Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-27 / 150. szám

1987. JÚNIUS 27. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A városnak Is nevezetessége Szélkerék és napkollektor az iskolában A Karcagi Mezőgazdasági Szakközépiskola udvarán magasodó szélkerék nemcsak az intézmény jelképévé vált, hanem a városnak is neveze­tessége. Hatalmas vitorláit már messziről megpillant­Az intézmény — amelynek elődjét a földmívesiskolát pontosan kilencven évvel ezelőtt alapították— 1923-ban kapta a mosonmagyaróvári gépgyárban készített szerke­zetet. Az iskola háromszáz­holdas gazdaságában az egyik legfontosabb energia- forrás lett a szélkerék. Vizet szívattak, daráltak, fűrészel­tek, szecskáztak, magot sze­leteltek segítségével. Az öt­venes évek első felében még eredeti formájában műkö­dött a „gép”, de ekkor már csak a víz szívatására hasz­nálták, s a sok munkától már amúgyis alaposan el­használódott, Később a hat­vanas években már nem volt rá szükség, hiszen más gépek vették át a szerepét. A használaton kívüliség to­vább „betegítette” a nyugdí­jas szerkezetet, vitorláit A szélkerék műszaki át­adására a közeljövőben ke­rül sor. A gép noha külleme az eredetivel megegyezik, működésében már az újabb fizikai tudományos eredmé­nyeket is beépítették a ter­vezők. Eszerint a szél által keletkezett forgási energiát fagyálló folyadékban súrló­dással hővé alakítják át, amely felmelegíti a szerke­zethez kapcsolt vizet, még> pedig a tornaterem fürdő­szobájának a vizét. Feltéve persze, ha fúj a szél. S ha nem fúj? Akkor többnyire süt a Nap. Ebből kiindulva Kátai Kálmán ötlete nyomán felállítottak a tornaterem tetején egy tíz egységből ál­ló napkollektort, amely ugyancsak a fürdőszoba vizét melegíti. Ha a Nap nem süt, s a szél se fúj akkor termé­szetesen ott van a gáz. hatja az utazó a vonat ab­lakból vagy a 4-es úton az autóból. Pest felől jövet az első olyan szokatlan látvá­nyosság a településről, amely magához vonzza a tekinte­tet. megtépázta, összetörte a szél. Az iskola vezetőiben elő­ször tíz évvel ezelőtt merült fel a gondolat, hogy helyre kellene állítani a szélkere-, két. Kivitelezőt azonban nem sikerült találni a nem mindennapi munkához. Ká­tai Kálmán, az intézmény jelenlegi igazgatója nem tö­rődött bele a sikertelenség­be, s elhatározta, hogy vé­gére jár az ügynek annál is inkább mivel a karcagi szél­kereket műemlékjellegű építményként tartja nyilván a Mezőgazdasági Múzeum. Személyes ismeretség révén sikerült elérni, hogy az Energiagazdálkodási Tudo­mányos Egyesület alakított egy alkotócsoportot, amely­nek szakemberei több válto­zatban is készítettek tanul­mánytervet, s a kivitelezést pedig a KIPSZER vállalta. A napkollektort már be­kapcsolták. jobb időben 22— 25 fokra melegítette fel a tartály vizét, s erről a hő­mérsékletről „folytatták” a melegítést gázzal. A szélke­rék is rövidesen elindul, je­lenleg a szélerősségmérővel kötik össze, amely majd au­tomatikusan összezárja a kereket ha viharosan fúj a szél. Megóvja a huszonhét lapátból álló, 9 méter átmé­rőjű hatalmas kereket. A Nap és a szél által ter­melt hőenergia hasznosítása természetesen csökkenti majd a fürdőszoba gázfo­gyasztását. Hogy mennyire, s hogy mikor térül meg a befektetés azaz az 1,2 millió forint, amibe a szélkerék fel­újítása illetve a napkollek­tor került egyelőre még csak bizonytalan számítgatás len­ne. A költségekhez egyéb­ként jelentős anyagi támo­gatást nyújtott a megyei ta­nács, a MÉM, s a kivitelezők is. A gazdaságosságon túl — noha az már bizonyosan lát­szik, hogy a nap és a szél önmagában kevés lenne a víz megfelelő hőfokra me­legítéséhez, tehát továbbra is működtetni kell a gázboj­lert — természetesen más haszna is van a szélkerék­nek, a napkollektornak. Az érdekesség, a látványosság mellett az iskola diákjai, s a továbbképzésekre járó szakemberek egy napjaink­ban különösen fontos szem­léletet is megtanulhatnak Karcagon. Mégpedig azt, hogy minden lehetséges erő­forrást fel lehet és fel is kell használni. A nap és a szél „ingyen” van, nem szennyezi a levegőt, s még takarékoskodni is lehet ál­tala. Hagyomány­tisztelet Az újítás, a jobbítás tu­lajdonképpen mindig jelle­mezte az iskolát, s ennek is köszönhetően szakmai kö­rökben igen nagy tekintélyű intézménnyé vált. A század első felében Szentannay Sá­muel volt a „földmívesisko- la” igazgatója, akit szikjaví­tó munkásságáért a „karcagi Tessedik Sámuelként” emle­get az agrárszakirodalom, de méltó volt a folytatás is, hi­szen 1981-ben Erős András Apáczai-díjas pedagógust meghívták abba a szakmai bizottságba, amely Mexikó számára dolgozott ki a me­zőgazdasági szakemberkép­zésre vonatkozó javaslatot. S most az újabb siker a szélkerék felújítása. A szak­emberek véleménye szerint az országban jelenleg a kar- cagin kívül sehol sincs ha­sonló, működőképes szélke­rék. Nem is lehet, hiszen számos új megoldással állí­tották helyre a gépet. Dicsé­retes hagyománytisztelő, -őrző és -folytató szándék­kell * Tál Gizella Határidő: szeptember 30. Irodalmi pályázat A TIT Szolnok Megyei Szervezetének irodalmi szak­osztálya irodalmi pályázatot hirdet a nagy októberi szo­cialista forradalom 70. év­fordulója alkalmából, Szol­nok megyében élő alkotók számára. Pályázni lehet olyan, má­sutt még meg nem jelent no­vellával, lírai alkotással, amely korunk aktuális társa­dalmi problémáit felvállalva buzdít szocialista társadal­munk értékeinek megbecsü­lésére, hangsúlyozza az egyén és a közösség elválaszthatat­lan összetartozását, a népek közötti barátságot, egymásra­utaltságot. A művek beküldési határ­ideje 1987. szeptember 30. Cím: TIT Szolnok Megyei Szervezete, Pf.: 140. irányí­tószám: 5001. A pályázatokat két pél­dányban, jeligével kérik. A pályázó külön, zárt boríték­ban mellékelje a nevét és a címét. A pályázatok értéke­lésére, a díjak átadására 1987 november 7-ig kerül sor. A pályázat hirdetője a két kategóriában — novella, lí­ra — a következő díjakat tervezi kiadni kategórián­ként: I. helyezett: értékes szovjetunióbeli utazás; II. helyezett: 7 ezer forint; III. helyezett: 4 ezer forint. A legjobb alkotásokat 1988-ban antológiában jelen­tetik meg 30 éves a Munkásőrség Férfikara Ünnepi koncerten emlé­keztek meg tegnap a Mun­kásőrség Országos Parancs­noksága színháztermében a Munkásőrség Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett Központi Férfikara megala­kulásának 30. évfordulójá­ról. Az ünnepségen dr. Tóthpál József, a Kórusok Országos Tanácsa főtitkára köszöntöt­te az énekkart, majd elisme­rő oklevelet adott át három évtizedes sikeres tevékenysé­gükért, amelyet több mint 1300 fellépés, magyar és nemzetközi versenydíjak, és négy nagylemez is fémjelez. Megtépázott vitorlák Ha nem fúj a szó! Vissza a gyökerekhez „Sodrásban” a népzene elkötelezettjei Széki muzsikát próbál a Sodrás kisegyüttes (Fotó: K. É.) Minden népnek megvan a saját zenei kifejezésmódja, amely egy másik nép számá­ra első hallásra talán ide­gennek is tűnhet. Zeneelmé­leti kutatások bizonyítják, hogy a hagyományozódás út­ján terjedő, tiszta forrásból táplálkozó muzsika egy-egy nép lelkületének, mentalitá­sának függvénye, követke­zésképp a magyar népzene is a maga temperamentumos­ságával hűen tükrözi érzés­világunkat, gondolatainkat. Az évszázadok óta minket érő zenei hatások, kivált a XX. század második felé­ben begyűrűzött angolszász könnyűzenei hullám azonban háttérbe szorította népzenei kultúránkat. Szerencsére minden korban akadtak olyan lelkes népdalgyűjtők. jeles muzsikusok, akik ide­jében ..mentőövet” dobtak a magára hagyott népzenének. Szűkebb pátriánkban két együttes kötelezte el magát végleg a népi muzsika nemes szolgálatára; a Jászberény­ben működő Szövetkezetek Jászsági Népiegyiittese. illet­ve a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ által támo­gatott Sodrás népzenei kis­együttes. Ez utóbbi zenekar több mint három évvel ez­előtt jött létre Mikes István kezdeményezésére. Az alapí­tótagok között volt Antal Gabriella, aki a szegedi kon­zervatórium hegedűtansza­kának elvégzése után jelen­leg napközis tanárként dol­gozik a Tallinn Körzeti Ál­talános Iskolában; Móráné Seres Katalin (hegedűs) ma­gyar—történelem szakos ta­nár ugyanott; Patonai Mi­hály (nagybőgős) a Tisza Ci­pőgyár beruházója, valamint Oláh Márta. A zenekarban többszöri tagcsere után né­hány hónapja Veres István kereskedő brácsázik A Sodrás nevet Halmos Béla Állami Díjas népdal- gyűjtőtől kapta a zenekar, mégpedig 1985-ben Debre­cenben, amikor is ..C” kate­góriájú vizsgán sikeresen szeretjeitek, s így minősített táncház zenésszé léptek elő. A zenekar a korábbi évek­ben a Tisza táncegyüttest kí­sérte élő zenével, különböző súrlódások miatt azonban mára a kapcsolat valame­lyest lazult. — Az az igazság — mond­ják a zenekari tagok —. hogy a Tisza táncegyüttest kísérő zenészek más stílusban ját­szanak. zenéjük eltér az iga­zi népi muzsikától. Együtt nehéz játszani velük, de mi javasoltuk, hogy a műsorok­ban szereplő népzenei blok­kokat csak mi játszuk. min­den mást ők. Az ötletünk ez- idáig nem vezetett ered­ményre. Azt viszont furcsá­nak találjuk, hogy minden esetben, ha a Tiszát minősí­teni hívják, minket visznek el magukkal, nyilván abból a megfontolásból, hogy az általunk művelt eredeti nép­zene kedvezően befolyásolja a szakmai zsűrit. A Sodrás kisegyüttes tag­jait azonban leginkább az utánpótlás ügye foglalkoz­tatja. Elképzeléseik között szerepel az is. hogy a Tal- linnka, a Corvinba és a Vad­virág gyermek táncegyütte­seket a jövőben gyermek népzenészek kísérnék. Rend­szeres próbák már folynak a Tallinn Körzeti Általános Iskolában, ahol minden tá­mogatást megkapnak Be- reczki Lajosné igazgatótól, de az igazi kétségtelenül az lenne, ha több iskola is be­kapcsolódna a képzésbe. — Ismereteink szerint az ország általános iskoláiban nem folyik népzenei képzés, de ami fájó. a zeneiskolák sem vállalják fel a népzene oktatást; kicsit lenézik ezt a műfajt. Egy ízben például, a Bartók Béla Zeneiskola egyik tanára megkérdezte tőlünk, hogy a zeneiskolában rosz- szul hegedülő diákokból mi­ért nem faragunk népzené­szeket? Azér.t bármennyire is egyszerűnek tűnnek bizonyos népzenei motívumok a gyi- mesi táncoknál például igen­csak össze kell szednie ma­gát egy hegedűsnek.. Vészharangot talán még korai lenne kongatni, ugyan­is a nyári zenei táborokban időnként megnyugtatóan hat, hogy a talponmaradás érdekében még mindig buz- gólkodik elég népzenész, akik igyekeznek a mai felerősített gépzene csábító vonzásában híveket toborozni az egysze­rű és tiszta népi muzsiká­nak, akik szívvel-lélekkel hozzájárulnak magyarságtu­datunk ébrentartásához. A népzene igazi virágzása egyelőre még várat magára, de bízzunk benne, hogy mű­velőinek együttes munkája révén idővel a népművészeti tárgyak mellett helyet kap­nak lakásainkban népzenei lemezek, hangszerek, ame­lyek tagadhatatlanul kulcsot jelentenek a népdalkultúrá­hoz. s egyben nemzeti kul­túránk gyökereihez is. Ezt vállalta a Sodrás kisegyüttes is. Dicséret érte. Jurkovics János TÚLKOROSOK A fogatom egyszerűen behatárolható: túlkorosak mindazok a fia­talok, akik a tanköteles kor végéig, tehát tizenhatodik életévükig nem fejezik be az általános iskolát. A szó egy­szerű, ám akiket takar, év­ről évre nehezebb helyzetbe kerülnek. A statisztika Szolnok me­gyében fejlődést mutat. Az 1974—75-ös tanévben nyolc év alatt a gyerekek hetven­nyolc százaléka fejezte be ál­talános iskolai tanulmánya­it, tíz évvel később az arány már csaknem nyolcvankilenc százalék. A számók mögött sok minden rejtőzik. Minde­nekelőtt kérdések tolaksza­nak elő: szorgalmasabbak lettek az iskolások? Felké­szültebbek, odaadóbbak let­tek a tanárok? Bizonyára ezeknek is betudható a ked­vező irányú változás, ám — minden rosszmájúság nélkül — azt sem lehet kizárni, hogy az iskolák jobban meg­gondolják, megbuktassák-e a bármennyire is az önhibájá­ból bukásra méltó diákot. Az intézményekben folyó pedagógiai munkát ugyanis a bukási százalékról is meg­ítélik. És vajon hol van az a vakmerő igazgató, aki koc­kára tenné ez iskolája jó hí­rét az osztályismétlésre kö­telezett tanulók számának növekedése miatt?! Más kér­dés, hógy a kegyelemből to­vább engedett gyerekek a nyolcadik elvégzése után se tudnak elfogadhatóan ol­vasni, számolni a magyar nyelv szabályainak megfele­lően írni-beszélni, így aztán kínlódnak a szakmunkáskép­zőkben és kínlódnak velük a szakmunkásképzők tanárai. Szó sincs arról, mintha va­laki is a túlkorosok minden áron való „újratermelését” szorgalmazná, éppen elegen vannak anélkül is, de hát ezek tények. Marad tehát a kegyelem-kettes és a szép statisztika. Akadnak persze diákok, akiket semmi sem menthet meg a bukástól. Ha az iménti adatokat ismét elővesszük, kiderül, hogy az üdvözlendőnek látszó 1984— 85-ös tanévben tizennégy éves korukig 756-an nem fe­jezték be az általános isko­lát. Ez önmagában és „szá­zalékosan” nem is sok. Csak­hogy a 756 között nem egy még az alsótagozatban lera­gadt, aki tizenöt évesen a harmadik osztályig jutott el. És hangozzék bár keményen, nem tagadhatják: nagyon keserű évek várnak rájuk. Amíg iskolába jártak vagy inkább kellett volna járni­uk, valamelyest biztonságban érezhették magukat, hiszen egyfajta kötelékhez tartoz­tak. Amikor azonban elérték a tanköteles kor végső hatá­rát, egyszeriben felnőtté váltak. Anélkül, hogy a leg­kisebb esélyük is lett volna arra, hogy utolérjék a kor­társaikat. Nem kerültek és ma sem kerülnek az utcára, az isko­la, amíg csak lehet, igyek­szik gondoskodni a jövőjük­ről. Többek között a dolgo­zók általános iskoláival — újabban néhány i helyen az úgynevezett ifjúsági tagozat­tal — amelyek lehetőséget nyújtanak az általános isko­lai bizonyítvány megszerzé­sére. A megyében tizennyolc településen működik dolgo­zók általános iskolája, föld­rajzilag úgy helyezkedve, hogy mindenki elérhesse kö­zülük valamelyiket. De va­jon az a fiatal, aki tizenhat esztendősen a negyedik osz­tályig jutott, képes-e két év alatt a hátralévő négy évfo­lyam tananyagát — nagyon leegyszerűsített és leszűkí­tett tananyagát — úgy elsa­játítani, hogy bátran jelent­kezhessen szakmunkáskép­zőbe vagy akár betanított­munkás tanfolyamra? Nincsenek sokan, de még­sem elhanyagolható számban az olyan tizenhat éves túl­koros, aki — saját felelőtlen­ségére — nem hajlandó töb­bé iskolába menni, így per­sze a dolgozók általánosába sem. (Évenként belőlük is összejön tíz-tizenöt.) A lá­nyok még viszonylag köny- nyű helyzetben vannak — néhányan férjhez mennek — mert számukra munkalehe­tőséget kínálnak például a varrodák, háziipari szövet­kezetek, a baromfifeldolgo­zó üzemek, ahol két mű­szakban is dolgozhatnak. De az utóbbi évek statisztikája szerint a lányoknál lényege­sen kevesebb a túlkoros, mint az erősebb nem képvi­selői között. És a fiúk után egyetlen munkahely se kap­kod tizzennyolc éves koruk előtt. Általános iskolai vég­zettség nélkül tudniillik szinte kizárólag nehéz fizi­kai munkára keresnek mun­kaerőt, amely ugyebár nem lehet tizenhat éves. Körülbelül fél évtizede még szívesen működtettek az üzemek helyi általános iskolákat, vagyis amikorra a fiatal megszerezte a bizo­nyítványt, szert tett annyi szakmai gyakorlatra, hogy beiskolázhatták szakmun­kásképzőbe vagy betanított­munkás tanfolyamra. A vál­lalat, gyár, üzem költségén. Ma már nem „sikk” azzal dicsekedniük a termelő cé­geknek, hogy ennyien meg ennyien tanulnak a dolgozók közül, mert mindenekeié (fö­lé) lépett a teljesítmény, a produkció. És termelési ered­ményeket képzett munkások­kal lehet elérni. Nincs idő kivárni, amíg a tizenhat éves, hat osztállyal rendel­kező fiú megszerzi a szak- imunkásbizonyítványt. Még­sem lehet lemondani ezekről a tanulni nem szerető embe­rekről. Ha dolgozni akarnak, van hol, igaz, tizenhat és ti­zennyolc éves koruk közt nagyon rosszul keresnek, utána azonban ... Ismerek alig húsz esztendős férfit, aki tíz-tizenkét ezer forinttal teheti zsebre a havi boríté­kot. És eszében sincs elvé­gezni az általános iskolát. De ez már egy másik téma. Hogyan válik (válhat) va­laki túlkorossá? Az akarat­erő hiányán, a rossz családi körülményeken kívül példá­ul úgy, hogy a kortársaihoz képest lassúbb a felfogása (nem szellemi fogyatékos!) és már az általános iskola alsó tagozatán lépéshátrány­ba kerül. Ezen próbálnak változtatni a kis létszámú csoportok életrehívásával, vagyis egy évig a gyerek tíz-tizenötös létszámú osz­tályba jár, ahol az iskola leg­képzettebb tanítója foglalko­zik szelleme pallérozásával. Nyilvánvaló a szándék :_ kis létszám mellett több idő jut az egyénekre. Az egy év el­telte után visszakerül a na­gyobb csoportba és ha némi szorgalmat is magába szí­vott, képes együtt haladni a többiekkel. Ám az efféle „megkülönböztetéshez’’ ki­tűnő szakember és hely is kell. Abban az iskolában, ahol még a tűzoltó szertárból is tantermet voltak kényte­lenek kialakítani, aligha kép­zelhető el az egyénekkel tö­rődés, a lassabb felfogású ta­nuló felzárkózása. Születnek kezdeményezé­sek a túlkorosak számának csökkentésére, pontosabban arra, hogy a szellemileg egészséges tankötelesek mindegyike megszerezze az általános iskolai bizonyít­ványt. Ezt a célt szolgálja, hogy a kisegítő iskolák is teljes jogú végzettséget biz­tosítsanak, tehát az ott nyolc osztályt végzett fiatal külön­bözeti évek végigjárása nél­kül bejuthat a szakmunkás- képzőkbe. Ez persze még odébb van, mindenesetre a téma körül folyó viták csen­desednek és ha igaz, a kö­vetkező tanévtől már módo­sított tanterv szerint dolgoz­nak a kisegítő iskolákban. Csodát nem várhatunk tőle, de némi re­ményt ébreszt az új oktatá­si törvény a túlkorosok szá­mának későbbi csökkentésé­re, a beiskolázás ugyanis a korábbinál rugalmasabb és a gyermek fizikai-szellemi fej­lettségéhez jobban igazodik. Hogy ennek a rendeletnek a gyümölcse beérjen, el kell telnie nyolc évnek. És addig minden esztendő­ben „újratermelődnek” a túlkorosok. Bendó János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom