Szolnok Megyei Néplap, 1986. augusztus (37. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-23 / 198. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. AUGUSZTUS 23. I Arcképvázlat 1 Három próbát már teljesített ft tárgyalás elhalasztva Amikor Hajnal Antal 1956. május 4-én élete legelső munkanapján bemutatkozott a Középtiszai Állami Gazdaság jogelődjénél, a bánhalmi gazdaságban, a műszaki egyetemet végzett ifjú mérnöktől az egyik vezető megkérdezte: azután mihez is értesz te öcsém, ezzel a papírral? Kérem szépen, hangzott a felelet, tudók differenciálni, meg integrálni is, ha szükséges. Állj, ne is folytasd tovább, inkább valami hasznosabbat csinálj... Csinálni is kellett, mert kimondva, kimondatlanul afféle megméretések, erőpróbák következtek. Mégpedig fél év alatt három, akár a népmesékben. Először a gazdaság kiszolgált, teljesen lerobbant Skodáját hozta rendbe, újította fel másodmagával néhány nap alatt. Erre még csak hümmögtek, gondolván, vak tyúk is talál szemet. Az viszont már általános feltűnést keltett, amikor Tisza gyenda határában megjavított egy vízszívó motort. Hát ehhez is ért, álmél- kodtak. De a legemberpró- bálóbb leckét harmadjára kapta, miután szolgálati motort kért. Van, lesz, eredj be a garázsba, kicsit bütykölni kell rajta, ott porosodik a sarokban! Tényleg ott árválkodott az ártatlan, nem volt azon semmi, csak két kerék, meg a váz. Az alkatrészek pedig egy fonott vesszőkosárban egymásra hajigálva. Az utolsó anya is megvan, csak egybe kell passzintani őket, pislogott huncutul a műhelyfőnök. Két nap alatt „egybevarázsolta” a jó öreg Csepelt, és elrobogva vele, integetett az ámuló műhelybelieknek. Egy szó mint száz, ezután az ifjú mérnököt „fent” a vezetők, meg „lent” a munkások is egyformán tisztelték, befogadták. — Szerencsém volt, mivel Szolnokon a Gépipari Technikumban érettségiztem, ahol akkoriban rangot jelentett diáknak lenni. Azután egy évig gyárban is dolgoztam, és ott hegeszteni, szerelni, esztergálni egyaránt kellett, így nem fogott ki rajtam senki. így lettem valamivel több, mint 25 évesen pár hónap gyakorlat után a gazdaság főmérnöke. Nem beszél róla, de abban, hogy a gazdaság többször is elnyerte a kiváló címet, az ő igyekezete, fáradtsága is benne van. Az, hogy rendíthetetlenül szorgalmazta a géppark modernizálását, ellenőrizte, felügyelte az állomány szakszerű javítását, karbantartását. Az irodájában szinte soha nem tartózkodott, jószerével mindig útban volt az egyik kerületből, határrészből a másikra. Izig-vérig gyakorlati szakember, de mivel az önreklámozás nem a kenyere, azt a legbensőségesebb ismerősein kívül valószínűleg nagyon kevesen tudják, hogy címzetes főiskolai docens is. Még pedig a DATE mezőtúri főiskolai karán a gépészeti tanszéken oktatta — munkája mellett — 13 évig a hallgatókat. Igen, mindezt múlt időben, mert az idén már nem vállalta a megbízatást, bár a szakdolgozatok elbírálásában azért részt vesz. — A vállalati tanács igazgatónak választott, és így 55 évesen kerültem a megye legnagyobb mezőgazdasági területe, a 20 ezer 500 hektáros Középtiszai Állami Gazdaság élére. Páran óvtak, és őszintén bevallva nekem is okozott néhány álmatlan éjszakát a felkérés, el merjem-e vállalni olyan gazdaság irányítását egy kollektívával közösen, amelyik tizenhárom község, és három város területére nyúlik. Hogy végül mégis igent mondtam, annak a fő oka az, hogy nekem ez a cég az első és remélhetőleg az utolsó munkahelyem. Ismerem a földjeit, a gépparkot, a lehetőségeket, és mindenek felett az embereket. Képesnek tartom őket arra, hogy 25 milliós nyereségünket megismételjük, esetleg pár év múlva növeljük. Még akkor is, ha jelenleg aszály sújt bennünket, és az adósságunk sem kevés. Azt is célul tűztem ki, hogy a megfelelő helyre megfelelő emberek kerüljenek, mert a mostani állapot ebben a vonatkozásban nem minden területen ideális. Végezetül amit legsürgetőbbnek tartok, és már el is kezdtünk: a vezetői, irányítói munka javítását. Hiszem és vallom, itt kell először lépnünk, hogy az alaptevékenységünket, a mezőgazda- sági termelést jobban, hatékonyabban végezzük. Ehhez viszont sokat kell az emberekkel foglalkozni, közöttük lenni, ismerni őket, a gondjaikat. Egyet máris kijelenthetek: reprezentatív, aláírogató igazgató semmiképpen nem akarok lenni. Éppen ezért az íróasztalom mögött csak a mindennapi irodai ügyek elintézéséhez szükséges munkaidőt töltöm. Utána, ha nem is annyit, mint főmérnök koromban, a kerületeket, a műhelyeket, a határt nézem, emberekkel akarok találkozni, mert semmiféle jelentés nem pótolhatja a személyes tapasztalatot. És ebbe szeretném bevonni közvetlen segítőimet is, hiszen a vezetés soha sem egyéni feladat, hanem sportnyelven fogalmazva: csapatjáték. Hajnal Antalnak szakberkekben jelentős hírneve van. A főiskolai docensi címén kívül tizenkét éve a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei gépesítési szekciójának társadalmi alelnöke. Ezen kívül a gazdaságban évről évre szervezi a gépész szakemberek utánpótlását. Részt vesz a képzésükben, meg a vizsgáztatásaikon is. Két gyereke született. A fia ősztől a műszaki egyetem elsőse, és úgy tűnik, ő halad az apai nyomdokokon. A lánya most érettségizett. Az NB II-ben röplabdázik, és ez a sportszeretet is szülői örökség, hiszen neki is a legnagyobb hobbija a sport. Rendszeresen kocog, úszik ma is, ez hozzátartozik az életéhez. Számtalan magas kitüntetés birtokosa, de igazából mégis azt említi fő erényeként, hogy az ajtaja bármikor nyitva áll annak, aki gondjaival, problémáival felkeresi. Pályáját harminc esztendeje úgy kezdte, hogy a megméretés első három próbáját becsülettel teljesítette. A negyedikre, a ráadásra, öt évet szavaztak neki. Akik szerénységét, szakmaszeretetét, szívósságát, a dolgozókhoz való viszonyát ismerik, bizton állítják: ez sem végződik másként, mint az első három próbatétel. Az első tárgyalást fél kilencre tűzték ki, a megyei bíróság keddi tárgyalási napján. Nyolc óra 25 perckor még csendes, kihalt az első emeleti előtér. A komolyságot árasztó falak kórházfolyosókat idéző csendjét csak elvétve töri meg valaki. Az ajtóra felerősített kiírás szerint az első .tárgyalásra kerülő ügy a Törökszentmiklósi Gamesz és a Mezőtúri Állami Gazdaság kötbérpere. Délelőttre még két tárgyalás van kitűzve. Nyolc óra 27 perckor jól öltözött aktatáskás férfiak tűnnek fel, szám szerint négyen. Beszélgetnek. Megjön a bírónő is, majd pontban fél kilenckor a kissé recsegő hangszórón beszólitja a feleket. A felperesi helyre egyedül ül le a törökszentmikló- siak jogtanácsosa, míg az alperes oldalán hárman is szorongnak. Hogy is van hát ez? A bírósági folyosókon heves jelenetekhez, szenvedélyes vitákhoz, de legalább egymásnak haraggal hátat fordító peres felekhez fvagyunk szokva, s nem békés beszélgetőkhöz. A gazdasági perek világa azonban e szempontból (is!) sajátosan eltér az egyéb polgári vagy akár a büntetőperek légkörétől, hangulatától. Itt nem haragos szomszédok, civódó házasfelek vagy gyűlölködő örökösök állnak egymással szemben, hanem zömmel gazdálkodó szervezetek, amelyeket jogászaik képviselnek a perben. Jogtanácsosok, jogi előadók, akik többnyire jól ismerik egymást, mivel legtöbb értelmiségi szakmához hasonlóan, a jogászoké is viszonylag zárt világ. Ismerősként üdvözlik egymást, beszélgetnek a tárgyalás kezdetéig, hogy aztán a bíróság előtt megvívják különösebb indulatok nélküli, de többnyire éles csatáikat. I jéghegy csúcsán Amikor először hívtam fel telefonon dr. Hegyvári Sándort, a megyei bíróság elnökhelyettesét, hogy a gazdasági perekről, s ezzel ösz- szefüggésben a gazdasági életünkben uralkodó szerződéses állapotokról szeretnék írni, rövid gondolkodás után válaszolt: — A biróság elé kerülő ügyek e tárgykörben már csak a képzeletbeli jéghegynek a csúcsát jelentik, kis hányadát csupán az egésznek, a gazdaságban lezajló összes vitáknak. _ De ezekből — kérdeztem közbe — következtetni lehet a felszín alatti részekre, a mélyben zajló folyamatokra is? — Természetesen ... A beszélgetést pár nappal később, dr. Hegyvári Sándor irodájában folytattuk. — Az utóbbi öt esztendőben háromszáz és négyszáz kpzé „állt be” a Szolnok Megyei Biróság előtt zajló gazdasági perek száma. Tavaly például 392 ilyen ügyet tárgyaltunk. Ezeket kiegészíti még átlagosan ötszáz peren kívül zajló, (úgynevezett fizetési meghagyásos eljárás. Ezek annyira alacsony számok, hogy egyszerűéin nem igaz, amit első látásra sugallnak. Nem igaz, hogy csak ennyi vitás eset fordul elő a megyében egy esztendő alatt. Kötbérügyünk például, ami a késedelmes teljesítés egyik szankciója, a múlt évben mindössze 25 volt, kártérítési pert ötvenegyet, szavatosságit 61-et folytattunk. — A szerződésszegések többségét tehát nem „terelik” bírósági útra a felek. Megegyeznek egymás között? — Igen, s ez önmagában nem baj, sőt az a nominális, dolog, ha kölcsönös kompromisszumok révén, elkerülik a bírósági eljárást! Akkor válik elgondolkoztatövá mindez, amikor e megegyezéseket már nem a kölcsönösség, hanem valamilyen egyoldalú gazdasági kényszer diktálja. A jelenlegi közgazdasági háttér ugyanis nem szolgálja, és nem is kényszeríti ki igazán a korrekt partneri kapcsolatokat A felborult kereslet-kínálati viszonyok között a cégek zöme örül, ha ki tudja hajtani, akár késedelmesen vagy hibásan iá, a szerződésben kikötött szolgáltatást, s nem meri kötbér-, kártérítési vagy más jogos igényét érvényesíteni. Hiszen a partnerre legközelebb is rászorulhat, s jobb a békesség. Azok a megegyezések pedig, amelyeket jórészt a monopol- helyzet diktál, vagy amelyek „kéz kezet mos” alapon jönnek létre, s a társadalmi vagyont károsítva, gyengítik a gazdaság rendjét, már nem helyeselhetek. Függőben a parti Kezdődik a tárgyalás. A bírónő ismerteti a tényállást. A felek még 1984 áprilisában kötöttek vállalkozási szerződést, amelyben az állami gazdaság 1984 végi határidővel vállalta az egyik törökszentmiklósi iskola felújítását. Az eredeti határidőből menet közben, sajátos módon 1985 szeptembere, a 3,8 millió forintos költségvetésből pedig több mint 5 millió lett. A beruházó — számára érthető, a kivitelezőnek viszont teljesen érthetetlen módon!? — 600 ezer forint kötbért perel a késedelemért. A tárgyalás különösebb meglepetések nélkül folyik. Sakkozók jutnak eszembe, akik a parti elején sorra ,.húzzák” az elméiét álital egy-egy variációban legjobbnak tartott lépéseket, előre tudván az ellenfél válaszát is. A felperes képviselője szervezési, munkavégzési hiányosságokkal hozakodik elő, míg az alperesé anyagbeszerzési nehézségekkel és a terven felül felmerülő többletmunkákkal, tervtől eltérő kivitelzéssel érvel. Pár perc alatt rögtönzött, de eléggé pontos képet rajzolnak építőiparunk összes főbb bajairól. A vita eldöntéséhez további bizonyítás szükséges, ezért a bírónő a tárgyalást elhalasztja, s új határnapot tűz ki, a jövő hónap közepére. Az ügy húzódik tovább. A második tárgyalás rövid, alig húsz percig tart. Kártérítési per, amelyben az OTP Szolnok Megyei Igazgatósága próbál „bevasalni” 136 ezer forintot, hibás teljesítés miatt, a Szegedi Tervező Szövetkezettől és a Túr- kevei Vegyesipari Szövetkezettől. Ez is egy két éve tartó építési huzavona bírósági „megkoronázása”! Semmi rendkívüli nem történik: tervtől eltérő kivitelezés, további bizonyítás szükséges... Már ismerős kifejezések. A tárgyalás elnapolva, új határnap, s ezzel vége. Valószínűleg semmi újat nem mondok azzal, ha elárulom: a megyei bíróság legfőbb „szállítója” gazdasági ügyekben az építőipar, s maga az egész építési és beruházási tevékenység. Innen kerül ki a peres ügyek közel tizenöt százaléka. Még mondja valaki, hogy a jog- gyakorlat nem tükrözi eléggé a társadalom állapotát! Abban az ágazatban, ahol a szerződések nagy részét eleve úgy kötik, hogy a bennük foglalt szolgáltatások és ellenszolgáltatások nincsenek egyensúlyban, nem is lehet más a helyzet. Első osztályú árakért olykor csak sokadik osztályú módon teljesít a kivitelező! Természetesen az is igaz, hogy az építőipar közismert bajai külön megérnek egy alapos elemzést. Munkaerő- helyzete; anyagellátási gondjai, s még lehetne sorolni. Csakhogy attól,, hogy megértjük bajait, még nem lesznek gyorsabbak a beruházások, sem jobbak az épülő lakások. És persze nem lesz kevesebb vitás ügy sem! Polgári eljárásjogi stúdiumokon annak idején, megpróbálták mélyen belénk sulykolni a per hatékonyságának fontosságát, az eljárás alapelvei között pedig a szóbeliség elvét, valamint a jóhiszemű eljárás követelményrendszerét, azon belül is a perelhúzás tilalmát Nos, ahogy Hegyvári Sándor irodájában elnéztem, néhány vastagra duzzadt iratcsomót, kezdtem azt hinni, hogy a hajdani joghallgatók egy része hajlamos időnként elfelejteni ezeket az elveket — Az eljárás rövid időn belüli befejezése fontos társadalmi érdek — reagált a bíróság elnökhelyettese, — kapja meg mindenki a pénzét minél előbb! Ám a gazdasági perek e tekintetben is sajátosak. Az ügyek tartalmi bonyolultsága miatt itt nem lehet az abszolút gyorsaság a legfőbb követelmény. Addig tartson egy per. amíg sikerül tisztázni minden körülményt. De semmivel sem tovább! E perekben egyébként nagyobb teret kap az írásbeliség, és mivel általában szakmai kérdésekben kell dönteni, gyakran vonunk be szakértőt, esetleg szakértőket az eljárásba. Mindezek természetesen vastagítják az aktát, és időigényesek is. Szándékosan rosszhiszemű perelhúzásra egyébként ritkán akad példa, s ilyenkor megvannak az eszközeink, hogy elejét vegyük a manővereknek. Ezekkel élni is szoktunk 1 — A megyei bíróság elé kerülő, gazdasági tárgyú perekből leszűrhető tapasztalatok alapján, hogyan lehetne a bíró szemével értékelni a gazdáklodó szervezete,! njk. közötti szerződéses kapcsolatokat? — Alapvetően meghatározzák ezeket a már említett kereslet-kínálati zavarok. Az egyik fél kiszolgáltatottabb helyzete tartalmilag is negatívan hat a szerződéskötésekre, s alapvetően befolyásolja a teljesítés fegyelmezettségét. Tehát a határidőket és a szolgáltatás színvonalát. A gazdaságunkban zajló reformfolyamatok hatásaként jelentősen megnőtt a vállalatok önállósága. Ugyanakkor viszont gondot okoznak a szabályozók, s egyáltalán jogszabályaink gyors változásai, amelyeknek ■ követése egyre nehezebb. Nagyobb tehát a bizonytalanság a gazdálkodó szervezetek körében, nem csoda, ha időnként nem tudják pontosan, hogy milyen jogszabályt alkalmazzanak. Jogvita a vitáért A délelőtt utolsó tárgyalása gazdasági „tyúkper” a javából, a Csőszerelőipari Vállalat és két alperes,' a Szolnok Megyei ÁÉV, valamint a Víz- és Csatornamű Vállalat között. A jogvita egy 19 ezer 500 forintnyi kár megfizetése miatt zajúk. A követelés kis összege miatt inkább csak elvi jelentőségű a végső eredmény. Két vehemens jogászhölgy vív — a felperes, és az első rendű alperes képviselői — színvonalas presztízs csatát. Azt mindkét fél elismeri, hogy a vitatott összeg tulajdonképpen jelentéktelen! A tét tehát csak annyi: kinek van igaza? Ennek eldöntésére viszont még várni kelL Igen, jól gondolta a kedves olvasó: szakértő meghallgatása szükséges, így a tárgyalást — Új határnap kitű- , zésével — elhalasztották! L. Murányi LiasM D. Szabó Miklós Társadalmi összefogással vezetik be a gárt Szolnokon a Véső utca 11. és 30. között. Az utca lakóinak munkáját a cukorgyártól kapott gépek segítik Fotó: — nss —
