Szolnok Megyei Néplap, 1986. október (37. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-15 / 243. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. OKTÓBER 15. A hagyományőrző Heves megyei Boldog községben falunapot tartottak. Népművészek kirakodóvására, zenés, táncos felvo­nulás, helyi amatőrök kiállítása, majd falubál tette színessé a kétnapos rendezvényt Mától drágább a téli pb-gaz Még így is olcsó a palackba zári energia Október 15-től drágább lesz a palackos pb-gáz. A do­log nem érint váratlanul bennünket, hiszen már tavaly is megismerhettük a „téli gázt”, amelynek kilogrammja a nyári 4,80 helyett 6,60, így a 11 kilogrammos palack cseré­jekor nagyjából 20, a 23 kilós tartalmának vásárlásakor mintegy 40 forinttal kell többet fizetni. A szezonális árról és számos közhasznú tudnivalóról beszélgettünk Máté Pál­lal, a Tigáz szajoli töltőüzemének vezetőjével. Egy hír nyomában a Széchenyin Étkezési gondok a „barna ff iskolában? — Mi indokolja azt, hogy október közepétől drágábban mérik a „palackba zárt ener­giát"? — Két évvel ezelőtt meg­jelent egy minisztertanácsi rendelet, amelyik arról intéz­kedett, hogy a fűtési idény kezdetekor magasabb árral mérsékeljük a felfutó fo­gyasztást. A rendelet logi­kusnak tűnik, más kérdés, hogy célját nem éri el. mivel az ártöbblet miatt nem csök­ken a fogyasztás. Változást azért hozott a rendelet: ed­dig egy csúcs volt a vásár­lásban — a téli disznóvágá­sok szezonja — most három van. Maradt ugye a perzse­lések időszaka, aztán április 15-én, amikor megjelenik az olcsóbb gáz, az emberek megrohanják a cseretelepe­ket, hogy már a nyári áron szerezzék be. Aztán október tizenöt előtt is tolongnak a telepeken hogy még mérsékelt ároij tudják kicserélni a palackot. Ilyenkor behozzák a félig használt tartályt is, így töb­bet fizetnek rá. mint ameny- nyit keresnek a bolton. — Ogy tűnik, mintha a pa­lackos gáz nem találná a he­lyét az energiaellátás struk­túrájában. Sok az ellent-• mondás: kezdetben háztartá­si célra — főzésre, a konyha és a fürdőszoba fűtésére — lehetett használni mindössze. Ma már fóliát, csirkekelte­tőt melegítenek vele. Rend­jén van ez? — Az elv tulajdonképpen nem változott: ma is úgy számolunk, hogy egy háztar­tásban havonta egy palack gázt használnak el. Más azonban a gyakorlat. A pa­lackot és nyomáscsökkentőt bárki szabadon beszerezheti, a készüléket a mellékelt használati utasítás segítségé­vel be is kötheti, így ellenő­rizni nem lehet hol melegít a gázzal. Évi 500 kiló fölött egyébként külön engedély kellene, ezt azonban senki sem veszi szigotiúan. Az az igazság, hogy a pb-gáz a legolcsóbb energiahordozók sorába tartozik, még úgy is, hogy a téli idényre meg­emelkedik az ára. Állami do- Báció nélkül nem tudnánk ilyen szinten forgalmazni, hi­szen a kitermelő vállalattól 7 ezer forintért vesszük át a gáz tonnáját. és alig több mint 5 ezer forintért adjuk tovább, és akkor még nem számoltuk a palackozást, a cseretelepek fenntartását, a szállítást. — Ezek szerint állandóan nő a fogyasztók száma? — Most mondok egy fur­csát: mi évi 3—5 százalékos növekedést terveztünk, ennek ellenére 1986-ban csökkent a forgalom. A magyarázata az, hogy a vezetékes gáz mind több helyre ér el, ezen kívül piacra kerültek a vegyestü- pelésű kazánok, amelyekbe szinte minden éghető anyagot hővé lehet alakítani. Tehát a palackos gáz iránti igény mérséklődött. — Éppen mostanában cse­réltem egy palackot: a külle­mét egy második világhábo­rús, fel nem robbant bom­bához tudnám hasonlítani. Kinek lenne a dolga a pa­lackok tisztántartása? — A fogyasztónak. Ugyan­is amikor egy új palackot be­állítunk a körforgásba. az tiszta, a használat során szennyeződik, amire viszont a cseretelep-vezetőnek kelle­ne vigyázni, mégpedig úgy, hogy piszkosan ne vegye vissza. Az új palackok tisztí­tására és felülvizsgálatára 10 év elteltével — nagyjából 120 csere után — kerül sor. Ké­sőbb 5 évenként ellenőrizzük azokat. Panasz érkezett arra is, hogy a palackok alján úgynevezett ki nem vehető maradék halmozódik. ami 0,3—0,95 kilogramm között mozog. Mi erre rátöltünk, ami a fogyasztói érdekvéde­lem szerint a vevők megká­rosítása. Vállalhatná üze­münk a mosást és a rendsze­res ürítést is — minden töl­tés előtt „fejre állítanánk” a palackot — ehhez azonban 40 milliós beruházás kellene — ez a pénz viszont hiány­zik. — Ebben a pillanatban mi­lyen palackok vannak forga­lomban? — Évente 3 millió palackot töltünk itt a szajoli üzemben, ennek mintegy 10 százaléka a nagy, 23 kiló gázt befoga­dó tartály. Az alumínium nagypalack súlya üresen 14 kilogramm, a vaspalack 24 kilót nyom. de van olyan is, amely 27, sőt 32 kilogram­mos. Természetesen minden­ki az alumínium nagypalac­kot keresi, ebből azonban alig néhány száz van forga­lomban. — Mennyibe kerülnek a palackok üresen? — Ezen a téren meglehető­sen tájékozatlanok a fo­gyasztók: a kispalack ára 1920 forint, a nagypalack Télire kedvezményes áron Bőséges kínálat almából Szeptember—október a téli tárolásra alkalmas zöldségek, gyümölcsök vásárának idő­szaka. Az Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat az idén különösen kitett magáért, el­árasztotta a piacot és üzle­teit jó minőségű, egészséges áruval — jóval a piaci árak alatt. Szeptember 25-től a szolnoki vásárcsarnokban fel­állított sátorban a 6,50-es burgonyából, a 8 forintos jo­natán és starking almából több mint 500—500 mázsa, vöröshagymából mintegy 200 mázsa fogyott el. Jól előkészítették a vásárt, hiszen a közületek és a lakos­ság figyelmét előre felhívták rá. A helybeliek körében kü­lön sikert aratott az egymá- zsán felüli mennyiség díjta­lan házhozszállítása. Vala­mennyi áru minősége kifo­gástalan. A folytatás legalább ilyen jónak ígérkezik. 3900 forintba kerül. Sokan az. újságban hirdetik meg, ha túl akarnak adni rajta, holott mi visszavesszük azon­nal, ha bárki is visszahozza. — Milyen veszélyt jelent a fogyasztóra a gázpalack? — Ha a rendeltetésének megfelelően használják, szin­te semmilyet. Viszont egy 2 kilogrammos turistapalack tartalma is képes összedönte- ni egy családi há­zat. Sertésvágások táján országosan úgy száz ál­dozatot követel a szabályta­lan üzemeltetés. A palack fa­la — ezt sem sokan tudják — mindössze 2,1 milliméter, és ez nem több egy gyufaszál vastagságánál. — Mire számíthatnak a fo­gyasztók télen? — A szajoli körzetben nem lesz gond. Á prognózis szerint hiánycikk csak a disznóvá­gások táján lehet átmeneti­leg a palackos gáz! — palágyi — Szép, tágas, modern, a szolnoki Ecseki úti „barna” iskola. A falak, az ajtók, a beépített szekrények színhar­móniájában gyönyörködve lépdelek az igazgatói iroda felé. Jövetelem célja koránt­sem olyan békés és derűs, — Intézményünkbe mely középiskolának épült, de át­menetileg általános iskolai osztályok is helyet kaptak benne, kilencszázkilencven- négy általános iskolás és nyolcvankilenc gimnazista jár. Hetvenöt nevelőnk van. huszonegy „fizikai dolgozó és alkalmazott. Pillanatnyilag ezernegyven személy részére biztosítunk ebédet. A kony­hánk azonban hatsz.áz ada­gos. tehát maximum hétszáz- húsz. személy részére főzhe­tünk. A városi tanács illeté­kese és a Köjál januárig en­gedélyezte az ezernegyven adagot. Januártól azonban csak hétszázhúsz személynek adhatunk ebédet — Hogy kerültek ilyen helyzetbe? — Az Ecseki úti iskola gimnáziumnak épült, ahová hat-hétszáz tanuló jár majd. A konyha tökéletes — ehhez a létszámhoz. Tavaly például hétszázhatvan gyerek járt ide. Akkor nem is volt gond. A Széchenyi lakótelepi „barna” iskolába — ahogy a köznyelv emlegeti — először általános iskolások jártak. Jóllehet gimnáziumnak épült, de ha nem ad helyet általá­— Miért nem a középisko­lások? — A „házigazda” kerüljön ki és a „vendég” kapjon ebé­det? — Arra gondoltam, hogy a gimnazisták mégis önállób­bak, nyugodtabb lelkiisme­rettel haza lehet őket enged­ni ételt melegíteni, mint az ötödikeseket. — Ha ön otthon főz. és ke­vés lett az étel, a vendég gye­reknek ad, a sajátjának meg nem? — kérdezi. Hallgatok. — Vannak olyan édes­anyák. akik pici gyereket ne­velnek otthon — mondja. — ök például vállalhatják, hogy az iskolás testvér is otthon ebédel, és tölti a délutánt. mint az iskola épülete. Mivel azonban információm csak félig-meddig pontos, ráadá­sul hiányos is, a gondot az igazgató, Bíró Boldizsár, kér­déseimre adott válaszával is­mertetem : nos iskolai osztályoknak, a Széchenyiről több száz gyere­ket kellett volna utaztatni a várasba. (A lakótelepen levő gyermekvárosban most még mindig vannak általános is­kolások.) Aztán a középisko­lások is megkezdték tanul­mányaikat az intézményben. Most tehát általános iskola és gimnázium — több mint ezer tanulója van. Bíró Boldizsár igazgató: — A tanulók 95 százaléka kér ebédet és napközit. Elke­rülhetetlen, hogy ne legye­nek olyanok, akiknek nem tudjuk biztosítani. — Hogyan választják ki őket? — A szülők szociális hely­zete a legfőbb szempont. A kereseti igazolás az egyetlen támpontunk. Nyilván elsősor­ban a kis keresetű szülők gyerekeinek igyekszünk biz­tosítani az étkezést és a nap­közit. A napközi ugyanis nem jár a gyerekeknek, ha tud ad­ni a társadalom, ad , ha nem tud,nem ad. Természetesen nem az alsótagozatosok, hanem nagyobb gyerekek, az ötödik, hatodik osztályosok (felsőbb osztály nincs az iskolában) kerülnek ki a napköziből. — Nem lehet megoldani, hogy ha ebédet nem is kap a diák, de étkezés után visz- szajön a napközibe? — Aki nem kap ebédet, nem kap napközit sem. A kettő együtt jár. Egyébként a felsőtagozatosok visszajön­nek délután tanulószobára, korrepetálásra. Huszonhéfc napközis csoportunk van. Le­hetne negyven tanuló is egv- egy csoportban, de ehhez ak­kora tantermek kellenének... — Azért forszírozom ezt a kérdést, mert — bár csúnyán fogalmazom, de az igazat mondom — a napközi egyben gyermekmegőrző hely is a dolgozó szülök számára. Le­het, hogy jól kereső szülő in­kább tud ebédet biztosítani a gyerekének, mint a kispénzű, de ebéd után a jól kereső szülő sincs otthon. — Igen, de a jó anyagi kö­rülmények között élők eset­leg tudnak fogadni valakit délután a gyerekhez, a kis­pénzűek viszont nem. Lépegetünk a megoldási lehetőségekkel, mint a sakk- figurákkal, de bármerre lé­pünk, mattot kapunk. Körülnéztem a lakótelepen: hátha tudnák máshol étkez­tetni az Ecseki úti iskola nap­köziből kikerülő diákjait. Be­mentem az egyetlen étterem­be, a Lénába. — Ha az Ecseki úti isko­lából szervezetten vagy egyé­nileg előfizetéses ebédet sze­retnének kérni a gyerekek, tudnának adni nekik? Udvardi Tiborné, az étte­rem helyettes vezetője: — Körülbelül száz gyerek­nek igen. Akár úgy, hogy ha­zaviszik, akár úgy, hogy itt eszik meg ... Az 1987—88-as tanévre — várhatóan — megoldódnak az iskola gondjai: átadják ugyanis a lakótelep új álta­lános iskoláját. De addig? Addig az Ecseki lúti iskolá­nak lesz egy fél éve — ame­lyet az igazgató szavaival él­ve — „át kell vészelni”... Megoldást kell találni Nincs megoldás? Valóban kikerülnek majd a gyere­kek a napköziből? Lengyel Boldizsár városi tanácselnökhelyettes: . — Az iskolában most adott létszámot étkeztetnek. Ezt a létszámot év végéig étkeztet­ni kell. A gyerekeket semmi­lyen körülmények között nem lehet kirakni a napközi­ből. Persze, lehetnek kivéte­lek. Ha egy családban mond­juk, havi 8 ezer forint az egy főre eső jövedelem és az anyuka otthon van, a gye­rek is ebédelhet otthon. — Ilyen azonban kevés van. Az Ecseki úti iskola problémájának mi lehet a megoldása? — Vagy meghosszabbítja a városi tanács és a Köjál az engedélyt, vagy a Münnich Ferenc úti iskolából nem a városba fognak elhordani ebédet, hanem az Ecseki úti iskolába. Paulina Éva Gesztenyéből püré A Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat másfél évtizede lát­ja el az őszi-téli időszakban saját készítésű gesztenyemasz- szával a megye vendéglátó-, áfész- és kiskereskedelmi egy­ségeit. A nyersanyágot Zalából szerzik be. Az idén már 700 mázsa gesztenyét dolgoznak fel a kezdeti 120 mázsával szem­ben. A megyén kívül is igen nagy az érdeklődés a massza iránt, a főváros mellett vásárlópartnerként jelentkeztek a miskolci, egri, békéscsabai, kecskeméti és salgótarjáni keres­kedelmi és vendéglátó vállalatok is. Képeinken a masszakészítés legfontosabb mozzanatait és a végtermékeket örökítettük meg. (Fotó: Nagy Zsolt) Ebéd és napközi együtt A konyha vállalása

Next

/
Oldalképek
Tartalom