Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-01 / 127. szám
1987. JÚNIUS 1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Vízilabda OB / Labdarúgó NB II Szépen csillog az ezüstérem is Vérszegény támadójáték, céltalan cselezgetések Szolnoki Vízügy SE—Újpesti Dózsa 9:8 (2:3, 2:1, 1:1, 4:3). Damjanich uszoda 1500 n. V.: Marjay, Schlosser. Szolnok: Pintér F.—Hegmann, Mohi, Tóth Cs., Lengyel 2, Pintér I. 2, Hasznos 4. Csere: Bogdán, Kiss A., Czibulka 1, Kiss Z. Edző: Babarczi Roland. U. Dózsa: Mátéfalvi—Pál, Vincze 1, Ancsán 2, Ürögi 2, Gáspár 1, Nitsovits T. 1. Csere: Kristóf 1, Varga, Nitsovits L. Edző; dr. Görgényi István. Régen voltak vízilabdamérkőzésen annyian, mint szombaton. Megtelt a lelátó és a medence körül is sűrűn álltak a nézők. Érthető volt a nagy érdeklődés, hiszen nem kisebb tétről volt szó, mint a versenyben maradás a szolnoki csapatnak a bajnoki címért. Az Újpest volt a kezdeményezőbb, Pintér F. háromszor is remek érzékkel védett. A sok kihagyott gólszerzési lehetőségre jellemző, hogy több mint három perc elteltével került először a hálóba a labda. A vendégek jutottak előnyhöz, a Vízügy SE csak négyméteresekből tudott velük lépést tartani. Az első negyedben 3:1, a másodikban pedig 4:2 is volt a Dózsa javára. Az idegességnek, tulajdonítható, hogy rengeteg emberelőnyös helyzet kimaradt, főleg a szolnokiak részéről, és rossz átadásokat is láttunk. A második negyed elején Pintér F., utána Mátéfalvi négyméterest hárított. A Szolnok a második hét perc végén tudott egyenlíteni. A harmadik elején Hasznos a kimozduló Mátéfalvi fölött először juttatta vezetéshez csapatát. Szemfüles, ügyes gól volt. Feszült, izgalmas légkörben, nagy taktikai csatát láthattak a nézők, amely az utolsó negyedben fokozódott és váratlan fordulatokat hozott. Mátéfalvit kiállították, de a játékvezetők a Szolnoktól elvették a labdát. Ezt két remekül megkomponált Vízügyes gól követte. Előnyös helyzetben kétszer egymás után Bogdán lopakodott a kapu közelébe, Lengyelhez játszott, aki mindkétszer a kapuba húzta a labdát. 7:5 a Szolnok javára! Eldőltnek látszott a két pont sorsa, amikor Ancsán előnyből, majd Vincze négymétereséből egyenlített a Dózsa, újabb előnyből pedig a vezetést is átvette. 7:8. Fokozódott az eddig is feszült légkör, a helyzetkihasználásnál remegtek a kezek. Czibulka előnyből egyenlített, s már mindenki elkönyvelte a döntetlent, hiszen fél perc sem volt hátra. Az Újpestnél volt a labda, de Bogdán szerelt, Tóth Csabához továbbított, aki látta, hogy Hasznos kapura tör. Eléjátszotta a labdát, és Hasznos egy védőtől szorongatva, pompás csavarral a bal sarokba zúdította a labdát. Az óra 6 perc 56 másodpercet mutatott! Óriási ünneplés fogadta a gólt, hiszen ez a győzelmet jelentette, amivel a Vízügy SE továbbra is versenyben maradt a bajnoki címért. Sokáig emlékezetes mérkőzést láthattak a nézők, mindkét csapat többször is kezében érezhette a győzelmet. Hogy ezt a Szolnoknak sikerült megszerezni, azt a játékosok hallatlan győzni- és küzdeniakarásának köszönhető. Az egész csapat dicséretet érdemel. Elmaradt vasárnap a Tatabánya—Szolnok vízilabdamérkőzés Tatabányán. Mivel az uszoda vizébe szénpor került, ezért a medence játékra alkalmatlanná vált. A Szolnok szerette vólna még aznap lejátszani a találkozót, ezért fölajánlotta, hogy saját autóbuszával elszállítja az ellenfél játékosait is Budapestre. A Tatabánya azonban nem adta fel pályaválasztói jogát, így a mérkőzésre tegnap nem került sor. A Magyar Úszó- és Vízilabda Szövetség hétfőn dönt arról, hol és mikor játsszák le az OB I-es bajnoki mérkőzést. Amennyiben erre Tatabányán kerül sor, a házigazdák felajánlották, hogy a szolnoki csapat utazási költségének felét megtérítik. Mivel időközben Budapesten a BVSC—Bp. Spartacus mérkőzés 12:ll-re végződött, így a szolnokiak elhalasztott találkozójának végeredményétől függetlenül a BVSC az OB I idei győztese, 41 ponttal, s az SZVSE mindenképpen ezüstérmes, ami az utóbbi évek legjobb bajnoki eredménye. Gratulálunk Babarczi Roland együttesének! Szolnoki MÁV MTE—Budafoki MÍTE 0:0. Szolnok, 1800 n. V.: Nagy II. J. SZ- MÁV MTE: Boros—Kiss, Ágh, Szilágyi, Rózsavölgyi— Csábi, Sugár, László (Hegedűs)—Kántor, Tubák, Szabó. Edző: Szatmári János. BM- TE: Lipták—Ferencz, Tóth, Tyukodi, Földházi—Takács P., Varga, Balogh Somogyi— Beringer (Fekete), Krisztin, Pogány. Edző: Megyei Győző. A körítés nem hiányzott. Bemutatták a kisorsolásra váró autót, volt gyermeknapi tombola, szavazólap, jöhetett a mérkőzés. A kiesésre álló Budafok ellen szinte mindenki biztos győzelmet várt és úgy is kezdődött a játék. Tubák már az első öt percben kétszer gólt szerezhetett volna, de főleg a második helyzetnél nagyot hibázott. A vendégek megszálltak kapujuk előterét és felkínálták a támadási lehetőséget a MÁV MTE előtt. Negyedóráig mindössze kétszer jutottak át a felezővonalon. A MÁV MTE pedig darálta a támadásokat, nyomasztó fölényben játszott és a 23. percben a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki: az egyik budafoki védő hazaadása Tubák elé került, de a csatár, teljesen egyedül hagyatva, a kifutó Lipták fölött az üres kapu mellé emelt. Volt még néhány szolnoki lövés, de ezek csemegét jelentettek Aztán meddő mezőnyjáték jellemezte a mérkőzést. Szünet után a Budafok ijesztgette Borost, aki néhányszor jó érzékkel öklözött. Kiegyenlítődött a játék, a MÁV MTE támadásaiban több volt a veszély, de az igazi helyzet csak Tubák előtt adódott, aki egyszer szinte a gólvonalról sem tudta a hálóba juttatni a labdát. Kapu elé ívelgetett labdák, céltalan cselezgetések jellemezték a hazaiak játékát, s ezeket a kísérletezéseket a budafoki védők köny- nyűszerrel hárították. Küzdött a MÁV MTE. minden fantázia nélkül. Az utolsó percben volt még egy lehetőség, amikor Csábi a kapu elé dobta be a labdát, de ezt Tubák a léc fölé bombázta. Nagy csalódást hozott a MÁV MTE játéka, mert egy szerény képességű csapat ellen sem volt képes megszerezni a győzelmet. A mérkőzés végén a közönség vé- leménnyilvánítása egyben a mérkőzés kritikáját is jelentette. P. I. További eredmények: Szétszórd—Vác 1:1, Szarvas— Ózd 1:3, Szeged—Nagykanizsa 1:1, Ganz-Mávag—Salgótarján 1:0, Nyíregyháza— Metripond 0:1, Keszthely— Csepel 0:1, Diósgyőr—Komló 1:0, Bp. Volán—Kaposvár 0:1, Baja—Veszprém 1:0. Az nb n Állasa: i. Kaposvár 32 17 10 5 37-27 44 2. Bp.Volán 32 18 5 9 56-38 41 3. Csepel 32 15 10 7 42-26 40 4. Vác 32 16 8 8 43-31 40 5. Nyíregyh. 32 14 9 9 48-41 37 6. Komló 32 15 4 13 48-42 34 7. Veszprém 32 12 9 11 35-35 33 8. Metripond 32 12 8 12 42-30 32 9. Szeged 32 12 8 12 50-43 32 10. Ganz-M. 32 11 10 11 36-36 32 11. Szolnok 32 11 9 12 32-32 31 12. Szekszárd 32 11 8 13 46-51 30 13. Salgótarján 32 9 12 11 27-34 30 14. Diósgyőr 32 7 15 10 34-44 29 15. Baja 32 12 5 15 32-42 29 16. Ózd 32 10 7 15 41-42 27 17. Keszthely 32 8 11 13 28-33 27 18. N.-kanizsa 32 7 12 13 34-52 23 19. Budafok 32 9 7 16 38-53 25 20. Szarvas 32 8 5 19 35-52 21 Területi labdarúgód bajnokság Txólparádé Mezőtúron és Debrecenben Nem fogadta kegyeibe az ldSjá1- rás az olimpiai ötpróba idei második futópróbájára vállalkozókat a hét végén. Az előző napokban Tiszajenőn — 123-an —, Tószegen és Tiszasülyön viszonylag ]ó időben róhatták le a Jelentkezők a maguk 5—10 kilométerét; szombaton és vasárnap délelőtt azonban már esős, borús időjárás riasztott el többeket is a futónapról. Szolnokon és környékén mégis összesen 883-an álltak rajthoz: Rákóczi- falván például 98-an, a megyeszékhelyen 86-an. Ojszászon (képünkön) 57-en, míg Jászberényből 69, Tőrökszentmiklósról 31, Túrkevéről 326 próbázót jelentettek. Bár több helyszínről csak később érkeznek be a pontos adatok, az már biztos, hogy megyeszerte a résztvevők száma ismét meghaladta a másfél ezret. Közülük a legelszántabbak ázva- fázva is megtették a 21 kilométeres kismaratoni távot! (Fotó: Tarpat) 6:6 a SZÚR-on Totóeredmények 1. Mannheim—Leverkusen 1 2. Düsseldorf—Kaiserslautern 2 3. FC Homburg—Bayern M. x 4. Dortmund—Mönchenglad. 2 5. 1. FC Köln—Hamburg x 6. Solingen—Karlsruhe x 7. St. Pauli—Hannover 2 8. Aschaffenburg—Osnabrück x 9. Cagliari—Modena 1 10. Campobasso—Trlestina x 11. Catania—Bari 1 12. Genoa—Lazio 1 13. Parma—Cesena 2 Pótmérkőzések: 14. Lecce—Cremonese 1 15. Lanerossi—Arezzo x 16. Sambenedettese—Messina 1 Vasárnap 46. alkalommal rendezték meg a SZŰR-t, a Színészek és Újságírók labdarúgó rangadóját. A Népstadionban fél ház előtt 6:6- ra végzett a két válogatott, az első gólt a színészek rúgták, aztán a toliforgatók vették át a vezetést, majd váltakozva estek a gólok, sok szép akciót tapsolt meg a közönség. Két perccel a találkozó vége előtt a művészcsapat 6:5-re vezetett, ekkor sikerült egyenlíteniük az újságíróknak, gazdagítva a két csapat találkozói mérlegén a döntetlenek számát. Mindkét válogatottban akadtak kiemelkedő teljesítmények, a színészeknél Juhász Jácint, Cseke Péter és Rudolf Péter, a „szerkesztőknél” -Kopeczky Lajos és Váhkonyi Sándor tartozott a legjobbak közé. Mezőtúri Honvéd—Karcag 5:0 (2:0). Mezőtúr, 700 n. V.: Sándor. Mezőtúr: Markó — Hegedűs Tóth (Újvári), Dávid, Szamosi, Borbély (Pető), Nagy, Oláh B-, Horváth, Oláh O., Takó. Edző: Földesi János. Karcag: Csomós — Laurencsik, Sándor, Molnár (Kocsi), Nagy, Balogh, Tóth, Antal, Erdei, Hajdú (Tüdős), Herczeg. Edző: Bakó Tibor. Jól indult a mérkőzés a hazaiak szempontjából. A 3. percben Oláh Béla szögletét Oláh Ottó csúsztatta a karcagi kapuba. 1:0. A vendégek is próbálkoztak, de kevés meggyőződéssel és eredménytelenül. A 41. percben egy támadásuk végén a Honvéd kapufájáról pattant ki a labda. Meglódultak a hazaiak és létszámfölényüket Tóth kihasználta. 2:0. A szünet előtt Hegedűst fölvágták a 16-oson belül, a játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott. Dávid állt a labda mögé, de lövését Csomós gyors vetődéssel hárította. A 68. percben Takó jobb oldali beívelését a frissen beállt Pető első labdaérintésével a hálóba fejelte. 3:0. Háron perccel később a kitörő Oláh O. lábát Csomós elhúzta; 11-es, melyet most Oláh B. hagyott ki! A 85. percben Újvári középen cselezgetett, a védők tétováztak, a csatár váratlanul a mozgásával ellentétes irányban kapura guÖkölvívós Jobbak voltak a vendégek Eszak-Csehszlovákia válogatottja — Szolnoki MÁV MTE—Törökszentmiklósi SE vegyes 13:9. Szolnok. Járműjavító művelődési háza. 200 n. Győzelmek: Fiala. Gázsi, Tanka, Horák, Brozs, Tokár, ill. Kovács F., Plesovszki, Bognár. Gyarmat; Polacsek —Szaikály döntetlen Vasárnap délelőtt a MÁV Szolnoki Járműjavító Üzemének művelődési háza színpadán állították fel azt a szárítót, amelyben északi szomszédaink és a megye két szakosztályának vegyescsapata mérte össze tudását. A találkozó nem annyira a matinék, mint inkább régi nagy ökölvívócsaták hangulatát idézte. A hangos, tapssal kísért buzdítás, a nézőtérről bekiabált. többé-kevésbé szakszerű utasítások sora olykor szinte szárnyakat adott a hazaiaknak. bár a vendégek — néhány kivételtől eltekintve — felülmúlták őket fizikai és technikai oldalról egyaránt. A kivételek közé tartozott Kovács Ferenc és Plesovszki Sándor, de mindenekelőtt az egyik legtehetségesebb szo’- noki öklöző, Bognár László, valamint Gyarmat Attila, aki (a csehszlovák Tokárral együtt) a legharcosabb ökiűzőt megillető különdíjat ;s megkapta. A házigazdák megajándékozták az éppen 23. születésnapját ünneplő Rüchlost is a vendégcsapatból. Több élvezetes, jó mérkőzést is láthatott a közönség. bár sajnálhatta, hogy a pénteken Törökszentmikló- son vereséget szenvedett Ri- móczi Róbert ezúttal nem lépett szorítóba (ott összesítésben 14:8-ra győzött Észak - Csehszlovákia válogatottja). Az évek óta fennálló jó kapA szolnoki Bognár László (baloldalt) egyhangú pontozással nyert a csehszlovák Stefán Kotlár ellen. csolatot erősítette ez a két találkozó a csapatok között, s a mostani házigazdák meghívást kaptak nyárra Usti nad Labembe. egy otta nemzetközi viadalra. Szakmailag is lesz mit tanulniuk a Szolnok megyeieknek, akiknek végül is nincs miért szégyenkezniük, hiszen erősebb ellenféllel szemben maradtak alul. rított. A kapus dermedten szemlélte a labda útját a hálóig, 4:0. Nem sokkal a befejezés előtt Takó elfutott a bal szélen, beadását Újvári egyből a gólvonalon túlra vágta, 5:0. A minden csapatrészében jobb mezőtúri csapat megérdemelten nyert. Debreceni Kinizsi—Tisza Cipő 7:0 (4:0). Debrecen, 300 n. V.: Nagy. Tisza Cipő: Gre- govszki — Fürtös, Kardos M., Hábensusz (Sipos), Szőke L., Szántai, Szőke S. (Horváth), Hegedűs, Palcsó, Szőke Zs., Kesjár. Edző: Árvái István. A mérkőzés megkezdése előtt a martfűiek virággal köszöntötték a már bajnokságot nyert Kinizsi vezetőit és játékosait. Már kezdéskor gólt ér el a hazai csapat. Kerekes becsapta Kardost, akinek beívelt labdáját Fehér a bal alsó sarokba fejelte, 1:0. Nem sokkal később Szőke S. elcsípett egy labdát, kapura húzott, átadását Kesjár lőtte a kapuba. Nagy meglepetésre a játékvezető szabadrúgást ítélt a vendégek javára ... A 13. percben újabb fejesgóllal növelte előnyét a Debrecen, ezúttal Andirkó helyezett a jobb alsó sarokba. 2:0. a 33. percben Magyar elfutott a bal oldalon, beívelését Kerekes juttatta fejjel a kapuba. 3:0. A félidő lefújása előtt egy előrevágott labdára Gre- govszki kifutott, de mielőtt azt megfoghatta volna, Sebők a kapuba pöccintett. 4:0. A második játékrész szintén góllal kezdődött: bal oldali szögletet követően. Andirkó az üresen hagyott kapuba gurított, 5:0. Két perccel később Hábensusz adott el egy labdát és Sárközi a kimozduló 'kapus felett már a 6. debreceni gólt szerezte. 6:0. Ezt követően már csak „játszadozott" a debreceni csapat, és a 83 percben Barna fejese kötött ki a martfűi hálóban. 7:0. Jászberényi Lehel — Hajdúszoboszlói Bocskai 2:0 (1:0). Jászberény, 600 n. V.: Mónus. Lehel SE: Havasi — Fejes, Bukhat, Gephárt, Palásti. Győré (Ludasi), Szántai A., Szabó, Sulyok. Moso- nyi (Gál), Vonyigás. Edző: Néder István. Ideális labdarúgóidőben, a nagy tét miatt mindkét csapat idegesen kezdett. Az első helyzet a 8. percben adódott, amikor Sulyok nagy lövése a felső kapufáról Vonyigás elé pattant, aki elhamarkodottan Baráth kezébe fejelte. A 17. percben vezetést szerzett a Lehel. Szántai Attila ment el a jobb oldalon, leadás után a labda Mosonyról Szabó elé pattant, aki a bal sarokba gurított. 1:0. A vendégek első helyzete a 29. percben adódott, amikor Pintér szabadrúgása után Nyilas szabadon fejelhetett, Havasi azonban bravúrosan védett. Szünet után a vendégek támadtak lendületesebben és a 49. percben Józsa bombáját Havasi nagy bravúrral szögletre ütötte. Az 56. percben Ri- pováczi hátulról belerúgott Fejesbe, ezért a játékvezető kiállította őt. Az 59. percben eldőlt a mérkőzés. Fejes ment el a jobb oldalon, nagy lövése után a labda Baráth kezét érintve vágódott a léc alá. 2:0. Hajdúböszörmény — Volán Rákóczi SE 2:1 (1:0). Rákóczifalva, 400 n. V.: Fodor S. Volán Rákóczi: Nagy — Ladányi, Silye, Bencsik. Török, Rácz (Erdei). Zakar, Szénási, Vadicska. Erdős, Kántor (Lázár). Edző: Kovács Gyula. Ragyogóan előkészített pályán a vendégcsapat kezdte a játékot, helyzetbe azonban nem kerültek a hajdúságiak a jól záró hazai védelem mellett. A 20. percben Vadicska röviden adott haza. Sütő elcsípte a labdát és a kimozduló Nagy felelt a kapuba helyezett, 1:0. Kezdés után azonnal Zakar került helyzetbe, de a labda a kapufáról kifelé pattant. A továbbiakban is a hazai csapat támadott, de a szerencse elpártolt a csatároktól A második félidőben a hazai csapat egyre-másra vezette támadásait, de a jól védő vendégkapus mindent hárított. A 70. percben egy kontra támadás során Nagy a jobb oldalon elhúzott, beadását Tabár közelről lőtte a hálóba. 2:0. A 72. percben agy hazai támadás végén Va- dicskát a bíró kiállította. Három percre rá a bal oldalról Török végzett el egy szabadrúgást, a beívelt labdát Szénási kotorta a hálóba. 2:1. Mai műsor KOSÁRLABDA. Felszabadulási Kupa, férfi: Alföldi Olajbányász—Baja, Szolnok. tiszaligeti sportcsarnok, 15.30. TÖMEGSPORT. Olimpiai ötpróba, futás: Rákócziújfa- lu, sportpálya, 14.30.