Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-07 / 106. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. MÁJUS 7. IA tudomány világa ) A neve; PTR System Baktériumokkal az olajszennyeződés ellen Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egyre többen emelik fel szavukat környezetünk védelmében. Sőt, sokan nemcsak beszélnek, de tesz­nek Is annak érdekében, hogy javuljon, vagy leg­alábbis ne rosszabbodjék a helyzet. Erre bizony nagy szükség is van, hiszen ma már tetszik vagy nem, az itthoni szennyeződések mel­lett a külföldön keletke­zőkkel is gyakran együtt kell élnünk. Sokan állítják, s ez iga2 is, hogy a környezet- szennyezés nem ismer ha­tárokat. Gondoljunk csak bele, Magyarország akarat­lanul is jócskán „exportál” a különböző szennyeződések­ből. Elég, ha a térképre né­zünk, s máris káderül, hogy felszíni vizeink nagy része — egészen pontosan 96 szá­zaléka — külföldről ered, s bizony a Duna például te­kintélyes mennyiségű nitrá­tot, ammóniát és különböző olajszennyeződéseket hoz át útlevél nélkül a határon. Ugyanakkor az uralkodó széliránynak megfelelően hozzánk Észak-Nyugat felől érkeznek a legnagyobb lég­tömegek, amelyek szintén je­lentős szennyeződéseket sodornak a barnaszénre te­lepült német és cseh ipar­vidékről. Persze mi sem va­gyunk jobbak a többieknél, hiszen dél-keleti szomszéda­ink meg tőlünk kapják a levegőben lévő szennyező­déseket. Nos, ezek a tények való­ban figyelmeztetőek és cse­lekvésre ösztönzőek. Ezért is lapozgattam nagy figye­lemmel a minap azt az is­mertetőt, amely véletlenül a kezembe került, s egy tel­jesen új mikrobiológiai el­járásról, a PTR Systemről tájékoztatott. A ma már szabadalmaztatott eljárás kizárólagos forgalmazója a szolnoki székhelyű Agrárin­novációs Közös Vállalat, közismertebb nevén az Ag- roinnova. Mint kiderült, három szekszárdi szakember —Pa- lásthy Árpád, Tallér Márton és Rigler István, az ottani Teszöv munkatársai, egyéb­ként vezetékneveik kezdőbe­tűiből alakult ki a PTR el­nevezés — bebizonyították, hogy a mezőgazdaságban és az autójavító üzemekben a különböző járművek mosá­sakor keletkező olajos iszap­hoz, ha különleges mikroor­ganizmusokat elszaporító adalékanyagot adnak, s az így kapott elegyet szerves trágyához keverik, az ola­jos iszap néhány hónap alatt lebomlik s a növények által felvehető tápanyaggá alakul át. Vagyis trágyázni lehet vele, s mint a kísérle­tek bizonyítják az így ke­letkezett újszerű trágya a talaj szerkezetét nem káro­sítja, és a termés beérésekor abban semmiféle mellékha­tás nem mutatható ki. Mindenképpen elgondol­kodtató a dolog, hiszen ez az eljárás teljesen másféle táv­latokat nyit meg és új lehe­tőségeket biztosít a terme­lőszövetkezetek, a vállalatok az üzemek számára. Hiszen talán széles e hazában nincs is olyan gazdálkodó szerve­zet, amelyiknek ne lenne valamilyen gépjárműve. Eb­ből az is következik, hogy a masinák mosásakor a sárral és az egyéb szennyezőanya­gakkal együtt az olaj is a vízhez keveredik. Az ilyen szennyezőanyagot a környe­zetvédelmi törvény pedig a második veszélyességi kate­góriába sorolja, ami megle­hetősen erős károsító hatást jelez. Könnyű kiszámolni — ha tudjuk, hogy évente egy gép körülbelül egy tonna olajos iszapot „termel” — hogy át­lagos nagyságú mezőgazda- sági üzemben ez a mennyi­ség az 50—60 tonnát is elér­heti. Ezzel az iszonyatos tö­meggel az üzemek sokáig nem tudtak mit. kezdeni. Jobb esetben a szeméttelep­re szállították, rosszabb megoldásként pedig a saját telepük egy félreeső zugában ásták el, amivel aztán to­vább szennyezték a talajt, meg a vizet. Igen ám, csak­hogy 1981-ben megszületett a környezetvédelemről v szóló minisztertanácsi rendelet, amely kötelezte a vállalato­kat arra, hogy az olajos isza­pot ártalmatlanítsák,. Sokan keresték a legmegfelelőbb utat — például a tégla alap- . anyagához keverték — meg­próbálták költséges eljárá­sokkal szétválasztani a kü­lönböző alkotórészeket. Nos, a kísérletezés ideje lejárt, hiszen mint már em­lítettük a szekszárdiak meg­találták az eddig legjobb és leghatásosabb megoldást. Az eljárás tehát kidolgozott, s a szolnoki székhelyű Agroin- novnál ma már megrendel­hető az adalékanyag, sőt megadják a technológiai le­írást is. A találmány iránt nagy az érdeklődés, nem csupán a mezőgazdasági nagyüzemek, hanem például vegyipari vállalatok; is jelez­ték már, hogy szeretnék al­kalmazni az eljárást. Ez an­nál is inkább jó dolog, mi­vel nem elképzelhetetlen egyfajta kooperáció, összefo­gás is ez ügyben. Nevezete­sen arról van szó, hogy van­nak olyan nagy ipari üze­mek, ahol szinte naponta tonna számra keletkezik olajos iszap, s ugyanakkor a termelőszövetkezetekben, ál­lami gazdaságokban pedig tekintélyes mennyiségű szer­ves trágya található. Nos, ha szót értenek az ipari és mezőgazdasági nagyüzemek egymással, akkor ezután nem kell a több száz kilo­méterre lévő égetőműbe te­temes költséggel elszállítani az olajos iszapot, hanem jó­val közelebb is lehet azt trágyaként hasznosítani. S ezzel ugye mindenki jól jár. Nagy Tibor Technikatörténeti érdekességek Magyar találmány a dinamó Hízik a töld Bolygónk egyre „hízik”: a kutatók számításai szerint évente 40 000 tonnányi „űr­por” gyűlik össze a felszí­nén. A kozmikus por egy ré­sze újra kijut a világűrbe, a többsége azonban a Földön marad. Ennek következtében a Föld tömege állandóan, növekszik, Jóllehet ezt a „hí­zást” nehéz mérni. A becs­lések szerint az elmúlt 500 millió évben 0,001 száza­lékkal nőtt a Föld tömege. Ultrahangos emlővizsgólat Különböző szakmájú an­gol orvosok együttműködé­séből új emlőrákvizsgáló el­járás született. Ennek az a lényege, hogy a Doppler-je­lenséget hasznosító ultra­hangos berendezést, amelyet már széles körben alkalmaz­nak a vér állapotának vizs­gálatára, most arra hasz­nálják fel, hogy vele mérjék a véráramlást az emlők da­ganata körül. A véráram­lás jellegzetes mintája el­árulja a daganat állapotát. Az ultrahangos berendezés­sel az emlő nagy része egy időben vált vizsgálhatóvá, s ezáltal olyan eljáráshoz ju­tottak, amellyel — remélhe­tőleg — szűrővizsgálatok is olcsón elvégezhetők. A dinamóelv azt jelenti, hogy az egyenáramú áram- fejlesztő gépek gerjesztésé­hez külön áramforrás nem szükséges, mert mágnesező áramot maga a gép is szol­gáltathat. A világon az első dina­mót 125 évvel ezelőtt 1861- ben Jedlik Ányos (1800— 1895) szerkesztette meg de a dinamónak az elvét fel­jegyzéseiben már 1859-ben rögzítette. Szabadalmat azonban nem jelentett be, de mindez hat évvel az 1867- ben regisztrált Siemens-féle dinamó-szabadalom előtt történt! Jedlik legfontosabb újítása az áramtermelő gé­pekkel kapcsolatban az volt, hogy a gép acélmágneseit egyrészt elektromágnesekkel cserélte fel, másrészt pedig annak felismerése volt, hogy a generátor tekercsei saját árammal is gerjeszthetők. K. A. Jedlik „vülanydelejes forgo nya” (dinamója) Gyorsulnak a folyamatok A sugárzás hatása az anyagra A radioaktív sugárzás kü­lönböző változásokat idéz elő a különféle anyagokban, vagy legalábbis meggyorsít­ja a fizikai, fizikai-kémiai, és biológiai változásokat. A sugárhajtás első foka az, hogy a sugárzási energia át­tevődik a környezet moleku­láira. Ennek az átvitelnek a jellegét a sugárzás fajtája és energiája, valamint a besu­gárzott anyag jellege hatá­rozza meg. A sugárzási ener­gia átvitelének folyamata a sugárhatás elsődleges folya­mataival kezdődik, amelyek eredményeként sugárkémiai és biológiai átmeneti termé­kek keletkeznek. Ez utóbbi­ak reaktivitása a jelentős energiafelvétel következté­ben igen nagy, úgyhogy a további folyamatok végered­ményeként létrejönnek a sugárhatás végtermékei. Mivel a biológiai rendsze­rek kémiai szempontból ál­talában igen bonyolultak, a sugárhatás fizikai, fizikai­kémiai szakaszának lefolyá­sa is nagyon bonyolult. A besugárzott biológiai rend­szerben a folyamatok és termékek azért olyan sokré­tűek, mert a sugárhatások lehetnek egyrészt közvetle­nek (a sugárzás energiája a biomolekuláknak adódik át), másrészt közvetettek (a su­gárenergiát tetszés szerinti molekulaféleség veszi át). Az elsődleges sugárhatások átmeneti termékeinek reak­ciói és a fennmaradt ener­gia átadásának folyamatai további biológiailag aktív molekulákat vonnak be a sugárhatásba. Mindkét eset­ben úgynevezett szabad (nagy reakcióképességű) gyökök keletkeznek, amelyek másodlagos reakciók útján előidézik a biológiailag ak­tív molekulák átalakítását. Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy a radio­aktív sugárzásnak az élő szövetekre gyakorolt nagy hatását elsősorban a sugár­zás ionizáló képessége okoz­za. Ezért használjuk az ioni­záló sugárzás kifejezést. Ez természetesen nem azt jelen­ti, hogy nem keletkeznek más fizikai folyamatok is, amelyek biológiai szerep>et játszanak. Ilyen például az atomok gerjesztése. A neutronok nem rendel­keznek elektromos töltéssel, és az anyagon való áthala­dásuk közben nem okoznak közvetlen ionizációt, viszont atommag-reakciókat idéz­nek elő. Ha a neutron hidro­génen vagy hidrogént tar­talmazó anyagon halad át, hidrogénatom magokat (pro­tonokat) lökhet ki belőle. Ez utóbbiak töltéssel rendel­keznek, ezért ionizációt ké­pesek kiváltani. A radioaktív sugárzás bio­lógiai hatásának mechaniz­musában az atomok és mole­kulák ionizálása sokkal na­gyobb szerepet játszik, mint a gerjesztés. Nem minden ionizáló sugárzás fejt ki azonos hatást az élő szerve­zetre. Az ionizáló részecs­kéknek vagy a gamma-foto­noknak megfelelő energiá­val kell rendelkezniük, más­különben fennakadnak a szövet felszínén, nem képe­sek behatolni a sejt belsejé­be és hatást kifejteni ben­ne. Képünkön a Max Planck Intézet sugárkémiai részle­gének kobaldforrása. A kí­sérletben gázmolekulákat ionizálnak A berendezés tá­volról irányítható, a mérése­ket is távolból végzik. A gömbök argonnal vannak megtöltve. (KS). Lógkörkutatáa kanonokkal A sztratoszféra rejtelmei A századforduló táján a kutatók még azt gondolták, hogy a Földünket körülöle­lő levegőburok egységes anyagtömeg, és minél fel­jebb hatolunk ebben, a hő­mérséklet annál hidegebb lesz. Ezt a jelenséget akko­riban azzal a hipotézissel indokolták, hogy a bolygó­közi térben az abszolút nul­la foknak megfelelő hőmér­séklet uralkodik, és a lég­körben felfelé haladva fo­kozatosan közeledünk ehhez a hőmérséklethez. Az akko­ri mérési és vizsgálati lehe­tőségek természetesen a légkörnek csak a legalsó ré­szére, az úgynevezett tro­poszférára terjedtek ki. A meglepetés erejével ha­tott az a felfedezés, hogy kereken 10 km körüli ma­gasságban a légkörben olyan réteg következik, ahol a hőmérséklet a magasság nö­vekedésével nem csökken, sőt fokozatosan emelkedik. A kutatók eleinte nem akar­tak hinni saját eredményeik­nek, többször is megismé­telték a méréseket, -hogy nem a műszerek hibájából kaptak-e ilyen eredményt. De hogy jutottak fel akko­riban ilyen magasságba? Egy francia meteorológus, L. P. Teisserenc de Bort Párizs közelében saját költ­ségén léggömbfelbocsátó ob­szervatóriumot létesített, ahonnan sok száz kutató műszert juttatott fel a lég­körbe. Eredményei alapján tette meg 1902. április 28- án a Francia Tudományos Akadémia előtt nevezetes bejelentését az úgynevezett sztratoszféra felfedezéséről. Kiderült, hogy ennek a ré­tegnek az átlagos vastagsá­ga 20 km körül van, és a légkör egész anyagtömegé­nek majdnem egynegyedét foglalja magában. A kezdeti ember nélküli, műszerekkel felszerelt ballonokat az em­ber is követte a sztratoszfé­rára, előbb léggömbökkel, majd különleges repülőgé­pekkel. Ma már a légiforga­lom fő országútjai a sztra­toszféra alsó rétegeiben ve­zetnek, ez még fontosabbá teszi a sztratoszféra légál­lapotának állandó és nagy pontosságú nyilvántartását. Az embert vivő óriáslég­gömbök felbocsájtása azon­ban nagy költséggel jár, nem gyakran ismételhető meg. A sztratoszférában lejátszódó átalakulások viszont nagyon gyakoriak. Ezért a földke­rekség meteorológiai szolgá­latai nagyarányú nemzetkö­zi együttműködést szervez­tek. Aránylag kis léggöm­bökkel meteorológiai műsze­reket és önműködő rádióál­lomást küldtek a magasba. Ez a kutatóeszköz az úgy­nevezett rádiószonda. Hat óránként bocsátottak fel ilyen szondákat, csak Euró­pában kb., napi ötszázat. Ez a nagyszabású kutatómunka lehetővé tette, hogy óriási adathalmaz gyűljön össze a sztratoszféra különféle ma­gasságainak hőmérsékleti, légnyomási és légsűrűségi viszonyairól, valamint a légmozgások irányáról és se­bességéről. Azóta sűrűn hatolnak át rakéták is a sztratoszférán, azonban ezek roppant gyor­san vágnak át ezen a réte­gen, így kevésbé alkalmasak a pontos mérésekre. A mű­holdas fényképezés sem tet­te feleslegessé a konkrét mé­réseket végző rádiószondá­kat. Felvételünkön egy műsze­res ballon a felbocsátás után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom