Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-07 / 236. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 198ó. OKTÓBER 7. I malnzl nyitány A szerelvény megindult, sokasodnak az állomások. A szerelvény: a nyugatnémet választási kampány; az állomások: a küzdelemben résztvevő pártok reprezentatív előkészítő tanácskozásai. A sort a szociáldemokraták kezdték Nürnbergben, a mesterdalnokok városában, s hétfőtől a másik mamutpárt folytatta: Mainzban megkezdődött a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kongresszusa. Nürnbergben a vezető ellenzéki párt annak módozatait tekintette át, hogyan lehetne megszerezni, Mainzban pedig a vezető kormánypárt azt, hogyan lehetne megtartani a hatalmat. Jósolni mindig nehéz és kockázatos. Ám a Német Szövetségi Köztársaság mai koordinátáinak ismerői úgy látják: az 1987 januárjában megtartandó országos parlamenti választások megnyerésére nagyobb esélye van a mainzi, mint a nürnbergi gyülekezet résztvevőinek. Ezt a szociáldemokrata szónokok is tudták, és az „abszolút politikai hallással” megáldott megfigyelők a beszédek határozottnak tűnő megállapításai mögül tisztán hallani vélték az alapvető bizonytalanságot. Ugyanennek az éremnek a másik oldalaként a mainzi alaphang viszont máris a magabiztosságé. Miért? A válasz egyszerre politikai és gazdasági előjelű. Ami a politikát illeti, mind a felmérések, mind a tartományi (országos szeizmográfnak is használt) választások eredményei azt mutatják: a szociáldemokraták csak a zöldekkel létesített koalícióval tudnák veszélyeztetni a CDU—CSU—FDP szövetség győzelmét, tehát az úgynevezett keresztényliberális blokk hatalmának prolongálását. Ez viszont az SPD középrétegeiben okozna olyan szavazatvesztést, hogy a párt többet vesztene a vámon, mint amennyit a réven nyerhetne. Valószínűleg a gazdasági szektor dönt januárban. A Kohl-kabinet némi joggal — bár az adatokat természetesen kozmetikázva — hirdeti, hogy országlása alatt más országokhoz képest elhanyagolható volt az infláció, és a munkanélküliek még mindig magas (2,1 milliós) száma valamelyest csökkent. Igaz; az alsó-szászországi tartományi voksoláson a CDU veszteségeket szenvedett. A következő helyi választás néhány nap múlva azonban Bajorországban lesz, ahol semmi sem veszélyezteti a CDU-val szövetséges, Strauss-féle CSU hagyományos hadállásait. Harmat Endre Csúcsszínhely: (Folytatás az 1. oldalról) 1 ások na, mint amilyet a két vezető politikus tavaly Géniben „már megszokott”. Hermannsson közölte még: a szovjet vezetés értesítette kormányát, hogy Mihail Gor- bacsovval együtt a politikus felesége, Raisza is az izlandi fővárosba érkezik. A Fehér Ház szóvivőjének korábbi bejelentése szerint az amerikai elnök felesége „nem tervezi”, hogy Reykja- víkba utazzon, ám néhány A Magyar—Lengyel Gazdasági és Műszaki Tudományos Együttműködési Bizottság társelnökei, Marjai József és Jozef Koziol miniszterelnök-helyettesek tárgyalásaik befejeztével Varsóban jegyzőkönyvet írtak alá. A két miniszterelnök-helyettes áttekintette a két ország gazdasági és műszakitudományos együttműködésének aktuális kérdéseit. A tárgyalások kiemelt témáit illetően megállapodtak abban, hogy szélesítik a két ország gazdasági együttműködését elősegítő tapasztalat- cserét. A külügyminiszterek nyitják meg és előreláthatólag ők is zárják majd be a bécsi európai utótalálkozót, mondotta tegnap Peter Jan- kowitsch osztrák külügyminiszter. Jankowitsch, aki az ENSZ közgyűlésen a két nagyhatalom képviselőivel is találkozott, derűlátó hangot ütött meg: véleménye szerint a szovjet—amerikai viszony Jugoszláviáiban a szövetségi kormány utóbbi hónapokban hozott intézkedései és rendeletéi sem mérsékelték az inflációt, amely szeptemberiben, éves szintre számítva meghaladta a 94 százalékost. A legközelebbi hónapokban további kiskereskedelmi árdrágulások várhatóik, miután június 25. és a Hofdi-kastély órával később jól értesült fehér házi források azt közölték, lehetséges, hogy a „First Lady” mégis elkíséri az elnököt Izlandra. Az izlandi televízió jelentette. hogy várhatóan Jesse Jackson fekete bőrű amerikai politikus is ott lesz az október 11—12-én megrendezésre kerülő csúcstalálkozó helyszínén. A neves polgárjogi vezetőt tavaly Genfiben a szovjet—amerikai csúcstalálkozó idején, fogadta Gorbacsov főtitkár. A magyar miniszterelnökhelyettes találkozott Zbigniew Michalek-kel, a LEMP KB titkárával és megtekintette a Hortex egyesülés egyik Varsó környéki gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemét. Marjai Józsefet tegnap fogadta Zbigniew Messner miniszterelnök, a LEMP KB PB tagja, akivel kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik helyzetéről és megbeszélésükön a magyar—lengyel együttműködés kiemelt területeit tekintették át. Marjai József tegnap az esti órákban hazaérkezett. változik, s a megjavult légkörben mindkét fél érdekelt a bécsi utótalálkozó dinamikus, sikeres lebonyolításában is. Ausztria egyébként, más semleges országokhoz hasonlóan, érdemi javaslatokkal készül a találkozóra. A semleges és el nem kötelezett államok október végén Jugoszláviában, Brioni szigetén egyeztetik tervezett bécsi munkájukat — közölte. szeptember 20 között a vállalatok 2605 termékük áremelési kérelmét nyújtották be a szövetségi árhivatalhoz. E cikkek közül 1571-nek az árát a vállalatok szabadon formálják, s az áremelést a bejelentést követő 3 nap elmúltával végrehajthatják. Magyar—lengyel gazdasági tárgyalások Marjai József hazaérkezett Varsóból A külügyminiszterek nyitják meg Bécsi európai utótalálkozó Jugoszlávia Újabb áremelések várhatók ALMA-ATA Szovjet—amerikai ifjúsági szeminárium kezdődött tegnap Alma-Atában, szovjet Kazahsztán fővárosában. A négy napig tartó találkozón tizenöt fős ifjúsági küldöttségek vesznek részt. PEKING Li Hszien-nien, a Kínai Népköztársaság elnöke tegnap befejezte négynapos hivatalos baráti látogatását Phenjanban és a nap folyamán visszaérkezett Pekingbe. BELGRAD Az új-belgrádi Száva kongresszusi központban tegnap délelőtt megkezdődött az Interpol 55. közgyűlése. A szervezet a nemzeti rendőrségek közötti együttműködést segíti elő. A közgyűlés munkájában 138 tagország küldöttsége vesz részt. HONGKONG Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter tegnap Hongkongban kijelentette, reméli, hogy kedden kezdődő négynapos hivatalos pekingi látogatása hozzájárul az Egyesült Államok és Kína egyre bővülő tudományos és katonai kapcsolatainak fejlesztéséhez. Az amerikai hadügyminiszter Hongkong és Kína után Indiába, Pakisztánba, Olaszországba és Skóciába is ellátogat. WASHINGTON Vasárnap New Yorkba érkezett a Szovjetunióból Ju- rij Orlov és felesége. A szovjet hatóságok amerikai kérésre járultak hozzá a korábban szovjetellenes tevékenységért börtönbüntetésre, majd száműzetésre ítélt 62 éves egykori fizikus távozásához. Az erre vonatkozó megállapodást Eduard Se- vardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter tárgyalásain alakították ki. HANOI Az utóbbi évek legsúlyosabb csempészési ügyére derült fény Vietnamban. A vietnami kereskedelmi flotta, Vörös főnix, nevű hajójának huszonhat tagú legénysége huszonnégy millió dong értékű (hivatalos árfolyamon mintegy negyvenmillió forint) árut próbált becsempészni Haiphong kikötőjébe. BAGDAD Iraki harci gépek hétfőn reggel több bevetésben támadtak három iráni kőolajlétesítményt, mélyen behatolva iráni területre az ország dél-nyugati részén — jelentette egy iraki katonai közlemény. A támadásról teheráni források a helyszín pontos megjelölése nélkül annyit közöltek, hogy azok ipari létesítmények ellen irányultak, és sok polgári személy megsebesült. TRIPOLI Tegnap reggel, helyi idő szerint nyolc óra körül nyolc izraeli repülőgép légitámadást intézett az észak-libanoni Tripoli környékén különböző célpontok ellen. A terület a Szíriái csapatok ellenőrzése alatt áll. A (libanoni) Szíriái Nemzeti Szocialista Párt közleményben adta hírül, hogy az izraeli gépek a Tripoli környékén lévő kiképző táborokat támadták. A táborokban a Szíriái Nemzeti Szocialista Párt és a Szíria-barát libanoni Baath párt fegyvereseinek kiképzése folyik. Magyar vezetők udvozlo tavirata Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, és Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke az NDK nemzeti ünnepe alkalmából táviratban köszöntötte Erich Honeckert, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkárát, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnökét és Willi Stophot, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnökét. Sevardnadze visszaérkezett Moszkvába Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere tegnap visz- szaérkezett Moszkvába. Sevardnadze az ENSZ Közgyűlés 41. ülésszakán vezette a szovjet küldöttséget, Washingtonban, majd Kanadában, Mexikóban és Kubában tett látogatást. Moszkvába érkezésekor a repülőtéren Gejdar Alijev, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese és más hivatalos személyiségek fogadták a szovjet külügyminisztert. Kínai—szovjet konzultáció Tegnap, helyi idő szerint a délutáni órákban megtartották Pekingben a szovjet—kínai államközi kapcsolatok normalizálását célzó konzultációk 9. fordulójának első ülését. A konzultáción a szovjet küldöttséget Igor Rogacsov külügyminiszter-helyettes, a kínait pedig Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettes vezeti. Szovjet tengeralattjáró elsüllyedése Tegnap elsüllyedt a Ber- muda-szigetektől körülbelül ezer kilométerre szerencsétlenül járt szovjet atommeghajtású tengeralattjáró. A legénység és más szovjet hajók személyzete három napon át küzdött a tengeralattjáró megmentéséért, de a mentés nem sikerült — jelentette a TASZSZ szovjet hírügynökség. A legénység életben maradt tagjait kimentették és más szovjet hajókon biztonságba helyezték. Mint arról beszámoltunk, a tengeralattjárón pénteken tűz ütött ki. Ä legénység három tagja meghalt, többen megsebesültek. A TASZSZ jelentése szerint újabb áldozatok nincsenek. Folytatódik az elsüllyedés okainak kivizsgálása. A közvetlen ok az volt, hogy a hajóba hirtelen víz zúdult. A reaktort leállították. Szakértők kizárják a nukleáris robbanás vagy a radioaktív szennyeződés lehetőségét. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa és a magyar nép nevében elvtársi üdvözletünket és szívből jövő jókívánságainkat küldjük önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság népének nemzeti ünnepük, köztársaságuk megalakulásának 37. évfordulója alkalmából. Magyar- ország dolgozó népe ismeri és nagyra értékeli azokat az eredményeket, amelyeket az első német munkás—paraszt állam a szocialista építő munka terén megalakulása óta elért. Meggyőződésünk, hogy a Német Szocialista Koszorúzási ünnepséget tartottak tegnap Aradon. Szűts Pál bukaresti magyar nagykövet, Vékás Domokos kolozsvári magyar főkonzul és Aradi Sándor alezredes, katonai és légügyi attasé tegnap a Maros-parti városban megkoszorúzta a tizenhárom vértanú kivégzésének színhelyén álló emlékoszlopot. A szomszédos Békés megye lakossága nevében koszorút helyezett el a szabadságharc mártírjainak emlékoszlopán a Békés megyeiek küldöttsége, amelyet Szik- szai Ferenc, a Hazafias Népfront Békés Megyei BizottsáVietnamban megkezdődtek a tartományi (megyei) pártértekezletek. A negyven tartomány, valamint a kiemelt városok párttanácskozásain megválasztják az új helyi vezetőket és a VKP decemberre tervezett hatodik kongresszusának küldötteit. A Nhan Dan, a VKP központi lapja ezzel kapcsolatos vezércikkében felhívja a figyelmet arra, hogy a tartományi pártértekezleteknek alkotó, a megújulást szolgáló szellemben kell lefolyniuk. Egységpárt XI. kongresszusán elfogadott határozatok valóraváltása hozzájárul a szocialista társadalom sikeres építéséhez, örömünkre szolgál, hogy pártjaink, államaink és népeink széles körű baráti kapcsolatai a marxizmus—leninizmus és az internacionalizmus elvei alapján az együttműködés minden területén fejlődnek, összefogásunk és szövetségünk gyümölcsöző. Nemzeti ünnepükön szívből kívánjuk önöknek és a Német Demokratikus Köztársaság baráti népének, hogy érjen el (újabb kiemelkedő sikereket hazájuk felvirágoztatásában, a béke és a haladás ügyének szolgálatában. emlékművet Gheorghe Burdán, az Arad Városi Néptanács első elnökhelyettese és Marian Dinulescu elnökhelyettes. A hűvös, napos időben több ezer aradi és környékbeli lakos gyűlt össze az aradi vár falaihoz közel eső emlékműnél. Sok magyarországi turista is ide látogatott. A tizenhárom vértanú kivégzésének 125. évfordulójára, 1974-ben felújított emlékműnél virágokat helyeztek el. Az emlékoszlópon tizenhárom tábornok neve olvasható, akik közül tizenegynek a földi maradványai itt nyugszanak. Az ünnepség a Himnusz hangjaival ért véget. Múlhatatlanul szükséges, hogy reális, kritikus szellemben tekintsék át az elmúlt öt esztendő eredményeit és negatív tapasztalatait is. A feladatok kijelölésekor a fő hangsúlyt a gazdasági reformfolyamat konkrét, a helyi adottságoknak megfelelő kibontakoztatására kell helyezni. Minden téren újabb erőfeszítéseket kell tenni a párt munkastílusának javítására, a tömegkapcsolatok erősítésére, a demokratikus szemléletváltás erősítésére. Koszorúzás Órádon gának titkára vezetett. Előzőleg megkoszorúzta az Vietnam Megkezdődtek a tartományi pártértekezletek Japán megpihen? A japánok végre megváltoztatják viszonyukat a munkához és a pihenéshez? A 1 legújabb közvélemény- kutatások arról tanúskodnak, hogy igen. A szigetország lakóiról külföldön azt tartják, hogy a munka megszállottái, s a pihenés, a szórakozás nem érdekli őket. A statisztikák alátámasztani látszanak ezt a nézetet. Törvényesen járó szabadságuknak csupán egy részét használják fel: az őket egy évben átlagosan megillető 13,7 nap fizetett szabadságukból alig hét napot vesznek igénybe. Egy évben 2110 órát dolgoznak, sokkal többet, mint amerikai vagy nyugat-európai kollégáik, akinek az éves munkaideje átlagban 1850 óra. A tokiói kormány szeretné bevezetni az ötnapos munkahetet és az ezredfordulóig 1500 órára csökkenteni az éves japán munkaidőt. A vizsgálatok kimutatják, hogy a magas munkakultúrájú Japánban igencsak fejletlen (volt) a szabadidőkultúra. a Japánt a második világháború után újjáépítő nemzedék tagjai egyszerűen nem tudják, hogy mit kezdjenek a szabadidejükkel. Egy újság felmérése szerint a dolgozók fele vasárnaponként semmi mást nem tesz, mint tévézik vagy szunyókál. Arra a kérdésre, hogy miként tudja eltölteni szabadidejét, az idősebb generáció mándösz- sze 3—4 foglalatosságot tudott megnevezni. A fiataloknál azonban már más a helyzet: ők 12—15 módját is ismerik a szabadidő aktív eltöltésének. A fiatal generáció értékrendjében megváltozott a munka helye. Bár nem dolgoznak kevésbé keményen, mint az idősebbek, de talán kevesebbet és más céllal: „az idősek a vállalatnak dolgoztak — mi saját magunknak” — mondta egy szépreményű fiatal szakember. A fiatalabbnak már nem nyújt teljes kielégülést a jól végzett munka, nemcsak a több kereset sarkallja őket. Élvezni akarják munkájuk gyümölcsét, a felmérések szerint sokkal gyakrabban járnak szórakozni, sportolni, áruházakban nézelődni, mint az öregek. Az 50 évesnél idősebb üzletemberek fele nevezte meg a munkát legfontosabb céljának, a 20— 30 éveseknek azonban már csak negyede. A fiatalok mentalitásának megváltozása kapóra jön a japán kormánynak, amely igyekszik kevesebb munkára, nagyobb költekei- zésre ösztönözni a lakosságot. Ha a lakosság kevesebbet dolgozna, viszont többet vásárolna, növekedhetne az import — ezzel le lehetne szerelni a mérleghiány miatt acsarkodó ve- télytársakat —, s mérsékelni lehetne a gazdasági növekedésnek az exporttól való függését. A kormány becslése szerint a szabadidő eltöltéséhez segítséget nyújtó üzletágak forgalma 17,4 milliárd dollárral nőhetne, ha általánossá tennék a most még csak kevesek által élvezett szabad szombatot.