Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

1986. JÚLIUS 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kisújszálláson, a művelődési házban Ifjú rézfúvósok országos találkozója Negyven zeneiskolából több mint nyolcvan induló Az elmúlt hét végén Szol­nok megye zenei életében rangos esemény volt a máso­dik országos zeneiskolai kiirt­ás mélyrézfúvós verseny. Há­rom év elteltével ismét meg­rendezték a „rezesek” orszá­gos találkozóját — ezúttal kibővítve a mélyrézfúvósok versenyével. A második országos sereg­szemlének az idén is Kisúj­szállás adott otthont. A ki­emelkedő versenyre az or­szág mintegy negyven zene­iskolájából nyolcvanhárom ifjú zenészt juttattak tovább a zeneművészeti szakközép- iskolák zsűrijei a körzeti vá­logatókon. A háromnapos rendezvény- sorozat ünnepélyes megnyi­tóját pénteken este 6 órakor tartották a városi tanács dísztermében. Lázár Sza­bolcsúénak, a helyi zeneisko­la igazgatójának köszöntő szavai után Ponyokai Bálint, a városi tanács elnöke mon­dott ünnepi beszédet, majd színpadra léptek a díszhang­verseny közreműködői: Tar­jám Ferenc és Mészáros Já­nos kürtművész, Kocziás Fe­renc és ifjabb Tarjáni Fe­renc, a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola hallgató­ja, valamint a Debreceni Ko­dály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola zenekara Papp László vezényletével. A koncerten — többek között elhangzott Haydn D-dúr con­certója, amely Magyarorszá­gon eddig mindössze két al­kalommal szólalt meg a nyil­vánosság előtt. A két versenynapon — a a József Attila Művelődési Ház nagytermében — két fordulóban és három korcso­portban mérték össze tudá­sukat, felkészültségüket a kürt, a tenor-baryton, a har­sona-tuba ifjú mesterei. A zsűriben helyet foglaló Tar­jáni Ferenc és Mészáros Já­nos kürtművész, Ujfalussy László, Steiner Ferenc, Kö- kényessy Miklós tanár, vala­mint Patakiné Dombegyházi Mária, az OPI munkatársa ér­tékelése szerint a nemes ver­sengés a három évvel ezelőt­tihez viszonyítva magasabb színvonalon zajlott, a bemu­tatkozások igen jól sikerül­tek. A verseny vasárnap este ért véget. A művelődési ház színháztermében tartott eredményhirdetésen részt vett Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára. A há­romnapos versenyt Vincze Sándor, a megyei tanács mű­velődési osztályának vezető­je zárta be, majd nyolc órá­tól a győztesek hangversenye következett. A versenyen huszonhét fiatal zenész ért el valami­lyen helyezést, közülük a legjobbak Papi Lajos szob­rászművész bronzplakettjeit vehették át. A kürtösök első korcso­portjában az élen Zinner Já­nos mohácsi diák végzett, míg a másodikban Pé­ter Zsolt ugyancsak Mo­hácsról a harmadikban pedig Kutas Dávid Budapestről. A harsona-tuba kategória első korcsoportjában a pál­mát Nagy Sándor Tiszafüred­ről vitte el, a második és harmadik csoportban Kovács László Mohácsról, illetve Vida Lóránt szintén Mohács­ról jeleskedett. A tenor-barytonosok ver­senyében a három korcsoport első helyezettel a 'következők voltak: Péter Norbert Pécs­ről, Bődy Szabolcs Debre­cenből. (A harmadik korcso­portban nem adtak ki első díjat; itt a második helye­zett Szító Zoltán berettyóúj­falui tanuló lett.) Különdíjat nyolc diák kapott. A Magyar Zenemű­vészek Szakszervezetének különdíját Dobos József (Mohács), Szilágyi Pálma (Debrecen) és Kovács Attila (Budapest) felkészítő tanár vehette át. További eredmé­nyes munkájáért tárgyi ju­talmat kapott még két peda­gógus és két zongorakísérő, valamint iskolák közül az abonyi, a berettyóújfalui, a mohácsi és a kisújszállási ál­lami zeneiskola. Baltlmore-ban n Győri Balett sikere A Győri Balett előadását mondták ki a kritikusok az' idei nemzetközi színházi fesztivál legjelentősebb tel­jesítményének. A kétéven­ként megrendezésre kerülő seregszemlét június 15. és 30. között tartották Balti,moré­ban — először az Egyesült Államokban. A fesztiválra ez alkalommal 19 társulat 27 produkciója kapott meghí­vást. A színházi kritikusok nemzetközi szövetségének választmánya ebből a me­zőnyből emelte ki Markó Iván társulatának szereplé­sét. A Győri Balett négy darabbal lépett színpadra s különösen nagy sikerrel tán­colta Ravel Bolero című mű­vét és Bartók Csodálatos mandarinját. Másik, magyar vonatkozá­sú esemény volt vasárnap az Egyesült Államokban, hogy befejeződött a Liszt-feszti­vál. A centenáriumi rendez­vény végén a washingtoni Kennedy Centerben gálaes­tet tartottak. Az egész hetes koncert- és előadássorozatot záró hangversenyen neves amerikai előadók játszották Liszt Ferenc műveit. Hatezer éves agyagszobor A mórágy—tűzkődombi hat­ezer éves temetőben végzett ásatások az idén a soros­alapítvány anyagi támogatá­sával folytatódnak. A nagy jelentőségű munka révén — amely az újkőkori település teljes feltárását célozza — a közelmúltban újabb ritka le­lettel gazdagodott a szek­szárdi Béri Balogh Ádám Múzeum: egy égetett agyag- szobor, istennő-figura ke­rült elő. Eddig több mint 80 sírt tártak fel az úgynevezett lengyeli kultúrának ezen a különösen gazdag lelőhelyén, ahol sokkal nagyobb szám­ban találtak rézből hidegen formált ékszereket, mint a Közép-Európa más részein. Anosel Éva előadása „Semmik lennénk mások nélkül” Közművelődési továbbképzés Szolnokon „Meggyőződésem, hogy az embernek nemcsak térben, de időben is van hazája, ami egyaránt jelent számára po­zitív és negatív körülménye­ket: korlátokat és a korlátok fölismerésének lehetőségét. Az emberi szabadság egyik legnagyobb korlátja megíté­lésem szerint éppen e korlá­tok fel nem ismerésében rej­lik. A huszadik század nyolcvanas éveiben — mondjuk éppen itt Szolno­kon — élő ember számára is léteznek ezek a korlátok, de minden ember szabadságá­nak lényege éppen abban van, hogy korlátái tágítha­tok, azaz nem szabják meg, hogy a korlátokon belül mi­lyen magasra építkezik.” Ezzel a gondolattal indí­totta az életvitel és az érté­kek összefüggéseiről tartott előadását tegnap délután a Megyei Művelődési és Ifjú­sági Központ színháztermé­ben dr. Ancsel Éva filozófus, az ELTE egyetemi tanára. A megye könyvtárosainak tar­tott éves továbbképzés zárá­saként mintegy összegzés­képp vázolta fel a tartós em­beri értékek és az életmód, életvitel közötti kapcsolat etikai szempontból legfonto­sabb vonatkozásait. „Soha­sem igazán érték az, amit sa­ját magunknak teremtünk — mondta előadásának alap- gondolataként — hisz az em­ber minden magányos per­cében is össze van kötve má­sokkal, embertársaival, elő­deivel, tulajdonképpen az egész emberiséggel. Az egy­másrautaltság kölcsönös, az emberéletben semminek sincs olyan súlya, mint az embereknek. A gyermek a felnőttől tanul meg beszél­ni, tanulja meg a szavak ér­telmét, azt, hogy mire valók a tárgyak körülöttük, s így hagyományozódik át a közös kincs, a kultúra is. Semmik nem lennénk mások nélkül: az embereket életmódjuk — egymással való kapcsolatuk — kialakításában a legfon­tosabb tartós értékek kell, hogy vezessék: a szeretet, tisztelet, az egymásra való odafigyelés. Az ember akkor gazdagodik igazán, ha na­ponta szétosztja magát, ez az emberi méltóság titka is.” Az egoizmusról szólva így folytatta: „Létezik persze ér­telmes és ostoba önzés is. Én azokat tisztelem, akik máso­kat tudnak tisztelni, s azt mondom: senki nem hordja magában — az életvitelében sem — a követendő mintát, senki nem állíthatja magát bálványként senki elé. Tisz­telet és megbecsülés illeti az emberi antonómiát, mint tar­tós értéket, hisz mindenféle demokratizmus és szabadság erre épül föl. Alapvető kér­dés az értékek és a szabad­ság felismerésében,, hogy minek tekintem a másik embert: saját szabadságom akadályát vagy föltételét lá­tom-e benne.” A tartós értékek elemzé­sét az igazság szerepének elemzésével zárta le Ancsel Éva: „Az ember szükségsze­rűen téved, senki sem mond­hatja el magáról, hogy csak az egy igazság útját járta egész életében. Az ember té­ved is, az emberélet örök korrekció, de ezáltal örökös előrehaladás is. Nem a téve­dés a baj, hanem az, ha nincs elég erkölcsi bátorsá­gunk felismerni a tévelygé­seinket és ezek következmé­nyeit.” A Népművészeti Egyesület Szolnok megyei csoportja Szolnokon, a Széchenyi lakótelep piros iskolájában alko­tótábort szervezett fafaragóknak. Közel tizenöt alkotó készíti azokat a köztéri szobrokat és gyermekjátékokat, melyek előreláthatólag a lakótelep játszóterére kerülnek majd. Képünkön a tábor néhány résztvevője: Szokolai Jánosné, Vass Béla, Sipos Lászlóné és Dómján Gyula lát­ható alkotás közben Fotó: Cs. F. Könyvújdonságok, mezőgazdasági gépészeknek A Mezőgazdasági Kiadó hiánypótló műveket jelentet meg az év második felében a mezőgazdasági gépek üze­meltetésével és javításával foglalkozó szakembereknek. E könyvekben a legkorsze­rűbb módszereket gyűjtöt­ték össze, ezek alkalmazá­sa segítheti egyebek között a gépi munkák költségeinek csökkentését. „A dízelmotorok javítása a gazdaságok műhelyeiben” cí­mű könyv — Antal Géza es Horváth József munkája — a legnagyobb igénybevétel­nek kitett erőgépek motor­jának javításával és a fő­darabok felújításával fog­lalkozik. A nagyüzemek évente mintegy 12 milliárd forintot költenek alkatré­szekre, holott a kiadás egy része a régi gépelemek fel­újításával megtakarítható lenne, és a szállítási-anyag- beszerzési költségek egy ré­szétől is mentesítené a gaz­daságokat. A kiadó egy má- Kik újdonsága, a Hartmann Vilmos által szerkesztett al­katrészfelújítási könyv szin­tén ezzel kapcsolatban ad ta­nácsot; a kiadvány ötszáz­féle alkatrész javításának üzemi megoldását, köztük az úgynevezett műanyagszórá- sos módszert mutatja be. Hat évtizede A Korunk jubileumára Hatvan éve jelentek meg a Korunk, a legnagyobb múltú, sőt máig ívelő pályájú szocialista ma­gyar folyóirat első számai. Reménytelen vállalkozás volt a húszas évek második felé­ben, még reménytelenebb a harmincas években Közép- Kelet-Európában kommu­nista szemlét csinálni. Bár Magyarországon is volt ilyen heroikus próbálkozás: Ta­más Aladár. 100 %-ja, de az egy nyíltan ellenforradalmi rendszerben nem sokáig ma­radhatott fenn. Kedvezőbbek voltak a körülmények a ki­rályi Romániában, már csak, azért is, mert a magyarnyel­vű kiadványokra kevésbé fi­gyelt oda az ottani cenzúra. Magyarországra, persze csak illegálisan jutottak el a lap számai, die a munkás­osztály és értelmiség legjava nagyon is figyelt rá. Még a nem kommunisták is. Ne­kem Németh László mondta el, mily meghökkenve olvas­ta a Korunk-ban legtitko­sabb gondolatainak kritiká­ját, olyan eszméket, amiket (akkor még) legföljebb sej­tettet írásaiban. No persze Kecskeméten a kultúraszer­vező nyomdász és sakkmes­ter: Tóth László körében so­kat vitatkozott Molnár Erik­kel, aki aztán — álnéven — írásban’ is válaszolt a zseniá­lis, ám problematikus né- methi gondolatokra. Az esz­mékben tiszta, és a Szovjet­unióban megvalósuló szocia­lizmussal szemben megany- nyi (nem is okvetlenül indo­kolatlan) fenntartással élő, noha magas színvonalú utó­pisztikus, vagy idealista fi­lozófiával, irodalommal, mű­vészetszemlélettel vitatko­zott a Korunk — hasonlóan magas színvonalon, a vita­partnereket is megbecsülő, igazi népfrontpolitika jegyé­ben, amit a szerkesztő Caál Gábor „népi arcvonaLpoliti- kának” nevezett... A folyóirat alapítója Die­nes László éppúgy, mint utó­da, Gaál Gábor a Galilei körből indult. A gyakorlati szociológia és népfelvilágosí­tás (elsősorban a könyvtár­ügy) harcosai voltak. 1918- ban az elsők között léptek az új kommunista pártba, hogy halálukig hűek marad­janak hozzá. Emigrálniok kellett, egy időben „balosak” voltak, dogmatikusak, de nem rekedtek meg, hanem tovább léptek. Gaál Gábot cikkei páratlan gazdagságuk­ban Bálint Györgyre emlé­keztetnek, — nyilván hatott is rá. Mindenről szó van a Korunk-ban, s a fő hangadó szervező maga a szerkesztő: Gaál. Ír filmről, modern mű­vészetről, kórtárs irodalom­ról, mindig osztályharcos szigorúsággal, de az esztéti­kai értéket is megbecsülve. Ebben az esztétikában pedig a politikai „balosságot” már a kezdetben sajátosan ellen­pontozza az, hogy a legmo­dernebb formai törekvések a fiatal szovjet művészetben, irodalomban is jelentkeznek. Ugyanakkor Gaál kegyetle­nül leplezi le a magyar iro­dalom akkor legnépszerűbb alkotóinak eszmei álságát és válságát, Molnár Ferencet éppúgy, mint Mécs Lászlóét. Sokáig nem eléggé megértő Tamási Áron sajátos mese­világa iránt, viszont teret ad Illyésnek, Veres Péternek, és fölfedezi a harcos erdélyi magyar írók egész sorát Nagy Istvántól Asztalosig. A népfront szellemében máig érvényesen ítéli meg Né­meth László életművének vitathatatlan értékeit. Mega többiekét. Ez a rövid cikkek­ben is megnyilatkozó hallat­lan kritikai biztonság máig megragad. Kevésbé az, ami a negyvenes évek végétől, az immár Utunk néven folyta­tott lapban a zsdánovi eszté­tika jegyében zajlik, s mely­nek Gaál is szinte áldozatá­ul esik: a neofita újmarxis­ták igaztalan, túllicitáló tá­madásai jócskán megrövidí­tik életét. így aztán 1957- ben már nélküle indul újra a Korunk. Több tízezer oldal, amit régebben, s azóta is létrehozott — az két or­szág legjava marxista iro- dalmi-művészeti-kritikBi terméséhez tartozik: és nem­csak történelem, hanem szemléletünkre ma is ható erő. K. N. J. Kameraközeiben Mestersége a színház Epidaurosz. A hatalmas, olajfáktól övezett amfiteát­rum közepén egy férfi áll és Babitsot szaval, majdnem suttogva. Szavait a színház legfelső sorában is tisztán hallani. Both Béla így mu­tatja be turistatársainak, ne­künk, milyen csodálatos akusztikája van az ókori színháznak. Ez a jelenet villan emlé­kezetembe, amikor olvasom, hogy Mestersége: a színház címmel a televízió beszélge­tést sugároz a művésszel. Kí­váncsian várom, mit tudok meg a már tudottakon kívül róla, a színész-rendező-szín- igazgatóról, akire nagyon ta­lálóan illik, hogy mestersé­ge a színház. Beszélgetőpartnerével, Da­los László újságíróval vál­tott szavaiból kiderül, hogy számára igazán mindig csak a színészet volt a fontos, mégis már főiskolás korá­ban „eltérítették”. Rende­zett, színházat igazgatott és keveset játszott. A hasonló műsorokban szokásos beját­szások is ezt bizonyítják. Mindössze A tanú című Ba­csó-filmből láthatunk egy részletet, és hallgatjuk mint A tavasz 17 pillanata című nagyon sikeres szovjet tévé­sorozat narrátorát. Történeteket mesél a há­ború előtti meg a vidéken töltött évekről, főleg Sze­gedről, aztán azokról a szín­házokról, amelyeket igazga­tott. Az Ifjúsági Színházról, a Madáchról, amelynek egyik legsikeresebb időszaka fűző­dik ottani működéséhez. Ak­kor mutatták be A vágy vil­lamosát, a Hamletet, Sarka- di Elveszett paradicsomát. Aztán a 60-as évek végén, a 70-es elején volt a Nemzeti Színház igazgatója-rendezője. A Marat halála, a Bűnbe­esés után, a Szerelmem, Elektra, a Varsói melódia valóban nagy sikerű, kiemel­kedő előadások voltak. . Beszél arral, milyen meg­határozó jelentőségű volt munkásságában a Tragédia, amelyet többször is megren­dezett. És beszél mintaképé­ről, főiskolai tanáráról, Ód- ry Árpádról, akinek egy hoz­zá írt, számára nagyon érté­kes levelét meg is mutatja. És beszél arról, mit jelent: színházat vezetni. 1972-ben ment nyugdíjba. Addig szól a történet, ad­dig tart a beszélgetés. A műsor szerkesztője Vi­rág Katalin, rendezője Tö­rök Ilona. A Mestersége: a színházat július 2-án este 20 órai kezdettel láthatjuk a televízió 2-es programjában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom