Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-04 / 103. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. MÁJUS 4. Kommentár 0 harmadik menet Kedden reggel Bécsben megkezdődik a harmadik menet. Akárcsak az ökölvívó-mérkőzések többségén, a helsinki folyamatba illeszkedő utótalálkozón is ez lesz a döntő forduló. A sporthasonlatnál maradva: az^teddi- gi erőfelmérés a második forduló heves összecsapásai után most dől el, kinek maradt nagyobb tartaléka, ki készült fel alaposabban. Az persze már eltér a box szabályaitól, hogy jó esetben itt nem hirdetnek győztest. Egy esetleges döntetlen a cél, ezzel nyerné a legtöbbet mind a harmincöt részvevő ország és az egész világ. Több mint száznegyven javaslat született eddig a konferencián. A végleges szövegezési munka során kell eldőljön, mennyi ezek közül az általánosan elfogadható. Amit valaki kifogásol, nem kerülhet megszavazásra, hiszen mindenkinek egyet kell értenie a záródokumentummal és határozatokkal. A Varsói Szerződés országai az enyhülési folyamat erősítésére, a leszerelés előmozdítására helyezték a fő hangsúlyt. Éppen ezért fájlalják, hogy a NATO részéről egyetlen javaslat sem hangzott el ebben a kérdéskörben, sőt, kísérletek történnek az európai együttműködési értekezlet és a biztonságpolitikai tárgyalások szétválasztására. Az atlanti szövetség tagjai is beterjesztettek azonban konstruktív javaslatokat a gazdasági-kereskedelmi, műszaki-tudományos és környezetvédelmi együttműködés ügyében — írta Jurij Kaslev, a szovjet küldöttség vezetője a Pravdában, néhány nappal Bécsbe indulása előtt. Az új szovjet politikai kezdeményezések nemcsak a katonai, hanem a humanitárius, emberi jogi kérdésekben is védekezésre kényszerítették a NATO-tagor- szágokat, amelyek most igyekszenek különböző feltételeket támasztani az ilyen jellegű problémákkal foglalkozó moszkvai konferencia összehívása előtt. A helsinki konferencia óta minden hasonló nemzetközi konferencián fontos szerepet játszottak az európai semleges és el nem kötelezett országok. Ezúttal május közepén Cipruson találkoznak külügyminisztereik a Bécsben követendő irányvonal egyeztetésére. A Varsói Szerződés aktivitása — a semlegesek és el nem kötelezettek közvetítő kezdeményezéseivel együtt — kimozdíthatja a holtpontról az európai biztonsági és együttműködési értekezlet munkáját. Ehhez nincs másra szükség, mint őszinte politikai jóakaratra a nyugat részéről. A harmadik menet egy időre az utolsó is lesz. Jó lenne, ha emlékezetesre sikerülne. Remélhetőleg ez áll mind a harmincöt résztvevő szándékában. Horváth Gábor Demonstrációk világszerte Kiállás a biztonság és a nemzetközi szolidaritás mellett A Szovjetunióban országszerte hangulatos, színes felvonulásokkal köszöntötték pénteken a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját, a munka ünnepét. A moszkvai felvonulók jó hangulatát csak növelte, hogy május 1-jére Moszkvába is megérkezett az igazi, napsütéses tavasz. A menetben részt vevők kerületenként és munkahelyenként csoportosulva indultak el a Vörös térre. A Lenin mauzóleum mellvédjén 10 órakor foglalták el helyüket a szovjet párt és állam legmagasabb rangú vezetői, élükön Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával, Andrej Gromikóval, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökével és Nyikolaj Rizs- kov miniszterelnökkel. A tribünökön megjelentek a párt régi harcosai, az októberi forradalom és a honvédő háború veteránjai és a szocialista építés legjobbjai. Ott voltak a 120 országból meghívott szakszervezeti küldöttségek tagjai és a moszkvai diplomáciai képviseletek vezetői. A több mint kétórás felvonulást a szovjet főváros munkásmozgalmi hagyományokban leggazdagabb kerületeinek dolgozói nyitották meg, majd a közkedvelt mozgalmi indulók és politikai dalok hangszórókon közveMoszkva, a Vörös tér május elsején. (Telefotó — KS) tített zenéjére sorra haladtak át a téren a többi városnegyed lakosságának, üzemi és intézményi közösségeinek képviselői. A felvonulás befejező negyedórájában többezer sportoló és táncos vette birtokába a teret: látványos tornagyakorlatokat és tánc- műsort adtak elő, amelynek végén színes alakzatukból a „mir” (béke) szó betűi bontakoztak ki. Hasonló nagy tömegeket megmozgató felvonulások voltak a Szovjetunió többi városában is. A délutáni órákban országszerte vidám népünnepélyeket tartottak. A békét éltető és a szocialista építés újabb eredményeinek elérésére mozgósító jelszavakkal több mint 650 ezer berlini vonult fel az ünnep alkalmából. Csehszlovákiában dolgozók milliói vonultak fel május elsején, hogy — mint az ünnepi beszédekben megfogalmazták — kifejezzék támogatásukat az év elején meghirdetett új gazdasági mechanizmus, s a társadalom demokratizálása iránt. Lengyelország szerte lelkes hangulatban ünnepeltek a dolgozók. A rendezvényeken 10 millió 600 ezer ember vett részt — 1 millióval több, mint egy évvel ezelőtt. Varsóban, Wroclawban, Krakkóban, Szczecinben, Poznanban, Lodzban. Plock- ban és Gdanskban történtek ugyan erőtlen kísérletek a felvonulások rendjének megzavarására, de ezek mindenütt teljes kudarcot vallottak. A szófiai dolgozók felvonulására a hagyományoknak megfelelően a bolgár főváros Szeptember 9-e terén került sor. Az egyórás felvonulás résztvevőit a bolgár párt- és állami vezetés tagjai köszöntötték a Dimitrov- mauzóleum mellvédjéről, élükön Todor Zsivkovval, a BKP KB főtitkárával, a bolgár államtanács elnökével. Fővárosiak százezrei vettek részt a május elsejei központi havannai rendezvényen, melyen Roberto Veiga, a Kubai Szakszervezeti Központ főtitkára mondott ünnepi beszédet. Az évforduló jelentőségén túlmenően a kubai szocializmus építésér® Kereskedelmi nagyvállalat pályázatot hirdet szállítási osztályvezető-helyettes beosztásra. Szükséges képesítés: szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, vagy nem szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség és felsőfokú száll, szakvizsga, legalább 5 éves szakmai gyakorlat. Fizetés megegyezés szerint. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Pályázatokat „Haladás” jeligére a kiadóhivatalba kérjük. (2995) nek megnehezült feltételeire, a dolgozók korábbinál is áldozatosabb munkájának szükségességére hívta fel a figyelmetKínában az immár több éves gyakorlatnak megfelelően kulturális rendezvényekkel és majálisokkal ünnepeltek. Pekingben az esős ~ és borús idő ellenére embe- rek tízezrei töltötték a napot a parkokban. Különösen sok ember kereste fel a főváros szívében lévő Tienan- men teret, a kínaiak kedvenc ünnepnapi kiránduló- helyét. Az ulánbátori dolgozók a főváros központi terén vonultak fel május 1., megünneplésére. Földünk békéjének és biztonságának megőrzése a legfőbb feladata a nemzetközi munkásosztálynak és a világ népeinek — jelentette ki a phenjani ünnepi nagygyűlésen Kim Bong Dzu, a Koreai Egyesült Szakszervezeti Szövetség elnöke. Vietnamban a szokásokhoz híven kétnapos ünnepen emlékeztek meg a déli országrész teljes felszabadításának (1975. április 30.) évfordulójáról és a munka ünnepéről. A kambodzsai központi ünnepi nagygyűlésen Mat Ly. a Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Kambodzsai Szak- szervezeti Szövetség elnöke mondott beszédet. A békevágy és a gazdasági építőmunka korszerűsítése volt a fő jelszava a laoszi ünnepi rendezvényeknek. A munkanélküliség elleni küzdelem jegyében Az Osztrák Szocialista Párt hagyományos felvonulásán a bécsi városháza előtt Franz Vranitzky kancellár és Fred Sinowatz, az SPÖ elnöke beszélt. Az idei ünnepségen a gazdasági és szociális gondok, az állami ipar válsága és a munkanélküliség elleni küzdelem állottak előtérben. Spanyolország városaiban a dolgozók százezrei vonultak az utcákra a munkás- osztály ,szolidaritásának nemzetközi ünnepén. A különféle politikai színezetű nagy olasz szakszervezeti szövetségek az idén is együttesen ünnepeltek. A kommunista-szocialista irányítású CGIL, a Keresztény- demokrata Párt befolyása alatt álló CISL és a kisebb pártok szemléletét tükröző UIL az ország több városában rendezett felvonulást és nagygyűlést a szakszervezeti egység jegyében. Belgium nagyvárosaiban Európa nukleáris fegyverektől mentessé tétele, illetve a munkanélküliség elleni küzdelem jegyében a baloldali pártok és a különböző irányzatú szakszervezetek együttesen ünnepeltek. Az NSZK nagyvárosaiban és ipari központjaiban pénteken sok millióan vonultak fel a dolgozók nemzetközi szolidaritásának jegyében. A Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) Saarbrücken- •ben megtartott központi nagygyűlésén Ernst Breit elnök a szervezett munkások és alkalmazottak elsődleges feladatának mondotta a tömeges munkanélküliség felszámolásáért vívott harcot. Tiltakozások, rendúri beavatkozás Dél-Afrikában először az idén nyilvánították a munka ünnepévé május elsejét, de a pretoriai hatóságok eleve betiltották a szakszervezetek által tervezett legtöbb nagygyűlést. A rendőrség erőszakkal oszlatta fel a megemlékezésre gyülekező tömegeket a feketék lakta településeken. Japánban — ahol május elseje nem hivatalos ünnep — 3,9 millióan vettek részt a Japán Kommunista Párt és a négy nagy munkásszövetség rendezvénysorozatán. Az ország 27 tartományában, valamint sok nagyvárosában békedemonstrációkat és a kormány foglalkoztatási politikája valamint az adóreform tervezett bevezetése elleni tiltakozó gyűléseket tartottak. Nagygyűlésekkel. felvonulásokkal emlékeztek meg Indiában a dolgozók ünnepéről. Pénteken a fővárosban többszázan vonultak a munkaügyi minisztérium elé és követelték, hogv a kormány nyilvánítsa május elsejét hivatalos ünnepnappá. Hasonló tartalmú kérvényt terjesztettek be Radzsiv Gandhi miniszterelnökhöz több szakszervezet képviselői. Megerősített járőröző rendőralakulatokat vezényeltek ki a hatóságok Manila utcáira május 1-re. A szak- szervezetek a munka ünnepén felvonulásokra hívták az ország dolgozóit, de a megbuktatott elnök. Ferdinand Marcos hívei is nagyméretű tüntetést hirdettek az amerikai nagykövetség épülete elé, hogy követeljék a volt elnök visszatérését a szigetországba. Colombóban a rendőrség figyelmeztető lövésekkel és könnygázzal oszlatott szét egy .1500 fős tömeget, amely a gyülekezési tilalom ellenére megkísérelt ünnepi felvonulást tartani. Hazánkba érkezett az etióp külügyminiszter Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására vasárnap hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Berhanu Bajih, a Szocialista Etiópia külügyminisztere. Az etióp diplomácia vezetőjét vendéglátója. Várkonyi Péter fogadta a Ferihegyi repülőtéren. Jelen volt Bognár Gyula, hazánk etiópjai, valamint Wondwossen Hailu, a Szocialista Etiópia magyarországi nagykövete. WISHINGT0N Raimond villámlátogatása Jean-Bemard Raimond francia külügyminiszter elsősorban leszerelési kérdésekről tárgyalt csütörtökön Washingtonban tett rövid látogatása során. Hazautazása előtt tartott sajtóértekezletén Raimond elmondta, hogy a Nyugat-európai Unió luxemburgi tanácskozásán elért konszenzus alapján az európai NATO- szövetségesek nevében arra szólította fel az amerikai vezetőket, hogy ne hamarkod- ják el a megállapodást a Szovjetunióval az Európában levő közepes hatótávolságú rakéták eltávolításáról. A miniszter szerint tárgyalásain kitűnt, hogy az Egyesült Államok hajlandó figyelembe venni a nyugat-európaiak véleményét. Jean-Bernard Raimond Franciaország álláspontjáról szólva megismételte, hogy Párizs szükségesnek tartja az amerikai atomfegyverek Európában tartását a hagyományos fegyverek egyensúlya esetén is, mert szerinte csak így maradhat érvényben a ..rugalmas visszavágásra” vonatkozó NATO-dokt- rina. II. János pápa az NSZK-ban II. János Pál pápa vasárnap a müncheni Olimpiai Stadionban mondott miséjén a katolikus egyház boldoggá nyilvánított személyeinek névsorába ünnepélyesen felvette Rupert Mayer jezsuita atyát, a nácizmus elleni küzdelem bátor résztvevőjét. A pápa mintegy kilencvenezer hivő jelenlétében Mayer pátert a hit és az igazság megvesztegethetetlen tanújának, igaz német hazafinak mondotta. Szavai szerint Mayer a dachaui haláltábor tőszomszédságában, a gonoszság és elvetemültség uralma, Auschwitz idején szállt szembe az embertelenséggel. A pápa beszédében a jezsuita páteréhoz hasonló politikai elkötelezettségre hívta fel a katolikus hívőket az emberi jogok védelmében, a nélkülözők, elesettek támogatásában. II. János Pál később Augsburgban az ökumenikus párbeszéd jegyében találkozott az NSZK-beli protestáns egyházak képviselőivel. MOSZKVA A szovjet kormány meghívására vasárnap hivatalos látogatásra Moszkvába érkezett Bernardo Sepulveda mexikói külügyminiszter. A szovjet főváros repülőterén Eduard Sevard- nadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter, valamint más szzovjet hivatalos személyiségek fogadták.. HAVANNA Managuában befejeződött az Interparlamentáris Unió (IPU) 77. konferenciája. Managuában 90 ország mintegy ezer küldötte csaknem egy hétig folytatott eszmecserét korunk legégetőbb kérdéseiről. LUSAKA A dél-angolai Benguela- vasút mielőbbi újjáépítéséről kötött megállapodással ért véget a csütörtökön Lu- sakában megtartott háromoldalú csúcstalálkozó, amelyen Jósé Eduardo dos Santos angolai, Mobutu Sese Seko zairei és Kenneth Ka- unda zambiai elnök vett részt. GUATEMALA Mintegy 30 ezer tanár is csatlakozott Guatemalában a közalkalmazottak hétfő óta tartó sztrájkjához. A több mint 200 ezer sztrájkoló ha- havi 40 dolláros béremelést követel. CARACAS Könnygázgránátokkal és gumibotokkal támadt a venezuelai rohamrendőrség Caracasban egy diáktüntetés résztvevőire. A rendőri akciónak egy halálos áldozata és 33 sebesültje volt. A diákok a tömegközlekedési árak 50 százalékos emelése miatt tüntettek. SZÓFIA Vasárnap Todor Zsivkov, BKP KB főtitkára, a bolgár államtanács elnöke megnyitotta a plovdivi tavaszi vásárt LIMA Három ismeretlen személy behatolt a KNDK limai kereskedelmi képviseletére és felrobbantott egy táskába rejtett pokolgépet. A képviselet hat dolgozóját — köztük vezetőjét is — súlyos sérülésekkel kórházba szállították, az épületben jelentős anyagi károk keletkeztek. A merénylők még a robbanást megelőzően gépkocsin elmenekültek. Lelkes hangulatú ünnepségek a szocialista országokban II. János Pál pápa nyugatnémetországi kőrútján misét celebrál. (Telefotó — KS)