Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-22 / 249. szám

1986. OKTÓBER 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP U Beszámoló a vízilabda KEK-középdöntöról Nagy lehetőségtől esett el a Szolnok Keddire virradóra hazaér­kezett a Kupagyőztesek Eu­rópa Kupájának Spti tben rendezett egyik középdöntő­jéből a Szolnoki Vízügy SE víziilaibdacsapata. Mint már korábban közöltük, a Szol­nok vereséget szenvedett előbb az olasz (7:6), majd a jugoszláv (8:7), az utolsó mérkőzésen pediig a görög kupagyőztestől is, az u többi - tól 9:6-ira. Baibarczi Roland vezető edzőtől kértünk tájé­koztatót a Jugoszláviában le­zajlott mérkőzéssorozatról. — összefüggésében nézve onnan indulnék ki, hogy mi sajnos, nem rendelkezünk sportdiplomáciával. Mii nem kértük a középdöntő megren­dezését, de még a sorsolásra siem tudtunk elküldeni sen­kit. így már a párosítást is úgy alakították, hogy a ju­goszláv és az olasz csapat játszott utoljára. Ha figye­lemmel kísérjük az európai vízilabdaéletet, láthatjuk, hogy elsősorban az olaszok, a spanyolok és a jugoszlávók játszák a főszerepet Rómá­ban van a központ és olasz az európai vezérkar vezetője. A felsoroltakból sok minden­re lehet 'következtetni — vá­zolta Babarczi, majd így folytatta: — Mi a továbbjutás remé­nyében utaztunk ki. Az első mérkőzésén, a Pescara ellen jól kezdtünk, 4:l-re vezettünk, de utána érezhető volt hagy megfogták bennünket. Az ellenfél tört zúzott, amit a játékvezetők engedtek s köz­ben az olaszok topták az előnyöket is. Sajnos, a mi játékosainknál hiányzik a nemzetközi rutin — volt olyan fiatal^ alki még az OB I-ben is alig játszott — s ez megpecsételte sorsunkat. Az olaszok a tíz előnyből csak négyet lőttek be, az akoiőgó- lok aránya pediig 5:2 volt a javunkra. Az utolsó negyed­ben pedig idegileg elfáradtak a játékosaink, nem volt ere­jük a góllövésre. — A jugoszilávok ellen más taktikát alkalmazva, zómáz- tunk. Ennek ellenére elhúz­ták 5:2-re. Ezén a mérkőzé­sen 12:6 volt a kiállítás ará­nya a splitiék javára. Há­rom alkciógollal fiedzártkóz- turnk 6:5-re, az utolsó ne­gyedben ipedig Pintér I.. újabb akciógóllal egyenlített. A hosszabbításban is 7:7 volt az állás, az ellenfél ekkor is szinte mindent megengedhe­tett magának és tizenöt má­sodperccel a lefújás előtt kaptuk a vesztés gólt. — így hiába készültünk mi a tovább jutásra. Határo­zottan állítom, hogy ha a fő­városban rendezik a közép­döntőt. pontveszteség nélkül továbbjutunk. A görög csa­pat elleni mérkőzésre a já­tékosok már nem tudták ősz- szeszed ni magukat, és bár kezdetben vezettek, utána hibát hibám halmoztak. Be­cseréltem ugyan a teljes tár­saságot, de a fiatalok sem azt nyújtották, amit tudnak. A görögök elleni mérkőzés után szégyelltem magamat. — A csapat az elődöntőben megméretett. A felsorolt ösiz- szefüggéséket figyelembe vé­ve nem tudott tovább jutni. Nagy lehetőségtől estünk ed. és most élőről toll kezdeni a felzárkózást. Nemzetközi és profi szinten kell idehaza is játszani. (Pi) KÉZILABDA Biztos Olajbányász-győzelem NB I B: Férfi: Alföldi Olajbányász—BHG 25:23 (15:11). Szolnok, 400 n. V.: Góg, Horváth. Olajbányász: Turóczi—Kocsis (5), Danyi (7), Szintai, Laki (9), Takács (1), Berényi (3), Glassza, Ri­gó S., Zsíros, Bodnár. Edző: Horváth József. A tét a BHG-nak a bentmaradás, a hazai csapatnak a jobb he­lyezés elérése volt. A kezde­ti feszült hangulat után el­húzott az Olajbányász a fél­idő közepéig 9:6-ra. A ven­dégek lassítottak a támadás­ban, az Olajbányásznál vi­szont a látványos gólok so­rozata született „kínaival” betetőzve. Az Olajbányász irányította a játékot, egyre magabiztosabban húzott el és növelte előnyét. A máso­dik félidőben Danyi bünte­tői, Laki változatos átlövés góljai, Kocsis betörései, Be­rényi gyors villanásai a be- állós poszton, növelték az előnyt. A hajrában az Olaj­bányász kissé kiengedett és ezt kihasználva szépíteni tu­dott a BHG. A minden ré­szében egységesebb Olajbá­nyász értékes győzelmet ara­tott. Különösen küzdeni tu­dásban és akaratban lepték, meg ellenfelüket. Az Olaj­bányász 1987-ben is a ma­gasabb osztályban maradt, és ezért dicséret illeti a so­kat segítő vezetőket, Kugler Flórián szakosztályvezetőt és a bázis szervek, KV, NKFV vezetőit, valamint az igen lelkes Olajbányász kollektí­vát Női: Szeghalom SO—Lehel SE 23: 20 (13:9). Szeghalom. V.: Klucsó, Lelerinszki. Le­hel: Nagy—Kocsmár (3), Tolnai (4), Hadházi (5), Sál (1) , André (1), Agócs (3). Csere: Bodor (kapus), Szegő (2) , Darázsné (1). Edző: Csankovszki Pál. A szeghal­mi csapat jól használta ki a Lehel szélsőinek gyenge vé­dekezését, s így biztosan tartotta otthon a két pontot. NB II. Férfi; Dutép SC— Tiszaföldvár 34:23 (15:12). Kecskemét, 150 n. V.: Kar­dos, Kovács. Tiszaföldvár: Ferenczi—Danku (8), Vincze (2), Mudrák (3), Tóth (3), Dósa (1), Lapka (2), Cseuz (1) , Kovács (2), Vereb (1), Farkas. Edző; Danku Sán­dor. A mérkőzés két nagy kérdése volt, hogy a Dutép simán, osztályozó nélkül bentmarad-e, és a tiszaföld- vári fiúknak sikerül-e első ízben a dobogós helyezés? A választ a hazai csapat játéka adta meg és két átlövőjük­nek egészen kiváló teljesít­ményével biztosan nyerte a mérkőzést. A TISE csapata ismét a 4. helyen végzett, amiért elismerés illet vala­mennyi játékost. Női: Szolnoki Spartacus— Nyíregyházi Volán 13:12 (6:6). Nyíregyháza. V.: Far­kas, Virág (jól). Spartacus: Mátyus—Molnár (1), Vígh (2) , Dénes (2), Ozsvár (4), Vörös (1), Törőcsikné (3). Csere: Kissné, Nagy, Halász. Edző: Fazekas Sándor. Igen kemény, de sportszerű mér­kőzésen a lelkesebben ját­szó Spartacus megérdemel­ten nyert és így győzelem­mel búcsúzott az NB II-től. I MŰSOROK I nmm I SZOLNOKI STCDIO: 17.00: Műsorismertetés. Hírek. — 17.05: A gitár mesterei. Car­los Santana játszik. — 17.20: Nemcsak favágóki Erdőgazdál­kodás a Nagykunságban. Szer­kesztő: Benkő Imre. — 17.40: Beatparádé. — 18.00—18.30: Al­földi krónika. KOSSUTH: 4.30: Jó reggelt! — 8.05: Mű­sorismertetés. — Kb. 8.15: Mai kulturális programok. — 8.20: Eeo-mix. — 8.50: Kis magyar néprajz. — 8.55: Operafelvételek- ból. — 9.32: Mi ez a gyönyörű? — 9.49: Tücsökzene. — 10.05: íróvá avatnak. — 10.54: Kama­razene. — 12.30: KI nyer ma? — 12.40: Reklám. — 12.45: Tör­vénykönyv. — 13.00: Zenekari muzsika. — 13.35: Palló Imre énekel. — 14.05: Műsorismerte­tés. — 14.09: A magyar széppró­za századai. — 14.25: Operaslá­gerek. — 15.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete. — 16.05: MR 10—14. — 17.00: Pász­tor Magdolna riportja. — 17.25: Zenekari operarészletek. — 18.02: Kritikusok fóruma. — 18.12: Reklám. — 18.25: Könyvújdonsá­gok. — 18.28: Műsorismertetés. — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Ki­látó. — 20.00: Régi hires éneke­sek műsorából. — 20.16: 175 éve született Liszt Ferenc. — 21.00: Csenkl Imre népzenei feldolgo­zásaiból. — 21.30: Szintézis. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: A Holland Kamarakórus énekel. — 22.50: Magyar gyógy­szer a herpesz ellen. — 23.05: Nagy mesterek — világhírű elő­adóművészek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Ejfél után. PETŐFI: 4.30: Reggeli zenés műsor. — 8.05: Dallamok, emlékek. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.05: Napközben. — Zenés dél­előtt. — 11.25: Világújság. — 12.10: Avsenik-művek. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Népi zene. — 13.05: Reklám. — 13.10: A tegnap slágereiből. — 14.00: Színházi kívánságműsor. — 15.05: Könnyűzene trombitá­ra. — 15.38: „...én nem csu­pán voltam”. — 16.04: Sláger- filmek — filmslágerek. — 16.48: Dlákfocl. — 16.58: Műsorismerte­tés. — 17.08: Szörényi Levente új nagylemezéről. — 17.30: ötö­dik sebesség. — 18.30: Ritmus. — 19.05: Közvetítés a szabadfogású birkózó-VB-ről. — 19.30: Operett­felvételekből. — 20.05: Az UB 40 felvételeiből. — 20.50: Vállal­kozók a tudományban 21.05: Apát keresek. — 21.49: Verbunkos mu­zsika. — 22.00: Zenés összeállí­tás. — 22.30: Dzsessz. — 23.20: Könnyűzene. — 0.15—4.20: Éjfél után. 3. MŰSOR: 9.03: Műsorismertetés. — 9.05: A kiállítótermek programjából. — 8.08: Dzsessz. — 9.35: Ver­senyművek. — 10.20: Operaáriák. — 10.50: Népdalkórusok. — 11.10: Pillanatkép. — 11.15: Zenés já­tékokból. — 12.00: Zenekari mu­zsika. — 13.03: Műsorismertetés. — 13.05: Szonda. — 13.35: Puc­cini : Pillangókisasszony. — 14.08: Schumann: a-moll szoná­ta. — 14.25: Magnósok, figye­lem. — 15.05: Werther — Rész­letek. — 16.06: Holst: A boly­gók. — 17.00: Diákfélóra —17.30: XII. debreceni nemzetközi Bar­tók Béla kórusverseny. — 18.18: Moulaert: Fanfárok. — 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű műsora. — 19.03: Műsorismerte­tés. — 19.05: Iskolarádió. — 19.35: Historikus értékű billentyűs hangszerek az NDK kastélyai­ban. — 19.59: Az ember eredete. — 20.14: Dmitrij Sosztakovics műveiből. — 21.23: Barokk mu­zsika. — 22.10: Liszt nyomában Európában. — 23.10: Modern Írók portréi. Televízió | 1. MŰSOR: 8.55: Tévétorna. — 9.00: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 9.25: Az élet szerelmese. Tévé­film Vaszilij Suksln elbeszélé­séből (ism.). — 10.30: Képújság. — 17.00: Hírek. — 17.05: Szabad­fogású birkózó-VB. Közvetítés a Budapest Sportcsarnokból, fel­vételről. — 17.55: Rockhullám. Angol film. — 18.45: Képújság. — 18.50: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. — 18.55: Reklám. — 19.05: Tévétoma. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Budapesti művészeti he­tek. Szép Ernő és a lányok. Kompozíció versei, regényrész­letei, dalai, levelei alapján. — 21.00: A hét műtárgya. Bányász- serleg a XVII. századból. (Ipar­művészeti Múzeum). — 21.05: Betűreklám. — 21.10: Hirháttér. A belpolitikai föszerkesztőség műsora. Nézetek és vélemények közérdekű kérdésekről. — 22.00: Híradó 2. — 22.20: Himnusz. 2. MŰSOR: 18.10: Képújság. — 18.15: Mal- got István: Árgyílus és Tündér Ilona. Báb-mesejáték (ism.).— 19.05: Nas ekran. A pécsi kör­zeti stúdió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.25: Hajnal előtt. Portugál balett­film (ism.). — 19.45: Tavasz a Kárpátokban. Szovjet kisfilm. — 19.55: A pályaépítés. Angol rö­vidfilm. — 20.25: Torino—Rába ETO. UEFA-Kupa labdarúgó- mérkőzés. Közvetítés Torinóból. — A szünetben: Reklám. — 22.15: Szabadfogású birkózó-"VB. Dön­tő. Közvetítés a Budapest Sport­csarnokból, felvételről. — 23.05: Képújság. MOSZKVA: 12.30: Hírek. — 12.45: Doku­mentumfilmek. — 13.20: Zenés ÚJ nevek a focitérképen 2. Egyelőre a részvétel a fontos Nagykörű, Tiszasüly és Kőtelek körzetét egy idő óta Úgy emlegetik sportbenkek- ban. minit afféle „Bermuda- háromszöget”, ahol minden, sporttal kapcsolatos kezde­ményezés zátonyra fut és el­süllyed. Ez az elnevezési, úgy tűnik,, íassan-iLaásan érvényét vtesati. Bizonyítja ezt a nyá­ri nagy sikerű sportnap is, a három helység apraja-nagyja részvételével. Ráadásul az idén ősztől már mindhárom településnek van önálló lab­darúgó-csapata a jászsági körzeti bajnokságiban. Az utolsó „fehér folt”, Tiszasüly ugyan még a kezdet nehézsé­geivel küszködik, de játéko­sai már hétről hétre pályára lépnék, ami önmagában sem kevés. A csapat megalakulásáról, az eddiiigi tapasztalatokról és a tervekről faggattuk a mi­nap a legililetékeslebbeket Ti- szasülyön, a helybeli Béke- Barátság Termelőszövetkezet irodájában. Balksai Endre téesz-elnök: — Az idén tavasszal, ami­kor új vezetőséget válasz­tottunk a TSZ SE élére, el­határoztuk, hogy az alltoíllmd jellegű tömegsport rendez­vényeken kívül megpróbá­lunk valamiféle versenyspor­tot is teremteni itt. Minde­nekelőtt a focira gondoltunk, de később tehet szó például kézilabdáról is. Kaptunk biz­tatást Szolnokról, a Városi TSF-rőI is, ahol ugyancsak az a sportvezetők célja, hogy minden község bekapcsolód­jon a rendszeres sportéletbe. Egyelőre a legnagyobb ered­mény maga a versenyszerű sportolási, az egészséges idő­töltés ezeknek a fiataloknak, hiszen erre sok más tehető­ség itt nincs. Igaz, három idősebb játékos is van a csa­patban; ők jelentik a rutint, a követendő példát, akik még annak idején, a hetve­nes években a járási baj­nokságban szerepeltek. A legfontosabb most a csapat összékovácsolódása, hogy a pályán segítsék egymást, biz­tassák a hilbázófcat is a tár­sak, legyenek türelmesébbek a másik iránt, mint annak a régebbi gárdának azok a tagjai, aknk a sok veszekedés, széthúzás miatt sem marad­hattak sokáig együtt. Most mintha a szurkolóink is sportszerűbbek, .reálisabbak lennének a régebbi „törzs­gárdánál”. Inkább vigasztal­ják a fiúkat, nem szidják őket soha. És ez erőt adhat a továbbiakhoz. Turcsányi László, a TSZ SE társadalmi elmöke: — Abban a bizonyos ré­gebbi csapatban, amielyák itt 1980-ban megszűnt, előfor­dult, hogy összesen nyolcán mentek el egy-egy idegenbeli mérkőzésre. Most, ahogy a rajt előtt számba vettük és összehívtuk azokat, akikről úgy gondoltuk: számíthatunk rájiulk, csaknem húszán jöt­tek, sőt most már 22-as ke­retünk van. Minden pénte­ken edzünk, sötétedés előtt olyan másfél órányit. A csa­pat fele Szolnokira jár be dolgozni naponta... Időköz­ben bevonultak néháinyan katonának, páran viszont le­szereltek, hárman pedig már menet közben kapcsolódtak be. az edzésmunkába. Varga Károly irányítja a csapatot, aki itt a téeszben dolgozik, korábban sportegyesületi el­nök is volt és gegódezdői ok­levele van. Most őszre csak három pontot terveztünk, vagyis legfeljebb a tisztes helytállás lehet a célunk. Igyekszik a csapat a védeke­zésre összpontosítani, még a csatárok is hátul segítenek, csak néha próbálkoznak kantratámadásokkal. Hiány­zik a rutin, az erőnlét, a technika: kevés a heti egy edizés. Talán majd a téli ala­pozás a gáton meghozza az eredményét. Gomdodnunk keli a pályánk rendbehozata­lára, az öltözőépület korsze­rűsítésére; negyvenezer fo­rintot topott a sportegyesü- tet a .nagyközségi közös ta- inácsltói a bajnoki szereplés feltétételnek biztosítására. Igyekszünk jól gazdálkodni... Nagy Tibor számlázó, a csapat kapusa; — Nem könnyű nekem ott a háló előtt hétről hétre helytállni. Az ellenfelek több­sége jóval erősebb, ón meg korábban csak a vízügyi szakközépiskola diákjaként fociztam kispályán. Nagykö­rűben állítólag rajtam múlt, hogy csak egy góUlal kaptunk ki. Minden tőlem telhetőt megteszek, de ezek a kezde­ti vereségek még nem tra­gédiák. Jásziadányból járok ide dolgozni, és amíg be nem visznek katonáinak, segítem a csapatot. Pozderto János traktoros, a tiszasülyiek balihátvédje: — Én az iskolában még kézilabdáztam is, és most itt a nagy pályán jól ki tudom használni a festi erőm. Tény, hogy nálunk a védelem a legfontosabb csapatrész, de azért a középpályás sor a játék meghatározója, ott is erősíteni kellene. Az edzőnk szigorú, de mindannyiunkkal szót tud érteni; mi pedig igyekszünk sportszerűen el­viselni, ha kikapunk a job­baktól. És bízunk benne, hogy később azért jobban megy majd a csapatnak. Va­sárnap estére itt már az egész falu tudja mindig az ered­ményt. Szeretnénk mielőbb jó hírekkel szolgálni! — V. t. — Teremtorna Szolnoki iskolák a diáksportért Ma zárul a nevezési határideje annak az egy hónapig tartó te­remtornának, amelyet a Szolno­ki Városi Tanács Sportlétesítmé­nyek Igazgatósága hirdetett meg a megye kispályás női és férfi labdarúgócsapatai részére, a ti- szaligeti sportcsarnokban. A szervezők délután öt órára vár­ják a stadion főépületébe a már nevezett és a még nevezni kí­vánó együttesek képviselőit a sorsolás megtartására, illetve a mérkőzések időbeosztásának megbeszélésére. találkozások. — 14.00: Tudósító­ink jelentik. — 14.30: Szabadfo­gású birkózóJVB. — 15.00: Hí­rek. — 15.05: Rajzfilm. — 15.30: .........Tizenhat évig és azon túl ...” — 16.15: Agroipari komplexum jelene és jövője. — 16.45: Világhiradó. — 17.00: Labdarúgó UEFA-Kupa — Szpar- tak—Toulouse. — 18.45: Népda­lok. — 19.00: Híradó. — 19.40: Sportműsor — Labdarúgó KEK — Torpedo (Moszkva)—Stuttgart — Labdarúgó BEK — Seltlc (Skócia)—Dinamo (Kijev). — A szünetben: Világhiradó. — 22.00: „összecsapás” című film. — 23.38: Hírek. — 23.43: „Hamlet” — Bablettfilm. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 16.25: Hírek. — 16.30: Zöld ka­tedrák — Riportműsor (ism.). — 16.45: Pindosz vidéke — Ütl- film. — 17.15: Erről Is. arról is — Magazin gyerekeknek. — 17.55: örök hívás — Szovjet film 7. rész. — 19.00: Tv-toma. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idő­járás-Jelentés. — 19.30: Tv-hir- adó. — 20.00: A vakációról — vakációk után — Dokumentum­film. — 20.55: Nincs pereskedés — Komédia-sorozat 7. rész (ism.). — 21.30: Időszerű események. — 21.56: Időjárás-jelentés. — 22.00: Ez történt 24 óra alatt. — 22.10: Szabadfogású birkózó-VB. — Döntők. ÚJVIDÉK: 16.55: Műsorismertetés — ma­gyarul. — 17.00: Tv-napló — ma­gyarul. — 17.15: Reklám. — 17.20: Bejelentkezés és akció. — 17.25: Tv-napló. — 17.45: Gyermek­műsor: Hosszú fehér nyom. — 18.15: Zene, idő, emberek. — 18.45: Az önigazgatás folyamata. — 19.15: Rajzfilm. — 19.25: Rek­lám. — 19.30: Tv-napló. — 19.55: Reklám. — 20.00: Sportszerda — magyar nyelvű közvetítés az európai labdarúgó kupamérkő­zések második fordulójáról. — 22.20: Műsorzárás. BUKAREST: 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Me­zőgazdasági műsor. — 20.45: Tv- fórum. — 21.00: Otthon gyerme­keinknek. Filmsorozat. — 21.50: Tv-hiradó. Az elmúlt tanévben im­már harmadszor vetélkedtek a szolnoki általános iskolá­sok a Városi Tanács által összeállított, testnevelési és sportmozgalmi értékelő rendszer alapján kiírt pont­versenyben. Itt figyelembe veszik az úszásoktatásban, az iskolai tömegsport-ren­dezvényeken, túrákon, a sportegyesületi munkában, az úttörőolimpián résztvevő diákok számát — az összlét- számhoz viszonyítva — és eredményeit, a tavaszi fel­mérések mutatóit, a pedagó­gusok aktivitását a sport­életben s az iskolai társa­dalmi sportbizottságok ön­értékelését is. A Városi Tanács nagyter­mében tegnap délután osz­tották ki a testnevelési és sportfelügyelőség, vala­mint a művelődési osztály által felajánlott díjakat, ju­talmakat és plaketteket a legtöbb pontot gyűjtött is­kolák igazgatóinak, testne­velőinek. A testnevelés tago­zatos iskolák vetélkedésében — immár harmadszor — el­ső lett a Költői Anna Úti; 2. a dr. Münnich Ferenc Kör­úti, 3. a Mátyás Király Úti, 4. az Újvárosi Általános Iskola. A nem tagozatosok között 1. a Ságvári Körúti, 2. a Dr. Csanádi György Úti, 3. a Szandaszőlősi, 4. Belo­iannisz Üti, 5. a Rákóczi Üti, 6. a Délibáb Úti Általános Iskola. A Koltói Anna útiak két különdíjat — egy-egy sport­szervásárlási utalványt — is toptok: úttörő-oilimpdeá ered­ményességük, illetve a sportegyesületekkel ki­alakított együttműködésük alapján: a harmadikat a Ságvári Körúti Általános Is­kola nyerte el tömegsport tevékenységéért. Diák­sportért emlékplakettet ve­hetett át a 3—3 legjobbnak bizonyult iskolából Ugrin Benő igazgatóhelyettes, Szalai Ferenc és Halász Sán- dorné testnevelő, illetve Papp László diáksportbizott­sági tag, Csaba György és Dobi Dénesné testnevelő. A meghívottak jelenlété­ben Kővári Lászlóné városi testnevelési és sportfelügye­lő értékelte a 17 szolnoki általános iskola legutóbbi pontversenyét, majd kiosz­totta a jutalmakat. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Tisiza Cipő—Bé- késszenitandriás. Martfű, 14.30. A Néplap 43. heti totótippje Ascoli—Como 1 1 1 1 Avellino—Udinese 1 1 X X Fiorentina—Verona 12 12 12 12 J uventus—Internazionale 12 12 12 12 Milan—Brescia 1 1 1 1 Roma—Napoli 1 X 1 X Sampdoria—Emploi 1 X X 1 Arezzo—Messina X 1 X 1 Bari—Pescara 1 X 1 X Catania—Sambenedettese 1 X X 1 Cremonese—Genoa 1 1 1 1 Lecce—Bologna 12 12 12 12 Triest ina—Modena 1 1 1 1 Pótmérkőzések: x, 1, 1,

Next

/
Oldalképek
Tartalom