Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-26 / 175. szám

I 10 Nyugdíjasok fóruma 1986. JÚLIUS 26. A LEGÚJABB! fl kuncsorbai nyugdíjasnapközi Július elején rövid tu­dósításban számoltunk be arról, hogy az ezer lelket számláló Kuncsor­bán megnyílt a nyugdí­jasok napközije. A ba­rátságos szép házban, a falu közepén, jó körül­mények között húsz idős ember talált társaságra, gondozásra. Felvételeink az új napközi első nap­ján készültek. Nagy István 63 éves tsz- nyugdíjast az első napon szó­vivőjüknek tisztelték társai. Mindannyiuk nevében ő kö­szönte meg a falu gondosko­dását özvegy Sipos Imréné és öz­vegy Bana Zsigmondné terí­tett asztalnál mondják el, milyen volt az életük. A 80 esztendős Banáné büszke, s joggal: tíz gyereket szült, nevelt föl dolgos életre. (Fotó: Tarpai) A patikus — A nagyapám mondta egyszer valahol, valakinek hogyha a patikushivatás nemesítene, úgy nekünk, a Jankovich családnak bő­ven kijárna a kutyabőr. Arra alapozta tréfás meg­jegyzését az öreg gyógy­szerész, hogy patikus volt az apja, a nagyapja, a bátyja, meg a nagybátyja, majd az lett a fia és az unokája is. Jászberényben Janko­vich Zoltán nyugalmazott főgyógyszerész Nap utcai lakásán „csak” a járdánál kezdődő és a legbelsőbb szobában is uralkodó rend és tisztaság emlékeztet a patikára. Természetesen a házigazda mindezekért a feleségére „hárítja a fe­lelősséget.” Amikor a 74 esztendejét meghazudto­ló fiatalos járása kerül szóba, sietve tiltakozik, hogy ez nem a gyógysze­rektől van. — Mezőtúrról, édesapám gyógyszertárából indul­tam el érettségi után Sze­gedre. Felvettek az egye­temre 1937-ben vettem át a gyógyszerészi diplomát. Boldogságom teljes volt, hiszen olyan ritka szeren­csével ajándékozott meg a sors, hogy az egyetemi gyógyszertárban kezdtem pályafutásomat, mint cím­zetes tanársegéd, és egyik végzős társammal meg­osztva a státuszt, havidí­jas gyakornok. Kedvemre való kezdés volt, sajnos csak 3 évig tartott. Édes­apám megbetegedett, visszamentem Mezőtúrra, és a pult mögé álltam, hogy megőrizze jó hírét a J ankovich-patika. Emlékei között kutatva, bevallja, hogy félt az át­állástól, mert az volt a visszatérés Mezőtúrra. Az egyetemi gyógyszertár­ban a klinikák részére „gyártottak” nagyobb mennyiségben, különböző készítményeket. Munká­jukat az akkor még prak­tikusnak nevezett őrlő­keverő vagy zúzó kisgé­pek segítették. — Bizony visszaállás volt az a javából. Ojból kézbe kellett venni a mozsarat, a tégelyt, a milligrammokat adagoló kézi mérleget. Ezek megértéséhez tudni kell, hogy milyen is volt egy régi patika. Az orvos­ságok több mint 90 száza­lékát ott készítettük, igaz alig több, mint 100 féle »gyógyír” volt, a most forgalomban lévő 1800— 2000 féle, a gyógyszergyá­rakban készült gyógysze­rekkel szemben. Ma már megmosolyognak, ha elmondom, hogy mi volt akkoriban egy patika készlete. A különböző ke­nőcsökön, kombinált po­rokon, fájdalomcsillapító tablettákon és köhögés el­leni cseppeken kívül tar­tottunk szilvalekvárt has­hajtónak, és kőrisbogarak összetörésével készítet­tünk hólyaghúzó port, ami állítólag többféle nyava­lyát csalt ki a szervezetből. A patikák érdekességéhez tortozott az is, hogy a be­tegek először a patikus­nak mondták el panaszai­kat. mert az pénz nélkül is meghallgatta őket. 'A gyógyszertárak álla­mosítása után Mezőtúr egy másik gyógyszertárában keverte és mérte tovább a kombinált porokat. Aztán áthelyezték Jászberény­be. Válogathatott, mert a városnak 4 gyógyszertá­ra volt, először a Kossuth úti, majd a Kőhidi-gyógy- szertár vezetését bízták rá. Onnan ment nyugdíjba 1978-ban, mint városi-já­rási főgyógyszerész. — Jócskán rászolgálva kezdtem el a nyugdíjas éveket, de a gyógyszertár­tól azután se tudtam el­szakadni. A nyári hóna­pokban — a szabadságo­lások idején — helyette­sítettem a járás szinte va­lamennyi gyógyszertárá­ban. A hattyúdalnak szá­mító utolsó 2 évet Lőrinc- kátán szolgáltam le nyug­díjasként egy olyan pati­kában, amely előtte évekig zárva volt patikushiány miatt. Azóta? A napi bevá­sárlás a fő feladatom, já­rom a boltokat, úgy, mint­ha egykori munkahelyem­re mennék. Kivételes emelés Sokan nem tudják mát hoJ, kitől lehet kérni. Ilyen a kivételes nyugdíj kérdése is. — 1986. január 1-től meg­emelt keretösszeg áll a Tár­sadalombiztosítási Főigazga­tóság részére. a kivételes nyugdíjellátást igénylők tá­mogatására. Ezt azok a nyug­díjasok kérhetik, akiknek a jövedelmük 3500 forint alatt van, és szociális vagy egész­ségügyi helyzetük indokolja a nyugdíj kiegészítését. De számít a munkában eltöltött évek száma is. a kérvény­ben hivatkozni keli a nyug­díjfolyósítási törzsszámra, és azt a lakóhely szerinti me­gyei társadalombiztosítási tanácshoz, vagy a Társada­lombiztosítási Főigazgatóság­hoz kell címezni. Ezt követ- ti egy környezettanulmány és végül a Kivételes Ellátá­sokat Megállapító Bizottság dönt a megadásról. Általá­ban havi 150—300—400 fo­rintot jelent az emelés, amit azután rendszeresen kaphat a jogosult beépítve a nyug­díjba. Vasúti jen A nyugdíjasok utazási ked­vezményét a Minisztertanács 1977-ben rendszeresítette. A kedvezmény célja a nyugdí­jasok utazásának szociálpoli­tikai megfontolásból történő segítése. A kedvezmény rend­szeresítésekor a nyugdíjasok évente 4 menettérti vagy 8 egyszeri utazásra 50 száza­lékos .mérséklésű utazási kedvezményt vehetnek igény­be. Az utazási kedvezményt az igényjogosultak egy része, szociális helyzete, kora, egész­ségi állapota miatt nem vet­te igénybe. Így lehetőség nyílt —a népgazdaság teher­bíró képességét figyelembe véve —, hogy az utazások számát a Minisztertanács 8 menettérti vagy 16 egyszeri utazásra felemelje. A jelenlegi gazdasági hely­zet azonban azt nem teszi lehetővé, hogy „Nyugdíjas- igazolvány" alapján az igény- jogosultak korlátlan számú 50 százalékos mérséklésű menetjegyet válthassanak. Főszereplő Takács Gábor annak ide­jén egy novella főszereplő­je volt. Szabó Pál 1950-ben járt a mezőtúri gépállomá­son. Ott találkozott a fiatal, feltűnően sovány, de lelkes, fáradhatalan ifjúval- Az írót is megragadta az a len­dület és szeretet, amellyel az egykori kubikus fia az alföldi határról, a fejlődés­ről beszélt. Immár 36 év telt el azóta. Takács Gábor rendőr alezredes, a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitány­ság személyzeti osztályának főelőadója nyugdíjba készül. — Nincs is egész éjsza­kám mostanában — mondja. — Nyugtalan vagyok. Ne­héz napok, hetek a mosta­niak. Sokszor elképzelem a leszerelést, de nem tudom, hogyan is fogok elszakadni a munkahelyemtől. Az asz­talon koppan még egyszer a pisztoly . •. és vége, kezdőd­nek a nyugdíjas évek. — Az uniformist civil ru­ha váltja fel. Egyenruhát már csak ünnepeken hord majd. Mikor is öltötte ma­gára először, hogyan tekint vissza hivatására? — Ezerkilencszázötven- egyben léptem a pályára. Akkor kerültem Mezőtúr­ról Szolnokra. Megszeret­tem a rendőri munkát, itt ragadtam. Közben tanulnom is kellett, mert mi tagadás- hat elemivel kezdtem. Sok éjszakámba telt, míg pótol­ni tudtam a lemaradást. Az általános iskola befejezése után mezőgazdasági techni­kumba jelentkeztem. Ké­sőbb kétéves marxista kép­zésen vettem részt- Végül 1965-ben jelesen államvizs­gáztam a Belügyi Akadé­mián. A munkát igyekez­tem mindig lelkiismerete­sen. becsülettel ellátni. Elé­gedett lehetek a megbecsü­léssel is. Tizenegy olyan ki­tüntetést kaptam, amelyet az Elnöki Tanács vagy a kormány adományozott — pedig ezeket nem adják sű­rűn. Mint ifjúkommunista a MADISZ helyi szervezeté­nek vezetőségében tevékeny­kedett. Tagja lett a mező­túri városi pártbizottság­nak is, majd a gépállomá­sok szervezésében vett részt, 1945—50 telén pedig az első ifjúsági termelőszövetkezet megalapításában. Mozgal­nyugdíjban más évek voltak. Aztán Szol­nokon állapodott meg. Itt alapított családot, melyre talán most van a legna­gyobb szüksége. — Akkor nősültem meg, amikor ide költöztem- Fele­ségem is traktorosként kezdte, jelenleg a Hetényi Kórház rendelőintézetének baleseti osztályán dolgozik. Csoportvezető főnővér. So­kat köszönhetek neki, ren­geteget segített. Most is mellettem van, tervezge­tünk, beszélgetünk, hogyan tovább. — És hogyan ? — Az ember, ahogy idő­sebb lesz, mintha a gyerek­korába vágyna vissza, a földhöz, a vidékhez. Nagy szerelmünk a Tisza,' ezért úgy döntöttünk. közelebb megyünk hozzá. Tiszavár- konyban akarunk leteleped­ni. Ott fogtunk bele három évvel ezelőtt egy családi ház építésébe. Ha az egész­ségünk engedi, hamarosan be is fejezzük. A család is segítkezik. Három gyerme­künk és öt unokánk van- Nekik is jó lesz majd nya­ralni. Mi meg elbíbelődünk a kertben. Van egy csóna­kom, meg egy horgászenge­délyem. Szeretném bejárni a Tisza csodálatos vidékét. A munkahelyemmel sem sza­kad meg végleg a kapcsola­tom. Ha hívnak, ha szük­ség lesz még a munkámra- szívesen jövök. Takács Gábort nyugállo­mányba vonulása alkalmá­ból az Elnöki Tanács a Ki­váló Szolgálatért érdem­renddel tüntette ki. Sz. Gy. árom néni ül a padkán — Sárika. Mária és Zsófia. Majd­nem úgy, ahogy a nóta mondja. A füves árokpartba vágott padka kel­lemes pihenőhely. öreg vadgesztenyefa borít rá ár­nyékot; s milyen jó ez, mi­kor legtetőn jár a nap! Sárika bordó selyemru­hás. sovány- Éles orrcsontja majdnem átvágja a bőrt. Q a legidegesebb természetű. Folyton izeg-mozog, s a sze­me gyanakvóan jár körül, — nem fülel-e valaki a beszél­getésükre. Mária petyhüdten kövér a haja fehér. Az ő szeme is csupa eleven ravaszság. Mindazonáltal bölcs so- molygással szemléli a vilá­got az utcasoron elhaladó­kat. Kicsit piros ráncos szemhéja időnként majd­nem csukásig leereszkedik; ilyenkor fejét se mozdítja. Leskelődik. mint egy szu­nyókáló kotló. Most éppen egy terhes állapotú me­nyecskét méreget. Majd hir­telen kinyílik a „pasztillá­ja". fontoskodóan susmog oda valami csintalanságot — jobbra is, balra is, amire szinte kéjes nyikkanás kél felőlük — fojtottan. három szólamban. Utána összeha­jolva marad a három, ken­dős fej- Merev tekintettel kísérik az asszonyka lépteit. Közben hol egyiknek, hol másiknak mozog a szája Egyetértőén bólogatnak. Zsófia is szürke hajú már. Talán ezért olyan fel­tűnő vastag, fekete szemöl­döke. Alatta amolyan „látó- asszonyosan” igéző a halkék szeme. Szürke kartonruhá­ján éppúgy kék kötényt vi­sel, mint Mária, a középső. Blomfeitők Üldögélnek, fészkelőd­nek. pihegnek; a szikkadt meg lágyan telt arcok fény­lenek. Izzadság ragyog nya­kuk ráncaiban, melyet kiol­dott kendőjük sarkával itat­nak fel. A vesebántalmakról, reu­más fájásokról már kibe­szélték magukat. Most a halkék szemű Zsófia fordul szomszédasszonyához­— Marika néném, mit je­lent az, hogy álmomban fo­gat húztam? Én. a saját fo­gamat . .. Még az ínyemből is jött vele egy darab. A másik kettő hátrahő­köl egy cseppet, szemük egyszerre rebben, és szinte egyidőben válaszolják. — Halálest! — Mégmeg közeli hozzá­tartozó ... Rögtön látszik, hogy a kérdező is jártas álomolva­sásban. mert egyetértőén, aprókat bólogat. — Ugye? . • . A2 apósom­ra gondoltam mindjárt, ö van olyan állapotban .. . Mondtam is az uramnak az álmot, mihelyst felserken­tem. — Na de csak akkor, ha fájt is a húzás — korrigál a beesett képű Sárika. — Neeem, nem fájt — ingatja bizonytalanul a fejét Zsófia. Ekkor csuda rafináltan, alig - észrevehetően össze­néznek amazok. A vizslató- piros szemhéjú, ravaszdi Mária csak úgy mellékesen kérdezi­— Még mindig a szalma­zsákjában zsugorgatja apó­sod azt a negyvenezer fo­rintot, amit harmadéve ka­pott a régi szőlőbeli szer­számokért? ...Ügy van ve­le, mi, — hogy azért ő iz­zadt meg valamikor? Zsófia nem felel. Mintha nem is hallotta volna a kér­dést. Ügy tesz, mintha halaszt­hatatlan dolog jutott volna eszébe. Felkászálódik, eliga­zítja magán a verejtékfol­tos ruhát, és indul. — Na én megyek is . .. Isten vélek­Mélázva halad, kezei té­tován mozdulnak hol egyik, hol másik oldalon a csípő­jénél. Mintha egymással ..vitatkoznának”. A másik két néne még az ántivilág- ból „hozta” füleit, így azok nem olyan restek még ma sem. hogy el ne kapják ba­rátnőjük dünnyögését. — Én nem is tudom ... De mintha csakugyan fájt volna . . . T. I. Összeállította: Tőth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom