Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-11 / 214. szám
1986. SZEPTEMBER 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A vállalati üzleteken kívül az AFÉSZ-ek és kiskereskedelmi vállalatok részére is szállít cukrászipari termékeket a Jász-Nagykun Vendéglátó Vállalat szolnoki cukrászüzeme. Havonta mintegy kétmillió forint értékű nyersanyagból készítenek édességeket Fotó: T. K. L. Ha a házastársak munkatársak is Amikor egy társaságban kitudódik, hogy a házastársak egyúttal munkatársak is — noha, lehetnek bármilyen szimpatikusak —, az átlagember rendszerint kajánul mosolyog. Micsoda változatosság, így az egyik. Nem elég, hogy reggel, este, éjjel, hétvégén összeköti őket a holtomiglan,, holtodiglan, még a munkahely is ezt erősíti. Mások szerint A kunmadarasi Csapó Imre jóvágású fiatalember. A felesége, Dobai Róza méltó társa, hiszen csinos, barna asszony. — Mondják: nemcsak a munkahelyük azonos, de ha csak tehetik, még ebédelni is együtt, kézenfogva járnak. — Mindez így igaz — mosolyog Dobainé —, de hát nincsen benne semmi különös, hiszen tavaly, július 13- án esküdtünk. Jól bírjuk az együttlétet, bár most, mivel építkezésbe fogtunk, Imi két műszakot vállalt. Ennek az az oka, hogy így jobban meg tudja vásárolni az anyagokat. — Mi a jó abban, ha egy a munkahely? Azonkívül, hogy forintra fillérre ismeri a férje keresetét? Róza nevet, majd így folytatja. — Szeretjük egymást, és hasonlóak a gondok, meg a feladatok, így ez is egyféle kapocs. Bizonyára az. Vajon mi erről Bíró Lajosék véleménye, akik házaspárként már hosszú esztendők óta a gyár dolgozói. Lajos műszerész, őszinte, magas férfi. — Mi már a kézenfogás- ból kinőttünk, különösen ebédidőben. No, meg gondolom, a haverok, a munkatársaim is jót derülnének, ha így látnának bennünket. Nem beszélve arról, hogy én A házaspárok között Kör- möczi Béláékat úgy emlegetik, mint akiket e témával kapcsolatban okvetlen keressek fel. Hogy miért, erre a férj felel. — A feleségem Anikó, ugyanitt dolgozik. Hat hónapig Dubnában volt, és addig a tizenegyéves fiam és ti- zenk,étéves lányom mindenese voltam. Igaz, a lányunkat szerencsére korábban befogta az anyja, így afféle kis gazdasszonyként már sok mindent elvégzett. jóból is megárt a sok, még ha kedves feleségemnek vagy drága apukámnak is hívják azt a jót. Akadnak olyan vélemények, miszerint mindezt valószínű, valamikor bosszúból az agglegények találták ki. Akárhogyan magyarázzuk az egészet, a munkahelyek többségén erre bőven adódik példa, amely alól a BHG kunhegyesi gyára sem kivétel. rendszerint a brigádommal járok ebédelni, ugyanúgy a feleségem is a munkatársnőivel szokott menni. — Sűrűn összefutnak? — Noha 'egy jó hajítás- nyina dolgozunk egymástól, napközben ritkán találkozunk. Hiszen én szerelek, ő meg diszpécser, így neki is, meg nekem is megvan a sóját baja. A feleség Biró Lajosné tréfásan válaszol: — Az egy munkahelynek szerintem csak hátránya adódik. Itt vagyunk például mi ketten. Gyermeknapkor csak az egyikőnk révén kapnak a gyerekek ajándékot, mintha a másiknak köze se lenne hozzájuk. Azután az építkezéskor a vállalati kölcsön is kevesebb, mintha Lajos máshol dolgozna. Félre a tréfával, azért jó oldala is található ennek a közelségnek, mert ha az iskolában, vagy a bölcsődében valami adódik és üzennek: bármelyikünket hívják a telefonhoz, egy perc múlva már a másik is tudja. Tényleg, ez sem utolsó szempont, hiszen az apró emberkéknél elő-előfordul, hogy hirtelen felszökik a láz, megfájdul a torok, vagy ismétlés a tudás atyja módon úgy köhög az ártatlan, mintha abba sem akarná hagyni. — Nem általános az egy munkahelyen dolgozók között az a gyakorlat, miszerint a családból az asszony megy kiküldetésre. — Mi kivételek vagyunk, és szóváltás sem adódott belőle, elvégre az ő szakmájára, a szerelésre volt szükség. Én viszont a lakatosok művezetője vagyok, így maradtam. Körmöczi Béláné, Anikó szerint az egy munkahely szinte csak előnnyel jár. — Elsősorban azért, mert ismerjük az üzem mindennapjait. Amikor vállaltam a dubnai telefonközpont szerelésében a félévet, azt is azért tehettem, mert tudtam: Béla állandó délelőttös, így ránézhet a gyerekekre. — Volt haszna a hosszú távollétnek? — A keresetemből sok mindent vásároltam: színes televíziót, porszívót, rádiót, lemezjátszót. A másik előny az, hogy Béla ez alatt az idő alatt megtanult főzni. Sőt, be kell, hogy valljam, jó néhány dolgot már jobban készít, mint én. Vitathatatlan, hogy az itt dolgozó házaspárok között talán Adrián Józsefék kerültek a legérdekesebb helyzetbe. Nemcsak azért, mert egyetlen ajtó választja el őket egymástól, hanem azért is, mert Jóska, a férj tervelőadó, Jolika, a feleség pedig főkönyvelő. Így kimondva kimondatlanul a férje főnöke. — Az igaz, hogy Jolinak magasabb a beosztása, de én közvetlenül nem hozzá tartozom — magyarázza a férj. —• így azután az is törvényszerű, hogy kettőnk közül ő keres többet. Nem viszik haza — Mi a jó, vagy rossz ebben a közelségben? — Ezen még nem gondolkoztam. Tény, az itteni dolgokat nem szeretjük otthon tovább ragozná, hiszen éppen elég velük idebenn foglalkozni. Az viszont jó, hogy tudom: ott dolgozik a feleségem így a kiküldetéseket, a rendkívüli helyzeteket tüstént meg tudjuk beszélni. A felesége így fogalmaz: — A munkahelyen kollégák vagyunk, hiszen itt, ennyi feladat mellett az ember a családi ügyeivel nem foglalkozhat. Azokban az esetekben, ha az egyikőnk szabadságra megy, esetleg tartósan távol tartózkodik, legalább a másik hírt visz neki: mi történt odabent. — Ha nem akar rá válaszolni, ne tegye, de ön szerint hogyan végzi a férje a munkáját? Rövid mosoly után érkezik a felelet: A közvetlen felettese elégedett vele. Kell ennél több? Nekem nem, elhiszem. Hiszen a főnökének a főnöke mondja. D. Szabó Miklós Ebédelni is kézenfogva Megtanult főzni ^~~~Menn»ire kelendő Kőbánya a Hektár sör? A rádióban, a televízióban, a sajtóban időről-időre napvilágot látnak a sörellátással kapcsolatos panaszok, vélemények, tudósítások. A Kőbányai Sörgyár egyik terméke azonban nem került szóba hosszú évek óta. Talán éppen csekély alkoholtartalma miatt? Vagy pontosan ezért nem keresik, nem kedvelik a vásárlók? Évtizedekkel ezelőtt a Nektár sör régi címkéjén még olvasható volt az is, kinek ajánlja italát a gyártó; a terhes- és szoptatós anyáknak, a sportolóknak, a betegeknek vagy lábadozóknak. Mára ez a reklám lekerült a címkéről. Mennyi Nektár sört főz a Kőbányai Sörgyár? — kérdeztük Gruber Gusztávtól, a gyár kereskedelmi igazgatójának helyettesétől. — Kőbányán havonta egyszer palackozunk N ektár sört, átlagosan 750—800 hektólitert. Ez a termelés, bizony elenyésző, gyárunk évi 4 millió 300 ezer hektóliteréhez képest. — Mégis megéri? — Egyelőre igen, bár a nyereség átlag alatti a Nektár sörből. Némi hasznot mégis kasszírozunk, mert ezt a sörfajtánkat nem terheli forgalmi adó. — Talán azért nem, mért — ahogy a címkén olvasható — gyógytápsör. Ez mit jelent? — Azt, hogy nagyon-na- gyon csekély, egy százalék alatti az alkoholtartalma, a Kőbányai világosé például 3,6—3,7 százalékos. — Mennyire kelendő a megyében — érdeklődtünk Molnár Ilonától, a Kőbányai Sörgyár megyei kirendeltségének vezetőhelyettesétől. Mennyi Nektár fogy Szolnok megye boltjaiban, meddig terjed a szavatossága? — Egy-egy alkalommal két-háromszáz ládát kapunk, kizárólag az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban forgalmazzuk. A szavatossági ideje 60 nap. Nem nagy örömmiel fogadják az üzletek, mert igen csekély a fogyasztók igénye iránta. — Vendéglátó egységekben nem is kapható Nektár? — Nem, őszintén szólva kinevetnének benünnket. Persze, dicséretes, hogy amíg a fogyasztók kedvelik — ha csekélyebb mértékben is — egyelőre folytatja a Nektár sör főzését a Kőbányai Sörgyár. Az ára mindössze 6 forint palackonként! Talán némi reklámmal — és azzal, hogy másutt is árulnák, kínálnák — több fogyna belőle. — E — Több törődés az idős emberekkel Nem az a kérdés: kinek a gondja? Akár hiszik, akár nem: Szolnokon 250 gondozónő járja nap mint nap a várost, intézi az egyedül élő, magukat ellátni nem tudó idős (emberek dolgait. Bevásárol résziükre a boltban, a piacon, a patikában, elkíséri őket, ha az is kell az orvosi rendelőbe, hazaviszi az előfizetéses ebédet, a beteg feje alatt megigazítja a párnát, rendbeteszi a szobát. Téien észreveszi, ha fogytán a tüzelő vagy ha szennyes az ágynemű. Kétszázötven gondozónő nem kevés, mégha közülük a nagy többség épp, hogy tiszteletdíjat kap emberségéért, sok áldozatai járó munkájáért. Több mint hatszáz idős embernek azonban ők jelentik a társadalmat, talán egy kicsit a családot is. Közben azt is tudnunk kell, a városban szinte minden kerületben működik öregek napközije, s mindig a „megtelt” táblát viselhetné a szociális otthon. Sok az időskorú, magányos vagy teljesen egyedül élő ember. A házi szociális gondozást, — amely az utóbbi évek társadalmi segítségét példázza — csak a legrosszabb egészségi állapotban lévőknek, a valóban magányosaknak tudják biztosítani. Pontos számuk nincs azonban azoknak, akik ezért, vagy azért a közösség, a társadalom segítségét várják, óhajtják. Közben ki-ki saját családjából tudja, mennyi időskorú ember él családi környezetben, vagy hány idős szülőről gondoskodnak rendszeresen gyermekeik. A megyeszékhely lakóinak 15—16 százaléka hatvan éven felüli. A városkörnyéki községekben — érthetően — ennél jóval nagyobb a nyugdíjasok, öregek aránya. A statisztika azt is elárulja, hogy az idősek számszerű emelkedése mellett egyre több a nyolcvanadik életévét betöltött és a teljesen magányos ember. Kinek a gondja? — kérdezhetnénk, s túl egyszerű lenne múltbéli példákra hivatkozni. Hogy elsősorban a családé, az utódoké. Hogy mindig így volt, nem jelenti azt, így van, így lesz ezután is. A társadalmi változások ugyanis miért éppen a társadalom legkisebb egységét, a családot hagyták volna változatlan állapotában? Tudjuk jól, a mai közép- és fiatal korosztály előtt „kinyílt a világ” — nem törvényszerű, hogy életük értelmét; munkahelyüket, otthonukat ugyanott találják meg, építsék föl, ahol egykor szüleik. Másrészt, a helyben maradók se húzódnak meg a szüleikkel egy födél alatt, s hol van az a korunkban épült korszerű bérlakás, szövetkezeti házrész, ahol nemzedékek kényelmesen elférnének együtt? Aztán, még ha minden lehetőség adódna is, felbomlott, megváltozott az egykori családi élettér. Ma már nincsenek — legalábbis nagyon kevesen vannak — olyan háziasszonyok, akik amellett, hogy nevelik a család legkisebbjeit, ellátják a legidősebbeket is. Könnyen előfordulhat, hogy a családban élő idős ember, ahelyett, hogy örülne a közös otthonnak, a jó szót sírja vissza, a magányt emlegeti. Mert az otthonaikból regei munkába siető férfiak és nők, estére fáradt megtérőként legfeljebb a vacsora gondjától mentik meg, s mint a gyereket, beültetik társalgás, megértő szó helyett öregjeiket a tévé — a gép — elé. Azok a kevesek, akik így élnek, de mégis családban, nem szorulnak a város közössége segítségére. Mint a példák igazolják, vannak, egyre többen, akik csak a társadalomtól várják a támogatást. Ez pedig nem késik. A tanács rendszeres, törődő gondoskodása mellett az időskorjú szolnokiak sok gondját-ba- ját fölvállalta eddig is a népfront, amely aktívahálózatán keresztül több éve rendszeresen látogatja a rászorulókat, s ugyanígy a Magyar Vörös- kereszt alapszervezeteinek családvédelmi felelősei, önzetlen társadalmi munkásai is. Jelzőrenszerük révén a szociális segélytől kezdve, a nyugdíjasklubok szervezéséig, sok lehetőség van az időskorúak életének könnyítésére. Szolnokon és város- környéki községeiben csak a nyugdíjasklubokban — tizenöt van belőlük tanácsi, szak- szervezeti fenntartásban — mintegy ezer idős ember időtöltéséről gondoskodnak. Hány vállalati, munkahelyi nyugdíjasklub működik? Talán nem annyi, amennyit áhítanak. Kevés a nyugdíj, drága az élet — senki se tagadja az idős emberek legnagyobb gondját. Kis változások, könnyítések azonban történnek — az éves emelések szerény növelése, a hetven évesek ingyenes buszoztatása, a különböző akciók nyugdíjasoknak, kispénzűeknek áruházakban — mindenki tudja, hogy nem elég, mégis valami. Minderről a közelmúltban tárgyalt Szolnok város párt- bizottsága. Először tanulmányozták az időskorúak helyzetét a működési terület egészére vonatkozóan, s először mondták ki önálló napirendként; az időskorúakkal való fokozottabb törődés társadalmi összefogást igényel. S bár a róluk való gondoskodás elsősorban és mindenekelőtt a hozzátartozók, a leszármazottak feladata — mégis egyre több teendője van sorsuk jobbításában a tanácsnak, a népfrontmozgalomnak, a régi munkahelyeknek, a társadalmi szervezeteknek. A sorból a város pártbizottsága se vonja ki magát, s ahogyan eddig is, ezután is nagy figyelmet fordít — alapszervezeteiben, területi szerveiben — a nyugdíjasok életére, sorsuk javítására. A pártbizottság gondos munkával az élet minden területére kiterjedő javaslatokat is készített. Határozatai vannak, s a határidő természetesen: folyamatos. A Szolnok megyei Köjál élelmezés- és táplálkozás egészségügyi osztályának mikrobiológiai laboratóriumában folyamatosan ellenőrzik a megyében gyártott és forgalmazott élelmiszereket, készételeket. A felvételen Varga Sándorné szakasszisztens kitenyésztett baktériumokat oltja át Fotó: Korényi Éva
