 67. közgyűlését. Erre készülve hirdette meg tavaly .nyáron, hogy az 1987-es esztendő legyen a szőlő és a bor nemzetközi éve. Ennek érdekében védnökséget vállal minden olyan rendezvény felett, amely a szőlő és' a bor jó hírnevének szolgálatába áll. Világszerte tudományos tanácskozások sorát szervezik például ilyen témákban: A bor hírnevének védelme a szőlőtermesztésben; A szőlő és a bor világgazdasági helyzete; A bor útja a fogyasztóhoz; A bor és az egészségügy. A tudományos konferenciák megállapításait az októberi közgyűlésen a szakma nemzetközi szaktekintélyei foglalják össze egy igein rangosra, látványosra tervezett ülésszak keretében. Borrendek és borlovagrendek A római operaházban a hivatal (eredeti nevén: Office International de la Vdgne et du Viin — vagyis OIV) himnuszával kezdődik a rendezvények sorozata. Ezek keretében átadják a Szőlő és a bor városa címeket, bemutatkoznak a borlovagrendek és borrendek, lesz borismereti verseny pincéreknek. A kongresszus zárónapja október 31-én lesz. Ezt a napot nagy parádéval a világ szőlőtermelőinek nemzetközi napjává teszik. Az egy hétig tartó rendezvényeken a történelmi vá- rosrészBen kapnak lehetőséget a „Szőlő és a bőr vároSzületésének 100. évfordulója alkalmából Karinthy Frigyesre, a XX. századi magyar irodalom egyik legérdekesebb egyéniségére, a kiváló íróra, költőre emlékező új tárlatot rendez a Nyugat Irodalmi Múzeum. A június 25-én megnyíló kiállítás sai” a bemutatkozásra, no meg persze a rangot adó gyümölcs és ital megkóstol- tatására. Hazánk világszerte ismert borászata is nyilván a rangjának megfelelően lesz jelen, hiszen a „királyok bora, a borok királya”, vagyis a tokaji bor nélkül egy ilyen esemény elképzelhetetlen lenne. Azt viszont talán már kevesebben, tudják, hogy jóval a világhírű aszú előtt is voltak igen kedvelt magyar borok. Bár az utóbbi telek nem ezt Igazolják, az évszázadok viszont azt bizonyítják, hogy hazánk éghajlata, talaja kedvez a mintegy hatezer évesnek becsült szőlő gyümölcs- érleléséhez. ffizonyítékaink vannak arra, hogy mintegy kétezer évvel ezelőtt a kelták a Dunántúlon már fejlett borászkodást folytattak. Ezt követően is nagy becsben állt a szőlő. Több királyunk is fontosnak tartotta a telepítést, és olyan telepesek idehozatalát, akik értettek a szőlő műveléséhez. A török uralom ebből a szempontból kettős hatású volt. Részben kíméletlenül kizsákmányolták a földet és a földmívest, hiszen ha ők nem is ihattak a bort. de azért kereskedhettek, és jó pénzhez juthattak vele. Másrészt új fajtákat hoztak. Tizenhat borvidék Ebben az időben terjedte! kék szőlő és a belőle készült vörös bor. Nekik köszönhető a szekszárdi kadarka is. A külföldre is eljutó, soproni és szerémi borok mellé 1550- ben sorakozott fel a hegyaljai bor. Kiváló minősége hamar magas rendre emelte, amit csak fokozott az, hogy tíz év múlva megjelent a már ismert, és eddig még be nem mutatott dokumentumok, fotók, kéziratok és levelek segítségével eleveníti fel — alkotói- és gondolatvilágának jellegzetes csomópontjaihoz kapcsolódva — Karinthy pályáját. máig rangelső magyar bor, a Tokaji aszú. A szőlészetet, borászatot mindig is szigorúan szabályozták, de a múlt század végén pusztító filoxera óta ez a szigor még fokozódott. Védett körzeteket alakítottak ki, és szabályozták az ott telepíthető szőlőket. Hazánkban tizenhat borvidék van; további tizenhat „jó bortermő”, de borvidékbe nem sorolt megye, és négy csemegeszőlő-termelő körzet szerepel a ma érvényes Dortör- vény mellékletében. A szőlő mint gyümölcs napjaink kedvelt csemegéje. Évente átlagban 8 kilogrammot eszünk meg belőle. Táplálkozási értéke főleg a századforduló elejétől terjedő csemegeszőlőknek van. Légy erősebb A kisgazdaságoknak is kedvelt növénye. A hazai forgalomba kerülő mennyiségnek 55 százalékát itt termelik meg. Szépen díszük a kétmilliónyira becsült kiskertek többségében is, annak ellenére, hogy már Jókai is megmondta: „A szőlő nem engedelmes jobbágy, mint a krumpli, a ki tudja már a kötelességét: — a szőlő szolgabíró, a ki munkára hajt s halasztást nem enged. A ki szőlőt ültet nagy urat vesz magának”. Ami pedig bogyójának kisajtolt levéből erjedés útján keletkezett szeszes ital formájában a poharunkba kerül — mértékkel és kellő megfontolással kiválasztva és fogyasztva egészségünkre válik, kivált, ha megfogad juk a borivó tízparancsolatát, amelyből a kilencedik íg£ szól: szeresd, de légy erő-" sebb a bornál. Fejes István Klskunlachózón Új horgásztó Kiskunlacházán a MOHOSZ Pest Megyei Intéző Bizottságának kezelésében új horgásztó nyílt. Az öt hektáros Napsugár nevű kavicsbányatóra 150 forint a felnőtt, és 80 forint az ifjúsági napijegy. Ezért két ponty, illetve 3 kilogrammnyi egyéb hal fogható. Üj szolgáltatás, hogy horgászfelszerelést is kölcsönöznek a helyszínen. Emlékkiállítás a Karinthy-centenáriumra Vannak, akik folytatják az idős mester munkáját Az elektromos égetőkemence kényelmes, gyors, de a polcaira csak apróbb figurák férnek Karcagon, a Bethlen Gábor utcában 1929-ben egy alacsony fazekas, akit harmincöt esztendővel korábban Kántor Sándorként jegyeztek a matrikulába, műhelyt alapított. Madarakat, virágokat, és a Nagykunság jellegzetes embereit álmodta az élettelen agyagba. Kegyetlenül nehéz szakma volt ez akkortájt, mivel a szobányi nagyságú égető kemencében 24 óráig keltett egyfolytában táplálni a tüzet, hiszen mohó torkában egy- egy alkalommal tizenkét-ti- zenöt mázsa bükkfa hamvadt el. Köröskörül öt nyíláson „etették” folyton folyvást a falánk bestiát, amely belterületében nyolc köbméternyi figura is kényelmesen elfért. Változott a világ, változott az élet, és napjainkban már villanykályha égeti az apróbb figurákra a mázakat, bár ha gyereknyi Miska-kan- csó készül, az csak a régiben fér el, ott érzi jól magát, mire „magára gombolhatja” a kunsági gúnyát. A köztiszteletnek örvendő, 93 éves mester megromlott látása miatt már ritka vendég azokban a termekben, ahová jó másfél, egy évtizede reggelente az első útja vezetett. Koros a műhely, galambősz üstököt visel első gazdája, ámbár a kiérdemesült alkotmány ma sem üres. Ritka pillanat; a 93 éves művész ismét a műhelyében, ahol a vejével szakmai mesterfogásról vált szót (Fotók; Nagy Zsolt) A nemzedékek legifjabb tagja, Tóth János éppen egy Miska-kancsót „öltöztet” A Kossuth-díjas művész ve- je, a 63 éves Kun Gazda Ferenc, és az ő veje, a 29 esztendős Tóth János keze nyomán napról napra tálak, tányérok, bohályok, bajszos kunok, pirospozsgás menyecskék sorakoznak egymás után a polcokra. Hogy azután egyikőjük Hollandiában, a másikójuk az NSZK-ban, vagy az Egyesült Államokban, esetleg valamelyik hazai szoba, konyha polcain hirdesse: Kántor Sándor műhelye ma is él, és a kemencéiből kikerülő díszek, edények a mester szellemében adnak hírt arról az alföldi városról és embereiről, amelyet a térképek csak így jelölnek: Karcag. D. Sz. Ml Ez itt a kezemen egy Buteo ruf ... bocsánat, egy líbiai sasölyv. Gyönyörű. Gyönyörű, mint a madarak általában. Nézze csak, ott, azon a ritkás fenyőn, az meg egy küszvágó csér, ha jól látom. Ö, a madarak. Nagyanyám túzokot tartott, nagyapám meg darura, sőt még pelikánra is vadászott. Nekem a sasok, sólymok, héják a legkedvesebbek. Vadászom velük. De mi nem öljük meg az állatot, nem. Megfogjuk. Anghi Csabának sok vadlu- dat, kacsát küldtem az állatkertbe. Volt nekünk régebben földünk. Régebben, mondom, mert én még hetvennégy évvel ezelőtt születtem. Meg- hányt-vetett a sors. Voltam gazdatiszt gróf Károlyi Gyula birtokán, vezettem soly- mászati telepet, és dolgoztunk madaraimmal filmeken is. Az az igazság, hogy Kit- tenberger Kálmán sokat vadászott errefelé, Fegyvernek környékén. Hát én Afrikába szerettem volna menni, ahogy ő tette. Befogni olyan madárfajokat, amiket nem ismertem, nem láttam soha. Csakhát édesapámék az anyagiakat többre becsülték a szelleminél, nekem meg az lett volna a fontosabb. Afrikába nem jutottam el, de a madaraim révén már jártam Amerikában is! Ölyvek, sasok szárnyán A fegyvernek/ so/ymáaz ős e természet Szóval a sólymok, az igen. Tudja, hogy Nagy Lajos és Mátyás is kedvelte királyaink közül a solymászatot? Ez így volt. Tud latinul? Nem? Akkor inkább az életemről mesélek. Szóval nem mehettem Afrikába. A háború után létesült solymászati telep Gödöllőn, ott dolgozhattam. De „birtokos” múltam miatt kitettek onnan. Mit csinálhattam! Hiszi, nem hiszi, békáz- tamj És jól kerestem vele. Az itteni Vörös Csillag Termelőszövetkezet foglalkoztatott a kisállattenyésztő telepén. Húsz saját görényemmel irtottuk a téeszekben a patkányokat, az is hozott a konyhára annyit, hogy megéljünk az asszonyommal, akivel a hortobágyi solymásztelepen — ott lóról soly- másztunk! — ismerkedtem meg. Nem volt könnyű sosem. Most se könnyű, nem mondom. Kevés a nyugdíjam, kénytelen vagyok kiegészíteni cikkek írásával. Miről? Hát a madaraimról! A Nimród vadászújság közli néha, de jelent már meg munkám külföldön is. Amerikában kinyomtatták egy könyvemet a madarakról... de ne magamról beszéljek már. Ez az európai héjám már tizennégy éves, de csodálatos vadász. Nem 'lehet vele akárhogyan bánni. Nem úgy van az; hogy megtanítom a közös vadászatra, azután ketrecbe dugom és kész. Dolgozni kell, ha lehet naponta. Egy befogott fiatal madarat csak okosan lehet megtanítani az önálló vadfogásra. Ha látja, hogy az ember dobja föl neki a fácánt, akkor megszokja és csak a biztosra megy. Nem szabad látnia! Akkor olyan, mintha a valóságban most ugrott volna föl a bokor aljából. Az igen! Volt egy északi héja itt nálam, tanulni hozta valaki. Huszonkét nap múlva már jöhetett érte a gazdája, mert úgy vágott az, mint annak a rendje. Szittya nevű madaram, egy héja, egyetlen idényben 273 madarat vágott! Egyetlen napon tizennégyet! Mégsem én tartom a rekordot, hanem egy barátom. Az ő madara tizenhetet fogott el egyetlen napon. Bánni kell velük, szeretettel, de keményen. Ha dolgozunk, akkor hajnalban kelünk, kigyalogolunk a terepre, azután hajrá! Néha tizenöt-húsz kilométert is gyalogolok. Némelyik madaram elvész. Nem hagyom. Megyek utána, megkeresem. És meg is találom! Hát hagyhatnék ilyen madarakat a sorsukra? Ugye nem? Jönnek ám ide itthonról és külföldről is! Tudják hol van Fegyvernek! Nemrég osztrákok, nyugatnémetek jártak nálam, most egy jamaikai urat várok. Madarakkal, persze. Vadászunk. Együtt vagyunk, kinn a természetben. Mert én azt szeretem mindenféle formában. A kertem is. Mindenhonnan hozok ide növényt. Ha később jött volna, amerikai pipacsot mutathattam volna. Van itt vagy hatféle fenyő, és más örökzöldek. Van velük munka. No és a szürke gém? Meg a gólya? A japán csibék? A kis bagoly? És a macskák? De a madarak, az én madaraim! A kis nyugdíjból nem tartanám könnyen őket, de -a termelőszövetkezettől kapok kiselejtezett csirkéket, azzal etetem mind, meg a hurokcsapdával fogott hörcsögökkel. így élünk valahogy. Tudja, negyvennyolcban Gödöllőnek kellett volna fácán, telepítés miatt. Hát én fogtam egy hím héját, az kisebb a tojónál, bicikli szelepgumit húztam a fogókarmaira, azután gyerünk, komám! Hiba nem volt, baj nélkül szállítottam a kért madarakat. Homoki Nagy István filmjeiben is, később pedig Kol- lányi Ágostonéiban szerepeltünk ... Mennie kell? Hát csak annyit még, hogy a sólyom védett madár, hatalmas értéke van, nálunk csak engedéllyel fogható be. Megfordul nálunk a közép-európai vándorsólyom, annak északi rokona, fészkel a kerecsensólyom .. . Na, isten vele. Tudja, most talán megjelenik egy könyvem, az a címe, hogy Soly- mász voltam a Hortobágyon. Gondolhatja, miről szól. Mire legközelebb errejár, talán már nyomtatásban látja. Akkor azután megmutatom terepen is, mit tudnak az én madaraim. Hát minden jót. Elmondta: Lelovich György Lejegyezte; Hortobágyi Zoltán Líbiai sasölyv az idomító mesterrel (Fotó: Mészáros)
