Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-30 / 256. szám
XXXVII. évi. 256. sz*t 1986. okt. 30.. csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Megtartó erő Mind több vállalati vezetőnek okoz ismétlődő fejtörést, hogyan tarthatja meg biztosabban a munkaerőt, hogyan lehet a ma belépő pályakezdő mérnököt, a frissen felvett dolgozót vagy a végző ipari tanulót a vállalathoz kötni. Nyilvánvaló, ezt a törekvést csak akkpr koronázza siker, ha a vállalat és a dolgozó érdekei nagyjából fedik egymást. Ha a munkakörülmény, az érdekeltség, a légkör és az elvégzendő feladat egyaránt vonzó, továbbá a juttatások és a teljesítmény, illetve a jogkör és a felelősség mértéke is összhangban áll egymással. Általánosságban könnyű ezt megállapítani, elvárni, de a gyakorlatban érvényesíteni annál nehezebb. A magas kereseti lehetőséggel, csábító álláshirdetéseket olvasva (és tud,va, hogy az effajta toborzás hatékonysága csekély) köztudott; nem csupán bérkérdésről van szó. Jól tükrözik a helyzet ösz- szetettségét azok a vállalati felmérések, amelyeket a kilépő dolgozók megkérdezésével, az ő indokaikból állítanak össze. Az állás változtatás fő okai között — mindjárt a bérezés elégtelensége után — a munkahelyi bánásmódot, a szervezetlenséget vagy a kedvezőtlen műszakbeosztást, az érvényesülés, az egyéni értékelés anomáliáit jelölik meg a távozók. A hangnem, a törődés, a dolgozók véleményének figyelembevétele, a csoportvezetőtől a vezérigazgatóig, alapvető vezetői követelmény, mégis a valóságban a kelleténél kevesebbet gyakorolják. Köztudott pedig az is, hogy a dolgozó nemcsak a jövedelmével, hanem a munkájával, annak hasznosságéival is lehet elégedetlen. Mit szóljon az a fiatal kőműves például, akit a brigád lényegében segédmunkásként foglalkoztat? Ha a csoportnorma jóvoltából vastag is a fizetési borítéka, csak ideig-óráig viseli el a méltatlan helyzetet, lekezelő bánásmódot, s az első adandó alkalommal törvényszerűen más beosztást vagy vállalatot keres maginak. Olyat, ahol alkotó munkáját és a szaktudását veszik igénybe és fizetik meg. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a munkahelyi vezető időnként kényszeredetten érdeklődjön emberei hogyléte felől, s megértéssel kezelje magánéleti gondjaikat, hanem olyan vállalati légkör kialakításáról, ahol minden alkalmazott a szó teljes értelmében munkatársnak érezheti magát. Vagyis olyan kapcsolatok alakulhassanak ki műhelyekben, irodákban, építkezéseken, hogy a vezető szakmunkásoktól a kisegítőkig mindenki részesülhessen a jól végzett munka örömében, s a hangnemtől a bérezésig kézzelfoghatóan tapasztalja; itt számítanak rá, smeg- lallgatják észrevételeit is. A entieket bizonyítja az a közismert tény, hogy a vál- alatok legrégibb, legáldoza- osabb dolgozói, a törzsgárda öme az összeszokott, egy- násra is figyelő közösségeken találhatók. Ahol a aunkaközi, szakmai kapcso- atokon kívül igen gyakran taráti szálak, közös élmélyek is összefűzik az em- lereket. S ezeket az összetartó kollektívákat többnyire így hívják; szocialista brigád. —Zs. Cs.— Bécsi utótalálkozó A Szovjetunió új kezdeményezéseket terjeszt elő A november 4-én kezdődő bécsi találkozón a szovjet küldöttség aktív munkát fog végezni, önállóan és más országok küldöttségeivel együtt kezdeményezéseket terjeszt elő a helsinki záróokmány által érintett minden témakörben, s kész lesz arra, hogy figyelmesen megvizsgálja a többi résztvevő javaslatait. Ezt hangsúlyozta szerdán Moszkvában tartott sajtóértekezletén Jurij Kas- lev nagykövet, a szovjet külügyminisztérium főosztály- vezetője, a bécsi utótalálkozón résztvevő szovjet küldöttség tagja. A nagykövet rámutatott, A Fővárosi Kézműipari Vállalat ruhaipari gyáregysége 1986.- január elsejétől a cég Konfekcióipari Leány- vállalataként tevékenykedik, s ennek egyik üzeme Abád- jszalókon található. A kétszáz dolgozót — főleg nőket — foglalkoztató kisüzemben elsősorban szabadidős ruhákat, kétrészes .női kosztümöket készítenek, s ezeknek jelentős része szovjet exportra kerül, de belföldön is találkozhatunk termékeikkel. Hiszen bérmunkában az idén például ötezer férfiinget, négyezer polgári védelmi egyenruhát és ezer frottírköntöst készítenek. Azonban nemcsak a hazai és a szocialista, hanem a tőkés piacokon is megtalálhatók az ott gyártott ruhadarabok. Ezt az állítást támasztja alá legújabb megrendelésük is, amely az USA-ból érkezett 15 ezer sortnadrágra. A kisüzemben erre az évre 35 milliós termelési értéket terveztek, s ennek az összegnek szeptember végéig csak az 52 százalékát sikerült teljesíteniük, ami nem mondható éppenséggel jó eredménynek. A lemarahogy a Szovjetunió az összeurópai folyamat elmélyítéséért száll síkra, ezért azon munkálkodik, hogy a bécsi találkozó kedvezően hasson erre a folyamatra, s jelentős új megállapodások szülessenek a helsinki záróokmány egyes fejeztei által felölelt témakörökben. A Szovjetunió megítélése szerint a küszöbönálló bécsi találkozó minden kétséget kizáróan nagyjelentőségű esemény lesz az európai kontinens életében és a földrész határain túl. A találkozó a világban kialakult minőségidás oka egyrészt az, hogy a nagy ruhagyárak nem teljesítik időben megrendeléseiket, s ha pedig mégis megérkezik határidőre az alapanyag, akkor meg gyakran azok minőségével van baj. Persze, az alacsony termelési értéknek más oka is van. Ez pedig a szakképzettség hiánya, hiszen az üzemben dolgozók alig 20 százaléka rendelkezik szakmunkás-bizonyítvánnyal. Azt pedig senkinek sem kell bizonygatni, hogy ez kihat a munka termelékenységére, hatékonyságára is. Azonban — mint elmondták — ez az arány volt még rosszabb is. Éppen ezért négy évvel ezelőtt az üzemben kialakítottak egy tanműhelyt, s így a környékbeli szakmunkásjelöltek ma már a gyakorlati foglalkozásokon ott sajátítják el a szakma alapvető fogásait. Így minden remény megvan arra, hogy a már említett 20 százalékos arány a jövőben jó irányban változik majd. Erre az is biztosíték, hogy az idén végzett tíz ifjú szakmunkás közül nyolcán az üzemben maradtak. —P- t-— Agresszió fenyegeti Szíriát Szíriát közös amerikai— brit—izraeli agresszió veszélye fenyegeti — jelentette szerdán a TÁSZSZ damaszkuszi tudósítója. A szír fővárosba érkező jelentések szerint riadókészültségbe helyezték a ciprusi brit katonai erőket, különleges ejtőernyős alakulatokat vezényeltek a szigetre, feltöltött gépek állnak a kifutópályákon. Az amerikai hadügyminisztérium titkos utasítást küldött a körzetben állomásozó gyorsan bevethető erői számára. Üjra feltöltötték az izraeli alakulatokat Dél-Libanon megszállt területén, a Golan- fennsíkon pedig riadókészültségbe helyezték az izraeli katonai erőket. Jichak Samir izraeli kormányfő kedden nyíltan szorgalmazta a Szíria elleni katonai csapást arra az esetre, ha „a diplomáciai büntető intézkedések kudarcot vallanának”. Rektorok konferenciája A felsőoktatási intézmények vezetőinek tanácskozását rendezték meg tegnap a Testnevelési Főiskolán. A felsőoktatás-politika időszerű kérdéseiről, valamint az egyetemeknek és főiskoláknak az oktatási törvény végrehajtásával kapcsolatos tennivalóiról tartott eszmecserén jelen volt Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára, valamint a minisztériumok és társadalmi szervek több vezető képviselője. A felsőoktatás aktuális feladatait Köpeczi Béla művelődési miniszter elemezte. Az eszmecserén szó volt az oktatási törvény végrehajtásának az egyetemeket és főiskolákat érintő tennivalóiról is. Hangsúlyozták: az idei tanév egyik fontos feladata, hogy a megjelent rendeletek alapján az oktatók és hallgatók közösen elkészítsék intézményi szabályzataikat. (Folytatás a 2. oldalon) Exportra is termelnek Női kosztümök, férfiingek Abádszalókról Az Alumíniumgyár tiszafüredi gyáregységében mintegy négyszáz fajta kisedényt készítenek. Képünkön tejforralókat meóznak illetve csomagolnak Fofó: T. Z. Vízerőmű épül a Dunán ■ 1 * / Jfl J§y ÉÉ A közös magyar—csehszlovák beruházásként megvalósuló bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerben készül az erőmű, a hajózsilip. A bősi vízlépcső a Dunakilitinél épülő víztárolóból kiinduló 25 kilométeres csatornában létesül. A munkálatok alkalmával 13 millió köbméter földet mozgatnak meg 1,3 millió köbméter betont illetve vasbetont építenek be, a technológiai berendezések tömege pedig 33 ezer tonna. Az ösz- szesen 720 megawatt teljesítményű vízierőmű első egysége 1990-ben kezdi meg az áramszolgáltatást. Teljes elkészülte után egy átlagos vízhozamú évben 2600 gigawattóra energiát termel majd. A képen: Munkában a vasbeton szerelők (MTI Fotó: Balaton József — KS) Kádár János és Gerardo Iglesias megbeszélése Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára tegnap a Központi Bizottság székházában megbeszélést folytatott Gerardo Iglesias-szal, a Spanyol Kommunista Párt főtitkárával, aki az MSZMP Központi Bizottságának meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkörű találkozón véleményt cseréltek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, valamint a nemzetközi élet legfontosabb kérdéseiről. A két párt vezetői állást foglaltak a kommunista pártok és minden más békeszerető, antiimperialista, haladó erő összefogása mellett. Nagyra értékelték és támogatásukról biztosították azokat a konstruktív és nagyhorderejű szovjet javaslatokat, amelyek reális és kölcsönösen elfogadható megegyezési lehetőségeket nyújtanak arra, hogy a nukleáris leszerelés különböző területén döntő jelentőségű megállapodásokra kerüljön sor. Rámutattak az amerikai űrfegyverkezési tervek veszélyeire. Hangsúlyozták, hogy további erőfeszítésekre van szükség az emberiség létét fenyegető fegyverkezési hajsza megfékezése és a nukleáris leszerelés előmozdítása érdekében. A helsinki folyamat keretében november elején Bécs- ben kezdődő utókonferencia kapcsán annak a reményüknek adtak hangot, hogy az konkrét erdménnyel járul majd hozzá az enyhülés újabb szakaszára való áttéréshez. Kádár János és Gerardo Iglesias kölcsönösen tájékoztatta egymást a két ország helyzetéről, pártjaik tevékenységéről és időszerű feladatairól. Nagyra értékelték, az MSZMP és azSKP között fennálló hagyományosan jó és rendszeres kapcsolatokat. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a pártközi együttműködés további erősítése jól szolgálja a két ország, a magyar és a spanyol nép érdekeit, valamint a nemzetközi béke és biztonság közös ügyét. Kádár Jáno"s, az MSZMP főtitkára ebédet adott Gerardo Iglesias, az SKP főtitkárának tiszteletére. Az ebéden részt vett Ö|vári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Szűrös Mátyás, a KB titkára, valamint Jósé Sandoval, Kótai Géza és Geese Attila a KB Külügyi Osztályának helyettes vezetője. Holnap kezdődik Országszerte politikai könyvnapok Megyei megnyitó november 11 "ón Idén huszonötödször nyílik lehetősége a Kossuth Kiadónak arra, hogy a közvélemény figyelmét a politikai könyvnapok ünnepi rendezvényeivel a társadalomtudományi és politikai könyvek felé irányítsa. A holnap Budapesten kezdődő seregszemlén huszonhárom újdonságot vonultat föl a párt kiadója, mintegy félmillió példányban. Célja pedig az, hogy fölkeltse és erősítse az olvasók érdeklődését a történelmi és napi politikai kérdéseket taglaló művek iránt, valamint segítsen eligazodni korunk eseményeinek és információinak tömegében., A gazdag és színes választékból csupán néhányat emelünk ki: Kádár János elmúlt harminc év alatti írásainak és beszédeinek gyűjteményét, Borsányi Györgynek, a nagy gazdasági világválság magyarországi hatását elemző munkáját, s minden bizonnyal nagy érdeklődésre tarthat számot Veres Péter: Az Alföld parasztsága című könyve is. Megyénkben — november 11-én veszi kezdetét a politikai könyvakció. Ekkor rendezik meg Szolnokon a MÁV csomóponti művelődési házában az irodalmi műsorral, és könyvárusítással egybekötött ünnepi megnyitót. A könyvnapok időtartama alatt pedig a megye városaiban, településein ankétokon, íróolvasó találkozókat szerveznek az érdeklődőknek.