Szolnok Megyei Néplap, 1987. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-18 / 65. szám

1987. MÁRCIUS 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sakk Sikertelen hétvége Kettős fordulót rendeztek a hétvégén az OB I. osz­tályában. A vidéki csapatok a 4. és az 5. fordulóban va­lamennyien Budapesten ját­szottak. A Szolnoki Mezőgép számára nagy megpróbálta­tást jelentett ez a dupla for­duló, hiszen a két nap alatt sorrendben a tavalyi 2. he­lyezett MTK VM-mel és a bajnok Spartacussal kellett megküzdeni. Az első napon sajnos kijött a papírforma: MTK VM—Szolnoki Mező­gép 10,5:3,5. Szerencsére a Spartacus ellen már jobban ment a játék. Spartacus— Szolnoki Mezőgép 8:5 (1). Mindkét csapatban szinte valamennyi táblán jobbak voltak az ellenfelek, de azért így is sikerült három játsz­mát megnyerni. Perényi Bé­la, a Mezőgép éltáblása okozta a 4. forduló legna­gyobb meglepetését Portjsch Lajos nagymester, sokszoros magyar bajnok és olimpikon legyőzésével. A Spartacus el­len Berebora és Szegedi nyert. Előbbi Lengyel Béla nemzetközi mestert, sokszo­ros magyar bajnoki döntőst, utóbbi tehetséges ifjú el­lenfelét, Spirievet győzte le egységes hatású játszmában. Táblánkénti eredmé­nyek: Portisch—Perényi 0:1, Polgár Zsu.—Tolnai 1:0, Forintos—Kiss A. 1:0, Len­gyel L.—Németh 0,5:0,5, Raj­na—Kádas 1:0, Varnusz— Nagy J . 1:0, Eperjesi—Örtel 0,5:0,5 Orgován—Forgács O. 5:0,5. Emődi—Berebora 1:0, Sápi—Anka 0,5:0,5 dr. Polgár—Helmrich 0,5:0,5, Hradeczky—Takács 1:0, Szi­lágyi Gy.—Szegedi 1:0, Pol­gár Zsó.—Ondók 1:0, to­vábbi csapateredmények: Spartacus—Csuti SK 9:5, Statisztika—Dutép 5,5:8,5 Vasas—Mereszjev 6:8, Ti­pográfia—Postás 9:5, Tö­rekvés—Pécs 8:4 (2). Hon­véd—DUSE 12:2. 5. forduló: Faragó I—Pe­rényi 1:0, Csőm—Tolnai (függő. döntetlen esélyek­kel), Benkő—Kiss 0,5:0,5 Lu­kács—Németh 1:0, Schnei­der—Kádas 1:0, Szilágyi P. —Nagy 0,5.0,5, Pirisi—ör­tel 0,5:0,5, Szalánczy—For­gács J. 0,5:0,5, Lengyel B.— Berebora 0:1, Rigó—Anka 0,5:0,5, Haág—Helmrich 1:0, Pacsai—Takács 0,5:0,5, Spi- riev—Szegedi 0:1, T. Nagy B.—Ondók 1:0. A bajnokság állása: MTK VM 49, Honvéd 46 (14), Spartacus 43 (1), DUTÉP 41 (4), Statisztika 38,5 (1), Va­sas 38,5, Törekvés 31,5 (2), Mereszjev 31 (1), Csuti SK 30,5, Szolnoki Mezőgép 28,5 (1), DUSE 26 (1), Tipográfia 25.5 (15), Pécs 18,5, Postás 17.5 (4) pont. Teke Értékes pont idegenből NB I. Férfi: Miskolci Bá­nyász—Szolnoki MÁV MTE 4 :4 (5073:5069). Miskolc: Tősi P. 887, Molnár Cs. 861, Székely I. 839, Futó B. 832, Csontos Gy. 828, Kocsis S. 826. Edző: Kovács Pál. Szolnok: Mátyás P. 885, Kántor S. 865, Mészáros J. Kigó D. 830 fa 863, Biró B. 843, Rigó D. 830, ifj. Biró J. 783. Edző: Biró József. A tekesportban ritkán látható, szép számú közönség harsány biztatásá­val kezdődött a találkozó. Az első párban azonban Mátyás és Biró B. hamar lecsillapította a kedélyeket, mert jelentős előnyt szerez­tek a szolnokiaknak. Ké­sőbb egyre kisebb lett a kü­lönbség, majd a miskolciak vezettek néhány fával. A befejezés rendkívül izgalma­san alakult, mivel a mérkő­zés vége előtt 10 gurítással még mindkét csapat a győ­zelemben reménykedhetett. Végül — kiélezett küzde­lemben — igazságos döntet­len született. A Miskolci Bányász megszokott teljesít­ményét nyújtotta, míg a MÁV MTE az NB I-ben egyik legjobb eredményét produkálta. A kiesés elke­rüléséért folyó küzdelemben jelentősen javultak a szol­nokiak esélyei ezzel a győ­zelemmel is felérő, idegen­beli ponttal. Vívás Középiskolai bajnokság Szolnokon Vasárnap rendezte meg három fegyvernemben a he­lyi szakszövetség Szolnok város ez évi középiskolai vívóbajnokságát. A tőrözők- nél Patay Andrea veretle­nül nyert, a fiúk között az általános iskolás Kövesdi, Csigó és Bende is a döntőbe jutott. A kardvívóknál ja­vult a színvonal, Ambrus szintén veretlenül lett baj­nok. A sportszerűségi díjat Berman Róbert érdemelte ki. V égeredmények: Leány tőr (21 induló): bajnok Pa­itay Andrea (Eü. Szakisk.) 7, II. Gyuri (Eü. Szakisk.) 5, III. Kenyeres (Varga K. Gimn.) 5, IV. Gál (Űjszá- szi Gimn.) 4 győzelemmel. Fiú tőr: bajnok Gőz Attila (Verseghy Gimn.) 6, II. Vár- nay (Varga K. Gimn.) 6 (újravívás 5:4), III. Gál (606. ISZI) 5, IV. Kövesdi (Kodály Z. Alt. Isk.) 3. győ­zelemmel. Kard: bajnok Ambrus Péter (Szamuely T. Szki.) 8, II. Berman (605. ISZI) 7, III. Száva (Török­szentmiklósi Bercsényi Gimn.) 6, IV. Németh (Pálf- fy Sy. Szki.) 5 győzelemmel. A Néplap 12. heti totótippje 1. Vasas—Újpesti Dózsa 12 12 12 12 2. Ferencváros—Bp. Honvéd 1 1 X X 3. Bochum—Kaiserslautern X 2 X 2 4. FC Homburg—Dortmund X 2 2 x 5. Blau-Weiss 90—VfB Stuttgart 2 2 2 2 6. Freiburg—Darmstadt 2 2 2 2 7. Fortuna Köln—Hannover 2 X 2 X 8. Kassel—Karlsruhe 1 1 1 1 9. Abalanta—Verona X 2 X 2 10. Fiorentina—Milan x2 x2 x2 x2 11. Internazionale—Napoli 1 X x 1 12. Cesena—Messina 1 1 1 1 13. Campobasso—Genoa x2 x2 x2 x2 Pótmérkőzések: x, x, x. Hírek, eredmények Küldöttközgyűlés e Szolnoki MÁV MTE-nóI A cél ugyanaz marad Gyökerek ős palánták — Magasabb osztályban Továbbra is jó úton A megye legnagyobb és legeredményesebb sportegye­sülete, a Szolnoki MÁV MTE küldöttközgyűlésével zárult le az az időszak, amelynek, során száznál több sportklub adott számot megyeszerte kétesztendős tevékenységéről. Engedtessék meg ezúttal a krónikásnak, hogy utólag, írá­sos hozzászólás formájában kapcsolódjék a maga gondola­taival az egyesület elnökségének beszámolójához és az el­hangzott felszólalásokhoz. KEDDEN DÉLUTÁN a Hotel Fórum különtermében befejeződött Mádl Ildikó és Verőci Zsuzsa négyjátszmás párosmérkőzése, amelynek tétje a női sakkvilágbajnoki zónaközi döntőbejutás volt. Az utolsó játszma előtt a ta­lálkozó l,5:l,5-re állt. A negyedik partiban Mádl spanyol megnyitással kisebb előnybe került, a 30. lépés­nél érdekes bonyodalmak alakultak ki, a világossal játszó Mádl gyalogot nyert. Verőci megpróbált helyzetén javítani, de hibát követett el, és a 39. lépés megtétele után feladásra kényszerült. így a párosmérkőzést Mádl Ildikó nyerte 2,5:l,5-re, ő jutott a zónaközi döntőbe. A mérkőzést megtekintette Kádár János, az MSZMP fő­titkára. * * * — KOSÁRLABDA. Bódi Péter a Szamuely Tibor Szakközépiskola első osztá­lyos és Kis Péter, a Varga Katalin Gimnázium máso­dik osztályos tanulója — mindkettő az Alföldi Olaj­bányász ifjúsági kosárlab­da-csapatának a játékosa — március 16—18. között meg­hívást kapott a férfi után­pótlás válogatott keret ed­zőtáborába, amit a fővá­rosban, a Nemzeti Sport- csarnokban rendeztek. — LABDARÚGÁS. A Szolnoki MÁV MTE NB li­es labdarúgó-csapata szerző­dést bontott Repka János­sal, aki a jövőben a Metri- pond SE NB Il-es csapatá­ban folytatja a játékot. A szolnokiak ugyanakkor a Ti­sza Cipő SE területi baj­nokságban szereplő együtte­sének kölcsön adták Szőke Zsigmondot. * * * — TÖMEGSPORT. A Jász­berényi Lehel szabadidő- sport bizottsága Farsang Ku­pa elnevezéssel teremlabda­rúgó tornát rendezett a Bajcsy-Zsilinszky Általános Iskola tornatermében, tizen­három csapat részvételével. Az élcsoport: 1. Touring, 2. Tűzoltók, 3. Phönix IC, 4. Alkonyat kommandó. A bi­zottság az első három he­lyezettnek tiszteletdíjként felszerelésvásárlási utal­ványt adott. Az egyik leggyakrabban visszatérő' téma a küldött- gyűlésen a nevelés volt. Már Ambrus János társadalmi el­nök szóbeli kiegészítésében elhangzott, hogy kicsi a sportegyesület és a város él­sportolókat megtartó képes­sége. Ennek nem csupán az az oka, hogy a tehetősebb kluboknál jobbak az anyagi feltételek. Figyelemreméltó már az is, hogy erősen csök­ken a testnevelés tagozatos iskolák iránti érdeklődés — az idén már pótfelvételiket kellett tartani... Nyilván több gyereknek és szülőnek rossz tapasztalata van a sporttal kapcsolatban. Példá­ul : az edzők csak a legtehet­ségesebb „palántákkal” fog­lalkoznak eleget, mert ők is eredményorientáltak. Aztán a MÁV MTE Véső úti sport­telepéhez vezető utak söté­tek, elhanyagoltak, a téli es­téken már-már veszélyesek. Márpedig a gyerekek — és a szülők — együttműködési készsége ilyesmiken is mú­lik, hosszú távon pedig ettől is függ az egyesület jövője, a következő nemzedék egész­séges életmódra nevelése. A gyökerek a családi és az is­kolai nevelésben sarjadnak, az edzőknek tehát a szülők­kel és a pedagógusokkal ösz- szefogva lehet csak esélyük egészséges, sikeres, áldozat­kész és kellően lokálpatrióta sportolókat, embereket fa­ragni a felnövekvő nemze­dékből. A megye versenysportjá­ban elfoglalt előkelő helye­zést jelzi, hogy az elmúlt két évben az olimpiai pontok 39 százalékát a MÁV MTE spor­tolói szerezték Szolnok me­gyének. Ezek száma éppúgy nőtt 1985 óta, mint az elért országos bajnoki címeké, il­letve az egyesület verseny­zőinek száma. Pedig ebben az időszakban szűnt meg a torna és az öttusa szakosz­tály; a közelmúltban aztán más klubhoz kerültek a te­niszezők és a tájfutók is. A számok itt talán nem is fon­tosak. Inkább az, hogy min­den egyesület a feltételeihez képest optimális létszámú sportolót és szakembert fog­lalkoztasson, minél eredmé­nyesebben. És a másik oldal­ról minél több sportolni vá­gyónak legyen rendszeres versenyzési lehetősége a ma­ga szintjén, tehát a tehetség kibontakoztatására is legyen mód. A Szolnoki MÁV MTE- nek — éppen mert a megye legjelentősebb egyesülete — sokat kell tennie az iskolai és a szabadidős sport fejleszté­séért is. A versenysportban pedig legyenek büszkék ma­gasabb osztályba igazolt ver­senyzőikre (Solti Krisztina, Bognár László, Romanek Já­nos, Csató Sándor stb.), hi­szen csak addig ésszerű ra­gaszkodni hozzájuk, míg itt jobbak a feltételek a fejlő­désükhöz, és ők is maradni akarnak. Érthető, hogy sokat jelen­tett az egyesület atlétáinak az új futófolyosó megépülé­se, ami más szakosztályok téli felkészülését is jelentő­sen megkönnyíti. Valóban minden elismerést megérde­melnek, akik ennek érdeké­ben tettek valamit; ez is hozzájárulhat a tehetség ki­bontakoztatásához, a megtar­tó erő növekedéséhez, az eredmények javulásához. De csak akkor, ha tervszerűen, jól használják ki és ha az edzők is magas színvonalú munkát végeznek és követel­nek meg. Bizonyos, hogy ez utóbbi „tétel” veit a legje­lentősebb az egyesület súly­emelőinek, ökölvívóinak, if­júsági labdarúgóinak orszá­gos, sőt nemzetközi sikerei­ben is. Sok hozzászólás érintette a sport és a gazdaság egyre erőteljesebb kapcsolatát. Adatok bizonyítják; csök­kent a pártoló tagok száma, viszont — a MÁV MTE jogi tagjaiként — több bázis­szerv támogatásával nőtt az egyesület bevétele. Ettől az évtől a vasutasszakszerve­zettől kevesebb pénzt kap a klub, ugyanakkor például a labdarúgó szakosztály önál­lóan gazdálkodhat a másho­vá igazolt játékosaiért ka­pott összegekkel. Ez azonban — úgy tűnik — kevés ahhoz, hogy a csapat vidéki „fellé­pései” ne kerüljenek veszély­be szinte minden alkalommal az őket szállító busz rossz műszaki állapota miatt. Or­szágos tendencia; szüntelenül kutatni kell a takarékos, költségkímélő megoldásokat, az új bevételi forrásokat, a csökkenő támogatások ellen- súlyozásának lehetőségeit, hiszen a költségek nőnek, az árak emelkednek. Ám a klu­bok alapvető célja továbbra is a rendszeres sportolás fel­tételeinek megteremtése, a minél magasabb színvonalú versenyeredmények elérése kell, hogy maradjon! Mindez csak széles alapok­ra és a hagyományokra épít­ve, szakmailag felkészülten és eltökélten lehetséges. A férfi tekézők például az NB I-be jutásukkal is kiérdemel­ték, hogy pályájukon még az idén új automatákat szerel­jenek fel. Az atléták is sok­szor bizonyították korábban, hogy megérdemlik a fokozott gondoskodást. Előrelépés várható a női kosárlabdázók­tól is, ugyancsak a saját utánpótlásra alapozva. A si­kerek hozzák magukkal a vá­rosban lakók, a szurkolók, a gazdasági egységek támoga­tását is. Bízvást lesz hát megoldás például a Véső úti sporttelephez vezető út jobb kivilágítására, ha szélesítésé­re és a helyi közlekedés oda irányítására egyhamar nem is. De a cél, a jó szándék kö­zös, világos, és minden kis részsiker tovább lendítheti ezt a közös ügyet. Várkonyi Ferenc I MŰSOROK I SZOLNOKI STCDIO: 6.30—7.00: Jó reggelt Szolnok! Szerkesztő: Gulyás Erika. (A tartalomból: Hírek, időjárás, út- lnform — A tegnapról tudjuk, mondjuk — Ma történik — Vendég a stúdióban — Lapszem­le — Sport.) KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Mű­sorismertetés. — 8.20: Eco-mix. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Népdalcsokor. — 9.27: Be­szélni nehéz. — 9.49: Dalposta. — 10.05: Irodalmi világjárás. — 10.35: Oj zenei felvételeinkből. — 10.50: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Törvény- könyv. — 13.00: Romantikus mu­zsika. — 14.05: Műsorismertetés. — 14.10: A magyar széppróza századai (ism.). — 14.25: Opera- slágerek. — 15.00: Zengjen a muzsika. — 15.30: A véges vég­telen. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Párbeszéd közben. — 17.30: Hamarosan halljuk őket ... — 17.50: Filmzene. — 18.02: Kriti­kusok fóruma. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.25: Könyv- újdonságok. — 18.28: Műsoris­mertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: A seregben. Miroslav Krleza színműve. — 20.39: Régi híres énekesek műsorából. — 21.00: Karmesterek — zeneszer­zők „álarcban”. — 21.30: Szin­tézis. — 22.20: Tíz perc külpoli­tika. — 22.30: Decsényi János: Három elégia Salvatora Quasi­modo verseire. — 22.40: Egy igazgató névjegye. — 23.00: A dzsessz világa. — 0.15: Ejfél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Tíz perc külpolitika (ism.). — 9.05: Napközben. — 12.10: Kónya Sándor felvételei­ből. — 12.25: Útikalauz üdülők­nek. — 12.30: Postabontás. — 12.58: Műsorismertetés. — 13.05: A tegnap slágereiből. — 14.00: Randevú a Jókai Klubban. — 15.05: Diákfoci. — 15.15: Ver­bunkosok, nóták. — 15.59: Fái­tól fáig. — 16.22: Slágerfilmek — filmslágerek. — 16.58: Műsor- ismertetés. — 17.08: Hernádi Ju­dit és Darvas Iván énekel. — 17.30: ötödik sebesség. —18.30: Régi sztárok, nagy sikerek. — 19.05: Sport. — 19.15: „Próbálj meg emlékezni” — 19.55: Album­ajánlat. — 20.50: Tükörképek. — 21.05: Sasvári Annamária és az Expressz együttes felvételeiből. — 21.45: Az Állami Népi Együt­tes felvételeiből. — 22.28: Ba­rangolás régi hanglemezek kö­zött. — 23.20: Klasszikus ope­rettekből. — 0.15: Ejfél után, 3. MOSOK: 6.05: Muzsikáló reggel. —8.05: Műsorismertetés. — 8.12: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 9.09: Kamarazene. — 9.43: Pur­cell: Az indián királynő. —10.50: Szintetizátorvarázs. — 11.50: Pil­lanatkép. — 11.55: Zenekari mu­zsika. — 13.05: Bioritmus. — 13.25: „Bűvös égi szikra...” — 13.55: Palestrina : Hódié Chris­tus natus est — mise. — 14.25: Slágerről slágerre. — 15.05: A Düskösdi királyság. — 16.13: Új Melódia-lemezeinkből. — 17.00: Diákfélóra. — 17.30: Balassa Sán­dor: Requiem Kasssák Latosért. — 18.02: Beethoven: c-moll trió. — 18.30: A Magyar Rádió szlo­vák nyelvű műsora. — 19.03: Mű­sorismertetés. — 19.05: Iskola­rádió. — 19.35: Zenekari muzsi­ka. — 20.45: Hangrobbanás. — 21.24: Schubert: C-dúr vonós­ötös. — 22.15: Az európai disz­kók világa. — 23.00: Zenei Pa­noráma. 1. MŰSOR: 9.00: Tévétorna nyugdíjasok­nak. — 9.05: Kötelék. Dokumen­tumfilm (ism.). — 9.55: Móricz Zsigmond: Pillangó. Tévéfilm (ism.). — 11.05: Mozart minden­kinek. Friedrich Gulda zongo­rázik. NSZK film — II/l. rész (ism.). — 11.40: Képújság. — 15.50: Hármas csatorna. —16.20: Körmönfontoló. Matematika ve­télkedő (ált. isk. 5—6. osztályo­sainak). — 16.55: Hírek. —17.00: A Közönségszolgálat tájékozta­tója. — 17.05: Ének Tbilisziről. Szovjet rövidfilm. — 17.15: .Illú­ziók. NSZK tévéfilm. — 18.00: Képújság. — 18.05: Reklám. — 18.10: Családi társalgó. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradói. — 20.00: Reklám. — 20.05: Csa­ládi kör. — 21.15: Mutató. Ven­dégségben Váncsa Jenő mező- gazdasági és élelmezésügyi mi­niszternél. — 22.00: Maurice Che­valier. Francia zenés film. — 22.50: Híradó 3. 2. MOSOK: 16.45: Képújság. — 16.50: Fel­vételre ajáníúik! Beszédműve­lés. XII/3. rész (ism.). Szülők iskolála. XIII/l. rész: Újszülött érkezik (ism.). — 17.40: Sport­múzeum — 75 éves a Csepel. — 18.05: Ecranul nostru. A sze­gedi körzett stúdió román nyel­vű nemzetiségi műsora. —18.25: Tévétorna. — 18.30: Az olaj tit­kos története. Francia dokumen- tumftlm-sorozat VII1/6. rész: A naev játszmák kora. — 19.30: A Budapesti Fesztiválzenekar hanpversenve a budapesti ta­vaszi fesztivál '87 tiszteletére. Közvetítés a Budapest Kong­resszusi Központból. — Kb. 21.55: Híradó ?. — 22.10: Betűreklám. — 22.15: Képújság. MOSZKVA: 6.00: Sakk. — 6.10: Változatok — film 1. rész. — 7.15: A pá­rizsi kommün. — 7.45: Hírek. — 15.00: Hírek. — 15.10: N. MJasz- kovszkij: II. szonáta. — 15.30: Élet és tudomány. — 16.45: Világhlradó. — 17.00: Labdarúgó EB-Kupák. — 18.45: Népdalok. — 19.00: Híradó. — 19.40: Labda­rúgó EB-Kupák. — 21.10: Világ- híradó. — 21.25: Világ és ifjú­ság. — 22.30: Karamazov test­vérek — film 2. rész. — 23.40: Hírek. 23.45: A szovjet had­sereg ének- és táncegyüttesének műsora. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.05: A mesterséges intelligen­cia — Ismeretterjesztő sorozat 9. rész (ism.). — 16.35: Hírek. — 16.40: Hét kis katona — Szov­jet film. — 17.50: Az ínség, az embert mindenre megtanítja — Kanadai sorozat gyerekeknek. — 18.05: A legjobb öt — Zenés ve­télkedő. — 18.35: Német nyelv gyerekeknek 6. lecke (ism.). — 19.00: Tv-toma. — 19.10: Esti mese (ism.). — 19.20: Időjárás­jelentés. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kávéházi történet — Ka­marajáték. — 20.30: Richard Claydermann — Francia zongo­raművész hangversenye. — 22.50: Kerekasztal-beszélgetés. — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.15: Nagykövetek — Angol tv-fllm. ÚJVIDÉK: 16.40: Tv-napló — magyarul. — 17.00: Reklám. — 17.05: Be­jelentkezés. — 17.10: Tv-napló. — 17.30; Gyermekműsor. —18.00: Művészeti műsor —ismétlés. — 18.30: Más tv-állomások műso­rából. — 19.00: Ma — tájékoz­tató műsor. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Reklám. — 19.30: Tv- napló — magyarul. — 19.55: Rek­lám. — 20.00: Sportszerda. — 22.30: Tv-napló. — 22.45: Mű­sorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-híradó. — 20.25: Gaz­dasági figyelő. — 21.00: Dalok, versek. — 21.10: A filmművé­szet műhelyéből. — 21.50: Tv- híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom