Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-04 / 182. szám

1986. AUGUSZTUS 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Lengyel József kilencven éve Lengyel József (1896—1976) a magyar szocialista iroda­lom jelentős alkotója 1955 nyarán érkezett haza több mint negyedfél évtizedes tá­voliét után a Szovjetunióból. Az indulás előtt Moszkvá­ban kapott tanácsokat — hogy emberségét őrizze meg a bálványomlás közepette is — soha nem felejtette el- A Ferihegyi repülőtéren ugyan senki sem várta, de a nagy tapasztalatokkal rendelkező író (közel már hatvanadik évéhez) nem esett kétségbe: tájékozódott és beilleszkedett az itthoni irodalmi viszo­nyokba. Pár hónap eltelté­vel (1955. november 28-án) részletes önéletrajzot írt, az elsőt hazaérkezése után, amely fontos összegzése élet­útjának. Az eddig kéziratos (publikálatlan) fogalmaz­vány) alapján tekintsük át a megtett utat, az átélt ese­ményeket. Az író 1896. augusztus 4-én született Marcali­ban (Somogy me­gyében). Édesap­jának szőlője volt, s a családfő 1912- ben bekövetke­zett haláláig vi­szonylagos jómód­ban éltek. Első Írása 1916- ban jelent meg nyomtatásban, a Tett című antimi- litarista folyóirat­ban. Ez meghatá­rozta későbbi tájékozódását, s a neki leginkább tetsző jövőkép alapján 1917-ben a Sallai—Korvin-csoport tagjá­vá lett. 1918-ban részt vállalt a KMP létrehozásának, meg­szervezésének előkészítésé­ben, s feladatot vállalt az alapításban is. A tanácsha­talom idején a Vörös Üjság terjesztésért felelős munka­társa volt, majd az Ifjú Pro- latár című lap szerkesztő­jeként dolgozott. A Tanácsköztársaság bu­kása után Ausztriába emig­rált. Ott először — Karl- heimben — bebörtönözték. Kiszabadulása után azonnal bekapcsolódott a párt mun­kájába. Közben csalódások érték. 1922-ben kilépett a pártból. 1924-ben Sallai Imre újra bevonta a mozgalomba. Ak­kor mint az Osztrák Kom­munista Párt tagja a Schutzbund megfelelő frak­ciójához kapcsolódott. Köz­ben cikkeket írt a bécsi Rote Fahne külpolitikai ro­vatába. 1927-ben Berlinbe költö­zött, ahol azonnal átigazol­ták a német mozgalomba. Írói, újságírói feladatokat kapott. 1930-ban a Szovjetunióba telepedett át. A Vörös Szak- szervezeti Internacionáléban foglalkoztatták. A Sarló és Kalapács című folyóirat szerkesztőjének nevezték ki. Fő feladatának az írói giun- kát érezte; elbeszéléseken, regényterveken dolgozott. 1933-ban a pártba való fel­vételre ajánlják. 1938 februárjában letar­tóztatták, börtönbe vetették, azután örökös száműzetésbe vitték Szibériába, ahonnan csak Berija és Abakumov le­leplezése után, az ötvenes évek elején kerülhetett visz- sza. 1955. június 25-én a Szov­jetunió Legfelső Bíróságá­nak haditörvényszéke reha­bilitálta, az 1939 áprilisi és az 1949 februári ítéleteket — bűncselekmény hiányában — megszüntette: Áttekintve az út állomá­sait, még a következőket je­gyezte meg: „összegezve azt kívánom életrajzomhoz hoz­záfűzni, hogy 1922-beli té­vedésemnek okait és még a magyar proletárdiktatúrába nyúló gyökereit már 1929­ben megírt és 1932-ben meg­jelent Visegrádi utca című könyvemben megírtam és önkritikailag megbíráltam. Ez a könyv egyben önélet­rajzom kiegészítéséül is szol­gálhat.” Lengyel József műveivel a magyar olvasók hazatérése után ismerkedhettek meg. Kisprózáját az itthoni kö­zönség előtt a Kulcs (1956) című válogatása mutatta meg. Ezután a Visegrádi utca (1957) és a Prenn Ferenc há­nyatott élete (1958) követ­kezett. Az utóbbi regényt már a harmincas években elkezdte, de csak itthon fe­jezte be. Az átélt esemé­nyek, forradalmi idők ka­landos és köznapi arcát vil­lantotta fel. Azt a hőstí­pust igyekezett ábrázolni, amelyik pesti vagányból lett az események sodrása foly­tán elkötelezett ember. Ak­kor készülő műveiben a cse­lekvés morális felelősségé­vel, önnön sorsával és a tör­ténelmi-társadalmi fejlődés’ útjával foglalkozott, hang­súlyozva: a históriai tanul­ságok képletes és valóságos kulcsait soha nem szabad a tengerbe dobni... A személyi kultusz politi­kájának bírálatát az Isten os­tora (1955-ben elkészült, de csak 1963-ban kiadott) film­regényében kezdte meg. At­tila hun király történetével az önkényuralom ellen til­takozott. Erről igazi művészi értékű számadás volt az Igéző (1961) című elbeszélé­se. Szinte lírai eszközökkel mondott ki kendőzhetetlen igazságokat. Magas fokú er- kölcsiség és korszerű rea­lizmus ötvöződött munkájá­ban. Nagy sikere nem volt véletlen. S az sem, hogy írói munkásságát 1957-ben József Attila-, a következő évben SZOT-, 1963-ban Igéző című kötetéért és élet­művéért Kossuth-díjjal is­mer-télsrel­Műveinek eddigi legteljfia* sebb gyűjteménye 1966-ban, hetvenedik születésnapjára jelent meg (Mérni a mérhe­tetlent). Kilencven éve az egész életmű megismerését kívánja! >— laczkó — Hold udvar, Villa Negrával Szabadtéri színház a Széchenyi lakótelepen Elismerésre méltó ötlet volt a Szolnoki Nyár ese­ménysorozatának szerve­zőitől, rendezőitől, hogy a lassan húszezres lélekszámú Széchenyi lakótelepet válasz­tották a „csillagkupolás” sze­zon talán legfontosabb ren­dezvénye színhelyéül- Az Ecseki Úti Gimnázium (ko­rábban a „barna” iskolaként ismerték) udvarán, a Hold udvar négyszáz személyes szabadtéri színpadán szerdá­tól, hat estén át nézhetik meg az érdeklődők a Villa Negra című vígjátékot a Játékszín társulatának prodOlfcóját. Lugosi Jánossal, a szolno­ki városi tanács művelődés- ügyi osztályának előadójával az előkészületek idején be­szélgettünk : — Korábban a Damjanich Múzeum udvara adott ott­hont a nyári színházi esemé­nyeknek. — Valóban, de a múzeum épülete felújításra vár — reméljük, hogy a munkála­tok hamarosan elkezdőd­nek. Ám tulajdonképpen nem is ez a tény dönti el, hogy a Széchenyi lakótelep új gimnáziumának szabad­téri színpadán mutatják be a Villa Negrát. Egyrészt, ért­hető törekvése a városi ta­nácsnak, hogy a városrész lakossága — a szűkös lehe­tőségek közepette is — kul­turális, szórakoztató, művé­szeti események részese le­gyen. Másrészt a Játékszín igazgatósága — több lehet­séges szolnoki helyszín meg­tekintése után — a Hold udvart találta a legalkalma­sabbnak. — Sokszereplős, színes, látványos előadás lesz. Adot-nek. tak a műszaki, technikai fel­tételek? — A Játékszín technikai ködésével minden feltétel adott az előadások zavarta­lan lebonyolításához. Az elő­készületek során az is kide­rült, hogy a Játékszín társu­lata nagyon fontosnak tekin­ti a szolnoki előadásokat, hi­szen Pesten eddig keveset játszották a darabot. Tehát, az igazi megmérettetés Szol­nokon lesz. Mindehhez csak annyit te­hetünk hozzá, hogy a színla­pon olvasható nevek is sokat ígérnék. A darabot — amely a híres Hattyúdal című film alapján íródott — Szurdi Miklós rendezte — a fiatal rendező pályakezdése a Szolnoki Szigligeti Színház­hoz kötődik. A díszletek és a jelmezek Szlévik István, il­letve Szakács Györgyi mun­kái — ők is éveken át tar­toztak a Szigligeti társulatá­hoz. Csakúgy, mint a „Dár- dás”-t alakító Hollósi Fri­gyes, a több szerepben (Ko­fa, Aranka, Csordásné) fel­tűnő Margittai Ági, vagy az elmúlt évad egri—szolnoki Csongor és Tündéjében te­hetségét megvillantó Eszenyi Enikő. Koltai Róbert, Bene­dek Miklós, Bezerédi Zoltán, Sáfár Anikó, Rajhona Ádám neve teszi még ígéretesebbé az előadást. Jegyek — 50 forintért — a Tiszatour Szolnok Megyei Idegenforgalmi Hivatalánál, az Express Diák Utazási Iro­dánál. a Tiszaligeti Stadion főépületében, az OTP megyei Igazgatósága pénztárában és a helyszínen válthatók. Az előadások minden este a tel­jes napnyugta előtt néhány perccel, 20 órakor kezdőd­v. j. f— Cziffra György koncertje Esztergomban Cziffra György zongorahang- versenyt adott Liszt Ferenc születésének 175. és halálá­nak 100. évfordulója alkal­mából szombaton az eszter­gomi bazilikában. Hang­versenye iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés, az ország távolabbi részéből és külföldről is sokan érkeztek játéka meghallgatására. Bu­dapestről a Volán különbu- szokat indított Esztergomba. Az ország legnagyobb temp­loma zsúfolásig megtelt, több mint kétezren gyönyörköd­tek a világhírű interpretátor virtuóz és élmélyült játéká­ban. Az idén hét kötet Pannénia Könyvek Pécsett Könyvkiadásra vállalko­zott a Baranya Megyei Könyvtár: Pannónia Köny­vek elnevezéssel érdekes so­rozatot indított útjára. A kö­tetek egy része eredeti mű, más része régebben nyomta­tott könyvritkaság reprint kiadása. Ami közös bennük, az az, hogy valami módon Pécshez — tágabb értelem­ben: Pannóniához — kötőd­nek. Az idéh már hét köteten szerepel a Pannónia Köny­vek emblémája: a lúdtollat fogó kéz. Már napvilágot lá­tott az 1922 és 1940 között megjelent Minerva folyóirat története és repertóriuma. A kertes kockaház erké­lyén ülünk a fonott széke­ken, miközben a kávét szür­csölgetjük. Szemben velem Rendhagyó történetek a középkorú, csinos háziasz- szony, mellette szakállas, * mackótermetű férje. Az unokáknak papa — Amikor tíz esztendeje összeházasodtunk — kezdi a feleség — bizony szájára vett a község. Mert hiába lakik itt vagy ötezer lélek, arra emberemlékezet óta nem adódott példa, hogy a feleség 42 éves, a férj pedig 23 le­gyen. Érti ezt a különbséget? — Értem, de hát ez ma­gánügy, a kettőjük dolga. — Látszólag igen, bár mi­nél kisebb közösségben él az ember, annál jobban szá­molni kell a helyi szokások, hagyományok erejével. Bi­zony, olyasmi is elhangzott: elvette a fiát, anyja lehet­ne ez a.nő, jobban tenné, ha magához illőt keresne. Bár, mint minden „csoda”, ez is három napig tartott, és ami­kor azt tapasztalták; három, öt, nyolc, sőt tíz'év után sem rebbentünk szét, napirendre tértek az ügy felett. — Nézze — veszi át a szót a férj — én anya nélkül nőt­tem fel, az apám nevelt hár- mónkat, de soha nem nősült meg újra. Egybekelésünk­ben bizonyára ez is közre­játszott, noha döntőnek az bizonyult: tetszett ez a talp­raesett, kétgyermekes asz- szony, akinék akadt bátorsá­ga elkergetni a részeges fér­jét. — Azért nem volt ez olyan sima ügy — folytatja az asz- szony —. Amikor udvarolni kezdett 1975-ben, hittem is, meg nem is neki. Mert az igaz, vigyázok az alakom­ra, aerobikra is járok, en­nek ellenére a tizenkilenc év különbség nem kis idő. Az­után, a nagyobbik lányom vele egyidős, a kicsi meg el­sős középiskolás volt akkor. Az is átvillant az agyamon: te-jóisten, mi lesz, ha hozzám jár, de végül, véletlenül va­lamelyik lánynál köt ki. Ez már csak azért sem követ­kezett be, mert kezdetben a gyerekek — enyhén szólva — komoly ellenszenvvel fogad­ták. — És azóta? — Rendeződött a kapcso­latuk, de kellett hozzá pár év. Időközben elkerültek a háztól, ma már mindkettő férjes asszony, és két uno­kánk is született. — így jó, ahogy mondod, unokánk, mert én is úgy sze­retem őket, mint Böbe, és bármilyen hihetetlen, papi­nak szólítanak — nevet egy kereket kávékavargatás köz­ben a 34 éves férfi. Ügy tűnik, abban a kör­nyezet általában nem ta­lál kivetnivalót, ha a korkü­lönbség fordított, és a fele- - ség fiatalabb mondjuk két évtizeddel. De-így még ideig-—- óráig különlegesnek tűnik a dolog. Mint az is annak számít, amit az egyik nagyközségben láttam A cseréptetős, régi tí­pusú parasztház udvarának a hátsó részén óriási eperfa susog. Rózsaszínű termése már leérett, de ágai a forró napokban is hűs otthont nyújtanak a gallyakon han­goskodó verebeknek, a lomb- korona tetején megpihenő vad galamboknak. A fa alatt köröskörül porcsin zöldéi 1, amelyből hirtelen egy sír­hant szerű emelkedés nyúlik ki. Téglalap alakú, talán rö- videbb, keskenyebb a teme­tőben látottaknál. De hogy valakinek készülhetett, bi­zonyítja: a hant elején egy könyvnyi nagyságú, fekvő kőtábla. Rajta egyetlen szó, papa, és két évszám 1902— 1985. A tábla előtt félig a földbe süllyesztve befőttes- üveg: benne egy csokor ró­zsa. A fekete kendős öregasz- szony a szemét törölgeti. a fájós lábammal nem kell a temetőt járnom. Olykor ki­ülök a sámlira, nézem a han­tot: némán beszélgetünk, így telik az idő. Mivel én is már a hetvenhetet taposom, ha majd értem is üzennek, szin­tén az uram mellett szeret­nék pihenni, itt. Talán virág is kerül a sírra, hiszen az unokám nősül, hazajön, és a régi ház helyére újat épít, szóval, nem költözik idegen a portára. Kézikocsival háznyit Mint ahogyan újat épített Karcagon Szalóki Béla és családja is: a feleségével, és annak a húgával, Kocsis Piroskával. Már áll a négy­szobás, alpesi tetős, mutatós ház a Szegfű utca elején, 5e hát amíg eddig eljutottak, és ahogyan, az nem hétközna­pi cselekedet. Hogy miért, erről beszél Szalóki Béla. — Itt az az érdekes, hogy aknádon—kívül a régi ház minden kacatjátp törmelékét, tapaszt, válykot, tetőt, fa­anyagot, az újnál meg a só­deron és a téglán kívül az építési anyagot kézikocsival fuvaroztam, fuvaroztuk ide a sógornőmmel. Nyughely az udvaron — Szegény papó, az utóbbi években ha az idő engedte, itt szeretett tanyázni. Kihoz­ta a kissámlit, szívta azt a méregerős pipadohányt, mert a csibuk mindig füstölt a szájában. Tavaly április 20- án esett le a lábáról. Nem kellett az étel, de még a do­hány sem; a gyomrát fáj­lalta, amit korábban már kétszer is operáltak. Nem szaporítom a szót, bevittük a kórházba, ahol még két napig élt, és április 25-én meghalt. Előtte való napon, szerdán még beszéltem vele, de ő már sejtette, nem sok ideje lehet. Halod-e anyjuk, nekem egyetlen kívánságom van: temettess az eperfa alá. Oda ahol annyit pipáztam Nyeltem a könnyeim, és bó­logattam. Másnap, mire men­tem, már nem élt. Táviratoz­tam Gödöllőre a fiamnak, ketten intéztük az ügyeket. Szóltam a főorvos úrnak is, mi volt a kívánsága. Kedves néni, ezt csak úgy lehet tel­jesíteni, ha el hamvasz tatja a bácsit. Én-e? Nálunk nem szokás az ilyesmi. Más út nincsen, tárta szét a kezét, ha ezt teszi, bárhová teheti a hamvakat. Ha akarja haza is viheti, mint feleség. így történt: Pesten hamvasztot­ták el, a fiam ment érte, hozta haza, és ásta meg a végső helyét. — És a falu? — Adódott, aki a fejét csóválta, de azóta megbékél­tek a helyzettel, a szomszé­dok jók: hol az egyik, hol a másik nyújt át egy csokor virágot a sírra. Nekem meg — Iszonyatos munka lehe­tett. — Még egyszer nem csi­nálnánk. A kiskocsit kéteze­rért vettük, de három mázsá­nál többet nem bírtunk el­húzni rajta. Először a le­bontott épülettörmeléket fu­varoztuk el így a szemétte­lepre. Hét hónapig hordtuk a bontás maradványait, mi­vel pénzünk nem volt, a hely meg szűknek bizonyult. Aztán az építkezéshez fog­tunk. Ezen a kézikocsin húz­tunk el apránként a MÉH- telepről 25 mázsa vasat, a Tüzépről 200 mázsa cemen­tet, az összes ajtót, ablakot, palát, faanyagot, meszet, fes­téket. — Hány fuvar ez? — Kétszázig számoltuk, utána már nem volt érdekes. — Hol mentek? — Az úton. Páran össze­néztek, biztosan bolondok, hiszen egy nap háromszor is fordulnak. De a zöm csodált bennünket, hogy bírjuk ezt a temérdek kéziigát. Csak úgy, hogy szívós ember a só­gornőm, meg én sem hagyom el magam — mondja a csu­pa izom, ötvenegynéh ány éves ember. Szívós is lehet, akár a fia, ifjú Szalóki Béla, aki — nem tévedés, vagy elírás — hat elutasított felvételi vizsga után hetedszerre lett az egyik felsőfokú oktatási intézmény hallgatója. Most már 27 esz­tendősen harmadéves, úgy, hogy az ő sorsa, esete is rend­hagyó, de ez már egy újabb történet. D. Szabó Mikiéi Tizenhat tantermes nevelési központot épít a Szotév Tiszafü­reden. A ’87 szeptemberére elkészülő épület különlegessége lesz a több belső udvar és az összekötő folyosók tetővilágítá­sa. Felvételünkön a világító ablakok keretei láthatók be­emelés előtt Fotó: Mészáros Gyula körül Újabb Árpád-kori templom Üjabb Árpád-kori temp­lom romjait találták meg Gyula mellett a Békés me­gyei régészek. A szeregyházi dűlőben a hajdani Körös- ágat követő parton a XI. századtól a XVI. száadig állt fenn ez a falu, s a közeli Gyula várának eleste idején pusztulhatott el véglegesen. A török által örökre eltünte­tett 'környékbeli jobbágyte­lepülések tömegéhez) hason­lóan itt is csak a templom, s az azt környező temető ma­radványait őrizte meg a föld. A Szeregyházán most folyó ásatás során a sírokban egyebek között a halottnak útraválóul szánt XII. száza­di ezüstpónzt, s egy XI. szá­zad végi fonatos ezüstgyűrűt találtak. A kis falusi plébá­niatemplom 14 méter hosszú, s 6 méter széles volt,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom