Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-30 / 75. szám

1987. MÁRCIUS 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hét filmjeiből Szörnyek évadja Az idei játékfilmszemle nyitányaként díszelőadásban mutatták be Jancsó Miklós új filmjét, a Szörnyek év­adját. A nyitó képsorok előtt egy kis „élőmozival” ked­veskedtek a szemle rende­zői a közönségnek, s mind­ezt Jancsó Miklós stílusában tették, olyan sikerültén, hogy a rögtönzöttnek tűnő, sok- mozgásos műsort szinte a film prológjának érezhette a néző. A képi és akusztikai hatások teljességében feles-_ 'legessé tették a szóbeli köz-' léseket, önmagáért beszélt az egész. S mintha ezekből az élőképekből nőtt volna ki a Szörnyek évadja már is hí­res, minden valószínűség szerint filmtörténeti értékké előlépő „Alkotmány-napi” képsora. Ha jól emlékszem a hosszú-hosszú, bravúrosan fényképezett képsorok fölött nem hangzott el egyetlen emberi hang sem, s ha mé­gis, arra nem emlékszem, de az összefényképezett gondo­latokra, amelyeket a látvány nemhogy sugallt, de belepré­selt a nézőbe, annál inkább. S amikor végre a filmen mondanak is egymásnak va­lamit a szereplők — a meg­ismerés szempontjából nem leszünk gazdagabbak. Fura mondatok hangzanak el, oly­kor bosszantóan lapos dialó­gusokat hallunk, netán arra is gondolunk, hogy megcsalt a fülünk, majd olyasmit ve­szünk észre, hogy „azok ott” — a film szereplői — mellé­beszélnek, netán információ­gazdag közléseiknek csak a fele harmadát mondják ki, esetleg nem is arról szólnak amire gondolnak. De mire gondolnak? S miért pont ar­ra? Ezek után a kérdőjelek sokaságát írhatnám le, ahogy a Szörnyek évadja után a nézőben ezek felhalmozód­nak. A film szerkezetileg egy olyan megszámolhatatlanul körülhatárolt sokszög, amely­nek minden szelete szól va­lamiről, s egyetlen gondo­lati sáv is mindenegyes né­zőnek mást és mást mond­hat. Jancsó azt gondolta, hogy... jutunk el a morf on- dírozásban valameddig, de azzal a bizonyos, „gondolta a fene” mosollyal bármelyik feltételezésünk után számol­hatunk. Jancsó új filmje nem egy a hét filmjeiből, a Szörnyek évadja már annyira film, hogy a mozgóképekről meg­lévő eddigi szerves ismere­teinkkel aligha magyarázha­tó. Nem mozi a dolog szok­ványos értelmezésében, a la­za történet jobbára csak ürügy a rendezőnek, hogy e körül a maga sajátos — mert ez tényleg sajátos! — képi világával kifejtse nézeteit. A történet „tettenérése” sem egyszerű — hiába a rendőrségi helikopter szinte állandó jelenléte — talán csak annyit vehetünk biztos­ra, hogy valahol e honban „összejön" néhány negyve­nes férfi, hogy volt tanárát ünnepelje. Kik ezek az öreg­diákok? Netán a Szegényle­gényekből és más korábbi Jancsó-filmekből „öreged­tek” át a Szörnyek évadjá­ba? A kor más, a lovak he­lyett itt már autócsordák vannak, a gyertyák halovány fénye már sokadlagos a mo­dern pirotechnika lángjai mögött. Vad, táncoslábú, kesergő­ket daloló népség az öreg­diákok tábora, mintha egy különös misztériumjáték és egy erőltetett mese határ- mezsgyéin botorkálnának, olykor nem keresik az ajtót, se a kicsit, se a nagyot, a falon keresztül közlekednek. Véresek, töröttek, meg is halnak, majd feltámadnak. Kiebrudalt öregbikák néha, máskor véres farkascsordák, majd összebújó bárányok. Itthon maradottak és idegen­be szakadtak — de most lá­togatni hazatértek — telje­sen mindegy, alapvető ma­gatartásjegyeikben teljesen egyformák. Embert sirató film a Ször­nyek évadja, de Jancsó hisz a katarzisban, hősei mindig újra és újra felállnak. Na­gyon sok fikció van a film­ben, a megértés, a feloldás lehetősége bennünk van, né­zőkben. Képileg ehhez a megértéshez Jancsótól és operatőrétől Kende Jánostól ámító szépségű segítséget ka­punk, csak győzzük hová tenni a látottakat. Vétek nem megnézni Jan­csó Miklós új filmjét, de ne­hogy azzal az igénnyel te­gyük, hogy most beülünk a moziba, végignézünk egy történetet, amelynek eleje is van, meg vége is... Készül­jünk fel rá, hogy egy képi­leg csodálatosan komponált víziót látunk, s a ki, merre és miért kérdéseire jobbára magunknak kell válaszol­nunk. — ti — Szekszárdon Illyés Gyula­szobrot állítanak Szekszárdon állítják fel Illyés Gyula első egészalakos szobrát. A mű megalkotásá­ra a Tolna Megyei Tanács kérése nyomán országos, nyilvános pályázatot hirde­tett a Képző- és Iparművé­szeti Lektorátus. A pályáza­tot Janzer Frigyes Munká- csy-díjas érdemes művész nyerte, így ő készíti el a szekszárdi Tanítóképző Főis­kola előtti parkban felállí­tandó szobrot, amelyet no­vember 2-án, Illyés Gyula születésnapján avatnak. FAK-díjak Szombaton délelőtt Szolno­kon, a KISZ székházában kis ünnepségre gyűltek ösz- sze a Fiatal Alkotók Klubjá­nak tagjai. Iváncsik Imre, a KISZ megyei bizottságának első titkára és Varga Sán- dorné, a megyei tanács mű­velődési osztályának cso­portvezetője adta át a legki­emelkedőbb munkát végző FÁK-tagoknak a KISZ me­gyei bizottsága és a megyei tanács nívó- és ösztöndíjait. Nivódíjat kapott Tóth Lajos grafikus, Czobor Sándor és Szabó András festő, valamint Kolozsi Sándor fotós, a FAK-ösztöndíjakat Szabó Imre — fia Béla, Lugosi László és Sisa József nyerte el. Nemzetközi fotópályázat Békét Földünknek címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a Szovjet Baráti Tár­saságok Szövetsége, a Barát­ság Háza, a Moszkovszkije Novosztyi című lap és a Kultúra i Zsizny című folyó­irat a nagy októberi szocia­lista forradalom 70. évfordu­lója alkalmából. A résztvevők, három fotó­val, illetve hat képből álló sorozattal pályázhatnak. Az elfogadott munkákból no­vemberben Moszkvában, a Barátság Házában kiállítás nyílik, a legsikeresebb alko­tásokat értékes díjakkal ju­talmazzák. A pályázatokat a Gyirekcija mezsdunarodnih fotovisztavok SZSZOD címé­re (109518 Moszkva, Ljub- linszkaja 1.) szeptember 1-ig lehet eljuttatni. Negyven óv a katedrán Ahogy egy jó hadvezér mondja: utánam, katonák! Tétovázva baktatok a szé-, pen kikövezett úton az isko­la impozáns épülete felé. Lépteim kopogásán kívül semmi sem hallatszik, pedig épp szünet van: mintha nem is egy általános iskola dél­előtti „nagyüzemében” len­nénk. Fölpattan a bejárati ajtó, egy nyakkendős fiú készségesen igazít el az igaz­gatói iroda felé. A lépcsőn csöndes beszélgetésbe merül­ve vonul le egy nagyra nőtt társaság, a folyosón nem ro­hangál, nem ordibál a gye­reksereg. Szokatlan ez a rend. Gondoltam:: „rákérde­zek”. De Tiszay Józsefet hallgatva enélkül is megér­tettem, hogy miért is van ez. — Pedagógus pályafutá­som legszebb és legnagyobb élményei fűződnek ahhoz a három évhez, amikor napkö­zis nevelőként dolgoztam. Sehol nem lehet olyan köz­vetlen kapcsolatban lenni a gyerekekkel, mint ott, ahol a leghétköznapibb dolgokról beszélgetünk, játszunk vagy éppen barkácsolunk valamit, természetesen közösen. Sok­felé nagyon leértékelik ezt a munkát. Pedig, ha nem gyer­mekmegőrzőként kezelik, itt lehet a legjobban megismer­ni, igazán nyíltságra, udva­riasságra, segítőkészségre, egymás megbecsülésére ta­nítani, késztetni őket. Ren­geteget játszottunk: ebben és a munkában mutatkozik meg leginkább az apróságok ala­kuló személyisége. Bizony, sajnálom a mai fiatal peda­gógusokat, akiket nem taní­tanak meg erre, mint aho­gyan annak idején minket a miskolci képzőben. Tiszay tanár úr negyven évvel ezelőtt került az Avas aljáról Jászkisérre. Egy ked­ves és szép lány, a felesége hozta magával erre a vidék­re, abba az iskolába, ahol csaknem négy évtizedig ta­nítottak mindketten. — Negyvenhatban, még a diploma megszerzése előtt kaptam meg a kántortanítói állást Kiséren. Akkoriban nagyon szegényes volt itt minden: nincstelen parasz­tok, a környékről bevándo­rolt iparosok éltek a falu­ban, az iskola összes felsze­relése elfért egy kisebb mé­retű ládában. Az államosí­tásig, a két iskola egyesíté­séig szinte minden tantár­gyat tanítottam, utána volt lehetőségem szakosodni a fizika tantárgyra. De ez sem sokáig ment, mert nagyon hamar, ötvenegyben igazga­tó-helyettes lettem. Építeni, szervezni kellett az új éle­tet, így aztán életem legna­gyobb részét vezető állásban töltöttem. De nehogy félre­értse: amikor ’63-ban igaz­gató lettem, akkor is taní­tottam, és most is — persze, jóval kevesebbet mint a többiek. Nem is lehetett másképp. A tanár úr élete, munkája ugyanis az egész falué lett. Nemcsak azért, mert sok ge­nerációt tanított meg a be­tűvetésnél jóval többre: a kitartásra és a tisztességre hanem mert ami sokfélét csinált, azt mind az egész közösségért tette. Még vala­mikor gyerekkorában került a zene közelébe: orgonáit, énekelt. Húsz évig vezette az iparos dalárdát, majd a ktsz vegyeskarát, illetve az isko­la kórusát. Még a falú zené­szeit is megtanította kottá­ból hegedülni. Tíz éven ke­resztül ő volt a községi ta­nács nem függetlenített el­nökhelyettese. Hatmillió fo­rint értékű társadalmi mun­Fúvósok, vonósok piros nyakkendőben Úttörőzenekarok megyei találkozója Szolnokon Kis zenészek nagy hangszerrel. A jászfényszarul együttes rézfúvósai Aligha szorul magyarázatra a tény, hogy nincs könnyű dolguk azoknak a peda­gógusoknak, akik bármilyen művé­szeti ágban együt­test szerveznek, tanítanak, amely­nek tagjai úttö­rők. Nyilvánvaló, állandóan gon­doskodniuk kell az általános isko­lát elvégzett gye­rekek utánpótlá­sáról, és koránt­sem biztos, hogy a „kiöregedett” tudásával felér­nek az őket köve­tők. A pedagógu­soknak szinte minden évben mindent élőről kell kezdeniük. Ezért érdemelnek tisztele­tet az úttörőzenekarok veze­tői is, hiszen mikorra beérik fáradozásuk gyümölcse, bú­csút vehetnek a nyolcadiko­soktól. Nem véletlenül tett és tesz engedményt a Magyar Űttörők Szövetsége: az együttes létszámának egy- harmada lehet tizennégy év­nél idősebb, de egyetlen tag sem lehet tizennyolc éven felüli. A remélhetőleg nem feles­leges bevezető után a lényeg: szombaton a Szolnoki Ko­dály Zoltán Ének—Zene Ta­gozatos Általános Iskolában rendezték meg az úttörőze­nekarok megyei bmutatóját, amelynek tétje az arany­ezüst- vagy bronz minősítés mellett a Zánkán júniusban megrendezendő országos fesztiválra szóló „vonatjegy”. Az Űttörőszövetség több esz­tendős hagyományt ápol a zenekarok találkozójának megtartásával — korábban három évenként, újabban kétévenként jönnek össze a megyék legjobbjai. Szombaton nyolc együttes szerepelt. A vonósok kötele­ző produkciója Farkas Fe­renc Kilenc tánca, a fúvóso­ké Balázs Árpád Forradalmi nyitánya volt. A szabadon választott darabok általában igazodtak a zenekar tudásá­hoz, nem akadt egyetlen „csapat” sem, amelyik ere­jén felül választott volna. A bemutatót a Jászfény- szarui Ságvári Endre Úttö­rőcsapat fúvósai nyitották meg. Teljesítményük már csak azért is dicséretes, mert olyan települést képviseltek, ahol nem működik zeneis­kola. (A vezetőjük Kereszte­si József). Ugyancsak zene­iskola nélküli község Jász- jákóhalma, ahonnan furulya­zenekar és éneklő csoport ér­kezett Fodor Dénes vezetésé­vel. A jákóhalmiak szerep­lése kedves színfoltot jelen­tett a megyei bemutatón. Rangjához méltó produk­ciót nyújtott a Szolnoki Bar­tók Béla Zeneiskola vonós- zenekara (vezetője Báli Jó­zsef), a Karcagi Állami Ze­neiskola és a Hűtőgépgyár Ifjúsági Házának közös fú­vósegyüttese (vezetője Her­nádi András), a Törökszent­miklósi Zeneiskola vonósze­nekara Csíki István irányí­tásával valamint a Szolnoki Kodály Zoltán Általános Is­kola és az Olajbányász kö­zös fúvósegyüttese Puskás Dezső és Kelemen József ve­zetésével. Ez utóbbi zenekar 1982-ben alakult és két éve már ott volt a zánkai orszá­gos fesztiválon. A zsűri arany minősítéssel jutalmaz­ta a két szolnoki, valamint a karcagi és a jászberényi zenekarokat. Közülük kerül­nek ki azok az együttesek, amelyek szűkebb pátriánkat képviselik Zánkán június 15-től 20-ig az országos ta­lálkozón. Felszabadulási emlékmúzeum A Magyarország felszaba­dításáért vívott harcok utol­só nagy ütközeteinek emlé­két múzeum felavatásával idézték fel szombaton a So­mogy megyei Nagybajom községben. A Nagybajom térségében vívott csaták tárgyi és más emlékeit — a hazánkat fel­szabadító harcok folyamatá­ban — tárja az utókór elé kával épült fel eközben az óvoda, majd az úttörőház és az iskola, ez utóbbi tanme­dencével együtt. Mintegy mellékesen,' de jogos apai büszkeséggel mondta: az is­kolai kabinetrendszer első részét, a természettudományi előadót, a fiával együtt ter­vezte meg. — Ne mosolyogjon meg érte, de úgy van ez, mint egy hadvezér esetében. Nem azt kell mondani, hogy elő­re katonák, mert ez semmit sem ér. Utánam, katonák! És így is kell tenni. Semmit sem mertem volna vállalni, ha nem vagyok biztos ben­ne, hogy a tantestület, a falu vezetői és apraja-nagyja ott van mögöttem. Huszonkilenc éve annak például, hogy a nagyközség központjában berendezett emlékmúzeum. A nagybajomi felszabadu­lási emlékmúzeumot — és a korabeli nehézfegyvereket bemutató haditechnikai par­kot — szombaton katonai díszünnepség keretében Hor­váth István altábornagy, a Magyar Néphadsereg politi­kai főcsoportfőnöke, honvé­delmi miniszterhelyettes avatta fel. minden nyáron csapattábort szervezünk a gyerekeknek. Mindig máshol, és minden alkalommal társadalmi se­gítséggel. Mit gondol, egyéb­ként hogy is tudtuk volna előteremteni ehhez a 7—800 ezer forintos felszerelést? Saját magára próbálom te­relni a szót, de ügyködésem teljesen reménytelen. Per­sze, tudom, hogy nincs olyan ember, akinek a családi élet ne lenne fontos, de azt is tudom, lassan gyógyuló se­beket szakítanék fel, ha to­vább kérdeznék, hisz 1984- ben maradt özvegyen. Ami­kor a szeptemberben elkez­dődő nyugdíjas éveiről, a terveiről faggatom, szokat­lan tétovasággal csak ennyit mond: — Biztosan furcsa lesz. Már szoktatom magam a gondolathoz, év eleje óta magyarázom magamnak hogy egyszer úgyis abba kell hagyni. De nagyon sajná­lom, mert most olyan lehe­tőségek vannak az iskola korszerűsítésére, ami nekünk legalább tizenöt évre újra perspektívát ad. A többes szám nem lehet véletlen. Az iskolából kifelé baktatva arra gondolok: va­lószínűleg több ideje marad a két unokára, de nem hi­szem, hogy egy jottányit is változni fog Tiszay József tanár úr élete. Remélem er­re készül ő is. Bálint Judit Könyvespolc DR. CZEIZEL ENDRE; flz egészséges utódokért A méltán közismert szer­ző munkájának három fon­tos területe van: a kutatás, a gyógyítás és a tudományos ismeretterjesztés. A kötet is tükrözi ezt. Azzal a beval­lott céllal íródott, hogy a családtervezésben, a gyer­mekvállalásban félelmeket, szorongásokat oszlasson. Nem elégszik meg azonban a tü­neti kezeléssel, hanem igyek­szik új szemléletet is adni. Egyaránt szól a tizenévesek­hez és a családban élőkhöz — népszerű és mégsem gon­dokat elkendőző nyelven és hittel. Érdeme még a könyv­nek, hogy felsorolja azokat a családtervezési intézménye­ket, ahol tanácsot, kezelést kaphatnak a rászorulók. A kötet végén pedig ismerteti az optimális családtervezési modellt, melyet az Egészség- ügyi Világszervezet indított útjára, s amelynek kipróbá­lására hazánk is vállalko­zott. (Kossuth Könyvkiadó). Siker Karlsruhében A Szolnoki Szigligeti Szín­ház társulata szombaton es­te érkezett haza NSZK-bel. vendégszerepléséről. A mű­vészek Gorkij Örökösök cí­mű színművét mutatták be az Európai Kulturális Na­pok elnevezésű fesztiválon Karlsruhében. A társulat im­már másodszor vett részt a nemzetközi kulturális napo­kon. tavaly a Sötét galamb című örkény-művet játszot­ták. Akkor és most is nagy sikerrel szerepeltek a rangos rendezvényen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom