Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-18 / 246. szám

1986. OKTÓBER 18. Irodalom» művészet 9 Ili '' l&J 1 # 1ST’ «#­Piacozók (1956) Lakodalmasok (1940) Irodalmi oldalpárunk Illusztrációit Chlovini Ferenc alkotásaiból válogattuk. Benyó Judit: Rezgönyárfa-szívem Rezgőnyárfa - táncolj, remegve bomolnak bizsereg szememben az a sok kis ágon ­éjszaka! mintha fáznának, Koronásán érkezik a szél, mintha búsulnának! vércsatornáimban vígan Cikázik ölemben a folydogál csók-madár. szerelmünk varázslata! Aj, jaj, repülj hozzám, Rezgőnyár fa-levélke-szíveim aj, jaj gyere már! kos és Tréh, adott esetben ők helyettesíthetik az előre (rú­gó) futó Sanyargatót. Ebben az esetben Kajla is semlege­sítve lesz. Aki elől összeszedi a labdákat, az nem lehet más, mint Linkey. Linkey kulcsfi- gur. Ha hozza a formáját, Durung egy percig se érvé­nyesül a Tészta középpályá­ján. A kapuba ... Kit állítson a kapuba? Lyukasmarok sérült. Tenye­res viszont aláírta a szerző­dést Abu-Dabiba. ö már a mester nevelése ... Patai Feri is elismerően nyilatkozott ró­la a Marhatopán elleni mécs­esén. Az MLSZ szófukar al­kalmazottja némán eltaposta Marlboróját, ami nála a leg­nagyobb elismerés jele. Nincs mese, kockáztatni kell. A fiatal Kálim Pál lesz ezen a csatán a portás. Lehet, hogy a bizalomtól szárnyakat kap ... (Csak gólt ne kapjon!) Lesch Viktor álmosodni kezdett. Bár még veszettül kergetőztek a fejében az ötle­tek, alakzatok, tudta, érezte: meg van az igazi összeállítás. Csak holnapig nehogy vala­melyik fiú kirúgjon a hámból! Akkor a Hajtóka megmene­kült. A Palabányász ellen már könnyebb lesz, sokkal. A Pala­bányász híres meddő roha­mairól, amit Silány I. és Si­lány II. egymagában is hárí­tani tudnak. Pocsék így sza­badon marad, és előrelopa­kodhat. A Csetlőfi-Laflinger páros pedig megállíthatatlan. És lehunyt szemhéja alatt — akár képmagnó képernyő­jén — Linkey rohant a labdá­val. Átpasszolt Bámésznak, majd Trogya került játékba, szerelte Pisláit. S Linkey már messze elől mutatta magát, szállt utána a labda, mintha hívták volna.. . Már csak Tohonyával, a kapussal állt szembe. És nem lőtt! Mi van, mi van? — ordított álmában a mester. Ekkor vette észre, hogy a kaputól nem messze valaki ezresbankókat lobog­tat (nem a szél), és Linkey lába lövésre lendül... Agyonizzadtan felébredt. Sürgősen újra kell gondol­nia az összeállítást. Ha Lin- keyt kispadra ülteti és helyet­te — teszem azt — Gaccsos- sai nyit. aki megbízhatóbb ,és beveti a Pipogya gyereket... Ehhez mit szólsz Balogh Tyu- tyu? És még számíthat Cikó­ria IV-re is .. . Igen. igen, szakítani kell a sémákkal, és a Tészta ki lesz nyújtva... A Hajtóka pedig nagyobb lesz, mint valaha. ietlen, sötét külvárosi utca. Mindössze két- három sápadt fényű lámpa hunyorgott. Fé­lénken, ahogy a fiú a mellette lépkedő lány­ra. Sokáig sétáltak szótlanul, s közben arra gondolt, hogy mondani kellene valami na­gyon szépet, megfogni a kezét, át­ölelni . .. — Leszállt az éj — bökte ki vá­ratlanul. — Csöndesen, feketén, mint biciklijéről a fáradt kémény­seprő . .. — Hogy micsoda? — torpant meg a lány, hátra csapva szőke copfjait. —• Olyan furcsákat mon­dasz néha... , Én egészen mást szeretnék ne­ked mondani — magyarázkodott magában —, de úgy látszik, ahhoz gyáva vagyok, azért találok ki ilyen őrültségeket. — Jobb, ha nem kísérsz tovább, mert Pepe bizonyára most is ott ólálkodik a házunk körül. Még megöl... — Miért ölne meg? — nézett meglepetten a lányra, fázósan ösz- szehúzva keszeg vállán rövidke kabátját. — Mert mindig féltékenykedik, meséltem már. Egy részeges vad­állat, ráadásul kétszer akkora, mint te. Belém van zúgva, de en­gem nem érdekel, utálom, mert erőszakos, és feszt bűzlik a piától. Vagy te is szeretsz? — Ühüm — bólintott fülig pi­rulva a fiú, s úgy érezte, egyszeri­ben mázsás tehertől szabadult meg, hiszen bevallhatta, amit érez, anélkül, hogy szegényesnek tűnő szavakkal, kusza mondatokkal kel­lett volna bajlódnia. — Akkor jó. Akkor sokkal erő­sebb leszel, ha bunyóra kerülne sor, mint amilyen valójában vagy. Most nem írtál verset? Igaz, a múltkorit sem értettem, de azért nagyon szép volt, mert nekem ír­tad — búgta a lány, s belekarolta vékonyka fiúba, keskeny vállához dörgölve szőke fürtjeit. — Késed van? — Az minek? — Mindjárt odaérünk. Gondo­lod, hogy puszta kézzel is el tudsz bánni vele? Akkor az a lényeg, hogy gyors legyél. Pepe nagyon erős, de lassú, és hétszentség, hogy most is piás. Lábbal dolgozz, ököl­lel nem bírod leteríteni. Az ágyé­kába rúgj, az a leggyengébb pont­ja a rohadéknak, s ha kétrét gör­nyedt, akkor a fejét... A fiú megborzongva hallgatta, a nadrágjába törölgetve izzadó tenye­rét. Azután megpróbálta rendezni gondolatait, elképzelni az esetle­ges összecsapás mozdulatait, de valójában még remegő tagjainak sem tudott parancsolni. — Félsz? — súgta a lány, ami­kor már egész közel jártak. Nem válaszolt. Bevallani szé- gvellte volna, hazudni meg nem akart. Koioch Elek; A gyáva — Várj„ ettől bátrabb leszel! — Hirtelen megállt, magafelé fordí­totta a fiú sovány, csontos arcát, s megcsókolta vadul, szinte harcia­sán. — Ott áll a kapu előtt. Lá­tod? Ott, az akácfának támaszkod­va. Csak arra ügyelj, hogy te le­gyél a gyorsabb! Az ágyékát cé­lozd! Érted? Az ágyékát... — Ki ez a nyikhaj? — mozdult meg egy jókora árnyék, amikor odaértek. — A vőlegényem! — sziszegte gyűlölködve a lány, mire Pepe egy darabig értetlenül meredt hol rá, hol a vékonyka fiúra. Azután lom­hán eléjük lépett. — No, szívódj fel gyorsan, kis- komám, te meg fogd be a pofád, szerelmem, ne dumálj marhaságo­kat! A fiú bénultan állt, szinte el sem jutottak a tudatáig a hústo­rony recsegő szavai. Nyelvével félénken megsimogatta ajkán az előbbi vad csók nyomait, s a vé­szesen feszülő csendben — ki tudja miért? — azon tűnődött, hogy talán nem is őrültség az éjt meg a kéményseprőt egy hasonlat­tal összeházasítani .. . — Süket vagy, öcsi? — reccsent rá újra Pepe. — Az anyád paraszt istenit, hát nem érted! — Lapát­nyi mancsával lassan előre nyúlt, s két ujja közé szorította a vé­konyka fiú orrát. Könnybe borult a szeme, de né­mán tűrte. A félelem a fájdalom­nál is nagyobb, erősebb tud len­ni, villant át az agyán, mert hiá­ba szeretett volna ordítani, a tor­kára csomósodó félelem nem en­gedett utat a hangnak. Azt mondta, az ágyékát céloz­zam — pislogott nagyokat elkese­redetten. — Ha a térdemet felrán­tanám, pont ágyékon találnám, azután meg fejbe rúghatnám .. . De nem rúgott. Meglendítette vékony karját, s pofon vágta az orrát szorongató alakot. Gyönge, erőtlen ütés volt, mégis valahogy hatalmasnak tűnt a csattanás a csöndes éjszakában. Még akkor is visszhangzott a fülében, amikor lesújtott Pepe hatalmas ökle. A kerítés mellett, a nyirkos fű­ben tért magához. Derékig felgyűrt szoknya, meztelenül fehérlő com­bok, odaadó és ritmusos vonaglás, halk sikolyok és állatias hörgés. A lány most is vadul csókolt, harcia­sán ... *— Csak néhány pillantást vetett az akácfa mellett ölelkező párra, s visszahanyatlott, mintha újabb ökölcsapás érte volna. Pepe recsegő hangjára eszmélt fel is­mét: — Rugdoss életet ebbe a kis nyikhajba, osztán hajtsd haza a francba, mert ha én rúgok bele... No, majd holnap beszélünk a hü- lyeségeidrül is, amiért efféle kis bunkóra vetemedel újabban ... — Hé! Mi van veled? — hajolt a fiú fölé a lány. — Hé! Kelj már fel! Nehezen tudott talpra állni, s közben kétszer is lerázta magáról a szőke szépség segítő kezét. — Megérdemelted! — sziszegte a lány, olyan gyűlölettel, mint amikor azt mondta: „A vőlegé­nyem!” — Gyáva alak vagy. Ér­ted? Gyáva! Köszönd meg nekem, hogy nem vert agyon! ényleg gyáva vagyok, gondolta a fiú, vérző orrát, sáros nadrágját törölgetve. Az isten talán azért is terem­tette az éjszakát, hogy a sötétség mögé rejt­hesse könnyeit a gyenge, szégye­nét a gyáva, őszinteségét, aki sze­ret... Elrejteni és elfelejteni. Le­het, hogy csak ennyi az egész? — Nem — nyögte —, nem lesz ez mindig így ... — Micsoda? — kérdezte a lány. — Hát ez ... Mert ha majd az öreg vekker mutatója beleakad a sötétségbe és felhasítja, lecsordúl ide is némi fény... — motyogta, s bizonytalan léptekkel elindult a kietlen, külvárosi utcán. Mindösz- sze két-három sápadt fényű lám­pa hunyorgott az éjszakában. Ér­tetlenül, ahogy a távolodó fiú után a lány. Nio|ud*aitbu (1916) Folyamkotrás Kiskörén (1911) Aszfaltozok (1950) Vészi Endre: Hazám az anyanyelvem Olyan puhán leomló a sűrű ösztönélet, ám£e a tudatosság világosabb, keményebb, amaz felszabadít, ez pedig kötelez, hát együtt mindakettöt, a lélek nem felez. És soha nincs nyugalmam, és nincs jól ahogyan van, ág hegyén az esőcsepp ezer kristályba robban, esők füstfeilegében narancs köpenyek égnek. Kinek viszem a fáklyát? magamnak? a sötétnek? De nem vagyok próféta, sem igéket suhintó, hisz magamat se tudtam megváltani a kíntól, nem prédikálok üdvöt, nincsen szíjostorom sem, a győzelmet, s a bukást megérteni igyekszem. Nincs ősöm, aki büszke, sem gyökerem, mely ágas, haz4m az anyanyelvem, nem is oly szűk világ az, s bármilyen is magányom, az emberség a létem, a hárommilliárdnak pár mondatát megértem. 19 éve — 1916. október 19-én >— született Vészi Endre, költő, áró, publicista Kautzky Norbert: Újrakezdés Ehhez már nem lenne erőm: Újrakezdeni. Folytatom, így egyszerűbb. Az eredményt följegyzik az üres Táblára, ősz és tavasz fordulói, Ez az óriáskerék, szünet nélkül Cipel. Makacs vendég, nem tágítok. Az idő tüzelőállásban a pálya szélén. És a karikatúra mesterei, az igazi Szánakozó lelkek. Hamis öröm, Hogy újra látnak. Labdával, színes trikóban Hátamon a tizenhármas szám, Amit Úgy viselek, mint a szerencsejátékos A talizmánt. Ha nyer, ha veszít, Nem adja oda senkinek, amíg él. Összeállította: Sékasy Ildikó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom