Szolnok Megyei Néplap, 1987. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-14 / 88. szám
1987. ÁPRILIS 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Új klub az időseknek Békéscsabán. Békéscsabán, az Orosházi úton avatták tel az idősek klubját. A létesítményt Békefalvi András építész tervei alapján és a városi tanács költségvetési üzemének valamint más üzemek dolgozóinak több millió forintos társadalmi összefogásával váltották valóra. Az új közösségi házat már birtokukba vették a környék idős emberei (MTI-fotó: B. Fazekas László — KS) Muzsikáló pécsi házak Kalapos ember, üvöltés Új könnyűzenei lemezek A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az elkövetkezendő napokban néhány köny- nyűzenei újdonsággal lepi meg a műfaj rajongóit. Többek között a Gyere, ülj kedves mellém című lemez válogatást nyújt Horváth Jenő és Rákosi János egykori slágereiből; Drosztmér Istvánnak, a 100 Folk Celsius tavaly elhunyt frontemberének állít emléket a Kalapos ember című album, amelyen a hazai könnyűzenei élet tíz reprezentáns művésze, együttese működik közre. Újabb nagylemezzel jelentkezik a Záray Márta—Vámosi János énekes házaspár — ezúttal Áüomvilág címmel. A Hobo Blues Band a hippinemzedék nagy amerikai költőjével, Allén Gins- berggel „szövetkezve” adja ki Üvöltésre hallgató legfrissebb LP-jét. A sorból természetesen a gyerekek sem maradhatnak ki. Számukra a Bojtorján együttes és a Neoton Famíliából Csepregi Éva, az egykori tag Pál Éva és Végvári Adám készített egy-egy albumot. Az előbbié A négyszögletű kerek erdő, míg az utóbbié a Lehet egy kiskutyával több? (a 102-ik) címet viseli, s szerkesztői e mesejátékot a nyolc-hetvenhét éves korúak figyelmébe ajánlják elsősorban. Régi zenei hagyományt újítottak fel Pécsett;a muzsikáló házak sorozatát. A város egy-egy patinás épületében — tehát nem koncertteremben — időről időre kamarahangversenyeket rendeznek. Általában ritkán hallható zeneműveket szólaltatnak meg, s a műsorokban gyakran szeretjeinek olykor már feledésbe merült pécsi komponisták szerzeményei is. Muzsikáló ház lett például a Csontváry Múzeum is. A remek akusztikájú díszterem, a varászlatos hangulatú festmények ünnepi keretet adnak a hangversenyeknek. Zenei események helyszíne az 1774-ben emelt Tímárház is, amelyben ma a Várostörténeti Múzeum működik. A Nádor kávéházban ugyancsak rendeznek kamaraihangversenyeket. Lovak és hajtők dicsérete A Mezőgazdasági Kiadó gondozásában látott napvilágot nemrég az a szép kiállítású könyv, amely az alig két évtizedes múltra visszatekintő lovas sportág, a fogathajtás hazai sikereit, nemzetközileg is ismert művelőit és a Szilvásváradon rendezett VII. világbajnokság főszereplőit — Juhász Lászlót, Bárdos Györgyöt, Bálint Mihályt — s a fővédnök versenyzőt, a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökét, Fülöp herceget mutatja be. A hiányt pótló könyvet két ojyan szerző írta, akik régóta szerelmesei e sportágnak — ezt reális, tényszerű, ám mégis rajongó hangvételük is bizonyítja —; Hecker Walter, a hazai lovassport egyik vezető egyénisége, támogatója, főtitkára, és Palágyi Béla, lapunk főmunkatársa, aki korábban. sportrovatunk vezetőjeként számos versenv résztvevője, tudósítója volt. A ló és az ember ősidők óta hűséges társa volt egymásnak. Ezt az eredendő kapcsolatot, az utóbbi évtizedek robbanásszerű technikai fejlődése és gyökeres életmódváltozása Lazította meg, elsősorban az a tény, hogy a ló hagyományos, embert szolgáló szerepét átvették az erőgépek, az autó és a vasút. Igya ló mindinkább „sporteszközzé”, olyan látványossággá vált, amely ritka alkalmakkor, illetve mindinkább a különböző versenypályákon nyújt élményt kedvelőinek. A szerzők — igen jó érzékkel — választották ki a lovas sportágak közül a fogathajtást, az egyik leglátványosabb nemzetközi versenyformát. „A fogathajtás a mai formájában zsenge lánykorú, még nincs húszéves. Egyike tehát a legfiatalabb sportágaknak” — írják könyvükről. Talán épp e „fiatalság” miatt lényeges. hogy az érdeklődő olvasók megtudhatnak szinte mindent a fogathajtásról, és azokról a labdarúgóknál jóval kevésbé ismert, ám a nemzetközi pályákon mégis márkát jelentő nevű hazai hajtókról, akik immár a világbajnokság során szerezték meg az első három hely valamelyikét. Megismerhetjük többek között Váczi Ernőnek, a fogathajtó sport szövetségi kapitányának életútját; és Bárdos György oályáiát, aki a négy hófehér lipicai mögött több világbajnokság győztese volt: Bárdost 1977-től ’82-ig senki sem tudta „le.lökni a trónról”. . . aztán jött Szilvásvárad. minden idők legszenzációsabb éremesőjével. Bárdos bravúrt bravúrra halmozott a maraton- pályán... mégsem ő lett a világbajnok, hanem egykori segédhajtója, a versenyprogramot hibátlanul teljesítő Juhász László. S ezt Bárdos úgy könyvelte el, hogy a „magyar hajtósport startolt”, s ebben az új mezőnyben az ezüst érem is megtisztelő teljesítmény. A 160 oldalas, reprezentatív, számos színes és fekete-fehér fotóval illusztrált könyv (a képek Alapfy Attila, Hajba Gábor, Kozák Albert és Kölcsényi Zoltán kameráját dicsérik) olyan olvasmány, melyet egyaránt érdeklődéssel és haszonnal forgathat a fogathajtás szerelmese és a laikus érdeklődő. Érdemes kézbe venni. Márcsak azért is, mert hasonló összefoglaló munka hazánkban mindeddig nem látott napvilágot. A mértéktartóan, ám annál gondosabban felsorakoztatott adatokból pedig megtudhatunk szinte mindent, ami a fogathajtást ma jellemzi — gróf Széchenyi Dénes és Federico Caprilli kezdeményezéseitől a mai értelemben vett fogatversenyek kialakulásáig, s addig a hisztéria számba menő előkészületekig, amikor 1984 augusztusában hazánkban rajtolhattak a sportág világ leg jobbjai Szilvásváradon. mintegy százezer érdeklődő előtt. Mindezt figyelembe véve dokumentum értékű, ízlésesen kivitelezett, a lovak és hajtőik dicséretét hirdető munkát vehet kézbe az olvasó. L. Gy. y, s f . ' ■ ..... / • Am év »lágere a* Iskolákban Készül a működési szabályzat Két«három viszonylag csendes esztendő után az idei tanév megint jelentős változást hoz az iskolák életébe. Ügy látszik, hogy az évek óta tartó folyamatos korszerűsítés soron következő feladatai miatt a stabilitás a pedagógusoknak csak hő vágyuk marad, mert az újítások nem halaszthatók tovább. Ismeretes, hogy tavaly szeptemberben hatályba lépett az 1985-ben elfogadott oktatási törvény, s az iskolai változások most ezzel vannak kapcsolatban. A törvény ugyan nem ír elő rövid távú, határidőhöz kötött változásokat az oktatási rendszerben, ez egyébként egy magas szintű jogszabálynak nem is lehet a feladata, ellenben gondoskodik mindazokról a jogi garanciákról, amelyek nélkülözhetetlenek pz iskolák önállóságra épülő folyamatos továbbfejlesztéséhez. Az iskolai demokrácia erősítése jegyében a törvény /Végrehajtásához készült miniszteri rendeletek az oktatási-nevelési intézmények hatáskörébe utalják a működésükkel, a szervezetükkel kapcsolatos kérdések jó részének szabályozását. Az előírások szerint az iskoláknak 1987. szeptember 30-ig kell készíteniük működési szabályzatukat, és az idei •tanév nevelőtestületi feladatai közül ez a munka az igazi, a nagy sláger. Voltaképpen mi is az a működési szabályzat? Röviden azt válaszolhatjuk a kérdésre, hogy a nevelési-oktatási intézmények életét, munkarendjét helyileg szabályozó dokumentum, amely az iskolai munkát országosan keretbe foglaló rendtartás helyébe lép. Az oktatási törvény végrehajtásához kiadott miniszteri rendelet 13. •paragrafusa hathatós segítséget nyújt a pedagógusoknak a szabályzatkészítés felelősségteljes munkájához. Nemcsak általános útmutatást tartalmaz, például, hogy milyen iskolai közösségek álláspontját kell figyelembe venni a szerkesztési munka során, s mi módon, hanem tizenhat pontban tételesen is fölsorolja az iskolai életnek azokat a főbb mozzanatait, amelykre a szabályalkotásban okvetlenül ki kell térni. íme, mutatóban néhány ezek közül; az iskolai vezetési szerkezete, munkarendje, a pedagógusok munkaköri feladatai, az oktató-nevelő munka belső ellenőrzése, fegyelmi kérdések. Nagyon fontos előírása a miniszteri rendeletnek a következő: A működési szabályzatot az intézmény nevelői maguk készítik el, nem központi utasítást végrehajtva, hanem saját igényeik szerint, pedagógiai és társadalmi körülményeiknek megfelelően. A dokumentumot jóváhagyásra be kell mutatni az iskola irányítását ellátó tanácsi szervnek, amely a jóváhagyást csupán abban az esetben tagadhatja meg ha a szabályzat jogszabályba ütközik. Az iskolai élet önállóságának rendkívül fontos biztosítéka ez az előírás, hiszen egy esetleges tanács-iskola torzsalkodás esetén a helyi vezetők nem packázhatnak a tanárokkal. Minden iskolában igazi erőpróbát jelent ennek a nem mindennapi feladatnak a megoldása, jóllehet egy egész esztendő áll rendelkezésre. Elsősorban az okoz nehézséget a pedagógusoknak, hogy a magyar nevelés-, ügynek nincsenek idevágó hagyományai sem tartalmi, sem formai tekintetben. Néhány iskolában februárra- márciusra már elkészült — a hol végleges, hol csak ideiglenes működési szabályzat, de a legtöbb helyen feltűnően vontatottan halad a munka. Akadnak olyan közösségek is, amelyek arra számítanak, jhogy majd mások elkészítik az okmányt, amit ők lemásolnak, némi módosítással. A Művelődési Minisztériumban Sp>engler György- né csoportvezető úgy vélekedett, egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy az eddig túlszabályozott iskola most bizonytalan. Ma még sokan félnek az önálló döntéstől — állapította meg — s a vele járó felelősségtől, a kockázattól. Mások szemléletbeli vagy szakmai hiányosságok miatt nem értik igazán az intézményi szabályozás és az iskola szakmai önállósága jogi védelmének jelentőségét. Éppen ezért káros (és jogsértő) a helyi vagy területi irányító szervek részéről tapasztalható siettetés csakúgy, mint az egységességre való orientálás a szabályzat elkészítésében. Hogyan készítsük el a szabályzatot? Kire vár ez a feladat? Mostanában mindennapos kérdések ezek az iskolában. A válasz, kiváltképpen plédig maga az elkészült dokumentum hű tükre egy-egy pedagógusgárda szakmai fel- készültségének, hozzáállásának, önállóságának, s a munkahelyi demokrácia szintjének. Vannak iskolák, ahol a nevelők teljesen az igazgatóra szeretnék áthárítani ezt a munkát, illetve egy áhított közpjonti szabályzat sablonját sürgetik, amit egy-két apró kiegészítéssel alkalmazni lehetne a helyi viszonyokra. A minisztériumban egyik eljárással sem értenek egyet, mivel a működési szabályzat az iskola életének, a nevelőmunkának a központi jogszabályok keretein belül mozgó, ám a helyi viszonyokhoz nagymértékben igazodó alapokmánya, ezért közpjonti, országosan követhető mintát szerkeszteni nem volna célravezető. A demokrácia ábécéjéhez tartozik, hogy a helyi ügyekben minden iskolának saját magának kell döntést hoznia, mégpjedig kollektív munkával, hiszen csak így fogja azt a nevelőtestület a magáénak érezni. Végül is milyen a jó működési szabályzat? Erről kezdődött vita nemrégiben az ország nyilvánossága előtt a minisztérium oktatáspjolitikai hetilapjának, a Köznevelésnek hasábjain. Az eddigi legérdekesebb ellenvetés a pedagógusok részéről; vannak olyan összetevői is az iskolai' tevékenységnek, amelyek egységes szabályozást igényelnek, ilyen pjéldául a teljesítmény osztályozása, az okmányok záradékolása, a fegyelmi eljárás. A minisztérium csupán elvi útmutatással vesz részt az eszmecserében. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy a működési szabályzat elkészítésében a közvetlenül érdekeltek, vagyis az iskolák adhatják egymásnak a legtöbb ötletet, a legtöbb kézzelfogható segítséget. P. Kovács Imre n csönd a munkaeszközök egyike Sindel Mihály 1964-ben lépjett ki a főiskola kapuján. Az alföldi születésű (békés- szentandrási) fiatalember megmaradt továbbra is alföldinek. Törökszentmiklósra került a Rózsa téri iskolához, és azóta is ott tanít. Hitem szerint egy ember sokféleképpen lehet tehetséges. Sindel Mihály egyenletesen az. Kevés hely jutott egyéniségében a szélsőséges túlzásoknak, a könnyelműs- ködésnek, a felelőetlen munka-kalandoknak. Belőle soha nem lett volna zsonglőr, ámulatot kiváltó mutatványos. Az ő életében nagy szerepe van az időnek. Úgy is mondhatnám — a „ráhangolódásnak”. Ráérzés igazi énjére, azokra a szituációkra, amikor a tanulók tömegeit kell eljuttatnia önmaguk meghaladásáig. Akár szó szerint is vehető: az idő mellett Sindel Mihály számára a csönd a munkaeszközök egyike. A meditálgatás alkalmai. A szelektálás, az öntisztulás ideje. A hogyan tovább kérdésének mérlegre tevése. Sindel Mihály nem az a típus, aki türelmetlenségében lekapd ossa a fáról, a félérett termést. Ö sokat bíz a természetességre. Semmi sem idegenebb tőle, mint az erőszakos beavatkozás. Tanóráin természetes munkatempó sohasem gyorsul fel hajszává, az erőltetett érdekeset, különlegeset produkálásig. A „tanulómunkák” zömét egy sajátos feszültség hatja át. Részben a nyugalomé, a higgadtságé, másrészt az alkotásból fakadó feszültségé, vibrálásé. Sindel Mihálynak jó érzéke van a folyamatosságon belüli szakaszolásokhoz. Minden esetben az egyszerűből indulnak ki az órán. A tanulói önkifejezés az ösztönöstől lépeget tovább a derengésen át a tudatosság világosságáig. Sindel Mihály számára a vizuális nevelés nem zsugorodik össze néhány részterületre. Úgy is mondhatnám megismertből állandóan továbblépmek az ismeretlen felé. Ez egybeesik a nevelő sokoldalúságával, a tanulód kíváncsiságával, ösztönzött hajlamaikkal. A tanulómunkák zöme feltétlenül hiteles. Hiteles, mert mindegyiket más és más elképzelés szülte, más és más életérzés legyintette meg. MásképiJen festenének a dolgok, ha a nevelő eszköztárában lenne egy esztétikai ólkulcs, mely minden „zárat” játszi köny- nyedséggel nyitna. Ez azonban egyet jelentene az esztétikai örömök megtizedelésével, illetve azzal, hogy az meg se születik. Ha esztétikai álkulcsa nincs is ugyan a nevelőnek, de van egy rajzois énje. Ez jelen van tanóráin, és akkor is, amikor a nyári hónapjukban papírt és ecsetet vesz kezébe vagy tűzzománc kompjozícióba rendezi élményeit. Munkái korrektek, diszkrétek mint a márciusi fákon megjelenő rügyek. Akiknek van érzékük a hitelesen szép iránt, azok észreveszik és felfigyelnek munkáira immár a megye határain is túl. Szenti Ernő
