Szolnok Megyei Néplap, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-21 / 17. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1987. JANUAR 21. Két magyar körbevitorlázza a Földet Félúton a Szent Jupát Amikor híre kelt, hogy két magyar fiatalember körbe akarja vitorlázni a Földet, azonnal megszólalt az ellen­kórus: egy olyan országból, amelynek még beltengere sincs, felelőtlen játék, kivi­hetetlen kaland ilyesmire vállalkozni. Sem olyan hajó nem készülhet itt, amely az óceánjárásra alkalmas, sem olyan hajósok nem teremhet­nék, akik a hullámokon va­ló lovaglást kibírnák. Gál József és Fa Nándor, a két székesfehérvári fiatalem­ber — az előbbi építészmér­nök. az utóbbi hajókészítő mester — azonban nyugod­tan készülődött. Előbb több éves munkával tengerjáróvá alakítottak át egy 5 tonna súlyú, B 31-es típusú vitor­lást, majd pedig amikor a 120 négyzetméteres nagysá- sú vitorlával fölszerelt és egy kis dízelmotorral is ellátott jármű elkészült, több hetes próbaútra indultak az Ad­rián. Lévén amúgy váloga­tott vízjárók, ez az első neki­rugaszkodás fényesen sike­rült. Aztán 1985. szeptember 26-án egy kis magyar cso­port búcsúintegetéseinek kö­zepette ismét kifutottak a rijekai kikötőből. Ezúttal már a Gibraltári- szoros, majd az Atlanti-óceán meg­közelítése volt a cél... Azóta egy-két sajtóközle­mény, rádiós híradás és né­hány haza postázott video­felvétel tudatta, merre veri a hullám a Szent Jupátot — a hajdani B 31-esnek ugyan­is ezt a nevet adták. Szent Olvasom, a Heti Világgaz­daság január 17-i számában, hogy akárki részt vehet a hétpróbás Párizs—Dakar au­tóversenyen. Mindössze a 37 ezer frankos részvételi dijat kell leszurkolnia. Az ugyan nem derül ki, hogy svájci vagy francia frankról van szó, de kevés logikával ki­következtethető az igazság, tekintve a verseny francia érdekeltségét. Az 57-ik ol­dalról a 63-ikra lapozva ha­mar kiszámolom — ott ol­vashatók a Nemzeti Bank devizaárfolyamai, — hogy az nagyjából 264 ezer forint. Nem nagy pénz. Csak három és fél évi fizetésemet kellene az utolsó fillérig élire rak­nom. Na ja, kocsim persze nincs hozzá. Aztán ahogy a HVG cikkét tovább olvasom, rájövök, nem is baj. A rész­vétel költségei ugyanis nagyjából félmillió frankra Jupát a hajósok védőszent­je. Korábban még maguk a fehérvári legények sem tud­ták, hogy ilyen nevű szerze­tes élt valaha. Egy Pécs kör­nyéki pap üzente utánuk, hogy az V. században Kons­tantinápoly mellett tevé­kenykedett a görögösen Szent Hypaisztosznak nevezett ba- zilita. Nos, a vidám hangulatú start után egy hasonlókép­pen gondtalan — persze azért nem sétahajókázásnak mondható — siklás követke­zett: a Szent Jupát minden különösebb megpróbáltatás nélkül elérte Gibraltárt, és belehasított az Atlanti-óce­ániba. Ott aztán már jobban kellett szorítani a kormányt, de egészen a Kanári-szi gete­kig ismét csak baj nélkül el­jutottak. Las Palmasba, e szigetcso­port fővárosába 1985. novem­ber 9-én futottak be, és szin­te a fél kikötő összesereg- lett a megcsodálásukra. Ek­kora hajóval ugyanis nem­igen szokás kimerészkedni a legnagyobb vizekre. Amikor pedig híre kelt, hogy Afrika déli csücske a következő stá­ciójuk, le akarták beszélni őket a továbbhaladásról. Persze hiába, hiszen Gál Jó­zsef és Fa Nándor akkor már joggal bízhatott a Szent Jupát tartósságában ugyan­úgy mint a maga ügyessé­gében, erejében. Következett tehát az első irdatlanul hosszú és alkalmi kikötésekkel megszakíthatat- lan óceánjárás. Eleinte ked­rúgnak, vagyis három és fél millió forintra. Az apra­ját nem számítva. Momen­tán nincsen ennyim. bár­mennyire is szeretnék részt venni ezen a furfangos ver­senyen. A szomszéd talán ideadná a Trabantját . — villan eszembe és tervezget­ni kezdek. Ha ideadja, ak­kor Jóska a lépcsőházból megpiszkálná a motort ki­csit. Ért hozzá, traktoros. Legföljebb nem huszonkét nap, hanem huszonkét hét alatt poroszklánám végig a 13 ezer kilométert. Kell az embernek az a kis kikapcso­lódás. Szponzor után néztem, mert anélkül nem megy. A vörös Tóth — harmincon in­nen pedagógus, két gyerek­kel — fölajánlotta a KST- jét, havonta háromszáz fo­rintot jegyez. Hm. A máso­dik emelet háromból Varga mérnök kétezer forinttal té­véző szél feszítette a 11,2 méter magasba nyúló árbóc óriásvitorláját, de aztán 80— 100 kilométeres sebességű széllökések támadtak rájuk, és a legrövidebb útvonalról így kénytelenek voltak le­térni. Ezért nem két, hanem három hosszú hét alatt ju­tottak el Fokvárosig, ahol — s erre a megpróbáltatásra sem számítottak — több na­pon át nem tudtak kikötni, mert akkora volt a partkö­zeli hullámverés. Ott, a Jóreménység-foknál sem okoztak kisebb megle­petést, mint jóval északabb­ra, a Kanári-szigeteken. Ez­zel a csöppséggel Ausztráliá­ba?— ilyesmikkel riongaititák őket az egymást váltó láto­gatók. Ezzel bizony! — hang­zott el újból meg újból a vá­lasz, miközben szaporán ko­pogott a kalapács, és végez­te munkáját a sok más szer­szám, hiszen a Szent Jupát ekkorra bizony már igen­csak megérett az alaposabb feljavításra. Búcsú Cape Town-tól, és irány Sydney! Ezt a sza­kaszt is sikerrel végigröpül­ték, annak ellenére, hogy a több méteres hullámok itt aztán szinte megszakítás nélkül támadtak rájuk. Ha­nem amikor számos hajó és csónak díszkíséretében be­úsztak a világváros kikötő­jébe, elfeledtek minden meg­próbáltatást. Több százan fo­gadták őket, s énekelte el tiszteletükre a magyar Him­nuszt, majd pedig ugyan mi ■mást, mint a lehető legstílu­sosabb nótát, miszerint „Megjöttek a, megjöttek a, megjöttek a, fehérvári hu­szárok...” — lévén ez a két vakmerő ifjú tényleg szé­kesfehérvári lakos. Majd fél évet vendéges­kedtek Ausztráliában a Szent Jupát utasai, és amikor a hajót ismét kellőképpen megreparálták, elindultak Űj-Zéland felé. A legfrisebb értesülések szerint meg is érkeztek oda, de míg a Tasman-tengeren hányód­tak, a hajójuk ismét rakon- cátíankodni kezdett. Egy­részt víz folyt belé, másrészt meg az ivóvízkészletük tar­tályai kezdtek szivárogni — úgy, hogy most ismét a szer­számok után kell nyúlniuk... Hogy mikor vágnak neki a legkegyetlenebb szakasznak, a Horn-fok megkerülésének, egyelőre nem tudni. Tény viszont, hogy Dél-Ameriká- nak ez a legalsó csücske a hajósok réme: aki ott siker­rel visszatér az Atlanti-óce­ánra, az joggal gratulálhat önmagának. Egyelőre tehát Üj-Zéland- ból jövögetnek a hírek. Jók is, rosszak is — ahogyan az a tengerészek világában szo­kás. Egy biztos: az idáig vé­gigkínlódott kilométer-ezre­ket immár nem lehet két­ségbe vonni. De elfeledni sem! A. L. mogatna, de 6 azt kéri, hogy elöl, a spoyleren legyen ott: Varga, családi házak terve­zése. Elfogadtam. Trócsai bácsi a másik lépcsőházból tízezer forintig hajlandó be­szállni. Nyugdíjas, de a konyhában rendületlenül ja­vítja az elvásott cipőket. Vi­szont cserébe disznótoros csomagot kéne vinnem a fiának Swazi-földre. Vállal­tam, legföljebb visszahozom. Hiába minden, estére alig harmincezer forintnyi tá­mogatást sikerült a házban összeszednem, cserébe a köl­csön Trabantomon egy tal­palatnyi hely nem maradt volna szabadon. „Lajos, küldd a gyerektartást” — íratta volna föl Májusné az első emelet ötből; „Nyaló­kát Stammertől!" — köve­telte négyszáz forintért a negyedik emelet egyből az egyhetes maszek a jobb aj­tómat; a nyolcvan esztendős Ilonka néni pedig házassági hirdetést és fényképet akart háromezer forintért a mo­torházra. Föladtam. Nem lesz magyar jövőre, a tizedik Pá­rizs—Dakar autóversenyen. A Szent Jupát és két utasa — Itt éppen barátságosabb vizeken Párizs—Dakar, akár Trabanton is Tflbb bébiétel Kecskemétről A Kecskeméti Konzerv­gyár egyik legsikeresebb termékcsaládja a bébi­étel, amelyből már 39 félét készítenek. Az el­múlt évben több mint 20 millió üveggel gyártot­tak, de ez a mennyiség is kevésnek bizonyult. A teljesen kihasznált gyártósorok teljesítmé­nyét a szigorú technoló­giai utasítás miatt to­vább fokozni már nem lehet, ezért 1981-től szombaton és vasárnap is szerveznek 2—2 mű­szakot. Így hetente 20— 30 ezer darabbal tudják emelni a bébiételkon- zervek gyártását (MTI- fotó: Karáth Imre — KS) Szerdai egyperces lavuljunk meg, emberek! Gólyák a hófúvásban A Hűtőgépgyár kultúr- parkjában nem annyira a rendkívüli hideg, mint az utána beköszöntött ónos eső okozott gondot. Az állatkert lakóinak egy része a szabad ég alatt vészelte át (faj test­véreikhez hasonlóan) a mí­nusz 20—25 fokot, a trópusi időjáráshoz szokott vadálla­tok (majmok, kis és nagy ragadozók) pedig a távfűté­ses odúikból legfeljebb ete­tésre, rövid sétára bújtak elő. A barna medve éppen az enyhe időjárás beköszöntével vonult be a barlangjába, mert most hozta világra ki­csinyeit. öt gólya is élvezi idén té­len az állatkert vendégszere­tetét, közöttük van olyan, amelyik már nem első al­kalommal. A zord idő lát­hatóan hidegen hagyta a köl­töző madarakat. Élelem van bőven, elmélkedtek, egy kis hideg miatt fölösleges lett volna annyit repülni, mint a többiek. Mozgás azért kell, s a szokásos repülésü­ket a park fölött az elmúlt napokban se mulasztották el. Az arborétum növényei annál többet szenvedtek a hirtelen enyhére fordult idő­járástól. Sorban töredeztek le az ágak, némelyik faritka­ság földig hajolva, gallyaira támaszkodva nyögte a jég- terhet, féltve őrzött facseme­ték pedig már csak megcson­kítva várják a tavaszi ébre­dést.- lp — Lapozok inkább az 58-ik oldalra. Talán mégis lesz? Egy közlekedési mérnök jö­vőre indulni szeretne! Uram fia! Még ilyet! Egy kétkezi magyar mérnök? No, nem! Kisiparos. De még ez sem lenne elég, kell hozzá egy kanadai—amerikai—magyar (az vajon milyen?), de — mint kiderül — szerencsére akad ilyen. És erkölcsileg támogatja a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség is, bizony. Csupán annak a rek­lámnak, amit a derék mér­nök cégektől forintban meg­szerez, öt százalékát köve­teli magának a jónevű szö­vetség. Megérdemli, meg­dolgozik érte . . . Erre mit látok este a televí­zióban? Ismerős kamion po­rol az afrikai sivatagban a gépcsodák között, majd egy oldalkocsis\ motorra vált a kamera. Hát ez nagyszerű! A mieink! Már úgy értem ... a kamion Tatra, a motor meg talán Jawa. Mindez a csehszlovák televízió egyes műsorán. Hát így van ez. •— hz — Sokszor elgondolkozom azon, hogy milyenek va­gyunk mi, emberek. Még az újévi pezsgőmámorban is na­gyon óvatosan fogalmazva fogadkozunk. Megígérjük, hogy nem dohányzunk az új esztendőben, nem iszunk többet mint eddig), nem köl­tekezünk feleslegesen, és így tovább. Soha, senkitől sem hallottam viszont olyan fo­gadalmat, hogy emberibb ember leszek, hogy ügyelek mások érdekeire nem zak­latom fel mások érzésvilá­gát, tisztességgel elvégzem munkámat és így tovább, és így tovább. Mindez arról jut eszembe, hogy olvasgatom az év első napjaiban a szerkesztőség­hez érkező leveleket. A pa­naszokat intéző kolléganőm jobbra-balra telefonál, sze­mélyesen közbejár, ezernyi levélben kéri az illetékese­ket a sérelmek orvoslására. A jutalma: megannyi köszö­nőlevél. Szívből örül neki, munkája értelmét látja ben­ne. Nekem mégis hiányérze­tem van. Az én örömem ak­kor volna teljes, ha sovány­ka lenne a panaszügyeket tartalmazó dosszié. Mi kelle­ne ehhez? Azt hiszem, egy kicsivel több emberség elég lenne. Abból van a kelleté­nél jóval kevesebb. Ebbéli hitemben megerő­sít egy törökszentmiklósi le­vél. A Gabona és Malomipa­ri Vállalat egyik dolgozója a Néplapban szeretne köszö­netét mondani igazgatójuk­nak azért, mert az külön- külön minden egyes dolgo­zónak eredményes, gazdag és sikeres újévet kívánt. Ez még nem rendkívüli, nem is említeném, ha a levélíró nem jegyezte volna meg: Ezt a szívességet azért ké­rem önöktől, mert az előző A Magyar Nők Országos Tanácsa és a Kossuth Könyvkiadó közös gondozá­sában hamarosan újabb kö­tetek jelennek meg. Magyar nyelven is olvasható majd Eleanor Marxnak és Edward Avelingnek — Kari Marx leányának és vejének — A nőkérdés című könyve. Temesvári Erzsébet és Raf- fai Irén allergológusok két évtizedes orvosi tapasztala­taikat osztják meg az olva­sókkal az Amit az allergiáról tudni kell című alkotásuk­ban. Megjelent A rák gyógyít­ható! Mit kell tennünk!? cí­mű képes kiadvány is. Köz­lésével szerkesztői — az Or­szágos Onkológiai Intézet munkahelyemen a vezetők csak a saját körükben talál­ták meg az emberi értéket. Lám, csupán néhány ked­ves szóval is szerezhetünk kellemes perceket másoknak. Tettekkel pedig méginkább. Simon Jánosné újszászi ta­nítónő írja, hogy Ivanits László rendőr-főtörzsőrmes­ter megállította Szolnokon, és megkérdezte: nem zavar­ja, hogy defektes a gumija? Amikor aztán kiderült, hogy a tanítónő csak elméletben tud kereket cserélni, a fő­törzsőrmester fehér ingben, díszegyenruhában kicserélte a kocsikereket. A szerkesztő­ség postájában fehér holló az ilyen levél. Lehet, hogy a velünk szembeni figyelmet természetesnek tartjuk és csak a valódi, vagy a vélt sérelmekre reagálunk? Természetesen, csak a sa­ját sérelmeinkre, a saját kárunkra kapjuk fel a fe­jünket. Ha másokról van szó, enyhébb a haragunk, mérsékelt a buzgalmunk is. Pedig néha egy pár szóval is segíthetnénk. Főleg azok­nak akik járatlanok a pa­ragrafusok útvesztőiben. Egy sokgyermekes család feje például segélyt kért az egyik községi tanácstól. Nem ad­tak neki, valamilyen ok mi­att bizonyára nem is adhat­tak. A kérelem érdemi vizs­gálata esetén viszont fel kellett volna tűnni az ügyin­tézőnek, hogy a kérelmező­nek hét gyermeke van, és csak hat után kap családi pótlékot. Soroliam tovább? Nem va­gyunk makulátlanok, javul­junk meg emberek! Vagy legalább próbáljuk meg most, az új év első hetei­ben. munkatársai — tájékoztatják az olvasókat a rákbetegségek megelőzésének és gyógyke­zelésének lehetőségeiről, a kutatásról. Előkészületben van egy, a színész-egyéniségeket bemu­tató könyv, valamint a csa­ládok táplálkozási szokásait, az idős emberek életét, tár­sadalmi problémáit taglaló kötet is. Tavaly tíz könyvet jelen­tetett meg a MNOT a Kos­suth Kiadóval közösen. Ezek között van az Asszony a vi­lág fölött című antológia, amelyet Német Irén szer­kesztett neves írók — a MNOT és a Nők Lapja fel- szabadulási pályázatára be­küldött — műveiből. Simon Béla Kiadványok nemcsak nőknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom