Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-30 / 75. szám
4 SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 1987. MÁRCIUS 30. IÁ szerkesztőség postájából I Nem tudnak megegyezni? fl forradalmi ifjúsági napok jegyiben örményesen, a vasútállomás melletti boltunkra már nagyon ráfért a felújítás, a korszerűsítés, hiszen régi, avult épületben kapott valamikor helyet. örültünk, hogy újjá varázsolják, s amíg elkészül, nyitnak számunkra — átmeneti jelleggel egy kis boltot. A felújítási munkákat április 1-től kezdik és várhatóan októberre fejezik be. Most az a legfrissebb hír járja, hogy a Fegyverneki Áfész és az örményesi Űj Élet Termelőszövetkezet nem tud megegyezni az ideiglenes bolthelyiség bérleti díján. Aggódunk, nehogy az legyen a vége, bolt nélkül maradunk, és Fegyvernekre kell járnunk majd fél évig vásárolni — írták olvasóink, és közbenjárásunkat kérték. Zsolczai Lajostól, az örményesi Községi Közös Tanács vb-titkárától kérdeztük meg, hogy igaz-e a szóbeszéd, mi várható az ügyben: „Aggodalomra nincs okuk az örményesieknek, ha volt is egy kis nehézség az ideiglenes bolt elhelyezése, kialakítása körül. Az illetékesek már megegyeztek. S hozzá kell tennem, hogy az örményesi Üj Élet Termelőszövetkezet kedvező ajánlatával kap bolthelyiséget a lakosság a szövetkezet egyik épületében. Már hozzá is fogtak a szükséges átalakítási, festési munkákhoz, ahol átmenetileg is megfelelő ellátást tudunk biztosítani hamarosan a vásárlók számára.” Égetik a gumihulladékot Mint gépkocsivezető, sokat járom a megye útjait és elgondolkoztat az a jelenség, hogy a közutak mentén égetik az eldobott, elhasznált autógumit. Furcsa ez annál is inkább, mivel egyetlen nap nem múlik el a környezetvédelem emlegetése nélkül. Még alapvető kémiai tanulmányaimból tudom, hogy a gumiköpeny — ösz- szetételéből eredően — elégetésekor milyen hihetetlen mennyiségű, az egészségre és a környezetre rendkívül káros gáz, égéstermék keletkezik. Nem beszélve az égetéssel járó sűrű fekete füstről, amit egyetlen ilyen gumi órákig áraszt — veszélyeztetve a közlekedés biztonságát is. Azon csodálkozom, hogy mindez a forgalmas utak mentén, mindenki szeme láttára történik és senki sem akadályozza meg. Gecse József gépkocsivezető y* Meinl kávé a „hatvanasban Olvasóink közül sokan mondtak bosszús hangon véleményt telefonon, levélben egyaránt, s kérdéseket küldtek hozzánk amiatt, hogy a nemrég felújított szolnoki 121-es Csemegeboltban március 9-től 12.50-ért adják a presszókávét. Kérdéseikből, észrevételeikből csupán néhányat ragadunk ki: „Igaz, finom a Meinl kávé és szépen szervírozott, de az ára nem a pénztárcánkhoz való. Aki ilyen kávéra vágyik, az üljön egy presszóba és fogyassza egészséggel...” „Miért nem főznek a különleges kávé mellett 6 forintért is, ami nagyon megfelelt nekünk? Talán sokat vásároltak az új kávéból és most a fogyasztók zsebére akarnak megszabadulni a készlettől?” „A városközpontban ez volt az egyetlen hely, ahol jó kávét főztek az olcsóbbikból is. és ezért naponta érdemes volt az üzletbe betérni. Meddig árulják ezt a drága kávét, lehet-e majd olcsóbbat is kapni?” A kérdésekre Csík Páltól, a Csemegebolt igazgatójától kértünk választ: „A Csemege Kereskedelmi Vállalat vezetőinek döntése alapján tértünk át erre a kávéra. Az osztrák Julius Meinl és Társa céggel tartunk árucsere kapcsolatot, innen származik az exkluzív termék. Már a boltunk felújításakor terveztük a forgalmazását, egy-egy sarkot — ÍOV a presszón is — ennek megfelelően alakítottunk ki. Szó sincs arról, hogy hatalmas készlettel rendelkeznénk, s ezért kínálnánk csupán a Meinl kávét. Az a véleményünk, hogy e kurrens termékre igény volt, amit az első napok után tartott kérdőíves közvéleménykutatás is bizonyít. Persze kár lenne tagadni: a Meinl presszókávé árusítása nyereséggel jár annak ellenére, hogy nem találkozott minden vendégünk egyetértésével. (Budapesten öt csemegeboltban, ezen kívül Miskolcon, Győrben, Sopronban és Zalaegerszegen főznek még ebből a kávéból.) A napi forgalmunk azt mutatja, hogy a korábbi 6 forintosból 600—700 duplát adtunk el, most 500—650 adagot. Nincs szándékunk visszatérni az olcsóbb kávé főzésére. A Meinl kávé mellett tilos más, gyengébb minőségű kávéból főzni, mert visszaélésre, a vásárlók esetleges megkárosítására adna lehetőséget.” • * • Finom kávé ide, finom kávé oda, az a véleményünk, hogy a Meinl kávé fogyasztóinak egy része csupán tudomásul vette, hogy választási lehetősége nincs: issza, nem issza, nem kap mást... (A szerk.) — csani — Itt az ideje a parkok rendezésének, de nem úgy, ahogyan a szolnoki Zagyva-parti lakótelepen hozzáfogtak. Az ott lakó egyik kertésznek az a véleménye, hogy a bokrokat metszés helyett szinte kiirtották (Fotó: K. É.) Kendresen a KlSZ-bizott- ság és az MHSZ November 7. Tsz honvédelmi klubja — a forradalmi ifjúsági napok eseménysorozatának részeként — o munkahelyi kollektívák, szocialista brigádok számára községi kupa lövészversenyt szervezett. Az egyéni és csapatgyőztesek, illetve helyezettek a szövetkezet által felajánlott díjakat nyerték el. A légpuskások versenyében a nők közül Sipos Ti- borné, az ifjúsági kategóriában Ari Sándor, a férfiak közül Gulyás Vilmos lett az első. Kispuskával Bíró Ká- rolyné (nők), Ari Sándor (ifjúsági), Baktai János (sorkötelesek) és Mikola József (felnőtt ffi) bizonyultak a legjobbnak. A tartalékosok versenyén sportpisztoly lövészetben is Mikola József győzött. Csapatversenyben a női kategória győztese a Kunhegyes és Környéke Vegyesipari Szövetkezet helyi varrodájának Hámán Kató Szocialista Brigádja lett, az ifjúsági kategóriában a község vegyescsapata, míg a férfiak között a MÉM Repülőgépes Szolgálat helyi üzemegységének Bánki Donát Szocialista Brigádja érte el a legjobb eredményt. (Az eseményről Jámbor Miklós tudósítónk számolt be.) A törökszentmiklósi postahivatal KlSZ-alapszerve- zete ugyancsak a forradalmi ifjúsági napok jegyében, a KISZ zászlóbontásának 30. évfordulója tiszteletére hirdetett vetélkedőt március 21-re. A Postás FIN Vándorkupa elnyeréséért a város üzemeinek, intézményeinek KISZ-esei küzdöttek. A versenyre összeállított kérdések átfogták a „Három tavasz" eseményeit — emlékezve a hősökre, akik a mai fiatalok jövőjéért áldozták életüket. A jól felkészült csapatok közül első lett a Mezőgép KISZ-szervezete, akik a kupával elnyerték a jövő évi verseny rendezői jogát is. (Beküldött kép.) Segítettek Mozgássérült lévén, nagy problémát jelentett számomra, amikor fél évvel ezelőtt leégett a rokkantkocsim feszültségszabályozója. Emiatt bizonytalanná vált a közlekedésem, akárhova elindultam, az a félelem volt bennem, nem biztos, hogy visz- sza is jövök. Nagy öröm ért, amikor ifj. Csontos Imre — ismerve helyzetemet — beszerezte a kocsimhoz szükséges alkatrészt. Kovács Zoltán, a Törökszentmiklósi 604-es Ipari Szakmunkás- képző Intézet harmadéves tanulója pedig bekötötte a szabályozót. Mindkettőjüknek köszönettel, hálával tartozom és jó lenne, ha emberszerető segítségükről mások is tudomást* szereznének. Gnttyán István Tiszabő Mozi nélkül maradtunk Berekfürdőn bezárták a mozit. Igaz, nagyon kicsi helyiség volt, de legalább az itt élő emberek megnézhettek egy-egy filmet, nem voltak kizárólag a tévéhez kötve. Településünk közismert fürdőhely, szeretik az itt lévő gyógyvizet a belföldi és külföldi vendégek egyaránt. Eddig sem volt tökéletes, kielégítő a szórakozási lehetőségünk, most már a mozival is szegényebbek lettünk. Karcaghoz tartozunk, ami 12 kilométerre van tőlünk. Ha a Déryné Művelődési Házban akarunk megnézni egy filmet, nem tudunk mivel hazamenni, mert az utolsó autóbusz 21.20-kor indul Berekfürdőre. Szeretnénk, ha a filmvetítésre helyben valamilyen megoldást találnának. Vadai Judit Berekfürdő Szépségeink megőrzéséért Minden nap a Tisza-par- ton sétálok, no meg gyakran a Magyar utcában. Nemrég a kezembe került a Szolnok képekben című könyv — Kardos Tamás fotóival. Akkor figyeltem fel a Magyar utca 1-es számú házára, hogy milyen szép stílusban épült. Ahogy most elnézem, a kép elszomorító, mert a ház falai omladoznak, a csatornák tépettek, a kémények nyiladoznak... Egy ilyen ház a belváros szívében még az utcaképet is rontja. Sétáink során’ a barátommal megtudtuk, hogy ez a ház az IKV kezelésében van. Kár, hogy Szolnoknak nincs Ráday Mihálya, aki szívén viselné a szépségeink közé tartozó házak sorsát. K. J. Szolnok Hozzászólás cikkünkhöz Ellátási területünk nem változott Két rendelő az út két oldalán című, március 14-i cikkünkben többek között azt írtuk, hogy „korábban a mezőtúri tüdőgondozóba kellett menni a kunszentmártoniaknak, ma már a városban is van ilyen rendelés". Az információ pontatlan — írta hozzászólásában dr. Laczkó Erzsébet, a Kunszentmártoni Városi Tüdőgondozó Intézet vezető főorvosa, és a következőket fűzte hozzá: „Kunszentmártonban 1955 óta folyamatosan működik tüdőgondozó intézet. Először mint járási-, jelenleg pedig mint városi intézet látja el feladatát. Tehát az ellátási területe nem változott. A kunszentmártoni tüdőgondozó gazdaságilag 1980-ban a mezőtúri kórházhoz tartozott — az egészségügyi egyesülés folyamataként. 1986- ban visszacsatoltak bennünket a kunszentmártoni városi egészségügyi intézményhez. Intézetünk gyógyító munkája zavartalan.” OiazeAllltoMa: Csanko Miklósáé IA tárgyalóteremből I „Fizetéskiegészítés” fagyasztókkal Családi házának becsült értéke megközelítette az egymillió forintot, a hétvégi házé a 400 ezret. Volt kocsija és havi átlagkeresete meghaladta a 10 ezer forintot, mégse volt elégedett. Többet akart és ez nem lett voína baj, ha a többet nem lopással, vezető beosztásává! visszaélve szerzi meg Bűntársa szerényebb vagyonnal rendelkezett, de ő se nélkülözött, nála se volt szükségszerű, hogy a „fizetéskiegészítésért” a bűnözés útjára lépjen. A „többet akaró” Suba István 1957 óta a Hűtőgépgyár dolgozója, 1975-től kezdve mint gyárvezető műszaki ügyeletes teljesített szolgálatot. A munkaköre hozta össze Terjéki György, Jászjákóhalma, Ságvári Endre út 4/a szám alatti lakossal, aki a Volán Vállalat alkalmazottjaként gyárügyeletes gépkocsivezetői teendőket látott el a Hűtőgépgyárban. Kölcsönös bizalmuk odáig mélyült, hogy Suba István 1986 januárjában a gyár területén és kertelés nélkül kérdezte meg Terjékit, hogy akar-e fizetéskiegészítést. Rövid megbeszélés és három 125 L-es fagyasztószekrény került a zárt tehergépkocsira. A végállomás: 2 fagyasztó Suba hétvégi házába, 1 pedig Terjéki lakására. Az első negyedév vége, majd a következőnek az eleje se maradt „fizetéskiegészítés” nélkül. Március egyik éjszakáján a Suba—Terjéki páros négy 160 literes hűtő- szekrényt csempészett ki a gyárból, áprilisban — megint csak munkaszüneti napon — három 125 L-es és egy 60 L-es fagyasztónak kerestek önkényesen piacot. Nem volt nehéz, hiszen Terjéki lakásán volt hely bőven, Subának pedig öccse, János és fia, István is besegített' a lopott szekrények elhelyezésében, vagy amikor a rendőrség házkutatást tartott, azok elrejtésében. Mind Suba István, mind pedig Terjéki számláját egyéb bűncselekmények is terhelik. Suba, aki elnöke volt a Lehel vadásztársaságnak 1985 januárjában a vadászházból különböző tárgyakat — fénycsőarmatúrákat, ventillátor motort — tulajdonított el és vitt a lakására. Terjékiről se lehet elmondani, hogy nem „adott magára”. Árufuvarozási tevékenysége során különféle műszaki cikkeket szállított a Hűtőgépgyárba, és amikor rájött, hogy ott nem tételesen veszik át a szállítmányokat, több alkalommal útba ejtette lakását és mindig „ottfelejtett” valamit. így gyarapodott otthoni raktár- készlete kompresszorokkal, hordókkal, elektródákkal, kábelekkel, még a tűzoltó sugárcsőből is úgy gondolta, hogy jó ha van belőle otthon. Kerülte az üresjáratot, ezért a gyárból kijövet is mindig meglepte magát valamivel. Nem bánta, ha villanymotor, nyomáscsökkentő vagy éppen hőfokszabályzó az, amit hazavisz. A Jászberényi Városi Bíróság Suba Istvánt folytatólagosan, nagyobb értékre, részben bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett lopás miatt 2 év szabadságvesztésre, 20 ezer forint pénzbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Terjéki, aki ugyancsak lopás miatt és folytatólagosan, nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt került a vádlottak padjára, 2 év börtönbüntetést kapott és 2 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Suba János bűnpártolás vétsége miatt mint társtettes .4 ezer forint, ifjú Suba István Etedig 5 ezer forint E>énzbün- tetést kapott. Az ítéletet a megyei bíróság másodfokon is jóváhagyta, így jogerős. I. A. Pályázati felhívás ‘mm. takarékoskodtunk ’87 Az orvostudomány képviselői (elsősorban a kardiológusok) nem győznek figyelmeztetni minket, miszerint kifejezetten elhízott nép vagyunk. Elég baj ez nekünk, de az is, hogy nem csupán mi, a termékek előállítói cipelünk jelentős túlsúlyt, de produktumainkra is az a jellemző, nyersanyag- és energiafelhasználásban egyaránt. A melléktermékek és hulladékok hasznosítása E>edig — ezeket a nálunk jóval fejlettebb technológiát alkalmazó országokban már régóta az eredetivel mintegy egyenértékű másodlagos nyersanyagnak tekintenek —még mindig messze elmarad lehetőségeitől. A Minisztertanács még 1985-ben hozta meg a helyzet orvoslására a 3400. számú rendeletét, amely az úgynevezett ráfordításcsökkentő programok elterjedését, illetve (ahol ilyen már működik) azok felgyorsítását szorgalmazza. Megbízása alapján a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi Kamara az idén is megrendezi Sikeresen takarékoskodtunk ’87 címmel országos pályázatát. E pályázat célja a VII. ötéves népgazdasági terv három ráfordítás-csökkentő programja megvalósításában (Gazdaságos anyagfelhasználásra irányuló technológiai korszerűsítés, Energiagazdálkodás valamint Melléktermék és hulladékhasznosítás) résztvevők anyagi és erkölcsi ösztönzése. A pályázaton csak részletesen kidolgozott, a beküldő gazdasági egységnél mérlegbeszámolóban dokumentált, konkrétan elért megtakarításokat külön-kü- lön feltüntető, műszakilag ellenőrzött eredményeket tartalmazó pályaművek vehetnek részt, amelyeknek tárgya ez év január elseje után valósult meg, azaz kezdett üzemszerűen működni. Beküldési határidejük 1988. március 31-e, az ünnepélyes eredményhirdetésre előreláthatólag 1988. május 31-ig kerül sor. A pályaműveket a jelentkezők kizárólag postán, két egyező példányban a következő címre küldjék: MTESZ Szakértői Iroda „Sikeresen takarékoskodtunk ’87” Postacím: 1371 Budapest, Pf. 433. A részleteket is tartalmazó felhívás március 2-a óta vehető át a MTESZ Szakértői Irodáján (Budapiest, II. Fő u. 68. IV. 407.), valamint a területi, megyei szervezeteinél, továbbá a Magyar Kereskedelmi Kamaránál (Budapiest, V., Kossuth L. tér 6—8. VI. 615.) és annak területi bizottságainál.