Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-06 / 132. szám
10 Nyugdíjasok fóruma 1987. JUNIUS 6. Elmegyünk Mindennapos munkahelyi esemény. Valaki búcsúzik. Valaki a felmondási idejét tölti. Valaki kiveszi az utolsó munkásévére jutó szabadságát. Valaki hivatalos az igazgatóhoz, ahol rövid kis ünnepségen kezet ráznak vele, mondják, hogy formális a búcsú, hiszen visszavárják, szükség van sokévtizedes tapasztalatára, tudására, szakértelmére. Valaki könnyeket morzsol el a szemüvege alatt, s valakit megsiratnak, ha megsiratnak. Aztán elmegy. Elmegyünk. Ki előbb, ki utóbb, aki megéri. Készülünk rá, jóelőre készítgetjük magunkat. Nem kell csörgőre húzni az órát, nem kell hétvégeken készülni a jövő hétre, nem kell — menynyi minden nem kell! Ezek a mostanában búcsúzók még nehezebben fogják a betyárbatyut. Ezek a mostanában búcsúzók ugyanis kora ifjúságuktól élték, élik a munkáséletet. Nehéz munkáséletet! A most hatvanadik, meg ötvenötödik évük felé ballagók ugyanis gyerekként élték meg a világégést, s már az új világban kezdték a munkáséletet. Nem titkolják, — ha meghallgatjuk őket, s nem legyintünk — nekik sokkal nehezebb volt a négy évtized, mint a maiaknak. Legtöbben semmitlenüű, tudatlanul álltak tizennyolc, húsz évesen az élet, a munkásélet kapujában. Nem válogattak, válogathattak munkában, nem készültek iskolák, főiskola, egyetem kapujában az életre. Az elszántak, a sokat akarók, a kitartók rendszerint a napi munka után ültek vissza iskolapadba, levelezőként szereztek diplomát — s már akkor tudták, rengeteget kell küzdeniük önmagukkal, családjukkal, az élettel. Talán a legtisztábban látók azt is sejtették: lesznek majd, akik azt mondják, hja, az a mezei jogász, az a gyorstalpalón végzett/ mérnök, az a szakérettségizett tanár... Nem néztek vissza, s nem vették szívükre a lekicsinylést. Dolgoztak,. Rajtuk kívül már egyre kevesebben tudják: az a munka más volt, az a munkaidő, az a fizetség, az az elismerés nem hasonlítható a maival. És az életkörülményeik se. ök, a most búcsúzó férfiak még tudtak alkalmazkodni, felnőtt, családos emberként szülői házhoz, — mert lakni, élni kellett valahol. ök, a most nyugdíjba készülő nők még örültek a hat hét szülési szabadságnak, s még meg se született a gyerek, már keresték azt a jóságos, magányos öregasszonyt, aki félhavi fizetésükért elvállalta a gondozást, ök már megették kenyerük javát, amikor saját lakáshoz jutottak — ki kevés, ki több pénzért, de kevesen csak úgy, ingyér’. Ök örültek, ha kamasz gyerekeiket elvihették a Balaton partjára két hétre, hogy lásson már valamit a világból. A világ — s az is a mi világunk volt — szűkmarokkal mérte nékik a lehetőséget. Nem irigységből, — tehetőségből nem futotta többre. Ezért ők megértették mindig a rendet, nem pö- röltek, nem követelőztek, ök szerények voltak, s megbecsülték a kis jót, a valamivel jobbat is. Elmegyünk. Valakik napjában elmennek, búcsúznak. Magukkal nem visznek értéket, kincset. Csak egy kort, amely elmúlt, s nem siratja vissza senki. Am alapja volt mindennek, ami mai. Egy percre érezzünk velük, ha látjuk: elmennek. <8J) Két éve a dédinól Két érmei ezelőtt öröm érte a töröfuzentmiklósi tanyáján magányosan élő özvegy Turcsányi Illésnét. Egyik unokája kérte a nagymama megértő támogatását. Nagy Sándor és felesége ugyanis úgy határozott, átépíti a városi családi házat. Amíg bontottak s építkeznek a dédi tanyáján, együtt az asszonyunoka családjával jól megfér az idős, nyugdíjas asszony. A legkedvesebb családtag persze az óvodás Sanyika, a dédunoka. (Mészáros János fotói)? Rent/eletehrOf röviden Mit kell tudni a szociális gondozás díjairól? A területi gondozás minden formájának igénybevételéért — egy meghatározott réteget kivéve — a korábbi jogszabályok alapján is térítési díjat kellett fizetni. A házi gondozásban a térítési díj a jövedelmi helyzettől és az igényelt gondozási tevékenységtől függően az ingyenességtől havi ezer forint felső határig terjedhet. Az öregek napközi otthonaiban a térítési díjakat — az étkezések számát és a nyitva tartást alapul véve — az ingyenességtől havi hétszáz forintig lehetett megállapítani. Az új térítési díjrendszer célja az ellátásoknak az idősek igényeihez rugalmasan alkalmazkodó megszervezése, a térítés# díjakban a jövedelmi viszonyok, az életkor, az egészségi állapot szerinti érvényre juttatása, az egyszerűbb, gyorsabb eljárás bevezetése, a hatósági ügyintézés megszüntetése. Az új térítési díj megállapítás kedvező elemei még a következők: — az ingyenesség határa az öregségi nyugdíj minimumra emelkedett, ezáltal „Egy újszülöttnek minden vicc... a mottó elismétlé- se nélkül csupán gondolat- társítással lehetne megfogalmazni az ugyancsak figyelemre méltó jelmondatot, hogy hatvanon túl minden újabb esztendő egy külön ajándék. Különösen az, ha olyan kivételes napokkal gazdagodik, amelyekben csak ritkán, vagy egyáltalán nem volt még része a megajándékozottnak. Jászberényben a Városi Tanácd Egyesített Szociális Intézete lakóinak az ábra- hámhegyi kirándulás, üdülés vagy nyaralás — mindegyik résztvevő másként nevezi — jelenti a külön ajándékot. Kirándulás, ami minden évben megismétlődik, mégis mindig új. Egyrészt, mert soha nem lehet megunni és azért, mert sokan először kapnak ilyen ajándékot, köztük olyanok is, akik életükben először látják a Balatont, szélesebb körre terjedt ki (korábban az özvegyi nyugdíj minimum volt), — a térítési díjat ezentúl csak a gondozottnak kell fizetnie, hozzátartozója nem kötelezhető. — ha olyan személyt gondoznak, aki jövedelem nélküli személy tartására köteles, a térítési díj alapjául szolgáló jövedelmet az egy főre jutó jövedelem képezi, — az utólagos térítés lehetővé teszi, hogy a tényleges igénybevétel alapján kerüljön kiszámításra. A térítési díj alapja a gondozásra fordított idő. A térítési díj nagysága és a hivatásos gondozok bére, illetve a tiszteletdíjas gondozók esetében a tiszteletdíj mértéke független egymástól. A hivatásos gondozók 30 és a tiszteletdíjasok 20 forintos óradíja' nem a munkabérük, illetve a tiszteletdíjuk alapján, hanem a korábbi jogszabályok nyomán kialakult térítési díj színvonal alapulvételével került meghatározásra. A tiszteletdíj nélküli aktívák által végzett tevékenységért gondozási díj nem számítható fel. A jászberényi szociális intézet lakói közül az idén 40 idős ember nyaralt a Bala- ton-part ábrahámhegyi üdülőjében. A jászladányi szociális otthon „leválásával” többen mehettek 1987-ben Jászberényből Ábrahámhegyre. Ennek is köszönhető, hogy az idősek klubjának tagjai közül is a szokottnál többen jutottak el a Balaton partjára. A székesfehérvári Volán kényelmes autóbuszával indultak május 4-én, és 9 nap múlva az hozta vissza őket Jászberénybe. Az üdülés ideje alatt velük volt a szociális intézet mikróbuszsf, így mindennapra tervezhettek egy-egy kirándulást. Voltak Badacsonyban Keszthelyen, Füreden, megismerkedtek a tópart sok olyan látnivalójával, amit látni kell és amit elfelejteni nem lehet Az idősek klubjában a térítési díj a tagsági díjból és az élelmezési térítésből áll. A klubtagsági díj a korábbi rendelet szerinti — az étkezéssel vagy annak mellőzése esetén önállóan fizetett — fenntartási költségtérítés helyébe lépett, összege nem változott. A jövedelmi értékhatár alatt klubtagsági díjat sem szabad megállapítani. Ha a klubtag két hétnél hosszabb ideig nem veszi igénybe a klub szolgáltatásait — pl. elutazik vagy kórházba kerül, akkor arra a hónapra nem kell klubtagsági díjat fizetnie. Az idősek klubjában fizetendő étkezési térítési díj alapja a mindenkori élelmezési nyersanyag- norma. Nagysága — a házi gondozás térítési díjához hasonlóan — a gondozott jövedelme szerint százalékos arányában változik. A kiadott 10 1986. (IX. 24.) EüM sz. rendelet alapján a klubtag- tági díj nem csökkenthető, azonban a rendelet 8. paragrafusa szerint a fizetendő térítési díj (a tagsági díjból és az élelmezési térítésből áll) így a térítési díj viszont százalékos arányban mérsékelhető. Nem felejti el Eiler János- né se, akit tolókocsihoz köt a betegsége, és aki álmodni se merte, hogy valamikor meglátja a Balatont. A csoporttal utazó gondozónők vigyázták és segítették minden lépését, igy ő is ott lehetett az ismerkedési esten, a vetélkedőkön, a kirándulásokon és a búcsúesten. Balogh Sanyi bácsi már volt a magyar tengerparton, a mostani kirándulás mégis szebb volt, mint remélte. Talán azért, mert ott volt velük egy valaki — az is klubtag — aki az előrejelzések szerint megosztja majd vele — a özvegyem berrel — magányát. Ennek a valakinek többször elh ázatta a nótáját. Tehette, mert kéznél volt a klub legvidámabb tagja, ahogy csak barátoknak, sorstársaknak játszhat az ember. — Illés — Az orvos tanácsai fl fog betegségeiről A szuvasodásnak, fogágy- sorvadásnak és a kopásnak van jelentősége idős korban. A fogak viszonylag ritkábban szuvasodnak: leggyakrabban a zománccal borított fogkoronán, valamint a cementtel fedett gyökérhatáron. A fognyaki szuvasodás oka az ínysorvadás. Emiatt fedetlenül marad a gyökércement és érdes felszínén könnyen megtapad a lepedők, ételmaradék. Elősegíti a csökkent szájhigiénia és a kevesebb mennyiségű nyál is. A rosszul szerkesztett, a fog nyakát is érintő fogpótlások fokozzák a lepedékképződést, nyomásúkkal előidézik az íny visz- szahúzódását. A szuvasodásra a lassú előrehaladás és a kevés fájdalom jellemző. A sorvadt fogbél reakciója is gyenge és lassan, fájdalom nélkül el is halhat. Legfontosabb a rendszeres fogmosás, a kivehető fogpótlások tisztántartása, a fogak ellenőrzése és a kezelések idejében történő elvégeztetése. • Jellegzetes öregkori elváltozás a gyulladásmentes fog- ágysorvadás: a fognyak körkörösen lecsupaszított, de az íny feszesen tapad a fognyaki cementen, és a fogak rögzítettsége is kielégítő. Elősegíti a fogkő, ételbeékelődés, hibás pótlás. A gyakori részleges foghiány a fogsorzáródás egyensúlyának megbomlását és a maradék fogak túlterheltségét válthatja tó. Szerepe lehet helyi keringészavarnak, érvagy idegrendszeri betegségnek is. Rendszeres fogmosásra, a lepedékek eltávolítására kell törekedni. Igen jó a szájzuhany használata. A fognyak öregkori érzékenységét jól csökkenti a cement réseibe is felszívódó fluor tartalmú Elmex fogkrém. Legfontosabb a hiányzó fogak mielőbbi pótlása, vagy a meglévők egységbe foglalása merevítése. A kopott, letöredezett, el- színeződött fog nem tekinthető valódi öregségi jelnek, mivel a fogak kopottsága már 60 éves kor előtt kialakul, s utána már csak kisebb mértékben fokozódik. Ha a kopott fog panaszt, fájdalmat okoz. zavarja a fogak pótlását, vagy esztétikai szempontból kifogásolható, kezelni kell. A hő és vegyi érzékenységet ecseteléssel lehet enyhíteni, de tartós védelmet csak a borító korona ad. A kopott fogak megtartására kell törekedni, mivel a készülő pótlások számára pillért jelentenek. A fogak betegségei miatt néha szükségessé válhat eltávolításuk. A sorvadt fogágyból könnyű a mozgó fogat kihúzni, de a szilárdan ülő fogak sok nehézsége', okozhatnak. Gyakori az utóvérzés: a mozgó fogak, gyulladt lágyrészek miatt tágul- tabbak az erek, meglassúb- bodik a véralvadás is, és ezt még a szedett gyógyszerek is befolyásolhatják. Erről tájékoztatni kell a fogorvost. Az idősek nagy részének minden foga hiányzik és teljes alsó-felső fogpótlást visel. A fogakat minél előbb pótolni kell, mivel a hosz- szabb ideig foghíjasok nehezen vagy egyáltalán nem tudják pótlásukat használni, megszokni. A műfogsor rontja a száj öntisztulását, fokozódik a lepedékképző- dés, felgyülemlik az ételmaradék, ezért a protézist megfelelően gondozni, tisztítani kell. Legalább napi kétszeri, kefés-fogpasztás tisztítása szükséges. Ajánlatos a fog- sortisztító tabletták használata, melyek leoldják a lepedőket és zsírtalanítják is a fogsort. így elkerülhetjük a jellegzetes, kellemetlen műfogsor-lehel etet. Dr. Cz. L OmeiUl tottt; Sóikét! Sállá N. I. 70 éven felüliek éltei fizetendő téritési Téritési di1 a területi qondozásban dijak öregségi nyugdíj minimum Jövedelem /fő ♦ 500 +1000 ♦ 1500 ♦ 2000 ♦ 2500 1987. évben 2.550, 2.551,- 3.051,3.551,4.051,4.551,3.050,- 3.550,4.050,4.551,0 % 20 % 40 % 60 % 80 % 100 % 70 éven aluliak éltal fizetendő összeg öregségi nyugdíj minimum♦ 500 ♦ 1000 ♦ 1500 ♦ 2000 ♦ 2500 1987. évben Jövedelem /fő 2 4go- 2.491,- 2.990,3.491,3.991,4.491,2.990,- 3.490,3.990,4.490,4.991, 0 % 20 % «ä 60 % 80 % 100 % Tiszteletdíjas gondozás 1 óra 4,- Ft 8,- Ft 12,- Ft 16,- Ft 20,Ft 1 óra aunkadija 20 Ft, 1 óra gondozásra kivetett összegek:/30 nap esetén/ 120,- Ft 240,- Ft 360,- Ft 576,- Ft 600,Ft Hivatásos gondozás 1 óra .unkadlja 30 Ft: 1 6r8 6,- Ft 12,- Ft 18,- Ft 24,- Ft 30,Ft 30 nap esetén: 180,- Ft 360,- Ft 540,- Ft 720,- Ft 900,Ft Idősek Klubja esetében ugyanaz a jövedelmi értékhatár. Napi nyersanyag norma napi 3x1 étkezés esetében: 33,oo Ft 1 napi ellátás: 33,oo Ft 0 % esetén tagsági dijat fizetni nem kell 1 hónap 1 nap 20 %-os jövedelem kategóriánól fizetendő: 150 Ft tagsági dij 6,60 élelmezés 40 %-os jövedelem kategóriánál fizetendő: 150 Ft tagsági dij 13,20 élelmezés 60 %-ob jövedelem kategóriánál fizetendő: 150 Ft tagsági dij 19,80 élelmezés 80 %-os jövedelem kategóriánál fizetendő: 150 Ft tagsági dij 26,40 élelmezés 100 %-os Jövedelem kategóriánál fizetendő: 150 Ft tagsági dij 33,00 élelmezés Amikor már becsülete van az ajándéknak