Szolnok Megyei Néplap, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-11 / 35. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. FEBRUAR 11. Legszemélyesebb köziigyiink ár a háború és a B béke ellentéte gyakorlatilag egyidős az emberiség történetével, napjainkban különösen sok szó esik a békepolitikáról, a nemzetközi és a magyar békemozgalomról. Nem egyszer felmerül a kérdés: a mindennapok egyszerű embere tud-e valamit tenni a békéért. Egyetlen ember lehetőségei természetesen meglehetősen korlátozottak. Sok „egy ember” azonban már tömeget alkot, amely egységes állásfoglalásával számottevő erőt képviselhet. Éppen ezért a béke — minden ember legszemélyesebb közügye. A nemrég lezajlott XI. Országos Békekonferencia ékesen bizonyította, hogy nemcsak jelszóról van itt szó, hanem az emberek nagyon is komolyan veszik nemes küldetésüket. Azt, hogy járműjavítói szakmunkásnak és pedagógusnak, középiskolás diáknak és tiszteletesnek, téesz-elnöknek és újságírónak egyként kell fellépnie földünk mind törékenyebb békéjének megőrzéséért. A nukleáris tél víziójának Da- moklész-kardja függ emberiségünk felett, hiszen a felhalmozott ötvenezer atomtöltet egytizedének felhasználása rövid idő alatt megsemmisítené mindazt, amit az emberi civilizáció hosszú évezredek alatt épített fel. A tanácskozás minden felszólalásából az az elkötelezettség csendült ki, hogy a maga módján mindenki kivegye részét a „harcból”, hogy a jövő nemzedékei se az óvóhelyeken töltsék életüket, s hogy egyáltalán legyen jövő nemzedék. Ez a küzdelem igen sokrétű lehet, kell is, hogy legyen — ezt tartalmazza az Országos Béketanács megújulásra szólító programja is. Ezzel kapcsolatban számomra különösen szimpatikus volt egy nyakigláb kamasz megfogalmazása — egy középiskolai békeközösség vezetője —, aki szerint a békéért nem harcolni, hanem ismerkedni, barátkozni, szeretni kell. Vagy emlékeztethetek egy újságíró kollégára, aki beszédében a zsur- nalisták felelősségteljes missziójáról, a közvélemény felvilágosításának és megnyerésének meghatározó szerepéről szólt. Hiszen nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a veszélyre, amely napjainkban az atomháború képében ólálkodik a kapuk előtt. . . Ám a nukleáris világégés elkerülhető, és a legutóbbi leszerelési javaslatok nyitnak lehetőséget afelé, hogy a harmadik évezred küszöbét a tömegpusztító fegyverek terhétől megszabadulva léphessünk át. Ma fontosabb, mint valaha, hogy a békemozgalmak politikaformáló tényezővé váljanak. E téren nincsenek kis és nagy országok, kis és nagy népek. Magyarország igazi külpolitikája mégis a belpolitika. A világ békéjére akkor tudunk hatással lenni, ha társadalmunkat nem szabdalják szét válságok, s biztosítottak a közös nemzeti cselekvés feltételei. Különösen fontos ez most, amikor ország- építő munkánkat a korábbiaknál nehezebb feltételek között kell végeznünk. Am ebben a megnehezedett helyzetben adódnak olyan példák, amelyek szemléltetően bizonyítják az ország, s ezáltal a világbéke ügye iránti elkötelezettséget. Mert a hit, a bizalom kifejeződéseként értékelhetjük például a magyar parasztság munkáját akkor, — fejtette ki a szószékről egy energikus téesz- elnökasszony — amikor az évek óta tartó kedvezőtlen időjárás ellenére is tele vannak az ország éléskamrái. Nem véletlenül mondják s mondták már sok-sok évvel ezelőtt is, hogy „aki telepít, bízik a jövőben”. gy gondolom, e fen- ti megállapítást || nyugodt szívvel át- ** alakíthatjuk, kiteljesíthetjük össztársadalmi méretekre — feljogosít bennünket a jó hangulatú, tartalmas békekonferencia munkája —. s kijelenthetjük: aki becsületesen dolgozik munkahelyén, helyt áll a munka frontján, aktivitással kiveszi részét nehézségeink orvoslásában, bízik hazánk jövőjében. Ez a mindennapok békeharca, mindannyiunk legszemélyesebb közügye. D. L. | _4—I—V Megkezdődött a csoportos üdültetés a debreceni tsz-üdülőben. Az üdülők Pest, Sza- bolcs-Szatmár. Heves, Szolnok és Békés megye termelőszövetkezeteiből érkeztek a téli pihenőre. Képünkön ismerkedés a debreceni Református Kollégium egyházművészeti múzeumával. (MTI Fotó: Oláh Tibor) A harmadik gyerek miatt II válóok még meg se született Péoaott NÉKOSZtalálkozó Egykori pécsi és munkácsi, illetve jelenleg Baranyában élő népi kollégisták számára szervez találkozót Pécsett a Hazafias Népfront Baranya megyei bizottsága. Az áprilisra tervezett kétnapos ösz- szejövetelen szívesen látnak másutt tanult hajdani népi kollégistákat is. A baráti találkozót összekötik egy tudományos ülésseL is a NÉKOSZ történetéről. A Hazafias Népfront Baranya megyei bizottságának Geisler Eta utca 15. szám alatti pécsi székházéban február végéig várják a jelentkezéseket, s azok alapján küldik meg a hajdani kollégisták címére az áprilisi INÉKOSZ-találkozó részletes programját. A Rábcán Arvízkapu épül Arvízkaput. építenek Abdánál a Rábca folyón. A mintegy 50 millió forintért felépülő berendezéssel a dunai árhullámok levonulása idején teljesen elzárhatják a Rábca medrét, s megakadályozhatják azok visszaduz- zasztó hatásának érvényesülését. A Dunán levonuló árhullámok ugyanis Gönyűnél beáramlanák a Mosoni-Dunába, s azon keresztül a betorkoló folyókba. A Rábca több mint 60 kilométeres szakaszán tökéletes árvédelmi biztonságot teremtő árvízkapu terveit már elkészítették az Észaikdumántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei, és 1990-ig felépítik a létesítményt. Ez a vízügyi építkezés kiegészíti azt az ugyancsak fontos beruházást, amely már folyamatban van a Rábca folyó torkolati szakaszán. E program (keretében Győrnél 3 kilométeres szakaszon új mederbe terelik a Rábca vizét. Az új mederszakasz a gátakkal együtt az idén elkészül. Fenékszélessége 18 méter lesz, amihez mindkét oldalon 36 méter széles hullámtér csatlakozik. Sokféle érzelmet, véleményt vált ki egy újságcikk. Például olyan, amely sok- gyermekes családot mutat be, akik szépen-szerényen élnek, szeretetben. Legutóbb levelezőink, írásai is ezt bizonyították összeállításunkban. Van azonban egy olyan levelünk, amelyből nem idéztünk, jobbnak láttuk fölkeresni íróját. Faluszéli, kicsi, de nagyon rendes családi ház. A menyecske kisebbik fiával van itthon, a nagyobb gyerek iskolában van. A csinos fiatalasszony alakja sejteti, rövidesen újból babát ringat. Azt írta a levelében, e harmadik, a rövidesen megérkező gyerek miatt hagyta el a férje. Tényleg elhagyta, még a múlt év őszén. Azóta már bíróságon is jártak többször, elváltak. A válóok a harmadik gyerek volt, akit úgymond, a férj nem kívánt. Mindezt olyan természetesen, olyan egykedvűen meséli a fiatalasszony, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Azt is, hogy ősz óta havi 3020 forintból él harmadmagával, gyermek- tartást még egy fillért se kapott, csupán a gyes és a családi pótlék az összes jövedelme. Szomszédok mondják: nem biztos, hogy a harmadik gyerek volt az igazi válóok, hiszen még „meg se látszott”, amikor a férj látható örömmel hírelte a környezetében. Inkább más valaki, talán egy harmadik. . . A férj nem található. Nemcsak a családját, munkahelyét is elhagyta azóta, s olyan foglalkozása van, ami nem köti üzemhez, gyárhoz. A faluban tudnak is, nem is a család sorsáról. Kis házuk ugyanis nemrég az övék, messzi városból költöztek ide pár éve. Kevés még az ismerős, csak a közvetlen szomszédok tudnak róluk. Azt azonban sokan, hogy a ház, amiben a csonka család él, rövidesen árverésre kerül. Régi adósság miatt, még pontosabban korábbi házvásárlás, eladás árkülönbözete miatt. S az asszony nem tud hová menni a két és „fél” gyerekével, ha valaki megveszi. Még a saját édesanyja se tudja befogadni. Egyelőre benne él, jár két hatalmas kannával a messzi kútra, mert a vizet nem vezették még be hozzájuk. Ebédet hord a közeli áfész- konyháról, mert nagy segítség, hogy olcsón hozzájut. — Tetszik látni — mondja, — azért nem éhezünk, se nem rongyoskodunk. A tanácsnál még segélyt is adtak már, s jó reményem van a rendszeres nevelési támogatásra is. Dehát, ugye csak borzasztó ez az egész? Tényleg az. Az anyai nagymama hetenként rendszeresen jön segíteni. Például kis kocsival ketten, a várandós lányával két mázsánként húzzák a szenet a tü- zép-telepről. Mert nagy a tél, s a kis gyerekekre fűteni kell. A válóperen megegyeztek a gyermektartásban is a közelmúltban. Gyermekenként havi 800 forintot vállalt az apa — remélhetőleg m§g is adja. Az apa? Egyelőre az apa helyett mindenki segítőkész, aki tud a nehéz életről. A faluközösség, az intézkedésre hivatott emberek — a helyi társadalom egy kis része. A lakásban rend, tisztaság, a kétéves kisbaba szép, fejlett és okos. Az anya nyu- godtnak, reménykedőnek tűnik. » » • Már búcsúzom, amikor megmondja: kicsit fölszabadultak ők. A nagyobbik gyerekkel együtt ugyanis sok verést kaptak az apától. Olyan verést, ami miatt nem egyszer már az iskola a följelentést is kilátásba helyezett. Az anya nevét is, címét is tudom. A szülés várható idejét is, amikor a két gyerek csak az anyai nagymama pártfogására számíthat. Ügy tűnik a kismamának aligha lesz látogatója a szülészeten. . . —sj— Borotva á kézben Avagy egy „megvágás” körülményei A kislány kezében remeg a borotva. Még véletlenül se higgyék, hogy egy krimi kezdődik, bár annyit elárulok: cseppnyi vér szerepel majd az írásban. A történet színhelye egy fodrászbolt, ahol a kislány élete negyedik bo- rotválására készül. A bátor vendég azért vállalta a kockázatot, mert soron kívül akar megszabadulni a borostától. Ezt a mellékesnek tetsző körülményt azért érdemes leszögezni, mert ismerősök már belátogattak az üzletbe, hogy merő szerétéiből alávessék magukat a kísérletnek: megússzák-e a műveletet vágott seb nélkül? Most azonban nem rokon vagy barát ül a székben, hanem igazi vendég, akinek tulajdonképpen semmi köze ahhoz, hogy a kislány hányadik borotválására készül. Éppen ezért nem is veszi észre, hogy a szerszám tréfás utat jár be, mielőtt az arcához érne. A fodrásztanuló számára igazi mély víz ez a bizonyos gyakorlati oktatás — attól függetlenül, hogy a munkaidő tetemes részét a levágott hajtincsek összesöprése teszi ki. Mérges, amikor a közértbe küldik vagy kávét kell csinálnia a többieknek a szűk öltözőben. Mérges, de nyugodt. Am egyetlen vendég láttán is görcsbe ugrik a gyomra, imádkozik, hogy még véletlenül se az ö székébe üljön. pedig kollégái mondták már neki: ne izguljon. a tanuló csak akkor kap kliensét, ha az is vállalja a procedúrát. No, mégis volt ok a drukkra — az ingázónak a menetrend nagy úr. A kislány a borotvaecset használata közben is összpontosít. imiinden mozdulata óvatos és kiszámított, miközben fejében oda-vissza tolat a gondolat: borotválni azért nehezebb, mint hajat vágni, mert nagyobb az eshetőség a megvágásra. Eddig a vendég megvágásának hallat- tán ugyan egészen más jutott eszembe, de most a fodrászboltban a szó visszaké- rendzkedik eredeti jelentés- tartalmába. A kislány elméleti képzést még nem kapott, mert tatarozzák az iskolát. Lehet, ha rögtön iskolapadba ültetik, s a borbélyság elméleti szentenciáit sulykolják bele, nem ragad agyába ez a félelemmel vegyes csodálat: tudatában elraktározza, hogy a mesterség milyen szerszámokat követel, s megpróbál ihletet meríteni — olyat, amilyen a frizuraköltemények poétikájához szükségeltetik. Most azonban a borotva élességére gondol, arra. hogy elég egy rossz mozdulat.... ha viszont alig érinti a bőrhöz a kést, a vendég minden valószínűség szerint rosszalla- ni fogja, hogy szakállas maradt. Azaz. tanulónk rádöbben egy olyan alapigazságra, amelyik ugyan természetes, de mégsem egészen az: előbb a tudásért kell megfizetni, hogy a vendég fizessen. Már semmi sem olyan egyszerű, mint pályaválasztáskor tűnt. most legszívesebben a haj összesöprésére szakosodra — abból nem lehet baj. A ,fehér törülközővel körülvett idős férfi a tükörben elégedetten nézd beszappanozott képét, csak azon csodálkozik, hogy miért oly lassú ez a borotvál ás. Eszébe som jut, hogy egy tanulónál első vendég. Talán azt képzeli : a fodrászok a szakmát először parókás bábukon gyakorolják, majd betanított majmokon — emberek körül már csak a tanult tanulók foglalatoskodnak. A lány fejéből közben elillan mestersége utolsó felszínes ismérve is: könnyű, borravalós szakma lesz az övé... Egyre távolabbról cseng vissza a hajdani eligazító jó tanács, miközben az arcon ülő vastag fehér hab abban sem segít, hogy hol kellene a munkát elkezdeni. A tanuló pillantása még egy kisebb utat bejár, időt húzva megállapodik a kolléganő magasszárű cipőbe bújtatott visszeres lábán: ez az a könnyű munka?, egész nap állni és csattogni az ollóval. élesíteni a kést. a fésűvel babrálni a szárító meleg leheiete mögött? Soha még ilyen tiszteletet nem érzett a fodrászok iránt, pedig az eltelt évek alatt járt hozzájuk eleget. Talán mindenkivel meg kellene ismertetni a szakmák felszín alatti mélységét, hogy becsü- le'.e legyen a legkisebb feladatnak. a legapróbb munkának. a legegyszerűbbnek tűnő mesterségnek is? — a gondolat már egybeesik a tettel: a borotva elindul szakállhódító útjára. Simán megy minden. A vendég észrevette a lány izgalmát, beletörődött abba, hogy lekési a buszt, nem baj, majd megy a következővel. Drukkol, ahogyan én és a többi várakozó. Most már a kollégák is oda-odalesnek, biztató mosolyokba kapaszkodhat a fodrásztanuló. Ismét egy közhely fogalmazódik meg benne, amely máskor még sablonszerűségével sem hagy elegendő nyomot (vagy éppen emiatt nem ?): a szolgáltató: par ban a mesterség és a vendég megbecsülése elválaszthatatlan egymástól. A lány a borotva minden húzásával nagyobb önbizalmat nver. az utolsó mosolyra már visszamosolyog , amikor megtörténik a „tragédia”. A vendég rándít egyet a fején, a vakítóan fehér habon vékonyka vércsík fut végig. A férfi mutatóujját villámgyorsan végighúzza a seben, eltünteti az árulkodó nyomot, de már késő: a lány arcán ott a rettenet, szeme páráso- dik. ..Apróság, katonadolog” — ad szónyugtatót a vendég, de ismét remeg a borotva. A fodrásztanonc cigarettapapírt ragaszt a sebre, sajnálkozik, és észre sem veszi, hogy mindenki őt sajnálja. A veríték vastagon megül a homlokán, mire végez. A borravalót alig akarja elfogadni. Látom rajta: legszívesebben ő fizetne a kedves. a szeretetre méltó vendégnek. Én p>edig azon tűnődöm. hogy vajon ez a fajta megvágás miért rokonszenvesebb nekünk, mint a kevésbé fájdalmas — a megszokott? A másik értelmű. Tamás Ervin Tél (Tabák Lajos felvétele)