Szolnok Megyei Néplap, 1987. február (38. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
1987. FEBRUÁR 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLÁP 7 Értékeink albuma Könyv Szolnok megye népművészetéről Jó másfél évtizeddel ezelőtt nagyszabású népművészeti kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban, amelyen az ország mind a tizenkilenc megyéje bemutatkozott. A tárlat nemcsak a közönségnek, hanem még a kutatóknak, is számos meglepetéssel szolgált, hiszen olyan tárgyakat láthattak, amelyeket kisebb múzeumokban őriztek, s mindaz- ideig ismeretlenek voltak a szakemberek számára. A kiállítás alkalmából merült fel a gondolat, hogy könyvsorozatot kellene kiadni, amely átfogó, teljes képet nyújtana a megyék népművészetéről. A gondolatot tett követte, idén várhatóan szeptemberben jelenik meg a sorozat első kötete: Szolnok megye népművészete. — Minek köszönhető, hogy a szükebb hazánkról szóló könyvvel indul a sorozat? — kérdeztük Szabó László kandidátustól, a kötet egyik szerkesztőjétől írójától. — A magyar nép művészetéről először a század elején Malonyay Dezső készített összefoglaló könyvet. Illetve az összefoglalás csak szándék maradt, hiszen az ötödik kötet után abbamaradt a sorozat, s pontosan az Alföld hiányzik belőle. Az öt könyv ugyan mindmáig egy viszonyítási pont a kutatók számára, de sajnos Szolnok megyéről semmit sem tartalmaz. A későbbi sorozatoknál sem volt szerencsésebb szőkébb hazánk. Ugyanis az ABC szerinti sorrendben Szolnok a végén található, s delkezünk mint például a palócok, de természetesen attól különböző, más értékeink vannak. — A kézirat egyelőre még a nyomdában van, mégis arra kérem, mutassa be a könyvet. — A kötet s természetesen az egész sorozat Hoíer Tamás szerkesztésében az Európa Kiadó gondozásában jelenik meg, s a Zrínyi Nyomdában készül. Külső formája albumszerű, barna bőrkötésben jelenik meg, s rajta arany színű betűkkel. A terjedelme hatszázötven oldal. Az egyes fejezeteket, fotók, rajzok egészítik ki, s külön kötik hozzá a színes képeket, összesen 530 fotót, ebből százharminc színeset és néprajzosa. Bereczki Ibolya. Gulyás Éva, örsi Julianna. Magyari Márta, Bathó Edit, Zomborka Márta, Tóth János. Bellon Tibor — ő volt a szerkesztő társam — Füvessy Anikó, Nagy Molnár Miklós és jómagam. A történeti bevezető Botka János és Szabó István munkája, a fotókat Kozma Károly készítette, a rajzokat pedig Tóth Lajos, a Verseghy Ferenc Gimnázium tanára. A munka során végignéztük a megye valamennyi s a környező települések — Cegléd, Eger, Aszód. Gyula, Debrecen, Békéscsaba — múzeumát, helytörténeti gyűjteményét, s húsz magángyűjteményt. Az összegyűjtött anyagot illetve fotóit úgy szerkesztettük meg a könyvben, hogy lehetőleg minden település illetve tájegység szerepeljen benne, s igyekeztünk olyan stílusban írni, hogy az olvasók értsék, de a szakemberek számára is értékes információkat adjon. — Az anyaggyűjtés ho- zott-e újabb tudományos eredményeket? — Hogyne. A könyv elkészítése már eleve szerepelt tudományos terveinkben is. A néprajzi atlasz után egy újabb igen jelentős állomásként jelenik meg. A jövőben A könyvben szereplő tárgyakat kiállítássorozaton mutatják be a megyében. Képünkön részlet a vándor kiállításról, amelyet hétfőn délután a karcagi múzeumban nyitnak meg. Kultúránk külföldön I. Tükröt vagy glóriát? Szobámban egy japán plakát díszíti a falat. A hiraga- na vágj’ katákana cifra írásjelei egy fotót ölelnek körül, amelyről — egy fekvő magyar színésznő mellől — Andorai Péter néz a szemlélőre. A képmezőben ott a magyar filmcím is: Bizalom. Ez a hét betű volt az összes, ami magyar szót formálva villant elém a Felkelő Nap országában. A japán mozik ugyanis nagy sikerrel játszották ezt a magyar filmet. Ilyenkor mindig elfog vaTenmészetes és érthető törekvés, ha azt szeretnénk, hogy világszerte reális kép alakuljon ki rólunk. Nem glóriát áhítozunk, hanem olyan tükröt, amely hűen adja vissza társadalmunk fejlődését éppúgy, mint szellemi életünk sokszínű termését. És miközben hazánkban egyre jelentősebben észlelhető a külföldi kulturális jelenlét, megfogalmazódik bennünk a kérdés : vajon mi elégedettek lehe- tünik-e kultúránk külföldi fogadtatásával ? Hírünk a világban: régi vesszőparipánk. Nem hiúságból, önérzetből, jogos büszkeségből, hanem jól felfogott érdekünkből, a kulturális értékeink iránt érzett felelősség okán. Ebből az elgondolásból keltek életre kultúránk fontos külföldi „követei”, a művelődésünk régi és új értékeit, nyelvünket és irodalmunkat ismertető-oktató intézmények. A hozzánk közelebbi a legrégibb: hat évtizede tartja nyitva kapuit Bécsben a Collegium Hungaricum. A húszas évektől működik az örök városban a Római Magyar Akadémia. A nemrégiben új otthonba költözött párizsi Magyar Intézet bázisa erősödött az év elejétől a magyarságkutatás Hírek egyetlen újság egyetlen számából: A Budapesti Madrigálkórus és a Magyar Állami Hangversenyzenekar a spanyolországi Catalunában vendégszerepeit. — Az OKISZ Monteverdi Kamarakórusa megnyerte a nagydíjat az olasz- országi Arezzóban rendezett nemzetközi kórusfesztiválon. Ugyanott a Liszt Ferenc Zeneakadémia debreceni tagozatának női kara szintén több díjat nyert. — A deblami megfoghatatlan, de kellemes, boldogító érzés: lám, kicsiny ország kultúrája ezer kilométereket átszárnyalva is hallat magáról. Tudatos tevékenység eredményeként, persze. Hiszen nyári egyetemek, külföldi kulturális intézetek, államközi együttműködések és testvérvárosi kapcsolatok keretében egyaránt arra törekszünk, hogy kulturális, művészeti értékeink, hagyományaink világszerte egyre több emberhez kerüljenek közelebb. szolgálatába állított hungarológiai központtal. Varsóban és Szófiában immár három évtizede működik magyar kulturális intézet, s tíz éve hasonló rendeltetésű intézmények vannak két másik szocialista ország fővárosában, Berlinben és Prágában is. Északi nyelvrokonainkat ötödik éve tájékoztatja szellemi életünkről és műveltségünk fejlődéséről a Magyar Tudományos Kulturális Központ Helsinkiben, s nyár óta Pori város könyvtárában is. Kulturális intézetet szerveztünk Űj-Delhi- ben; Londonban és Stockholmban sajtóirodák egyengetik a kulturális információk kiáramlásának útját; Kairóban a magyar nagykövetség részeként úgynevezett kulturális tanácsosi hivatal működik. Az intézményi kerettel tehát nincs baj. Kulturális anyagokkal való ellátásuk a Művelődési Minisztérium feladata. Számos információ jut el határainkon túlra az olyan idegen nyelvű lapok, folyóiratok révén is, mint például a Budapester Rundschau a Daily News, a Revue de Hongrie, a New Hungarian Quarterly és más — többek között spanyolul, lengyelül, arabul írott — kiadványok. récén i Kodály Kórus a bécsi Haydn Szimfonikus Társaság meghívására ötnapos vendégszereplésen vett részt az osztrák fővárosban. — Szabó László Sortűz egy fekete bivalyért című filmje ezüst díjat nyert a taormi- nai nemzetközi filmfesztiválon. Sajtónkban szinte napról napra olvasható valamilyen híradás hazai művészeink és műalkotásaink külföldi sikereiről. Mintegy rácáfolván azokra, akik kultúránk külföldi jelenlétét csupán irodalmunk elterjedésével minősítik. Pedig a kultúra sok hordozóeleme — szerencsénkre — átlép a nyelvi kötöttségeken, gondoljunk csak a zenére, táncra, mozgásművészetekre, népszokásokra, képzőművészetekre. E téren alkotásaink sikere gyorsan túlléphet határainkon. Nem önmagától persze, hanem lökést, indíttatást itthonról kapva. Olyan rendezvények formájában, amelyek címkéjén a védjegy: „Magyar napok”, „A magyar kultúra napjai”. Volt ilyen tavaly Bécs, Párizs, Köln, Bonn, Bienfeld, Tokió, Sao Paolo és Róma közönsége előtt. Lisszabonban magyar filmhét, Stockholmban magyar textiltörténeti kiállítás. Torontóban és Ottawában kisplasztika-bemutató, az USA-ban ötvös- művészeti kiállítás és előadóművészek vendégszereplése, Nagy-Britanniában magyar fotótörténeti tárlat, Líbiában tudományos könyveink szemléje, Űj-Delhiben és Iszlámábádban a Magyar Nemzeti Galéria festészeti anyagából rendezett bemutatók — egyebek között ez szerepelt a tavalyi esemény- naptárban. Újabb megállapodások Tarka változatosság. Kívülálló ne tervszerűséget keressen benne, hanem a megvalósulásnak, az eredménynek, a kedvező visszhangnak örüljön. (Az esetleges fogyatékosságok és aránytalanságok bizonyára nem kerülik el az illetékesek figyelmét.) 1983-as adatok szerint 75 (13 szocialista, 44 fejlődő és 18 tőkés) országgal működtünk együtt kormányközi kulturális egyezmény vagy munkaterv alapján, s azóta jónéhány újabb megállapodást is aláírtunk. A szocialista országok többségével 1990-ig szóló munkatervek vanak érvényben. E kapcsolatokban a minél teljesebb viszonosságra törekszünk, bár ez nem mindig valósítható meg. Boldizsár Iván szerint az a terület, ahol „hírünk és saját képzeteink egybevágnak’: a zene és a film. Irodalmunk alkotásai határainkon túl már nem olyan ismertek, mint amilyenek értékük szerint lehetnének. Juhani Nagy János „Az jó hírért, névért...” Ünnepek és hétköznapok „Legyen kedved mindig dalolni..." A Tolcsvay-trió gyermekműsora Tolcsvay Béla az egy fittes vezetője és a gyerekek mire eljutottak volna odáig az írók, szerkesztők rendszerint már elfogyott a lelkesedés, vagy az anyagi támogatás. Így jószerével majdhogynem teljesen kimaradt a megye Ortutay Gyula kétkötetes Magyar népművészet című könyvéből, de később Fél Edit — Hofer Tamás feldolgozásából is. — Ilyenformán a megjelenő könyv ad először teljes, átfogó képet szűkebb hazánk népművészetéről. S eddigi hiánya lehet az oka, hogy a Jászkunság népművészete — talán csak a fazekasságot kivéve — kevésbé vált ismertté, híressé a közvéleményben. —■ Valószínű, hogy emiatt is gondolják sokan úgy, hogy Szolnok megyében nem volt soha olyan jelentős népművészet, mint például Somogybán vagy a palócoknál. De szerepe van ebben annak is. hogy 1876-ban mesterségesen hozták létre a megyét, továbbá hogy amikor a század első felében megnövekedett az érdeklődés a népm6vészet, a népi viselet iránt, a Jászkunságban már „levetették” a jellegzetes ruhákat. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem volt jelentős, csak e tájra jellemző népművészet. A könyv pontosan azt igazolja, hogy ugyanolyan súlyú tárgyi néprajzzal renszáznyolcvankét rajzot, illusztrációt talál majd benne az olvasó. A régebbi képek barnák, a frissen készült felvételek fekete-fehérek lesznek. A kötet külön érdekessége, hogy a papír, amelyre nyomtatják a Szolnoki Papírgyárban készült. — Az elmondottak alapján ízléses, szép könyvnek Ígérkezik. De miről olvashatunk benne? — A bevezető rövid áttekintést ad a megye történetéről, így az olvasó könnyen el tudja majd helyezni az időben a megidézett néprajzi tárgyakat. Az első fejezetben komplex témakörök, tárgyegyüttesek szerepelnek. A település, az építkezés, a lakásbelső, a viselet, a munkaeszközök és a szakrális tárgyak kaptak benne helyet. A második rész a népművészeti műhelyeket ismerteti, mutatja be. Gyermekjátékokról, vessző, gyékény, kukoricaháncs fonásokról, hímzésekről, szőttesekről, fából, szaruból, bőrből készült tárgyakról, fém, vas, rézöntvényekről, bútorokról, kerámiákról fejfákról, szűcs és szűrszabó munkákról, illetve műhelyekről nyújt képet a fejezet. Végül egy összegzés és a bibliográfia zárja a könyv szöveges részét. — Kik írták a könyvet? — A megye valamennyi a megye folklórjáról is szeretnénk hasonló átfogó képet adni. Visszatérve az eredményekre, a kötetben például olyan kunhímzéseket is közre adunk, amelyek eddig még sohasem jelentek meg. Egy új fogalmat a paraszt- polgári népművészetet is meghonosítunk a könyvben, amelyben szerepet kap a kisipar és a háziipar. Mindezek mellett a gyűjtés során olyan mennyiségű anyag jött össze, mintegy 25—30 ezer fotó, rajz — amelyből egy központi archívumot alakíthatunk ki.. — Kik segítették a munkájukat? ■ — A múzeum mellett a megyei tanács anyagilag is támogatta a kutatást, sőt a kiadót is. — Mennyibe kerül majd a könyv? — Tudomásom szerint ötszáz forintba, s tízezer példányban jelenik meg. A tanácsok, különböző szervezetek egyébként számozott példányokat rendelhetnek a kiadótól. Első hallásra lehet, hogy sok az ötszáz forint, de ha arra gondolok, hogy szép karácsonyi meglepetés is lehet a kötet, akkor talán nem is túl drága ajándék. Tál Gizella A kisdiákoknak szóló bérleti sorozat első előadóinak tapsolhattak a gyerekek tegnapelőtt a szolnoki Széchenyi lakótelepi barna iskolában. „Az égigérő fa története” címmel a népszerű Tolcsvay-trió dallamos szerzeményeit hallgathatták. Pontosan húsz évvel ezelőtt alakult az együttes Tolcsvay Béla vezetésével, s a három gitáros azóta már több együttes tagja volt. öt éve ismét hárman vannak, járják az országot dalaikkal. Sok-sok saját nótájuk fülbemászó dallamát dúdolják a fiatalok ma is aluljárókban, mindenütt. Kellemes muzsikájuk üdítően hat a modern disco-zene mellett. (Fotó: Tarpai Z.)