Szolnok Megyei Néplap, 1987. június (38. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-15 / 139. szám
1987. JÚNIUS 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mai életünk 65 éves a Szolnoki Kodály Kórus a festészetben, szobrászatban Képzőm űvészati triennálé a Galériában Tegnap délelőtt megnyitották az V. Szolnoki Képzőművészeti Triennálét. A pályázatra — amelynek célkitűzése: mai életünk bemutatása a festészet, szobrászat, grafika eszközeivel — több mint háromszáz pályamunka érkezett. A zsűri ötvenhat festőművész közel száz művét, tizenhat grafikus művész félszáznyi alkotását javasolta kiállításra; kilenc alkotó vegyestechnikájú munkával szerepel a tárlaton. A szobrászati válogatás — számszerűségében — szerényebb : tizenhét alkotó bronz, kő és más anyagú munkája látható a kiállításon. A tárlatot Rideg Gábor művészettörténész, a Művészet című folyóirat főszerkesztője nyitotta meg. A kiállítás egészét értékelve elmondotta, hogy hosz- szú próbálkozás után Szolnoknak először sikerült olyan fórumot teremtenie, amely után a képzőművészek jelentős része érdeklődik, Hangsúlyozta, menynyire szerencsés, hogy a tárlat nyitott, műfajoktól, stílusirányzatoktól független a művészi érték alapján kerülhettek a művek a közönség elé. A megnyitó beszéd elhangzása után kiosztották a triennálé pályadíjait: Szolnok Megye Tanácsának pályadíját kapta Csúcs Ferenc szobrászművész. Galambos Tamás és Tenk László festőművészek. Megosztott pályadíjat kaptak: Olajos György és Rékassy Csaba grafikusművészek; szintén megosztott pályadíjban részesültek Buhály József festőművész, Kiss Gyógy szobrászművész és Nagy B. István festőművész. A megyei tanács pályadíjait Vincze Sándor osztály- vezető adta át a nyerteseknél A Bamjanich János Múzeum különdíját Bujdosó Ernő és Tóth Ernő festőművészek kapták; a Magyar Képző- és Iparművészek Közép- Magyarországi Területi Szervezetének különdíját Ágotha Margit grafikusművész, Kal- márné Horóczy Margit festőművész és Nagy István szobrászművész vehette át; Szolnok Város Tanácsa kü- löndíjában Meggyes László festőművész és Gyurcsek Ferenc szobrászművész részesült; a Szolnoki Galéria Bai- ráti Kör különdíját Simon Ferenc szobrászművész kapta meg. Munkajutalomban részesítették György Csaba festőművészt. A triennálé megnyitójának közönsége a kiállított alkotásokkal ismerkedik. (T. Katona László felvétele.) A hét filmjei Kétségbeesve keresem Susant Vannak olyan oktató- és munkavédelmi kisfilmek, amelyek aat sugallják, hogy nem szabad valamit csinálni. Ezeken a jószándékú kis- fiilmeken hebe-hurgyán, a statika alapvető szabályainak fittyethányó állványzatokat látunk, védőszemüveg nélkül dolgozó köszörűsöket, mezítláb villanyt szerelő kontárokat, hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb jeleneteket. Ilyen felelőtlen, buta emberek is vannak bizonyára, gondoljuk magunkban, s rögvest elfelejtjük a látottakat amikor azon kezdünk gondolkozni, hogy ki kellene cserélni a házunk tetején azt a fránya kúpcserepet. Fogjuk a malteros vödröt, nagy óvatosan „megmász- szuk’’ a tetőt, s természetesen a legmagasabb pontról csúszunk le, s nem a jó puha anyaföldre esünk, hanem a csatornalefolyó betonjára. Ha csak a kezünk, vagy a lábunk törött el, az első ijedtség, a fájdalom elmúltával csaknem elégedetten nyugtázzuk a tényt, hiszen rosszabbul is járhattunk volna. Persze, a „hibásak” nem mi vagyunk, hanem a korhadt tetőléc, amelyik eltörött alattunk. Azt meg világért se gondoljuk végig hogy most éppen mi voltunk az egyszemélyes oktatófilm, írói, rendezői, szereplői... A mindennapi élet telisteli van ilyen oktatófilmekkel, a mozik vásznán is különböző élethelyzeteket látunk, gondolkozhatunk rajta, hogy a főhős helyében hogyan cselekedtünk volna. Susan Seidelmannak nem igen lehet jó véleménye az emberekről, a más kárán tanul az okos frazeológiájában sem igen hisz, de van mondanivalója a világról. A Kétségbeesve keresem Susant című filmjében maga is kétségbeesett módszerhez folyamodik, egészen kétségbeejtő dolgokat mond el egy vígjátékban. A sztori lapos: a gazdag és túlontúl is elfoglalt férj mellett unatkozik az ifjú hölgy, s nyomába ered egy apróhirdetésnek... A hely az érdekes, a közeg. Muris egy világ, mondhatjuk így ás, nagyon „leegyszerűsítve” a punkok földje. Hátbizsergető, kacagtató. Attól függ persze, hogy a film melyik „olvasatát” vesszük észre, mert Susan Seidelman filmjében tényleg fecseg a felszín. De szerencsére a mély sem hallgat, igen beszédes. Az első megszólalás a linkség romantikáját árasztja, talán még tettszetős is lehet az az életforma, amelyik nem törődik a holnappal, ahol a legerősebb indoklás a csak, meg az azért... De mi van a csak és az azért után? Először is Susan Seidelman kitűnő filmjének igaza. Nevettet és bizonyít: emögött a nevetés mögött csak sírás lehet, megsemmisülés. Ebben a világban már nincs súlya az emberi szónak, egy kis túlzással a beszédnek sem hiszen az igenen akár nemet is érthetünk, és fordítva. Attól függően, merre viszi a szél a marihuana füstjét. Ad hoc, ostoba, bár kacagtató cselekvések láncolata az egész film. Talán a nézők döntő és túlnyomó többsége észreveszi: így nem szabad élni, mert ahol az értékek eltűnnek. értelmét veszíti, triviálissá válik minden. Ennyiben „oktató”, a fogalom legjobb értelmezésében Susan Seidelman vígjátéka. Segít megtalálni az ártatlan lezserség és a mindent elpusztító gátlástalanság közötti határmezsgyét. De ha valaki is — nyilván kellő élettapasztalat hiányában — csak azt venné észre a film ábrázolta életformából ami számára most netán rokonszenves, vonzó, annak azt javaslom, hogy Susan történetét folytassa némi idő-játék alkalmazásával. Amolyan Dumas-i írói fogással, nem húsz. de akár 5 vagy 10 év múlva. Ugyan milyen lenne ez a film, amelyet Susan és társai tíz évvel idősebben játszanának el? Tudná-e valaki vígjátékként folytatni. ..? —ti— Megjelent Kádárlános művei első kötete Kádár János műveinek első kötetét jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó. A kötet első írása 1956. november 4-én kelt — Nyílt levél a magyar dolgozó néphez — az utolsó pedig 1958 november 19-én a Kommunisák Magyarországi Pártja megalakulásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen elhangzott beszéd. E 24 hónap 51 dokumentuma közül hat dokumentum eddig még nem jelent meg nyomtatásban. Olvasható most a kötetben olyan nagy jelentőségű dokumentum is, mint az Ideiglenes Központi Bizottság 1956. decemberi ülésén elhangzott felszólalás. Iparművészeknek Kozma Lajos ösztöndíj A Művelődési Minisztérium pályázatot hirdet a Kozma Lajos iparművész ösztöndíjra, amelynek összege három esztendőn át havi hétezer forint. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan, a 35. életévét még be nem töltött iparművész, aki a főiskola elvégzése után önálló művészi tevékenységet folytat. A Kozma Lajos ösztöndíjra pályázók kérelmükhöz csatolják életrajzukat, az eddigi művészi munkásságuk részletes ismertetését, a főiskolai végzettséget igazoló okirat fotókópiáját, az ösztöndíj időtartamára vonatkozó művészi terveiket, a szakmai, az ideológiai, az idegen nyelvi továbbképzés programját és mellékeljenek öt alkotást. A pályázati kérelmet a Művelődési Minisztérium képzőművészeti osztályára juttathatják el postán október 1-ig (1884. Budapest, Pf. 1.); a műveket pedig a Műcsarnok belföldi raktárába október 20—21-én 9—15 óra között vihetik be. Nagy sikerű Jubileumi hangverseny Szolnokon „Szegényebb lenne a város, a megye a Szolnoki Kodály Kórus szolgáltatásai nélkül. Büszkék lehetnek a megtett útra’’ — többek között e szavakkal köszöntötte Lengyel Boldizsár, a városi tanács elnökhelyettese pénteken este a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő Szolnoki Kodály Kórust. A Szolnoki Városi Tanács dísztermében megrendezett jubileumi hangversenyen részt vett Majoros Károly, a megyei pártbizottság első titkára. Mohácsi Ottó, a megyei tanács elnöke és Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára. A műsor első részében a kórusirodalom gyöngyszemeiből hallhattunk válogatást; a többi között felcsendült Monteverdi Ö pri- mavera, Lassus Visszhang című szerzeménye. Ez utóbbinak érdekessége, hogy egy jó ötlet nyomán néhány énekes kivált a kórusból és térben máshol elhelyezkedve felelgetett — megtévesztésig hűen —a teljes kar hangkeltéseire. A kórus első műsorblokkjának zárásaképp előadta a Jézus és a kulfárok című Kodály Zoltán szerzeményt. A rendkívül nehéz darab magabiztos tudást összpontosítást és nem utolsó sorban kiváló hanganyagot kíván. A kórus maradéktalanul megfelelt a mű elvárásainak, s profikat megszégyenítő módon szólalt meg — méltóképpen zárva le a program első részét. Ezt követően a csehszlovákiai Eperjesről vendégként érkezett Vokál Kórus lépett dobogóra — Jan Leibner és Otokar Siska vezényletével, el A jubiláló kórus az ünnepi hangversenyen remekműveket szólaltatott meg, kitűnő bangzatú, igényes tolmácsolásban. (Fotó: T. K. L.) összeállításukban külön említést érdemel az egyik karnagy, Jan Leibner saját komponálású műve, a Búcsúzás. Hangulatosnak bizonyult Friderichi Baráti kör című műve is, de a legnagyobb közönségsikert kétségkívül Szmetana Eladott menyasszonyának nyitókórusa aratta. A műsor második felében a XX. századi magyar zeneszerzők műveiből nyújtott a jubiláló szolnoki kórus ízelítőt. Elhangzott Kocsár— Nagy Csodatfiú szarvas című szerzeménye, amelyet nehézsége ellenére kiválóan oldott meg a kórus. Üde színfoltja volt az estnek Bartók Négy szlovák népdala, a Régi táncdal Bárdos Lajostól, Udvardy Himnusz a napistenhez című műve. Legvégül tolmácsolta a kórus a nagylélegzetű népdal- rapszódiát. a Mátrai képeket, amely a remekbe szabott repertoár igényes zárókövét jelentette. A ráadás azonban nem maradhatott el: a közönség „követelésére” még két darab hangzott Az ünnepségen részt vevők hosszan tartó vastapssal köszöntötték a kórus és a három karnagy — Buday Péter, Rigó Éva és Vájná Katalin — lelkes, hozzáértő munkáját, a hangversenyen nyújtott magas színvonalú produkcióját. Elismerésül Bálint Ferenc, a városi tanács elnöke átadta a kórusvezetőknek a Társadalmi munkáért kitüntető jelvény arany fokozatát, majd Vincze Sándor, a megyei tanács művelődési osztályának vezetője tárgyjutalmat nyújtott át. Ezek után a megyei kórusmozgalom vezetői, meghívott képviselői, a komolyzene barátai gratuláltak a Szolnoki Kodály Kórusnak. A kórus alapítása óta eltelt 65 esztendő alatt, s különösen az utóbbi két évtizedben, a karvezetőknek sikerült egy olyan „ütőképes” gárdát kovácsolni, amelynek híre messze túljutott a megye határain, sőt az országén is. A Kodály Kórus nélkül Valóban szegényebb lenne szűkebb pátriánk zenei élete és a hazai kórusmozgalom is. J. J. ZENÉS SZÍNHÁZI mALHOZÓ A közönség vastapssal díjazott a Leányvásár és a Hegedűs a háztetőn a Szigligetiben Ilyenkor, nyár elején immár hagyományosnak számít a szolnoki zenés színházi találkozó. A házigazdák csütörtöki Csárdáskirálynő előadása után pénteken este s Kaposvári Csáky Gergely Színház művészei mutatták be Jacobi Viktor Leányvásár című háromfelvonásos operettjét. A közönség érdeklődése óriási (a daráb telt ház előtt futott, olyannyira, hogy nehányan még a lépcsőkön is ültek), a színészek teljesítménye nagyon tisztességes, olykor bravúros volt. Arra, hogy a jóhírű kaposvári társulat miért épipen a Leányvásárt tűzte műsorára, a válasz legalább olyan bonyolult, mint amilyen egyszerű. Nem tudom, szí- nészileg-szatemailag mennyire hálás avagy háládatlan ebben az operettben játszani, az viszont kétségtelen, hogy ez sem a műfaj, de Jacobi művei között sem foglal el túlságosan előkelő helyet. A darab Amerikában zajló cselekménye (a szöveget Martos Ferenc és Bródy Miksa írta) receptszerűen felvonultatja a műfaj tipikus figuráit — végy egy milliomost. annak legyen egy eladósorban lévő lánya, akit a végén elnyer majd az a cowboy, akinek az apját a milliomos... Emellett nem árt egy szegény, ám európai gróf ügyeletes hülye fiával nehány egyéb szereplővel, tánckarral... no és a primadonna és a bonviván jó legyen — tipikus ám az elvárhatónál sókkal vérszegényebb cselekményét.' Többször be lehetne fejezni ezt a darabot mielőtt vége van. ám a megokolatlan cérnavékony szálak mindig tovább lendítik a színpadon a történést. Akadnak olyan furcsa előadások, amikor egy rossz darabot jóvá varázsolnak a színészek. Ez történhetett most is, mert az Ács János rendezte Leányvásáron jól szórakoztunk, s olykor önfeledten nevettünk. Ez pedig nem kevés. Szombaton este szintén szép előadásnak tapsolhatott a szolnoki közönség. Sándor János rendezésében Jozeph Stein—Jerry Bock Hegedűs a háztetőn című világhírű musicaljét mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház. A romantikában áztatott édesbús történet témájánál fogva is többet ölelt föl, mint Jacobi előző estén játszott operettje. Egy zsidócsalád, egy zsidó közösség (falu) történetén keresztül egy egész nép hányatott sorsát villantja elénk, hitelesnek hatóan beleágyazva a nem zsidó társadalomba — természetesen szintén a műfaj törvényei szerint. A szegedi előadással sem igen lehet különösebb bajunk, bár az összehasonlítgatás veszélyét vállalniuk kell azoknak, akik egyszer már „befutott” darabot visznek színre. Vállalniuk kell a szegedieknek is. ám szégyénkeznivalójuk egyáltalán 'nincs, mert a szombati előadáson is igazán szép színészi megoldásoknak lehettünk tanúi. — Jeney — Képünkön a kaposváriak előadásának egyik mozgalmas pillanata.
