Szolnok Megyei Néplap, 1986. szeptember (37. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-15 / 217. szám

1986. SZEPTEMBER 15 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A Patyolat 2. sz. vegytisztító szalonjában, a m egyeszékhelyen, az Ady Endre úton megéri a hétvégén is nyitva tartani Ilyenkor az őszi szezon elején. A szerződéses üzletben a napi bevétel eléri a 2600 forintot is Megyei üzemek a BNV-n (Folytatás az 1. oldalról) ugyan nem. de az energia- takarékos fagyasztóláda-csa­lád itt jelenik meg először & Jászberényi Hűtőgépgyár szí­neit képviselve, 200, 300 és 400 literes kiviteliben. Úgy­nevezett minibár hűtőszekré­nyeit elsősorban szállodák figyelmébe ajánlja a Lehel. Az „A” pavilonban kap helyet a megye tanácsi ipa­rának képviseletében a Jász­berényi Cipőipari Vállalat és a Jászberényi Szekuritas Ipari Vállalat. Előző női szandálokból mintegy 70 di­vatos modellt, utóbbi mun­kavédelmi kesztyűket, he­gesztőkötényeket és lábszár­védőket állít ki. Újdonság az elmúlt esz­tendőkhöz képest, hogy Szol­nok megye ipari szövetke­zetei egy helyen, a 16-os pa­vilon 3/a standjára vonultat­ják föl termékeiket, több mint 100 négyzetméteren. A koordinációból adódó ol­csóbb bérleti díj miatt több szövetkezet (szám szerint 11) részére nyílik lehetőség, hogy bemutathassák munká­Föld és ég között lebegve, 70 méter magasban dolgoz­nak az Alpin nevű budapesti munkaközösség tagjai a ta­tabányai cementgyár klin- kerégető kemencéinek javí­tásra szoruló kéményein. ik legjavát. így például tex­tilruházati cikkeket és iskola­táskákat sorakoztat fel a Kisújszállási Kunszöv, a Szolnoki Bőr. és Textilipari Szövetkezet; hímzett kézi­munkákat, perzsaszőnyege­ket és torontáli szőnyegeket a Jászárokszállási Hímző- és Szőnyegszövő Háziipari Szö­vetkezet. A Mezőtúri Fonalnemesítő és Szőnyegszövő HISZ a Népi Iparművészeti Tanács valamint a Képzőművészeti Lektorátus által elbírált ké­zi szövött szőnyegeket, ház­tartási textíliákat, törlőket, frottir törölközőket, „Túri” fantázia névre hallglató ké­zimunka fonalakat mutat be. Tiszafüred fűzből készült fotelokkal, asztalokkal, il­letve gyermekből torokkal sze­repek Színes és fekete ke­rámia termékeket a Fazeka­sok Népművészeti Háziipari Szövetkezete (Mezőtúr), és a Karcagi Népművészeti Agyagipari HISZ állít ki, a fogyasztási javak nagy se­regszemléjén. Hagyományos módon, áll- vánjyozással sok millió fo­rintba kerülne ez a munka. Az alpinista technikával vi­szont 350 000 forint kiadással jár az állagmegóvás. Ház a szolgáltatásnak (Folytatás az 1. oldalról) zülük több szintén korsze­rűtlen, elavult, mivel évtize­dekkel korábban magánhá­zakból alakították ki őket. Az alapellátás kielégítő, bár az állítás úgy teljes, ha hoz­zátesszük: további, elsősor­ban élelmiszer üzletek léte­sítése indokolt. A pozitív ol­dal számláját erősíti az is, hogy a lakossági ellátást a helyi Körösmenti Termelő­szövetkezet saját üzemelteté­sű húsboltjával segíti, és az éttermében közületi ebédel­tetést is vállal. Ha javító, karbantartó jel­legű szolgáltatásokról beszé­lünk, ezt ebben a városban is túlnyomórészt a kisiparo­sok végzik. A számuk nő, bár sajnos ez az irányzat nem a fő foglalkozásban te­vékenykedőkre jellemző. Je­lenleg a város 263 kisiparosa közül 121-en főhivatásként, 37-en nyugdíj, és további 105-en munkaviszony mel­lett várják és teljesítik a la­kossági megrendeléseket. A szolgáltatások kulturált­ságát emeli az is, hogy 1987 első felében átadják a vá­ros új szolgáltató házát, amelybe a fodrászokat, a patyolatot, és a Tisza Cipő­gyár egy mintaboltját köl­töztetik. A városi tanács il­letékesei megbeszéléseket folytatnak az Áfor vezetői­vel is arról, hogy a VII. öt­éves tervben a település új, korszerű üzemanyag-töltő ál­lomással gyarapodjék. D. Sz. M. J. Gy. Kéménybontás — alpinista módszerrel Mutasd meg az állomásod... ... megmondom, ki vagy! Vitathatatlan tény, hogy az utas, ha vonattal érkezik egy helységbe, az első benyo­másait a vasútállomáson szerzi az adott városról, köz­ségről. Ha csak átutazik a településen, akkor is azok a képek maradnak meg ben­ne, amelyeket a vonatból kinézve vagy az esetleges várakozási időben, rövid sé­tát téve lefényképez magá­ban. Tegnap a reggeli órákban megpróbáltam a szolnoki pályaudvaron az idegenek szemével nézelődni, tapasz­talatokat gyűjteni. Bevallom, bár a hibáival együtt is sze­retem a megyeszékhelyet, a benyomásaim enyhén szólva lehangolóak... A hetedik vágányra „ér­keztem”, az aluljáróban az első utam oda vezetett, aho­vá a király is gyalog jár. A bejárat előtt két jóerőben levő fiatalember kvaterká- zott. Mielőtt beléptem az őrizetükre bízott illemhely­re, rámförmedtek: „Két fo­rint”! Bent leírhatatlan bűz vágott mellbe, az „álló” lak­kokat létrák torlaszolták el a betolakodók elől, az egyik fülke ajtaja alatt valóságos üveghegy mutatta, hogy egyesek kármentőnek tekin­tik a más célokat szolgáló helyiséget. Gyorsan vissza­fordultam. — Mérhetetlenül koszos a vécé — jegyeztem meg a két Cerberusnak. -Egyikük összehúzott szemmel, igazi boxoló állást felvéve elém lépett. ' ! — Ml baja? — lehelt rám valami töményét. — Koszos az illemhely — mondtam és tagadhatatlanul meglepődve a hirtelen ag­resszív reagálástól, egy lé­pést hátráltam. — Nem kell bemenni — je­gyezte meg az ülve maradt őr. — Mit keresnek az üres üvegek a fülkében? — kér­deztem tagoltan. — Mert ott itták meg a tartalmukat. Lehet, hogy már maga is ivott benne — húzta még keskenyebbre a szemét a töményleheletű. Sietve távoztam, mert ki­nek van kedve verekedni a forgalmas állomáson, vasár­nap délelőtt kilenc óra kö­rül? A kényelmesen üldögé­lő vécé-felvigyázó még utá­nam szólt: — Jelentse a Köjálnak! Olybá veheti, hogy jelen­tettem, jóllehet, először a pályaudvar vezetőinek kelle­ne időnként lesétálni az il­letlen illemhelyre. (Egyéb­ként nem fizettem ki a két forintot, nem kaptam ugyan­is olyan szolgáltatást, ame­lyért fizetni érdemes lett volna). A váróteremben lévő aján­dékbolthoz értem, amelyben buszjegyet akartam vásárol­ni, feltételezve, hogy ahol újságokat, mütyürkéket kí­nálnak, magától értetődően helyi menetjegyet is kap a Szolnokra érkező. A kirakat­üvegen elhelyezett cédula azonban lerombolta a logi­kus feltételezésem: „Pénz­váltás és buszjegyárusítás nincs”! Akadt nálam egy megvi­selt biléta, elsétáltam a busz­megálló-sorhoz. Ha tényleg első ízben jártam volna Szolnokon, és esetleg egy itt élő barátom levélheti meg­hívásának tettem volna ele­get, és a levélben megírta volna a barátom, hogy mond­juk a 6-os busszal érhetem el legkönnyebben a lakását, és a 6-os busz féltízkor in­dul, amihez még lett volna két percem, biztosan lema­radok. A megállók oszlopai­nak tetején ugyanis a kocsi­állások kerek táblára festett számai Szolgálnak „eligazí­tásul”. aminek ott semmi je­lentősége sincs. A messzire virító számoknak természe­tesen nincs közük az autó­buszok számjel zéseihez, a 6-os például a 4-es tábla mellől indul, a 18-as az 5- östől... Téblábolhat az isme­retlen, mire rátalál a neki szükséges járatra. Bizonyára szakmailag teljesen ostoba ötletem: az autóbuszok szá­mának kellene messzire lát- szódniuk. Szomorú tapasztalatok bir­tokába jutottam ezen a szép őszeleji vasárnapon. Na ide­gen lennék, és megtehetném, elkerülném a szolnoki vasút­állomást... ,— bendó — Hazamentek a dinnyések A csányi dinnyésekről szóló riportunkban tegnapelőtt addig jutottunk el, hogy ifjabb Pócs János hogyan vált jászapáti lakossá. Most téli (és állandó) lakhelyükön kí­sérjük nyomon a februártól szeptemberig másütt, szinte az országban mindenütt élő és dolgozó dinnyések otthoni, szülőfalujuk-beli életének néhány jellemzőjét. — Meglátni és megszeret­ni... — Igen, igen, egyre gyak­rabban járt ki azután az a szép szőke kislány a határba. Én meg, ha a szüleim nélkü­lözni tudták a munkámat, egyre gyakrabban jártam be Apátiba diszkóba', .moáiba.' Tavaly azután, mielőtt le­szereltem a honvédségtől, összeházasodtunk. Itt lakunk egyelőre Jászapátiban, a fe­leségem szüleinél. — Nem lett volna jobb megvárni, amíg letelik a ka­tonai szolgálat? Meglátni és. A fiatalembertől szükség­telen tudakolnom, mihez kezd most, a szezon végez­tével. Épülőfélben a házuk, az utolsó éppen a szentand- rási úton, jobbról, a helység­névjelző táblával egy vonal­ban. Csak a helyét tekintve utolsó, mert ami a szobák számát, a komfortját illeti, nem adhatja alább a csányi szülőháznál. — Szóval a gáz- vízszere­lő szakmája ellenére átveszi a stafétabotot, örökli a diny- nyéstudományt a nyugdíj- korhatárt emlegető szülei­től? — Fiatal házasok vagyunk, építkezünk, kell a pénz. Hét hónap alatt dinnyésként meg­keresek legalább kétszer annyit, mint kezdő szakmun­kásként egész évben. Ami a dinnyéstudományt illeti, hát még nem tudnék belőle le­doktorálni. Igaz, amikor más gyerek megtanulta a labdát rúgni, én már dinnyét gör­gettem a határban. Sok for­télyát ellestem édesapámtól a dinnyetermesztésnek. Azért mégse ez az én igazi örök­ségem, hanem a szakmai presztízs. Amit úgy tudtak kivívni, maguknak, a szü­leim, hogy nem vándoroltak évről évre egyik határból a másikba. Évtizedeken át bizonyították egy helyen, hogy mit lehet kihozni a földből. Nem egyszer előfor­dult már a Garain, a Tele­kin, vagy a Bosnyákon, hogy a kereskedő, aki egy másik sokkal szebb dinnyehalom­nál alkudozott, hozzám érve megkérdezte: maga az Apá­tiról szállító Pócs János fia? És szó nélkül megadta a kért árat a termésünkért. — Számomra — gondolom sokan vannak így — Csány község neve egyet jelent a dinnye és a dinnyés fogal­mával. Talán, mert köztu­dottan a szomszédos megyé­ből kerül ki az ország diny- nyetermésének jelentősebb része. A Heves megyei tele­pülés meglepően fiatal ta­nácselnöke, Csiszár József helyre teszi hibás ismeretei­Szent Antal és a takarékszövetkezet — Nagyon praktikus oka van,, hogy sorkatonaként nő- sültem. Februárban szerel­tem le, amikor a kiköltözés­sel meg a palántaágy készí­téssel megkezdődik a tulaj­donképpeni dinnyeszezon. Lagzira, nászúira akkor már nincs idő. A honvédségtől! kaptam szerencsére két hét szabadságot, Visegrádon töl­töttük el. Jövő tavasztól már önállóan vállalok dinnyete­rületet. Nem tudom mikor lesz megint alkalmunk, mert­hogy édesanyáméknak se nagyon volt, az üdülésre. met: Csány kevésbé a diny- nye, sokkal inkább a diny- nyések hazája. — A községben élő ezer család közül több mint há­romszáz a múlt század kö­zepétől számon tartott diny- nyés hagyományokat ápolja. Csak mintegy ötven család­nak tud helyben, a dinnye­termesztésre alkalmas ezer hektárnyi területén, mun­kalehetőséget biztosítani a két mezőgazdasági nagy­üzem. A többi család elsze­gődik szerte az országban, Győrszentivántól Siklósig, Szabolcstól Csongrádig. Mint a sündisznó, olyan lenne ez a térkép ott a falon, ha gombostűvel megjelölném, hol termelnek nyaranként a csányi dinnyések. — Rendszeres elvándorlá­suk milyen sajátságot köl­csönöz a községnek? — Ami pozitív, hogy az idegenben eltöltött, ledolgo­zott hónapok alatt egész év­re jó megélhetést biztosíta­nak maguknak. Évjáraton­ként változó persze a jöve­delmük. Azt tartják itt a községben, ha két-három- százezer forintot hoz haza egy dinnyés család, jó köze­pes évük volt. Félmilliónál kezdődik a jól sikerült sze­zon. Aminek nem örülünk, hogy tavasztól őszig, sok az elhagyott rendezetlen udvar és kert. Kevés cíinnyéscsalád házára lehetne fölszögezni a Vöröskereszt „Tiszta, rendes környezet” feliratú tábláját. Megnehezíti ez a félnomád élet az ellátást és a gyerekek helyzetét is. Egyre több most már aaoknak a családoknak a száma, akik februárban riem viszik el, és augusztus végén hazahozzák a gyere­keiket. Elhelyezik a nagy­szülőnél, rokonnál, vagy is­merősnél, mi pedig a napkö­ziben egész nyáron napi há­romszori étkezést, tartalmas elfoglaltságot biztosítunk számukra. Így nem kell az ősszel mindig idehaza meg­kezdett tanulást tavaszon­ként hol itt, hol ott folytat­niuk. Járjuk a községet a tanács­elnökkel. Panaszkodik, hogy kevés a szilárd burkolati út. A társadalmi munkára al­kalmas évszakokban hiány­zik nagyon az a majd há­romszáz munkabíró, de tá­vollevő család. Két egymás melletti ház, — egy málló vakolatú földszintes és egy emeletes, tetőtérbeépíté- ses, csupaerkélyes — közül nem kell mondania Csiszár Józsefnek, hogy melyik a ta­nácsi lakás, és hogy melyiket lakják, ha lakják dinnyések. — Gazdagok a lakói, szegé­nyes a község — jegyzi meg keserűen a tanácselnök. Be­lőlem pedig, a templom előtt elhaladva kikívánkozik a kérdés: vallásosak-e a jómó­dú csányiak? — Nem mondhatnám. Két­szer egy esztendőben viszont biztos, hogy bemennek a templomba. Február utolján a dinnyésmisére, áldást kér­ni a szezonra. És ha az jól sikerül, szeptember végén, ki egy-két százassal, ki ez­ressel hálálkodni Szent An­talnak. A csányi dinnyések nem könnyen szerzett, és persze nem is kevés jövedelmének kicsiny töredéke csak az, ami a templomi perselybe kerül. Ahogy Keczki Vilmos- né a Hatvan és Vidéke Ta­karékszövetkezet helyi ki- rendeltségének vezetője el­mondja, a „falusi bank” dol­gozói a dinnyésekhez ha­sonlóan lesik — képletesen szólva — nyaranként az eget. — Nekünk sem mindegy, milyen szezont zárnak a dinnyések. Mi is aggódunk, ha aszályos az időjárás. A Kiváló címmel tizenkétszer kitüntetett körzeti takarék- szövetkezetünknek 517 mil­liós a betétállománya. Ebből 128 millió forintot mi „ér­zünk” itt, a tizenegy kiren­deltség egyikénél. Csaknem a kétszerese a betétállomá­nyunk a Hatvanban működő szövetkezeti pénzintézeténél. Az évi 12 millió betétnöve­kedésünk nyolcvan százaléka természetesen ilyenkor kerül a betétkönyvekbe, amikor leszámolnak és hazajönnek a dinnyések. Tavasszal a szezonkezdéskor persze a ki­vét a több. Hogy okosan köl- tik-e a pénzüket a csányiak? Mit mondjak? Sok a község­ben a maszek teherautó, a mikrobusz, még több a sze­mélyautó. Sok az alig lakott, sokszobás családi ház, nem kevesen építenek üdülőt, nyaralót. Viszont jó ha tíz családot föl tudnék sorol­ni, amelyik rendszeresen jár ősztől tavaszig kirándulni, világot látni. Hullámzó bevásárlás Csány három szövetkezeti vegyesboltjának egyikében nagy gondban találom Obor- ni Andrásné üzletvezetőt. — Higgye el — bizonygatja — nem könnyű ennek az el- vándorlós lakosságnak jó ellátást biztosítani. Február­ban például, mielőtt kitele­pülnek a községből a diny- nyések, 80 mázsa rizst, 100 mázsa lisztet adunk el. Két­szer annyit, mint májusban, júniusban és júliusban együttvéve. Most éppen a mosó- és tisztítószer megren­delést készítem. Ezekből az áruféleségekből is kétszer annyi kell szeptemberben, októberben, mint más hóna­pokban. Mert hazajöttek a dinnyések. (Vége) Temesközy (Ferenc Motorkerékpárokat, var­rógépeket javít Kisúj­szálláson a Szolnok Me­gyei Tanács Vasipari Vállalatának műhelye. Elsősorban a garanciális javításokkal foglalkoz­nak az itt dolgozók T. K. L.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom