Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-20 / 67. szám

4 SZOLNOK MEGYEÍ NÉPLAP 1967. MÁRCIUS 20. Bemutatók a „szobában” Fejezetek e Szigligeti Színház három óvtizedábOl Az 1957-es törekvés, hogy legyen a Szigligetinek ka­mara színháza is, hamaro­san — két, három előadás után — megbukott. Sem a társulat, sem a város nem bírta el hosszútávon a pár­huzamos előadásokat. A Szobaszínház a Szigli­geti úgynevezett gazdasági épületében nyithatta meg kapuit — a volt városi kul- túrotth ónban „kimúlt” ka­maraszínház tényleges bezá­rása után 20 évvel — 1979. szeptember 29-én. A nyolcvan személyes mi- niszlnház, a „szoba" — az alapítók megfogalmazása szerint — „kísérleti jellegű műhelymunka színtere." Az óvatos megfogalmazás mögött tudatos szándék volt: olyan darabokat bemutatni, amelyeknek a nagyszínházi előadása — különböző okok­nál fogva — tér, mondaniva­ló stb. — nem volna célsze­rű. A nyitó előadás eleve „be­lehasított” a dolgok közepé­be: Samuel Beckett A játsz­ma vége című drámájának magyarországi bemutatóját a Szobaszínházban tartották. Hollós! Frigyes majd húsz évadot töltött Szolnokon. „Egy kis túlzással mondhatom — emlékezett az 1980. március 3-án adott interjújában —, hogy az elmúlt 18 év alatt együtt játsz­hattam a kortárs színművészet legkiválóbbjaival. Gondolja csak el. idejövök Szolnokra, én, a pesti csóró, melós gyerek s kivirágzik körülöttem az élet. Először is Herényi Gábort említem akitől szakmai alázatot tanultam, Székely Gábort, aki mindig a lehetetlent követelte, s amit ő akart, az mindig megvalósult. Horváth Jenő hihetetlenül széles körű tudása, Valló Péter, Paál István, Szurdi Miklós — „a fiatalok” — modern színházképe mind, mind felbecsülhetetlen értékű ajándék számomra. Évente átlagban kétszáz, kétszázharminc előadásom volt.” (Képünkön Hollósi Frigyes Beckett A játsz­ma vége című drámájában.) Nagy Gábor, Papadimitriu Athina és Vallai Péter Harold Pinter Árulás című drámájában. A Paál István rendezte előadás markáns megfogal­mazása volt a reménytelen­ségnek, az írói mondanivaló lényegének. Hamm, Clov és Nagg — azaz Huszár László, Jeneny István és Hollósi Fri­gyes — fantáziadús, de fe­gyelmezett játékkal igazol­ták a rendezőt, adták visz- sza a figurák megnevezhe­tetlen szorongásának lénye­gét. Különösen Huszár Lász­lónak sikerült — szolnoki évei után a Pécsi Nemzeti Színháztól jött vendégsze­replésre — elképzelésünk szerint legtökéletesebben visszaadni Hammot; miköz­ben a véget áhítja. rettegve aggódik az életéért. Az előadásnak — s ez nem kizárólag Beckett bemutatá­sának szólt — igen nagy volt a sajtóvisszhangja. részes színmüve — magyar- országi bemutató volt ez is, akárcsak Beckett — a Szüle­tésnap. Goldberget Jeney István játszotta Figurája szerény és fennhéjázó, simulékony és durva, kicsinyes és nagyvo­nalú, szimpatikus és ördögi. — Találkozott már Sold- berggel...? — Hogyne, szinte naponta. Jelenség, amely a legeny­hébb esetben rossz közérze­tet okoz. Azért szerettem ezt a szerepet, mert humanista elkötelezettségű színésznek kötelessége szembeszállnia Goldbergerrel. Igyekeztem úgy eljátszani, hogy fárad­tan távozzék a játéktérről, megérezze a humánum ere­jét, hatását. A Szobaszínházban — a vendégelőadásokat nem szá­mítva — 1978—1985 között 16 bemutatót tartottak. Ott volt — többek között — a háromszereplős Arbuzov-já- ték az Én, Te, ö bemutató­ja, de ott került színre a Pisti a vérzivatarban, az Emigránsok, majd az újabb Pintér dráma az Árulás és Pirandello IV. Henrike is. Az eltelt évek bizonyítot­ták a Szobaszínház életké­pességét, célszerűségét, hi­szen amellett, hogy a szűkre méretezett színpad és néző­Schwajda György Csoda, és Verebes István Üzenet cí­mű egyfelvonásosa volt a következő bemutató. A Cso­da groteszk elemeit a mon­danivaló itt és most jellegét Szurdi Miklós rendezése kel­lően erősítette, a képtelen­ségek nagyon is életképesen szóltak az író vállalásáról. Különösen Jeney István „vak embere” láttat meg na­gyon pontos és fontos össze­függéseket az előadásban Koós Olga brillirozik mellet­te Bíborka szereplében. Verebes spekulatív, na­gyon is meggondolkodtató játékát — a jól eltalált ren­dezői elgondoláson belül — sorozatosan igen jó napot kifogó négy színész. Hollósi Frigyes, Czibulás Péter, Pá- kozdy János és Nagy Sándor Tamás — „mint hal a víz­ben” — nagy élvezettel vit­te sikerre. A Tizenkét dühös ember bemutatója után 1980. telén a Szobaszínház eddigi törté­netének feltétlenül egyik legérdekesebb előadása kö­vetkezett, Harold Pinter két­A Tizenkét dühös ember a Szobaszínházban. Bérezés László írta az előadásról: „Tizenkét főszerep, amit látunk. Nem az epizódszereplőket hamis vigasszal elintéző kegyes vállveregetés mondatja ezt, hanem a tény: itt szövegtől füg­getlenül mindig, mindenki jelen van, nincs üresjárat, nem lehet a színfalak mögött pihenni. Tökéletes az összjáték, a szegedi rendező „szolnoki” előadást produkált. A színészi munka pedig még szolnoki mércével mérve is szokatlanul magas színvonalú. Ezért merek élni a sablon fogalmazással: külön tanulmányt érdemelne. (Reginald Rose Tizenkét dühös ember. Rendező: Arkosi Árpád. A bemutatót 1980. áprilisá­ban tartották.) Mindig talpra esik, mint a macska. Megtévesztődet len, életművész, jól alkalmazko­dik, vigyáz a látszatra. — Ki ez az ember? Jeney: Sohasem tévesz­tem össze magam a szerepe­immel. Nem vállalom Gold- berget, globális emberi szé­gyeneim alapvető vonulatá­nak tartom a ,goldbergiz- must’’.- Nehezen felismerhe­tő, megtévesztő jelenség, nem tudni, mikor hazudik, ami­kor dicsér, vagy amikor fe­nyeget. Tiszai Lajos tér megfelel az előadások út­törő jellegének, a szőkébb közönségigényt is jól kielé­gíti. Nem túlzó megállapí­tás: a Szigligeti Szobaszín­házának a hasonló célzatú kísérleti színpadok, kamara színházak között rangja van, előadásainak túlnyomó több­ségét „jegyzik” a hazai szín­házi világ mai eseményei között (folytatjuk) Hétvégi ügyeletek Gyógyszertárak Szolnokon szom­baton 8—14 óráig a Fehérkereszt gyógyszertár lesz nyitva. Ugyanott hétfőn reggelig tartanak ügyeletet. Sürgős esetekben kereshetők fel. Jászberényben a Szövetkezet úti gyógyszertár tart nyit­va 8—12 óráig. Ugyanott van hétfőn reggelig ügyelet. Martfűn szombaton, vasár­nap ügyeletet tartanak a pa­tikában. Kunszentmárton- ban 8 és 12 óra között jut­hatnak gyógyszerhez a rá­szorulók. Mezőtúron a Kos­suth tér 3—5. szám alatti gyógyszertár az állandó ügyeletes. Jászárokszálláson állandó éjjel-nappali ügye­let van. Jászapátin és Kun­hegyesen szombaton és va­sárnap 8—12 óráig tartanak ügyeletet, a hét többi nap­ján pedig állandó éjszakai ügyelet van. Karcagon 21-én a Horváth F. úti, 22-én a Vö­rös H. úti, Kisújszálláson a Kossuth u. 12-ben lévő, Tiszaföldváron a belterületi, Tiszafüreden a Somogyi B. u. 27-ben lévő, Törökszentmik- lóson a Felszabadulás u. 2- ben lévő, Túrkevén a Szé­chenyi u. 1-ben lévő gyógy­szertár tart ügyeletet szom­baton és vasárnap. Orvosi ügyelet Az ügyelet ide­je: 1987. március 21-én (szombaton) 07 órától március 23-án (hétfőn) 07 óráig tart. Szolnokon szombaton az alábbi szakrendelések fogad­nak betegeket 08—12 óráig: belgyógyászat, nőgyógyászat, sebészet, fizikotherapia, röntgen, laboratórium. Fül- orr-gége ellátáp a kórházi osztályon történik. Központi körzeti ügyelet: Hősök tere 2—4., tel.: 11-732. Ellátási te­rülete: Szolnok város, Tó­szeg Tiszavárkony, Várko- nyi-szőlő, Tiszajenő, Zagyva- rékas, Szászberek, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Vezseny. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 18-225. Fogorvosi ügyelet: Hubay úti rendelőben szom­baton és vasárnap 08—17 óráig; 17 órától másnap reg­gel 08 óráig a kórház szájse­bészeti osztályán történik a betegek ellátása sürgős ese­tekben. Szolnoki terület: Martfű: Tisza Cipőgyár üzemorvosi rendelője, Lenin u. 1. Tiszaföldvár: dr. Jakab L., Kossuth u. 70. Beseny- szög: dr. Bekker S., Damja­nich u. 4/a. Nagykörű, Kőte­lek, Tiszasüly: dr. Molnár A., Tiszasüly, Kiséri u. Üj- szász: dr. Szóró M., Kossuth u. 1. Jászberényben szomba­ton működő szakrendelések 07—13 óráig a kórház-rende­lőintézetben: sebészet, fogá­szat, röntgen, laboratórium. Központi körzeti ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 12-226. Ellátási területe: Jászberény, Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászfényszaru, Jászfelső- szentgyörgy, Pusztamonostor, Jászárokszállás. Gyermek- gyógyászati ügyelet; szomba­ton és vasárnap 09—12 óráig és 15—18 óráig. Jászberényi terület: Jászágó: dr. Paulai Gy., Kókai tér 3. Jánoshida: központi orvosi ügyelet: Fő u. 41. Ellátási területe: Já­noshida, Alattyán, Jászból- dogháza, Jászladány, Jászal- sószentgyörgy. Jászapáti: központi körzeti ügyelet: Ár­vái u. 3., tel.: 33. Ellátási te­rülete: Jászapáti, Jászivány, Jászkisér, Jászdózsa, Jász- szentandrás. Karcagon szom­baton működő szakrendelé­sek 08—13 óráig a' rendelőin­tézetben; belgyógyászat. Kör­zeti ügyelet: Vörös H. u. 27., tel.: 222. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő, Kunma­daras, Bucsa. Kisújszállás: központi körzeti ügyelet: Nyár u. 7., tel.: 105. Ellátási területe: Kisújszállás, Ken- * deres, Bánhalma, Csorbái AG„ Márialaka. Mezőtúron szombaton működő szakren­delések: fogászat: 08—11 órá­ig: Kossuth L. u. 7—11. Gyer­mekgyógyászat: 08—10 óráig: Dózsa Gy. u. 19. Központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 7—11. Ellátási területe: Mezőtúr, Kétpó. Mezőtúri te­rület: Mezőhék, Mesterszál­lás: dr. Berkó Gy., Mezőhék, Felszabadulás* 3. Törökszent- miklós: központi körzeti ügyelet: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Török- szentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: köz­ponti körzeti ügyelet: Fel- szabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Kun- csorba, örményes, Tiszabő. Törökszentmiklósi terület; Kengyel: dr. Herbály É„ Kossuth u. 141. Kunszent- márton: központi körzeti ügyelet: Mátyás kir. u. 21/a. Ellátási területe: Kunszent- márton, Tiszaug, Cserkesző- lő, Tiszasas, Csépa, Szele- vény, Öcsöd, Tiszakürt, Nagyrév, Tiszainoka. Kun­szentmártoni terület: Cibak­háza: dr. Maczkó P., Szabad­ság tér 23/a. Tiszafüred: köz­ponti körzeti ügyelet: Nefe­lejcs u. 4., tel.: 165. Ellátási területe: Tiszafüred, Tisza- szentimre, Tiszaörs, Tisza- derzs, Nagyiván, Kócs, Tisza- igar. Kunhegyes: központi körzeti ügyelet; Dózsa. Gy. .u. 4. Ellátási területe: Kunhe­gyes, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Abádszalók, To­rna jmonostor a. Túrkeve: központi rendelő: Kálvin u. 4. Állatorvosi ügyelet Jászberény város: Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jász- boldogháza, Jászalsószent- györgy: dr. Pesti B„ Alaty- tyán. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás; dr. Kiss B., Jászszentandrás; dr. Galam­bos S„ Jászapáti. Jászárok­szállás, Jászágó, Jászdózsa: dr. Kovács P., Jászárokszál­lás. Jászkisér, Jászladány, Újszász: dr. Tasi J., Jászki­sér. Jászberény, Jászfelső- szentgyörgy, Pusztamonostor, Jászjákóhalma, Jászfénysza­ru: dr. Fenyvesi M., Jászbe­rény. Jászsági Állami Gazda­ság: dr. Szabari G., Jászbe­rény. Karcag város: nagy­üzemben és tanyán: dr. Ba­logh Márta, Telep u. 2.; vá­rosi körzet: dr. Jenei L., Var­ró u. 23. Kisújszállás: dr. Tölgyvári B., Nyár u. 45/a. Kunszentmártoni kerület: I. Cibakháza, Tiszaföldvár, Martfű: dr. Kertész D„ Ci­bakháza, Bercsényi u. 16. II. Nagyrév, Tiszainoka, Tisza­kürt, Tiszaug, Tiszasas, Csé­pa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kungyalu: dr. Szabó J., Cser­keszőlő, Béke u. 54/a. III. Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás, Mezőhék; dr. Tornyi S., Kunszentmárton, Felsőkörös part 4., tel.: 223. Szolnoki kerület: Beseny- szög. Nagykörű, Kőtelek, Ti­szasüly: dr. Böhmer L., Ti­szasüly, Béke u. 1/2. Kengyel: dr. Rucz I., Kengyel, Kossuth u. 137. Fegyvernek, Kuncsor­ba, örményes, Tiszabő: dr. Péter 1., Fegyvernek, Felsza­badulás u. 154. Béke Tsz, Zagyvarékas: dr. Katona L„ Szolnok, Rétpart 1., tel.: 12­806. Szolnok vára«: Szolnok: dr. Kis F., Szolnok, Vörös­mező u. 73. Szajol: dr. Gu­lyás P., Szajol, Fő u. 1. Tó­szeg, Tiszavárkony, Tiszaje­nő, Vezseny: dr. Bóné L„ Szolnok, Dózsa Gy. u. 18. Rá­kóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Balogh J., Rákóczifalva Dé­ryné u. 28. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki: városi körzet: dr. Horváth I., Törökszent­miklós, Alkotás u. 13.; üzemi körzet: dr. Wyszóczky F., Törökszentmiklós, Táncsics It. VIII. ép. III/13. Tiszafü­redi kerület: I. Tiszafüred, Nagyi ván, Tiszaigar, Tisza­örs, Kunmadaras, Tiszasző- lős: dr. Koska G., Tiszafüred, Úttörő u. 2. II. Abádszalók, Tiszabura, Tiszádéra, Tisza­roff, Tiszaszentimre, Tomaj- monostora; dr. Dóra L., Abádszalók, Lenin u. 21. III. Kunhegyes, Kenderes, Tisza­gyenda: dr. Horváth L., Kun­hegyes, Kossuth u. 55. Mező­túr, Kétpó: dr. Fodor S., Me­zőtúr, Tolbuhin u. 7/a. Túr­keve város: dr. Lakatos J., Mátyás kir. u. 9. Autószerelők Segítséget kérhetnek Szol­nokon a bajba jutott autó­sok a Tisza-taxi H-011-es, 11-093-as telefonszámán, il­letve a CB AM 19-es csator­nán Fekete János (Gorkij u. 44. 1/3.), Zilahi Sándor (Ka­zinczy út 22.) és Fórizs Dezső (Vörös Csillag út 54.) autó­mentőktől. A Magyar Autó­klub szolnoki műszaki állo­másán (Thököly u. 48—56.) szombaton és vasárnap is 8- tól 18-ig várják a segítséget kérőket. Telefonszám: 18-662. Igénybe vehető Szolnokon Nálhi Sándor kisiparos ke­rékkiegyensúlyozó szolgál­tatása is a Debreceni út 19. szám alatt. Zágoni Lajos ka­rosszéria-lakatos mester (Fáy András út 7.), minden szom­bat-vasárnap, reggel 8-tól este 8-ig. Kocsi mosást a hétvégeken két helyen is igényelhetnek az autósok. A Keskeny János úti benzinkút mellett, Sárkö­zi István autóápoló kisiparos gépi kefés-szárítós mosója üzemel szombaton 8—18 óra között. A Százados úton az Alfa Autójavító Vállalat kefés kocsimosója szombat- vasárnap 6-tól 14 óráig üze­mel. Szombatonként a te­lephelyen — ugyancsak 6-tól 14-ig, — ügyeleti szolgálatot is tartanak. Jászberényben szombaton és vasárnap is 8-tól 18-ig a Kódex Vegyesipari Kisszö­vetkezet motor- és autóvilla­mossági szereléssel áll a baj­ba jutottak rendelkezésére, a Í ’esti utca 11. szám alatt. Te- efon; 11-020. Kunhegyesen Faragó Imre szem. gk. autómentő (Kun­hegyes, Besenyő út 7.) éjjel­nappal hívható a 161-es tele- fonszámon. Kanderes—Bánhalmán Fe­kete János autómentő-autó- ápoló (Vörös Hadsereg út 15/a.) minden nap hívható éjjel-nappal, Kunhegyesen keresztül a Bánhalma 6-os telefonszámon. Autóklub­tagok részére kedvezményt ad. Karcagon Kirják Elek au­tómentő kisiparos (Asztalos J. u. 44/a.) éjjel-nappal hív­ható. A Karcag és Vidéke Afész pályázatot hirdet II. osztón lyú Kunsági éttermében, 1987. április 1. napjától étterem vesetó ée helyettes munkakörök betöltésére. Feltételek: melegkonyhás üzletvezetői képesítés és legalább 5 éves szakmai, vezetői gyakorlat, tiszta er- j kölcsi bizonyítvány. Fizetés: az 5/1983. (XI. 15.) ME számú rendelet szerint. Jelentkezni lehet Írásban vagy személyesen az Afész kereskedelmi főosztályvezetőjénél, illetve személyzeU vezetőjénél, Karcag, Kálvin ‘ út II. Telefon: 22«. . (2ttt) rmQaaaaeeeeeBBiataaac

Next

/
Oldalképek
Tartalom