Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
Ára: 2.20 Ft SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXVII. évf. 263. sz., 1986. november 7., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A forradalom hétköznapjain forradalmakat ha Marx a történelem ünnepnapjainak nevezte, mi nem kevesebb okkal nevezhetjük a szocialista forradalom munkanapjainak azokat a reformokat, amely — más-más helyi sajátosságoknak megfelelően, más-más módszerekkel, mélységben s elnevezéssel — de csaknem valamennyi szocialista országban lezajlanak manapság. Igaz, a forradalom fogalmán e két, párhuzamos hasonlatban kettős értelemben használjuk. A szó első, s eredeti jelentése azokat a viszonylag gyors lefolyású, de nagy megrázkódtatással járó, gyökeres fordulatot hozó eseményeket jelöli, amelyek során a feltörekvő erők éles küzdelemben — fegyveres vagy vértelen politikai harcban — megragadják a hatalmat, hogy annak birtokában kiépítsék az új társadalmi rend viszonyait. Van egy tágabb jelentése is azonban e kifejezésnek. Marxista történelem- szemlélettel ugyanis okkal forradalomnak nevezhetjük azt a hosszú történelmi időszakot is, amely alatt a régi társadalmi- gazdasági formációt felváltja az új s haladóbb; az európai történelem során az antik rabszolgatartó társadalmat a feudalizmus, majd azt a tőkés, polgári társadalom, végül azt — és ez már a mi korunk — a szocializmus. Az a „Tíz nap, amely megrengette a világot” (John Heed híres riportkönyvének címével élve) valóban „csak” kiindulópontja, csomópontja, „ünnepe” az emberiség holnapját jelentő, új, szocialista társadalomnak — ezért ünnepeljük évről évre. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, hogy esetleg sokszor tízezer nap szükségeltetiK az átmenethez, a szocializmus jellemzővé és uralkodóvá válásához világméretekben; sokszor tízezer munkanap szükséges a hatalom megragadása után is a fejlett szocialista társadalmi viszonyok megteremtéséhez. Hosszú forradalom, hosz- szan tartó történelmi átalakulás gyermekei vagyunk valamennyien, ma élő nemzedékek. A dolgozók, a kezük s fejük munkájából élő —, tehát nem a tőkéjükből boldoguló — emberek tisztán látó százmilliói bolygónk minden részén tisztelettel emlékeznek meg a nagy októberről, az új kor nyitányát jelentő szocialista forradalomról. Az ünnep azonban nemcsak ünneplésre alkalom, a „tíz nap” nemcsak emlékeztetésre késztet, hanem sokkal inkább arra, hogy — időben egyre távolodva tőle, immár a 69. évfordulón — erőt merítsünk belőle a „tízezer napokhoz”. Van miből s van mihez erőt meríteni; e hosz- szú forradalom ugyanis semmivel sem kevesebb küzdelmes munkát, elszántságot, hitet, meggyőződést, fegyelmet, türelmet követel a mai élőktől, mint amennyit követelt a „történelem ünnepnapja” a forradalmár elődöktől. Nem kevesebbett, csak másfélét. „Vessék el az illúziókat, amelyekért az élet megbüntette és még jobban meg fogja büntetni önöket!” — figyelmeztette Lenin saját forradalmár társait már 1918. március 9-én, néhány héttel-hónappal a forradalom győzelme után, amikor az alig megszületett fiatal szovjet-orosz államnak, az első szavával-dekrétumával békét hirdető proletárhatalomnak szembe kellett néznie a minden oldalról iétére-életére törő ellenséges erőkkel (történetesen akkor éppen az első világháborúban még le nem győzött, a zsaroló bresztli- tovszki békefeltételeket diktáló német imperializmussal.) Az illúzióktól óvó intelem, sajnos, csaknem hét évtized alatt máig sem veszített aktualitásából. Visszatekintve a megtett útra, azt is mondhatnánk, hogy a szocializmus története — nálunk három és" fél, négy évtizede — voltaképpen az illúzióktól, a régi és újonnan keletkező illúzióktól való folyamatos megtisztulás története. A forradalmi elméletben már jóval tizenhét októbere előtt meg kellett szabadulni attól a marxi feltételezéstől, hogy a szocializmus először a legfej- , lettebb tőkés országokban fog győzni. Lenin előre látta, éppen ellenkezőleg: gazdaságilag, s társadalmilag elmaradott országban bizonyult leggyengébbnek, s így legkönnyebben átszakítható- nak az imperializmus lánca. S aztán a második világháborút követően ugyanígy folytatódott: gazdaságilag, s társadalmilag nem kevésbé elmaradott keleteurópai, s ázsiai országok léptek a szocialista forradalom útjára. Ennek a ténynek, az indulásakor meglévő történelmi hátránynak minden negatív következményét érezzük ma, évtizedek múltán is. Le kellett számolni azzal az illúzióval, hogy a történelmi hátrányt viszonylag rövid idő alatt ledolgozhatja a szocialista világrendszer; be kellett látni, hogy hosszú ideig ellenséges imperialista környezetben kell léteznie, erősödnie, fejlődnie. Megszületésének első pillanatától kezdve szüntelen fenyegetettségben létezik és fejlődik az új társadalom; a tőkés rend, a katonai, a politikai és a gazdasági hadviselés változatos módszereit veti be ellene Kezdettől, évtizedek óta. És kezdettől jósolják pusztuláséit, Szovjet-Oroszor- szág rövidesen összeroppan gazdaságilag, ennek következtében a politikai rendszer megbukik, széthullik — jósolták a nemzetközi imperializmus ideológusai a tízes-huszas évek fordulóján a polgárháborúban-intervencióban kivérzett szovjet népek a szó szoros értelemben vett éhínséget látva. És ma? A fegyverkezési hajszával minél elviselhetetlenebb gazdasági megterhelést kell róni a Szovjetunióra és a többi szocialista országra, olyan megterhelést, amely alatt összeroppan gazdaságuk, ennek nyomán súlyos társadalmi feszültségek keletkeznek, s politikailag széthullik a rendszer — ez olvasható ki a mai héják stratégiájából. Tény azonban, hogy e jóslatok és stratégiák kezdettől mindmáig sorra kudarcot vallottak; a szocialista rendszer meg tudott birkózni az intervencióval, a hitleri fasizmussal, a második világháború után ki tudta vívni és meg tudja őrizni azt a Rátonai erő- egyensúlyt, amely saját biztonságát — és a mai körülmények között egyszersmind a világ békéjét — szavatolni képes. gaz, óriási áldozatok és erőfeszítések árán. Azon az áron, hogy az említett indulási hát - rányból bár sokat sikerült ledolgozni, a legfejlettebb tőkés gazdaságoktól való viszonylagos elmaradottságunk tagadhatatlan. Ma nyugaton és keleten sokak tisztánlátását elhomályosítja a két világrend- szer gazdasági és életszínvonalbeli helyzetének mechanikus, történelmietlen és így irreálisabb összevetése. Tisztánlátását csakis az erőviszonyok alakulásának, a történelmi folyamatoknak elfogulatlan elemzése és értékelése adhat. A nemzetközi impreializmusnak a szocializmussal szemben alkalmazott, kezdettől máig soha nem szűnő fenyegetése egy eredendően hamis vádra, rágalomra alapul. A kapitalizmus apo- logétái szüntelen a „vörös veszélyre”, a „kommunista veszélyre” hivatkoznak, ezzel rémisztgetik saját népeiket; a szocializmus tagadhatatlan térhódítását azzal magyarázzák, hogy a szocialista világrendszer a maga eszméit és társadalmi gyakorlatát erőszakkal, ha kell, a fegyverek erejével terjeszti. Ez merő koholmány; hét évtized minden történelmi lépése cáfolja ézt; a Szovjetunió, a szocialista világrendszer mindig is önvédelmi harcot — tegyük hozzá: győztes önvédelmi harcot — folytatott; és a fegyverkezési hajsza minden fordulójában mindig a második lépés volt az övé. A forradalmat nem lehet „exportálni”, de nincs is szükség rá; az emberi társadalom fejlődésének megvannak a maga belső, objektív törvényszerűségei. Századunk minden történése e törvények érvényesülését bizonyítja — a szocializmus megszületésétől a szocialista világrend- szer kialakulásán át a volt gyarmati rendszer széthullásáig, és a népek anti- imperialista küzdelmeinek állomásáig. S bizonyítja egyúttal a szocialista társadalmi rend alapvetően békés természetét, a szocialista békepolitika őszinteségét — az első dekrétumtól a Szovjetunió mai erőfeszítéséig a béke megvédéséért, egy termonukleáris katasztrófa megakadályozásáért. A külső tényezők, a fenyegetettség, az ellenséges környezet azonban csak részben — bár nagyobb részben — magyarázza az említett hátrányt, azt, hogy a szocialista társadalmi rend előnyei mindmáig nem tudtak kibontakozni a maguk teljességében és gazdagságában. Ebben belső okok is közrejátszottak és közrejátszanak. Voltak átmeneti időszakok amikor e társadalom tragikus tévutakon járt, mérhetetlen károkat okozva önmagának, mindkét világrendszerben a dolgozók millióinak a szocializmusba vetett hitét, bizalmát tépázva meg. A szocializmus öntörvényű fejlődése ettől eltekintve sem sima és egyenesvonalú. Nemcsak a már említett, de számtalan más illúziótól is meg kellett és kell szabadulnunk. Illúziónak bizonyult, hogy a szocialista gazdaságban figyelmen kívül lehet hagyni a minden árútermelő gazdaságra jellemző objektív törvényszerűségeket, hogy e törvényeket mellőzve tervszerűséget lehet elérni; illúziónak bizonyult, hogy a puszta öntudatra alapozva lényegtelenné vagy másodlagossá lehet degradálni a gazdaság legfőbb belső hajtóerejét: az emberek anyagi érdekeltségét.' Azok a reformmunkálatok vagy kísérletek, amelyek a sajátosságuknak megfelelő eltérő módszerekkel, de a szocialista országok legtöbbjét ma jellemzik, lényegében az illúziók elvetését, a lenini útmutatás megszívlelését, a forradalom továbbvitelét, a forradalom munkanapjainak cselekedeteit jelentik. Az a jelszó — vagy inkább komplex gazdasági és társadalmi cél- és feladatrendszer —, amelyet tömör megfogalmazásban a gyorsítás programjaként ismerünk, s amelyet a szovjet kommunisták XXVII. kongresszusa fogadott el, méltó és forradalmi folytatása a hatvankilenc évvel ezelőtti kezdetnek. Nem mondhatnánk, hogy könnyű a folytatás. A gyorsítás programjának va- lóraváltásáért küzdeniük kell a szovjet kommunistáknak, a szovjet népnek — a visszahúzó erők, a konzervativizmus, az értetlenség, a régi módon való gondolkodás ellen. Mint ahogy nekünk, magyar kommunistáknak, a magyar népnek is küzdenünk kell a XIII. párt- kongresszusunk határozatainak végrehajtásáért, a számítottnál sokkal kedvezőtlenebb körülmények között is a népgazdaság talponmaradásáért, a reformfolyamat továbbviteléért, a buktatók elkerüléséért. Mert változatlanul kötelezőnek tartjuk azoknak a feladatoknak a megoldását, amelyeket a XIII. pártkongresszus fogalmazott meg s változatlanul érvényesek számunkra a VII. ötéves tervben körvonalazott célok is. Közgondolkodásunkat épp úgy, mint cselekvéseinket tehát át kell, hogy hassa — közvetlen teendőink elvégzésében is — a kitűzött célok eléréséért való ügybuzgalom, a szocializmus sorsáért érzett felelősség. Magatartásunkat nem határozhatja meg a megtorpanás, a bénító meditálás, ellenkezőleg csak az előrelépés eltökélt szándéka; amibe egyaránt megfér a meglévő erőforrások jobb kiaknázására, a termelés szerkezetének igények szerinti alakítására irányuló törekvés, miként a műszaki fejlesztés gyorsítása, a gazdaság- irányítás rendszerének további tökéletesítése vagy a teljesítményeket még szorosabban alapul vévő bérrendszer kiterjesztése a gazdasági élet minden területén. forradalom hosszú hétköznapjain akadhatnak, akik elvesztik hitüket, irányt tévesztenek, vagy éppen nem látják a távlatokat. Akadhatnak, akik nem értik ,nem érzékelik, hogy egy hosszú történelmi átalakulás, forradalmi folyamat részesei: alkotói az életükkel, munkájukkal, küzdelmeikkel. Pedig pontosan erről van szó. Elvetni ez illúziókat, de megőrizni a hitet egy születő társadalom életrevalóságában — ez október legaktuálisabb üzenete a mi számunkra. A TARTALOMBÓL: Harminc év gazdaságpolitikája (3. oldal) Megértetni és mozgésitani (4. oldal) Barátságunk mindennapjai (5. oldal) Igék az éjszakában (7. oldal) Daruk — Füredről (11. oldal) Földosztás és agrárfejlődés Jászfényszarun (12. oldal) ülést tartott a Minisztertanács Program a balatooi üdülőkörzet fejlesztésére A Minisztertanács tegnapi üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője az alábbi tájékoztatást adta: A Minisztertanács meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a KGST 42. ülésszakáról adott jelentést. A kormány megtárgyalta és elfogadta a Balaton-üdü- lőkörzet regionális rendezési és hosszú távú fejlesztési tervének a VII. ötéves terv időszakára kidolgozott központi intézkedési programját. A program az 1990-ig terjedő időszakban is a tó vizének és környezetének védelmét tekinti a legfontosabb feladatnak; egyúttal előirányozza azoknak a munkáknak a folytatását, amelyek elősegítik, hogy a tópart megközelíthetőbbé váljék a nagyközönség számára, s növekedjenek a strandolásra alkalmas területek. A kormány határozatot hozott a családi események alkalomhoz méltó társadalmi megrendezésével összefüggő teendőkről. Ünnepi műsor a Szigligeti Színházban A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács tegnap este ünnepi műsort rendezett a Szigligeti Színházban. Az ést programjában közreműködött a Szolnoki szimfonikus zenekar Báli József, a kisújszállási Phoenix kórus Kövics Zoltán, a szolnoki Kodály kórus Buday Péter vezényletével. Föllépett a szolnoki Tisza táncegyüttes (művészeti vezető: Erdélyi Tibor), az öcsödi Hagyományőrző pávakör (vezetője: Egyedi Antal - né) és a Corvinka gyermektánccsoport (művészeti vezető Várhelyi Lajos). Jevgenyij Jevtusenkó versét Vallai Péter Jászai-díjas, Garai Gábor költeményét Czibulás Péter színművész (mindketten a Szigligeti Színház tagjai) mondták eL Zongorán közreműködött Baranyai László és Lugossiné Kovács Ágnes, a Tisza táncegyüttes zenekarát Seres Géza vezette. Az ünnepi műsort Csizmadia Tibor rendezte, a műsorközlő Császár Gyöngyi volt. Képünkön a kisújszállási Phoenix kórus (N. Zs.) Fölavatták a Jászberényi Tanítóképző Főiskola kollégiumát Korszerű feltételek az alap- és továbbképzéshez Tegnap délelőtt Jászberényben ünnepélyesen átadták a tanítóképző főiskola Zirzen Janka képzési és továbbképzési kollégiumát, bár a hallgatók az épület elkészült részét már szeptemberben birtokba vették. A nagyteremben összegyűlt vendegeket — köztük Fábián Pétert, az MSZMP Szolnok Megyei Bizottságának titkárát, Földiák Gábor művelődés- ügyi miniszterhelyettest, Szabó Istvánt, a jászberényi pártbizottság első titkárát, a (Folytatás a 2. oldalon)
