Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-18 / 92. szám
10 Barangolás az országban 1987. ÁPRILIS 18. Pillanatkép as öblösüveggyárból A jo öreg Matusek Vendel budapesti kádármester bizonyára nem gondolta azon a verőfényes (vagy éppen ónosesős) napon, amikor tölgyfa vásárlására Nógrádba utazott, hogy városalapító lesz. Pedig akarva-akaratlan az lett. Igaz, hogy műve csak jóval később, ezernyi átmeneten keresztül lett kézzel fogható valósággá és neki ma sincs márványszobra Salgótarján főterén, érdemei mégis elévülhetetlenek. A neve — ha széles körben nem is ismert — nem ment feledésbe. Ezért idézi László Gyula, a salgótarjáni öreg kádármestert: — Amikor erre járt, és kérdezte, hogy mi újság, mondták neki, hogy Zagyvarónán füstöl a hegy. Utánajárt a dolognak, s látta, hogy széntelep húzódik ott. Mivel fogyóban volt a fa, az ipar meg fellendülőben, előtérbe került a szénbányászat. Először csak bicskabányák nyíltak a környéken. Azért hívták ezeket úgy, mert művelőik kezdetleges módszerekkel csak hat-nyolc méterre merészkedtek a hegyoldalba. Százhuszonhat évvel ezelőtt aztán megindult a nagyüzemi széntermelés. Nem véletlenül szerepel a „Csak a neve volt város” című kiadványban a következő rész: „A szénnel kezdődött. Salgótarjánt a szén emelte ki az ismeretlenségből, s kísérte végig mindenkori lakóinak életét. A település elviselhetetlen nyomorában éppúgy szerepet játszott, mint a nehéz megélhetésben: sikeres harcaihoz A bányászoknak nemcsak a természet erőivel kellett megküzdeniük, hanem a kenyerükért is. Ha a korábbinál jóval korszerűbb körülmények között, ha a réginél másabb értelemben is, de így van ez Nógrádban napjainkban is. A hatvanas években a szénbányászok létszámát lényegében egy- h arm ad ára csökkentették a nógrádi medencében. A bányászok egy része nyugdíjba ment, sokukat pedig „a szénen. kívüli tevékenységhez” csoportosították át. Így alakult ki a bányavállalat szerteágazó és évente ötszázmillió forint árbevételt jelentő ipari tevékenysége. Gyártanak villanymotor-forgórészeket NDK-beli exportra; itt javítják a Budapesti Közlekedési Vállalat motorjait; vasipari tevékenységet folytatnak a bányászat számára is; van szállítási részlegük, tervező irodájuk, jónevű geodéziai részlegük, és igy tovább. Az élet náluk a többi üzemnél korábban felvehette a kérdést: megújulni, abbahagyni a gazdaságtalan termelést, vagy még nehezebb helyzetbe kerülni. ök a megújulást választották. Az élet azonban egyre szigorúbb követelményeket támaszt a bányavállalattal szemben — ez derül ki Mákos Nándornak, a bánya- vállalat városi jogú pártbizottsága titkárának szavaiból: — A Nógrád megyei szénbányászok az utóbbi években nem voltak könnyű helyzetben. Termékeink húsz százaléka kerül lakossági ellátásra, nyolcvan pedig energetikai felhasználásra. Ennek igazgatója is az éppen úgy köze volt, mint a legöntudatosabbak börtönéveihez, vagy mártírságához. Itt a szén és a szénre települő ipar jelentette a reményt, de egyszersmind a reménytelenség is ehhez kötődött.” Járjuk a bányamúzeum termeit, nézzük a letűnt évtizedek tárgyi és írásos emlékeit. A régi fotókon sok gyermek látható a munkások között. — Tíz-tizenkét éves fiúk is napi tizenkét órát húztak le a bányában, — magyarázza László Gyula. Pedig nem könnyű munka a földalatti, az életerős férfit is próbára tevő, ezernyi veszélyt magában rejtő az. Ki tudná ezt jobban László Gyulánál. aki egyúttal a Nógrádi Szénbányák mentőcsapatának a vezetője: — Megtörtént már sajnos az is, hogy nem mindenkit tudtunk élve kimenteni. az aránynak számottevő megváltoztatására van szükség, mivel környékünkön a Heves megyei lignitnek jóval nagyobb az előnye az energetikai felhasználást illetően. Ezért programot dolgoztunk ki a „lakossági széntermelés” javára. — Mit jelent ez? — Többek között azt, hogy 1,2 milliárd forinttal fejlesztjük a kányásbányai üzemet. Ezzel a programmal el tudjuk érni azt, hogy a tervciklus végére a termelés jelentős része a lakosság szolgálatában áll majd. A gazdaságos termelés érdekében két bányaüzemet a gyorsan lefejtendők közé soroltunk. A tiribesi az egyik, amelynek termelése az év eleje óta átmenetileg szünetel. A másik pedig a szorospataki bányaüzem, ahol a termelés 1989-ig megszűnik. — Mit jelent ez a bányászok számára? — Több száz ember áttelepítésére került sor az idén. Ne földrajzi távolságot értsen ezalatt, hanem azt, hogy könnyebb üzemből nehezebbe, kisebb mélységből nagyobb mélységbe, úgyszólván minden bányaveszélyt magában rejtő üzembe kerültek. Valószínűleg ezt kell tenni a ciklus második felében a szorospataki bányaüzemben is. — Ezek szerint más vállalatokhoz való átcsoportosítást nem terveznek? — Ahhoz, hogy gazdaságos legyen a termelésünk, néhány százzal csökkente- nünk keli a létszámot, de a fizikai dolgozók létszámát nem akarjuk csökkenteni. Mészáros György, a Salgótarjáni Öblösüveggyár termelési főnöke ezen a napon a vezérkarból egyedül tartja a frontot. A többiek valamilyen rendezvényen vesznek részt. Gazdasági helyzetük ecsetelése helyett — hivatkozva arra, hogy nemrég került ide — inkább gyártmányaikról beszél: — A több mint három és félezer fajta termékünk egy része a világ negyven országába kerül, még Japánba is. Tőkés exportunk meghaladja a négymillió dollárt. Készséggel kalauzol végig az üzemen. Figyelem az egymás mögött álló kemencék karéjában dolgozó üvegfúvókat. Azt hiszem, nem a szemkápráztató ügyességüket őrzi majd emlékezetem, hanem azt a férfias, kemény munkát, amit kifejtenek. Salgótarján nagyüzemek városa. A környező hegyekről rátekintve mindenhol gyárkémények magasodnak. Mégsem azok, hanem a modern épületek uralják a tájat. És nemcsak a sokemeletes bérházak, hanem az ízléssel formált családi otthonok is szemet nyugtatóak. Régi fotókat nézegetve kitűnik: másként volt ez még az ötvenes években is. Nem csoda, hiszen Salgótarján csak 1922-ben lett város, és Balassagyarmattól is csak 1950-ben költözött át oda a megyeszékhely. A keskeny völgyben hosz- szan elnyúló város ódon. alig közművesített utcái ugyancsak feladták a kérdést a várostervezőknek: hol legyen az új városközpont? A végén a most már majdnem kész városközpont mellett döntöttek. Győrfi Dezső, a városi tanács általános elnök-helyettese azt mondja erről: — Tízévi szakmai, politikai, gazdasági . előkészítő munka előzte meg ezt. Meg is látszik, hogy nem hamarkodták el a döntést. Kiegyensúlyozott, harmonikus vonalvezetés érződik a városfeljesztésben, pedig rohamléptekben fejlődött a város. Volt olyan tervciklus, amikor 3600 lakással gyarapodott. Ez ma már csak vágyálom. A központi pénzeszközök apadása új utakra kényszeríti a város vezetőit. Ezért ösztönzik a magánerős építkezéseket. Nálunk kilencventől háromszázötven forintig terjed négyzetméterenként a telekár — magyarázza Győrfi Dezső. — A felső határ azt jelenti, hogy ott már víz, villany és gáz is van. Ezernyi leleménnyel A lényegében a belvároshoz tartozó nyugati városrész és a főtértől a kórház felé eső csücsök átépítését is tervezi a városi tanács, mégpedig elég pénz híján meglehetős leleménnyel. Az általános elnökhelyettes azt mondja erről: — Az OTP beruházásában épülő házak földszintjére üzleteket tervezünk. Azok megvételére a négyzetméterenként 30 ezer forintos ár miatt helyileg nehéz partnehat mozgóbérhez egy-egy gazdasági egység kollektívája. Építkezés mesterfokon Szó ami szó, a bányászat nem éppen a salgótarjáni átlagpolgár gondja. Azokkal a nehézségekkel azonban, amivel a bányászat küzd — nevezetesen a gazdaságos termelés megteremtésével — előbb-utóbb minden üzemnek szembe kel] néznie Salgótarjánban is, máshol is. Nógrád fővárosában sem egyedül a bányászat kap dotációt. A kérdés más üzemekben is felvetődik: meddig és mennyit lehet az államkasszából „leakasztani”? Mákot Nándor Győrft Dezső — Más útja nincs a gazdaságos munkának? — Említettem a műszaki fejlesztést. Amellett — külön pénzügyminiszteri engedéllyel — új belső elszámolási rendszert vezettünk be az idén. Ez azt jelenti, hogy az egyik üzemünk ugyanúgy számláz a másiknak, mintha idegen céggel volna dolga. Azt várjuk ettől, hogy tisztábban látjuk majd helyzetünket, kiszűrhetjük a ráfizetéses pontokat. Módosítottuk az érdekeltségi rendszert is. Csak ha eredményt produkál, akkor jutRészlet a bányászmúzeumból reket szerezni, ezért — minden lehető összeköttetéssel — megyén kívüli cégekkel is kapcsolatba léptünk. Így lesz vadászboltunk és több egyéb üzletünk. Főleg a szakbolthálózatot szeretnénk ilymódon fejleszteni. Tervezzük azt is, hogy vállalkozási alapon építünk egy üzletházat, és azt licit útján értékesítjük a kisiparosok számára. Ösztönözzük a vállalatokat is az ellátásszolgáltatás fejlesztésére. Jó példaként említem, hogy a Karancshús a hegyoldali pincelabirintus adta lehetőséget kihasználva hangulatos vendéglőt szándékozik nyitni. Egy új, gyorsan születő városnak megannyi a gondja. Itt, a Tisza mellett nem is gondolunk arra, hogy a vízhiány is lehet az. Most már, hogy a Mátrában lévő hasznosi víztározó besegít Salgótarján vízellátásába, az ezredfordulóig megoldódik a városnak ez a gondja. Nem így a szennyvíztisztításé. Az öt év alatt 30 millió forintot jelentő terület- fejlesztési hozzájárulást — egyéb forrásokból származó összegekkel kiegészítve — ezért fordítják a tisztítómű fejlesztésére. Az ide látogatókat azonban nem annyira a város mindennapi szívverése, sokkal inkább a látnivalói-érdeklik. Az ember nem is hinné, hogy milyen nehéz válogatni a Salgótarjánt díszítő képzőművészeti alkotások között. Az itteniek dicsekedhetnek azzal is, hogy a Salgótarjáni Munkásmozgalmi Múzeum nemcsak a város, hanem a felszabadu- . lás utáni Magyarország első, kimondottan múzeumi célokat szolgáló új épülete. A Szigligeti „másodállása" A város kulturális életében meghatározó szerepet tölt be a József Attila Művelődési Központ, amelynek oldalszárnyában kapott helyet a megyei könyvtár. Az épület hatszázötven személyes színháztermének nézőseregét élénk kapcsolat fűzi a szolnokiakhoz. A Szigligeti Színház művészei ugyanis rendszeres vendégek itt. Így aztán nem is csodálkozunk igazán azon, hogy a zsúfolt étteremben Nádor László karnagy szorít helyet asztaluknál számunkra. A Csárdáskirálynőt mutatják be az önálló színházzal nem rendelkező városban. Salgótarján nevének eredetét többféleképpen magyarázzák. A Tarján ősi magyar törzsi név. Ebben nincs vita. A „Salgó”-ban viszont van. Némelyek szerint a Gertrúd királyné meggyilkolásában részes Simon bán nemzetségének Salgó ágából származik az elnevezés. Mások szerint a salgó honfoglaláskori magyar szó. Azt jelenti, hogy fényes, csillogó. Nekem az utóbbi változat tetszik. Ha nem is fényes, de megkapó ez a hegyekbe kapaszkodó település. Azt a benyomást kelti az emberben, hogy tervezői — köztük Magyar Géza, Jánossy György, Finta József, Szrogh György — nemcsak a testnek akartak védelmet nyújtani, hanem megnyugvást a léleknek, gyönyörködtetést a szemnek. Simon Béla Fotó: EF. Katona László EMsdáira kés sülödnek s ntlMklak Megújulni, vagy...
