Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-04 / 260. szám
1986. NOVEMBER 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Apró dokumentumok Mezőtúrról Évente 150 alkalommal Históriát mesélő — Mióta az eszemet tudom. valamit mindig gyűjtöttem : bélyeget, képeslapot. Végül az utóbbinál maradtam. A rendszeres csereberék és utánajárások eredményeképpen csaknem tizenkétezer képeslapom gyűlt össze Magyarországról és a világ tájairól. Most azonban elsősorban városom, Mezőtúr történetét dolgozom fel, négyszázötven régi és mai kép alapján. Kész kortanulmány minden darab: az épületek, az emberek életéről valilanak — meséli Szabó András, a Mezőtúri i-es számú Általános Iskola matematika-rajz testnevelés szakos tanára. Emberek, életek sűrűsödnek ezekbe az apró képekbe, amit a legtöbben félredobnak, ha elmosódik számukra az érzelmi érték, ami miatt néhány napig őrizték. Pedig történelmet regélnek a háború előtti régi képek, a hátukra írt fontos üzenetek, gondos üdvözletek... — Hogyan dolgozza fel ezt a sok apró kincset? — Mezőtúr történetét a századfordulótól kezdve vally májusban. Akkora sikere volt, hogy a művelődési házba és a városi tanácsra is eljutott a híre, később a kiállítás is. Azóta többen támogatják ezt a furcsa szenvedélyt, több cserepartnerem lett. kapcsolatba kerültem antikváriumokkal és múzeumokkal is. — A kiállításon kívül milyen lehetőségei vannak egy képeslapgyüjtőnek ? — Tavaly alakult meg Mezőtúron a Városszépítő Egyesület, és egy múzeumheüytörténetet, történelmet mesélnek a lapok. Két éve megalakult a Képeslapgyűjtők Országos Egyesülete is, amelynek Juhász Árpád, egy marcali gyűjtő a vezetője. Egy éve én is a több mint négyszáz tag között vagyok, aktívan levelezem sokukkal. Szolnok megyében sajnos kevés a gyűjtő. Mezőtúron is szinte csak én... — A tanításban használja-e a gyűjteményét? igyekszem követni. A városban régen több nyomda volt, s jelenleg ezek, valamint az általuk kiadott képeslapok történetét állítom össze. — A képek egy részét kiállításon is láthatta a közönség... — Bélyegszakkört vezetek az iskolában, de képeslapokból is készítettünk egy kiállítást, házon belül tabarát kör. A foglalkozáson mindenki beszámol a kutatásairól. A Mezőtúri Helytörténeti Füzetek sorozatában már feldolgozták például a tűzoltóság, a híres túri vásárok történetét, a település földrajzát. Divat lett mostanában a képeslapbemutató, sokan szentelik szabadidejüket ezeknek az apróságoknak látszó dokumentumoknak. Hiszen — Igen, a rajztanításban, amikor az építészeti stílusokról beszélgetünk. Ha olyan képet mutatunk a gyerekeknek, amely szűkebb hazájukat ábrázolja, amelyhez esetleg személyes élményük is kapcsolódik, annak varázsa van, s erősítheti a hely sze- retetét is. — Mi lesz a további sorsa ezeknek az értékes, régi képeslapoknak? — A télen fogom feldolgozni egy jövendő kiállítás anyagát. Jövőre lesz kilencven éve, hogy megjelent az első mezőtúri képeslap. Ebből az alkalomból egy nagyobb gyűjteményt szeretnék bemutatni a mezőtúri nyomdák és képeslapjaik történetéről. Kilencven év alatt alaposan megváltozik egy város képe. Szerencse, hogy akadnak olyanok, akik gondosan nyomon követik ezt, még ha a legapróbb dokumentumok révén is. K. J. A Televízió Kis Színháza Új színfolttal gazdagodott októbertől a hazai színházi élet: megnyitotta kapuit a Televízió Kis Színháza. A Vidám Színpad épületének emeleti részében működő új kamaraszínház terveiről Bednai Nándor művészeti vezető tájékoztatta az MTI munkatársát. Mint elmondta, a Magyar Televíziónak és a Vidám Színpad igazgatóságának egy esztendeje megkötött szerződése tette lehetővé az egykori Kis Színház felújítását és ebben egy önálló szervezettel és műsorpolitikával dolgozó tévészínház létrejöttét. A televíziós munka számára a legkorszerűbb műszaki berendezésekkel ellátott, 200 nézőt befogadó színház a szerződés szerint évente 150 alkalommal ad otthont a tévé, további 150 estén a Vidám Színpad műsorának. A tévészínházban évi hat, elsősorban a kortárs magyar és a XX. századi világirodalom drámaterméséből válogatott bemutatót tartanak majd. E produkciók 18 alkalommal kerülnek színre, a mindenkori utolsó három előadást a tv rögzíti és egy későbbi időpontban sugározza. Elsősorban olyan bemutatókat terveznek, amelyek igénylik a közönség jelenlétét, ám a hagyományos színháztól eltérően módot adnak az újszerű vizuális hatások, így film- és videobejátszások alkalmazására is, és ezzel mind a színházban, mind a képernyőn gazdagabb, összetettebb látványt nyújtanak. A színháznak önálló társulata nincs: a színészeket és a rendezőket egy-egy produkcióra hívják meg, biztosítva ezzel a rugalmas és változatos műsorpolitikát, az igényes és színvonalas előadások megszületését. Olyan színházi műhelyt szándékoznak kialakítani, amely fórumot ad a tehetséges de még kevésbé ismert magyar drámaírók számára, valamint a kortárs külföldi drámairodalom hazai megismertetésére. A színház ezért minél több fiatal író jelentkezését várja. Az írások jeles szakemberekből — irodalmárokból, esztétákból és kritikusokból — álló, változó összetételű dramaturgiai tanács döntése alapján kerülhetnek színre. „Mindennapi kenyerünket...!” Szolnok, 1944. november 4. .r í Kenyerünk: 1944. november 4. — 1986. november 4. Őrzök 42 éve egy szeletke kenyeret, az eleink által „életnek” nevezett mindennapit. J. Steinbeck szavai mélyen vésődtek a szívembe, agyamba: „Az a háború, amelyről beszélek, megérdemli, hogy emlékezetes maradjon, mert utolsó volt a maga nemében... A következő — ha olyan őrültek leszünk, hogy megengedjük — a legutolsó háború lesz valamennyi közül. Nem marad utána ember, aki bármire emlékeznék...” A darabka kenyeret 1944- től, több -éven át, a karácsonyfa alá tettük: ezt is örök emlékeztetőül az embert próbáló évekre, napokra... Gyerekeinknek — szerencsére — nincsenek közvetlen háborús élményeik, de háborúktól „szennyezett” környezetben élnek. Örökségként beárnyékolódnak a háborúk emlékeitől, és a tőlük távol zajló, de a hírközlés következtében mindennapjainkat is érintő háborúktól. A fiatalok és idősek is együtt élnek azzal a szorongással, hogy mindez lehetségessé válhat... Ma is figyelmeztető az írástudók szava: „Európa vigyázz!” A II. világháború „keleti” frontvonala 1944. októberére elérte szűkebb pátriánkat, Szolnok megyét és sokunknak a születési helyét, felnevelő „fészkét”, Szolnok városát is. Ama napokban — a bombákhoz már korábban „hozzászokott” fülünknek is — dobhártyát szaggatóan közelről dörögtek az ágyúk és csattantak a fejünk felett a gránátok. Igenis féltünk és aggódtunk a magunk és szeretteink életéért, puszta megmaradásáért! Reméltük egyben, hogy élve eljutunk az „új élet kapujához”... Végeláthatatlan sűrű sorokban „menetelt”, (menekült!) Nyugatra egymást követve a német, magyar katonaság,... de a Volgától, Dontól—Szolnokig zajló eseményekből, — sajnos — nem tanulva kellő bölcsességet, egész élete munkájának a gyümölcsét, otthonát hátra hagyva özönlött a polgári lakosság is a Tiszántúlról a Horthy-korszak és a nyilasok által melengetett és terjesztett hazug rémhíreknek hitelt adva. Özönlött a menekülő áradat a Gorove utcán, a mai 4-es úton, de a mai Ady Endre úton szintúgy, mint a Verseghy Gimnázium előtt is: „ki a vakvilágba”... A város szinte teljesen elnéptelenedett, mintegy 4000 ember élt, reménykedett a frontvárossá lett Szolnokon, amely véglegesen 1944. november 4-én szabadült fel a német fasiszták megszállása alól. Az október végi, novemberi napokban éltünk, ettünk, ahogy a sorsunk engedte, amint lehetett. A német katonák rablásai elől eldugott némi „búzaliszt-készletből”, selejtes rozslisztből, törme- lék gabonából és Igen .fűrészporból! is kevert „ailap- anyagból” sütött kenyeret ettük, a „mindennapiért” való hosszadalmas sorban állások után... Hálásan emlékezünk az akkor is dolgozó, szó szerint éjt nappallá tevő pékmesterekre, fgy, többek között, a Kolozsvári úton „életet”-adó Szabó pékre, és a mai Ady Endre út elején szintúgy fáradhatatlanul dolgozó Kátai pékségre is, de a többi áldott kezű és becsüle- tű mesterre is. Nyitva tartó mészárszékről a mi közelünkben, de az egész városban sem hallottunk. Volt egyeseknek némi füstölt hús, kolbász, szalonna és egy-két baromfi megmentett tartaléka, burgonya, száraz bab kincse, amellyel könnyebben átvészelték a nehéz napokat. Becsületükre legyen mondva, ha tehették, tiszta szívvel adtak a rászoruló szomszédoknak és a „földön-futóvá” vált, általuk emberséggel befogadott kibombázottaknak is. Elsősorban a fiataloknak írom lelki-szellemi örökségül ezeket a sorokat, aki átélte a nagy világégés borzalmait. Jól tudom, hogy emlékezésem: „csepp a tengerben”, de gyermekeink, akik könyvekből bizonyára sok mindent tudnak, de azt talán nem, hogy a selejtes rozslisztből , korpa-maradékból és fűrészporból készített „süteményt” 1944-ben meg lehetett enni,... és életben maradtunk! Feljegyezte: egy... az akkori „négyezerből”. Bedey Endre H munkahelyi művelődés Luxus vagy szükséglet 7 ehet-e, kell-e a munkahelyen művelődni? Ha gazdaság és kultúra egymást feltételező, egymást kiegészítő fogalmak, akkor igen. Ha a kérdés úgy merül fel, högy a munkahelyeken a művelődés felesleges luxus, ott termelni kell, akkor a válasz: nem. De lehet-e a gazdaságot hatékonyan működtetni szakképzet- len, alacsony műveltségi szintű munkaerővel ? Talán egy ideig még bizonyos területeken igen, de hosszú távon biztosan nem. A munkahelyi művelődés aktuális gondja, hogy fel tud-e nőni ahhoz a feladathoz, amit a gazdaság intenzív működtetése jelent, vagy megmarad a hagyományos kultúraközvetítő szerepénél. Az első esetben a gazdaság előbb-utóbb rá kell, hogy jöjjön, milyen fontos partnere lehet a művelődés. Ha azonban csak a hagyományos kultúraközvetítő szerepet tudja vállalni a munkahelyi művelődés, akkor egyre nehezebb lesz létjogosultságát igazolnia, önmagát elfogadtatnia. Véleményem szerint ez a legfontosabb kérdése ma a munkahelyen dolgozó köz- művelődési szakembereknek. Tíz évvel ezelőtt jöttek létre a vállalati művelődési bizottságok. Tevékenységük segítésére az elmúlt év őszén az Országos Közművelődési Tanács és a SZOT új irányelveket adott ki. Természetesen irányelvekkel nem lehet művelődési mozgalmat éleszteni. De az alapelvek megfogalmazása azzal is orientálhatja, ösztönözheti a munkahelyi művelődés posztjain dolgozókat, hogy egyértelműen jelzi a művelődéspolitika által kívánatosnak tartott irányt. Tudjuk, hogy ma még sok helyen hiányoznak a feltételek a vállalati művelődési bizottságok irányelvben megfogalmazott működéséhez. Nagyon sok múlik azon, hogy a gazdasági vezetők mennyire tartják fontosnak ezt a munkát, hogy a napi gazdasági gondok szorítása közepette tudnak-e mesz- szebbre, előre tekinteni. Az ipar ma és az előrejelzések szerint az elkövetkező másfél évtizedben is 300— 350 ezer fő szakképzetlen munkaerőt igényel. Hosszú távon azonban a magyar ipar és a magyar népgazdaság előtt nincs más feladat, mint a felzárkózás a legfejlettebb technikai szintet képviselő országokhoz, és az nem megy szakképzetlen munkaerővel. Ahhoz, hogy a művelődés partnere lehessen a gazdaságnak, a technikai felzárkózásért folytatott harcában sok mindent másképpen kellene tennüfík, mint eddig tettük. Ki kell mondani, meg kell fogalmazni egyértelműen a problémáinkat, hogy világosan lássuk lehetőségeinket. Tisztáznunk kell fogalmainkat és egységesíteni törekvéseinket. A munkahelyi művelődés szakembereinek körében ez a munka elkezdődött és folytatódik. A közelmúltban tanácskoztak Salgótarjánban a munkahelyi népművelők képviselői. A gazdasági fejlődés tudati feltételei címmel meghatározott témáról. A közös gondolkodást közgazdászok, szociológusok, humánpolitikai szakemberek segítették. A Művelődési Minisztérium Vezetőképző Intézete Gazdasági érték, kulturális érték címmel meghirdetett tanfolyama is nagy érdeklődést váltott ki a munkahelyi népművelők körében. Az elmúlt időszakban Veszprém megyében és Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében voltak hasonló szemléletű és tematikájú megyei továbbképzések, elsősorban a vállalati művelődési bizottságok titkárai és társelnökei számára. A Magyar Népművelők Egyesületének munkahelyi művelődés elnevezésű szakmai szervezete a maga lehetőségeivel igyekszik hozzájárulni a közös gondolkodáshoz. Novemberben sorra kerülő vándorgyűlésén a tervek szerint munkahelyi művelődéssel foglalkozó szekció is lesz. A Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Háza mint a munkahelyi művelődés országos módszertani központja nagyon sokat tesz az egységes szemlélet kialakításában. Ez az intézmény szervezte a fentiekben említett salgótarjáni tanácskozást is, és kiadja a Munkahely és művelődés című periodikát, amely a munkahelyi művelődés szakembereinek egyre szélesebb köréhez jut el, segítve a közös gondolkodásba való bekapcsolódásukat. A Művelődési Minisztérium a SZOT-tal közösen tervezi a népművelőképzésen belül a munkahelyi művelődés szakembereinek speciális képzést kialakítani. A fentebb felsorolt kezdeményezések még csak a fogalmak tisztázásának, a problémák megfogalmazásának a kezdeti lépéseit jelentik. E viták során megszabadulunk néhány illúziótól, egyre világosabban megfogalmazódnak például a szocialista brigádok művelődési tevékenységének korlátái. Látjuk, hogy a művelődésben is egyre növekszenek az esélyegyenlőtlenségek az egyes társadalmi rétegek között. Tudjuk, hogy egyre kevesebb a művelődésre, a rekreációra fordítható idő, ráadásul egyre csökken a műveltség rangja, presztízse. De a viták során egyre inkább megfogalmazódnak a munkahelyi művelődés lehetőségei és feladatai is. add idézzem végül Vitányi Iván gondolatait, amit a munkahelyi művelődés szakemberei sűrűn mondogatnak egymásnak; „A helyzet tehát olyan, hogy nem maradhatunk benne szenvtelenek. Nem valami széplelkű kultúrsznobizmus- ból paposkodunk a kultúra mellett, hanem a szocializmus és a nemzet alapvető érdekében. A közművelődés ügye nem járulékos, hanem a nemzet sorsának, jövőjének egyik kulcskérdése. Ezért nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrához, hanem hogy mennyi kultúra kell a pénzhez! — seb — Felavatták Kosztolányi Dezső síremlékét Kosztolányi Dezső síremlékét — ősze András szobrászművész alkotását — tegnap avatták fel a Mező Imre úti temetőben. Századunk kiemelkedő költője és írója sírjánál Hubay Miklós, a Magyar írók Szövetségének elnöke idézte fel a Nyugat című folyóirat első generációja jeles személyiségének munkásságát. Beszédében kiemelte, hogy költészete elnémíthatatlanul jelen van irodalmi tudatunkban. Munkásságát hazánkon kívül is ismerik. Párizsban novellái gazdag gyűjteményét a Sorbonne diákjai fordították franciára, Firenzében doktori disszertáció készül róla. A síremlékre a Művelődési Minisztérium és a Magyar írók Szövetsége képviselői helyezték el a tisztelet, a kegyelet koszorúit. Kosztolányi Dezső emlékének virággal adóztak a költő hozzátartozói, barátai, tisztelői is.
