Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-29 / 24. szám

Ára: 1,80 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVIII. évf.24. sz„ 1987. jan. 29., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Befejezte munkáját az SZKP KB plénuma Határomat a demokrácia fejlesztéséről és a káder- munka tökéletesítéséről — Személyi változások A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága szerdán befe­jezte kétnapos ülését. A testület megvitatta Mihail Gorbacsovnak, a KB főtitkárának az átalakítása folyamat és a káderpolitika kérdéseiről kedden tartott előadói beszá­molóját. Az ülés második napján a Központi Bi­zottság huszonkét tagja szólalt föl, közöt­tük számos vezető párt-, állami és gazda­sági tisztségviselő. A vita befejeztével Mihail Gorbacsov mondott zárszót. A Központi Bizottság a megvitatott na­pirendi pontról határozatot fogadott el. A testület elfogadta alapként az állami vállalatokról szóló törvény tervezetét, az­zal, hogy ezt bocsássák majd országos társadalmi vitára. A testület a továbbiakban személyi kér­désekről tárgyalt. Megválasztotta a KB titkárává Nyikolaj Szljunykovot, azSZKP KB Politikai Bizottságának póttagját; a Politikai Bizottság póttagjává Alekszandr Jakovlevet, a KB titkárát; a KB titkárá­vá Anatolij Lukjanovot. A Központi Bi­zottság felmentette tisztségéből nyugállo­mányba vonulása miatt Gyinmuhamed Kunajevet, a KB Politikai Bizottságának tagját. Ugyancsak felmentette KB-titkárd tisztségéből Mihail Zimjanyint, aki egész­ségi állapota miatt nyugállományba vonul. Az SZKP Központi Bizott­ságának szerdán, Moszkvá­ban végétért ülése hangsú­lyozta annak fontosságát, hogy folytassák és elmélyít­sék a szovjet társadalom A Fogyasztási Szövetkeze­tek Szolnok Megyei Szövet­ségének elnöksége tegnap ülést tartott. A testület tag­jai jelentést hallgattak meg a szerződéses és jövedelem­érdekeltségi rendszerben tevékenykedő áfész-üzletek, vendéglátóhelyek helyze­téről, s részletesen áttekin­tették a továbbfejlesztés feladatait és lehetőségeit. Mint megemlítettéle, a korszerű üzemelési formák gyakorlati alkalmazására 1981 óta van lehetőség. Am a kezdeti bizonytalanság, a tapasztalatok hiánya vala­mint az újtól való idegenke­dés miatt az áttérés lassúbb ütemű volt a tervezettnél. Éppen ezért a Mészöv el­nöksége az elmúlt időszak­ban már több alkalommal tárgyalta a kereskedelmi há­lózat irányításának — kor­szerűbb formára való átté­résének — helyzetét, s út­mutatásokkal, ajánlásokkal segítette a folyamat meg­gyorsítását. Ennek eredmé­nyeként a megyei áfészek Fagykár az alföldi szőlőkben Az idei tél ismét meggyö­törte az alföldi szőlőket, amelyek még ki sem hever­ték az utóbbi évek fagykára­it. A Kertészeti és Élelmi - szeripari Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intéze­tének kecskeméti állomásán megkezdődtek a rügyvizsgá­latok, és az eddigi laborató­riumi eredmények nem a legbiztátóbbak. Az Alföldön egyes fajták rügyei 70—80 százalékban elfagytak. A fagykár miatt rendkívüli hozam lehetősége ment ve­szendőbe, a vizsgált rügyek­ben ugyanis az átlagosnál jóval több volt a fürtkezde­mény. Néhány nap múlva elkészülnek az országos fel­méréssel is, amelynek során mikroszkópos vizsgálattal megállapítják, hogy milyen mérvű a rügypusztulás, és mennyire termékenyek az épen maradt rügyek. minden oldalának minőségi átalakítását célzó, a KB 1985. áprilisi plénuma és a párt XXVII. kongresszusa óta folyamatban lévő irány­vonalat. kiskereskedelmi boltjainak 8,2 százaléka, vendéglátó üz­leteinek pedig 45,2 százaléka ma már szerződéses formá­ban dolgozik, s mint az ülé­sen megállapították, a ta­pasztalatok kedvezőek. Az eredmények mellett azonban nehézségek is van­nak. Több egységben példá­ul csökkent az áruválaszték és nem megfelelő a higiénia. Ugyanakkor a szerződéses üzletekben a vártnál gyako­ribb a fogyasztók megkáro­sítása, az árdrágítás, ami a rendszeres belső ellenőrzési munka hiányosságára vezet­hető vissza. Az elnökségi ülésen arról is szó esett, hogy a folyama­tos szervezési intézkedések ellenére is valamiféle meg­torpanás mutatkozik a szer­ződéses üzemeltetésben. Még a korábban vonzó ven­déglátóipari ágazatban is csökkent a vállalkozói kedv. Az okokat keresve a részt­vevők rámutattak arra, hogy többek között a jogszabályi előírások is akadályozzák a A plénum határozatában jóváhagyta azokat a káder- munka tökéletesítésére és demokratizmusának fejlesz­(Folytatás a 2. oldalon) szerződéses üzletek számá­nak bővülését. Áttérve a jövedelemérde­keltségi rendszerben dolgozó üzletek tevékenységének ér­tékelésére az ülésen elhang­zott, hogy ez a forma döntő­en a kiskereskedelmi boltok­nál került beveztésre, s a vendéglátásban kisebb az előrelépés a tervezettnél. összességében a résztvevők egyetértettek abban, hogy a még meglévő hiányosságok ellenére is a korszerű formá­ban tevékenykedő üzletek működési tapasztalatai ked­vezőek, hiszen azokban lé­nyegesen javult a gazdálko­dás hatékonysága, megvál­tozott a dolgozók szemléle­te, jobb lett a munkfegye- lem, a szervezettség, s nőtt a munka intenzitása. Termé­szetesen ez nem jelenti azt, hogy innen nincs továbblé­pés. Keresni, kutatni kell azokat az újabb vállalkozási formákat, amelyek segítsé­gével jobban és hatékonyab­ban dolgozhat a kereskede­lem és a vendéglátás. MA: Szabályozók szorításában 3. oldal a tudomány világa 4. oldal Békát a családban és a világban 5. oldal Munkásgyülés Csepelen Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára tegnap a főváros XXI. kerületébe látogatott. A KB titkárát Ernszt Antal, a ke­rületi pártbizottság első tit­kára és Bölcsey György ta­nácselnök tájékoztatta Cse­pel feljesztésének eredmé­nyeiről, a vállalatok 1986. évi tervének teljesítéséről. Ezután Horváth Is ván a XX—XXI. kerületi bíróság munkájával ismerkedett, majd megtekintette a mint­egy százezer lakosú munkás­kerület új lakótelepeit, in­tézményeit. A program a Csepel Művekben folytató­dott, ahol az öntöde tanács­termében munkásgyűlést tartottak, amelyen részt vett és felszólalt Horváth István. A Magyar Szocialista Mun­káspárt XIII. kongresszusán olyan gazdaságpolitikai célt hirdetett meg, hogy a mos­tani 5 éves terv időszaká­ban a magyar gazdaságot a stabilizációs időszak után a fejlődési pályára vezérelje — mondotta bevezetőben. A Központi Bizottság a múlt év novemberében a kong­resszus óta eltelt 20 hónap­ról a szükséges önvizsgála­tot elvégezte. Ennek mérle­ge azt mutatja, hogy a párt a XIII. kongresszuson nem vétett irányt, a célok — a gazdaság egyensúlyi követel­ményeinek érvényesítése, az életszínvonal érzékelhető javítása, a gazdasági élén­külés — jók. Éppen ezért: a társadalom figyelmét és ener­giáját a teendőkre keli össz­pontosítani — hangsúlyozta. A jászberényi Aprítógépgyárban erre az évre 750 millió forint termelési értéket terveztek. Az eddigi NSZK-exporton kívül szerződést kötöttek a francia Poclain céggel is, amelynek építőipari gépek részegységeit szállítják mintegy 30 millió fo­rint értékben. Ezenkívül eleget tesznek a szocialista és a hazai partnerek meg­rendeléseinek is. (Fotó: T. Z.) A Mészöv elnökségének ülésén 8 továbblépés lehetőségei adottak Napirenden a szerződéses üzletek helyzete Az idcn a Tiszamenti Vegyiművek elsősorban az energiata­karékos, alacsonyabb hőfokú vízben is hatékonyan használ­ható Tomi Gálából kínál többet a vásárlóknak. A vállalat terveinek valóra váltását valószínűleg az év eleji nagy hi­degben akadozó alapanyag-ellátás sem veszélyezteti, a fel­mérések szerint pótolni tudják az eddigi termeléskiesést. Ma már normális ütemben termel a mosószerüzem, naponta 60 tonna különböző márkájú Tomit készítenek. Képünkön To­mi Brill mosóport csomagolnak. (Fotó: T. K. L.) Február—március Fiatalok egészségvédelmi hónapja Az idén februárban és márciusban ismét megrende­zik az egészségre káros szen­vedélyek megelőzésének hónapját, jelentették be teg­nap a tanácskozáson, ame­lyet a Vöröskereszt megyei vezetősége mellett működő egészségnevelési munkabi­zottság hivott össze, több tömeg- és társadalmi szer­vezettel. Mint ismeretes, az utóbbi években társadalmi összefo­gások, kezdeményezések so­ra született az egészséges életmód mind szélesebb kö­rű terjesztése érdekében. Az egészséges életmódhoz tar­tozóan pedig akciók sora, megvalósítható öteletek gaz­dag tára szolgálja a célt: küzdeni a káros szenvedé­lyek, az alkoholizmus, a do­hányzás, a kábítószerek élve­zete ellen. A Megyei Művelő­dési és Ifjúsági Központban tegnap lezajlott tanácskozá­son orvosok, pedagógusok, egészségnevelők, vöröske­resztes aktívák, tömegszer­vezeti vezetők részvételével arról tárgyaltak, hogy a leginkább veszélyeztetett és a legjobban féltett korosz­tály, a fiatalok körében mi­lyen akciókkal, módszerek­kel, lehetőségekkel lehet ter­jeszteni az egészséges élet­módot, a lélekben-testben ép ifjúság védelmét. Előadások hangzottak el a káros szenvedélyek elleni if­júsági akció tapasztalatairól és feladatairól, a fiatalok tár­sadalmi beilleszkedéseinek zavarairól, az akcióval szer­vesen összefüggő módsze­rekről és ötletekről és a végrehajtásban szükséges együttműködésről, a felada­tok koordinálásáról. Kukoricamérleg —1986 Élenjárok kozott a Tiszaföldvári Lenin Tsz Iz idén tovább növekszik a termőterület Elkészült az elmúlt év ku­koricatermésének mérlege a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumban. Az eredmények — figyelembe véve az átlagosnál lényege­sen kedvezőtlenebb időjárást — arról tanúskodnak, hogy a mezőgazdasági nagyüze­mek még ilyen körülmények között is képesek figyelemre méltó növénytermesztési eredmények elérésére. Az aszály ellenére sikeres volt az elmúlt esztendőben e fontos takarmánynövény termesztése. A növények a 30 évi átlagnál ugyan 4,5 százalékkal kevesebb úgy­nevezett hőösszeget kaptak, és a csapadék mintegy 25 százalékkal elmaradt a sok­évi átlagtól, mégis a harma­dik legnagyobb termésátlag született meg 1986-ban, és sorrendben a negyedik leg­nagyobb termésmennyiség. Az üzemek tavaly 1,12 millió hektáron foglalkoztak kuko­ricával, s várható, hogy az idén a termőterület tovább növekszik; az adatok szerint elérheti az 1,15 millió hek­tárt. Az elmúlt évben öt megyé­ben értek el hektáronként 7 tonna fölötti termésátlagot, a megyék közötti összesítés­ben az első három helyezett, sorrendben: Baranya, Bé­kés és Tolna megye. Az or­szágban 23 mezőgazdasági nagyüzem takarított be hek­táronként 10 tonnánál na­gyobb termést. A legnagyobb hozamot a Nádudvari Vö­rös Csillagban érték el, itt 1200 hektáron 11 722 kiló ku­koricát termeltek, egy hek­tárra számítva. A második a Kocsi Aranykalász Terme­lőszövetkezet az 1400 hektá­ron elért 11111 kilogrammos terméssel, harmadik a Ti­szaföldvári Lenin Tsz, ez a gazdaság 1413 hektárról hoz­ta le a kukoricát, hektáron­ként 10 936 kilogrammot. Azt, hogy az elmúlt esz­tendő nem kényeztette el a növénytermesztőket, jelzi, hogy ugyan a 10 tonna fölött teljesítők száma nagyobb az egy évvel korábbinál, ami- koris 14 ilyen gazdaság volt az országban, a 8 és 9 tonna közötti hozammal dolgozók száma azonban most kisebb. Kilenc és tíz tonna között az eredmények nagyjából hasonlóak a két évben; ta­valy 57, tavalyelőtt 54 gaz­daság termelt ilyen színvo­nalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom