Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-29 / 229. szám

1986. SZEPTEMBER 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Egy ember, aki sokat tudott Két éa fél évszázad a közoktatás szolgálatában Jubileumát ünnepelte a kőtelki iskola Kitüntetések, Iskolatörténeti kiállítás, öregdiák tárlata A hét filmjeiből Az eminens nézők, akik valamelyest „készültek Hitc­hcockból”, akkor ülnek a leg- ctenmettebb mozdulatlanság- tan a „Nagy Varázsló” film­jeinek vetítése köziben, ami­kor a közönség nagy része feltűnően ásítozi'k. s a türel­metlenebbek éppen kii csörtet­nek a nézőtérről. Akik „tudnak hltchcockul”. nem hagyják magúikat be­csapni. Miinél unalmasabban kezdi „mondókáját” a Mes­ter, annál jobb, annál na­gyobb a csattanó. Az unalom ezúttul Hdtchcock-szindbóma. Az elborzasztás nagy mes­tere először andalít, majd borzongtat. Ezt „játssza el” .nekünk az Egy ember, aki túl sokat tud című filmjében is. A hitohcocki életműben nincs túl „előkelő helyen ez a film. A Mester ezúttal ta­lán még a szokottnál is lezse- rebb. Nem sóikat ad a hát­térre, a díszletekre, szóval nagyon is érezteti, hogy já­ték az egész. Talán túl későn „fordít”, csak a film utolsó kétharmadában fújja meg az ébresztőt, s a néző már ne­hezen tud alkalmazkodni. Nagyon úgy néz ki, mintha a tüneményes Donis Day-nek rendezett volna ezúttal Hitchcock jutalom játékot. De Kertész Mihály nagy fel­fedezettje a már megszökött és várt Hitchcock — színész James Stewart mellett csak másodhegedűs tud lenni. Jól érzi ezt a rendező,, nem hiába •hozza vissza többszőr is a „Csak lakomázz, te csodás vendég, és lelj örömödre abban, amit látsz itt...” A Népstadion út városligeti szaka­szán az árnyas fák alatt egy ódon, majdnem roska­tag, öreg épület áll. Falán két táb­la: a 115-ös szám, s egy felirat: Képzőművészeti Kivitelező Válla­lat. A szobrász- művészek köztéri alkotásainak, em­lékműveinek gipszmintáit a bronzöntő, kő­szobrász mesterek itt öntik, vésik végleges formába. A két kőszobrász-műhely sze­relőcsarnoknak is beillik. Láthatatlan, fehér por száll, aztán egyre vastagodó réteg­ben leülepszik mindenhová. Jegesmedvebundaként fedi az éppen pihenő szerszámo­kat, a padlót, egy kevés a feszült figyelemmel dolgozó kőszobrászok arcára is jut. Fémes csengésű, ütemes ka­lapálás hallik: a süttői grá­nitból vésőt markoló, biztos kéz bontja ki a rejtett for­mát : Apollót, Artemiszt, Athénét, és a fájdalmas anya alakját, a Pietát. A műhelyben két kőszob- rász-brigád, húsz ember dol­gozik. Fél évig is eltart, amíg a formátlan kőtömbből apró részletekben megszületik a csoda: a szobrász megálmo­dott álma, a hideg fehérségű, de élettel teli isten- és em­berarc, a hókarú Arété, a tehénszemű Héra, vagy a szépfürtű Kalüpszó. „Hagyjátok nekem is megfognom e szép, sima íjat, hogy veletek próbáljam erőm s a kezem .. Aki itt dolgozik: kőfaragó vagy kőszobrász. Nem mű­fűimben Day — V.i látási ége­rét: Que sera, sera... De ahoigy Stwart alakja a Hi tchcock-f' lmeklhe z kötő- diik, úgy a világhírű szőke szépség is .más alkotókkal tette n::ggyá nevét. Hitchcock ezúttal valamelyest csatát veszített: Day alaikját, szere­peit más filmekhez köti a néző, a Mester világa túl kemény: a vadgalamb hangú énekesnő bájos szépiái más filmjeiben, sokkal vonzóbbak. Az a fanyar humor, amelyet a rendező Stewart tál képvi­seltet, talán túlságosan is in­tellektuálisnak tűnik, hiszen Day világa — Április Párizs­ban. Az ezüst hold fényé­nél Szeress engem, stfo — több iírát hordoz. Mindezekkel együtt nagyon jó szórakozás ez a Hiiteh- codk-filim is, — sőt ha arra gondolunk, hogy az 1956-ban 'készült mozi e,gy kicsit „ki­lóg” a sorból, még fokozot­tabban érdekes is. Dicsére­tes, hogy ez a Hitchcock-film is bmutatásra került nálunk- ahol néhány éve „virágzik” a borzongtatás mesterének kultusza. Lehet, hogy a mi ikö- zönsógtünik Hitchcock le.gér- tőbb közönsége lesz? A Mes­ter filmjeit mi ugyan nem az elkészítésük sorrendjében látjuk, de nem kell éveket, évtizedeket várni az új be­mutatóra. S ez a művek be­fogadása, értékelése szem­pontjából egyáltalán nem mindegy. i— ti <— vész; végzettsége szerint is mesterember, szakmunkás. Az inasból, segédből sok-sok tanulás után lehet síkokkal dolgozó faragó, vagy emberi „Nem tudom én, nem lát­tam, csak hallottam a jaj­szót ...” A műhelyben ké­szült Pieta arca alakokat mintázó kőszobrász, aki minta után, pontos mé­retarányokkal másolja a kő­tömbbe a művészek által el­képzelt formát. A napi nyolc órás munka mégiscsak alko­tás; hisz fantázia, ügyesség, tehetség — szobrászi véna — nélkül, csak úgy, bárki szá­mára ez a szakma csaknem lehetetlen vállalkozás. Persze van a mesterek kö­zött olyan is, akiben sokkal több munkál. Aki ugyan szenvedélyesen szereti, amit csinál, de a munkaidő végéig titokban arra vár, hogy a megmaradt kövekből, a se­Elhunyj Ruttkai Éva A Művelődési Minisztéri­um, a Magyar Színházművé­szeti Szövetség és a Vígszín­ház mély fájdalommal tudat­ja, hogy Ruttkai Éva Kos- suth-díjas színművésznő, a Magyar (Népköztársaság Ki­váló Művésze hosszan tartó súlyos betegség után szomba­ton hajnalban, 58 éves korá­ban elhunyt. Temetéséről ké­sőbb intézkednek. Szombaton este nélküle gördült fel a függöny Doszto­jevszkij Ördögök című da­rabjának bemutató előadá­sán a Vígszínházban. Ruttkai Éva 1951 óta mind­végig a Vígszínház színpa­dán játszott. Az azóta eltelt évtizedek alatt klasszikus és mai darabok, drámák és víg­játékok sorában csillantotta meg sokoldalú tehetségét. Egyéniségének bája, művé­szetének varázsa az egyik legnépszerűbb hazai színész­nővé emelte. Gyakran írták róla: számára nem létezik kisebb vagy nagyobb szerep, mindenkor kimagasló alakí­tást igyekezett nyújtani. Ezer szállal kötődött a színpad­hoz. Munkásságának elismeré­sét számos művészeti díj jel­zi. Jászai Mari-díjat két íz­ben kapott, 1960-ban Kos- suth-díjjal tüntették ki, 1971- től a Népköztársaság Kiváló Művésze volt, 1984-ben pedig SZOT-díjat kapott. Ruttkai Éva halálával nagy veszteség érte a magyar színház- és filmművészetet. lejtből a maga álmait vará­zsolja elő: amit csak ő lát, gondol, és sejt a világról és az emberről. Így történt, hogy Bedey Gábor kőszob­rász első, nagyközönség elé került alkotását a Lidice em­lékére készült Memento című szobrát nemrégiben helyezték el a Szlovákiával határos Nógrád megyei Rétságon, a Globus Nyomda előtti em­lékparkban. „... felszállt a hajóra, előtte Athéné ment s a hajó tatjára leült, és oldala mellé ült oda Télemakhosz .. Bedey Gábor kőszobrász huszonöt éve született Szol­nokon. Talán most is itt len­ne közöttünk, ha réges-régen dédelgetett álmai — csak­nem felnőtt fejjel már — máshová, az egyetlen lehet­séges helyre nem szólítják. A Varga Katalin Gimnázium el­végzése után Szarvasra ment, ahol a főiskolán az angolnatenyésztés egyes kérdéseiről írta meg szakdol­gozatát. Nem lett angolnate­nyésztő, mezőgazdász. Az út­ja, Budapestre vitte, az egyetlen helyre, ahol megta­nulhatja a szobrászat min­den csínját-bínját. Akkor is, ha sohasem lesz képzőmű­vészeti főiskolás. Az egri bazilika, az Ope­raház, a budapesti Felszaba­dulás téri templom szobrai már őrzik keze nyomát. Pe­dig csak három éve, hogy először látta a márványt, a szerszámokat: a vésőt, a ka­lapácsot, a körzőt. A műhely­ben, a még csiszolatlan kő­tömbök között botorkálva — miközben visszafogott szen- Vtedélyességgel, szerényein magyarázza — nézem görö­gös voná$ú arcát. Arra gon­dolok: van Odüsszeusz kései rokonai között olyan ember, akinek sikerülni fog íjjal át­lőni tizenkét fejsze fokán .... Bálint Judit Bár egy 1550-ből származó török adólajstrom ama utal, hogy Kőteleken már koráb­ban is volt úgynevezett plé­bániai oktatás, a megbízható feljegyzések szerint 1736-ban kezdődött el a településen a folyamatos népoktatás. Jóval megelőzve a többi, hasonló nagyságú falvakat, a híres Ratio Educationist, s az Eöt­vös-féle népoktatási törvényt is. A nem mindennapi jubi­leum alkalmából iskola na­pokat tartottak Kőteleken az elmúlt héten. Nyílt tanítási napokon, szakköri foglalko­zásokon szülők százai ismer­kedtek gyermekeik nevelésé­vel, oktatásával, rendhagyó óráikat, sportversenyeket tar­tottak, volt diákok, tanítók, tanárok látogattak el egyko­ri iskolájukba, majd szomba­ton ünnepségen emlékeztek meg az évfordulóról. A klub­ikönyvtárban az Alma Mater üdvözlésére érkezett öregdi­ákokat, nyugdíjas pedagógu­sokat a megye, s Szolnok vá­ros vezetőit, köztük Mohácsi Ottót, a megyei tanács elnökét és Berki Ferencnét, a szolnoki városi pártbizottság titkárát köszöntötte a házigazda. Kol­lár István, a nagyközségi kö­zös tanács elnöke. Megnyitó szavait követően Bőre® Imre, az iskola igazgatója emléke­zett meg a két és fél évszá­zad történetéről. A kezdetek felidézése után két tanító dinasztiáról emlé­kezett meg az iskola igazga­tója. Kádár Mátyás, illetve leszármazottai 127 éven ke­resztül, 1823-tól 1950-ig taní­tottak Kőteleken, az egykori feljegyzések szerint „jó er­kölcsre, becsületességre, ma­gasfokú szakmai fel'készült­Lehet, hogy másnak a Kunhegyes szó nem sokat mond, de nekem ez a pár hang csodálatos. Az lehetett huszonvalahanyadik ősöm­nek, meg a társainak is, akik valamikor 1286-ban, ponto­san 700 éve vertek itt leg­először tanyát a hosszú ván­dorlások után. Miért, miért nem, de azután a félvilágot becsatangoló családok itt ra­gadtak. Tetszhetett nekik a Tisza kanyargó ezüstpántli­kája, számtalan kanálisa, az őshazát idéző hatalmas pusz­ta. A buckák, halmok közé fészkelő csillogó tavak ha­lat, a dús füvű legelők szé­nát kínáltak. Évtizedek, emberöltők hul­lottak egymásra; betakarva örömöt, bánatot egyaránt, hiszen vajmi keveset tudunk róluk. De az bizonyos, hogy a fészekrakók szeme jónak bizonyult, és sátraikat, majd egyszerű kunyhóikat úgy rejtették el az ingoványok, nádasok, vízi világ ölelő karja közé, hogy a törökök sem leltek rájuk. Mint min­den alföldi falu, azért a sor­sát ez sem kerülhette el: a Rákóczi szabadságharc ide­jén a betörő rácok kétszer is felégették a kunyhókat, ame­lyek lakói elmenekültek. De csak rövid ideig, mert már ragaszkodtak őseik földjé­hez, és a veszedelem múltá­val visszatértek: eltüntetni az üszkös romokat. A XVIII. seggel”. A kádár család mel­lett a Timpfel dinasztia is beírta nevét a falu oktatás­történetébe. A család három tanítója 1896—1961-ig tanított Kőteleiken, illetve adták át egymásnak a katedrát. A 250 év alatt száznyole- vannyolc tanító, tanár dol­gozott az iskolában. Jelenleg tizennyolc pedagógusból áll a tantestület. A hagyomá­nyok, a nagyközség, az iskola megtartó ereje? Ki tudja me­lyik hatása nagyobb abban, hegy a nevelők jelentős há­nyada kőtelki, s hosszabb ideje, évtizede, évtizedeik óta nevelik a diákokat az első munkahelyükön, az utóbbi öt évben nem alkalmaztak ké­pesítés nélküli nevelőt, a sza­kosan leadott órák aránya közelíti a 100 százalékot, az első osztályosok a tavaly fel­avatott új óvódéban készül­nek fel az iskolára, s vala­mennyi nyolcadikos tovább tanul. Nagyon is szűkszavúan ennyit mondott el Boros Im­re az iskola jelenéről. Az adatok így is önmagukért be­szélnek, s elképzelhető, hogy mekkora tudatos, jó színvo­nalú pedagógiai munka hú­zódik meg mögöttük. Amiről az iskola igazgató­ja szerényen hallgatott, az emlékünnepségten elmondta helyette Kádár Ágostonná, az iskola egykori tanítónője, a dinasztia utolsó tanítójá­nak felesége és Kosik And­rás „.öregdiák”, az Egyesült Izzó nyugalmazott osztályve­zető-helyettese. Megható sza­vakkal köszöntötték a jubilá­ló iskolát, felidézték emlé­keiket. sorsukat, emberségü­ket meghatározó élményei­ket. század végén a sokasodó, szaporodó népesség egy ré­sze — mintegy nyolcszáz lé­lek — a föld reményében Bácsfeketehegyre költözött. 1811—93 között mezőváros, majd hosszú ideig járási székhely. Valaha majdnem 12 ezer ember lakta, most már tízezer sem. Vajon hová lettek a haj­dani vakmerő, vérengző lo­vasok, vadászok huszonvala­hanyadik leszármazottjai? Nagyon sokan ma is itt lak­nak közülük, de már jóval szolidabb élethivatást vá­lasztanak: a BHG-ben, a Vízgépészeti Vállalatnál, a szövetkezetekben, az iskolák­ban dolgoznak, vagy éppen tanulnak. De más is dicséri Itt a kunok dolgos kezét: csodaszép könyvtár, művelő­dési központ, pezsgő sport­élet, egy hatalmas műemlék- jellegű templom, jónéhány iskola, strand, üzemek, mo­dern szövetkezetek. Manap­ság kulturális, kereskedel­mi, oktatási központ és a foglalkoztatottak 53 százalé­ka már gyárakban keresi a kenyerét. Ez is Kunhegyes. A település mai lakói mél­tó emléket szeretnének állí­tani az ősöknek. Hamarosan befejeződik az a tavasszal kezdett többfordulós hely- történeti vetélkedő, amelyef a nagyközség kollektívájá­nak írtak és a döntőt pár A köszöntőik elhangzása után Mohácsi Ottó kitünteté­seket; adott át. Az évforduló alkalmából az iskola elnyer­te a Minisztertanács Jubile­umi Oklevelét, amelyet óriási tapsvihar közepette Boros Imre vett át a megyei tanács elnökétől. Majd Csörgő Géza mérnöktanár és Lovász Ti­bor iné igazgatóhelyettes Ki­váló Munkáért kitüntetésben részesült, Bagi Istvánná hi­vatalsegéd és Bozsó Istvánné tanítónő pedig miniszteri di­cséretet kapott. Az ünnepség szünetében két kiállítás nyílt a klub­könyvtárban. Az egyik az is­kola történetét mutatja be. Az első dokumentumoktól kezdve egészen, a máig vezet a kiállítás. Ott látható a leg­újabb dokumentum is, Boros Imre Adatok a kő teleki nép­oktatás 250 éves történetéhez című, az évfordulóra megje­lent könyve. A régi mezít­lábas tablóképek, tanköny­veik, tintatartók, irkák, a ka­tedra társaságában a számí­tógép már kicsit a jövőt sej­teti. A kiállító terem falát, sarkait kisplasztikáik, érmek díszítik. A kőtelki származá­sú Sz. Egyed Emma szob­rászművész kiállítással kö­szönti egykori iskoláját. A szobrászművész jelenleg a soproni óvónőképzőben tanít, rendszeresen szerepel hazad és külföldi tárlatokon, a szü­lőhelyén rendezett bemutató 15. önálló kiállítása. Nem maradtak ki a bemutatkozás­ból természetesen, az iskola 'jelenlegi diákjai sem, akik szép, az alkalomhoz méltó műsorral zárták az emlék- ünnepséget. — tg — nap múlva rendezik a mű­velődési házban. Október el­sejétől kilencedikéig, a köz­ség felszabadításának a 42. évfordulójáig pedig színes rendezvénysorozat várja az érdeklődőket. Kiállítások éppúgy lesznek, mint baráti találkozók, sportversenyek, a nagykunok, a község lakói életével foglalkozó tudomá­nyos előadások, megemléke­zések. A hétszáz éves község szeretettel hívja rendezvé­nyeire hű és hűtlen fiait, el­származott gyerekeit. Ki­nyújtja értük a karját, és akár a kacér, eladó lány, bi­zonyára kéri: nézzetek meg! Járjátok körbe az utcáim, vessetek néhány pillantást az új házaimra, simogassátok meg tekintetetekkel az egy­re ritkuló, régi nádfedeles épületeket, igyatok a kuta- imból, és ha elfáradtatok, üljetek le az árokpartra, ahogyan valaha tettétek. Látjátok? Régebbi és a mai lakóim varázsoltak ilyenné. Pedig nem vagyok már gye­rek, hiszen — megsúgni sem merem, de így igaz — las- san-lassan hétszáz év terhe nyomja a vállam. Tegyétek a szívetekre a kezeteket és mondjátok meg őszintén: ugye sokkal, de sokkal fiatalabbnak lát­szom? D. Szabó Miklós . ..lelj örömödre abban, amit látsz... Mítoszok köbön elbeszélve Bedey Gábor kőezobráw Hogy mit jelent a szülőfalu? Nekem visszapillantást a gyermekkor távolodó mes- gy éjére: petróleumlámpás estéket, hajdani tanyázásokat, kedves szomszédokat, szigorú tanítókat, sok-sok jóbarátot, a disznóölések, perzselések reggeli izgalmát, tücsökciripe­lést, a hazafelé ballagó gulya esti kolompszavát, májusi reggelt, rizsgyomlálást a Villo- gónál, a nyáron poros, télen saras Csokonai utcát, édesapám egyszerű sírját, és talán már meg sem tudom számolni, hány olyan embert, sőt egykori tanítványt, akik vissza­tértek pihenni a kemény, kun szikbe, amelyből vétettek Szülőfalum, Kunhegyes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom