Szolnok Megyei Néplap, 1986. november (37. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-19 / 272. szám
1986. NOVEMBER 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A megyei párt-vb napirendjén A tanácsok testületi munkája A tanácsok testületi munkájának helyzetéről, továbbfejlesztésének feladatairól valamint az elöljáróságok működésének tapasztalatairól tárgyalt tegnapi ülésén a megyei párt-végrehajtóbizottság, megvitatván a megyei tanács elnökének jelentését. A testület megállapította, hogy az elmúlt időszakban továbbfejlődött, új vonásokkal gazdagodott a tanácsok testületi tevékenysége; élénkült, aktívabbá vált mind a testületek mind a tanácstagok munkája, és javultak a tanácsok és tanácstagok lakossági kapcsolatai is. Az elöljáróságok — a megyében huszonegy tevékenykedik — betöltik közéleti szerepüket, munkájukat felelősségteljesen, a lehetőségek nagyfokú kihasználásával végzik. A testületi munka új vonásai leginkább az ülések, a napirendek előkészítésében jelennek meg. Például valamennyi tanács kétfordulós tárgyalás útján készítette elő VII. ötéves tervét valamint a településfejlesztési hozzájárulás tárgyában hozott döntését. A tanácsrendeletek előkészítésében is egyre gyakrabban kerül sor társadalmi vitára, amelynek változatosak a formái és a módszerei. Tovább szélesedett a testületi ülések nyilvánossága — állapította meg a végrehajtóbizottság, majd javasolta, hogy a tanácsok testületi munkája irányuljon a megye VII. ötéves tervének maradéktalan végrehajtására. Ennek érdekében erősíteni kell a tanácsi testületek gazdasági koordinációs tevékenységét, növelni kell népképviseleti, önkormányzati jellegét, erősíteni kell meghatározó szerepük érvényesülését, és indokolt javítani a szakapparátusok tevékenységét a testületi döntések végrehajtásában és ellenőrzésében. Salgótarjánban Magyarcsehszlovák tanácskozás A Magyar—Csehszlovák Gazdasági és Műszaki Tudományos Együttműködési Vegyesbizottság területfejlesztési állandó munkabizottsága Salgótarjánban tartja XVIII. ülésszakát. A tegnap megkezdődött tanácskozáson a magyar küldöttség vezetője Jantner Antal építési-és városfejlesztési miniszterhelyettes; a csehszlovák delegációt dr. Ján Ferianc a Szlovák Tervbizottság elnök- helyettese vezeti. A munkabizottság áttekintette a határmenti területek és települések fejleszésének eredményeit. A következő napokban a testület tagjai az idegen- forgalmi együttműködés elmélyítéséről, a környezetvédelem tennivalóiról, a tervező intézetek együttműködéséről és a területrendezés aktuális kérdéseiről tárgyalnak. Lesz, ki vitorlájába fogja? A VÁLASZT ELFÚJJA A SZÉL Keresve sem találhattak volna jobb helyet a szervezők a Karcagi Mezőgazdasági Szakközépiskolánál annak a nemrégiben lezajlott tanácskozásnak a megrendezésére, amelynek napirendjén egy nem mindennapi téma, a szél energetikai hasznosításának kérdései szerepeltek. Hogy miért pont Karcagra esett a rendezők választása? Ez úgy gondolom némi magyarázatra szorul. Nos, ez a tájék az Alföld legszelesebb vidékei közé tartozik, s mint a korabeli — 1933-as — feljegyzésekből kiderült, akkoriban a Dunától keletre még 250 szélmalom és szélkerék működött, közülük hét Karcagon, melynek egyike éppen a Mező- gazdasági Szakközépiskola udvarán dacolt évtizedeken át az idővel. Az 1920-as évek táján állították fel ott azt a 35 méter magas, 27 lapátos, 9 méter átmérőjű szélkere- ' két, amely akkoriban még az iskolához tartozó 300 holdas mintagazdaságot is ellátta energiával; segítségével daráltak, szecskáztak és vízszívatásra is felhasználták. Aztán az ötvenes évek végén — amikor befejeződött az országban a villamosítási program, s minden masinát áram hajtott — a szélkereket is „nyugdíjazták”. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, csak hát a karbantartását is elhanyagolták. Így a szerkezet lassan az enyészeté lett, s a ’70-es években már csak töredezett vitorlái meredeztek az ég felé, egyszóval életveszélyessé vált. Pedig ez a szélkerék az évtizedek során jelképpé lett, sziluettje az iskola címerében ma is megtalálható. Lehet, hogy éppen ezért, vagy netán a régmúlt egy darabjának megőrzése érdekében — igaz kissé megkésve — 1981-ben felújították. Persze, mint utóbb kiderült, a munka nem volt tökéletes, 1984 februárjában egy komolyabb szélvihar a kereket ismét összetörte. Mára azonban úgy néz ki, hogy a szélkerék dolga jó úton halad, és heteken belül a budapesti Kip- szer által felújítva visszakerül eredeti helyére, ahol energiáját hőtermelésre, víz előmelegítésére használják majd. Hát ennyi a karcagi szélkerék történetéről. Ez jó példa, de hasonló nemhogy szőkébb pátriánkban, az országban is alig található. Mondhatná bárki, hogy minek kell erről a kérdésről beszélni, sőt egy tanácskozást szentelni neki, hiszen ma már sokkal hatásosabb energiahordozók állnak rendelkezésünkre. Igen ám, csakhogy azoknak sem vagyunk bővében, így minden lehetőséget meg kellene ragadnunk az olaj, a földgáz, az elektromos áram „kiváltására”, helyettesítésére. Nem véletlen a feltételes mód, ha a szélről, mint lehetséges energiaforrásról esik szó. Emlékezetemben felsejlik az az ezópusi mese, amelyben a szél meg a Nap vitatkozik, hogy melyikőjük tudja hamarabb levetni az úton ballagó vándor kabátját. Kezdte a szél, hatalmas vihart kerekített, s mivel a vándor fázott, összébb húzta magán a kabátot. Aztán a Napon volt a sor. Ő nem tett mást, csak hétágra sütött, elviselhetetlenné vált a hőség; a vándor nemhogy a kabátját, még az ingét is levetette. Nos, így vagyunk mi is ezzel a kérdéssel. Ha manapság a szél, mint energiaforrás kerül szóba — képletesen mondva — begomboljuk a kabátunkat, ném foglalkozunk vele. Pedig a nálunk energiahordozókban sokkal gazdagabb országokban is — az USA-ban, Franciaországban, a Szovjetunióban — széltérképek állnak rendelkezésre, amelyek alapján ma már számtalan helyen szél- erőművek biztosítják az energiát. Nálunk nincsenek ilyen térképek, pedig ezek elkészítése országosan csupán kétmillió forintba kerülne. A kétkedők szerint nincs szükség rájuk, hiszen mire is lehetne hasznosítani a szelet? A kérdésre a külföldi tapasztalatok egyértelműen választ adnak. Főleg a mező- gazdaságban az áramforrástól távol eső helyek áramellátását biztosítja, de fölhasználják itatok vízzel való ellátására, fóliaházak fűtésére, vízátemelésre, a terménydarálásról nem is beszélve, hiszen a szélmolnárok tevékenysége ősi mesterség. Az ellenzők legfőbb indokai a szél hol fúj, hol nem, tehát kiszolgáltatottá válik, aki használja; ráadásul nem megawattokat,, csak kilowattokat lehet vele termelni. Ezekben a véleményekben van valami igazság, azonban kiegészítő energiaforrásként nagyon is érdemes lehetne hasznosítani a szelet, mert aki a kicsit nem becsüli... N. T. Űj, 10 ezer liter/ óra teljesítményű géppel növelte pasztőröző kapacitását a Jásztej Közös Vállalat jászapáti üzeme. A néhány hete üzembe állított berendezés 25 százalékkal csökkenti a napi pasztörözési időt. (Fotó: T. K. L.) Visszaemlékezések három évtizedre n párt újjászervezésének időszaka A szocializmus építésének folytatása az ellenforradalom leverése után mindenekelőtt attól függött, hogy milyen gyorsan sikerül kiépíteni a Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeteit, hogyan sikerül az emberek érzés- és gondolatvilágát helyes útra terelni. Az ötvenhatos események következtében keletkezett eszmei-politikai zűrzavar eloszlatásának, az alkotómunka kibontakozásának ez volt a kulcskérdése. A párt újjászervezésében tevékeny munkát végző városi-járási vezetők közül hármat arra kértünk: elevenítse fel azokat az időket, beszéljen arról, hogy milyen módszerekkel dolgoztak, hogyan nyerték meg az embereket a párt ügye számára. Megindítani a megújulási folyamatot Árvái István, az SZMT nyugalmazott vezető titkára 1954-től a jászberényi járási pártbizottság első titkáraként dolgozott 1960-ig. A járás területén ő irányította a pártszervezetek újjászervezését. Erről a munkáról mondja: — 1956. november 4. után elsőrangú feladatunknak a megújulási folyamat megindítását tűztük ki. A települések sajátosságait figyelembe véve kezdtük a pártszervezetek újjászervezését. Az volt a célunk, hogy minden településen legyen pártszervezet. Kikerülhetetlen volt a kérdés: párttagként kik jöhetnek számításba? Elsősorban azokra támaszkodhattunk, akik már a felszabadulás előtt is párttagok voltak. Létszámuk nem volt nagy, de erős magot képeztek. Ugyanúgy azok, akik közvetlenül a felszabadulás után léptek a pártba. A települések közül ott ment könnyebben a szervezés, ahol már régen erős volt a munkásmozgalom. Így például Jászárokszálláson. Főleg Jánoshidán, és Jásztelken számíthattunk volt agrárproletárokra, a termelőszövetkezeti parasztságra is. Ezekben a községekben kezdeményezőbben és öntevékenyebben végeztek pártépítő tevékenységet. A mag tehát megvolt, arra támaszkodva folytattuk a munkát. Figyelembe vettük, hogy településenként másmás hatás érte az embereket az ellenforradalom idején. Ez a tömegpolitikai munka szempontjából volt érdekes Nem volt tehát sablonos a pártszervezetek újjászervezése. Nagy gondot fordítottunk a személyes beszélgetésekre. Felkerestük azokat, akik feltehetően vállalták a párttagságot. Emellett ki- sebb-nagyobb csoportok számára is szerveztünk beszélgetéseket. Ismertettük az MSZMP-nek az MDP-től eltérő politikai irányvonalát. Beszéltünk például á két- frontos harcról, annak szükségességéről, már csak azért is, mert a Jászság egyes helyein erős szektás vonások is voltak. Sokirányúan, sokrétűen kellett tehát dolgoznunk. A későbbiek során sokat segítettek a társadalmi szervek Is. Rendezvényeiken sokszor adtunk tájékoztatót időszerű politikai kérdésekről a résztvevőknek. Mindezek hatására enyhült a volt párttagok szorongása és velük együtt a tömegek is egyre világosabban látták, hogy más az MSZMP politikája, mint az MDP-é volt, közös gondolkodásra és közös cselekvésre készteti őket. Segítette a pártba való jelentkezést az is, hogy nem kendőztük el a hibákat sem. Nyíltan és szerényen szóltunk eredményeinkről is. A realitásra törekedtünk, szembenéztünk a tényekkel és saját hibáinkkal. Tisztába voltunk azzal, hogy sok embernek nagy lelkitusán kell keresztülmennie a pártba való belépésig. Türelmesen hagytuk, hogy saját meggyőződésük, hitük alapján jelentkezzenek. Az emberek igényelték és méltányolták Is ezt a türelmet. A pártszervezetek megalakulása után a hosszabb távú politizálás feltételeit kellett megteremteni, melynek alapja a meggyőzés, a véleménycsere volt és maradt. Annyi bizonyos, hogy mindannak alapja, amit az utóbbi harminc év alatt elértünk, a párt újjászervezése volt, és az akkor szerzett tapasztalatokra ma is és a jövőben is építhetünk a pártépítő munkában. Kedvező helyzetben voltunk Zagyi János, a karcagi városi pártbizottság első titkára az ellenforradalom leverését követő hónapokban Kisújszálláson irányította a pártszervezetek újjászervezését. Az azzal járó munkát így summázza: — Természetesen Kisújszállás ideológiai-politikai helyzetére, az ottani párt- szervezetek újjászervezésére is hatással voltak az országos események, meg az akkori feszült nemzetközi helyzet, de annak a városnak voltak olyan sajátos munkásmozgalmi hagyományai, melyek az ország más településénél kedvezőbb feltételeket teremtettek számunkra. Kisújszálláson már a múlt rendszerben erős baloldali szociáldemokrata párt- szervezet tevékenykedett. Tagjaiból kerültek ki azok, akik 1944-ben megalakították a kommunista párt helyi szervezetét. Annak tekintélyére jellemző, hogy az 1945-ös választáskor a szavazatok 57 százalékát kapta meg. Kisújszálláson már 1951-ben befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása. Gazdaságilag erős szövetkezetek gazdálkodtak a város földterületén és bennük erős pártszervezetek működtek. Mindez kedvező hatással volt a pártszervezetek újjászervezésére. Emlékezetből negyvenöt olyan ember nevét jegyeztem fel ma, akik nemcsak önként jelentkeztek az MSZMP soraiba, hanem aktív szervező munkát is végeztek. Így például Bakó Kálmán, Vígh Elek, Jónás János, B. Nagy Lajos, Janó János, Semsei Imre, Nádudvari Imre, Kácsor Ferenc. Többen párttitkári teendőket is vállaltak, köztük Varga Sándor és B. Fodor Imre. Ma is tisztelettel gondolok rájuk s mindazokra a kisújszállási elvtársakra, akik segédkezet nyújtottak a párt újjászervezéséhez. Ezeknek az embereknek közreműködésével jártuk a munkahelyeket. Megkerestük az MDP volt szervezeteinek vezetőségi tagjait, a gazdasági vezetőket, a régi párttagokat. Megkérdeztük, akarnak-e párttagok lenni és vállalják-e a párt újjászervezésével járó munkát. Nekünk ugyanis nem a párttagok hosszú listája kellett, hanem arra törekedtünk, hogy mindenhol létrehozzuk a párt működő erőit, a pártszervezeteket. Ettől az alapelvtől vezérelve azt csináltuk, hogy ha valaki jelentkezett párttagnak, akkor több belépési nyilatkozatot adtunk neki. Azt kértük tőle, hogy nyerje meg ügyünknek munkatársait is és majd akkor jelentkezzenek ismét, ha készek munkahelyük pártszervezetének megalakítására. Ez a módszer eredményesnek bizonyult, aminek köszönhetően rövidesen megalakítottuk az MSZMP városi intéző bizottságát. A számunkra __ az előbb iekben említett — kedvező helyzet mellett természetesen voltak zavaró körülmények is. Főleg a párttisztségek betöltésénél, de más esetekben is gyakran felvetődött a kérdés; ki milyen mértékben felelős azért, hogy ellenforradalomba torkollottak az események. Igyekeztünk elválasztani a megtévedteket a tudatos ellenforradalmároktól. Nem engedtük a túlkapásokat, a „törlesztéseket”. Fegyveres csoportot szerveztünk a közrend védelmére. Mindez jó hatást váltott ki a város lakói körében, növelte a párt iránti szimpátiát, ami látványosan megnyilvánult a Kisújszálláson ’57-ben rendezett Nagykun napokon, ahol Kádár elvtárs emlékezetes beszédét tartotta. Erősödött a párt befolyása Sipos Károly, a megyei tanács nyugdíjas elnök-helyettese 1959 februárjában került a szolnoki városi párt- bizottság első titkári posztjára és több mint tizenhárom évig töltötte be ezt a tisztet. Ez már a konszolidáció időszaka volt. Jellemzői pedig Sipos Károly visszaemlékezése szerint a következők: — Amikor visszakerültem Szolnokra, lényegében akkor kezdődött hazánkban az ellenforradalom által okozott károk helyreállítását követő gazdasági fellendülés. A Tiszamenti Vegyiművek például azután lett igazából „művek”, mivel a korábbi egy kénsavgyár mellé újabb üzemek kerültek. Felfelé ívelő időszak volt az. A várospolitika követte a gazdasági fellendülést. A pártszervezetekben is pezsgő élet alakult ki. Több üzemi pártbizottság jött létre. A párt tömegbefolyása mindinkább erősödött. Több vonatkozásban mérhető volt ez. A párttagok kezdeményezték például a város fejlődését elősegítő társadalmi munkát. Évente sok millió forint értékű akcióvá szélesedett ez a kezdeményezés. Az is mutatja a párt tömegbefolyásának növekedését, hogy a jeles ünnepeinken tartott felvonulásra, vagy nagygyűlésre a pártszervezetek hívó szavára tízezrével jöttek az emberek. A párt- szervezetek és a szakszervezeti bizottságok kezdeményezésére bontakozott ki a szocialista brigádmozgalom is. Visszatérve Szolnokra kerülésem időszakára: azt tartottuk legfőbb dolgaink egyikének, hogy rendszeresen sokat törődjünk a párttagsággal. Ezért szerveztünk csoportos titkári értekezleteket is. A városi pártbizottság minden tisztségviselőjének volt csoportja. Minden hónapban leültünk beszélgetni az alapszervezeti párttitkárokkal. Kimondtuk azt is: tisztségviselőinknek évente . 10—12 taggyűlésen részt kell venniök. Jól ismertük ezáltal a párttagok véleményét, fel tudtuk karolni a jó kezdeményezéseket. A taggyűléseken szerzett információ értékesebbé tette a titkári értekezleteket is. A városi párt-végrehajtóbizottság igyekezett önbizalmat, kezdeményezést, aktivitást kelteni a pártszervezetekben, és ennek volt Is eredménye. Az alapszervezetek vezetőségei mindinkább érezték, hogy számítanak rájuk, figyelembe veszik javaslataikat. A pártapparátusban töltött évek jó iskolának bizonyultak számomra. Olyan gazdag tapasztalatokra tettem szert, amilyenek hasznosítására a tanácsi munkában is szükségem volt. Simon Béla
