Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-11 / 59. szám

Sir Geoffrey Howe keddi programja Előadás az Akadémián — Ismerkedés a Dunakanyar nevezetességeivel Elutazott hazánkból a brit külügyminiszter Sir Geoffrey Howe, Nagy- Britaimia és Észak-írcxrszág Egyesült Királyság hivata­los látogatáson hazánk­ban tartózkodó külügymi­nisztere kedden előadást tar­tott a Magyar Tudományos Akadémia kongresszusi ter­mében. A brit diplomácia vezetője szólt azokról, a gaz­daság minden szféráját érin­tő változásokról, amelyek Nyugat- és Kelet-Európa or­szágaitól egyaránt nagyfokú alkalmazkodóképességet kö­vetelnek meg. Ezzel össze­függésben ismertette az Eu­rópai Gazdasági Közösség törekvéseit, és kormánya gazdaságpolitikájának főbb irányait. Sir Geoffrey Howe kívánatosnak nevezte a ke­let—nyugaiti gazdasági kap­csolatok erősítését, ami a kölcsönös bizalom légkörére is kedvezően hatna. Az előadást követően a brit külügyminiszter a ma­gyar és a nemzetközi sajtó képviselőivel találkozott az Atrium Hyaitt szállodában. A sajtókonferencián beveze­tőként elmondta, mint kül­ügyminiszter immár másod­szor jár Magyarországon. Mostani látogatása során ta­lálkozott magyar politikai és gazdasági vezetőkkel, akik­kel hasznos, nyílt eszmecse­rét folytatott. A megbeszé­léseken megvitatták a két­oldalú 'kapcsolatok alakulá­sát, véleményt cseréltek a kelet—nyugati kontaktusok jelenlegi állapotáról. Kije­lentette: mostani tárgyalásai azt bizonyították, hogy Ma­gyarország és Nagy-Britan- nia kapcsolatai erősödnek, a (Folytatás a 2. oldalon) Ipargazdasági tudományos A jászapáti tervekből Elkészül az új művelődési otthon, bővül az orvosi rendelő A visszatért hideg újra munkát ad a Kötivizig jégtörőhajói­nak. Felvételünk a Jégvirág VlII-ról Martfűnél készült. (Fotó: T. K. L.) MA: Lesz-e verseny a színes tévéknél? 3. oldal „Hvel” a barakk... 4. oldal Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! xxxvin. év*. 5». *>.. 1987. márc. a, szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA konferencia Látványosabb eredményeket hoz Jászapátin, a megye egyik legnagyobb községében 1987 a korábbi éveknél, mivel több jelentős beruházás idén fejeződik be. A tavalyi 59 mil­lió forinttal szemben a nagyközségi tanács ebben az évben 83 millióval gazdálkodik, sőt — a feladatok teljesítése ese­tén — ezt még .16 millió megyei céltámogatás is kiegészíti. A felhasználható pénz ilyen arányú növelését a tervekhez igazodó tudatos tartalékolással érték el, ezt segítette az el­múlt tervidőszakban a településfejlesztési verseny megyei és országos eredményeiért kapott 8 millió is. Kedden a Magyar Tudo­mányos Akadémián meg­kezdte munkáját az ipari vállalatok helyzetéről és fej­lődési lehetőségéiről rende­zett tudományos konferencia. A kétnapos tanácskozást az MTA Ipargazdasági Bizott­sága valamint Ipar- és Vál- lalatgazdaság-kutató Inté­zet rendezte. Az eszmecse­rén több mint 400 tudomá­nyos kutató és gyakorlati szakember vitatja meg, hogy az ipar miként alkalmaz­kodhat jobban a szerkezet- váltás, a minőség- és terme­lékenységjavítás követel­ményeihez. A konferenciát Láng Ist­ván, az MTA főtitkára nyi­totta meg, majd Medgyessy Péter pénzügyminiszter tar­tott előadást a pénzügyi rendszer fejlesztéséről. Ele­mezte a gazdaságpolitika, az irányítás és a pénzügyi sza­bályozás elmúlt időszakban szerzett tapasztalatait, is­mertette az adóreformtól várt hatásokat, valamint szólt néhány olyan intézke­désről, amelynek 1987. évi bevezetése a kormányzat na­pirendjén szerepel. Az 1979 óta eltelt idő­szakot értékelve a miniszter kiemelte: a népgazdaságot olyan tartós szerkezeti fe­szültségek jellemezték, ame­lyeknek megváltoztatása je­lenleg is gazdaságpolitikánk kulcskérdése. Ez azonban rö­vid távon jelentős áldozato­kat igényel a vállalatoktól és a lakosságtól egyaránt. Hangsúlyozta, hogy a be­vezetendő adóreform célja az érdekeltségi viszonyok erősítése, az igazságosabb te­hervállalás megteremtése, valamint az adórendszer egyszerűsítése. A kormány­zat arra törekszik, hogy a pénzügyi rendszer teremtsen jobb közgazdasági feltétele­ket a gazdálkodás hatékony­ságának, versenyképességé­nek javulásához. Számolni kell azzal is, hogy a jövőben nyíltabban kiütközik az ellentét a jól és a rosszul dolgozó vállalatok között. A korábbi gyakorlattól eltérő­en az utóbbiak nem javít­hatják gazdálkodásukat ál­lami segítséggel. Az adóre­form a lakosság körében is új helyzetet teremt, igazsá­gosabb teherviselést jelent, de ésszerű működtetése a fogyasztói ártámogatások érezhető mérséklését igényli. Az idei folyamatokat vizs­gálva a pénzügyminiszter ki­emelte, hogy a fizetési mér­leg hiányának csökkentése érdekében egyaránt alkal­mazni kell a szigorú szabá­lyozást, az ösztönzést. Olyan intézkedéseket is hozni kell, amelyek a megtakarítások fokozásához vezetnek. Ennek érdekében a bankok rövid lejáratú hitelkihelyezését szűkíteni kell, következete­sen alkalmazni szükséges a fizetésképtelen vállalatok­kal szemben a felszámolási rendeletet, s csökkenteni kell az állami támogatásokat. Az intézmények működte­tésére, fenntartására szánt 51 millióból nem várható az ellátásban számottevő javu­lás. Még akkor se, ha az egészségügyre a tavalyinál 40 százalékkal többet költe­nek, ott ugyanis a szociális segélyek emelése mellett nő az öregek napközi otthoná­nak a fenntartási költsége. Az intézmények rendszeres felújítására, fenntartására 2,8 milliót fordítanak, amely­ből az I. számú óvoda köz­ponti fűtést, a Damjanich úti iskola műhelyterme új tetőt kap, és az orvosi ren­delőre is költenek. Fejlesztési feladatok meg­oldására 32 milliót, az éves pénzük csaknem 40 százalé­kát fordítják. Legjelentő­sebb a 25 millió forint be­ruházási költségű, 3 éve kez­dett művelődési ház befeje­zése lesz. Az Ybl-díjas Ma- kovecz Imre tervei alapján készült impozáns épületet a nyár végén vehetik birtokuk­ba a helybeliek. Négy pe­dagógus szolgálati lakás — a földszintjén 5 üzlethelyiség­gel épül a művelődési ház­zal szemközti területen, a volt TÜZÉP-telep helyén. A zsúfoltság megszüntetése és a jobb egészségügyi ellátás érdekében pedig emeletrá­építéssel 300 négyzetméterrel bővítik az orvosi rendelőt. A településfejlesztési hozzá­járulások felhasználásával idén megkezdődik a szállást is biztosító idősek klubjának építése, amely az átadás után 30 gondozottnak teremt majd kényelmes ellátást. A megyei tanács támoga­tásával együtt, 5,6 miUióért 3 és fél kilométer hosszúsá­gú szakaszon száműzik az utcákból a sarat, a kerék­párutat pedig a gimnázium­tól bevezetik egészen a köz­ség központjába. A társköz­ségben, Jásziványban záróré­teget kap a Kossuth utca. Növekszik a belvízcsatornák és a járdák hossza, támogat­ják a helyi víz- és csatorna­mű társulatot, valamint a volt sütőüzemben kialakítan­dó áfész ABC építését. Köz­érdekű bejelentések, javasla­tok teljesítésére (áteresz épí­tésére, járda javításokra, vízelvezetési gondok megol­dására) 450 ezer forintot for­dítanak. Jászapáti lakói a községükért vállalt önzetlen segítségükkel évek óta pél­dát mutatnak, s az idei fel­adatok megoldásában várha­tóan 30 millió forint értékű társadalmi munkával járul­nak hozzá a település fej­lesztéséhez. A szárítócsarnok is saját kivitelezésben készült Faüzemi pillanatok Egyedi, különleges szerkezeti megoldások kivitelezésé­re is vállalkozik a Mezőtúri Állami Gazdaság gyomaendrő- di faüzeme, ök készítik a mezőtúri fedett uszoda tetőszer­kezetét. Egyik leglátványosabb munkájuk a Gyulán felállí­tott fahíd volt. Fő profiljuk azonban a fűrészáru (gerenda, deszka) előállítása, amely az elmúlt évben 45 millió forint bevételt jelentett az üzemnek. Pontos méretre kell szabni a deszkát Keretfűrésszel vágják a beérkezett rönkfákat Készítenek ajtó és ablaktokokat is Tornaterem ragasztott tartószerkezetének készítéséhez állít­ják be a sablont (Fotó: Mészáros)

Next

/
Oldalképek
Tartalom