Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-04 / 234. szám
1986. OKTÓBER 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A MMOolaltzmua magü/uláménak útja B. Kétfrontos harccal a válság leküzdéséért 1956. június 28-án a lengyelországi Poznanban súlyos zavargás tört ki. amelyen munkásrétegek is részt vettek, és a rendet csak a hadsereg bevetésével lehetett helyreállítani. Poznan figyelmeztető jel volt az MDP-nek is, hogy sürgősen meg kell oldani a válságot. Ez adta az utolsó lökést ahhoz, az újabb politikai fordulathoz, amelyet a Központi Vezetőségnek július 18—21-i ülése határozott el. Ez a plénum végre kritikusan elemezte a párt politikáját, levonta az SZKP XX. kongresszusából adódó következtetéseket, és kétfrontos harcot hirdetett a válság felszámolására. Egyben körvonalazta a teendőket az előrelépéshez a szocialista megújulás érdekében. Nagy tehertételtől szabadította meg a pártot az, hogy a KV ülése felmentette első titkári tisztsége alól Rákosi Mátyást. De a régi beidegződés és a pártegység hamis értelmezése munkált, amikor a döntést Rákosi rossz egészségi állapotával indokolták, és nem tárták a párt és az ország elé a súlyos politikai hibáit és bűnös szerepét a koncepciós perekben, valamint a rehabilitáció késleltetésében. Rákosi helyébe első titkárnak Gerő Ernőt választotta meg a testület. Ez a választás nem volt nevezhető sem elvinek, sem taktikusnak. Gerő Ernő Rákosi mellett a régi vezetés második embere volt, tehát hasonlóan felelős a politika torzulásáért, az 1953. júniusi fordulat megtorpedózásáért, az SZKP XX. kongresszusa után is a változások gátlásáért, és részese volt a törvénytelenségeknek is. A júliusi plénu- mon ugyanis irányt váltott, de a beszédben hangoztatott „tiszta lappal” kezdjük a2 új politikát, kifejezte azt a célját, hogy a múltbeli hibákra, az ő személyes hibáira is, borítsanak fátylat. A pártpolitika megújulásának szándékát tükrözte viszont az, hogy a KV és a PB soraiba több kipróbált, nagy tapasztalattal rendelkező elvtársat választottak, közöttük jó néhányan a törvénytelenségek áldozatai voltak. Ekkor lett a PB-nak és a KV Titkárságának is tagja Kádár János. A központi beszámoló — már Gerő tartotta — és a határozat új megközelítésű, és az SZKP XX. kongresszusa szellemének megfelelő volt. A pártegység helyreállítását szorgalmazta, és reálisan elemezte az elhajlásokat is: „Pártunkban mélyek mind a szektarianizmus, mind a jobboldali opportunizmus gyökerei — állapította meg a beszámoló. — Mind a kettővel szemben a legélesebb, a legkövetkezetesebb eszmeipolitikai harcot kell folytatni a párt fő irányvonalának és helyes politikájának érvényesítéséért”. E kétfrontos állásfoglalás végre a szektás megnyilvánulási formákat is bemutatta: politikai felvilágosítás helyett adminisztratív eszközök alkalmazása, erőszak a téeszfejlesztésben, bizalmatlanságra alapozott káderpolitika, dogmatizmus a társadalmi jelenségek megítélésében, beteges gyanakvás a volt szociáldemokratákkal szemben, a szövetségesek lebecsülése, a népfront elhanyagolása. Az állami életben a szocialista törvényesség megszilárdítását, az állami fegyelemnek a szocialista demokráciával egyidejű erősítését és fejlesztését jelölték meg feladatul. Gazdasági téren az anyagi érdekeltség és a minőségi követelmények kaptak hangsúlyt. Mint közvetlen teendőt javasolták az állam- kölcsönjegyzés megszüntetését, és a hadsereg létszámának csökkentését. Az agrár- politikában a mezőgazdaság szocialista átalakítását ugyan célul tűzte ki a határozat, de egyrészt az ütem realitásokhoz mért csökkentését, másrészt az önkéntesség legszigorúbb betartását hangsúlyozta. Kifejtette, hogy az állam az egyéni parasztgazdaságokat is támogatja a termelés növelésében. A júliusi KV-ülés a miniszterelnök, Hegedűs András előadásában megvitatta és elfogadta a második ötéves terv irányelveit. Ezek már jobban számoltak a reális lehetőségekkel, tekintetbe vették a szakértői csoportok véleményét is, és mintegy 2—3 százalékkal alacsonyabb fejlődési ütemet szabtak meg, mint az eredeti, még a Ráko- si-féle vezetés által vitára bocsátott tervezet. Fontos és valóban előremutató megállapítások voltak találhatók a gazdasági irányítás módszereire vonatkozóan is: a köz- pontosítás túlzásait fel kell számolni, a vállalati tervmutatók számát csökkenteni, nagyobb hatáskört biztosítani a vállalatok igazgatóinak. Szó volt az anyagi ösztönzés, az ár- és bér-, valamint a hitel- rendszer fejlesztéséről. „Olyan mechanizmust kell kialakítani, amelynek segítségével az egyes dolgozók munkáját közvetlenül a nép- gazdasági terv céljai irányíthatják” — hangsúlyozta a beszámoló. A júliusi KV-határozatot egyetértéssel és megköny- nyebbüléssel fogadták a párttagság nagy tömegei. A lakosságra is általában kedvezően hatott. Az első időkben még a Nagy Imre köré csoportosult jobboldali ellenzék is — némi fenntartással — kénytelen volt helyes irányú kezdeménynek elismerni a határozatot. A kifejezetten ellenséges, burzsoá-resturá- ciós elemek, akik főleg a Szabad Európából és más uszító külföldi forrásokból kapták a muníciót propagandájukhoz, is kissé csendesebbek lettek. De ez az állapot csak átmenetinek bizonyult. A válság t.ülságosan mély volt: s a fordulatok három év alatt túlságosan gyakoriak voltak ahhoz, hogy egy helyes lépés gyorsan visszaállítsa a bizalmat. Ezt tudva Nagy Imre és csoportja is sietve taktikát változtatott. Miközben továbbra is azt hajtogatták, hogy a személyi változások a vezetésben nem elég következetesek — s ezt az érvelést különösen Gerő Ernő első titkári megbízatása alá is támasztotta — tullicitálásba kezdtek. Követeléseik mind szélsőségesebbek lettek, mindinkább kétségbe vonták az alapvető szocialista vívmányokat, értékeket, és a demokratizálás címén a rendszer „strukturális” megváltoztatását” igényelték. Mindez összefonódott a nyugati tőkés viszonyok szépítésével, és lassan a már nem is nagyon burkolt szovjetel- lenességgel. A burzsoá resta- urációs elemek ebben a tevékenységében jó partnerei voltak a Nagy Imre-csoportnak; persze mindig meg is toldották az érvelést és a kívánság- listát. Elfogadták a csoport fő követeléseit is, hogy Nagy Imrét vissza kell vinni a párt- illetve az állami vezetésbe, hiszen azt első lépésként áltajános restaurációs céljaikhoz alkalmasnak találták. 1956. késő nyarán és kora őszén a politikai feszültség újra erősödni kezdett. A viták a különböző fórumokon — növekvő mértékben az egyetemeken, és általában az értelmiségi ifjúság soraiban — szélsőséges jelleget kaptak. A sajtóban is hasonló folyamatok bontakoztak ki. A kritikusok és a világmegváltók egymással versenyeztek az esetenként jogos, de gyakrabban irreális, nem eevszer teljesen abszurd követelések előterjesztésében. A párttagságnak pedig az a része is, amely nem, vagy csak kevéssé került e kritikai zuhatag befolyása alá, bénultan figyelt. A formálódó és még nem eléggé összecsiszolódott új vezetés — amely a nyári hónapokban különben is nagyon el volt foglalva nemzetközi ügyekkel és ismerkedéssel —, sem eszmei-politikai, sem pedig szervezeti útmutatást, segítséget nem adott elegendőt a párttagságnak, a pártszervezeteknek ahhoz, hogy kezdeményezők legyenek, és jól politizáljanak e válságos helyzetben. (Következik: Az ellenforradalom tüzében) Nemes János Szovjet vendég a Mezőgépnél Magas rangú szovjet vendéget fogadtak'tegnap délelőtt a Szolnoki Mezőgépnél. I. N. Piszarjervet, a Szovjetunió állattartási és takarmány termesztési gépgyártás miniszterének első helyettesét Sziráki András vezérigazgató és Wolf Károly kereskedelmi igazgató tájékoztatta a vállalat tevékenységéről, piaci helyzetének alakulásáról. A találkozó során elhangzott. hogy a vendég több termékkel részt kíván venni a Szovjetunióval kialakított 2000-ig szóló hosszútávú együttműködés mezőgazdasági gépgyártási programjában, gatás során megtekintette a I. N. Piszarjev a gyárláto- Mezőgép termékeit. Pontos vólasm nsm érkaxmtt Végrehajtó szerepben Egy gyáregység Önállóságúról — Igazán jó az összhang a vállalati központ és a gyáregység között. Ma már meghallgatják, elfogadják véleményünket, sőt nemcsak a gyáregységet közvetlenül érintő, hanem úgynevezett vállalati ügyeket is megbeszélnek velünk. Azt hiszem eiz — a budapesti vezetők szemléletének megváltozásán kívül — a tiszafüredi üzemek jó eredményeivel, felkészültségiünk javulásával magyarázható. Mióta pedig a vállalati tanács működik, formális lehetőségünk is több van a döntéseket befolyásolni — összegezte munkájuk, gazdálkodásuk önállóságával, a „központtal” kiépített kapcsolataikról szóló tapasztalatait Tajta Kálmán, az Alu- míniuimárugyár tiszafüredi gyáregységének főmérnöke. Hiányzó információk Hogy mit fed ez az önállóság? Ha csak a vállalat szervezeti felépítését nézzük, úgy tűnik, a gyáregységben elég kevés a gazdálkodást alapvetően befolyásoló kérdésről döntenek. A bel- és külföldi vevőikikel a budapesti kereskedelmi főosztály szakemberei tárgyalnak, „fenn” döntik el, hogy egy- egy elvállalt munkát melyik gyáregységben (a törzsgyárban. Szendrőn vagy Tiszafüreden) végeztetik el. Persze, nem a feladatot végül megoldók meghallgatása nélkül: a kereskedelmi tárgyalásokra például a legtöbbször a termelő üzem képviselőjét is meghívják. A gyártmányfejlesztési munka zöme pedig az ott készülő konyhai edények esetében, szinte teljes egészében a tiszafürediekre hárul. Részben azért, mert valóban úgy célszerű, hogy a divatigényeket követő és gazdaságosan is gyártható edényformát (ebben a szakmáiban újdonságot általában az új forma jelent) a műhelyek, a gépek adottságait leginkább ismerő helyi szakemberek határozzák meg. Részben viszont a kényszerűség adta meg a füredieknek ezt a szabadságot: Budapesten edénykészítéssel már régen nem foglalkoznak, hiába van ott a gyántornányfejlesz- tésl főosztály, az ehhez a munkához igazán értő szakemberek már hiányoznak. — Persze nem szabad túlértékelnünk az itt megoldott műszaki fejlesztési, formatervezési feladatok jelentőségét — kapcsolódott a beszélgetésibe Ádám Ferenoné, a tiszafüredi főkönyvelő. — Az edények esetéiben mi általában a vevőhöz alkalmazkodunk: a partner hozza példád ul a kívánt teafőzőről a rajzokat vagy egy kész darabot, és mi — ha a vállalat már vállalkozott a gyártásra — megcsináljuk. Legalábbis a külföldi szállítmányok esetében ez a helyzet. Nem mi gondolunk ki egy tetszetős, jól gyártható vagy a háztartásban a korábbinál célszerűbben használható edényt, hanem elvégezzük a ránk bízott feladatot. Hogy jobban megémé-e a vevő elé menni és eredeti újdonságokat kínálni ? Erről Tiszafüreden keveset tudnak mondani. Ha a gyáregységnek kellene ezt a feladatot megoldani, akkor a mainál sokkal erősebb gyártmányfejlesztő gárdára, ötletes formatervezőkre lenne szükség. És mindenekelőtt a mostaninál több és frtsébb, az edénykészítés új irányzatairól, a piacról szóló információra lenne szükség. Ezek a hírek pedig Szolnok megye észak-keleti csücskébe nem nagyon jutnak eL Hogy az egész vállalat képes lenne-e „igénykövetőből” diktálóvá válni? A füredi beszélgetések után úgy tűnik, ezért áldozatot hozni valószínűleg semmi sem kényszeríti az Alumíniumárugyárat. Ugyanis, például konyhai edényre (ezek 80 százalékát exportálják) bőven van megrendelés, a cég külkereskedelmi partnere (a Ferunion) rendszeresen elegendő üzletkötéaTe- hetőséget „szállít”. amikor sem a gyáregységi beruházási, sem a bérfejlesztési lehetőségek nem a helyben képződő nyereségtől függenek? „Legalább pontosabban ismernénk a vállalaton belül elfoglalt helyünket, szerepünket” — válaszolta Ádám Ferencné. Az igazi persze az lenne, ha a „saját” nyereségük növeléséhez valamilyen érdekeltség is kapcsolódna. Mert igaz, ha például olcsóbban dolgoznak, akkor az egész vállalat nyeresége nő, abból pedig nekik is jut. Am — „természetesen csak elméletileg” — elképzelhető, hogy egy nagy erőfeszítés árán kiaknázható költségcsökkentési lehetőségről inkább lemondanak a gyáregységben, mert nem tudják, az osztozkodás után mennyi pénz is marad meg az eredmény javulásáért legtöbbet tevő kollektívának. (Bérfejlesztési lehetőségekből például a létszám arányában részesednék a gyáregységek, az idén azonban már mozgó- bérit kaphattak a vállalati célok eléréséért legtöbbet tevők). Most is kellene elemzés Az Alumíniumárugyár tiszafüredi gyáregységében a vállalat 1,5 milliárd forintos termelési értékének közel egy harmad át állítják elő, innen származik a tőkés kivitelnek több mint a fele, a gyáregység nem kapcsolódik vertikálisan más üzemhez, az alapanyagból végterméket készít. Ezeknek a számoknak az ismeretében érdekesnek tűnt az üzem vezetőivel a vállalaton belüli önállóság kérdéseiről beszélgetni. Hatékonyabban dolgozhatnának-e. ha a gazdálkodás több kérdésében dönthetnének saját hasznukra, felelősségükre? A magyar gazdaság számos mostani változása, vállalati szervezetek átalakulása szól az önelszámoltatás eredményességjavító hatása mellett, Füreden azonban nem kaptunk választ kérdéseinkre. i • ■ Kiszámolhatják, de. — Elméleti vitát talán rendezhetnénk arról, hogy a tiszafüredi üzemek termelési adottságait a legkifizetődőbb termékeket gyártva használjuk-e ki — gondolkodott el Tajta Kálmán —, de ki tudná innen megmondani, hogy vevőre találna-e egy jó ötletnek ígérkező termék? A gyártmányfejlesztés műszaki munka, de élő piaci kapcsolatok nélkül nem sok értelme van. Így aztán természetes, hogy nekünk a végrehajtás, a megkötött szállítási szerződés teljesítése marad. Ez sem könnyű feladat, mert munkához bőven jutunk. Időnként még vitatkozunk is a központtal: a munkaigényes gyártmányok helyett szeretnénk könnyebben elkészíithetőket kapni, a kisebbek helyett nagyobb szériákat. A nyomós érveinket el is fogadják. De hiába okoznak itt sok gondot a 20 vagy 100 darabos szériák, meg kell csinálnunk. Nemcsak azért, mert ezt előírták... Lehet, hogy a vállalat ezért kötötte meg a nekünk kedvezőtlennek tűnő üzletet, mert ezzel párhuzamosan egy jó másik „fogást” is csinált vagy tartós vevőnek ígérkezik a partner. De ezekről a doLgokról mi nem mindig tudunk. Persze, ha külön kérjük, kapunk magyarázatot. Hogy egy-egy termék készítése mennyire jó üzlet, azt persze ki tudják számolni a gyáregységben, hiszen ismerik az eladási árat és saját költségeiket. Ha eredménykimutatás nem is készül gyáregységenként, azért mindenhol ki tudják számolni, mennyivel járultak hozzá a vállalati eredményhez. Tiszafüreden azonban azt is szeretnék tudni, hogy a tőkés export növeléséhez hozzájárulva (a vállalat kivitelének több mint fele indul útjára ebből a gyáregységből) ők milyen előnyöket hoznak vállalatunknak. Ékről azonban nem készül kimutatás. Hogy mi szükség lenne ismerni, a vállalaiti nyereségből mennyit „termeltek” meg például Tiszafüreden, Nem is kaphattunk, hiszen ez a gyáregység, megfelelő adatok és a meglévő információk féld olgozására hívatott apparátus híján tulajdonképpen a mostani gazdálkodás folyamatait, eredményeit sem képes regisztrálni. Még kevésbé tudja az önállóság esetleges növekedése után várható helyzetét felmérni. Hogy a vállalatnak és a gyáregységnek érdemes-e megtenni az önállóság növelése felé az első lépéseket, az csak akikor dönthető el, ha mindkét fél pontosan tudja, a tiszafüredi eredményekből mi köszönhető a helyi erőfeszítéseknek. és mit kell a központ számlájára írni. Ehhez pedig nem elég, ha az üzem csak a termeléshez szorosan kapcsolódó adminisztrációs feladatokat képes megoldani. Nem elég akkor sem, ha bebizonyosodik, a tiszafüredieknek még évekig csak végrehajtó szerep juthat. Hiszen, ez a csöppet sem alárendelt feladat sem oldható meg sikeresen az alapos gazdasági elemzések tanulságai nélkül. V. Szász József Tegnap alakult Ipari környezetvédelmi tanács Növekvő tejfelvásárlás Az Ipari Minisztérium kezdeményezésére tegnap megalakult az Ipari Környezet- védelmi Tanács, amely az Iparpolitikai Tanács mellett működik majd. Elnökéül V. Nagy Imrét, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető professzorát nevezték ki. A tanács tagjai az államigazgatási szervek és az ipari vállalatok vezetői és szakemberei. A tanács célul tűzte ki az ipar környezetvédelmével kapcsolatos kérdések vizsgálatát, összhangban a VII. ötéves terv iparfejlesztési terveivel, valamint e tervek valóra váltásának sokoldalú szakmai és társadalmi segítését. Az év első nyolc hónapjában a tejfelvásárlás lassú növekedést mutat. Különösen az számit jó teljesítménynek, hogy augusztusban emelkedett a legerőteljesebben a termelés, tehát éppen az évnek abban az időszakában, amikor az aszály már erősen éreztette hatását a takarmánynövények termesztésében.
