Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-21 / 118. szám
1987. MÁJUS 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Számítógép tervezi a függönymintákat. A Paszományárugyárban személyi számítógépet helyeztek üzembe a függönyminták tervezéséhez. A Jacquard gépek vezérléséhez szükséges lyukkártyákat eddig kézzel állították elő, és az esetleges hibák csak a gyártás folyamatában derültek ki. A számítógép segítségével a tervezéskor azonnal ellenőrizhető a minta helyessége, s egy illesztő egység segítségével automatikusan vezérelhető a lyukkártya-készítő berendezés is. (MTI fotó: Varga László) Gazdag sírleletek Karosán Az elmúlt hetekben folytatódtak az ásatások a bodrogközi Karcsa község határában, ahol tavaly a X. század első feléből való, rendkívül gazdag leletanyagot rejtő temetőre bukkantak a Miskolci Herman Ottó Múzeum régészei. Az elmúlt évben 48 sírt tártak fel, az idén eddig hét újabbat, s köztük megtalálAz MiHSZ főtitkára tavalyelőtt hirdette meg először az „Élenjáró” kitüntető címért folyó munkaversenyt a szövetség szakági és honvédelmi klubjainak, gépjárművezető-képző iskoláinak, kirendeltségeinek. Ezt a címet az MHSZ azon közösségei kaphatják meg, amelyekben az átlagon felüli nevelési, kiképzési és sporttevékenységen kívül a tágok jelentős társadalmi munkát is végeznek környezetükben. A másodszor értékelésre kerülő verseny népszerűségére jellemző, hogy megyénk 209 klubja közül 172 nevezett, azaz 85 százalékuk. Mint a bíráló és értékelő bizottság hangsúlyozta: a nevezések száma ennél is magasabb volt, de néhány kollektíva próbálkozását nem fogadták el, mivel a vállalásaik vagy túl általánosra sikeredtek, vagy nehezen ellenőri zhetőnek bizonyultak. A valamivel több mint huszonkétezer klubtag az elmúlt évben közel ötmillió forint értékű társadalmi munkát végzett; így Jászberényben és vonzáskörzetében másfélmillió, Kisújszálláson és térségében több mint 200 ezer forint a kétkezi munka tavalyi eredménye. Mindezek következtében új honvédelmi rutinpályáidat, akadálypályákat, klubtermeket, klubszobákat, rádiós helyiségeket alakítottak ki. lőtereket tartottak rendben, fásítottak, parkosítottak, portalaní- tott utakat építettek. Az értékelésnél nem kis fejtörést akozott, hogy a benevezettek között — az adható tizennyolc kitüntetésen kívül — jóval több olyan közösség is akadt, amelyek tagjai tavalyi szorgoskodásuk alapján szintén megérdemelték volna ezt a jelentős elismerést. Számukra nem marad más vigasz; jövőre ismét próbálkozhatnak. Az 1986. évi össztevékenyták egy feltehetően magasabb méltóságot viselő férfi nyughelyét is. Ennek különösen gazdag leletanyagában az aranyozott ezüst tarsolylemezek, véretekkel díszített öv, lószerszám-vere- tek palmettás díszítésű csontlemezekkel borított tegez és ékköves aranygyűrű található. ségük alapján megyénkben az alábbi MHSZ közösségek kapták meg az Élenjáró kitüntető címet: MHSZ Gépjárművezető-képző Iskola Szolnok; Gépjárműiskola jászberényi kirendeltsége; MHSZ Kötivi- zig könnyűbúvár klub; a kunszentmártoni Landler Jenő községi honvédelmi klub; a kunhegyesi Mező- gazdasági és Ipari Szakmunkásképző Intézet honvédelmi klubja; a Szolnok 605. sz. F. Bede László Ipari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola honvédelmi klubja; a Mezőgép Vállalat MHSZ Zalka Máté honvédelmi klubja Törökszent- miklós; a Karcagi Magyar— Bolgár Barátság Tsz honvédelmi klubja; a Titász Vállalat MHSZ Ragó Antal honvédelmi klubja; Jászberény, Zalka Máté területi honvédelmi klub; Mezőtúr, MHSZ városi rádiós klub; Kisújszállás, MHSZ Mező Imre területi honvédelmi klub; a Túrkevei, Vörös Csillag Tsz Erdei Ferenc honvédelmi klubja; a jászapáti, Mészáros Lőrinc Gimnázium és Gépipari Szakközépiskola honvédelmi klubja; a Tiszamenti Vegyiművek Kiilián György MHSZ honvédelmi klubja; Tiszafüred, Ganz-Danubius Hajó- és Darugyár Kiss Pál altábornagy honvédelmi klub; Karcag, MHSZ városi modellező klub és a Tiszaföld- vári Lenin Tsz honvédelmi klubja. További, tizennyolc sikeresen dolgozó klub a megyei titkár elismerő oklevelét és jutalmát érdemelte ki. A kilenc városi-területi MHSZ vezetőség közül — ta: valyi teljesítménye alapján — a Szolnok városi vezetőség bizonyult a legeredményesebbnek, és vehette át, valamint őrizheti egy évig a legjobbnak ítélt megyei titkári vándorserleget. D, Sz. 1VL Tiszavárkonyban Népművészeti alkotótelep létesül Alkotótelepet építenek a Szolnok megyében dolgozó népművészeknek Tiszavárkonyban. közvetlenül a község folyóparti részén lévő szép természeti környezetben. Az alkotótelep létesítését a Népművészeti Egyesület megyei szervezete határozta el. s a kezdeményezéshez jelentős anyagi segítséget kapott több nagyüzemtől és intézménytől. A hathektáros területet a Tószegi Petőfi Tsz ajándékozta a szervezetnek, s az épületek kivitelezéséhez, az út- és közművezeték kiépítéséhez a Szolnok Megyei Tanács, a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, valamint a Szolnok Megyei Víz- és Csatornamű Vállalat nyújt támogatást. A jelentős társadalmi munkával megvalósuló telepen több alkotóház kap helyet, amelyek Szentesi Anikó építész tervei alapján készülnek. A táj hangulatába illő épületek elsősorban a nyári hónapokban biztosítanak majd alkotási lehetőséget fafaragóknak, hímzőknek és korongozóknak művészi tevékenységükhöz. Az alkotótelepen született műveket az ottani kiállítóházban rendszeresen bemutatják az érdeklődőknek. A tervek szerint a telepen külföldi vendégművészeket is fogadnak, és egy-egy alkotónapra meghívják a megye iskoláiban működő népművészeti szakköröket. 100 évesek Felmérés A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gerontológiai Kutató Központja — a KSH-tól kapott adatok alapján — felméri a Magyarországon élő 100 évesek, illetve annál idősebbek egészségügyi, szociológiai helyzetét. Hazánkban legutóbb 1960- ban végeztek hasonló vizsgálatot, akkor 34 százéves és annál idősebb lakosa volt Magyarországnak. A statisztikai adatok szerint jelenleg több mint kétszázan élnek azok közül, akik 1887- ben születtek. Valamennyiüknek felkérő levelet küldtek, tájékoztatást adva a felmérés céljáról. Az orvosok megvizsgálják egészségi állapotukat, elemzik életmódjukat, hogy képet kaphassanak: miként érhető el ilyen hosszú életkor. r Tizennyolc Élenjáró közösség Értékelték a MHSZ-klubok munkáját Árnyakból szőtt világ A szemüveg nyomta ugyan egy kicsit az orromat, de még ez lett volna a kisebbik baj. Oldalit lezárta ugyanis a kilátást, hogy fény ne szűrődjön be, elöl pedig, az üveg helyén, két kékszínű műanyaglapocska rekesztette ki teljesen a külvilág képét. Egy vak „láthatja” így a külvilágot, ő érzékelhet csak ennyit vizuálisain abból, ami körötte történik!. Gyakorlatilag: semmit. Csak az ablak nagy, világos foltja vált ki az egyenletes kékszürke homályból. Több nem. Nem sokáig hagytam fenn a szemüveget, csinálni meg alig csinálta’rn benne valamit. Egy fej vöröshagymát próbáltam megpucolni így vakon, de jó ötperces kínlódás után feladtam. Az istennek sem sikerült. Pedig mennyien vannak, akik már soha nem tudják levenni „a szemüveget”, nem tudják türelmetlenül lekapni az orruk hegyéről, de azért a hagymát csak meg kell pucolniuk; percenként kell nekiveselkedniük valaminek, ami egy látó embernek csupán rutinszerű apróság. Vakokról, vakságról beszélgetve, az óhatatlanul felvetődő kérdések egyike általában az, hogy vajon ki viselheti könnyebben az állapotát: aki így született, vagy aki később — esetleg felnőttkorban — veszítette el a látását? Utóbbiaknak, talán előnyük, hogy egykor láttak, tehát képük van a világról, s emlékeik segítik legalább elképzelni azt, amit már nem láthatnak. Hátrányuk viszont az, hogy mivel nem így nőttek fel, nem tanultak meg születésük óta együtt élni ezzel az állapottal. Később, esetleg már felnőtt fejjel kell egy új életformára átállniuk, és ami még nehezebb: ekkor kell pszichésen is feldolgozniuk magukban saját vakságukat. Mindkettő nagyon nehéz, és nem is sikerül mindenkinek egyformán. A vaktok ügyének egyik sarkalatos pontja éppen ezért, szerte a világon, természetszerűleg a látássérültek — vakok és gyen génlátók — rehabilitációja: a segítség, hogy ebben az állapotukban is viszonylag biztonságosan tudjanak mozogni a világban, és megtalálják újra a helyüket. Budapesten, a Vakok Állami Intézetében, van egy csoport, amely fiatal gyógypedagógusokból áll, és amelynek fő feladata a vakok elemi rehabilitációja. Elemi azért, mert a legfontosabb, legalapvetőbb dolgokra tanítják meg azokat a látásukat elveszített — tehát nem így született! — embereket, akik jelentkeznek e három- hónapos tanfolyamra. A jelentkezők elsajátítják itt a Braille-írás és olvasás alapjait, megtanulnak közlekedni, és gyakorolják az önkiszolgálást, az önmagukról való gondolkodást is. A hagymát csak félig pucoltam meg, de a többiek nem nevettek a kínlódásomon, A tanfolyam nyolc hallgatója közül hárman dolgoztak velem a konyhában. Eszter csoportja. Meleg- szendvicset készítettünk, s ennek ürügyén gyakoroltuk a főbb konyhai munkákat, a mosogatást, a terítést és a rendrakást is. Zsolt, a tizennégy éves kamasz, Ági, a mosolygós fiatal lány — tizennyolc évével a korelnök hármójuk közül — és Csaba, akinek sehogy sem tetszett a konyhai munka. Zsolt valószínűleg gyógy- masszőr lesz, esetleg telefon- központos. Miközben teszi a dolgát a konyhában, legtöbbet a lányokról beszél. A tizennégy évesek, minden lelkesedésével és kedves he- behurgyaságával. Ágnes a Nyírségből került a fővárosba nemrég, s most a vakok intézetében él. Telefonközpontosként dolgozik egy budapesti nagyvállalatnál. Amikor fagylaltozni mentünk a „csapattal” az egyik közeli cukrászdába, ő egyedül jött mellettünk, nem kellett vezetni. Némi büszkeséggel mondta, hogy ennyire azért lát. Csaba a Városligetben egy pádon mesélt az életéről, miközben a tandem kerékpárt letámasztottuk magunk mellé a fűbe. Gyerekkorában egy este lefeküdt aludni, és reggel amikor felébredt, már csak foltokban látott. Most viszont semmit, még a fényeket sem. Teljes sötétségben él. A .napi dolgokról gyakorta álmodik, de csak hangokat. Képek már az emlékeiben élnek mindössze. Tudja, hogy milyen zöld a fű, és milyenek tavasszal a fák... Később kikerekeztünk Csabával a Dózsa György útig és felballagtunk a Felvonulási tér dísztribünjére. Félórán át meséltem arról, milyenek itt a május elsejék, hogy hömpölyög olyankor a tömeg, és milyen kedvesek a gyerekek. Amikor a tandemet magunk mellett tolva, visszafelé ballagtunk az intézetbe, csendesen megjegyezte: „látod, ha mindig itt lennél, akkor sokat biciklizhetnénk. ..” A konyhában megtanultuk, hogy milyen fontos a rend, milyen lényéges, hogy mindennek álldndó helye legyen, mert a vak így találja meg legegyszerűbben azt, amit a kezéből egyszer lerakott. Miközben gyakoroltuk, hogy miként kell sávonként tisztára törölni az asztalt, és elmélkedhettünk a rend fontosságáról a konyhában, az járt a fejemben, hogy az életükben vajon rend lesz-e majd. Arra a „rendrakásra” ki tanítja — ki taníthatja meg őket? Lesz-e Ágnesnek szerencséje (ő maga mondta, hogy az élethez szerencse kell), elfelejti-e a falu Csabának, hogy vak, és lesz-e majd valaki, aki beférkőzik Zsolt mellé az üvegbúra alá, amit a szülei borítottak — jó szándékból — föléje. A melegszendvics elkészült — megettük jó étvággyal —, és Ágnes megkönyörült a fiukon, amikor a mosogatásra került a sor. A hagymám persze még napok múltán is ott szomor- kodott a konyhaasztal sarkán, azon mód félig pucolva, furán össze-vissza farigcsált torzóként emlékeztetve arra, bogy az csak egy szemüveg volt. Olyan, amit bármikor türelmetlenül lekaphattam az orrom hegyéről, és amiről mindvégig tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis lekerül. Ez volt köztünk az alapvető különbség. Amit én csak kíváncsiskodó kísérletnek, szakmai helyzetgyakorlatnak szántam, az nekik immár az életük, ök nem hagyhatják félbe a hagymájukat; amit egyszer elkezdtek, azt végig kell csinálniuk. Más lehetőség nincs! L. Murányi László Riportkönyv a Celladamról Rákkutatás magánkézben Celladam — Rákkutatás magánkézben címmel jelent meg a Lapkiadó Vállalat gondozásában B. Király Györgyi riportkönyve. A Celladam — a névre felkapják fejüket az újságolvasók, a tévénézők, a rádióhallgatók. Hiszen nagyon sok emberben támadt fel a remény, amikor hírét vette a szernek, amelyet Kovács Ádám csoportja a rák korai felismerésére és a betegek kezelésére használ. Érthető az érdeklődés, hiszen a daganatos betegségek a halálokok között (a szív- és érrendszeri betegségek után) a második helyet foglalják el. Magyarországon évente egy kisváros (harmincötezer ember) hal meg rákban. Minden szalmaszálba kapaszkodunk, minden új lehetőség felé reménykedve fordulunk. Ilyen lehetőségnek számít a Celladam is, amelyről nagyon keveset tudunk. E hiányosságot pótolja a könyv. Mi a Celladam lényege? Hogyan hat az emberi szervezetre? Hat-e egyáltalán? Miért nem lett eddig gyógyszer belőle? A szerző bevezeti az olvasót Kovács Ádám munka- csoportjának mindennapi életébe. Végigkíséri a Celladam útját egészen a legutóbbi fejleményekig. Küzdelmek, hitek, vélemények pro és kontra — az olvasó bepillanthat a kulisszák mögé. A szerző jól használja fel a sztori kínálta lehetőségeket a magyar egészségügy árnyalt ábrázolására. Érzékeljük az egészségügy megosztottságát, a tárca képviselőinek és a mindennapi gyógyítás „.közkatonáinak”' más-másfajta hozzáállását az ügyhöz: Jó lenne megnyugodva letenni e könyvet, hogy annyi kétség és riadalom — amelynek ajtaját kinyitotta előttünk B. Király Györgyi — közöjt hányódva az olvasó fellélegezhessék; „sínen van” a Celladam. De az ügyet nem lehet lezárni, hiszen a játszmának a valóságban sincs még vége. Olyan ez a könyv, mint a rákos betegségek kérdése. Fájdalmasan időszerű. Fájdalmasan nyitott. — Paulina — Évforduló az íllatkertben Szerdán a Fővárosi Állatkertben megemlékeztek arról, hogy 75 évvel ezelőtt, 1912. május 20-án nyitotta meg kapuját a látogatók előtt az újjáépített Allatkert. Az 1886-ban magántársulásban alapított Állatkert tulajdonjogát a székesfőváros tanácsa 1907-ben váltotta meg 65 ezer arany korona értékben. A kert beépítésére törvényhatósági bizottságot hoztak létre, amely a munkálatokra 4 millió koronát szavazott meg, s az Állatkert 5 évre bezárta kapuját. Koós Károly és Zrumeczky Dezső építészek tervei alapján akkor létesültek azok az épületek, amelyek ma is díszei a Fővárosi Állatkertnek. A főkapu, a pálmaház. az akvárium és a többi állatház mind az akkori kor építészetének remeke volt. A Fővárosi Állatkert az elmúlt 75 évben számottevően gyarapodott. A csaknem 12 hektáros park ma több mint 3600 állatnak ad otthont, s közöttük olyan, világviszonylatban is ritkaságnak számító érdekességek láthatók, mint például a Koreából származó mandzsu daruk, a Paraguayból érkezett játszintara papagály, vagy az indiai csillag teknős, a? észak-amerikai ragadozó teknős, valamint a vándorló levél-sáskák, az orangutánok, és az erszényes patkány./
