Szolnok Megyei Néplap, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-07 / 32. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. FEBRUÁR 7. SztnuJbd* Csak ülünk és beszélünk Amikor a tanácselnök kimondta, elvtár­sak, lehet kérdezni, a tanácstag már pat­tant is föl a helyérőL Mondta, három éve izgatja egy dolog, ezt szeretné most tisz­tán látni. Nos, nem volt valami nagy ügy, és sajnos a kérdezők többsége hasonlók­kal múlatta az időt. Nem is kicsit, mert szegény jelentéskészítő kapott is hirtelen­jében vagy húszat. Hálásan nyugtázta, hogy az ülést vezető elnök időt is adott a fölkészülésre. Míg a válaszokkal bajlódott, a szünet­ben nem tudtam megállni, én is kérdez­tem. Az első kíváncsit, aki saját bevallá­sa szerint három éve szeretné tudni, amit most kimondok. Nem találkoztak azóta, hogy megkérdezte volna, hiszen a kisüzem vezetője ott él a faluban, nem létezik, hogy három évig ne váltottak volna szót? Gondterhelten nézett rám. Dehogyisnem találkoztak, napjában, hiszen a szomszéd utcában laknak, egy boltban vásárolnak, s még a gyerekük szülői értekezletén is egy­más mellett ültek a múltkoriban. Dehát a kérdés nem kettőjük dolga, ahhoz illet, il­lik megvárni a hivatalos fórumot. Meg egyébként is, a tanácskozásokon elvárják, hogy kérdezzen az ember. Ez itt a bökkenő, gondoltam magamban, hogy elvárják. így szokás, tette hozzá a kérdező, s magamra hagyott gondolataim­mal. Nekem meg rögtön eszembe jutott, hogy jó tíz évvel ezelőtt az igazgató való­ságos palotaforradalmat csinált egyik nagy gyárunkban. Szólt a titkárnőjének, hogy a dolgozószobájához „ragasztott” ta­nácskozótermi kulcsot tegye jól el, s csak a tömegszervezeti vezetőknek adja oda, ha értekezletre kérik a helyet. A titkárnő csodálkozott: hát hol lesz akkor a hétfői vezetői megbeszélés? Az igazgató moso­lyogva közölte, hogy ezentúl hétfőn reggel állóértekezletre hívja a műszakiakat, mert ha leülnek, délig se fejezik be a szószapo­rítást. Nos, akkor mindenki hümmögött a vezérkarban, volt aki azt is mondta, az igazgató sajnálja tőlük azt a két-három nyugodt órát, azt a csésze feketét, s amint hallom azóta vissza is erőltették a régi „rendet”. Ülnek és beszélgetnek, elszívnak pár cigarettát, megisszák a délelőtti kávét. A hagyomány szent és sérthetetlen. Csak ülünk és beszélünk. Sokszor, sok helyütt. Valamikor valakiktől eltanultuk, milyen is egy „igazi” tanácskozás, s nem engedünk a negyvennyolcból az istennek se. Évtizedek óta megszoktuk, hogy ha va-- laki valamely témáról kiizzad egy tanul­mányt, beszámolót, jelentést (a nem kí­vánt rész kihagyandó) akkor az a termé­szetes, hogy rá kell kérdezni. Ha valami lehetséges kihagyást vétett, azonnal s több szempontból. Ha az írott szó teljes, addig kell sorai között kutatni, amíg nem talá­lunk egy-két kérdeznivalót. Ha lehetetlen­nek tűnik a kérdezés, addig kell várni, amíg valaki megcsavarja úgy a szót, hogy mi is levegőt kapjunk. Tehát kérdezünk. Közben az írásos munkát valaki, vala­kik előre átnézték, jóváhagyták, elfogad­ták tárgyalási anyagként — nem bizonyos, hogy csak alapként! Micsoda különbség. És mégis, fűzzük a szót, mint unatkozó kislány a gyöngyszemeket. Soha nem ta­pasztaltam még, hogy ezért valaki közbe­szólt volna! Csak ülünk és beszélünk. Hát még, ha vitára hívnak föl bennünket. Akkor van csak áradata, nemes folyása a szónak. Vi­tának alig, mert a vitára jelentkezők leg­feljebb hozzászólóknak minősíthetők. De­hogy mondanak ellent az előterjesztőnek, nem vitatnak semmit, — és mégis beszél­nek, mondják a magukét. Hihetetlen, hogy milyen kedves, benső­séges kis dolgok kisülnek ilyenkor, ko­moly, hivatalos tanácskozásokon. A leve­zető elnök elmondja például a vitában, ők — mármint a kedves feleségével — hogyan oldják meg a családi munkamegosztást. Hallottam már komoly férfiembereket ar­ról csevegni, mi a legkedvesebb időtölté­sük szabadszombaton, s mit főz a fele­ség vasárnap, amikor ráér. Elsírta már fel­nőtt gyermekes családfő, hogy mennyibe került fia, lánya lakása, s mennyi rezsi- térítéssel szállnak be a fia+ajok megsegí­tésére. Ezek a csevegések rendszerint va­lahol érintik a téma tárgyát, legtöbbször azonban súrolják a nevetségesség határát. Persze, nem nevet senki, mert egy komoly értekezleten hogy is lehetne... Csak ülünk és beszélünk. Vannak per­sze, akik szót se szólnak. Akik évtizedek óta csak ülnek és hallgatnak. Az ember legszívesebben tőlük kérdezne: monják már, semmiről sincs véleményük? Akkor miért lopják a drága időt, a miénket, az övékét. Dehát ez se illik, hiszen az érte­kezlet nem komázás, a hivatal, a hivatalos dolog nem tűrné. Ezért aztán nézi az em­ber, mint telik mellette, előtte a jegyzet­füzet csinos kis házakkal, gondosan meg­rajzolt téli tájjal — nyáron úszómedencé­vel, hajóhintával, egyébbel —, mert ugye, az időt valahogy el kell tölteni. Rajzolnak, összeszedik a kávéscsészék tányérjáról a megmaradt cukrocskát, elropogtatják, szétszedik a tollúkat, többször megtisztít­ják — ha van — a szemüvegüket... ugye, nem kell tovább sorolni, ismerős a cselek­vés, ha ez az. Csak ülünk és beszélünk, illetve hall­gatjuk — úgy teszünk — a beszélőket. Közben telik az idő. Manapság már keve­set ad magára az, akinek a tanácskozóter­mében nincs drága, elektromos árammal működő időmérő, magyarul óra, amely mutatja: bizony, elvtársak, múlik az idő, s ma még nem dolgoztunk egy jóízűt se. Dehát hogy is dolgoznánk, amikor tanács­kozás van? Mondják rólunk — már határainkon kí­vül is —, hogy csudára nagy értekező nép vagyunk. Talán szégyelhetjük is magun­kat, amiért értekező, tanácskozó és gyűlé- sező kedvünknek az idén minisztertaná­csi rendelkezés is határt szabott. Munka­helyi ünnepi gyűléseket, rendezvényeket már nem szabad munkaidőben rendezni, akinek nagy kedve van hozzá, hívja össze szabad szombatra, hát ha szabad időben mindenki meggondolja, mennyit beszéljen, s miről, hogyan tömörítse gondolatait — ha vannak. Félek, hamarosan kiderül, nincs is sok értelme sok eddig megszokott, „begyakorolt” tanácskozásainknak. Mire mindenki észbekap, hogy a saját idejébe kerül, fordít a véleményén. Sok beszédnek sok az alja, tartja a régi közmondás, ami nem is biztos, hogy igaz­talan, mégha nem is a jelenkor találmá­nya. Csak attól félek, ha „össznépi egyet­értés” születik, megint és ezért is össze­ülünk tanácskozni. Hogy is legyen, mint is legyen, mondják elvtársak, mi a véle­ményük? ßs ott leszünk, ahol csak ülünk és be­szélünk... . Mártélyi füzesben A hódmezővásárhelyi mű vészt elep alkotói nak legkedvesebb tájképi témája a közeli Mártély mellett kanyargó Tisza-holtág. A dermcdten álló füzfacsonkok téli látvá­nyát a fotográfusnak is érdemes megöröki tenie (MTI-fotó: Kunkovács László) Kitalálni egyszerű volt. — Nagyon kérem, ha le­het, hagyjuk el a találmá­nyunkkal kapcsolatos, már több újságban is megjelent meseszerű sztorit, mert ez minden szakembert megmoso­lyogtat. Van itt más is, amin nevethet az ember, noha kínjában — kezdi a beszél­getést dr. Katona József, a Magyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesztő Intézet szol­noki telepének vezetője. — Tény, hogy egy kutatófúrás alkalmával műszaki hiba folytán szétfröccsent az öb­lítőfolyadékunk, mindez egy kukoricatábla mellett tör­tént, s a levelekre permete- ződött lé napok múlva eső szél után Is ott maradt a növényeken. A véletlen szül­te ötlet Udovecz kollégám fejéből pattant ki, miszerint e tapadó hatást ki lehetne használni egyebek között a növények permetezésekor. Az elgondolást tettek kö­vették, bár akkor még a fel­fedezés örömétől eltelt sze­replők aligha sejthették, hogy a munkájukhoz használt öb­lítőfolyadék egy hétéves hu­zavonához ad statisztériát. Mert az Agrofixnek elneve­zett adalék kiváló tapadóké­pességével egy igaz történe­tet indított útjára, keserű ta­nulságokkal ... Egyelőre azonban 1978-nál tartunk, amikor a két ve­gyész — bevonva a teendők­be Báló Józsefet, a cserke­szétől tsz agrármérnökét — időt rabló vizsgálódásba kezd, s a Báló József szőlő­jében beállított kísérletek igazolják a feltevést. Keve­sebb permetszer fogy, mint korábban, a megtakarítás fo­rintokban sem lebecsülendő, s a termés kimutathatóan több az új permetezési mód­szerrel. Az első jelentős dá­tum 1979 novembere, a sza­badalom benyújtása a talál­mányi hivatalhoz a követke­ző címmel: „Eljárás inszek- ticid, fungicid és herbicid készítmények formálására fo­kozott tapadóképesség céljá­ból”. A leírás tizenegy gépelt ol­dalt tesz ki, az Agrofix hasz­nosságának bizonyítására. Kímélve az olvasót, csak a lényeget idézzük: „... a vizes oldat formájában a növé­nyekre permetezett védősze­reket a csapadék gyakran idő előtt lemossa vagy az anyag mechanikus hatás kö­vetkeztében lepereg. Ha a szerek vizes oldatához a ja­vasolt adalékot keverjük, úgy a növények felületén egy tartósan megkötött ható­anyagréteget kapunk, amely függetlenül a természeti kö­rülményektől, igen hosszú ideig biztosítja a vegyszerek hatásának kifejtését. Továb­bi előny, hogy a szerek ez­által nem folynak a talaj­ba ami a környezetvédelem érdekeit szolgálja. . Az Országos Találmányi Hivatal 1982-ben — a be­adástól számított„röpke” kü­lönbséget a feltalálók úgy hívják: porosodási idő — el­fogadta a szabadalmat. Előállítani már nehezebb — Rögtön megegyeztünk egymás között, hogy ezen adalék nagy mennyiségű gyártásához komoly cég kell — folytatja Udovecz György. Keresnünk sem kellett a kapcsolatot, mert jelentke­zett nálunk a Kőbányai Gyógyszerárugyár. ahol fan­táziát láttak az ügyben. Tit­kossági szerződést kötöttünk, üzemi kísérleteket folytat­tunk, többször is tárgyaltunk, aztán semmi... Ekkor kaptuk az első, no nem nagy, inkább hihetetlen pofont. Egy idő után azt mondták a gyár képvise­lői. hogy a tennék alacsony előállítási ára miatt egysze­rűen nem éri meg nekik gyártani. (Idézet a gyógy­szerárugyár 1980. december 15-én keltezett leveléből: „A találmányt a vállalat nem kívánja hasznosítani, mivel a talámány tárgyát képező ké­szítmény a vállalat termelé­sében. illetve a vállalat által forgalmazott, illetve forgal­mazni kívánt növényvédő- szerek forgalmazásában gaz­daságosan és a vállalat szá­mára jelentős hasznot bizto­sító módon nem alkalmazha­tó.”) — Hogy is van ez? — elmélkedtünk. Népgazdasági kontra vállalati érdek, meg egyebek de túltettük magun­kat az egészen. Annál is in­kább. mert jött az újabb le­hetőség, az Alkotó Ifjúság Egyesüléssel. Az Alkotó Ifjúság Egyesü­lés tiszaföldvári területi szer­vezete, amely a legkülönbö­zőbb találmányok, ötletek menedzselésére hivatott, iga­zán nem vádolható a lelke­sedés hiányával. Természete­sen nem minden alap nélkül tette, hiszen az addig lefoly­tatott kísérletek rendkívül jó képet festettek a leendő ké­szítményről. A start immár az AIE-vel 1983 júniusában történt, ekkor kötöttek újabb megállapodást, azaz licencia- hasznosítási szerződést újabb gyártóval, az Észak-magyar­országi Vegyiművekkel. A feltalálók ismét bizakodtak, a növényvédő állomásokon kísérleteztek a MÉM illeté­kes szerveitől megérkez­tek az engedélyek egye­di felhasználásokra, szó­val megint minden haladt a beteljesülés útján. Már csak a teljes gyártás megin­dítása hiányzik . .. Mind a mai napig. Mert a három év alatt a vegyiüzemtől levelek érkeznek, kérésekkel, kívá­nalmakkal, mert valami min­dig hiányzik a gyártáshoz. — Egyszerűen érthetetlen számunkra, a vegyiművek magatartása — fakad ki dr. Katona József. — Ha a cég gyártani akarja az Agrofi- xet. miért nem követ el min­dent ennek érdekében? Ta­lán mi hibáztunk, amikor az Alkotó Ifjúság Egyesüléssel közösen minden jogot a ke­zükbe adtunk? Már arra is gondoltunk: ez a cég a nö- vényvédőszer-gyórtásból él, megéri-e neki egy olyan ada­lékot előállítani, amely a vé­dőszerek vásárlását csök­kenti? Csupa kérdőjeles mondat, amire nem tudunk válaszolni. Egy elkeseredett pillanatunkban elhatároztuk, egyszerűen jelentkezünk a televízió Felkínálom című műsorában, kezdjen a talál­mányunkkal bárki, bármit, ha hasznosítani tudja. Per­sze, itt is köt bennünket a titkossági szerződés, amelyet nem lehet felrúgni jogi kö­vetkezmények nélkül. Nincs más hátra, bírjuk a várako­zást, amíg idegeink bírják. íme, hallgattassák meg a másik fél is! Miután a ké­szítmény sorsának jövőbeni alakulása az Észak-magyar­országi Vegyiművektől függ, érdeklődésünkre dr. Grega Józsefné fejlesztési osztály- vezető válaszolt. — A munkát az Agrofix- szel 1983-ban kezdtük, s a majdani készterméket a nö­vényvédőszerek csökkentésé­re kívánjuk alkalmazni. Saj­nos. gondot jelent, hogy a késztermék jellemzőit alap­vetően befolyásoló alapanya­got több helyről kapjuk, s ezek minősége nagyon vál­tozó. Ennek ellenére tovább folytatjuk a készítmény nagyüzemi technológiájának a kidolgozását, amely a szer­ződés szerint az ÉMV fel­adata. őszintén reméljük, hogy a feltalálókkal a gyár­tási problémákat rendezni tudjuk, de hogy mikor, erre konkrétan a jelen pillanat­ban nem tudok válaszolni. Az időközben eltelt három év apróbb részsikereket azért hozott az Agrofixnek. Egye­bek között a találmány sze­repelt 1985-ben Plovdivban, az ENSZ rendezésében lezaj­lott Fiatal Feltalálók Világ- kiállításán, amely seregszem­lén Magyarországot mindösz- sze harminc újítás képvisel­te. Honi körökben a feltaláló trió beadta művét az „Éssze­rű anyag- és energiatakaré­kosság megvalósítása, a mel­léktermék és hulladék hasz­nosítása” című országos pá­lyázatra. A több mint havan pályamű között a feltalálók a MTESZ bírálata alapján első díjat kaptak. Vízválasztó ’87-ben? Hol tart most az Agrofix- ügy? Évkezdet van, jól tud­juk. ilyenkor minden csen­des. A feltalálók már el­küldték legújabb válaszleve­lüket. az Alkotó Ifjúság Egyesülés a menedzselés folytatását átadta a debre­ceni képviseletnek Most ul­timátumszerű a hangulat: gyártás lesz vagy bírósági tárgyalás? Az idén talán okosabbá válik minden ér­dekelt ... Záradékként idézet a MTESZ pályázatára benyúj­tott indoklásból: „Magyar- ország évi növényvédőszer- forgalma kb. 74 ezer tonna, 8.5 milliárd forint értékben. Az Agrofix alkalmazásával a növény védőszer-felhasználást mintegy 10—15 százalékkal lehetne csökkenteni. Ez 850 millió — 1 milliárd 275 millió forintos évi megtakarítást je­lenthet a népgazdaságnak. További kb. 230 ezer dollá­ros importmegtakarítást te­het ki az, ha a tőkés piacról származó adalékok helyett Agrofixet alkalmaznánk.” Végül, igazán nem az övön aluli ütés kedvéért, de az utolsó mondatot is kötelessé­günk leírni: „Jelenleg fel „em mérhető exportlehetőség nyílhat az Agrofix gyártása kapcsán”. Lazányi József

Next

/
Oldalképek
Tartalom