Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-07 / 158. szám

1986. JÚLIUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót filmjeiből Egészséges erotika Nem tudom, van-e egész­ségtelen erotika, de ha léte­zik, akkor annak már más a ■neve, mindenesetre Tímár Péter az Egészséges erotika tünet adta filmjének. Az alapötlet nem túl ere­deti. Amerikai — majdnem — kocsmákban léteztek haj­danán, vagy vannak ma is azok a bizonyos „kukko- lók”. Ezekbe a szobákba, vagy ládákba egy-egy len­gén. vagy sehogy sem öltö­zött hölgy tart „szolgálatot”, s aki lefizeti a féldollárt, vagy amennyit, beleshet hoz­zá egy jól maszkírozott lyu­kon. A hölgy nem tudja mi­kor lesik, de hogy nézik, azt reméli, különben nem volna ott, elveszítené fölöttébb furcsán keresett kenyerét. 'Amikor a kukkoló ténye megjelenik a magyar sajtó­ban, irodalomban, akkor rendszerint megemlítjük — illik, de igazából is érezzük i— a ládába zárt nő kiszolgál­tatottságát, esetleg föl is há­borodunk: micsoda viszo­nyok 1 De amikor mi kukkolunk, az egészen más. Ez „szocia­lista” kukkolás, ez amolyan jópofa dolog, amiből még filmet is lehet csinálni. Na­gyon emelkedett gondolatök- fól indítva bizony nagyon el lehetne verni a port az ■Egészséges erotikán, dehát verébre minek ágyúval lőni. S nincs is ágyúnk! Alapjában véve — persze igen szegé­nyes kiállítással — jól meg­csinált film ez a magyar kukkoló. Ha a rendező job­ban élt volna a szatíra esz­közeivel, csaknem igen jó film kerekedett volna a lá­dagyári történetből. Így ba­nális sztori: a vetkőző: für- dőző, öltöző női alkalmazot­takat lehet kukkolni, oda jár a környék minden valami­re való, vagy már semmire se való férfinépe, olyan jó hangulat kerekedik, úgy megy a termelés, hogy no... De még a raktárra gyártott rossz ládák is elkelnek, jönnek az üzleti partnerek kukkolni. s hogy ne látszód- jék ki a lóláb, vesznek is a ládákból. Hiába, forma a dolgok lényege, „komoly em­ber” nem ismerheti be, hogy ő is hús, vér, s, hogy érdek­lik a szépnem idomai, in­kább okot keres, mint egy mellékesen kukkol, ha mór itt van. Kár volt kihagyni a filmből ezt a poénsort, hogy milyen emberközpontúan gondolkodnak ennél a válla­latnál a dolgozókról, hiszen az amerikai kocsmákban csak a saját pénzére láthat ezt, azt a vándor, de itt a törzsgárdatagnak juttatás a kukkolás. S milyen fejlett a műszaki színvonal: az ame­rikai kukkolóban mindössze­sen csak egy lyukon nézhet be a fizetővendég, a mi filmbéli ládagyárunkban pe­dig zártláncú televízió szol­gálja a dolgozó férfiak ké­nyelmét. Sőt pályadíjakat le­hetne kiírni a brigádok szá­mára: aki jobban dolgozik, az többet kukkolhat, stb... Sajnos a film vége tudá­lékos igazságosztás-félébe fullad, tulajdonképpen kár, mert a nem túl eredeti gon­dolatra szókimondóbb mai >,,kavalkádot” lehetett volna építeni. Így is jót nevettünk mindennapi butaságainknak kis „szeleikéin”, — de vall­juk, ahogy több tehetség van az elsőfilmes Tímár Péter­ben a mutatottnál, a sovány­ka témában is több lehető­ség rejlik. Ügy tűnik „egy­részt, másrészt" módszerrel csak a közhelyekig juthatnak el a vígjátékaink is. — ti — Történetek a rock világából A hajdani Illés-együttes anekdotaforrásnak la nagy szerű volt... Már jócskán kinőtt a ka­maszkorból nálunk is a rock­zene, hajdani kócos művelői ma már tisztes családapák és családanyák, sokan közülük művészeti díjasok, saját szín­háza is van a műfajnak. A múltat kutatók már gyűjtik az anyagot a Nagy Magyar Képes Rocktörténethez. Az eddigi előtanulmányok is vaskosak, igyekeztek megha­tározni e műfaj helyét, sze­repét napjaink szórakoztató iparában és kulturális életé­ben. E témakörben jelent meg egy nagyon szórakozta­tó és hasznosnak is tűnő könyv az Ifjúsági Rendező Iroda gondozásában, az Anekdoták a hőskortól nap­jainkig. Popmúzeum cím­mel indított sorozatának el­ső kötete ez, s igyekszik be­tekintést adni a hazai és kül­földi popvilág elmúlt két év­tizedes történetébe, a maga sajátos módján. Hogyan tör­ténhetett. hogy az Egyesült Államokban még az elnök- választást is befolyásolta egy kirándulás a popvilág egyik ismert és roppant vonzó kép­viselőjével? Miért követik szédült muslicaként a zené­szeket a fiatalok? Miként si­került popgyarmatokat sze­reznünk a XX. század köze­pén’ Kik voltak az elmúlt nesyedszázad legjobbjai az erősítők árnyékában? Szá­mos éhhez hasonló kérdésre ad választ ez a mintegy 150 anekdotát, történetet tartal­mazó kötet. A hatvanas évek tinédzseréi, akik első számú fogyasztói voltak ennek a ze­nének, mára negyvenesek lettek, a tinédzserektől te­hát a középgenerációig ter­jed a beat-pop-rock muzsi­kát kedvelők köre, így min­denképpen jelentős érdeklő­désre tarthat számot e mu­zsika művelőinek életéből felvillantott anekdoták, tör­ténetek gyűjteménye. (-n) Mélyzöld alapon, ezüst kardmarkolat Kunszentmárton új városcímere A Kunszentmártoni Városi Tanács július 2-i ülésén fo­gadta el — nem kis vita. ám döntő egyetértés után — a város új címerét, amelyet az elfogadott tanácsrendelet a következőképp ír le. Kunszentmárton város cí­mere hegyben végződő egy­szerű, zöld alapú címerpajzs­ban helyezkedik el. A cí­merpajzsot középen, függő­legesen lefelé mutató ezüst­színű kardmatívum osztja ketté utalva a város név­adójának, Szent Mártonnak legendájára. A kard marko­latából a címerpajzs közép­ső részét kitöltő ezüst alap­színű stilizált napsugarak ágaznak szét, amelyek a táj természet: motívumaira, a napsütéses órák magas szá­mára utaló jelek. A kard­markolata ezüstszínű, hár­mas csavarvonala a várost ölelő Hármas-Köröst szim­bolizálja. A kardmarkolat csúcsán a stilizált kosfej a település hagyományos szűcs - iparát jelzi. A címerpajzs felső részén arannyal sze­gélyezett ötágú vörös csillag. A címerpajzs mélyzöld alap­színe stilizált, aranyszínű búzaszemekkel van behintve — a térség fejlett mezőgaz­daságára utalva. A tanácsülés rendeletet ho­zott a címer használhatósá­gi köréről is. Egyebek közt a címer (képünk) díszíti majd a város zászlaját, a város közösségének egészét érintő meghívókat, kiadványokat. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban július 14-ig tart nyitva a Magyar Képzőművészeti Főiskola végzős növendékeinek kiállí­tása. Műfajában. tematikájá­ban igen változatos a tár­lat anyaga, összességében gazdag látnivalót kínál a né­zőknek, hiszen a kiállító hu­szonkilenc ifjú festő, grafi­kus és szobrász munkáinak csak egyetlen közös nevező­je lehet, a sokféleség. De jó­Ez év tavaszán kaptunk először meghívót Túrkevére, a város — várhatóan 1990- ben kiadásra kerülő, önálló — monográfiáját előkészítő első tanácskozásra. Az újabb meghívás a könyv szerzőinek egyhetes nyári anyaggyűjtő táboriába szólt — pontosabban egy előadás- sorozatra —, melynek kere­tében a kutatómunka leg­fontosabb aktuális kérdéseit vitatták meg a résztvevők. Itt találkoztunk és ültünk le beszélgetni dr. Csáki Csabá­val, a Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetem rektorával, aki a városi ta­nács áls a Finta Múzeum vendégeként tartott előadást a vonzáskörzet nélküli kis­városok regionális fejlesztési lehetőségeiről. — Éppen befejezéséhez kö­zeledik az egyetemen a tan­év — gondolom rengeteg teendővel együtt, — amikor rektor úr elvállalta ezt az előadást és vele egy egész napos túrkevei programot is. Miért? — Azént, mert ha csak rö­vid időre is, hazajöhettem. Itt születtem Túrkevén, itt töltöttem a gyerekkoromat, tizennyolc éves koromban ke­rültem el Budapestre. Roko­naim már nem élnek itt, de a régi barátokkal szívesen találkozom. Gondolom!, ez is közrejátszott abban, — és ez ittlétem másik oka, — hogy felkértek: vegyek részt a monográfia elkészítésében. És bár nem vagyok város- fejlesztési szakember, — ér­deklődésem és tudományos munkám a mezőgazdasági szektorhoz köt — túl a szü­lővárosomhoz való kötődé­sen, közgazdasági szempont­ból is izgat a kisvárosok jö­vője. — Ügy látja professzor úr, hogy van jövőjük? — Igen, annak ellenére, hogy sokan — sokszor ma­guk a városlakók is — bo­rúlátóak ebben a kérdésben. Az kétségtelen, hogy a nyolcvanas évek első felé­ben bekövetkezett gazdasá­gi folyamatok a regionális fejlesztés lehetőségeinek fel­tételrendszerében új válto­zást hoztak. Nehezebb kö­rülmények között egv von­záskörzet nélküli kisváros­nak újat és speciálisat kell nyújtania a lakóinak ahhoz. kora egyenetlenség jellemzi ezt a tárlatot is, mint min­den, ehhez hasonló szempon­tok alapján válogatott kiál­lítások művészi színvonalát. A legfeltűnőbb talán a fes­tészeti és szobrászati. kis­plasztikái anyag különböző­sége, az utóbbi javára. Hoz­zá kel) tennem: a szobrászok sokkal hagyományosabb mó­don fejezik ki magukat ezen a tárlaton, mint szép számú 1 festőink. Tiszteletre méltó a dolog az új keresése, a kor­hogy életben tudjon marad­ni. — Mi lehet — a koráb­biakhoz képest — ez az új vagy speciális? — Nos, valamiféle — a város természeti környezeté­nek mikrogazdasága terme­lési szerkezetének, lakói szo­ciális, szellemi, kulturális igényeinek, vagy sok más egyéb tényezőnek megfelelő profil írozásra gondolok. Ugyanis a kisvárosi lét és élet­Exkiuzív interjú forma hátrányai: a kevés tőke, a képzetlenebb munkaerő, az infrastruktúra problémái alacsonyabb fejlettségi szin­ten és nehezebb feltételek között erőteljesen dominán­sak maradnak, és perspek­tívában sem könnyen módo­síthatók. De egy kisvárosnak — helyzetéből adódóan — nagyon sok előnyös vonása is van: kellemesebb élet­körülményeket, életformát kínál lakóinak, kedvezőbbek közigazgatási, szociális fel­tételekkel bír mint egy nagyváros, s fejlesztési lehe­tőségeiben alapvető lehet az olcsóbb és nagyobb tartalé­kokkal rendelkező munka­erő. Ezért meg kell találni azt a szervezőerőt — pro­filt — amire (mint egy mo­nokultúrára) építhet, hogy ennek alapján kidolgozhas­sa saját fejlesztési stratégiá­ját, kihasználva előnyös adottságait. E szisztéma sze­rint alakultak ki például az iskola-, alvó vagy szolgál­szerűségre való törekvés, de a minden áron való extrava­gancia a „moderneskedés” zsákutcájába vezethet. Né­mely képen kísért ez a ve­szély. A plein air-en, a re­alista alföldi festészeten ala­kult szolnoki közönség ízlés­világa nem is tudja mara­déktalanul elfogadni azokat a festményeket, amelyek a befejezetlenség érzetét kel­tik, amelyekről csak nagyon bizonytalan sugallatokat kapnak az alkotó tehetségé­ről, szándékáról. Sajnos, jó néhány ilyen és hasonló fest­mény hökkenti meg a nézőt. A vigasztalanságok közepet­te jól esett látni Müller Ár­pád festményét: a játékos rendetlenség érzetével idézi a tárgyak, a hangok rendsze­rét. ez a színekbe, formákba tató városok, így szervezheti Túrkeve véleményem sze­rint a mezőgazdasággal ösz- szefüggő feldolgozóipar köré sajátos profilját. — De hogyan teheti ezt meg egy város, ha nincs meg az ehhez szükséges pénz, hogyan valósíthat ^neg hosszú távú koncepciót, ha a tanácsok élén minimum négy évenként változás le­hetséges? — Ehhéz nem elsősorban pénz szükségeltetik, hanem stratégia. Hogy egy városból mi lesz, az elsősorban attól függ, hogy mennyire céltu­datos elképzelést dolgoznak ki azok, akiknek a város- fejlesztés a feladatuk — természetesen figyelembe véve a rendelkezésre álló anyagi eszközöket is. Hisz olyat senki sem követelhet, ami nem dukál. De az is meggyőződésem, hogy a szubjektív tényezőkön na­gyon sok múlik, hisz hiába van pénz, ha nincs elképze­lés. Ez utóbbi is „halottá”, érdektelenné teheti lakói számára a várost, ezért vezetőinek akkor is „tenni kell valamire”, ha kockáz­tatnak. — Beszélgetésünk kezdete óta motoszkál bennem a kérdés: mennyire tartja egészségesnek a magyaror­szági városfejlődést? — A mai állapot nagy­részt történelmi örökség. A felszabadulás után végbe­ment változások: a decentrali­záció, a vidéki iparfejlesztés átformálták a régiókat, a megyei jogú városok köré szerveződött természetes centrumok vonzása elősegí­tette az aránytalanságok eny­hítését. Egészséges mértékű­nek látom a főváros és a megyék fejlesztését, s a nyolcvanas években a falvak szerepének megnövekedését. A „vidék” rehabilitációja persze nem minden terüle­ten sikerült -eléggé, azt -hi­szem éppen a városok 10—15 százalékát kitevő 20—25 olyan helység, mint Mező- berény, Gyomaendrőd, Kis­újszállás, Túrkeve és .néhány dunántúli kisváros szorultak leginkább perifériára, a fej­lődésben. Ezért is indokolt ezeknél a koncepciózus, profilírozott városfejlesztés. Bálint Judit komponált szimfónia min­denképpen a tárlat kiemel­kedő munkájának tűnik. Koltay Ákos finom színér­zékkel komponált képe állít­ja még meg hosszabb időre a nézőt, ahogy Ráczmolnál Sándornak a mozi misztériu­mát idéző munkája és Füleki Adrienn grafikai kézsége. A kis plasztikai anyagból Varga László domborművei és plakettjei emelkednek ki, a miniatűrök alkotójuk nagyszerű arány és formaér­zékéről vallanak; Németh Árpád -faszobra fájdalmasan beszél az ember magányáról, félénkségéről, sutaságáról. Egyszerűségében is élményt- nyújtó. — ti — Müller Árpád festménye Varga László plakettjei

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom