Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-03 / 284. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. DECEMBER 3. Tejeszacskó, csikk és társaik őrjárat a közterület-felügyelőkkel A taxis fiatal ember. — Jó reggelt, csak szállj be — mondja. — Hová? — A rendőrségre, légyszíves. — Hová tetszik menni? I Hét óra van, hajszál pontosan. A Szolnok Városi Kendőr-főkapitányságon néhány perc alatt vége az eligazításnak. Ma együttesen teljesítenek szolgálatot a közterület-felügyelők és rendőrök. Mindenki egyenruhában. Fügedi Imre, a közterület-felügyelők főnöke keveset beszél. Hiába, gyakorlat teszi a mestert. Nem ez az első és nem is az utolsó alkalom, hogy a hivatásos rendőrök és a felügyelők párosával járják a körzetüket. Mindenki tudja a feladatát, legföljebb néhány figyelemfölhívó szóra van szükség, mintegy az emlékezet fölfrissítésére. Indulás. Én magam Dalkó György közterület-felügyelő és Kara József rendőr zászlós mellé kerülök. A Ságvári körúton ballagunk a Tisza felé. — Most a tisztaságra figyelünk elsősorban — húzza összébb magán a kabátot Dalkó György. — Például arra, hogy föltakarították-e a járdát, szemetelnek-e az emberek. — Nem nagyon tudnék mit kezdeni errefelé egy cigarettacsikkel — mondom. — Sajnos nincsenek hulladéktárolók ezen a környéken — bólint a fiatalember —így aztán igazán nem Is szólhatunk azért, ha valaki itt dobná el a körmére égett szívni valót. Tízéves forma kisfiú ka- rikázik a járdán sietők között, és láthatóan a rendőr se ébreszt benne bűntudatot. Igaz, a jövő-menők közül se szól rá senki. Nem így a zászlós, aki int a srácnak: — Szállj le gyorsan! A „bűnös" fékez, válltáskája a hátáról az oldalára csúszik, leugrik a kerékpárról és tolja tovább. Az Erzsé- bet-parkhoz érünk, a köd már fölszállt a házak tetejére. Talán jobb lett volna, ha nem száll föl. Szemét szemét hátán. Papírlapok, tejeszacskók, szétdobált újságok, konzervdoboz — a látvány elszomorító. Középiskolások vágnak át csapatostul az utakon, de senki nem dob el egyetlen fecnit sem. Közterület — állapítjuk meg szomorúan — talán gyakrabban kellene takarítani. A Ti- sza-parti sétányon ballagunk az avarban. Van belőle jócskán, bár a Tisza Szálló környékén már jártak a város tisztaságáért felelős emberek, össze! lehet dolguk elég. Sem a rendőrnek, sem a felügyelőknek nem akad tennivalója addig, amíg a Kassai söröző elé nem érünk. A bejárat környékén temérdek csikk „hever” így benyitunk. Odabenn sürgölődik a személyzet, hamarosan érkeznek az első vendégek. A pult mögötti fiatal nő vállalja a felelősséget a kinti szemétért. — Kérem, mi naponta egyszer söprögetünk délelőtt, az igaz, hogy délután nem. — Talán ha fölszerelnének egy csikktartót — tanácsolja a közterület-felügyelő. — Uram, hát volt itt! De állandóan letörik! Nem egyetemi tanárok járnak ide! Ki győzi utánuk fölszerelni örökké? — A város tisztasága mindannyiunk érdeke, kérem, hogy ebből maguk is vegyék ki a részüket. Most csak figyelmeztetem, de legközelebb kénytelen leszek megbírságolni. — Értem, én, megértem... Isznak valamit? Nem lekenyerezés képpen, csak ha gondolják. Nem gondoljuk. A Híd bisztró előtt tisztaság, itt nyilván korábban keltek. A Május 1 utcai társasház ‘építkezés egyik \ tulajdonosa ad fölvilágosítást arról, hogy a közterület-foglalási engedélyük éppen nincs a helyszínen. Hogy ott kéne lennie? — csodálkozik az arany pecsétgyűrűs, karkötős ősz úr. Pedig már büntetést is fizettek, mert az engedély egyik példányának a helyszínen, a másiknak a felügyeletnél kell lennie. Akkor sehol sem volt. Utóbb kiderül: engedély van. S van a DÉLÉP konténerházának, meg egy kisiparos betontömbjének is a Madách és Mészáros utca sarkán. A Sütő utcai építkezésen csak a mester és segédje közölheti, hogy délután akad majd tulajdonos, aki az engedélyt fölmutatja, mert nála azután nincs semmi ilyesmi. Dalkó György jegyzetel, ide még visszanéz. • • • A városi rendőrkapitányságon rövid az elszámoltatás is. Kevés dolguk akadt a járőröknek. De nincs ez mindig így, hiszen például októberben 328 ügyben intézkedett a kisszámú, egyenruhás csapat. Hogy mi mindenre kell figyelnie a tavaly januárban alakult intézmény munkatársainak? — A legfontosabb a tisztaság — szögezi le a szakállas, szemüveges, harminc éves Balázs Béla. ö az egyik legrégebbi felügyelő. — Munkánkat miniszteri- és helyi tanácsrendeletek határozzák meg, ezek szerint járunk el. így óvjuk a parkokat, zöldterületeket éppúgy, mint ahogy szeretnénk rábírni a polgárokat a közterületek rendeltetésszerű használatára is. De figyelünk a tiltott helyen fürdő- zőkre, a vadkempingezésre is. Közeleg a tél, talán nem árt tudni, hogy a nyílt vizek befagyása nem azt jelenti, hogy azokon szabad is korcsolyázni ! Szóba kerülnek a fákra szögezett, falra fölcsirizeit magánhirdetések is, amik amellett, hogy rondák, még büntetés alá is esnek. Fügedi Imre, a Szolnok Városi Közterület Felügyelet intézményének igazgatója azt tartja nagy eredménynek, hogy bár kevesen vannak, mégis egyre inkább elfogadják őket a megyeszékhelyen. Bizonyítja ezt az is, hogy egy-egy helyszíni bírság kiszabásakor nincs különösebb vita, hisz a különféle szabályok ellen vétők maguk is tudják, hogy a felügyelőknek igazuk van. — Meg kellett persze először nekünk is tanulni ezt az újszerű munkát — mondja a jókora termetű férfi. — Helyismeret nélkül pedig ezt nem lehet csinálni! — Cél vagy eszköz a büntetés? ' \ — Következmény inkább. Eljárásainknak hatvan százaléka figyelmeztetés, de persze büntetésre is szükség van. — Milyen legyen egy közterület felügyelő? — teszi föl ismét a kérdést magának Balázs Béla. — Határozott, udvarias és segítőkész. — Maga ilyen? Elmosolyodik, amiért elpirul. — Szeretnék ehhez közelíteni. Hortobágyi Zoltán * Befejeződött a Jászapáti Művelődési Központ tetőszerkezetének építése. Az intézmény teljes kivitelezési munkáit a helyi tanács költségvetési üzeme végzi (Fotó: (T. K. L.) Mert a Bermuda háromszög létezik Konftkcióáruk, gyümölcsök Magyar—kubai választékcsere Hazaérkezett Havannából Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter, aki Manuel Vila Sosa kubai belkereskedelmi miniszterrel folytatott tárgyalásokat. A megbeszélések végén aláírták az 1987- re szóló magyar—kubai vá- lasztékcsere-egyezményt. A megállapodás értelmében a két ország közötti belkereskedelmi választákcsere-for- galom értéke 1987-ben megközelíti a 400 millió forintot. Az együttműködés keretében Kubából többek között konfekcióárut, munkaruhákat, primőr paradicsomot, paprikát és különféle déligyümölcsöt importálunk. A magyar fél elsősorban ruházati és lakásfelszerelési cikkeket, valamint zöldség- és gyümölcskonzerveket szállít. Juhár Zoltán tárgyalt Gustavo Gutierrezzel az Országos Idegenforgalmi Intézet elnökhelyettesével a két ország közötti idegenforgalmi együttműködés fejlesztésének lehetőségeiről. A tárgyalásokon részt vett Bognár István hazánk havannai nagykövete is. fl Mecseki Szénbányáknál Videoprogram Videoprogram megvalósításába fogott a Mecseki Szénbányák. A vállalat elsőként legnagyobb termelőüzemét, a komlói aknát látta el videokészülékekkel, amelyek információkat és szórakoztató adásokat közvetítenek a leszállásra váró bányászoknak. A videoprog- ram emellett arra is lehetőséget nyújt, hogy a bányászok az üzemi klubokban elsajátítsák a felvételkészítés és a kamerakezelés tudnivalóit, s módot ad a brigádközösségek különféle programjainak megörökítésére. Különösen hasznos a korszerű képrögzítő és visszajátszó eszköz az új munka- vállalók tájékoztatásában, akik a bányászat minden munkaterületét megismerhetik a szalagra vett képekről. A Mecseki Szénbányák Vállalat a Komlón már bevezetett iskolai pályaválasztási foglalkozásokat most a szomszédos Somogy megyére is kiterjesztette. Egyelőre óvatosan kopogom le a szenzációt, mert a végső bizonyossághoz még szükségeltetik néhány konkrét tapasztalás. Mindenesetre nagy valószínűséggel állíthatom, hogy nyomában vagyok a Bermuda háromszög rejtélyének. Az eltűnt hajók titkáról' rövidesen fellebben a fátyol, mert nyomon vannak, csak éppen az nem világos, hová vezetnek? A dolog úgy kezdődött, hogy eléggé el nem ítélhető módon részletre vásároltam a gépkocsimat. Az OTP volt olyan gáláns és vaskos kamat, valamint kezelési költség fejében 3 évre kölcsönadott számomra egy fél autóra valót. Ezt aztán tör- lesztgettem, törlesztgettem és amikor gémkapoccsal ösz- szetűzve együtt volt a 36 befizetési szelvény nagyot lélegeztem, s az adósok sunyi sompolygását önérezete- sen peckes tartásra váltottam. Alighanem Isaura ismerheti ezt az érzést a szabadító levél birtokbavétele után. Sajnos életem e napfényes korszakára hamar felhő vetült: felszólítást kaptam az OTP-től, hogy ugyan nézzek be egy két évvel korábbi részlet ügyében. Kiderült, hiába lobogtatom a befizetési csekket, egy olyan másfél ezer forintnyi összeg bizony szőrén-szálán eltűnt. A postára mentem, ahol készségesen igazolták még egyszer azt a napnál is világosabb tényt, hogy a pénzemet nemcsak felvették, de illően útjára is bocsátották az OTP irányába. Vissza hát a takarékpénztárba, ahol azonban fittyethányva Immár a posta szavahihetőségének is, közölték, hogy a pénzem nem és nem érkezett be. Nincs más hátra, minthogy a fővárosban székelő csekkelőkeresőhöz forduljak, ahol nyomonkövetik a forintokat egészen a tetthelyig. Névrokonommal akadtam össze a telefonba, aki így a szokásosnál is készségesebb volt, de segíteni sajna nem tudott. Egyetlen évig őrzik a csekkeket visszakeresés céljából, ez pedig ugyebár, megérthetem, több kettőnél... Ismét konzultáltam az OTP-vel, ahol kötötték az ebet a karóhoz: a pénzt nekem hitelezték, visszafizetni az én kutya kötelességem, s az már csak zavaró mellék- körülmény, hogy a posta ezúttal nem juttatta el rendeltetési helyére. A dolog egyébként pofon egyszerű, vagy fizetek, vagy letiltják, a 37. havi részletet is. Persze, hogy fizettem és persze, hogy nem pereltem az ezervalamennyi forintot polgári peres úton a postán. Na, már most én egy baleknak gondoltam magam, ám a minap az OTP-nél egy hölgy hajszálra ugyanúgy pattogott és bizonygatta igazát a csekkel, ahogy korábban én tettem, ő építési adósságának ért a végére, ám ekkor derült ki, hogy 3 évvel korábban egyetlen részlete nem jött be. — Na, majd én megmutatom! — kezdte a magas „c”-n, mire félrehívtam és közöltem vele, hogy ha senkinek nem mondja el, beavatom a Bermuda háromszög rejtélyébe. Fogadkozott, hogy titkot tart, mire elmondtam neki, így megnyugodva távozott. A napokban az egyik kedves kolléganő érkezett vérvörös arccal a szerkesztőségbe, öt a Kun Béla körúti társasház lakó- közösségének a vezetője figyelmeztette két be nem érkezett részletre, ö is naivan rántotta elő a csekket, ám ekkor kiderült, hogy nem oda Buda! Jóllehet a csekk a befizetést igazolja, — de a pénz sehol. A postára ment, ahol kivárva sorát blankettákat töltettek ki vele és mivel két csekk elveszését reklamálta — kétszer kellett 10 forintot fizetnie, csak úgy indulásnak. Hát itt tartok én most a korszakos rejtély megoldásával. Túlzottan anyagias nem vagyok, a pénz ami után futottam, ma már igazán nem oldaná meg financiális problémáimat. így önzetlenül, mondhatni a tudományt szolgálva keresem a titkát annak: tényleg mi lesz azokkal a pénzekkel, melyeknek létezését csak egy esendő befizetési csekk igazolja? És még egy tétova kérdés: két jól prosperáló pénzintézet — az OTP és a posta — között miért a kesergő harmadik, az ügyfél húzza a rövideb- bet? —pb— Hetvenedik óve egy munkahelyen Bálint bácsi hűsége A ma már ezüstös hajú szemüveges kunhegyesi Juhász Bálint alighanem egyedülálló rekorddal büszkélkedhet, elvégre hetvenedik éve egyetlen munkahelyen dolgozik, ahová még napról napra ma is bejár. Tévedések elkerülése végett nem néhány órára, esetleg félműszakra, hanem reggel nyolctól este fél ötig, akár a többiek. 1917-ben napidíjasként vették fel a községházára, afféle „eredj1 ide, vidd oda” küldöncnek. Naponta egy korona ütötte a markát, ami visszaemlékezései szerint azokban a háborús esztendőkben egy tizenéves legénykének nem számított rossz keresetnek. Rohantak az évek, évtizedek, változott a világ, változtak a vezetők, csak egy biztos ember maradt a helyén, Bálint bácsi. Hol előadói, hol iratkezelői minőségben igyekezett eleget tenni a hozzáfordulók ügyesbajos kéréseinek. 1967. szeptember * 1-én — már t*il a hatvanon — nyugdíjazták. Megköszönték igyekezetét, munkáját, bár ez mit sem változtatott napjain. Tisztelettel megkérte a helyi tanács vezetőit: hadd járhasson be továbbra is a hivatalba, nem kíván ő ezért egyetlen petákot sem. Az ismerősök közül páran a fejüket csóválták: valami baj lehet a Bálint bácsival, mivel nem tud mit kezdeni az idejével. Más örül, hogy végre a postás hordja a fizetését, ő meg lám, micsoda hihetetlen kéréssel állt elő! Igaz, magányosan morzsolgatja a napjait, nincsen családja, de hát akkor is! Bálint bácsi hallgatta az intelmeket és csak mosolygott csendesen, így telt el néhány hónap és valahogyan híre kelt a csodának: Ilyen ember is létezik. A megyei tanács akkori elnöke értékelte e valóban ritkaságnak számító elhatározást, ettől kezdve — a kicsinyke nyugdíja mellé — némi pénzt is juttatott a „továbbszolgáló közkatonának”. Még két reá jellemző sajátosság: az egyik az, hogy ez alatt a hét évtized alatt a szabadságát egyszer vette ki. Jutalomként Hajdúszoboszlóra küldték nyaralni, bár a pihenésből vajmi kevés valósult meg. Ugyanis két nap múlva táviratot kapott otthonról: tüstént jöjjön vissza, mert nem találnak egy fontos iratot. A másik sem akármilyen: 1955 óta egyszer hagyta el a községet: Szolnokra kellett utaznia, ahová tanúként idézték meg a bíróságra. Szombatonként azért még el-eljár a művelődési házba, mivel 1922. április 10. óta önkéntes tűzoltó, és ebbéli tisztségében évtizedek óta eleget tesz — ha rákerül a sor — a hétvégi ügyeletnek is. Ragaszkodását több, magas kitüntetés bizonyítja: megkapta a Munka Érdemrend bronz fokozatát, háromszor is átvehette a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést, de kapott Kiváló Dolgozó elismerést is. Mindezeken kívül talán a legnagyobb elismerés az, hogy már most, az életében legendaként említik munkahelyi hűségét, amely talán annak, aki személyesen nem ismeri őt, a hihetetlenség határát súrolja. Pedig nem hibádzik egyetlen róla írt, papírra rótt sor sem, elvégre még most is napról napra megfigyelhető, amint háromnegyed nyolc körül egy őszhajú, alacsony férfi iparkodik át a parkon a tanácsháza felé. Lassabban, mint egy évtizede vagy akár öt esztendeje, de ez nem csoda, nagy kort hordoz a vállán. Október elsejétől már a nyolcvanötödik esztendejét taposS3. D. Szabó Miklós
