Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-30 / 152. szám

1987. JÚNIUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Feladategyeztető tárgyalása megyei pártbizottságon Közlekedési kérdésekről tanácskoztak Értékelték a Jászkun Volán munkáját Tegnap délelőtt a megyei pártbizottság szélcházábian az ided, Szolnok megyében a közlekedési tárcához tartozó feladatok megoldását tekin­tették át a megye és a Köz­lekedési Minisztérium veze­tői. A tanácskozáson Klézl Róbert, miniszterhelyettes. Mohácsi Ottó a megyei ta­nács elnöke és Simon József, a megyei pártbizottság titká­ra többek között a 4-es főút Szolnokot délről elkerülő tervezett szakaszának terve­zésével kapcsolatos munká­latokat értékelték. A megye és tárca vezetői megegyez­tek abban, hogy a tervkészí­tést és az előkészítő munká­latokat — lehetőség szerint újszerű pénzügyi megoldá­sok kínálta lehetőségek, pél­dául a tanács által felvett bankhitel felhasználásával is — olyan ütemben kell foly­tatni, hogy az ország gazda­sági helyzetének javulásakor azonnal megkezdődhessék az építkezés. A 4-es főút jelenlegi szol­noki átvezető szakaszának korszerűsítéséhez, forga­lomáter es ztő kapacitásá­nak bővítéséhez a miniszté­rium az eredeti tervek sze­rint tud anyagi fedezetet biztosítani és a munka befe­jezése 1989-re várható. A ta­nácskozáson megvitatták egy, az Ö-szolnoki pályaudvar helyén létesítendő közlekedé­si skanzen megvalósításának gondolatát. A minisztérium vezetői javasolták, hogy a tervbe vett szolnoki teherki­kötő építéséhez szükséges anyagi források előteremté­se érdekében a tanács kísé­reljen meg pénzügyi támo­gatást szerezni az érdekelt szállító vállalatoktól, az OMFB-től, illetve a szállítá­si és az energiaracionalizá­lási alapokból. Délután a közlekedési mi­niszterhelyettes és Simon Jó­zsef, a Jászlain Volán Vál­lalatnál végzett felügyeleti ellenőrzés tapasztalatainak értékelésén vett részt. A vizsgálati eredmények ösz- szegzése során megállapítot­ták, hogy a szolnoki vállalat­nál a személyszállítás színvo­nala, teljesítménye szinte or­szágosan egyedülállóan ja­vult az utóbbi években. Az áruszállítási teljesítmények romlása — a térségben meg­szűnő nagy útépítések befe­jeződése után — az elmúlt három évben szinte mind­egyik alföldi Volán Vállalat­nál tapasztalható volt. A piaci igények változására, a tömegáru-szállítási megren­delések csökkenéséhez a Vo­lánnak alkalmazkodni kell. Az idei tapasztalatok azt bi­zonyítják, hogy a szolnoki vállalat felismerte milyen irányban kell indulnia, ha piaci pozícióit megkívánja őrizni. A más cégekkel együtt megalakított vagy tervezett gazdasági és részvénytársa­ságok például már egy új, versenyképesebb piaci stra­tégia kialakítása felé tett el­ső lépéseket jelzik. Klézl Róbert bejelentette, hogy a közlekedési miniszter Máté Jánosnak, a Jászkun Volán igazgatójának megbí­zatását újabb öt évre meg­erősítette. Amit az átutazó kíván Fizetővondóg-szobá k az IBUSZ-nái A nyár útnak indítja az embereket Európában és persze itthon is. A szabadság eltöltésének több módja közül a nyaralás sem megvetendő, sokan szeretnek arra az időre elszakadni megszokott környezetüktől. A kem­pinget nem mindenki kedveli, a szállodai szobák árát megfizetni nem könnyű. Létezik egy hasznos szolgálta­tás: a fizetővendég-szoba, egyik megyei szervezője az IBUSZ szolnoki igazgatósága. Tizböl tíz ember Tóth László igazgató azon­nal egy félreértés tisztázá­sával kezdi: — A Néplap egyik koráb­bi cikke megbolygatta' azo­kat az embereket, akik ve­lünk szerzőréses viszonyban állnak. Abban az írásban az ócskapiac környéki kiadó szobákról esett szó, ahol ál­datlan állapotokat talált az újságíró. Fizetővendég-szo­báknak nevezik azokat is, ám nekünk semmi közünk hozzájuk. Miért mondom ezt? Azért, mert mi azokat a lakásokat, amelyeket igénybe veszünk, előbb ala­posan átnézetjük szakembe­reinkkel. Nagyon sok felté­telnek meg kell felelniük, amit szigorúan veszünk. A mi IBUSZ-szobáinkban olyan állapotokat, mint amit a papírgyár környékén föllelt, egészen egyszerűen nem ta­lálhat! — Egyetlen utazási iroda neve nem szerepelt az írás­ban. — Ha valaki kimondja: fi­zetővendég-szoba, tízből tíz ember az IBUSZ iroda felé igazítja el a tájékozatlant. Pedig más utazási irodák is foglalkoznak ilyen szolgálta­tással, de ez így ment át a köztudatba. — Évente megnézzük eze­ket a vendégszobákat — ve­szi vissza a szót az igazga­tó —, mert változások tör­ténhetnek. Ha az általunk támasztott igényeknek nem felelnek meg, természetesen szerződést bontunk. — Mi a haszna ebből az IBUSZ-nak? — A forgalom után tíz százalék a mi bevételünk. — Tavaly például mennyit jelentett ez a kétszázmilliós forgalomból? — Mezőtúron harminc- nyolc, Jászberényben száz­negyven, Tiszafüreden és környékén pedig közel két­száz ágyunk van a szolno­kiakon kívül — néz jegyze­teibe Horváthné ismét —, Horváth Pálné csoportve­zető jegyzeteiből diktálja a számokat. Ezek szerint a megyeszékhelyen száztizen­egy helyütt kétszáznyolcvan- hat ágy várja a vendégeket. Akad sokféle, az egyágyastól a négyágyasig, bérházbeli és családi ház, választhat min­denki olyat, amilyet óhajt. Az árak ugyancsak kedvező­ek, egy-egy ágy és a vele já­ró kényelem sokszor napon­ként a száz forintot sem éri el. — Szolnok nem kifejezet­ten idegenforgalmi centrum — szögezi ^le a csoportveze- tőnő —, de külföldiek is igénylik. Elsősorban azon­ban hazai vendégeink van­nak. — Hogyan választják ki a lakásokat, a szobákat? — Nagyon sok szempontot veszünk figyelembe. Elsősor­ban a belvárosi szállást ke­resik az idelátogatók. Az is lényeges, hogy könnyen meg­közelíthető legyen, jó, ha a közelben étterem és üzlet található. Mindegyik termé­szetesen teljes komforttal, fürdőszobával, fűtéssel és sok esetben konyha haszná­lattal is jár. A lakások egy­től egyig ilyenek. Az sem mindegy, milyen a berende­zés. összesen tizenkét és fél milli - ót tett ki a tavalyi forgal­munk. A megyeszékhely eb­ből több, mint a felét hozta. — Az az igazság, hogy itt inkább a vállalatok bérelnek szálláshelyet dolgozóiknak — mondja az igazgató. — Hosszabb távra. Nem vélet­len, hogy Szolnokon a hely­kihasználtság kevés híján nyolcvan százalék volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy kedvelik ezt a szolgáltatást a vendégek, elégedettek azzal, amit kapnak. A megyei át­lag sem sokkal rosszabb, el­érte a hatvanöt százalékot. — A vendéglátók adhat­nák maguk is bérbe egy ide­je férőhelyeiket, csupán a tanácstól kell engedélyt kér­niük rá. — Valóban így van, úgy három esztendeje erre is van mód. Azok, akik velünk szerződtek, nem léptek visz- sza azóta — feleli Tóth László. — Gondolja csak meg, a szállásadó szerződés nélkül kénytelen volna maga ven­dég után nézni, s koránt­sem biztos, hogy sikerrel tenné azt. Mi viszont kül­dünk, mert nyilvántartásun­kat figyelemmel kísérjük — teszi hozzá a csoportvezető­nő. — Van, aki több vendéget kap? — Nem favorizálunk sen­kit, ha erre gondol. Viszont vannak szerencsésebbek — néz föl a jegyzetéből a fia­talasszony. — Valakinek ép­pen akkor üres a Lakása, amikor egy vállalat három esztendőre keresett szállás­helyet. Ez már elég tisztes­séges pénz, persze szigorúan adózni kell ezután a jövede­lem után. Egyébként pedig, ha csak nem névszerint ke­resnek valakit, oda küldjük a vendéget, ahol esetleg már régebben volt „lakó”. Bővülő kereslet — A vendéglátók kötött­ségei ? — A szállás rendben tar­tása mellett öt után otthon kell tartózkodnia, hiszen jö­het a vendég bármikor. A saját szakállára éppen ezért nem fogadhat senkit, mert abból kavarodás lehetne — sorolja Tóth László. — Las­san tíz éve foglalkozunk ez­zel a szolgáltatással, de még nem volt komolyabb konflik­tusunk. Nekünk is. a ven­déglátóknak is azonos az érdekünk: megfelelőt nyúj­tani a pénzért. Vagyis nem idegent, hanem valóban ven­déget fogadunk. — Vannak-e terveik a fi­zető vendéglátásban? — Igény szerint bővítjük a férőhelyek számát, s ez különösen érvényes Tiszafü­red környékére, ahol egyre több az osztrák, NSZK-beli és holland turista. Nyaralók iránt is mutatkozik kereslet, gondolkodunk rajta, néhány tulajdonossal tárgyalunk is. — Nem lesz üdülőfalu a víztároló partján? — Ilyen építésre egyelőre a nagy cégnek sincs pénze, nemhogy nekünk, megyei igazgatóságnak. Inkább a választék bővítése a jelen­leg járható út. Hortobágyi Zoltán Ellenőrzés évente Gulya és településfejlesztés avagy gondolatok a társadalmi munka értékelése után Az épülő, százszemélyes jánoshidi óvoda költsége — amely­nek november az átadási batárideje — az eredetileg terve­zett 14 millió helyett 8 millióba kerül. Az árcsökkenés nem utolsó sorban a temérdek társadalmi munka következménye. (Fotó: M. J.) Hogy megyénk lakossága általánosságban szereti, sze­retheti szűkebb hazáját, mi sem bizonyítja jobban, mint az elvégzett társadalmi mun­ka értéke, amely tavaly már elérte, sőt 77 millióval meg is haladta az egymilliárd fo­rintot. Mindez a tizenkilenc megye rangsorában Bács- Kiskun után az előkelő or­szágos második helyezést je­lentette. Ha alaposan átnézzük a megyei tanács vb tervosztá­lyának e témáról készített jelentését, néhány elgondol­kodtató érdekesség, összefüg­gés is kiderül belőle. Az egyik például az, hogy a városok között győztes Tö- rökszentmiklós minden lako­sa 1986-ban 3 ezer 108 fo­rint értékű társadalmi mun­kát végzett. Ha például Bu­dapesthez hasonlítjuk az eredményünket, toronyma­gas javunkra a különbség, hiszen ott tavaly ez a szám lakosonként ■ mindössze 671 forint volt. Ugyanakkor a teljességhez az is hozzátar­tozik, hogy az iménti három­ezer körüli összeg elsősorban a városok között dicséretes, mivel ez az átlag például a nagyközségek megyei rang­sorában csak a tizenkette­dik, a közepes lélekszámú te­lepülések között pedig a ti­zenharmadik helyhez lenne elegendő. Mindebből adódik egy af­féle következtetés: talán a városiak nem szeretik annyi­ra szűkebb környezetüket, mint a községekben, falvak­ban lakók? Esetleg zárkózot- tabbak, jobban befelé, ma­guknak élők ott az emberek? Mindkét állításban lehet va­lami igazság, hiszen köztu­domású, hogy a sokemeletes monstrumok általánosság­ban sehol sem éppen a jó­szomszédság XX. századi példaképei. Hogy városok­ban jóval alacsonyabb az el­végzett társadalmi munka értéke, ahhoz minden bi­zonnyal az is hozzájárul: ke­vesebb a családok életét közvetlenül érintő helyi fel­adat is, gondolok itt elsősor­ban a vezetékes gázra, a jár­dára, a műútra, vagy vízhá­lózat-bővítésére. Ezek álta­lában ott természetes „vív-* mányok”, ugyanakkor falu­helyen, községekben koránt­sem ez a helyzet. Pótlásuk­ra bizony mélyen a pénztár­cába kell nyúlniuk a csalá­doknak, de a lapát, ásó nye­lét is szükséges megfogni. Nem véletlen, hogy azok a települések végeztek a kü­lönböző kategóriák élén, pl. Űjszász, Tószeg, Tiszasüly, Tiszaszentmire, Tiszajenő, Tomajmonostora stb., ame­lyekben átlagon felüli meny- nyiségű belterületi műút épült. Részben lakossági ösz- szefogásból, részben tanácsi támogatással. Néhány érdekesség a leg­utóbbi megyei összesítés kö­zül: az egy lakosra jutó tár­sadalmi munka átlaga ta­valy 3 ezer 222 forint volt. A legmagasabb összeggel, a 9 ezer 262, és 9 ezer 244 fo­rinttal Tiszajenő és Tiszasüly dicsekedhet, míg ez az ér­ték Kengyelen és Rákócziúj- faluban alig haladta meg va­lamivel az ezer forintot. Szintén az „alsóházba” tar­tozik Tiszabő, Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Öcsöd, Tiszakürt, Mezőhék, Kengyel sőt Tisza- földvár is. Nem éppen ör­vendetes az sem, hogy jelen­tősen nőtt az élenjárók és a hátul lévők között a kü­lönbség. Az okokat boncolgatva az egyik „magyarázat” még ma is abban a szemléletben ke­resendő: amely szerint ha semmit nem csinálunk, ab­ból nem lesz baj. Azután meglepetésre nem egy he­lyen az is kiderült, hogy az illető községben, városban, faluban a leírtaknál jóval többet is végeztek, csak ép­pen mindezt elfelejtették ad­minisztrálni, vagy ha nyil­vántartásba is vették, nem jól, hanem alacsonyabb áron számolták el a munka érté­két. Fura módon nyilatko­zott az egyik községi vezető, amikor arról kérdezték: mi­ért nem létesítenek a főut­cán virágos kerteket. Minek, hangzott az indoklás, amikor a gulya úgyis lelegeli. Nos, ahol a gulyának ekkora sze­rep« van a településfejlesz­tésben, ott a hiba aligha csak a jámbor kérődzőkben keresendő. A teljességhez hozzátarto­zik, hogy nem az élmezőny­ben tanyázóktól néha elhang­zott efféle észrevétel: a me­gyei tanács tervosztálya nem ad elég segítséget a terve­zéshez. Könnyű lenne a fele­let, hiszen a települések ve­zetőinek elsősorban önnön- maguknak kell ismerniük a feszítő gondokat, és dönteni arról, milyen céltámogatást pályáznak meg. Mindezek el­lenére ezt a panaszt olyany- nyira komolyan vették a tervosztályon, hogy elhatá­rozták: a témáról még a nagy, nyári szabadságolások előtt szakmai napot tarta­nak. Ezeken a tanácsi veze­tőkön kívül a népfront aktí­vák is részt vennének. Hátha ezek után sikerül több he­lyen a várva várt felzárkó­zás, amelyet tizenöt telepü­lés nyugodtan magára vehet az értékelt hetvennégyből. Ha másért nem, azért mert ezekben a közhasznú társa­dalmi munka értéke tavaly csak annyira sikeredett, hogy éves átlagban, személyenként még a kétezer forintot sem érte el. D. Szabó Miklós Lecke az „í” az „ú” ~Ha mesél, zenél az írógép Száz gyors-gépíró Martfűn találkozott Csinosak, fiatalok, esetleg picikével korosabbak, általá­ban karcsűak valamennyien. Száznál valamivel többen érkeztek, s egy hétig Mart­fű, a Tisza Cipőgyár kedves vendégei lesznek. Az Orszá­gos Gyors- és Gépírószövet­ség martfűi helyi csoportja és a Tisza Cipőgyár Fabro Henrik szocialista brigádja Budapest, Nyíregyháza és Pécs után tegnap Martfűn szervezte meg az ország gyors- és gépíróinak idei egyhetes nyári szakmai to­vábbképzését. Száznál töb­ben vállalták a vendégeske­dést, s azt is sokan, hogy itt készülnek föl a július első felében Firenzében zajló vi­lágversenyre. Martfű tehát otthont ad e héten gyors- és gépíróbajnokoknak, neves szaktanároknak, s olyanok­nak, akik eztán szereznek majd bajnoki címet, jó hírt, nevet a szakmának. A tegnapi megnyitón még nem gyorsírtak és gépeltek, de Szabó Istvánná, a helyi csoportok országos titkára elmondta, mire készüljenek föl. Gyakorolni fogják a hosszú í, az ú, az ű billen­tyűzet használatát (aki nem tudná, eddig ez nem volt ná­lunk „divatos”), ismerked­nek a legmodernebb elektro­nikus írógépekkel, s gyors­írásban nemcsak a gyorsa­ságot, a pontosságot és ol­vashatóságot is fejlesztik majd. A művelődési ház nagy­termében csupa lány, asz- szony ült a székeken. Kelle­mes meglepetésben, nem is egyben volt részük már a megnyitón is. Például bevo­nult a Tiszaföldvári Nagy­községi Tanács és Szövetke­zetek Férfikara — megannyi daloskedvű szmokingos, jó­képű úr, s dallal hódolt a hölgyeknek. Aztán, — mivel család ez a javából, ismerik egymást, bárhonnét jöttek az ország­ból — megérkezett a mart­fűi anyakönyvvezető is. Spáczay Gyuláné, a Fabro Henrik szocialista brigád vezetője bejelentette, családi esemény következik. A martfűi szocialista brigád jó kapcsolatban van évek óta a MÄV Vezérigazgatóság gépíróival. A budapesti helyi csoport elnöke, Kósa Antal ezért úgy döntött, hogy első gyermeke névadóját össze­köti a szakmai továbbkép­zés, a verseny helyszínéveL A névadó szülők mind a ti­zenhármán megilletődötten fogadták Kósa Dénes Róber­tét, aki nem édesanyja kar­ján, édesapja, anyja kezé­ben érkezett Mózes-kosá r ban a színhelyre. A brigád tizen­három tagja meghatódva mondta a névadószülők es­küjét ... És már ma — a tegnapi gyárlátogatás, ismerkedés Után — asztalhoz ülnek a versenyzők. a gyakorlati foglalkozás megkezdődik. A verseny, az országos vetél­kedő péntekig zajlik Márt­iim. A kisasszonyok többsé­ge otthon nem hagyta volna rrpe gszokott gépét, aminek billentyűit is, zenéjét is mindenki a legszebbnek tártja. Egyébként szép is, értő fülnek kedves, — de főleg nélkülözhetetlen. Néha nem árt ezt ki is mondani...- »j -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom