Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

1986. NOVEMBER 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Barátságunk mindennapjai Minden ember „A gesztenyék már feste­nek, / Jönnek a hűvös este­iek / Esnek a csípős harma­tok /Becsukódnak az abla­kok”. Egy barna, mokány kis le­gény ezzel a versikével íogad a tiszabői óvodában. A töb­biek önfeledten játszanak a létesítmény rozsdaszínű ru­hát öltött kertjében. Vala­mennyien jól öltözöttek. Lát­szik rajtuk: kedvesek, gond­talanok ezek az apró ember­kék. Nem így Stefán Sándor - né, aki nagy gondjukról be­szél. — „Kinőttük” ezt a régi parasztházat, amelyet már eddig ki tudja, hányszor tol­doztak, foldoztak. Jelenleg három csoportunkban 77 gyerek jár hozzánk, holott a faluban 126 három-hat év közötti apróság él. Ráadásul hiába szép, mutatós belülről a berendezés, itt csak két csoport fér, hiszen egy na­gyobb és egy kisebb termünk van. A harmadik „albérlet­be” került az iskolába, így most még szerteszét vagyunk. — És az ötévesek? — Zsúfoltság ide, zsúfolt­ság oda, arra azért ügyelünk, hogy ők mindenképpen be­kerüljenek hozzánk, hiszen nagyon rájuk fér az egy év iskola-előkészítő. Jó dolog, hogy a szétszórt­ság hónapjai megszámláltat- tak, hiszen az iskola szom­szédságában már építésre kész a terep. Ide kerül majd a község új büszkesége, egy százszemélyes. négycsopor­tos óvoda, amelynek az ala­pozási munkálatai még az idén elkezdődnek. Az intéz­mény 11,8 millió forintba ke­rül, és átadását a jövő év novembere végére tervezik. Természetesen, ehhez a nagy vállalkozáshoz majd kérik a helybeliek segítségét, társa­dalmi munkáját is. »Elég az üt osztály is...” A leendő új óvoda tőszom­szédságában húzódik a falu általános iskolája. Kinézetre inkább modernnek tűnik, amely az alapozása: 1980 óta folyamatosan épül, bővül, csinosodik. Igaz, egy ízben életveszélyessé nyilvánítot­ták, de akkor 1,8 millió fo­rint átalakítással — szak­nyelven fogalmazva: felszá­molták a veszélyt —, sike­rült elfogadható külsőbe öl­töztetni a létesítményt. Az utolsó termét különálló rész­ként 1982-ben építették. A 392 nebulót 28 nevelő oktatja. A diákok 68 százalé­ka cigány, és bizony erre az iskolára igaz a mondás: na­gyon meg kell küzdeni a pe­dagógiai sikerekért. A neve­lők közül tizenkettő Fegy- vernekről, Törökszentmik- lósról jár be naponta, noha négy pedagógus szolgálati lakás is üresen áll. Csortos Mihály tanár úr — akiről túlzás nélkül állítható, hogy talán a falu legnépszerűbb embere — viszont évtizedek óta itt lakik, tanít, még ma, hatvanon túl is. Akad olyan diákja, akinek már a nagy­anyját is ő oktatta a betű­vetésre. — Az itt eltöltött néhány évtized alatt azt tapasztal­tam, hogy ezek a bogárszemű cigánygyerekek nehezen bir­kóznak meg az ismeretekkel, főleg ha otthon semmiféle segítséget nem kapnak. Ezért rendszeresen átdolgozzuk a tananyagot, így csak a törzs­anyagot sulykoljuk. — Sikerrel? __Nem mindig. Sokszor el­beszélgetek velük, és ők nem bántóan, de megjegyzik: elég nekem az öt osztály is, mert avval is keresek annyit, ha elmegyek dolgozni, mint ta­nár bácsi. És ebben az a döb­benetes, hogy az állítás sok­szor igaz. Erre én annyit mondok: nemcsak a pénzért tanul az ember fiam, hanem azért is, hogy másképp éljen, lássa a világot. — Elfogadják ezt? Vonzó Jogosítványok — Embere, jobban mond­va gyereke válogatja. Most mintha kis javulás lenne, és ennek az az oka, hogy aki­nek nincs meg az általános iskolai végbizonyítványa, a gépjárművekhez semmiféle vezetői engedélyt, jogosít­ványt nem kap. Már pedig a motor az istenük. Állítom, ennyire tanulásra ösztönző, hatékony rendelet — bárki nevéhez fűződik — kevés született az utóbbi években. Tudom, aki eddig olvasta az írást, most joggal teszi fel a kérdést: a cigányok helyze­te ma az egyik központi kér­dés a faluban? Igen az, mert az arányuk a hatvanas esz­tendők húszegynéhány száza­lékáról itt napjainkra elérte a 47 százalékot. Számolni kell velük, foglalkozni a ba­jaikkal, segíteni őket. Sokan már szakítottak őseik évszá­zados életmódjával. Így Bu­rai Mihályék is a Petőfi ut­cában, akik most kezdik íz­lelgetni a szép, modern ott­hon előnyeit. A házuk muta­tós, magas épület: három szobával, pazar fürdőszobá­val, központi fűtéssel. Még nincs teljesen kész, és ottjár- tunkkor is dolgoztak rajta a mesterek. A férj Szolnokra jár el munkába, az asszony pedig háztartásbeli: neveli hatéves iskolás lányát, és négyéves fiát. Igaz, a gyö­nyörű lakásnak nagy az ára, mert alaposan eladósodtak. — Annyi az ótépé, ilyen­olyan fizetnivaló, hogy a pénzt mind oda hordjuk, és a családnak havi kétezer ma­rad — így a feleség. — Ez iszonyatosan kevés négyőjüknek. Hogyan jön ki ennyiből? — Ügy, hogy fogom a fo­rintot. Az én uram nem a kocsmában hagyja a pénzt, hazahozza, én meg jószágot nevelek, így „pótolom” a sok nincset. A csirkéinkből az építkezés miatt csak négy maradt, de az ólban röfög egy kétmázsás hízó. Neki kará­csonyig nyúlik az élete... Hogy sikerül-e kikecme­regniük ebből a több száz­ezer forintos adósságból, és teljesen befejezniük a gyö­nyörű házat, ebben ma még legfeljebb hinni lehet. Mága Zoltánéknak viszont már sikerült. A műút mellett építették fel a hetvenes évek végére mutatós, háromszo­bás, központi fűtéses kocka­házukat. Pedig öt gyereket nevelnek és egy fizetésből, a férj keresetéből élnek, aki Szolnokon, az építőiparban dolgozik. — Ennyi gyerek mellett el­helyezkedni sem egyszerű, ekkora faluban, így jószág­gal vesződöm. Most is van­nak malacaink, meg aprólék is. Egy biztos: nagyon meg­spóroltuk, hogy ide eljutot­tunk, de megérté — mond­ja a felesége. A foglalkoztatottak 41,5 százaléka egyébként helyben dolgozik. Főleg a téeszben, de nagyon sok az eljáró is. Ami meghökkentő, a 250 irf- gázó döntő többsége cigány, és közöttük egy rendelkezik érettségivel, és mindössze há­rom szakmunkás bizonyít­vánnyal. így már érthető az óvoda, az iskola megkülön­böztetett szerepe a települé­sen. Az oktatási intézményeken, a munkán kívül a falusi élet­hez másra is szükség van. Orvos, gyógyszertár van a községben, a Fegyvernek és Vidéke Áfész pedig egy mo­dern, 7,2 millió forintba ke­rülő új ABC-t építtetett a központba. Hogy napjainkban a falu­ban melyek a legégetőbb tennivalók, arra Négyesi Zol­tán tanácselnök válaszol. — Várjuk az új óvoda el­készültét, mert akkor a mos­tani épület felszabadul, ahol ha igény lesz rá, a falu öreg­jeinek napközit alakítunk ki. Ami a lakossági áruellátást illeti, az megfelelő. Van új ABC, egy régebbi vegyesbolt, vas-háztartási, ruházati üz­let, presszó. Hiányzik viszont néhány fontos szolgáltatást végző iparos, ezért tervbe vettük: az áfészektől helyi­ségeket bérelünk, ahová ösz- szegyűjthetjük az elromlott tévéket, centrifugákat. Eze­ket a Gameszünk hordaná ja­vításra a környező városok­ba. mert így gyorsabb lenije a lebonyolítás. — A segélyek? — Évente 1,3 millió forin­tot osztunk szét. Ennek az összegnek valamivel több mint a fele a cigánycsaládok­nak jut. 'Elsősorban olyanok­nak, hasonlóaknak, akiknek járt, akik életvitelükkel meg­érdemlik. Szólnom kell a se­gítségadás más módozatairól is. A helybeli Petőfi Tsz ere­jén felül támogat bennünket, de hát az ő szénája sem áll valami jól. A földutakat rendben tartja, az óvodaépí­téshez a sódert ingyen szál­lítja, pénzzel segíti a helyi sportkört, MHSZ klubot, ön­kéntes tűzoltóegyletet. Tervek, elképzelések Sőt, az iskolás gyerekeknek a pályaválasztás megkönnyí­tése érdekében erdő- és fa- feldolgozó, gépszerelő és ál­talános növénytermesztési fa­kultációs szakkört szervez, így igyekszik nevelni az utánpótlást. Rövidx falujárásunkból is kitűnik: nincs ma könnyű helyzetben Tiszabő fij, fiatal vezetése, hiszen akad nem kevés megoldandó, feszítő gond. Ügy is mondhatnánk, kihívás, amelyet a nem ép­pen kedvező gazdasági hely­zetben valamilyen úton mó­don rendezni kell a település jövője érdekében. Az min­denképpen reménykeltő, hogy születnek helyi elképzelések, tervek ebben a „világ végén” lévő, minden várostól távol­eső faluban: És hogy mind­ezekből minél több megvaló­suljon, úgy gondolom, ez nemcsak az itt lakók, dolgo­zók érdeke. D. Szabó Miklós természetes vágya, hogy ba­rátot, barátokat mondhasson magáénak, mert ez tudati biztonságérzetet ad, növeli feladatvállaló kedvét, segíti a nehézségek leküzdését. Nincs ez másként a népek, nemzetek egymás közötti ba­rátsága esetében sem. A Ma­gyar Népköztársaság minden állampolgára megelégedéssel nyugtázhatja, hogy vannak barátai: magunk mellett tud­hatjuk a szocialista közösség országait, s immár 38 éve megkötött — azóta a kor kö­vetelményeinek megfelelően megújított — Barátsági, Együttműködési, Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés hivatalos formában rögzítet­te legfőbb szövetségesünk­höz, a Szovjetunióhoz fűző­dő barátságunkat. Ma már elmondhatjuk, hogy a magyar—szovjet ba­rátság természetes létformá­ja mindennapjainknak, kap­csolatrendszerünk átszövi politikai, gazdasági, kulturá­lis, tudományos életünket. Két. azonos társadalmi be­rendezkedésű — közös poli­tikai célokért küzdő, a marxizmus-leninizmus tala­ján álló testvérpártok által vezetett ország él baráti szö­vetségben, ahol az együttmű­ködés vezérelve a szocialista internacionalizmus. Barátsá- ' gunk tényleges egyenjogú­ságra épül, elidegeníthetet­len lényege a kölcsönösség. Az oda-visszairányultság elve minden kapcsolatunk­ban felfedezhető. Széles kör­ben ismertek a gazdasági együttműködés alkotóelemei, eredményei. A politikai együttműködésben követke­zetesen érvényesül az a kongresszusi álláspont, hogy igazi barátok és hű szövet­ségesek vagyunk, s leszünk mindenkor. A Szovjetunió­val minden körülmények kö­zött együtt haladtunk a bé­kéért és a nemzetközi biz­tonságért vívott harcban és a jövőben is így teszünk. Társadalomépítő, politikai törekvéseinket megerősítette az SZKP XXVII. kongresz- szusa, amely a szocializmus ügyéért, a világbéke megvé­déséért érzett őszinte fele­lősséggel áthatva jelölte ki a szovjet kommunisták felada­tait. Ezek egyben irányt is mutatnak a baráti együtt­működés további fejlesztésé­hez, hiszen sürgetik a szocia­lista közösségben alkalma­zott hasznos tapasztalatok cseréjét, a tevékenyebb gaz­dasági kooperációt, a közös, összehangolt tudományos ku­tatást. A magyar—szovjet barát­ság és együttműködés ápolá­sában Szolnok megye dolgo­zói színvonalasan, nagyon jó eredménnyel veszik ki részü­ket. Gazdag lehetőséget biz­tosít ehhez az Észt SZSZK- hoz fűződő testvéri kapcso­latunk, amely immár 22 éves múltra tekint vissza. Nem közhely, ha azt mond­juk, hogy a szocialista inter­nacionalizmus elvein alapu­ló — korrekt, politikai prob­lémáktól mindvégig mentes — baráti együttműködésünk évről évre fejlődik, gazdago­dik. Ma már nemcsak a kö­zös finnugor eredet, az észt és a magyar nép sorsának hasonlósága köt össze ben­nünket. Az évek során egy­más kölcsönös megismerésé­vel — melyhez a hivatalos delegációk cseréje mellett je­lentősen hozzájárult az ide­genforgalom fejlődése, az MSZBT-tagcsoportok aktív- munkája — egyre több üzemben, intézményben ka­pott hangot az az igény, hogy a munkások, a tsz-tagok, az orvosok, kereskedők testvér- kapcsolatot akarnak létesíte­ni észt gyárakkal, szovho- zokkal, kolhozokkal, intéz­ményekkel. Napjainkban 10 Szolnok megyei vállalatnak, négy termelőszövetkezet­nek, egy háziipari szövetke­zetnek, három állami gazda­ságnak és egy áruháznak van több évre visszatekintő gyü­mölcsöző kapcsolata. Rajtuk kívül folyamatosan bővül a pártközi, az állami, a társa­dalmi és tömegszervezetek együttműködése. Hagyomá­nyos a kulturális és sportde­legációk kölcsönös bemutat­kozása és Szolnok megyei új­ságírók tapasztalatcseréje. Az együttműködés munka­jellege minden területen ér­vényesül, amely tervszerűen előkészített és a párttestüle­tek által kétévenként jóvá­hagyott megállapodás szerint folyik. Meghatározott céllal valósulnak meg a hivatalos delegációk, valamint az üze­mek és vállalatok tapaszta­latcseréi, egyre több mun­káskollektíva kapcsolódik be a partnervállalat konkrét munkafolyamataiba. Néhány példa az elmúlt időszak együttműködésének alapján a Szolnok megyébe érkezett észt delegációk, il­letve a tőlünk Észtországba utazó küldöttségek munká­jából. A Martfűi Tisza Cipő­gyárban a szabászati eljárá­sokat, a műanyagöntéses technológiát, a műanyag sza­bászat korszerű módszereit, valamint az alapanyagok ta­karékos és racionális fel- használását tanulmányozták a Tallinni Kommunár Bőr­és Cipőipari Egyesülés szak­emberei. A martfűiek meg­vizsgálták, milyen a munka- szervezés, a cipőfelsőrész­készítés és az anyagi ösztön­zés gyakorlata testvérválla­latuknál, milyen a pártszer­vezet gazdaságszervező mun­kája. II két gyár eredményeinek, munkájának szemmel kísérése nem kor­látozódik a látogatási alkal­makra, hiszen 1971 óta mun­kaversenyben állnak egy­mással. Minden évben szi­gorú követelmények alapján értékelik a dolgozó kollektí­vák munkáját. Megkülön­böztetett figyelmet fordíta­nak a termékek minőségére, ízléses külsejére. Alapvető követelményük a termelé­kenység fokozása, a nyeresé­ges termékelőállítás, a kül­földi értékesítés nagyság­rendjének növelése. Az a kö­zös céljuk, hogy ezzel is elő­segítsék mindkét üzemben a feladatok magasabb színvo­nalú ellátását, átadják egy­másnak jó termelési tapasz­talataikat. A Tiszamenti Ve­gyiművekben a szuperfosz- fát-gyártás technológiai eljá­rásaival, az energiatakaré­kosság érdekében tett intéz­kedések gyakorlati megvaló­sításával ismerkedtek a Ma- ardui Vegyikombinát szak­mérnökei, munkásai, míg a tőlünk kiutazó küldöttség környezetvédelmi eljáráso­kat, az értékesítés és anyag- beszerzés tapasztalatait ta­nulmányozta. A látogatási célok és a megbeszélések témái azt mu­tatják, hogy növekedett a vállalati pártmunka gyakor­lata iránti érdeklődés. Igen gyakori, hogy megvizsgálják észt barátaink, milyen ideo­lógiai nevelés folyik az üze­mi alapszervezetekben, ho­gyan érvényesül a munkahe­lyen a pártirányítás, milyen a kádermunka. Megnövekedett az érdeklő­dés a gazdasági törekvések­kel összefüggő intézkedések, ösztönzési formák iránt. A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalatnál az önelszámolás, az anyagi juttatások és az árképzés mechanizmusát vizsgálták a tallinni vendég­látósok. Az ötnapos tapaszta­latszerző, véleményegyezte­tő látogatások mellett mind­inkább tért hódít a testvér- kapcsolatot fenntartó üze­mek dolgozói körében, hogy partnerüknél termelőmunká­ban is részt vehessenek. Im­már hatodik éves hagyo­mány, hogy a Rákóczifalvai Rákóczi, a Karcagi Május 1, a Jászkiséri Lenin és a Kun- madarasi Kossuth Termelő- szövetkezetek, a Palotási, a Héki, a Középtiszai Állami Gazdaságok dolgozói tíz na­pig termelésben dolgoznak testvérüzemükben. Nem rit­ka, hogy éppen a gyakorlati munkán való részvétel adja az együttműködés legna­gyobb hasznát, hiszen a köz­vetlenül, s kipróbáltan szer­zett tapasztalatok minden magyarázattól erősebbek. Szolnok megye üzemei, vállalatai azonban nemcsak az Észt SZSZK területén is­mertek. Szovjetunió-szerte jól cseng a Martfűi Tisza Ci­pőgyár neve, sokan keresik a gyár emblémájával ellá­tott lábbeliket. Kedveltek a szovjet háziasszonyok köré­ben a Tiszamenti Vegyimű­vek termékei, és örülnek an­nak is, ha a család ebédjét, vacsoráját zagyvarékasi vagy törökszentmiklósi ba­romfiból készíthetik. A szol­noki Mezőgép termékei mél­tó képviselői gépipari expor­tunknak a Szovjetunióban. örök igazság, hogy más népek kultúrájának, művé­szetének a megismerése gaz­dagítja a sajátunkét is. Ezt bizonyítják kulturális kap­csolataink eredményei. A vi­lághírű kórusművészet évek óta ihlető forrása megyénk kórusmozgalmának. A Tal­linni Akadémiai Férfikar, a Karnagyok Kórusa . magas művészetével hozzájárult, hogy egyre több megyei kó­rusunk repertoárjába került be észt zeneszerzők műve. Természetesen a mi kórus­kultúránkkal sem vallottunk szégyent. Több együttes — köztük legutóbb a Járn\űja­vító férfikórusa — volt ré­szese az észtek hagyományos Dalünnepének, amikor a Dalmezőn egyszerre 30 ezer ember ajkán áradt a dal és ahol a nézőtéren 200 ezren tapsolták meg a produkció­kat. Népeink alkotásainak, képző- és iparművészetének jobb megismerését teszik le­hetővé a kölcsönösen meg­szervezett kiállítások. Felejt­hetetlen élményt jelentett Szolnokon az észt ötvösmű­vészeti és grafikai kiállítás. Gondolat és érzésvilágunkat közvetítette barátaink szá­mára Szabó Zoltán festőmű­vész gyűjteményes kiállítása, valamint a Szolnoki Művész­telep reprezentatív tárlata. Színházi kultúránkat színe­sítette az észt rendező, Mikk Mikiver szolnoki „vendégsé­ge”, de azok az előadások is, amelyeket a minszkiek és a moszkvaiak vendégjátékának köszönhetünk. A szovjet—magyar barát­ság ápolásának, igazi tartal­mának hű kifejező eszközei a mindkét irányba haladó barátságvonatok. A minden­napi munka legjobbjai kap­nak lehetőséget, hogy köz­vetlenül ismerkedhessenek meg a Szovjetunióval, észt barátainkkal, köthetnek tar­tós, igaz barátságokat. A ba­rátság ünnepnapjai ezek az események, amelyeket ma­gunk is érezhettünk a közel­múltban, amikor közel 360 észt dolgozót fogadtunk Szol­nok megyében. Nem lehetne ilyen sokrétű, tartalmas magyar—szovjet kapcsolatról szólni az MSZBT-tagcsoportok nélkül. Jelentős társadalmi erőt képviselnek a népeink közöt­ti barátság elmélyítésében. Nagy részük van abban, hogy a testvéri együttműkö­dést össztársadalmi ügyként kezeljük. Szolnok megyében 100 tagcsoport működik, s alapvető feladatuknak tart­ják a szovjet nép kultúrájá­nak közvetítését, a Szovjet­unió belső életének megis­mertetését. fl Szovjetunióhoz kötődő barátságunk tartal­ma, mélysége hű kifejezője az igazi barátságnak, méltán példázza a szocialista orszá­gok testvéri együttműködé­sét. A kölcsönös bizalom és egyetértés jellemzi. Felfedez­hető ez Szolnok megye és az Észt SZSZK üzemeinek, in­tézményeinek kapcsolataiban is, amelynek eszmei, politi­kai hatásai közvetlenül ész­lelhetők. A két — nyelvében évezredes rokonságban álló — nép baráti kézfogása, test­vérisége egyre erőteljesebbé válik, ami egyúttal a szocia­lista internacionalizmus to­vábbi erősödésének biztosí­téka is. Kulcsár Balázs a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának munkatársa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom