Szolnok Megyei Néplap, 1986. július (37. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-25 / 174. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1986. JÚLIUS 25. Moszkvai sajtóértekezleten Újabb részletek a csernobili balesetről A Szovjetunió augusztus közepén a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) rendelkezésére bocsátja a csernobili szerencsétlenség részleteit ismertető jelentést — közölte tegnapi moszkvai sajtóértekezletén Sen nagyíj Geraszimov, a szovjet külügyminisztérium sajtói (^osztályának vezetője. Seraszimov utalt arra, hogy az SZKP KB Politikai Bizottsága részletesen megvitatta a kormánybizottság jelentését, s már befejezéséhez közeledik az IAEA elé terjesztendő többszáz oldalas dokumentum kidolgozása. A súlyos balesetet okozó éjszakai kísérlet céljáról néhány újabb műszaki részletet is megemlített: a háromezres fordulatszámú turbógenerátor leállításával azt próbálták a gyakorlatban ellenőrizni, hogy a lendület, a kinetikus energia képes-e még 40 —45 percig biztosítani az erőmű áramellátását, a szivattyúk működtetését (ennek áramszünetek idején lenne értelme, amíg nem kapcsol be a tartalék áramforrás). Vagyis közönséges műszaki kísérletről van szó, nem pedig katonairól, mint azt egyes nyugati sajtóorgánumok állították. Nem- a kísérlet maga, hanem a biztonsági előírások megszegése, a nem megfelelő előkészítés vezetett balesethez — jelentette ki. A szóvivő ugyanakkor egyértelműen cáfolta azokat a nyugati híreszteléseket, hogy a csernobili szerencsétlenség okait kivizsgáló, a következmények korlátozására és felszámolására létrehozott kormánybizottság vezetőjét, Borisz Scsenbina miniszterelnök-helyettest leváltották volna, vagy valamilyen betegségben szenvedne. Geraszimov magyarázata értelmében a rotációs rendszerben váltják egymást a helyszínen a kormánybizottság tagjai — általában, miniszterelnök-helyettesek — s jelenleg Vlagyimir Guszev miniszterelnök-helyettes tartózkodik Csernobil térségében. A The New York Times értesülése Reagan fegyverkezési kompromisszuma Néhány órás villámlátogatást tett szerdán este Washingtonban Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. Amerikai kollégáját, George Shultz-ot tájékoztatta Moszkvában folytatott tárgyalásairól s egyben kifejtette a bonni álláspontot Reagan Mihail Gor- bacsovhoz intézendő válaszlevele tervezetéről. Mint jelentettük, a washingtoni kormány néhány napon belül el kívánja juttatni a szovjet vezető legutóbbi üzenetére adandó válaszát Moszkvába s erről konzultációt folytat szövetségeseivel. Genscher és Shultz megbeszéléséről nem adtak ki érdemleges tájékoztatást, washingtoni körökben azonban úgy tudják, hogy Bonn — ahogy azt a nyugatnémet kormány szóvivője korábban kijelentette — „kompromisszumos megoldást” javasolt Reagannak. A The New York Times úgy értesült, hogy Reagan „kompromisszumos” javaslata szerint Washington hajlandó kötelezni magát arra, hogy „öt-hét évig” nem telepít az űrbe rakétaelhárító fegyvereket és fegyverrendszereket, de ennek fejében azt követeli, hogy a fegyverek összetevőit kipróbálhassa. A SALT—I szerződés bizonyos laboratóriumi kísérleteket lehetővé tesz, s ezt a Szovjetunió új javaslata is tudomásul veszi, de amerikai értelmezés szerint a kísérletekhez hozzátartozik a kipróbálás is. A lap megismétli azt a korábbi, meg nem erősített értesülését is, hogy a válasz összefüggésbe hozza majd a nukleáris fegyverkísérleteket a hadászati támadó fegyverek számának jelentős csökkentésével. A cikk szerint az Egyesült Államok a csökkentés fejében hajlandó tárgyalni a fegyverkísérletek számának csökkentéséről, de nem fogadja el azok teljes eltiltását, ahogy azt a Szovjetunió javasolta. MOSZKVA A szovjet fővárosban tegnap megnyílt a Tudományos Dolgozók Világszövetségének 14. közgyűlése. A TDV a világ csaknem félmillió tudósát tömöríti. Tanácskozásán részt vesz a magyar tagszervezet, a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetségének küldöttsége is. NEW YORK Szívműtétet hajtottak végre tegnap reggel New Yorkban Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkáron. A főtitkár a hét elején lemondta egy tervezett útját szívpanaszai miatt, s kivizsgálásra vonult be a kórházba. Az orvosok az azonnali műtét mellett döntöttek. A műtét során az elzáródott koronaeret iktatták ki. A kórház egyelőre nem adott ki részletes jelentést Pérez de Cuellar álla-^ potáról. de a műtétet sikeresnek minősítették. WASHINGTON Az Egyesül^Államok újabb kísérleti földalatti atomrobbantást hajtott végre tegnap Névadóban. Egy 20 kilotonnás atomtöltetet robbantottak fel 130 ’ kilométerre északnyugatra Las Vegastól — jelentette be az amerikai energiaügyi minisztérium szóvivője. Az Egyesült Államokban ez volt idén a nyolcadik kísérleti atomróbbantás, és a 15. azóta, hogy a Szovjetunió múlt év augusztusától egyoldalúan felfüggesztette hasonló kísérleteit. BONN Tegnap hajnalban tűz ütött ki a világhírű müncheni Löwenbräukeller sörözőben, a bajor főváros társasági életének egyik fontos központjában. Az elharapózó lángok hatására beomlott a díszterem mennyezete, s ettől leszakadt a tető. A nyugatnémet rendőrség a vizsgálat első eredményei alapján feltételezi, hogy gyújogatás történt. LONDON II. Erzsébet királynő tegnap délután a Buckingham palotában tiszteletbeli lovaggá ütötte Bob Geldof ír származású énekest, az afrikai éhezők megsegítésére szervezett nagy nemzetközi ösz- szefogás ihletőjét, a Live Aid-hangversenyek, a Band Aid-mozgalom, a „Verseny- futás az idővel” világméretű jótékonycélú futóverseny szervezőjét. Kádár János Nógrád megyében {Folytatás az 1. oldalról) szükséges változtatásokat támogató értékrend. A politikai munkáról szólva elmondták, hogy a gyár kilencszáz kommunistájának fontos feladata volt az utóbbi időben: megértetni dolgozótársaikkal a gazdaságtalan termelés megszüntetéséből adódó problémákat. Jellemző az is, hogy a pártfórumokon Jánost, aki szót váltva a dolgozókkal, érdeklődött élet- és munkakörülményeikről/ Az MSZMP főtitkára délután a mintegy 6500 hektáron gazdálkodó Karancs Mező- gazdasági Termelőszövetkezetet kereste fel. A közös gazdaság központjának bejáratánál Gergely Sándor tsz-elnök és Fodor Iván párttitkár köszöntötte a vendéget, s javasKádár János salgótarjáni gyárlátogatása során emléksorokat irt a brigádnaplóba (Telefotó — KS) egyre gyakrabban szerepelnek gazdaságpolitikai témák, bár még jelentős fejlődésre van szükség a vitakultúrában. Kádár János megköszönve a szíves fogadtatást és a tájékoztatást, szólt arról, hogy a hagyományos gyárlátogatások, a személyes találkozások eredményesen egészítik ki a jelentésekből nyert ismereteket. A továbbiakban — az elhangzottakhoz kapcsolódva — megállapította: a salgótarjáni üzem exporttermelésének növekedése az össztermelésen belül népgazdasági szinten is rendkívül fontos. Eméllett azonban komoly figyelmet kell fordítani a hazai igények kielégítésére is. hiszen — mint mondottá: az Önök termékeire az országnak szüksége van. Az általános foglalkoztatás témakörét említve kiemelte: a gazdaságosabb termelés érdekében meg kell valósítani az üzemen és a népgazdaságon belüli munkaerő-átcsoportosítást. Ennek megértése, elfogadtatása alapvető feladatBeszélgetés a gyér dolgozóival A program üzemlátogatással folytatódott. Ha nem is az előírt technológiai sorrendet követve, de a főtitkár szinte valamennyi üzemrészlegbe bepillantott. Elsőként a huzalüzemben egy horganyzóberendezést nézett meg, amely egyidőben 40 drótszál felületi kezelését végzi, majd az a csarnokrész következett, amelyben a vashuzalokból folyamatos nyújtással kialakul a drót végleges vastagsága. Itt Kádár János — eleget téve Menus Ferencnél az Alkotmány Brigád vezetője szívélyes kérésének — néhány sort írt a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címmel, kitünteti,' nőkből szerveződött kollektíva naplójába. Ezután a hideghengermű gyárrészlegben folytatódott a látogatás, majd az új szegverő üzemet keresték fel. A házigazdák nem kis büszkeséggel mutatták be a legújabb berendezéseket, egyebek között azt a szegtisztító és csomagoló automata gépsort, amely már kiküszöböli a csomagolással járó fizikai munkát. A kovácsolóüzemben az úgynevezett hidegfolyatásos technológiára hívták fel a figyelmet a gyáriak, amit a gépipari technológiai intézettel közösen fejlesztettek ki- Az üzemi séta a szerszámkészítő gyárrészlegben fejeződött be. A gyárlátogatás során — a munkapadok mellett és a műhelyekben, mindenütt — sokan köszöntötték Kádár latukra a látogatást — a gyülekező felhők miatt — mindjárt aratási szemlével kezdték. A Karancslapujtői Tsz hétszázhatvannyolc hektáron termeszt őszi búzát, az aratást július 15-én kezdték, később, mint a déli megyékben, hiszen itt északon alig egy hete lett kombájnérett a kenyérnek való. Az év legjelentősebb mezőgazdasági kampányában jelenleg hat saját és négy tiszaföldvári kombájn vesz részt, a munkát a jövő hét közepére befejezik. Ezt megerősítették a táblán dolgozók is, akikkel — köztük Baksa Sándor kombájnossal, Klement Gyula traktorossal. Nagy Vince tiszaföldvári kombájnvezetővel — a főtitkár hosszasabban is elbeszélgetett. A tiszaföldváriak — akik most a karancslapujtő- iek néhány héttel ezelőtti aratási szolgálatait viszonozzák — arról faggatta: gondoskodik-e a tsz, hogy a nehéz munka után megfelelő ellátásban részesüljenek. Kádár Jánost néhány perc múlva aratómunkások gyűrűje vette körül: arról folyt a beszélgetés, hogy ezek a gépek olyan drágák, de olyan jók is, hogy másként, mint kitűnően nem ,szabad velük dolgozni. Kádíir János elismeréssel szólt a szervezett munkáról, a korszerű aratócséplő gépekről, mondván, íme a bizonyíték, nem véletlen, hogy hazánkban huszonöt év alatt megkétszereztük a terméshozamokat. Az aratási szemle után a párt főtitkára a tsz-köz- pontban tájékoztatót hallgatott meg. A dimbes-dombos Karancs-alján elterülő földek minősége meglehetősen gyenge, a tsz mégis évek óta — egyre emelkedő — nyereséggel dolgozik. Köszönhető ez a fegyelmezett munkának és a korszerű, intenzív termesztési technológiák alkalmazásának. Emellett a termelőszövetkezet — az országban az elsők között — az egyéni kezdeményezésre és felelősségre apelláló jövedelemérdekeltségi rendszert is kidolgozott. Bevezetése nyomán tavaly, hatmillió forintos nyereségtöbblet keletkezett. A gazdaság széles körű és jövedelmező melléküzemági tevékenységgel egészíti ki alaptevékenységét. Említést érdemel az évi nyolcvanmillió forint értékű árut kibocsátó Agrofa Fa- feldolgozó Üzem, amelv mindenekelőtt az akácfa hasznosításában vállalt úttörő szerepet. A Karancs Termelő- szövetkezet mezőgazdasági és ipari-szolgáltató tevékenysége mellett felelősséget érez a falu jövőjének alakításáért is. Ennek egyik ékes példája, hogy a palóc népi építészeti hagyományok megőrzésére kezdeményezte hatvan piros tetős, fehérre festett, fatomácos családi házból álló. palóc falu megépítését. A terv megvalósításához már hozzáláttak, az első házak az idén el is készülnek. Kádár János elismeréssel szólt a szövetkezet gazdálkodásáról. hasznosnak ítélte a melléküzemágak létrehozását. hiszen ezzel munkaalkalmat és jobb megélhetést teremtettek dolgozóiknak. Időszerű belpolitikai kérdésekről szélt az MSZMP főtitkára Karancslapuj tőről Salgótarjániba visszatérve a megyei pártbizottságon aktíva- értekezlettel folytatódott a program. A vendégeket és a meghívottakat — a megye párt-, állami és tömegszervezeti tisztségviselőit, több vállalat és termelőszövetkezet vezetőjét, a munkások, a tsz- dolgozók, az értelmiségiek képviselőit — Géczi János köszöntötte, majd részletes tájékoztatást adott az időszerű tennivalókról. Bevezetőben leszögezte: a megyéiben a politikai helyzet kiegyensúlyozott, az emberek jelentős része megérti, hogy a feladatok elvégzéséhez a korábbi teljesítmények már nem elegendőek, szervezettebb, fegyelmezettebb munkára van szükség a célok eléréséhez, az egyéni boldoguláshoz. Szólt a közvéleményt foglalkoztató néhány kérdésről is, egyebek között arról, hogy az emberek egyetértését kiváltó kongresszusi célok megvalósítása — főként a gazdaság területén — nem halad kellő ütemben. Ezután többen — a társadalmi munkamegosztás szinte valamennyi területét képviselve — nyilvánítottak véleményt. Nagy Pál Máté, a Nógrádi Szénbányák dolgozója a bányászok élet- és munkakörülményeiről, ,a szénkitermelés korábbi visz- szafejlesztésének máig érezhető hatásáairól beszélt. Varga László» a Salgótarjáni Síküveggyár mérnöke az üvegipari beruházások jelentőségét hangzotatta, örömmel állapítva, meg hogy a fejlesztések eredményeként megteremtődtek a korszerű, energiatakarékos üveggyártás hazai feltételei. Nógrád megye mezőgazdaságáról, az ágazatban dolgozók körülményeinek javulásáról festett képet Hütter Csaba, a szécsé- nyi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet elnöke Nógrád megye 7. választókerületének országgyűlési képviselője. Juhász András, a megyei KISZ-bizottság első titkára az ifjúsági mozgalom kongresszusa utáni feladatokról beszélt. Hugyecz And- rásné, az 1007 lelket számláló, nemzetiségiek lakta Va- nyarc község tanácselnöke a kistelepülésen élők Sajátos gondjairól szólt. Kojnok Nándor, a megyei könyvtár igazgatója- a Hazafias Népfront megyei bizottságának elhöke az értelmiségiek közéleti szerepvállalásának jelentőségéről fejtette ki nézeteitA pártaktíván Kádár János is szót kért. Reális programokkal rendelkezünk A Párt főtitkára elöljáróban a Központi Bizottság és a maga nevében köszöntötte az aktíva résztvevőit, a az általuk képviselt kollektívákat, Nógrád népét. Kádár János ezek után az ország időszerű belpolitikai kérdéseiről szólva rámutatott: eredményeink — egyebek között a nógrádi tapasztalatok is — bizonyítják, hogy nincs igazuk azoknak, akik kétségbe vonják terveink megvalósíthatóságát, fejlődésünket. távlatainkat. Rendelkezünk a szocialista fejlődés olyan reális programjaival. mint a XIII. kongresszus határozata és a VII. ötéves terv. Azért kell dolgoznunk, hogy ezekből jó munkával minél többet és minél jobb színvonalon tudjunk megvalósítani, s hasznosítsuk meglévő erőforrásainkat. Ennek érdekében meg kell tanulnunk .még jobban gazdálkodni. Alapvető követelmény a hatékony termelőmunka, mert csakis ez teremtheti meg a bővülő fogyasztás feltételeit. Nekünk, — hangoztatta — mindig elsősorban a termelés növelésére kell törekednünk, mert ettől függ, hogy mit lehet elosztani. De a jó gazdálkodáshoz az is hozzátartozik, hogy mindenki úgy törődjön a köz javával, úgy takarékoskodjon anyaggal, s energiával, mint a sajátjával, s tartsa kötelességének, hogy teljes munkaidejét fegyelmezett munkával töltse. A feladatok végrehajtásáért jobban kell dolgozniok a központi irányítószerveknek. De sok múlik a vállalatokon is. hiszen nagyobb önállóságuk szélesebb döntési lehetőségeket biztosít számukra. Változnia kell a gazdaság kérdéseivel kapcsolatos társadalmi magatartásnak, szemléletnek is. E tekintetben fontos teendőik vannak a pártszervezeteknek éppúgy, mint a szakszervezeteknek, vagy a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek. A párt, a kormány politikáját — ahogy ez /nap mint nap tapasztalható — a magyar nép helyesli, terveinkkel általános az egyetértés. Ám az elképzelések, a tervek önmaguktól nem valósulnak meg. Tenni, dolgozni kell értük, s ki kell állni politikánk mellett. Szélesedjen politikánk tömegbázisa A pártszervezetek sokat tehetnek azért, hogy szélesedjen politikánk tömegbázisa, javuljon a közerkölcs, terjedjen a munka szerinti differenciált bérezés, vagyis aki többet és jobban dolgozik, az többet is kapjon. Sarkalatos elvünk a teljes és hatékony foglalkoztatottság. A munkaerőre ott van szükség, ahol az a gazdaságban a legjobban kamatozik. Vannak jól dolgozó nagy kollektíváink, ám azt még el kell érnünk, hogy éppen ezek a nagyobb egységek tudjanak jobban fizetni és így vonzzák magukhoz a jó munkásokat. Vannak egyéb jól hasznosítható erőforrásaink is, így együttműködésünk a Szovjetunióval, a szocialista országokkal, részvételünk a nemzetközi munkamegosztásban. Külpolitikai kérdésekről szólva Kádár János méltatta a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszusának jelentőségét. Rámutatott arra, hogy a Varsói Szerződés tagállamai következetesen lépnek fel a fegyverkezési hajsza megállítása, a leszerelés előmozdítása, a feszültség csökkentése érdekében, s erre vonatkozóan a reális javaslatok egész sorát terjesztették elő. Ebben a széles körű nemzetközi tevékenységben — zárta beszédét az MSZMP főtitkára — hazánk is aktívan részt vesz, a párt és a kormány mindent megtesz azért, hogy népünk békében élvezhesse szocialista alkotómunkájának eredményeit. A közvetlen hangulatú aktívaértekezlet után Kádár János elköszönt a vendéglátóktól; a párt főtitkára az esti órákban visszautazott Budapestre.