Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-06 / 235. szám

1986. OKTÓBER 6. SZOLNOK MEQYEI NÉPLAP 5 Október hatodiké — Arad Százharminchétszer volt azóta október hatodika. Végérvényes veszteség-ér­zéssel, lassan halványuló kétségbeeséssel siratták el őket a baj társak, a kortár- sak, a fialt, az unokák. Két világégéssel a háta mögött a kései utódok számára nem marad más, minthogy érzelgős múltsiratás nélkül nézze szépapái sorsát, ro­mantikus visszatekintés nélkül kísérelje meg szám­ba venni az objektív ténye­ket. A világosi fegyverletétel után, 1849 szeptember vé­gétől a felségsértési perek vádlottjaiként nem fedd­hetetlen hősök álltak. Ernst törzsihadbíró, Ho- wimger vezérőrnagy, Hay- nau táborszernagy, vagyis a Habsburg birodalom és feje, a fiatal császár, Ferenc József ítélőszéke előtt. Esendő emberek voltak, akik köziül jó néhányat nem a mindenre elszánt forradalmi meggyőződés, hanem a kényszer tartott meg Schwechat, az oktro­jált alkotmány, és főleg a császári háztól való elsza­kadás. a Függetlenségi Nyilatkozat után — a most már felkelők gyülekezeté­nek számító — magyar hadsereg kebelén belül. A magúikat zömében vagyon­talanoknak valló táborno­kok — és akinek volt —, családjuk biztonsága füg­gött attól, hogy következe­tesen kitartanak-e az ügy mellett, amelyhez sokukat nem is fűzte közvetlen, személyes érdek. De kato­nák voltak: s ha többsé­gükben távol is tartották magukat a politikai küz­delmektől ; belső parancs­ra, a katonai becsület, a szavahihetőség, a hűség, a következetesség szellemé­ben mindvégig harcoltak, mert Magyarország első alkotmányára tettek esküt. Mint a hadsereg nagy ré­sze, közülük is sokan első­sorban a megbékélés érde­kében cselekedtek. A for­radalmi radikalizmussal szemben állva a liberális középnemesség derékhadá­nak titkos reménységét, a kiegyezést lehetőségét ke- (resték; s közben lépten- nyomon a még a császári seregben harcoló volt baj- társaikra kellett fegyvert emelniük. Sejtették vagy tudták, hogy milyen bünte­tés vár rájuk, a további vérontás elkerülése érde­kében mégis letették a fegyvert. A bíróság előtt nem mindegyikük vállalta a fe­lelősséget, de cselekedeteit egyikük sem tagadta meg. Tiszta lelkiismerettel ad­ták át életüket az elmú­lásnak a letiport hazában: a magyarul sem tudó Aulich Lajos, Poeltenberg Ernő, Leiningen-Wester- iburg Károly, és a szerb pa­raszti családból szárma­zó, már halott Damjanich Jánosnak kezet csókoló gróf vécsey Károly, a hor- vát Knezic Károly, Láh- ner György, Nagysándor József, Török Ignác, és a kegyelemből golyó általi halálra ítélt Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos, Schwei del József, és Kiss Ernő. A tizenhárom tábornok­ra, Batthyány Lajosra, az ismert és névtelen vérta­núkra tisztelettel emlékez­zék az utókor. De ne elé­gedjék meg azzal, amit tud róluk: a költészetből és a szóvirágokból egybevegyí­tett legendákkal. Kísérel­jen meg a hitek és képze­tek bizonytalan homá­lyából átlépni abba a vi­lágba, ahol az igazság, a valóság táplálja a törté­nelemből meríthető ha­zaszeretetei. emberi tar­tást. — bju — Szombati ivató Megnyílt a Szegedi Nemzeti Színház Szombat este ünnepélyesen megnyitották az újjáépített Szegiedi Nemzeti Színházat. Pál Lénárd, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának titkára mon­dott avatóbeszédet. A meg­nyitó ünnepséget követő gá­laesten Szegedről elszárma­zott neves színművészek, ope­raénekesek is felléptek. A több mint félmilliárd forintos költséggel felújított színház eredeti szépségében, de jelentősen korszerűbb be­rendezéssel fogadta az ün­nepség résztvevőit. Külsejét, homlokzatát ugyanabban az eklektikus stílusban állítot­ták helyre, ahogyan Fellner és Helmer osztrák építészek tervei szerint 1883-ban elké­szült, majd leégés után 1886- ban újjáépült. Ugyancsak eredeti szépségükben resta­urálták a freskókat, száztíz­ezer aranylappal burkolták az eklektikus stukkó-díszítése­ket. a nézőtér befogadó ké­pessége a korábbinál kisebb­re: 750 személyre csökkent, ugyanakkor a bordó bársony- nyál borított páholyok, szék­sorok jóval kényelmesebbek. A réginél ugyancsak na­gyobb. tágasabb előcsarnoko­kat, lépcsőházakat, várakozó­kat, ruhatárakat, büféket ala­kítottak ki, több és moder­nebb műszaki .berendezést helyeztek el. A korábbinál nagyobb az új, 13 méter át­mérőjű, négyszáz négyzet­méteres forgószínpad is, kor­szerűbb a díszlet-mozgató berendezés, amelynek elődje ma már színháztörténeti rit­kaság-számba megy. Előadás közben a színpadra elektroni­kus memóriával ellátott ve­zérlőpultról irányítják a fé­nyeket. reflektorokat, zárt láncú információs tévéháló­zatot is kiépítettek. Az öltö­zőket egyszerre kétszáz mű­vész használhatja. A hát filmjeibeI Macskafogó Épftűipari szakembereket oktatnak Középiskolai csoport, főiskolai levelező tagozat indul Hosszú évek óta gondot je­lentett megyeszékhelyünkön az építőipari műszaki szak­emberek képzése, az ezirányú továbbtanulási lehetőségek hiánya. A Debreceni Ybl Miklós Építőipari Főiskola magasépítési szakának kihe­lyezett levelező tagozata van már Egerben és Békéscsa­bán — s ettől a tanévtől Szolnokon is. A Szotév és az IKV vezetői felvették a kap­csolatot a debreceni főisko­lával, amelynek vezetője tá­mogatta a szolnokiak kezde­ményezését. A két vállalat közös elgondolása szerencsé­sen találkozott a Vízügyi Szakközépiskola törekvései­vel ahol ugyancsak ez évtől indul egy építőipari képzés­ben részt vevő csoport; ezzel a főiskolai levelező tagozat oktatási helye is megoldódott. A tovább tanulni szándéko­zó harmincnégy szakember­nek tavaly felvételi előkészí­tőt is szervezett a Szotév és az IKV. Az idő rövidsége és a nóhéz matematikai írásbe­li miatt azonban a felvettek aránya most elmaradt a vá­rakozástól. A főiskola más megyéből is irányított át hallgatókat Szolnokra, s így tizennyolcán kezdhették meg tanulmányaikat szeptember 22-én. Négy évig oktatják itt a „jövő építőit”, akiknek vizsgázni viszont még Debre­cenben kell. A szervezők pedig már a következő felvételi vizsgára gondolva indítják ismét az előkészítő tanfolyamot, amelyre október közepéig le­het jelentkezni az Ingatlan­kezelő Vállalat Központi Iro­dájában, a személyzeti osz­tályvezetőnél. Már az is sokatmondó, hogy újra él nálunk a Disney iskola! Temovszky Béla a sokszor eltemetett, de a min­dig újra és újra „kivirág­zott” Disney legjobb hagyo­mányai alapján készítette el a Macskafogó című rajz-já­tékfilmjét. A cím egyenesen kötelez: persze, hogy a macska-egér háborúról van szó. A magyar népmese alapra a film alko­tói nagyon szellemesen „vi­lági sztorit” építettek. Értjük ez alatt, hogy olyanná tették a történetet, amely a világ minden kis (vagy már fel­nőtt) mozilátogatója előtt ért­hető és kézközeli. Röviden: a macsikaszindikátus fenyege­tése miatt aiz egértársadalom olyan csodafegyverben re­ménykedik. amely a legvé­rengzőbb macskát is elbátor­talanítja. A Macskafogó fi­gurái eredetiek; hősök és gyávák, jók és rosszak, ahogy fi meséhez illik, persze, az is a mese velejárója, hogy a gonosz elnyeri méltó bünte­tését, a hős pedig magaszto­sul. Nem kell jóstehetség hoz­zá: a leghálásabb mozinézők körében nagy tetszéssel fo­gadják a magyar—NSZK— kanadai filmet. De abban már kevésbé hiszek, hogy azt a többletet is megérzi és .megérti majd a gyermek­közönség, amely Temovszky Béla filmjét magasan kieme­li a Disney-iskola által su- gallt és készített munkák so­rából. Ez pedig nevezetesen az hogy a Macskafogó mesteri paródiája a felnőtt társada­lom áhítattal nézett némely filmjének, egyáltalán annak a „levegőnek” amelyet ezek a világsikerek árasztanak. Teufel a rossz macskák ve­zére a horrorok világát teszi kacag tatóvá, a butuska Dick, a nyomozó az istenített Pie- done udvartartásából „való”, és sorolhatnánk. De a Méz- ga és a Gusztáv is kap egy- egy fricskát, igen kedvesen, szellemesen. Jó lenne, ha a Macskafo­gót a későbbi személyiség­rontó filmek — nem a Méz- gára és nem a Gusztávra gondolunk természetesen — elleni védőszérumnak foghat­nánk fél. Milyen egyszerű lenne: amikor a gyermek a felnőttkor küszöbén beül a moziba, már védett volna sok-sok olyan hatástól, ami káros a személyiségre. De ez aligha képzelhető el, nem hisszük, hogy a gyermekkö­zönség „felfogja” a Macska­fogó tiszteletre méltó szán­dékát. Először zavaró számunkra a közegi, a háttér, amelyben a macska—egér háborúsko­dás folyik. De lehet, ez csak csupán ezirányú konzervati­vizmusunk jele. Ügy is fel­foghatjuk; a felhőkarcolók világára egyfajta kitekintést kap a mi kis nézőink serege. De kikerülhetetlen is volt az alkalmazott megoldás, ugyan­is az animáció jól bevált nem­zetközi formanyelvét lehe­tetlen lett volna más közeg­gel megjeleníteni. Nem is szólva arról — visszautalunk a film paródiavonulatára — hogy az új módi kalandfil­mek megjelenítésvilága első sorban hová kötődik: a nagy­városokhoz. Lehet, hogy a Macskafogót a gyerekek nagyon, a felnőt­tek meg még náluk is sokkal jobban élvezik majd?! Volt erre már példa, — csak rit­kán, sajnos. Temovszky Bé­lának és kitűnő alkotó kol­lektívájának — Nepp József, Gémes József és mások — a kivételes sikerült. — ti — A helyi szövetkezetek tagjaiból, valamint gimnazistákból szervezett népművészeti stúdiók munkáiból rendeztek kiállítást Kunszentmártonban. Az Ország László népi iparművész vezette csoport szálhúzásos, vagdalásos, pókkötéses technikával készíti a legnevesebb fe­hér hímzéseket kapuvári, höveji és pozsony vidéki motívumok alapján T. K. L. Egyetemeken, pedagégial Intézetben, munkaközösségekben T ovábbképzések, tanfolyamok pedagógusoknak Alighogy elkezdődött a tanév, szinte a diákokkal egyidősben pedagógusok szá­zai is beültek az iskolapadba. Szeptember első hetében el­kezdődtek a különböző to­vábbképzések, tanfolyamok, sőt a hagyományos tanítók akadémiájára ezúttal köz­vetlenül a tanév előtt ke­rült sor Jászberényben. A főiskolák, egyetemek in­tenzív továbbképzésére a megye nevelői közül százhú- szan jelentkeztek az idén. Valamennyien tíz-húsz év­vel ezelőtt vették át diplo­májukat, s azért vállalták a munka melletti tanulás nem csekély terhét, hogy szerve­zett formában korszerűsít­hessék ismereteiket, módszer­tani kultúrájukat. A megyei pedagógiai inté­zet tanfolyamain hétszázan „tanulnak” az új tanévben. S hogy mit? Választék iga­zán volt bőven. Anyanyel­vi nevelés, számítástechnika, kutatásmetodika, karvezetés, logopédia. osztályfőnöki munka, úttörővezetés, iroda­lom, orosz, csak néhány a sokféle kínálatból, de a tan­folyamok témái természete­sen átfogják a nevelés-okta­tás valamennyi területét. Az idén a korábbiaknál több tanfolyam indult óvó­nők számára, s újdonság, hogy a logopédia tanfolya­mon tanítókkal közösen is­merkednek meg a beszédhibák javításával. Ugyancsak új­donságnak számít a pálya­kezdő óvónők tanfolyama, amelyre a tanév második fe­lében kerül sor. A résztve­vők a gyakorlati nevelő­munkához kapnak segítséget, tanácsokat. A legtöbb tanfolyamot ter­mészetesen az általános isko­lai pedagógusok számára szervezték meg az intézet munkatársai. S noha a taní­tó illetve tanámhiány kicsit rányomja bélyegét az idei je­lentkezésekre, mégis sokan vállalkoztak e munka mel­letti tanulásra. A továbbképzésnek ugyan alapvető formái a különbö­ző tanfolyamok, de legalább ennyire fontosak a különbö­ző munkaközösségi foglal­kozások. Az idén is mintegy nyolcvan helyi illetve megyei munkaközösségben kezdőd­tek meg a rendszeres foglal­kozások. A különböző szintű munkaközösségekben az is­kolaitól egészen a megyeiig szinte valamennyi nevelő te­vékenykedik. A tanfolyamok, továbbkép­zések sorába jól illeszkednek, illetve kiegészítik a szakmai konferenciák. Azontúl, hogy a pedagógusok rendszeresen részt vesznek a különböző szaktárgyi országos ankéto­kon számos megyei tanács­kozásra is sor kerül az új tanévben. így többek között október 11-én Szolnokon az idegennyelvet tanító neve­lőknek tartanak konferenci­át, amelyen idegennyelv ta­nítási kísérletekről, a játék, a video a nyelvoktatásban történő alkalmazási lehetősé­geiről hangzanak el előadá­sok. Novemberre tervezik a számítástechnikai konferen­ciát., majd a tanév végén a megyei pedagógiai napokon időszerű köznevelési kérdé­sekről tanácskoznak a neve­lők.- tg ­Életrajz egy faluról Felszabadulásunk negyve­nedik évfordulójának köze­ledtekor mind gyakrabban érkeztek szerkesztőségünkbe (is) olyan hírek, amelyek ar­ról tudósítottak, hogy ez vagy az a település elkészít­teti az „életrajzát”. Bennem ágaskodott a kérdés: valóban szükség van-e minden falu­nak monográfiára, krónikára, igazán ,van-e egyetlen tájegy­ségen belül az egymás .mel­lett elterülő községek között számottevő különbség? Hi­szen. a történelmünk a föld­rajzi közelségnek köszönhe­tően alig tér el egymástól, éppen ezért a néprajzi, nép- művészeti hagyományaik is összetéveszt he tőén azonosak. Kétkedésem látszott iga­zolni néhány megjelent mo­nográfia, amelyek egyrészt a szakmai felkészültséget nél­külözték. másrészt unalma­san egy kaptafára születtek. Az efféle „házilagos”, húsz- ötven példányszámú munkák bekerültek a tanácsi irattá­rakba. a belőlük szétküldött tiszteletpéldányok pedig alighanem elolvasás nélkül süllyedtek el az íróasztalok fiókjában. A napokban viszont talál­koztam egy olyan falukrónl- kával — igaz, egyelőre csu­pán kéziratos formában — amely túl azon, hogy észre­vehetően kitűnő szakembe­rek támogatásával készült, olvasmánynak sem akármi­lyen. Jászalsószentgyörgy krónikája Lukácsa Lászlóné nyugalmazott anyakönyvve­zetőnek. a községi tanács ré­gi dolgozójának álmaiban szerepelt évek óta. A króni­ka megírásához Szentgyör- gyön is felszabadulásunk negyvenedik évfordulója szolgáltatta az alkalmat. A .megbízók, a helyi párt- és állami vezetők igényesek vol­tak, és alapos munkát kértek az alkotótól: Lukácsi Lász- lónétól, Rusvay Lajostól és Iiutkácsi Lászlótól. Jóllehet, egyikük sem szakképzett „monográfus”, helyismeretük azonban predesztinálta őket az írásra. Felkészült szakem­bereket is megnyertek „az ügynek”. így Tóth Jánost, a Jász Múzeum igazgatóját és Szabó Lászlót, a Damjanich Múzeum néprajzosát. A szerzők eredeti szándéka sze­rint a krónikában a faluban élt és élő emberek játsszák a főszerepet a falutörténetben, a megszokottnál kevesebb helyet adtak a száraz gazda­sági adatoknak, azaz csak a valóban jelentős sorsfordu­lók leírásába szőtték bele a statisztikát. Megszólaltatták azokat, akik tanúi és alanyai voltak a huszadik század történelmének, a község éle­tének. Tőlük tudták meg pél­I-------­--------------------------------­ö sszefogással készült a jászalsószentgyörgyi krónika dául, hogy milyenek voltak ötven-hatvan esztendeje az udvarlási szokások, milyen volt a summások világa. Ter­mészetesen az anyaggyűjtés­hez lehetőséget és segítséget kaptak a levéltáraktól, így akadtak rá arra az 1269- ből származó írásas emlék­re, amelyben először említik Jászalsószentgyörgyöt. mint egyházas falut. Forrásként hasznosították a Jászság ku­tatóinak régebbi tanulmá­nyait, a helyi tanács és plé­bánia irattárát, egyszóval két évig a lehető legmélyebb ta­nulmányokat folytatták. A sokszorosítást vállaló Verseghy Könyvtár Jászalsó­szentgyörgy krónikájának öt­száz példányával várhatóan idén novemberre, a többi ezerrel jövőre készül el. Az ezerötszáz példányt bizonyá­ra haszonnal forgatják nem csupán a község lakói, hanem azok is, akik falukrónika íráshoz mintát keresnek. — b -

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom