Szolnok Megyei Néplap, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-21 / 44. szám
1987. FEBRUÁR 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLÁP 7 > Kultúránk külföldön 2. A zene és a film Lúdas Matyi „A kulturális élet Magyar- országon, főleg ha számításba vesszük, hogy aránylag kis nemzetről van szó,.. . rendkívül élénk — nyilatkozta nemrégiben egy hazánkban dolgozó külföldi diplomata. — Tagadhatatlan, Ihogy Magyarország sokkal nagyobb szerepet játszik a világ kulturális életében, mint &7± lnilrn.QRá bárnak S7.ámMindez jó alap a kortárs magyar zene bemutatkozási lehetőségeinek növelésére is. A kulturális intézetek évente több mint száz zenei programot szerveznek — 200 művész közreműködésével. A koncertigazgatóság szervezésében a komolyzenei műsorokat előadó művészek és együttesek közül 1983-ban 779-en, csoportosan 216-an szerepeltek külföldön. Művészeink évente több mint kétezer koncertet adnak határainkon túl. Csoda-e hát, ha néhány sorban most még említésszerűen is nehéz felvillantani a kínálat sokszínűségét? A múlt év nyarán Berlinben, a Schauspielhaus nagytermében a Budapesti Szimfonikusok néven vendégszereplő MRT-zenekar Liszt A- dúr zongoraversenyével és Bartók Csodálatos mandarinjával hódított az NDK- ban, ahol számos város megszámlálhatatlanul sok Liszt-hangverseny színhelye nemritkán magyar résztvevőkkel. Ugyancsak a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Lehel György vezényelte koncertje nyitotta ímeg 1985 végén Csehszlovákiában a magyar kultúra napjait. Magyar napokkal! kezdődött az idei nyár Tokióban is. A kortárs zenei esten Jeney Zoltán, Sáry László, Lendvai Ka- milló egy-egy darabja hangzott el a minden iránt oly fogékony japápok előtt. A Yamaha Hall közönsége Pe- rényi Miklós és Lantos István közös koncertjének, valamint Ránki Dezső művészetének tapsolt. 1A íjapán Kodály Társaság magyar kórusfesztivált szervezett. A Debreceni Kodály Kórus, illetve a Téka együttes önálló koncerten mutatkozott be a Felkelő Nap országában, ahol fiatal muzsikusaink is pódiumra kerülhettek. A program színvonaláról Yokei Ko- no államminiszter is elismeréssel nyilatkozott. A hollandiai St. Hertogen- bosh zenei versenyén magyar növendék lett különdíjas. Münchenben és az olasz Senigalliában zongoristák versenyeztek, ott is fiatal magyar muzsikusok kerültek Hogy filmművészetünk milyen szép sikereket ért el az elmúlt években, azt jelzi Szabó István Oscar-díja, és tudjuk a filmfiesztiválokról szóló beszámolókból. Tokióból hozott filmplakátom élményeket, értesüléseket hív elő. A japán fővárosban 1985 nyarán megrendezett nemzetközi filmfesztiválon — ahol 40 ország 500 filmje közül válogatták ki a döntőben szereplő Ifi alkotást — Gothár Péter Megáll az idő aránya, vagy az ország területi nagysága motiválná”. Kétségtelen az is. hogy e szerepünket elsősorban a zenének köszönhetjük. Liszt, Bartók, és Kodály művészete, Dohnányi és Weiner pedagógiai munkássága, a zenei alapképzés Kodály-mód- szere világszerte ismert. Zenei kultúránk hírét neves karmesterek, előadóművéni f'Oihitilr az élre. S még mindig a bajor főváros: a Fővárosi Operettszínház már tavaly megalapozta ottani hírnevét, többek között a Marica grófnővel, az idén pedig Lehár Ferenc: A mosoly országa című operettjével, amely heteken át telt házat vonzott a patinás müncheni Deutsches Theaterben. A hatvan előadás alatt még pótszékeken is ültek, nem csoda tehát, ha a Fővárosi Operettszínház máris bízik a jövő nyári vendégszereplésben, amikor is a Csárdás királynő szerepel majd a müncheni belváros színpadán. Persze más a koncertmuzsika, és megint más a zenés színház De megfér egymás mellett, ha mindkettő egyaránt sikeres. Zenei együtteseinknek ilyen sikersorozata volt az elnyúlt években NDK-ban: a Győri Balett, a Debreceni Kodály Kórus, az Operaház együttese, valamint a Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara visszavárt vendég a baráti országban. És miközben Hamburgban Mandel Róbert zenei virtuozitása bűvöli el a polgárokat, Bulgáriában, a szófiai Zsivkova kultúrpalotában Bartók és Kodály művei csendülnek fel, a Varsói ősz elnevezésű kortárs zenei fesztiválon pedig a második legtöbbet játszott zeneszerző: Kurtág György. Holtidény nincs. Az esztergomi művészeti nyári egyetemen a Kodály-mód- szerről, a zenei oktatás-nevelés gyakorlatáról tájékoztatják az érdeklődőket. Egyikük szerint „a magyar nép páratlanul gazdag előadói gárdát! állított ki a világ színpadára, kiváló hangszeres művészeket éppúgy, mint operaénekeseket vagy karmestereket”. Szavait az is igazolja, hogy több nagyváros zenei plakátjain olvasható rendszeresen magyar művészek neve. hogy például Kocsis Zoltán és Ránki Dezső rendszeres vendég a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Győri Balett a Bécsi Ünnepi Heteken, a Liszt Ferenc Kamarazenekar pedig a világ legfontosabb koncertdobogóin. LllllU I11U Ilivel Jet veti Ht óblll 1 IUdíját kapta a fiatal alkotók kategóriájában. A fesztiválon egyébként bemutatták Mészáros Márta Napló gyermekeimnek és Kosa Ferenc Guernica című filmjét is. Ugyanezek az alkotások — már András Ferenc, Fabri Zoltán, Jancsó Miklós és Bacsó Péter müveinek társaságában — szerepeltek a tavalyi tokiói - magyar filmhéten is, ahol a kínálatot Jubileumára készül a Tisza táncegyüttes A szolnoki Tisza tánc- együttes az ország egyik legrégebbi, értékes hagyományokkal bíró néptánccsoportja. Az 194fi-ban alakult együttes első táncosai többségükben a Verseghy Gimnázium tanulói voltak, az alapítók — Tímár Sándor, Sajti Sándor, Várhelyi Lajos és mások — ma már a magyar néptánc ..nagy öregjei”, évtizedek óta a mozgalom eszmei, művészi gyakorlati irányítói. A születésnapját ünneplő együttes már javában készül jubileumi- műsorára, amelyet március 1-én vasárnap, fél 11 órától a Szigligeti Színházban mutatnak be. A gálaműsorban mellettük fellép a Corvinka, a Vadvirág és a Tallinka gyermek néptánccsoport és .a Sodrás népzenei kisegyüttes, Madarász Katalin, Balogh Márton és a Lisz'-díjas Molnár Lajos. negyven animációs filmünk gyarapította. Ez az utóbbi műfaj különösen népszerű külföldön. Februárban a nyugat-berlini filmfesztivál hozott újabb elismerést a magyar animációs filmnek. Varga Csaba munkája, az Auguszta etet EzüstN Medvét, azaz második díjat kapott. Ugyanezen a fórumon a zsűri különdíjjal ismerte el a közelmúltban elhunyt Bódy Gábor munkásságát. A cannes-i nemzetközi filmfesztiválon Bélái István Mi leszek, ha ... című filmje mint „társadalmi értékű reklám” a zsűri nemzeti díját kapta. (A Prix Nationalt megelőzően Brnoban diplomával tüntették ki.) Kár, hogy erről a szemléről legutóbb hiányoztunk. Szófiában az István, a király képkockái villogtak a vásznon a magyar filmhét nyitányaként Glasgow-ban a Balázs Béla Stúdió kísérleti és dokumentumfilmjei, Prágában a Reál ezredes képsorai. Szabó István e filmjének plakátjai Bécsben is hónapokig feketéllettek a Ring hirdetőoszlopain. Velencében az igényes fesztiválközönség is megtapsolta Gothár Péter Idő van és Zolnay Pál Embrió című filmjét. Noha az olasz film- forgalmazók elsősorban az anyagi hasznot nézik, a Mephistónak és az Angi Verának így is nagy sikere volt Itáliában. Fesztiválok sodrában És a sort szinte vég nélkül folytathatnánk. Hiszen például 1983-ban 117 magyar játékfilmet (mozi- és tévéfilmet) exportáltunk, s 88 nemzetközi filmfesztiválon vettünk részt, 100 játék- és 176 rövidfilmünk 24 díjat, oklevelet kapott. 1984-ben csaknem száz nemzetközi fesztivál közönsége 470 filmünket láthatta — s vihette tovább a legjobb alkotások hírét hazájába. Talán ennek is szerep© volt abban, hogy míg 1983-ban 19 országban kereken száz magyar film- bemutató vagy filmhét volt, 1984-ben már 57 országban voltak filmh étjeink, szám szerint 111. A külföldön mű- ködődő kulturális intézetekben ötszáz játékfilmből válogatva tartanak havonta filmbemutatókat, s egy-egy filmstúdiónk Az említettek együttesen vezettek ahhoz a már-már paradox helyzethez. hogy filmjeink híre hovatovább jobb határainkon túl, mint innen. Egy portugáliai film- fesztiválról például így tudósít a Magyar Hírlap munkatársa: „Figueria de Foz- ban, az Atlanti-óceán partján Magyarország még most is filmnagyhatalomnak számít”. Minek köszönhetően? Szomjas György Falfúrója. Erdőss Pál Visszaszámlálása, továbbá Xantus János és Makk Károly munkássága révén. Juhani Nagy János Kevés színház mondhatja el magáról, hogy mai szellemű zenés játékban önellátó; hogy maga állítja elő, ami hiánycikk most a színházak piacán. Immár második évad, amikor saját termésű zenés darabbal rukkol elő a Szigligeti — hála a direktor ki nem apadó kedvének, aki a sikeres Táncdalfesztivál '66 után ezúttal egy népi demokratikus játékot írt. méghozzá a Lúdas Matyiből; egy zenével megspékelt, mulatságos játékot. Egyébként mi nem volt már ez a mi kedves Lúdas Matyink, akit gyerekként a szívünkbe zárunk! A századelőn például egy lelkes, de közepes szerző finom urat faragott belőle a kor divatja szerint, aki ráadásul el is veszi Döbrögi uram lányát. Írják — rá sem lehetett ismerni a mérges és harapós paraszthősre, úgy telehintették a finomság rizsporával. Most elvtárssá lépett elő, igaz, közben rásütik, hogy népellenség, merthogy egy szál libáját nem szolgáltatja be Döbrög falu tanácsának. Meg is kapja a magáét, ahogy ez Fazekasnál, az eredetiben is dukál; Döbrögi Mátyás elvtárs kegyetlenül rávereti a huszonötöt. Ez azután még háromszor ismétlődik meg. Mert Schwajda Lúdas Ma- tyija nemcsak abban különbözik hajdani ősétől, hogy hősünket az ötvenes évek világába csöppenti, azokba az időkbe helyezi őt a szerző, melyeket leegyszerűsítve a személyi kultusz idejének titulálunk, s ennek megfelelően is alakítja ki környezetét, hanem főleg abban, hogy szinte visszájára fordul a történet: Lúdas Mátyás elvtárs ugyanis már nem ver, hanem csak veretik. S az a Matyi, aki eredetileg bosszúállásában szinte szedresre püföli Döbrögit, az itt bizony alaposan elpá- holtatik. Ugyanannyira, hogy végül már annyi ereje sincsen, hogy vérző szájjal a Föltámadott a tenger közismert utolsó szavait ellebegje. hogy tudniillik „Azért a víz az úr”; csupán a vízig jut el (halálszomjasan), s ájultan rogy össze Döbrögi Mátyás elvtárs karjaiban. Gyarló szavaimmal persze nem akarom én felsorolni, hogy mi minden történik, és főleg az eredetihez képest másként mi történik Schwajda György Lúdas Ma- tyijában; sorra venni az írói lelemény minden eredményét, ahogy ravaszul megtalálja az ősi történet, a nép-- rege és a mostani változat érintkezési pontjait. No meg egyébként is olyan parabo- lisztikus szatíráról van szó, amelyben a részletek nemcsak önmagukért beszélnek, s így külön-külön megfejteni őket, aligha lenne érdemes. Annál is inkább, mert ki milyen tapasztalattal, élményanyaggal közelít hozzájuk, aszerint jut eredményre. Vagy épp érzi eredménytelennek, üresnek, kedves bolondozásnak, játékos viccelődésnek az egészet. (Talán nem is minden ok nélkül, hisz nem egy részlet vagy egy csattanó akár egy kabaréba is beférne). Például az a fiatal néző, aki mit sem tud ama begyűjtésről, amikor állítólag a nép nevében söpörték ki a nép fiának padlását, aligha tud mit kezdeni az erre utaló humoros jelenettel. S bizonyára másképp látja és ítéli meg Matyi kedvesének DISZ- tagkönyvét lobogtató lelkesedését, az aki maga is járt hajdanában szemináriumokra, meg az is, aki csak most hall először róla, most lát hasonlót a színpadi művészet torzító tükrében, egy mulattató szatírában, amelyben a műfaj törvényei szerint történnek a dolgok — eltúlozva, elrajzolva. Schwajda olyan emberi és társadalmi gyarlóságok torz képét alkotja meg játékában, groteszk ízekkel vegyítve, amelyek egy sajátos mechanizmus, az úgynevezett személyi kultusz torzulásos következményei. S melyek természetessé és logikussá teszik a játékban Matyi „csúfos” bukását, aki naivul, ha nem is mindvégig, de sokáig azt reményiette, hogy érvényt szerezhet jogos igazának. Torz képe ez olyan fonákságoknak, mozgásban, dalban, figurákban kifejezve, amelyektől óvni szeretne a szerző minket... Óvni például az elvtelen rajongástól, az üres formaságoktól, az ostoba szolgalelkűségtől, s inteni bennünket arra, hogy ha már egyszer van fejünk, használjuk arra, amire rendeltetett, s ne veszítsük el soha, semmilyen körülmények között. A múltban, múltunkban kalandozunk Lúdas Mátyás elvtárssal több mint két órán át, de gondolataink egyetlen percre sem szakadnak el a jelentől, s ez különös vibrálást kölcsönöz a játék szellemének. Amely a maga formájában újszerű, mondhatnám azt is, rendhagyó, hisz semmilyen hagyományok nem kötik. Itt helye van a stilizált mozgásnak épp úgy, mint a teljesen megalkotott táncnak, s Novák Ferenc valóban kifejező koreográfiát és takarékosat is alkotott, főleg az igen feszesen drámai „prológban”, a rabok jelenetében villantja meg kivételes képességeit. És helye van itt a különböző korabeli daloknak, közismert, agyonénekelt indulóknak, amelyek túl azon, hogy kort és hangulatot festenek, a szatíra közegébe olykor leleplezésül is szolgálnak akár finom kontrasztot alkotva látvánnyal vagy egy adott helyzettel. (Zenei vezető Darvas Ferenc). Az igényes tálalás pedig a zenekar összefogott, pontos muzsikálását is dicséri, karmester Nádor László. Jól összehangolt játék ez, erőteljes indítással, ugyanA mézeskalács figura, a tükrös szív mint ajándék, vagy vásárfia üzenetét már csak a szakmabeliek meg a nagymamák ismerik. A szívek általában fehér szegéllyel készültek, vörös, sárga, kék virágdíszítéssel. A vörös a szeretetet, a sárga a felebarátságot, a kék — a nefelejcs —, hogy el ne felejts, a rácsos szív pedig a legmélyebb szerelmet jelentette. A régi hagyományok ismerője a debreceni Falucskai há- zsapár, akik húsz éve gyakorolják ezt a szép mesterséget csak erőteljes befejezéssel; még akkor is. ha az expozíciónak számító, kissé terjengős első rész egy-egy jelenete helyenként leül, vagy „túlcifrázottság” miatt veszít szellemességéből, frissességéből (lásd a párttitkár eltűnt feje körüli elnyújtott „eszmecsere”). Annáik ellenére is élvezetes játék, hogy érezhetően a rendező Schwajda túlságosan is bízik az író Schwajdában, s így egy-egy részlet színpadi kidolgozása vázlatos marad. Vázlatos, de nem unalmas. És talán a rendező Schwajda nem is eléggé szigorú mindig a szövegíró Schwajdával szemben, nem egy laposabb ötletet, igénytelenebb dialógot néz el neki jóindulatúan. Lelke rajta. Érezhetően a figurák rajzára összpontosítja figyelmét és erejét, s valóban remek alakok születnek a színészek odaadó igyekezetével és tehetségével gazdálkodva okosan. Szendrey Ilona ezúttal is fernes és eredeti öregasz- szonyt hoz a színpadra, Matyi édesszülőjeként. De legelőbb talán a címszerepet alakító Mertz Tibort kellene dicsérnem, aki nagyszerű belépőjével, — jól énekel és „bájosan” táncol — úgy megfog bennünket, hogy egész előadás alatt nem tudunk szabadulni tőle, örömünkre, övé minden rokon- szenvünk. Igazán sajnáljuk, hogy nem végezhette hősként. Kátay Endre a végtelenül ellenszenves Döbrögi Mátyás elvtársat formálja meg pózok nélkül, mértékkel, báránybőrbe bújt farkas, látszólag végtelenül magabiztos, de ugyanakkor bizonytalanság is lakozik benne, a hatailom korlátlan birtokosa nem szokványos sémákban. Jó Hunyadkürti István egy, a hatalmat vakon, ostobán és brutálisan szolgáló államvédelmi hőse; félelmetesen nevetséges alak. Vlahovics Edit Juliskája pedig mintha egy sematikus János vitéz előadásból lépett volna át a Lúdas Matyibe, hogy itt mossa-moso- gassa tovább a kis patakban szennyesét; szívét és DISZ- tagsági_ könyvét állandóan a zsebében hordozván, hogy minden pillanatban előránthassa Matyijának; lelke kertje művirágokkal van bevetve. Czibulás Péter fontoskodó és ügybuzgó tanácselnöke is remek figura, akárcsak Tardy Balázs tanítója. De egy-egy markáns színt képvisel a játékban Kocsó Gábor (doktor elvtárs), Mu- csi Zoltán (forradalmár plébános), bemondásai mindig derűt fakasztanak, továbbá Andresz Katalin (párttitkár- né elvtársnő), Árva László (tűzoltóparancsnok), Réz Judit (postáskisasszony), Turza Irén (a doktornő). Gombos Judit (egy rossz lány), Fekete András (fővi- harkabátos). Külön szeretnék szólni egy kis emberről, aki kis szerepben naggyá válik. Egy begyűjtési előadót játszik. Játszik? Nem, éli a szerepét, a színpadon, amikor csak ott áll szótlanul a tömegben, őt akkor is észrevenni. A kis embert, lelógó, zöld lódenjá- ban, fején barna svájcival, orra alatt kis bajusszal. S kezében a kis piros zászló! Mert ő lelkes, őszintén, nagyon. Ha kelj, saját tüdejéből fújja a zászlócskát, hogy lobogjon. Ott lohol hűséges kutyaként gazdája, a tanácselnök mögött, s ha kell, szorgalmasan tolja biciklin ülő főnökét. Mert a kisembernek ez a dolga: szolga. Ezt a szomorúan mulatságos kis embert — Mészáros István — érdemes jól megjegyezni; egy kar szomorúsága van beleírva. Az erő jele az, ha már mulatni is tudunk múltbéli gyarlóságainkon. Ezen az estén sokat nevettünk, ha önfeledten kacagni nem is támadt kedvünk. V&lká Mihály t Kétezer koncert GyerUnk a moziba be/