Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-29 / 177. szám
r SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚLIUS 29. Nápolyiról Szolnokra Már eldöntöttem, hogy itt maradok A városok vetélkedése, lakosaik tréfálkozása egymás rovására Olaszországban is gyakori dolog. Egy trieszti ismerősöm, amikor megtudta, hogy él Szolnokon egy Ná- polyból ideszármazott férfi, így sóhajtott fel: „Pedig azt hittem, végre találtam egy várost a világon, ahol nem bukkan föl egy nápolyi!” Hogy Walter De Vita erre mit válaszolt volna, azt nem tudom, de föltételezem, hogy aligha maradt volna adós valami szellemes riposzttal, éles nyelvért ugyanis Nápolyban sem mennek a szomszédba. A haja hófehér, pedig még csak ötvenkét éves. Tizenhárom éve él Szolnokon. — Hogy is kezdődött a történet? — Számomra azzal, hogy 1933-ban megszülettem. A családom Nápoly környékére való. Szegények voltunk: parasztok, napszámosok, kénbányászok. Az apám már gyerekkorában a bányába került, a kifejtett ként gyerekek hordták föl kosarakban a hátukon. Nagyapám is ott dolgozott, róla mesélték, hogy amikor ő osztotta ki a kosarakat a gyerekeknek, a legnehezebbet mindig a saját fiának adta, nehogy megszólják, hogy kivételez... Kemény ember volt, ilyenné nevelte az apámat is, aki már a fasizmus előtt tagja volt a szocialista pártnak, majd 1943-ban az elsők között szervezte a kommunista pártot. Nagyon aktívan politizált: agitált, sztrájkot szervezett, önzetlenül csinálta, sőt élvezte, ez volt az élete. — Hogyan telt a gyerekkora? — A gyerekkoromat az utcán töltöttem a testvéreimmel együtt, mint a többiek. Egy fiú- és egy lánytestvérem van. A fasizmus idején nem volt olyan szervezet vagy hely, ahol gondoskodtak volna rólunk, ahol jól éreztük volna magunkat. Szomorú idők voltak. Ahogy fölcseperedtem kitanultam a kerámiaszakmát, de valahogy nem voltam elégedett, többet szerettem volna Később, ez már jóval a felszabadulás után történt, beiratkoztam a nápolyi Szépművészeti Akadémiára. — Milyen szakra? — Díszletfestést tanultam. — Miért pont díszletfestést? — Ez tetszett a legjobban. Elvégeztem az Akadémiát, de nem dolgoztam színházban, mert nem volt protekcióm Úgynevezett alsó középiskolába kerültem, rajzot tanítottam 11—14 éves gyerekeknek, először Avellinóban, aztán áthelyeztek a szardíniái Nuoróba. — Szardínia Olaszország talán legszegényebb, legfejletlenebb tartománya. Úgy tudom oda büntetésből is helyeznek embereket. — Ez igaz, talán ok is lett volna rá. az iskola vezetése nem rokonszenvezett velem, mert mindkét helyen szerveztük a CGIL, a kommunista-szocialista szakszervezet iskolai csoportját. Ez akkor nagy szó volt, 1968 előtt a CGIL inkább az üzemekben dolgozott, az iskolákban nehezen tudta megvetni a lábát. Szóval esetleg arra is lett volna ok, hogy büntetésből helyezzenek Szardíniára, de nem azért történt. Avellinóban helyettesítő tanár voltam, fölajánlottak Nuoróban egy állást végleges kinevezéssel, hát elfogadtam — Hogyan kezdődött a kapcsolata Magyarországgal? — Ügy, hogy a feleségem túristaúton járt Olaszországban, és Firenzében megismerkedtünk. Leveleztünk vagy hat-hét évig, közben tanult meg olaszuL Ma már jobban beszéli az anyanyelvemet. mint én a magyart. Meglátogattam Szolnokon, aztán 1973-ban összeházasodtunk. Azóta itt élek. — Gyakori eset, hogy magyar lányok olasz férfihez mennek feleségül, de az annál ritkább, hogy nem a feleség megy Olaszországba, hanem a férj költözik ide. — A feleségem nem akart Olaszországba menni. Minden ideköti: itt éLnek az idős szülei, szereti a munkáját a Centrum áruházban, ahol többször is kitüntették, szereti ezt a várost. Én könnyebben mozdultam. — Mielőtt ideköltözött, biztosan volt valami elképzelése Magyarországról. Igazolódott a várakozása? — En kommunista vagyok, párttag voltam otthon, általában rokonszenwel és várakozással tekintettem a szocialista országokra, és nem is csalódtam. Persze sok mindenről kiderült azért, hogy másképpen van, mint ahogy képzeltem. — Példáiul miről? — Például azt hittem, hogy az emberek itt sokkal lelkesebben dolgoznak, hogy mindenki örömet talál a munkájában. Aztán hamar rájöttem, hogy ez itt sem így van. Meg hát, hogy is mondjam, sok a gondatlanság, a nemtörődömség. Pedig a szocializmusban mindenki tulajdonosa a gyárnak, üzemnek, úgy kellene irányítani a közösség javára, ahogyan a tőkés a maga javára irányítja az üzemét, olyan céltudatosan és felelősséggel. Valahogy jobban kellene ügyelni az aprónak tűnő részletekre, a munkában, de az egész életiben is. Van a nagy nekigyűrkőzés, hogy felépítünk egy új társadalmat, és az apróságok, a kis dolgok nem számítanak. Régi új gyógyszertár Egy múlt századvégi szép patikabútorhoz tervezték, s elkészülte után azzal is rendezték be Mecseknádasd új gyógyszertárát A diófából faragott eklektikus, mívesen megmunkált üvegezett ajtós, polcos szekrénysort és a hozzá tartozó afficinát — a gyógyszerek elkészítésére és kiadására szolgáló pultszerű asztalt — a beléje faragott évszám tanúsága szerint 1899-ben készítette egy feltehetően Sely- lyén vagy a környékén működő asztalos. Az Ormánsági községiben szolgált csaknem fél évszázadon át, majd onnan a közeli Magyarmecskére került, ahol a legutóbbi időkig használatban volt. Minthogy a ritka szépségű patikaibútor restaurálása már halaszthatatlanná vált, s ezzel egyidejűleg napirendre került az új mecseknádasdi gyógyszertár építése, szerencsés ötletként vetődött fel az értékes berendezés és a leendő épület „összeházasításának” gondolata. Pedig a részletek is nagyon fontosak, a legnagyobb egész is apró részietekből áll ösz- sze. — Nem csodálkoznak néha az emberek, hogy áttelepült ide Olaszországból? — De, gyakran előfordul. És vitatkoznak velem, hogy ott mennyivel jobb, azután kiderül, hogy alig tudnak valamit az ottani viszonyokról. A múltkor azt mondta valaki, hogy ő nem érti, miért olyan nagy baj a munkanélküliség, szerinte éppen az a jó: az ember csak sétál, nem dolgozik, és kapja a segélyt. Nem is tudtam hirtelen, ne- vessek-e vagy bosszankodjam. — Ha így volna — mondtam —, nem harcolna mindenki foggal-körömmel a ■munkahelyéért, ott sem hülyék a munkások. Sok ember teli van mítoszokkal, vagy nem is tudom... hogy a munkanélküliség jó, a sztrájk meg vidám népünnepély, és mellékesen egy csapásra minden nehézséget megold. — Hogy telnek itt a napjai? — Csendben, egyszerűen, Dekoratőr vagyok az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál, a szabad időmben kirándulunk a feleségemmel, színházba, koncertre járunk. Sajnos nincs gyerekünk. — Fest is, látom a falon a képeit. — Igen, festek is, ha ráérek, de csak magamnak, kedvtelésiből. — Elégedett az életével? — Igen. Szerényen élünk, de amire szükségünk van, arra telik. Most már megszoktam az itteni életet. — Nehéz volt? — Csak az elején. Nápolyban jó szórakozás volt, hogy vasárnaponként kiültem egy presszó teraszára, ahol vadidegenek pillanatok alatt szóba elegyednek, és egy perc múlva már nyakig vannak a sportban vagy a politikában. Itt zárkózottabbak az emberek, inkább befelé fordulnak. Ez az elején zavart, azután megszoktam. — Szokott Nápolyról álmodni? — Gyakran, és olyankor olaszul beszélek álmomban. Tíz éve nem voltam otthon, de azért nápolyi vagyok most is. A múltat nem lehet, de nem is kell elfelejteni. A családdal tartom a kapcsolatot, gyakran jönnek ide, de néha elfog a honvágy: hiányzik Nápoly, az ottani konyha, az ottani beszéd... talán azért is nem megyék, mert utána rosszabb lenne visszajönni... és már véglegesen eldöntöttem, hogy itt maradóik. B. A. Fölnevelni-ha szűkösen is- tisztességgel Nagycsaládosok Tlszakürtön Marosi Béláné anyagbe- Két éve Kiváló Dolgozó kiszerző Tlszakürtön, a Kecs- tüntetést kapott. Hat éve keméti Konzervgyár telep- egyedül neveli négy gyermehelyén. Ott találkoztunk. két. Minden forintnak helye van — Mennyi idősek a gyerekek ? — Kétszer születtek ikreim. A lányok már elmúltak tizennyolc évesek, a két fiú most töltötte be a tizennégyet A lányok Nagykőrösön végezték el a gimnáziumot Klári munkát keres, a Kecskeméti Konzervgyárban szeretne elhelyezkedni, Györgyi pedig a rendőrségnél. A fiúk ősztől tanulnak tovább a szolnoki 605-ös számú Szakmunkásképzőben. Bár a gyermekek már nagyocskák, a megélhetés így is nehéz, hiszen ahogy mondják: kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. — Mennyiből élnek havonta? — Körülbelül nyolcezer forint jön össze, a fizetéssel, segéllyel, családi pótlékkal együtt. — Hogyan osztják be ezt a pénzt, hogy ötüknek elég legyen? — Mióta egyedül nevelem a gyerekeket, nagyon meg kell néznünk, hová tesszük a forintokat. Úgy gazdálkodunk, hogy például az élelmiszert nagy tételben, hónap elején megvásároljuk, így nem kell mindig szaladgálni. az üzletbe, és a hónap végén is van Uszít, cukor. Van egy kis .háztájink” is: pár tyúk, zöldséges, egy-két gyümölcsfa: persze ezzel sok a dolog, de a gyerekek mindig segítenek. Tartózkodunk a nagyobb adósságoktól, mert ha táppénzre megy az ember, könnyen kibillenti a családi kasszát egy nagyobb összegű tartozás. A gyerekek egymástól örök- lik a ruhákat, átalakítom a lányok nadrágját, hogy a fiúk is el tudják hordani pár évig. Az biztos, hogy nálunk semmi nem mehet pocsékba, mindennek megvan a helye. Még szerencse, hogy majdnem egyforma a méretem a lányokkal, így körbejár egy-egy ruha, pulóver, mindhárman osztozkodhatunk rajta. — Milyen támogatást kap a munkahelyétől, a tanácstól? — A fiúk után rendszeresen kapok nevelési segélyt, iskolakezdés előtt rendkívüli juttatást, iskolaszerekre, táskákra, köpenyre. A munkahelyen szinte pillanatok alatt elintézték az emelt családi pótlékot, s azt, hogy a válásunk után én kapjam kézhez ezt az összeget. Egy műszakban dolgozhatok, ami nagyon jó, mert reggelente el tudom indítani a gyerekeket az iskolába. Hat gyerekkel — egyedül Csorna Antalné egy éve él külön a férjétől, azóta tizenkilenc éves nagyfiával „igazgatja” a héttagú családot. — A fiam lépett a család- fenntartói szerepbe, a helyi téeszben dolgozik, én most váltom ki a magángazdálkodási engedélyt, mertdiny- nyét, paradicsomot termelünk itthon. Fuvarozást is vállalok — főleg télen — így próbáljuk a népes családot ellátni. A kis, kétszobás családi házban mindenütt patyolattisztaság, az aprónép is tiszta, vasalt ruhában, a legkisebb csemete, Éva hófehérben alussza délutáni álmát. — Nagyon sok munkával jár ennyi gyerek? — Hát, dolog akad bőven, télen is, nyáron is. Hacsak a mosást nézzük, szinte állandóan ázik, szárad valamilyen ruhanemű, a vasalásról nem is beszélve. Nem is győznék mindent egymagám — a gyerekek sokat segítenek — így szoktatom őket kiskoruktól kezdve. Vagy a kisebbekre vigyáznak, vagy a fóliában segítenek. Persze amikor iskolában vannak, itöbb a dolog, hiszen előbb az ottani feladatokat kell elvégezniük, de mind napközis, így mire hazaérnek, többnyire már kész a házi feladat, itthon nem sokat kell bajlódniuk. — Mennyiből élnek meg havonta? — Ez változó., mert nyáron több jön össze a kertből, télen a fuvarozás hoz inkább a konyhára. Az állandó „biztos” pénz a fiam fizetése, de az nem sok, úgy négyezer-négyezerötszáz forint körül van. Sokszor ajánlották már, hogy adjam állami gondozásba a gyerekeket, de ezt nem akarom. Hiszen ha én szültem meg, én is szeretném fölnevelni, elindítani őket az életbe, s ha szűkösen is, de tisztességgel. — Kapunk rendkívüli segélyt, nemrégiben vettem öt pár szandált a gyerekeknek, el is ment kétezer forint. A napköziben is kapnak térítést az ebédért a gyerekek, ez is segítség. — Van-e valamilyen tervük a jövőre? — Terveink vannak, de- hát a megvalósításhoz össze kell szedni egy kis pénztj A házat szeretnénk kibővíteni, a tetejére, oldalára is ráfér egy kis javítás, ehhez szeretnénk majd a tanács segítségét kérni. A tanács is segít A két család már évek óta nem volt nyaralni. Elég furcsán néztek rám, amikor erről érdeklődtem, s azt hiszem ez érthető. Egy nagy létszámú családnál minden fillér számít, egy-egy nyaralás pedig anyagi csőd lenne. A kikapcsolódást ki-ki a maga módján tervezi meg, Marosiék otthon, a kertben dolgoznak, Csomáék úgyszintén, így telik el a — pihenésre szánt idő. Tiszakürtön 25 nagycsaládos él. Ebből 16 családban egyedül neveli valamelyik szülő a gyermeket. A tanács munkáját dicséri, hogy a felmérések szerint a nagy- családosok minden gyermekét fel tudják venni a bölcsődébe, óvodába, az iskolákban differenciáltan foglakoznak velük. Ennek is köszönhető, hogy tanulmányi eredményeik nem rosz- szabbak, mint a többi gyermeké. Lakás, házvásárlás során előnyben részesítik á nagycsaládosokat, s pénzzel is segítik őket. így tavaly 7 család (tizenöt gyermek) rendszeres nevelési segélyt kapott, rendkívüli segélyre pedig 41 ezer forintot fizetett ki a tanács. Idén rendkívüli segélyre 61 ezer forintot, s a szociális segélykeretből — amely 1 millió forintnál is több —, a folyamatos nevelési segélyre is több ezret szánnak Tiszakürtön. S. Tóth Aliz A Szolnoki Patyolat Vállalat Ságvári kör úti 3. sz. üzletében a hagyományos szolgáltatások mellett árusítással is foglalkoznak. Az üzlet 150 ezer forintos raktárkészletében megtalálhatók többek között a készruhák, kötöttáruk, fonalak, táskák ég női szandálok is (Fotó: H. L.) Oetkerfagylaltpor Győrből Oetker-licenc alapján megkezdték a fagylaltpor gyártását a Győri Keksz és Ostyagyárban. Az új terméket vanília- és csokoládé-ízesítéssel hozzák forgalomba. Előállításához gépi beruházásra nem volt szükség: gyártása a Gála pudingot, illetve az Aranka krémport készítő gépsoron megoldható. A tervek szerint az idén mindkét fajta fagylaltporból egy- egymillió tasakkal adnak át a hazai kereskedelemnek. Az NSZK-beli cég és a győri gyár közötti kapcsolat már évtizedes múltra tekint vissza. Kezdetben főzőpudingokat gyártottak Oetker-el- járással, a későbbiekben a kínálat kibővült az instant, azaz hideg tejjel, főzés nélkül készíthető Gála pudingokkal, majd az Aranka krémporral.
