Szolnok Megyei Néplap, 1986. december (37. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
to Kulturális kilátó 1986. DECEMBER 13. A nemzetiségek közművelődése ma A magyarországi — szórványokban élő — nemzetiségek száma mindössze néhány százezer. Helytelen lenien mégis, ha nyelvük és kultúrájuk értékeit pusztán „szigetjelenségnek” tekintenénk. Több évtizede annak, hogy a velünk együtt élő magyar etnikai csoportok kultúráját a közös haza együtes műveltségének részeként, egyúttal egyetemes emberi értékként tartjuk számon, amelynek fennmaradását óvni, fejlődését segíteni kell, ez egész társadalmunk feladata. Milyen a közművelődés helyzete ma a nemzetiségek körében ? Természetesen a kulturális élet e területének általános jellegzetességeit: értékeit, hibáit és bajait viseli magán. Esetenként ugyanazok a divatáramlatok hatnak rá, mint a magyar kultúrára, Például ugyanúgy fellelkesítette a nemzetiségieket a Röpülj páva mozgalom, vagy a táncházak kibontakozása, mint a magyar falvak, városok lakóit. A nemzetiségi közművelődés kibontakozásának korszaka az elmúlt 15 évre tehető, amikor a különböző intézmények — például a KÓTA, a Népművelési Intézet, a Magyar Néprajzi Társaság, az MTA, a HNF honismereti bizottsága, a TIT, vagy az Állami (Sorkij Könyvtár — magukra vállalták a részfeladatok gondozását. Ezek az intézmények a mennyiségi fejlődés mellett a minőségi előrelépések garanciáit is vállalták. A nemzetiségi közművelődés legdinamikusabb része, elsődleges megjelenési formája a hagyományos ápolással függ össze. Ez abból adódik, hgoy a felszabadulás előtt a magyarországi nemzetiségek jelentős része falun élt, értelmisége alig volt, így sajátos kultúráját hosszú ideig a népi műveltségben testet öltő folklorisztikus örökség képviselte. A szocialista viszonyok között kibontakozó kulturális tevékenység elsősorban erre építkezhetett, aminek igen nagy szerepe volt az önbecsülés, a nemzetiségi értéktudat kialakulásában is. Először tánccsoportok, zenekarok, később amatőr kórusok és pávakörök jöttek létre, s ma számuk nagyobb, mint a magyar településeken lévő hasonló műkedvelő csoportoké. Az együttesek nyomán a nemzetiségek körében is eleven tevékenység indult meg saját tárgyi emlékeik megmentésére. Az elmúlt 15 év alatt 34 — ebből 14 szlovák, 12 német, 6 délszláv, 2 román — olyan nemzetiségi tájházmúzeum létesült az országban, ahol gazdasági épületekkel együt egy-egy teljes berendezett lakóház mutatja be valamely nemzetiségi településnek a XX. század elején volt életformáját, tárgyi kultúráját. Ez a gyűjtés, értékmentés' tovább tart, még akkor is, ha fennáll annak a veszélye, hogy a nemzetiség és kultúrája közötti viszony a hagyomány- ápolással külsődlegessé válik, netán nosztalgikus kötődéssé redukálódik. A cé1 az, hogy a táj házak legyenek az anyanyelvet művelő, a hagyományokat ápoló közösségek otthonai és műhelyei, hisz az utóbbi időben, a nemzetiségi lét elsődleges elemét, az anyanyelv művelését elősegítő más közművelődési formák kissé visszafordultak. Az iskolai nyelvtanulás után kevés olyan művelődési lehetőség van, amely a fiatalok anyanyelvi neveléséhez, oktatásához keretet nyújtana, hisz alig van nemzetiségi színjátszó csoport, irodalmi színpad, öntevékeny irodalmi szakkör vagy amatőr bábcsoport. Ez azt is jelzi, hogy oldódik, halványul a nemzetiségi nyelvtudás, a megtartó kis közösségek, falvak zártsága lazul, s az új közegben egyre inkább a magyar nyelvet használják. A nyelvművelés hátrányainak ellensúlyozására a nemzetiségi klubok a legalkalmasabbak, hisz ezek kínálnak lehetőséget az új típusú, nyelvet és hagyományt megőrző kisközösségek megalakulására. 1975—76 táján jöttek létre az első ilyen csoportok: 1980-ra már 100-ra emelkedett a számuk, közülük igazán tartósnak azonban csak 40 bizonyult. Ez a forma főleg azokban az ipari központokban volna indokolt, ahol a termelési szerkezet változása, a társadalom átrétegződése folytán a belső vándorlás új nemzetiségi csoportokat hozott létre. Ahol nemzetiségi lakosság él, a könyvtárakban mindenütt van anyanyelvi könyvállomány is 1985 végén az ország német, szlovák, román délszláv nyelvű könyvállománya 271 ezer kötet volt (míg 1970-ben 17 ezer). A bővülést a hazai kiadványok mellett főleg az anyanemzetektől történő rendszeres vásárlások biztosítják. Erre 1974-től évi 700 ezer forintot fordít a művelődési tárca. Az olvasottság szintjével azonban így sem lehetünk elégedettek, hisz elsősorban a gyerekek és a fiatalok olvasnak, az idősebb generációk a modern irodalmi nyelven írt műveket nehezen értik. Ez abból is adódik, hogy nemzetiségeink többsége archaikus táj nyelvet beszél. Az olvasási érdeklődés kiteljesítését ennek ellenére a nemzetiségek körében is jól szolgálják a nyári ifjúsági olvasótáborok. Nemzetiségi könyvkiadásról ugyancsak az 1970-es évektől beszélhetünk. A másfél évtized alatt 80 szép- irodalmi, helytörténeti, néprajzi és más jellegű tanulmánykötet jelent meg, nem számítva a nemzetiségi etnográfiai sorozatok kiadványait, amelyből ez idő alatt 25 került ki a nyomdából a Tankönyvkiadó Vállalat gondozásában. A nemzetiségi szövetségekben — távlati tervként — felmerült egy önálló nemzetiségi kiadó gondolata is. Ojabb színfolt a nemzetiségi kultúra palettáján a képzőművészet. Elsőként a Szlovák Szövetség gondolt arra, hogy összefogja a paa- gukat nemzetiségi származásúnak valló művészeket. Eleddig a legnépesebb csoport — mintegy 50 fő — a Német Nemzetiségi Szövetség köré tömörült, amely számos kiállítást szervezett már a németlakta településeken, de esetenként külföldi tárlatok megvalósulását is elősegíti. 1984-ben kezdte el működését Szekszárdon a Német Bemutató Színpad, a Deutsche Bühné, Iglódi István rendező és hivatásos színművészek közreműködésével. 1985-ben az ország különböző német lakta helységeiben 84 német nyelvű előadást tartottak. A közművelődés e speciális területéről szólva nem lehet kihagynunk a nemzetiségi rádió- és tévéadásokat sem. Bennük az érintettek jogaik kiteljesedését, jó társadalmi közérzetük kialakításának tényezőjét látják, amelyek hatékony, sikeres művelődési fórumok is egyben. A jövő újdonságai közül a videózás és a nemzetiségi kisközösségek kialakulása látszik a legerősebb törekvésnek. Erre jó példa az 1985-ben Pécsett megalakult német nemzetiségű Lenau Művelődési Egyesület. A számba vett tények, törekvések a nemzetiségek gazdag kulturális életének néhány olyan, szeletét ölelik fel, melyekből a jövő tennivalóinak irányai is érzékelhetők. E. E. Dióhéjban Kulturális hírek Martyn Ferenc festőművész özvegye a művészet- történet területén kiemelkedő munkásságot elismerő díjat alapított. Ebben az évben először döntött a díj odaítéléséről a Művelődési Minisztérium, a Baranya Megyei és a Pécsi Városi Tanács képviselőiből alakult bíráló bizottság. A Török János szobrászművész által készített emlékérmet és a díjat januárban adják át Pécsett dr. Németh Lajosnak, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárának, a modern magyar képzőművészet területén végzett kutatásaiért és a Csontváry- életművet bemutató monográfiájáért. A MOKÉP 1987-ben 32 ország 188 új filmjének bemutatását tervezi. A külföldi alkotások közül látható lesz Fellini Ginger és Fred című filmje Giulietta Masina és Marcello Mast- roianni főszereplésével, Sydney Pollack El Afrikából című Oscar-díjas alkotása, valamint Roland Joffe Cannes-ban nagydíjat nyert munkája, A misszió. Az Európa zenéje sorozat új köteteként két kiadványt jelentet meg 1987-ben a Zeneműkiadó. Az Itáliai, Verdi és az Egyházi és világi énekek a középkorban című albumok mindegyike színes képekkel, fakszimilékkel illusztrált zenetörténet lesz, melyeket a képző- művészeti könyveiről híres olasz Fabbri Kiadó sorozatának magyar változataként adnak ki. Kassák Lajos munkásságát bemutató emlékkiállítást rendez jövőre a Magyar Nemzeti Galéria. A tárlat felöleli majd a száz éve született művész csaknem teljes életművét. Január elsejétől vetítik a mozikban a Queen együttes nagysikerű budapesti koncertjéről készített filmet, melyet Zsombolyai János rendezett. A premier előtti bemutató ma van a budapesti Vörös Csillag moziban. / A Magyar Rádió és Televízió Gyerekkórusa karácsonyi hangversenyt ad a Pesti Vigadóban december 26-án, délután négy órai kezdettel. NagyatádI taaxobrúaxok Nemzetközi alkotótelep a Rinya-parton Ahogyan például a német városról, Kölnről kapta a nevét a kölni víz, ugyanezzel a jelentésátvitellel született meg az egykor oly sokak által irigyelt, köny- nyűfutású homokjáró hintó, a nagyatádi. A somogyi dombvidék rengeteg erdőjének fájt a bognármesterek ebben a Rinya-parti kisvárosban tudták a legkecsesebbre, a legmutatósabbra kiszabni: a mesterfogásokat összegezni, fiaikra generációkon keresztül átörökíteni. A sárga-barna színezésű „nagyatádik” aztán sorra- rendre átgördültek az emlékezet országútjára. De tovább hajtotta lombjait a sok-sok fa, és ott munkált a karokban, a kezekben a vágó- és faragószerszámok életre keltésének tudománya, amely teret, célt keresett magának. A tér a Ri- nya-patak mentén, egy fák keresztezte mezőben kínálkozott, néhány kilométernyire a városközponttól. A célt úgy fogalmazták meg bő tíz esztendővel ezelőtt, hogy ahol egykor az iparosok teremtettek világhírt, most -ugyanott a művészek — jelesül a faszobrászok — csináljanak valami rendkívülit. Kapnak szállást, anyagot, szerszámot. Amit a nagyatádi tanács néhány lelkes munkatársa kiötlött, az a Művelődési Minisztérium, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége és Somogy Megye Tanácsának támogatásával hamarosan lakóépületekben, jól felszerelt műhelyekben, majd pedig egy évről-évre bővülő, hatalmas szoborparkban testesült meg. Emitt egy mesebelien mulatságos ökrösszekér bájosan gömbölyded igavonói, utasai gyönyörködtetik a szemet; amott egy öklökkel, lángnyelvekkel az égen feszülő talányos szerkezet riogat; odalent, a házak tövénél egy sötét köpenyes férf|ú gondosan megmunkált alakja ölelget egy báránykát; odafönt, a terep csúcsán pedig éppen most emeli helyére a legfrissebben elkészült, egyelőre még friss-barnán csillogó totemoszlopot a szolgálatos daruskocsi. És ahogyan más és más művészi elképzelések — s persze anyagismeret, kéz- művesi tudás — szerint nyerték el végső formájukat e Rinya-parti sokada- lom darabjai, ugyanígy azok is igencsak különböznek egymástól, akik a hivatalos Schéner Mihály: ökrösszekér nevén Nagyatádi Nemzetközi Faszobrász Alkotótelepen, mint vendégfogadó köt zösségben dolgoznak. Az imént említett állatos foggt a maga bumfordi szótlanságával is arról győz meg, hogy alkotója, Schéner Mihály játékos szellem; ő a somogyi végeken is moso- lyogtatni akar. Az öklös- lángnyelves felkiáltójel a Romániából érkezett Ady József figyelmeztetése: „Vigyázz ember az anyaggal!” A harmadjára említett Bárányos ember a maga kedves groteszk formáival pedig Lóránt Zsuzsa munkája. Ady József, az öntevékeny mester — foglalkozására nézve műbútorasztalos — külhoni vendégként hagyott jelet maga után. S ugyanígy más ország lakója a kis vietnami asszonyka, Ninh Thi Den, a japán Nis- hlzava Akira, a grúz Haszia Rezo. Az említett és nem említett Rinya-parti faszobrá- szolk csapata a mostani évadig ötven főnyire duzzadt. Az elbeszélésekből és az igazán szép kivitelű katalógusokból immár nagyon sokfelé tudják, mi és hogyan készül Dél-Magyaror- szágnak ebben az erdős-ligetes csücskében. Itt ugyanis Ady József nagy költőrokonának, Ady Endrének jólismert hitvallásához tartja magát mindenki: „Az én vezérem bensőmből vezérel. ..” Ezért szerzett ilyen gyorsan ekkora rangot ez a maga nemében páratlan képzőművészeti kezdeményezés. A pompás körülmények közé jó mesterek to- borzódtak, akik változó összetételben, de változatlan igyekezettel teszik a dolgukat. A. L. Ady József: Tűz A tatai öregvár az ötvenes évek óta a Kuny Domokos Múzeum otthona, ahol a város és Komárom megye történelmi emlékeit vehetik szemügyre a látogatók. A hajdani Brigetio légiós táborából kerültek Tatára a római emlékek, ezen kívül gazdag török kori anyagot őriznek a múzeum falain belül. A város valamikor a magyarországi kerámiakészítés központja volt, ezért jelentős fajansz-gyűjtemény található az öregvárban. Fotó: K. S.) Színházak ú| köntösben Szeged százhárom éves színháza a helyi kulturális élet hagyományai alapján is rászolgált a rekonstrukcióra. Évszázados múltja során már kétszer újították fel, a mostani, harmadik „színházavatás” után ismét teljes szépségében fogadja a közönséget és a látogatókat. A Tisza-parti város mellett a Dunántúlon Is kaput nyitott egy színház. Míg a Pécsi Nemzeftji Színház kilencvenéves épületét rendbehozzák, addig a Kossuth Lajos utcában álló Kamaraszínházban lesznek az évad bemutatói, köztük Schwajda György Mari című művének előadásai. A Sopron mellett 1970-ben létrehozott Fertőrákos! Barlangszínházat is felújították, így a soproni ünnepi hetek alkalmából a páratlan „katedrálisban” ismét felcsendülhet a muzsik.a
