Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-04 / 80. szám

io ____________________Szolnok megye múltjából________ 1987. ÁPRILIS 4. „ Föld! Kenyér! Szabadság!” Karcag történelmi krónikójábó! 1945 tavaszán, amikor felszabadult hazánk, meg­nyílt a lehetőség az új élet kibontakozására. Elmúlt Magyarország felett a háború nyomasztó réme — új idők új reménye töltötte el az embereket országszerte. Jól tükrözik az akkori hangulatot, és pontosan írják le az eseményeket a városunkban megjelent Karcagi Napló 1945. ápr. 7-i (I. évf. 2. sz.) példányának cikkei. Tanul­ságos elolvasni ezeket ma is, és 42 év után felidézni az akkori eseményeket. Egy kevésbé ismert népművészeti ég Szemet gyönyörködtető fekete kerámiák A népi faze­kasság nemes egyszerűségében is igen szép, sze­met gyönyörköd­tető ága, a feke­te kerámia Szol­nok megyei nép­művészetének egyik kevésbé is­mert része. Készítése sok archaikus vonóst őrzött meg. A vö­rösre égetett edé­nyek mellett az Alföldön és szer­te az országban igen népszerű volt, melyből fo­lyadéktartókat, különböző ház­tartási edényeket és gyertyatartó­kat készítettek. A fekete kerá­„Az élniakarás” című ve­zércikk első soraiban olvas­hatjuk: „Az élniakarás biz­tos jelét láthatjuk abban a lendületben, amellyel né­pünk az újjáépítés munká­jához nekigyürkőzött... Valljuk be; mindnyájan fél­tünk, vagy legalább is ag­gódtunk attól, hogy a sok baj, az átélt halálfélelem, csalódás, és az újrakezdés lehetőségeinek száz meg száz akadálya elcsüggeszti né­pünk szívét. És most öröm­mel láthatjuk, hogy szinte töretlen életkedvvel, sőt hetyke csakazértist kiáltva szánt, vet, ás, nyes minden épkézláb magyar ...” Ugyanebben az újságban olvashatjuk a legújabbkori történelmi sorsfordító esemé­nyét leíró cikkét: „Felszaba­dult Magyarország a német Iga alól!” címmel „Csütör­tökön délelőtt vettük a hírt, s pillanatok alatt adta to­vább egyik ember a másik­nak; végre ez is megtörtént! Sok szenny, sok ocsmány cselekedet terheli őket. A Vörös Hadsereg most meg­tisztította az országot a né­met hordától és Szálasi gyászmagyar-nyilas ország- rontóitól. Ez a nap ünnepe minden magyarnak. Vasárnap nagy ünnepségen adunk hangot örömünknek. A város pol­gármestere, a pártok veze­tői felhívnak mindenkit, hogy vasárnap délelőtt fél 11 órakor a nagy ünnepsé­gen feltétlenül ott le­gyen . ..” Az újságcikk részletesen ismerteti a felszabadulás el­ső napjának karcagi ünnepi műsorát is. Ez még nem évforduló volt, hanem a nagyjelentő­ségű történelmi esemény megszületésének, az új tör­ténelmi dátumnak az ünnep­lése; első a további évek, évtizedek ünnepélyeinek so­rában. A műsorról a Karcagi Napló következő (1945. ápr. 14-i) „A vasárnapi ünnep­ség” című cikkében így szá­mol be: „Szokatlanul élénk érdeklődés mellett folyt le az a nagygyűlés, amelyet or­szágunk a német és nyilas csapatoktól való megtisztí­tásának örömére rendeztek. A Munkászenekar gyászin­dulójának kísérete mellett koszorút helyeztek el a pos­ta előtt és a Kossuth-kert- ben nyugvó szovjet hősök sírjára, megható szavakkal téve fogadalmat, hogy méltó lesz az új magyar hadsereg felszabadító hősökhöz. Ezután az Internacionálé-t játszotta a Munkászenekar, amikor a Kossuth-szobor körül felsereglett pártok zászlóit meghajtották. Ugyanúgy az Iparos Dalárda által énekelt Himnusz alatt.” Az ünnepi rendez­vénnyel együtt kap hang­súlyt és helyet az új élet ki­bontakozásának történel­mi jelentőségű eseménye a földosztás. Erről — ugyan­csak április 7-i számában ad hírt a Karcagi Napló „Föld! Kenyér! Szabadság!” című írásában: „Szerte az ország­ban megkezdték azt a mun­kát, amely földhöz juttatja a nincstelen parasztságot. Lesz már a magyarnak földje . . . A nagybirtokrend­szer megszünteté­séről és a földműves nép fö1dhözju11a fá­sáról megjelent kormány- rendelet ezen igazságokat szentesítette. Karcag első helyen áll a fenti rendelet végrehajtásában. A 25 tagú Földigénylő Bizottság rövid pár nap alatt összeírta a földigénylőket, valamint a kiosztásra kerülő földbirto­kokat. A karcagi Földigénylő Bi­zottság elsőnek vitte be a vármegyébe Szolnokra a felosztási tervet jóváhagyás végett a Megyei Földbirtok­rendező Tanácshoz. A jóvá­hagyás már meg is történt, úgyhogy a föld szétosztása kezdetét vette kint a határ­ban. A Termelési Bizottság minden támogatást megad az új földtulajdonosoknak. Traktorokkal már szántják is azok földjét, akiknek nincs igaereje. Mind a szán­tási költségeket, mind .a ve­tőmagot előlegezi újig a földhöz juttatottaknak ... 1945 tavaszának két nagy történelmi eseményének —a felszabadulásnak és földosz­tásnak — korabeli leírása is bizonyítja, hogy a magyar dolgozók megértették, hogy miről van szó, hogy törté­nelmünknek új szakasza kezdődött el. Fazekas Mihály vény még betakarításra várt. A tavaszi mezőgazdasági munkára mindössze 60 igás- ló és 54 igásökör állt ren­delkezésre a feltétlenül szükségesnek tartott 20 traktor, 100 igásló és 100 igásökör helyett. A város 22 traktorából mindössze 2 volt üzemképes, s ezen kívül még néhány gőzekével számol­hattak. A működésképtelen eszközöknek csak kis részét lehetett a helyszínen meg­javítani. A tavaszi munká­latok idejére 3000 mázsa nyersolaj, 30 mázsa kenőolaj és 1000 mázsa szén volt a minimális igény, de ebből a mennyiségből csak 100 má­zsa szén előteremtése tűnt lehetségesnek. Megindulhatott az újjáépítés A háború a város állatál­lományát is alaposan megti­zedelte. 1944. január 1-én Szolnokon 2460 szarvasmar­hát, 2100 lovat, 2430 sertést, valamint 500 juhot és kecs­két írtak össze, amiből de­cember végére csak 590 szarvasmarha. 20 ló, 180 ser­tés, továbbá 50 juh és kecs­ke maradt meg. A már em­lített 114 igásállat mellett legfeljebb még 10 tehenet és 2 tenyészbikát lehetett iga­vonásra felhasználni. Az állatok etetéséhez szálasta- karmány nem állt rendelke­zésre. A tavaszi kilátásokat jelentősen rontotta továbbá, hogy a harcok során a Tisza és a Zagyva védőgátjai sok helyen megrongálódtak, s tartani lehetett attól, hogy a korai árvíz az egész ha­tárt elborítja. Az itt felsorolt adatok csak néhány részletét vil­lantják fel a korabeli hely­zetnek. de mindenképpen tanulságosak. Azokra a küz­delmekre emlékeztetnek, amelyből élet született a romokon is, s a világháború befejezését követően alig né­hány év alatt sikerült az országot teljesen újjáépíte­ni. Bagi Gábor mia feltűnőbb módon csak * a XVII. századtól fordul elő a leletanyagban. Készítésé­nek menete az agyag meg­munkálásától az edények ko­rongozásáig a mázas -kerá­miával megegyezett. Az el­térést az edény porózussá- gát csökkentő, ugyanakkor díszítclfunkciót is betöltő sikálás és az égetés miként­je, módszerre jelentette. A korongolt edényeket a száradás után lapos kővel, ritkábban csonttal dörzsölték be. Ezt a munkamenetet nevezeték sí ká lásnak. A si­kált felület az égetés után fényesebb, feketébb, a siká- latlan pedig fénytelen,, szür­késfekete lett. Égetéskor a kemence tüzét fokozatosan lefojtották, majd az égetést erősebb koromképző anyag­gal fejezték be. A korom az agyagba égett, ez eredmé­nyezte az edény jellegze­tes fekete színét. A fekete 'kerámiát — eltérően a má­zasedénytől — csak egyszer kellett kiégetni. Megyénkben Mezőtúr volt a legjelentősebb fekete edényes központ. Az itteni régészeti leletek közt már igen korán előfordul a csár­dáskorsó töredéke, és más, fe­kete formaváltozások is nagy számban kerültek elő. Túron már egy 1518-as összeírás említi a cserepes mestere­ket, akikről biztosan állít­hatjuk, hogy egyszer égetett vörös vagy fekete edényeket készítettek, A mázazás hód­mezővásárhelyi közvetítés­sel, „Szilágyi Sándor céh­mestersége alatt” került Me­zőtúrra, mint 1837. július 22-én rögzítették jegyző­könyvükbe. A túri fazekasok céhesek voltak. Céhprivilégiumukat 1817-ben 88 fazekas anyagi hozzájárulásával váltották ki. Feltételezhető, hogy ez a korábbi kiváltságok meg­újítása volt, mivel már 1782-ben a céh nevében kér kölcsönt a tanácstól az egyik mester, s 1813-ban Céhforma Társaságuk van. Ebben az időben 4—10 iccés korsókat, 'kantákat, 2—3 és 5 iccés köcsögöket. Igor Mihajlovics Sumilov ma a moszkvai Bauman Mű­szaki Főiskola mechanikai tanszékének vezetője, elis­mert tudományos szakember. Tizenhétéves korában rádiós­katona lett, és-a sok dicsősé­get szerzett 67. Gárdahadse­reghez került. Részt vett a sztálingrádi és a kurszki csatában. Harkov felszaba­dításában. a Dnyeperen tör­ténő átkelésben. — 1944-ben hadseregünk egységei Szolnok közelében, a Tisza jobb partján foglal­tak el hadifőállást — meséli. — A folyó nehéz vízi aka­dálynak bizonyult. Azok a tapasztalatok, amelyeket kis csecses korsókat és fe­dőket készítettek nagyobb számban. A mestermunkák közé tartozott a 25 iccés nagykanta, az abálótál és a korsó. Köcsögöt és mozsa­rat is kellett készíteni a remeklő legénynek, ha mes­ter akart lenni. Ha munká­jában hiba volt, büntetés- pénzt fizetett. A nagykanta mellett a gyertyamártók és a bödönök voltak a legdíszesebbek. A gyertyamártók gyártását a datált darabok alapján a XVII. század végétől tudjuk nyomon követni. Kerek, ko­rangolt, illetve téglatest ala­kú. kézzel formázott változa­tokban készültek. Agyagrá­tétekkel, pecsételt és sikált mintákkal díszítették, szinte minden darabjuk évszámos. A rátéteket vagy kézzel min­tázták, vagy sablonokban alakították ki. A díszítmé­nyek korsókból, virágcsere­pekből kinövő virágok és levelek voltak, melyek el­rendezését ujjmyomásos vagy metszett abroncsok emelték 'ki. A kétfülű kanták első, da­tált darabja 1828-ból ma­radt fenn, melyen a fazekas nevét — Simon Sándor — is megörökítette. A Gombos család Mezőtúron hagyomá­nyos korsósnemzetség volt. A család egyik tagja 1837- ben sikált madarakkal díszí­tett, szignált nagykantát ké­szített. Nevükkel a céh ala­pítói között is találkozunk, s 1845-ben a főcéhmester is Gombos István volt. Az esküvői ajándéknak készített lisztesbödönök is az átlagosnál díszesebbek vol­tak. Legkorábbi datált pél­dányuk az 1825-ös évszá­mot viseli. A használati edényeket csak sikálás díszítette, ritkán találunk köztük virágokból, elhajló csigavonalakból ösz- szetevődő díszítményeket. Legszebb darabjukat 1835-ben ismeretlen mester készítette Kerekes Józsefnek; kettős madárral és tulipánokkal díszítette. Mezőtúron nagy mennyisé­gű edényt állítottak elő. hadseregünk a Dnyeperen való átkeléskor szerzett, most nagyon jól jöttek. Las­san haladtunk előre. Havas­eső esett, az utak alá voltak aknázva, a harckocsik a szántóföldeken üggyel-baj- jal mozogtak. A támadás ennek ellenére lendületesen tovább folytatódott. A 67. hadsereg egységei * Magyarország területén egy igen kemény, csapadékos té­len harcoltak. A gépkocsikat gyakran vontatni kellett az elázott utakon, sokszor fje­dig a katonáknak kellett tolniuk azokat. — És mégis — mondja Igor Mihajlovics — a ne­Hódmezővásárhely után ez volt az Alföld második leg­nagyobb fazekasközpontja, korsósai országos hírnévnek örvendtek, melyet népdal is megörökített: „Túri vásár korsó nélkül, Mit ér a lány legény nél­kül” A múlt század elején Ti­szafüreden is több korsós dolgozott, aki * fekete kerá­miát készített. Közéjük tar­tozott az 1816-ban Mezőtúr­ról áttelepült Bezerédi Var­ga István is, akiinek rokonai a túri fazekascéh tagjai vol­tak. .A későbbiekben ez a család lett Tiszafüreden a legjobb minőségű fekete ke­rámia készítője. Munkájukat még a közelmúltban is beze- rédikorsó, bezeréditál, beze- rédifazék néven emlegették. A füredi edények típusuk­ban hasonlóak voltak a tú­riakhoz, csak formai jelleg­zetességeik utaltak arra, hogy más helyen, más mű­helyekben készültek. Jelleg­zetes edényük volt a nagy. ellaposodó oldalú tál, mely nagy száj- és kis talpátmérő­vel készült, hogy a tej felét jobban felvehesse. Ebben a központban is gyártottak egy- és kétfülű kantákat, különböző ürtar- talmiú korsókat, fűszertartó­kat, kerti- és pitvarlocsoló­kat, fedőket. Készítettek ap­róbb, vásári árúkat is, mint pl. perselyeket kiskorsókat. A múzeumi gyűjteményekben olyan ritkább darabok is fennmaradtak, mint a feke­te kerámia perecskulacs vagy miskakancsó. A megrendelésre készített darabok itt is igényesebbek; abroncsok, agyagrátétek, pe­csételt minták díszítik. Ki­emelkedő szépségű darabjuk az a lisztesbödön. melyet 1899-ben készített Gubocsi Eszternek Bezerédi Varga Józsej. Bár Tiszafüreden a mlúlt század folyamán több család is készített fekete kerámiát (Hetesek, Ongaiak), legkere- setettebb mesterei mindvé­gig a Bezerédi Vargák ma­radtak, akik már mint má­zasedényt készítők települ­tek át Kunmadarasra az I. világháború után. Kunmadarason is volt egy kisebb fekete edényes köz­pont, melyre Györffy István századeleji gyűjtése so­rán derült fény. Jelentősége azonban messze elmaradt Mezőtúrtól és Tiszafüredtől. A fekete edények készítése a mázas kerámia terjedésé­vel a múlt század közepétől fokozatosan visszaesett, bár még századunk elején is több család megélhetését nyújtot­ta. (Mezőtúron Borziak, Ti­szafüreden az elöregedett Bezerédi Varga testvérek. Kisújszálláson Veres István). Kezük alól egyszerű haszná­lati edények, kanták, locso­lók, baromfiitatók és virág­cserepek kerültek ki, melyek népművészeti, értéket nem képviselnek. hézségek, az elveszített ba­rátok ellenére e napok mély nyomot hagytak emlékeze­temben. Talán az ifjúság optimizmusának, a támadás idején kialakuló lelkesedés­nek köszönhető mindez. A harcok közötti szünet­ben sikerült jó kapcsolatot kiépítenünk a helyi lakosok­kal. A Darasztok nem egyszer kínáltak meg ennivalóval, amikor látták, hogy a tábori konyha késik. Megértettük, hogy az egyszerű emberek a maguk módján így akarják hálájukat kifejezni a fasisz­ta csapatok kiűzéséért. (APN) Szolnok 1945 tavaszán Küzdelemből Lszületett élet a romokon Április 4-e a felszaba­dulás ünnepeként, egy új társadalmi rendszer születé­sének első pillanataként él a történelmi köztudatban. E dátum az emberek több­ségében főleg katonai ese­ményeket idéz, ám a du­nántúli harcok idején az or­szág felszabadított keleti fe­lében már az életbenmara- dottaknak egy kevésbé lát­ványos, de semmivel sem ki­sebb jelentőségű küzdelme Szétszóródott a lakosság A város lakosságának zö­mét a háborús események Szétszórták. A mintegy 45 ezer lakos többsége a front közeledtével elhagyta a vá­rost, s alig 5—6 ezer em­bert ért itt a felszabadulás. A népesség száma 1945. már­ciusára alig érte el a 15—20 ezret. A felszabadulást kö­vető hónapokban az élelme­zés és vízellátás problémái mellett különösen az egész­ségügy helyzete volt rend­kívül aggasztó. Az egész­ségügyi szakemberek távo­zása, az alapvető gyógysze­rek és az elemi higiénés fel­tételek hiánya miatt a téli hónapokban gyakoriak vol­tak a járványos megbetege­dések. Főleg a tífusz okozott sok gondot. Csak február végére sikerült a város egészségügyi szervezetét új­jászervezni, de a gyógyszer­Szántani, vetni, de mivel. A felszabadulást követően a város mezőgazdasági hely­zete is megoldhatatlannak tű­nő feladatok előtt állt. A főispánhoz 1945. január 22-én felterjesztett polgármesteri jelentés szerint Szolnok 18 925 kát. hold szántóterüle­téből csupán 867 holdon vé­gezték el az őszi vetést, míg az előző évben még közel 18 ezer holdon. A tavaszi ve­téshez mindössze 200 mázsa kukorica, 300 mázsa borsó, 50 mázsa bükköny és 150 mázsa olajos mag állt rendel­kezésre. A hiányzó vetőmag mennyiségét a jelentés mi­is megkezdődött a romok eltakarításáért, a gazdasági és társadalmi élet újraindí­tásáért, az ország újjáépí­téséért. Az újjáépítésben részt vevők munkájának jelentőségét akkor látjuk igazán, ha ismerjük mind­azokat a nehézségeket, ame­lyekkel az ország valameny- nyi településén, így az 1944. november 4-én felszabadult Szolnokon is szembe kellett nézni. hiány még hosszú ideig mindennapos jelenség volt. A városban a harcok, bombázások súlyos káro­kat okoztak. A mintegy 6—7 ezer lakóházból 500 teljesen rombadőlt, ezerkét­száz ■ pedig megrongálódott. Találatok érték a vasúti és a közúti hidakat, s vala­mennyi ipari üzem berende­zései jelentősen károsodtak. 1945 áprilisában még csak néhány — a Gulyás, Tóth és Társai Malom RT., a Tisza- vidéki Gőzfűrész RT., a Fű- részanyag és Fakereskedelmi RT., a Szolnoki Papíripari RT. stb — volt üzemképes állapotban, s a helyreállí­tást követően az ipari ter­melés csak a nyár elejétől futott fel ismét. A város ok­tatási intézményei közül nyolc rongálódott meg. nimálisan 1600 mázsa árpá­ban, 1000 mázsa zabban, 500 mázsa borsóban, 800 mázsa burgonyában, 50 má­zsa lucernában, 150 mázsa bükkönyben, 10 mázsa ré­pamagban, 180 mázsa len­ben és 200 mázsa olajos magban — ezen belül 50 mázsa napraforgóban és 1 mázsa ricinusban — jelölte meg. A helyzetet tovább ne­hezítette, hogy az előző év­ről közel 2000 mázsa gabona hevert még kicsépe- letlenül, míg 144 kát. hold kukorica, 295 kát. hold répa, és 32 kát. hold olajos nö­Füvessy Anikó A harcokról Emlékezik a szemtanú

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom