Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-02 / 283. szám

xxxvii. évi. 283. sz., 1986. dec. 2.. kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Viharok az „iráni kapcsolat” körül Reagan nyilatkozata — A kongresszus soronkívüli ülésszaka „Nemzeti hősnek” nevezte Reagan elnök a Time című amerikai hetilapnak adott és hétfőn megjelenő nyilatkoza­tában Oliver North ezredest, akit egy hete menesztettek fehér házi tisztéből, mivel az iráni titkos fegyvereladások­ból származó pénz egy ré­szét, az érvényes törvények kijátszásával, a nicaraguai ellenforradalmárok fel­fegyverzésére fordította. Reagan nyilatkozatában to­vábbra is tagadta, hogy akár az „iráni kapcsolattal”, akár a konktrák segélyezésével munkatársai törvénybe ütkö­ző cselekedetet követtek vol­na el. Kitartott amellett, hogy helyesen járt el, amikor titkos tárgyalásokat kezde­ményezett Iránnal és fegy­vereket juttatott az ország­nak. Az elnök hevesen támadta a sajtót, amely szerinte fel­fújja az ügyet és igyekszik lejáratni a kormányt. Egye­nesen az újságírókat tette A megyei tanács mezőgaz­dasági és élelmezésügyi osz­tályának szakvezetői hat nagyüzemben tartották meg a közelmúltban a hagyomá­nyos őszi határszemléket. A Jászjákóhalmi Béke, a Jász- dózsai Tamamenti, a Tisza- gyendai Lenin, a Tiszaroffi Aranykalász és a Karcagi Május 1 Tsz-ben, valamint a Palotási Állami gazdaság­ban folytatott ellenőrzése­ken részt vettek az illetékes városi pártbizottságok, az ál­lategészségügyi állomás és a Teszöv képviselői is. A vizs­gálódásnak az volt a célja, hogy az illetékesek számba vegyék, hogyan sikerül az üzemeknek teljesíteniük az idei feladataikat, megalapoz­ni a jövő évi gazdálkodást, és milyen intézkedések segí­tik 1987-ben a megyei párt­felelőssé azért, hogy még mindig nem nyerték vissza szabadságukat a Libanonban fogva tartott amerikai tú­szok. Reagan szerint az ügy nem befolyásolja majd kormány­zata ténykedését és nem sza­bad elvonnia a figyelmet a kormány és a kongresszus egyéb fontos teendőiről. Robert Dole, a Republiká­nus Párt szenátusi vezetője egy vasárnapi televíziós nyi­latkozatában azt javasolta, hogy hívják össze a kong­resszus soron kívüli üléssza­kát, s ezen válasszák meg a két ház közös, az ügyet ki­vizsgáló bizottságát. Rend­kívüli ülésszakot a kong­resszus utoljára 1948-ban tartott. Különleges vizsgáló bizottságot viszont 1973-ban választottak, a Watergate- ügy idején. Robert Byrd, a demokrata pártcsoport vezetője viszont nem tartotta szükségesnek a bizottság szeptember 12-1 ülésén, a megye mezőgazda­sága hosszú távú fejlesztésé­re meghatározott irányelvek időarányos megvalósítását. A határszemlék tapaszta­latai szerint a felkeresett nagyüzemek mindegyikének gazdálkodására jellemző volt a kedvezőtlen időjárás okoz­ta, elsősorban a kalászosga­bona ágazatban jelentkezett veszteségek pótlására való törekvés. Ha a tervezett nye­reségszintet nem is tudják elérni, részben más növé­nyek nagyobb termésátlagai, részben az állattenyésztési ágazatok teljesítményének növelése révén sikerült az árbevétel kiesések nagy ré­szét ellensúlyozniuk. Nem kevés erőfeszítésükbe — je­lentős többletenergiába, te­temes anyag- és alkatrész­különleges ülésszakot, bár a kongresszusi bizottság kine­vezését figyelemre méltó ja­vaslatnak tartotta. Jim Wright, aki a képviselőház következő demokrata párti elnöke lesz a január elején kezdődő ülésszakon, azt mondotta, hogy a rendkívüli ülésszak, illetve a bizottság kérdésében még nem kérték ki véleményét. Mindkét de­mokrata párti vezető kije­lentette azonban, hogy sze­rintük az ügy vizsgálatát ki kell venni az igazságügymi­nisztérium kezéből és füg­getlen, pártatlan ügyészre kell bízni. A szenátusnak a titkos ak­ciókkal és a felderítő tevé­kenységgel foglalkozó felü­gyeleti bizottsága tegnap in­dította vizsgálatát: tanúként idézte meg William Casey CIA-főnököt, továbbá John Poindextert, a lemondott nemzetbiztonsági főtanács­adót. (A témával kapcsolatos kommentárunk a 2. oldalon.) felhasználásba — került a gazdaságoknak, hogy a kö­rülményekhez képest jó magágyat tudtak készíteni a száraz táblákban a repcének, az őszi árpának és a búzá­nak. A vetések állapotát sajnos sehol sem tudták a határ- szemlék résztvevői érdemben minősíteni, hiszen a tartós csapadékhiány miatt nem tud kikelni a mag. Meg­nyugtató, hogy valmennyi üzemben a vásárolt, jobb szaporulati fokú vetőmag arányának növelésével, ma­gasabb tőszámot biztosító, megnövelt vetőmagmennyi­séggel igyekeztek biztosítani, hogy a késői, esetlegesen hi­ányos kelés ellenére elfogad­ható termésátlagot takarít­hassanak be ősziekből a jö­vő nyáron. A rendkívüli ta­lajállapotok ellenére a ta­vasziaknak szánt területek 95 százalékán befejezték már az üzemekben a mélyszán­tást. Nem használták ki vi­(Folytatás a 3. oldalon) Ma: II reklámnak is kell a cégér 3. oldal Fűldugé az éjjeliszekrényen 4. oldal II történelmi út és tapasztalatai 5. oldal Kárpáti Ferenc Varsába utazott Kárpáti Ferenc vezérezre­des, honvédelmi miniszter tegnap katonai küldöttség élén Varsóba utazott a Var­sói Szerződés tagállamai honvédelmi miniszteri bi­zottságának ülésére. Nőküldöttség Duschek Lajosnénak, a Magyar Nők Országos Taná­csa elnökének vezetésével tegnap MNOT-küldöttség utazott Moszkvába, hogy részt vegyen az európai szo­cialista országok és Kuba nőszervezeti vezetőinek kon- zultatív tanácskozásán. A konferencián a nők jövő évi moszkvai világkongresszusa előkészítésének kérdéseit vi­tatják meg. Sztrájk - tiltakozások Pandzsábban Külpolitikai tudósításunk a Z. oldalon Határszemle hat nagyüzemben Kelesztő esőre várnak a vetések ■ Nem sorol még a búza ■ Fejlesztések hosszabb távra ■ Lesz mit javítani a télen Könnyűipari konferencia Az új vállalatirányítási formák eddigi tapasztalatai­ról, az új vezetési módsze­rekről tartottak ankétot teg­nap a Magyar Kereskedelmi Kamara székházában. A Textilipari Műszaki és Tudo­mányos Egyesület, a Bőr-, Cipő- és Bőrfeldolgozóipari Tudományos Egyesület és a Magyar Kereskedelmi Kama­ra érdekelt tagozatainak kö­zös rendezvényén vezérigaz­gatók, vállalati tanácsok el­nökei cserélték ki tapaszta­lataikat. Vitaindító előadá­sában Cseh József ipari mi­niszterhelyettes elmondta: a könnyűipar 106 vállalatából az elmúlt két esztendő során 101 tért át az új irányítási formák valamelyikére. A könnyűipari vállalatok több­ségét — mintegy 80 száza­lékát — vállalati tanács irá­nyítja, s az eddigi tapaszta­latok azt mutatják, hogy az áttérés lendületet adott a vállalati gazdálkodás javítá- ■ához. A Fűrész-Lemez és Hordóipari Vállalat szolnoki gyáregysége évente 70 ezer köb­méter hengeres fenyőfát dolgoz fel. Az alapanyagot Szovjetunióból kapja az Ér­dért Vállalat közreműködésével. Itt külön böző igények szerint deszkák, padlók, ge­rendák és zárlécek készülnek. Termelési értékük 250 millió forint. (Fotó: T. Z.) Karácsonyi bímes tojások. Sárközi motívumokkal díszített hímes tojásokat készítenek amerikai megrendelésre Deesen, a Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezetben. A decsi hímes tojások — amiből tizenkétezret készítenek erre az alkalom­ra — a bostoni, a clevelandi, a Los-Angel es-i, valamint a Baltimore-i családok fenyőfáit díszítik majd. (MTI Fotó: Gottvald Károly — KS) Szolnok megyéből 33 küldött Országos békekonferenciát rendeznek jövőre Megkezdődtek a választások A jövő év elején összehív­ják a magyar békemozgalom legfelsőbb fórumát, a XI. országos békekonferenciát. A konferencia nemcsak az el­múlt két év munkáját érté­keli (általában kétévenként van országos békekonferen­cia), hanem a nemzetközi békeév hazai programsoroza­tának záróeseménye is. A konferencián — ahol a ha­zai békemozgalom feladatait is meghatározzák a követ­kező két évre — nyolcszáz küldött és kétszáz meghívott vendég vesz részt. Az orszá­gos esemény előtt tájértekez­leteket tartanak, és megvá­lasztják a küldötteket. Azok a közösségek, üzemek, szö­vetkezetek, tudományos, kul­turális és oktatási intézmé­nyek, békeklubok kapnak delegálási jogot, amelyek az elmúlt két év során legin­kább hozzájárultak a helyi és az országos békeakciók si­keréhez. Küldöttet választa­nak a Hazafias Népfront me­gyei és budapesti bizottságai, a társadalmi szervezetek, szakmai és érdekképviseleti szervek, az egyesületek or­szágos vezetőségei is. Szolnok megyében novem­ber 15-én kezdődtek a kül­döttek megválasztása béke­nagygyűléseken, küldöttgyű­léseken. Megyénk harminc- három küldöttét december 15-ig választják meg. A Szolnok és Hajdú megyeiek békekonferenciát előkészítő tájértekezlete december 6-án lesz Debrecenben. Az érte­kezleten részt vesznek az Országos Béketanács tagjai, a megyei népfrontbizottsá­gok titkárai, a megyei párt- és KISZ-bizottságok, a szak- szervezetek megyei tanácsai­nak képviselői, a népfront béke-barátsági munkabizott­ságainak elnökei, titkárai. A tájértekezleten értékelik az elmúlt két esztendő során a békéért végzett munkát, és meghatározzák a további feladatokat. Ajánlatokat készítenek, értékelnek Tanácsadás hazai és külföldi vállalatoknak A Magyar Kereskedelmi Kamara által alapított Vál­lalkozói Tanácsadó Vállalat szolgáltatásait — vállalkozá­sok előkészítését, jövedel­mezőségük felmérését, ve­gyes vállalatok szervezését — a hazaiak mellett mind több külföldi cég is igénybe veszi. Gergely László, a vállalat igazgatója elmondotta: első­sorban a hazai vállalatok külföldi partnerei keresik meg az országhatárokon túl Business Consulting Co. né­ven ismert céget. Például a magyar Kaposplast révén kerültek kapcsolatba az NSZK-beli Signode céggel. A Kaposplast és a Signode nagy szilárdságú pántolósza­lagokat előállító vegyesvál­lalat előkészítésével bízta meg a vállalatot. Azóta a Signode önállóan is megke­reste a Vállalkozói Tanács­adó Vállalatot, hogy mérje fel, milyen lehetőség kínál­kozik csomagológépeinek magyarországi értékesítésére. A Business Consulting üzlet­felei közé tartozik az NSZK­beli építőgép- és járműgyár­tó cég, a Hanomag is, amely magyarországi műszaki be­mutatkozásának megszerve­zéséhez kért segítséget. A Vállalkozói Tanácsadó Vállalat az ENSZ iparfejlesz­tési szervezetétől, az UNIDO- tól speciális számítógépes programot vásárolt. A COMFAR rendszer alkalma­zásával a magyar export­őrök, komplett berendezése­ket, kulcsrakész üzemeket szállító fővállalkozók ajánla­taikhoz nemzetközi mód­szer alapján kidolgozott rész­letes gazdaságossági és pénz­ügyi értékelést csatolhatnak. A részletes gazdaságossági számítások alapján a meg­rendelő tárgyalásokat kezd­het a finanszírozásra vállal­kozó bankokkal is. Mindez nagymértékben .javítja a magyar exportőrök verseny- képességét. Többek között az Industrialexport és az AIu- terv már a számítógépes módszer alapján készített ér­tékeléseket is mellékeli aján­lataihoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom