Szolnok Megyei Néplap, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

12 Házunk tája 1987. MÁJUS 16. A hangulatos környezet nyugtat % Otthonosság a lakásban Lakásunk, otthonunk az a hely, ahol családunkkal, szeretteinkkel élünk. Életünk privát színtere. Ahol al­szunk, főzünk, eszünk, tisztálkodunk. Ahol gyermekeket nevelünk, családi életet élünk. Ahol szabad időnk egy ré­szét töltjük, olvasunk, zenét hallgatunk, tévézünk, vendé­geket fogadunk. Ahol szabad időnk más részét takarítás­sal, mosással, a háztartással, házimunkával töltjük. Milyen a lakás, amely va­lóban az otthon szerepét tölti be? Barátságos, han­gulatos, egyszóval otthonos. De vajon mitől lesz ilyen a lakásunk? Mindenekelőtt a benne lakók szabják meg a lakás jellegét. Azzal, ahogy berendezik, ahogy rendben tartják, ahogy birtokba ve­szik, ahogy megosztják egy­más között. Akár kicsi, akár tágas a lakásunk, igen fontos, hogy minden lakójának legyen külön területe, ha jut, ak­kor szobája, ha nem, akkor saját szobarésze, sarka. A külön részben kapjon helyet az illető munkájával, tanu­lásával, hobbijával kapcso­latos felszerelése, könyvei, saját kedvenc tárgyai. A berendezésnek is a la­kókat kell szolgálnia. Csak annyi bútort tartsunk a la­kásban, amennyi feltétlenül szükséges. Ne rendezzünk be bútorraktárt a kis méretű szobákban. Legyen minden helyiség áttekinthető, leve­gős, s az egész lakás köny- nyen bejárható. Érvényesüljön a berende­zésnél, a színek, a díszítő­elemek kiválasztásánál a család ízlése. Ne azért ve­gyenek meg egy szőnyeget, faliképet, csillárt, mert a szomszéd is olyant vásárolt. Persze ötleteket, lakberen­dezési tippéket lehet kölcsö­nözni egymástól, lakásművé­szeti lapokból, lakberende­zési tanácsadási szolgálat­tól. De mindig egyeztessük saját ízlésünkkel, egyénisé­günkkel. A családtagoktól függ, hogy mi módon tartják rendben otthonukat. Hogy minden holminak megvan-e a helye, vagy szanaszét do­bálva hevernek a ruhák, ci­pők, törülközők. Hogy havon ta vagy csak félévenként tisztítanak-e ablakot. Hogy napokig tárolják-e a mosat- lan edényt, beágyazatlanul árválkodnak-e a fekvőhe­lyek. A rend, a tisztaság min­den lakást vonzóvá tesz. De a túlzás ebben az esetben is zavaró tehet. Ma ugyan már a legtöbb családban lakják, birtokba veszik a szobákat, a lakás helyiségeit. De azért még itt-ott kisért a hajdani „tisztaszoba” hagyo­mánya. Van lakás, amelybe nem léphetnek be cipővel se vendégek, se ott lakók. Van, ahol az új fotelba nem ük nek, ahol a bútorokat csak dísznek tartják, s nem hasz­nálják funkciójuk szerint. Vajon jól érezheti-e ma­gát bárki is az olyan lakás­ban, ahol semmihez nem szabad nyúlni, ahol a tár­gyak mint kirakati holmik díszelegnek? Ahol minden leterítve, beburkolva, szigo­rúan glédába rakva sorako­zik. Ahol nem szabad a könyvespolcról leemelni a könyvet, mert esetleg nem ugyanoda tesszük vissza, a vázát odébb tolni, a kézi­munkát elmozdítani. Az otthonosságot a leg­szerényebben berendezett la­kásban is meg lehet terem­teni. Néhány szál virág, /öld növény, egy-egy jól el­helyezett reprodukció a fa­lon, köcsög vagy kerámiatál az asztalon, a polcon hangu­latossá teheti a környezetet. Az egyéni ötleteknek se sze­ri, se száma. Az asztalra tt színes gyertya, a he ve­rőt díszítő rongypárna, a borosüvegbe állított gally, üvegtálba helyezett kavics vagy kagyló-gyűjtemény — olcsó és mutatós lakásdísz lehet. <KS) Új tavasz — új nadrág Kistermelőknek Nyári retek a házikertben Ha egy család hozzászokik ahhoz, hogy minden nap friss zöldség van az uzson­nához, érdemes a hónapos retek fajták után nyári ret­ket is termeszteni a házi- kertben. A nyári retek termeszté­se, talajelőkészítése azo­nos a hónapos retekével. A középkötött és a laza tala­jokban szépen fejlődik. Ügyeljünk arra, hogy retek sorokat 25 cm, de inkább 35 cm távolságra jelöljük ki egymástól. Tapasztalt kertészek sze­rint: a Jánosnapi, a Korai nyári félhosszú és a Húsvéti rózsa nagyobb gumókat ké­peznek, mint a hónapos re­tek fajták. A nyári reteknek a különböző kéntartalmú vegyületek jellegzetes csí­pős ízt kölcsönöznek. Tud­nunk kell még azt is, hogy a retek szabadföldön ter­mesztve — s gondosan ápol­va — még a paradicsom C vitamin tartalmával is ve­tekedhet. A retek magvait nem sza­bad mélyre vetni, mert a mélyről feltörő növénykék gumója megnyúlik. Tehát a magvak 2 cm-nél mélyebb­re ne kerüljenek, s egymás­tól való távolságuk 4—6 cm legyen. Mivel a retek sok vizet kíván, s száraz viszonyok között pudvásodik. ezért május, június folyamán fel­tétlenül öntöznünk kell! A retket akkor érdemes szedni, amikor a teljes fej­lettségét elérte. Ha gondo­san ápoltuk a növényeket, akár két, de kedvező vi­szonyok között három hétig is szedhetjük ezt a finom csemegét Sz. Cs. Kihíztuk ezt is. A kedvenc nadrágunkat. De ne kese­redjünk el, mert úgyis hozzá kellett volna nyúlni ezen a tavaszon, a nagyon szűk szár a divat. Nincs más tennivaló, mint lebontani a derékpántot, kiengedni a szűkítő varrásokat (ez leg­OiueáUltotú: lónál Erzsébet alább hat-nyolc centi bősé­get ad) és szétfejteni a szárak külső oldalát. A rajz szerint szűkítjük a szárakat, és a derékra gumiövet var­runk (4 centi széles gumi­ból.) Az öv horgaskapoccsal csukódik. Az így megújított nadrág kiegészítője a se­lyem tunika, és a csípőre ej­tett széles öv. Akár színház­ba is mehetünk benne. Ne feledjük, hogy ehhez az öl­tözékhez csak a magassarkú cipő illik! Rejtvényünk a kiváló cseh zeneszerző Bedrich Smetana Hét szerzeményének címét tartalmazza. I túl gyakori kézmosás ártalmai Ha valaki kézmosás nél­kül ül asztalhoz, az ugyan fertőzéssel kockáztatja emésztőcsatornáját. De amennyire veszélyes a kéz­mosás hiánya, esetenként annyira káros lehet, ha va­laki túlzásba viszi a kézmo­sást, és okkal vagy ok nél­kül tíz percenként kezet mos, vagy akár folyó vízzel és szappannal naponta több­ször meleg zuhany alá álL Különösen szárazbőrűeknél akozhat a gyakori szappanos lemosás komoly ekcémasze­rű bőrgyulladást. Ilyen esetekben jót tesz, ha csak langyos vagy hideg vízben történik a kézmo­sás, és alapos szárazra tör­lés követi. Természetesen nemcsak a szappan szárítja a kezet, hanem a habzó mo­sószerek is. Éppen ezért érzékeny szárazbőrűek für­dés után mindig krémezzék be bőrfelületeiket, hogy a szappannal vagy mosószer­rel eltávolított zsiradékot pótolják. Erre különösen ak­kor van szükség, ha nincs még kifejezett bőrgyulladás, hanem a bőr csak viszket. Egy svájci bőrgyógyász kongresszuson dr. Vogt müncheni bőrgyógyász pro­fesszor külön felhívta a gya­kori kézmosás okozta bőr­gyulladásra a figyelmet. I tea mellé „Forró szív” Hozzávalók 4—6 személy részére: 6 szelet pirítós ke­nyér, 6 szelet ementáli sajt, 2 evőkanál paradi­csompüré, bazsalikom, bors, só. A pirítós kenyérből for- mázóval nagyobb és kisebb szívalakokat vágunk ki. A sajtszeletekből is szívet for­mázunk. A kenyérdarabokat megkenjük paradicsompüré­vel és fűszerezzük. A na­gyobb szívre a sajtot, majd tetejére a kisebb szívfor­májú pirított kenyeret he­lyezzük. Az egészet tálra téve átsütjük grillsütőben vagy forró sütőben. Ízléses és dekoratív tálat készíthetünk belőle. A tál közepére és a szendvicsek tetejére uborka­szeleteket tegyünk díszítésül. VÍZSZINTES: 1. Fő­szerepeket alakító színész­nő. 9. Iskolabútor. 12. Négy­szeres világbajnok műkor­csolyázónk (Emília, páros műkorcsolyázás: 1931, 1933, 1934 és 1935.) 13. Az első szerzemény: vígopera. 15. Község Baranya megyében. 16. Női név. 18. Hitszegő. 19. Piramis. 20. Klasszikus görög piactér. 22. Autófenn­tartó Ipari Tröszt rövidítése. 23. Görög hírügynökség. 25. A szittyák régebbi neve. 27. Tab betűi. 28. Korjelző rö­vidítése. 29. .. .kódex, ma­gyar nyelvemlék a 15. szá­zadból. 31. Fakó. 32. Omszk folyója. 33. Rövid, csattanós írás. 35. Rozi egynemű be­tűi. 36. Három a zenében. 37. A második szerzemény, utolsó operája. 38. A har­madik szerzemény: opera töredék. 40. Vallás, rövidít­ve. 42. A gólyához című vers költőjének névjele. 43. Keleti díszcserje. 45. Holland gépkocsik jelzése. 46. Fél­sziget a Szovjetunióban. 48. A „Maya” világhírű festője. 49. Egyforma betűk. 50. Lámpaszerelvényeket elő­állító vállalat névjele. 52. Felkel. 54. Részben lazsál! 55. A ramali-játék erős kártyalapja. 57. Csárdájáról híres helység Bács-Kiskun megyében. 58. Mutató név­más. 59. .. .inas, Munkácsy Mihály festménye. 61. Ko- ralldarab! 63. . . .kérdez (Ady.) 64. A negyedik szer­zemény: 1872-ben szerzett operája. 66. Egykor. 68. Ap­ró. 69. Az ötödik; ezt az operáját 1874-ben alkotta. FÜGGŐLEGES: 1. A hatodik szerzemény: szim- fónikus mű. 2. Köralakú épület. 3. Női név. 4. Mi­nisztertanács rövidítése. 5. Levegő, görögül. 6. Diplomát jelző rövidítés. 7. Egykori magyar közjogi méltóság. 8. Pára! 9. Isztambul külváro­sa. 10. Alumíniummal kom­binált bútor röv. neve. 11. A hetedik: 1876-ból való opera. 14. Tört szám. 16. Vadászkutyák. 17. Rizspá­linka. 21. Amerika névadó­ja. (Vespucci.) 24. Jézus ta­nítványainak neve a ke­resztény mitológiában. 26. Szörnyű. 29. Accusativus rövidítése. 30. Ezen „jár” az idő. 34. Az angol légierő. 36. Ex sakkvilágbajnok. 38. Aprít. 39. .. Mauna, 4170 m magas tűzhányó Hawaii­ban. 41. Idő után érkezik. 44. Erdei kúszónövény. 47. Tengerkék. 51. Máshollét igazolás. 53. Forróégövi nö­vény. 54. Régi magyar köl­tő (László. 1704—64.) 56. Női becenév. 60. Az ozmium vegyjele. 62. Hitvány. 65. Mint a 8. számú sor. 66. Az energia egyik forrása. 67. Jáva egynemű betűi. E. B. Beküldendő: a hét Smetana szerzemény címe máius 23-ig. Május elsejei rejtvényünk helyes megfejtése: Margit­sziget, Tűzijáték. Magyar front, Biró Mihály, Kossuth- adó. Könyvutalványt nyer­tek: Rácz Jánosné Mező­túr. Cservenka Mátyás Ti- szaföldvár—Homok és Szabó Terézia Szolnok. (Az utal­ványokat postán küldjük el.) A citrom ma az egyik legkedveltebb vitamin- forrás és illatszer alap­anyag. A hazája Dél-Ke­let Ázsia, Európában a középkorban terjedt el, igazán azonban az utób­bi évtizedekben lett nél­külözhetetlen gyümölcs a háztartásokban. Fo­gyasztása minden év­szakban egészséges. Vé­dett körülmények kö­zött, például a lakásban (képünkön) nálunk is si­kerrel termeszthető. ÖÜJ AGROSYS Béke Tsz szolnoki telephellyel Zagyvarékas Számítástechnikai rendszerek gyártási, vevőszolgálati és szerviz feladatainak ellátásához felvételre keres — elektronikai műszerészeket —villamosmérnököket számítástechnikai rendszerek értékesítésében jártas SZAK­EMBEREKET Feltételek: szakirányú közép- vagy felsőfokú végzettség, 3 év szakmai gyakorlat. Jelentkezés telefonon, a 11-205-ös számon, vagy személyesen: Szol­nok, Landler J. u. 31/a. (6107)

Next

/
Oldalképek
Tartalom