Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-01 / 127. szám
1987. JÚNIUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hét filmjeiből En a vízilovakkal vagyok A Szolnoki Kodály Kórus Tavaszköszöntő címmel adott nagysikerű hangversenyt péntek este Szolnokon, a Széchenyi városrész dr. Münnich Ferenc Úti Általános Iskolájában. A bemutatott műveket Rigó Éva és Buday Péter vezényelte. (Fotó: T. Z.) A ma már mindenttudó filmtéchnikának nem okozna semmi gondot, ha Búd Spencer és Terence Hill végre már hosszú fehér szakállal jelenne meg a nagy pofonok arénájában. Ez valamelyest talán eredeti is lenne, de föltétlenül eltérne az eddigi sablontól, s ami a legfontosabb, híven kifejezné nézői véleményünket. A kezdetkezdetén még kedves behe- mótoknak felfogható pofongyárosok „művészete” ugyanis már nem hogy a szakál- lasság stádiumán jutott túl, hanem csak a dédpapi korabeli, köldökig érő fehér szakáll fejezné ki, hogy múlik az: idő. S az idő múlásával a pofonok rituáléjának hatása is mennyire megkopik! Netán éppen ezért játsszák most nálunk a nagy pofonok filmjének újabb epizódját? Esetleg arra gondol a filmforgalmazó, hogy ha unos untalan újabb és újabb pofonkaval- káddal traktál ja a nézőt — különös tekintettel a serdülőkre — majd csak észreveszik, hogy blődli az egész, megunják a nyaklevesgyártó nagyiparosokat, s azok elveszítik példakép-jellegüket. Bár így legyen, ha már benne vagyunk, ha ilyen bőségesen kell nekünk — kiknek? — az egyik, vagy a másik pofongyáros, sőt egyszerre mind a kettő. Kétlem ezt a logikát, s már azzal is kiegyezem, ha a Bud Spencer és Terence Hill páros számtalan celluloid szalagon lévő jól irányzott ütése nem szaporodik néhánnyal — mondjuk amikor hazafelé megyek az esti előadásról. Mert mit mondjak annak a helyzettévesztésben lévő egyébként kedves kamasznak, aki elém- ugrik és kipróbálja rajtam — vagy akárkin — a nagy példaképek „művészetét”. Lesz-e időm elmagyarázni, hogy az Italo Zingarelli rendezte film a sorozat egyik leggyengébb terméke, s hogy a filmek sokkal gyorsabban öregszenek mint a nézők. Hiába „jól konzerváltak” a nagy pofonok atyamesterei még most is, s pláne azok voltak tíz évvel ezelőtt, egyszerűen meguntuk filmbéli figuráikat. A producer is megérezhette az „újítás” szükségességét, megpróbáltak életköze- libbek lenni, de alapjában véve csak annyira futotta, hogy a két „frászgyáros” valamiféle állatbarát mezben üti, veri a gonosz népeket. Tulajdonképpen semmi sem történt; az egyik filmjükben ezért, a másikban azért verekszenek, de semmiképpen sem ügyért, hanem „csak”! Más kérdés, hogy ez a jámbor megokolás mennyire váltható aprópénzre s talán nem is egy Club dohány árára. Hogy esetleg jachtot is vehetnek a pofonparádé árán, az is biztos, de ez már más kérdés. Ettől még a vízilovakkal,, takaródzó” film banális és unalmas marad. A baj csak ott van, hogy ráadásul fizetünk, hogy nézhessük. .. —ti— Évadnyitás Siófokon A népünnepélyek kedvelt látványosságaival, szórakoztató és sportrendezvények sorozatával szombaton megkezdődött a balatoni évadnyitó napok siófoki programja. A reggeli órákban lovasok, fogatok, lovastorna- csapatok, vonultak végig a parti sétányon és a hajóállomáson csatlakoztak a balatoni nyarat köszöntő ünnepség résztvevőihez. A város vezetői üdvözölték az első vendégeket, s a kikötő vizébe hajított virágkoszorúval próbálták a szélborzolta Balaton és a nem éppen vendégmarasztaló időjárás kegyeit megnyerni. A parton Siófok finnországi testvérvárosából Ouluból érkezett muzsikusok adtak térzenét. Kórusbemutató Debrecenben Szakmunkásképző iskolák kórusainak részvételével Vándor Sándor fesztiválhangversenyt rendezett szombaton Debrecenben a Kórusok Országos Tanácsa, az Országos Pedagógiai Intézet és a helyi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ. A Vándor Sándor kórusverseny az amatőr dalosmozgalom legnagyobb rendezvénye: az idén például kétszázötven kórusban tizenkétezer énekes lépett a közönség elé. A debreceni fesztiválhangversenyen a vendéglátók dalosai mellett egri, jászberényi, miskolci, nagykőrösi, szegedi, szombathelyi és űi- fehértói kórusok mutatták be műsorukat a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ színháztermében. A nemzetközi gyermeknapon Varga László átadja a kitüntetést tanúsító oklevelet Ferencz Jánosnak (Folytatás az 1. oldalról) patokra büszkék lehette'k — szólt elismeréssel az előtte felsorakozott fiatalokhoz —, hiszen mindannyian hűek maradtatok az alapítók szelleméhez, csapatotok élete folytonosan megújulva mindvégig színes, változatos maradt. Ereje, hogy mind- annyiótoknak értelmes, tartalmas elfoglaltságot tud teremteni. Egyaránt helyet kap benne a tanulmányi munka, a játék, a turizmus, a sport. Sikereitek, kezdeményezéseitek országos érdeklődésre tarthatnak most is számot. A Magyar Úttörők Szövetségének elismeréseként immár két alkalommal nyerte el csapatotok a KISZ KB Vörös Selyemzászlaját. Most is az elismerés, a megbecsülés hozott közétek. A színesen, jól dolgozó közösségek közül is kiemelkedően tevékenykedő úttörőcsapatot köszönthetek. Elhoztam nektek a Vörös Se- lyemzászló-csillagot, amely bizonyítja, hogy munkátokkal harmadszor váltatok méltóvá a legmagasabb kitüntetés elnyerésére — mondta, majd további sikereket, jó eredményeket kívánva tűzte fel a zászlórúd- ra a csillagot és adta át a csapat vezetőjének a kitüntetést tanúsító oklevelet. A nemzetközi gyermeknapon a megyében valameny- nyi iskolában a törökszentmiklósihoz hasonló úttörőavatásra került sor, s tizenöt csapat munkáját jutalmazták rangos elismeréssel. A tiszasülyi 205. számú Móra Ferenc úttörőcsapatot a KISZ KB Vörös Selyemzászlójával tüntették ki. A túrkevei 90. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapat másodízben vált méltóvá a kitüntetésre, a KISZ KB Vörösselyem Zászlószalagját Fodor Gyula, a megyei pártbizottság osztályvezetője adta át. Kiváló Úttörőmunkáért kitüntetésben részesült az abádszalóki 3438. számú Táncsics Mihály, a jászfény- szarui 1134. számú Ságvári Endre, a szandaszőlősi 2958. számú Ságvári Endre és a kunhegyesi 767. számú Dózsa György úttörőcsapat. A KISZ megyei bizottságának Vándorzászlaját a kunszentmártoni 1371. számú Vasvári Pál úttörőcsapat pajtásai vehették át, hét úttörőcsapat pedig a Magyar Úttörők Szövetségének dicsérő oklevelét érdemelte ki. Az avatási ünnepségek után az iskolák sokszínű, változatos programoknak adtak otthont, de a gyermeknapi rendezvényekbe sok helyütt bekapcsolódtak az üzemek, vállalatok, a helyi művelődési központok is. Az iskolákat patronáló szervezetek brigádok ajándékokkal, játékokkal lepték meg az ünnepeiteket. Műsorkavalkáddal igyekeztek megteremteni az önfeledt szórakozás minden feltételét, így volt ez Szolnokon is, ahol szinte az egész város rendhagyó életet élt szombaton és vasárnap. • • • A Gyermekvárosban szombaton már fél nyolckor megszólalt a házi rádió. Színes programajánlattal invitálta az otthon lakóit, hogy ki-ki a számára a legérdekesebbnek kínálkozót kiválasztva kapcsolódhasson be az ünnepségbe. A zsibongók, termek hamarosan megteltek, izgatott nyüzsgéssel készülődtek a vetélkedőkre, ver-' senyekre. — Az egész tantestület itt van — mondta Rácz Emil igazgatóhelyettes, túlharsogva a sokadalom zsongását. — Nevelők, gyerekek együtt mókáznak ma — mutatott az úttörőruhát öltött pedagógusokra és a közéjük sereglő gyerekekre, akiknek az újK észült az alkalmi alkotás a Szolnoki Gyermekváros betonján ságíró és a fotós csak pillanatra tudta magára vonni a figyelmüket, mert amint kezdetét vette a műsor azonnal belefeledkeztek a játékok, vetélkedők izgalmába. Először irány a tornaterem, ahol sorversenyeken bizonyíthatták ügyességüket, egy csoport nyelvi vetélkedőre vonult el, egy másik csapat a lisztfújást választotta. A csendesebbek a rajzversenyre igyekeztek, A gyermeknapon még a vattacukor is jobbízű volt. mások ügyességi játékokban mérték össze tudásukat. Mindenki megtalálta a helyét. — Emil bácsi! — rohan hozzánk egy szőke fiú —, a hatodikosok nyerték meg a sorversenyt — liheg Ivanics Józsi, aki a többiek szerint a leggyorsabban terelte a pingponglabdát a seprűvel. Aztán tovább rohannak, mert úgy hírlik, a lisztestányérok alján cukorka lapul. Mága Katalin hozza a hírt; arca fehér a liszttől, de diadalmasan nyújtja felénk jutalmát. Az aulában megszólal a zene — indul a táncverseny. Sokan sereglenek össze, alkalmi párok vonaglanak a zenére. Mága Kati és Kun Mária tűnik ki, bizonyára ők lesznek a bajnokok. — Mi lesz itt még? — kérdem Rácz Emilt. — Ünnepi ebéd következik, fő száma természetesen a torta. Délután mesefilmeket vetítünk a videón. Aztán az elmaradhatatlan diszkóval ér véget a szombat. Vasárnap a patronáló brigádok viszik kirándulni a gyerekeket. — Szülő jött-e látogatóba? — Nem, ma egy szülő sem volt itt. Gyermeknap volt a gyermekvárosban is. Bízom benne, talán minden más rendezvénynél jobban sikerült. Többet tudott adni ezeknek a gyerekeknek. Játékot, szórakozást.' s azt. hogy legalább egy napra megfeledkezhettek arról, miért is vannak itt... Szőke »György Lokalltás és önkormányzat Településfejlesztés emberi léptékkel Jegyzetek egy tudományos tanácskozásról i! településfejlesztés jelenéről, tehát egyúttal szükségképpen ennek múltjáról és jövőjéről cseréltek eszmét Szolnokon azon a pénteken kezdődött kétnapos tudományos tanácskozáson, amelyre az ország minden pontjáról idesereglettek a téma iránt érdeklődő kutatók, szakemberek. A hallgatóság és az előadók összetétele már önmagában is jelezte: a településfejlesztés manapság egyáltalán nem tekinthető merőben építészeti szakkérdésnek. Az építészeken kívül ugyanis a tanácskozáson szociológusok, népművelők, tanácsi dolgozók is szép számban jelen voltak, s ez betudhatóan annak, hogy ma már a településfejlesztésben új szemlélet van kialakulóban. Épp a téma újszerű megközelítése jellemezte leginkább a konferenciát, ahol a problémaköröket a maguk összetett egységében igyekeztek áttekinteni. Az előadások sokszínűsége mindenképp ezt támasztja alá. Voltak, akik kifejezetten építészeti szempontból vizsgálták településeink kialakításának, fejlesztésének problematikáját, de ugyanilyen súllyal kaptak hangot a lakóhelyi életmódot tanulmányozó kutatók beszámolói is. Egyfelől — amikor a mai város- építészet alternatíváit vitatták meg — döntően a település karakterét meghatározó építészeti, ha úgy tetszik, műszaki megoldások sokféleségéről cseréltek tapasztalatokat, ám amikor többek közt a településpolitikáról, ennek az utóbbi években bekövetkezett változásairól számoltak be, már sokkalta tágabb értelmezést nyert a településfejlesztés fogalma, hiszen ebbe a helyi társadalmak szerepe, vagy éppenséggel a városi értelmiség jövőképének alakulása egyaránt beletartozik, csakúgy, mint a lakásgazdálkodás- és elosztás, vagy a lakótelepi életforma szociológiai igényű elemzése. Ezeket az előadásokat, méginkább a szekcióülések gyakorlati kérdéseket felvető hozzászólásokat hallgatva egyre világosabbá vált, hogy településfejlesztési politikánk korszakos változáshoz érkezett. Tudományos köz- gondolkodásunk mindinkább idegenkedik a sematikus megoldásoktól, ugyanakkor — épp ebből adódóan — valamiféle koncepciótlanság, vagy a gyakori változtatások okozta ellentmondások is markánsan kitapinthatok. Úgy tűnik a városépítészetben, -fejlesztésben az elhi- zonytalanodás korát éljük. Az említett korszakváltás mérföldkövét — sokak szerint — a korábban (1971-től) érvényben lévő országos településhálózat-fejlesztési koncepció két évvel ezelőtti hatálytalanítása jelentette. Milyen új kérdéseket vetett fel azóta a helyébe lépő új településfejlesztési elképzelés? Többek közt ezeket az új tapasztalatokat kívánta felszínre hozni a kétnapos országos konferencia. Mert időközben óriási mértékben megnőtt — ahogy az . értekezleten fogalmaztak — a lokalitás szerepe; magyarán az, hogy az adott településeken élő emberek maguk alakítsák ki sajátos településfejlesztési elképzelésüket. Ez a korábbinál fokozottabb önállóság azonban kissé készületlenül érte az országos előírások normáit „szentnek’’ tekintő településeket. Hogyan is élhetnek hát ezzel az önállósággal? Helyzetük egyáltalán nem irigylésre méltó, főleg akkor nem, ha az örökséget is figyelembe vesszük. A legtöbb település ugyanis a sokszor elhibázott fejlesztések következményeivel, s az ezekből származó feszültségekkel találják magukat szemben. A gazdasági adottságok pedig nemigen adnak módot grandiózus tervek megvalósításához. Mindez pedig behatárolja a lehetőségeket. Egyetlen példával illusztrálnám csak az elmondottakat. A tanácskozás résztvevői megtekintették a szolnoki Széchenyi lakótelepet. Ennek kapcsán a szekcióüléseken egy Kaposvárról érkezett kertészeti szakember felvetette: a lakótelepek kialakításakor egyúttal a parkosítási terveket is el kellene készítem, hogy az odaködtözők emberibb körülmények közé kerülhessenek. A szép elgondolást azonban aligha teszi kivitelezhetővé. hogy napjainkban egy-egy fa telepítése többezer forintba kerül. Számos hasonló kezdeményezés hangzott el. Ha ezek tanulságát vagy inkább értékét szeretnénk most megjelölni, mindenképp ki kell emelni: valamennyien — akár építészek, szociológusok, népművelők szólaltak fel — hangsúlyozták, hogy a mai településfejlesztés politikájának törekednie kell arra, hogy kialakítsa, megőrizve továbbfejlessze az adott település sajátos arculatát, és mindinkább ember- léptékűvé váljon. És számomra ez tűnt, ezt a szándékot tartottam legrokonsze_nvesebbnek. A tanácskozás központjában (nem a hátterében) az ember ált, az az emberi közösség, amelynek egy-egy település a kiteljesedését kell, hogy szolgálja. Ezért is vetődött fel másik kulcsfogalomként gyakorta az önkormányzat jelentősége. Logikus következményeként az elhangzottaknak, amelyek egyébként tükrözve erősítették meg a társadalomban végbemenő folyamatokat, azt nevezetesen, hogy a települések1 sorsáról maguk az ott élők döntsenek. A demokrácia kiszélesítésével mind többen vegyenek részt a döntések előkészítésében, az elhatározásokban és ezek végrehajtásában. Hiszen — mint a felszólalók elmondták — az embereknek ettől lesz közük lakóhelyükhöz, ettől lesznek nemcsak Szolnokon, Győrben, Veszprémben lakók, hanem szolnokiak, győriek, veszprémiek. 0 tanácskozás azonban egyenlőe valóban tudományos volt, atekintet- ben, hogy többnyire a kérdések elméleti megközelítését vállalta föl. Ezen túl persze a településfejlesztésben meglévő feszültségek feloldásának szándékát, a megoldások útját-módját fogalmazhatták csak meg a résztvevők. A tanácskozás mégis elérte célját, még akkor is, ha tovább szaporította a településfej- lesztés kérdőjeleit. A konfe- rencián felvetett kérdő mondatokra — úgy vélem — egy új országos településfejlesztési irányelv adhat majd megnyugtató válaszokat. De ezeknek a válaszoknak már szükségképpen tartalmazniuk kell a várospolitikának azt az újszerű átfogó szemléletét, amely a szolnoki konferencián eredményesen bizonyította létjogosultságát Sz. Gy.
